A Tinódi czimerek.
A Tinódi czimerek.
Mikor boldogemlékezetű Acsády-nk megirta pályadijjal koszoruzott munkáját, melynek czime: «Magyarország háromrészre oszlásának története»* – abban Tinódi Lantos Sebestyén deákról szólván, – az ötödik könyv végén a hegedős Tinódi Sebestyén jelvényeit közli záróképül.* A «jelvény» – a Tinódi Sebestyén szerzette «Cronika» záróképe.
Megj. mint a Szilágyi-féle u. n. Millenaris Történet ötödik kötete. Athenaeum.
Lásd ott a 488. lap.
A kép közismert. Erősen stilizált czimerpajzs, melynek körvonalai a pajzs belsője felé levelekkel s csigavonalakkal diszitvék. A pajzs baloldalán ujjal mutató balkéz, mely görbe magyar kardot markolata fölött szorit tenyerében; jobbra ugyancsak balkéz, mely gitárt tart. A két motivum fölött kétoldalt összesodrott szalag a lantos nevének betüivel: S. T.
Acsády e műve 1897-ben jelent meg, a mikor e rajz még nem jelentett egyebet, mint a harczokat éneklő lantos czégérét. Tinódi, a török-magyar csetepaték, viadalok, ostromok, a vitézi élet énekese – találó jelvényét látá a czimerpajzsba szoritott kardban és gitárban.
A Beothy-Badics-féle «Magyar Irodalom Története»* czimü munkában* ugyancsak e rajz látható, de annak aláirása már nem a régi hanem «Tinódi nemesi czimere».
Chronica. Kolozsvár, 1554. (R. M. K. 33.) a 156-iki számozatlan levelen.
Harmadik jav. és bőv. kiad. Athenćum, 1906. 310. lapon.
A két illustratio megjelenése közti időben a kép jelentősége nagyot változott. A dalnok-jelvényből nemesi czimer lett.
Dr. Szádeczky Lajos ugyanis 1901-ben rátalált Marosvásárhelyt, az özv. Csiszér Albertné birtokában őrzött Pálosi Donáth-család levelesládájában Tinódi Sebestyén czimeres levelére,* a melyben I. Ferdinánd a lantos diáknak a fent leirt s munkája végén rajzban látható czimert adományozá. – Igy lett 1901-ben a jelvényből nemesi czimer.
Megjelent az «Erdélyi Muzeum» 1901. évfolyamának VII. füzetében (391. s következő lapok.)
Tinódit életirója, Acsády* már a napvilágra került armalis ismerése nélkül is nemesnek tudja, – de nem mondja meg, hogy e hitét mire alapitja. Talán csak az adott tápot hitének, hogy vázlatosan ismerte a dalnok életfolyását s az megfelelt a XVI. századbeli nemes ifjakénak. Az, hogy kora ifjuságában Enyingi Tőrök Bálint udvarába kerül, a hol társa lesz Martonfalvay Imrének, annak a nemes ifjunak, a ki életének nyomát fennhagyta naplóiban* –; az, hogy joga volt otthonától távol szolgálatba állani; az, hogy élete nagy részét az országban szabadon szerte bolyongva tölté: – mind közvetve nemes származása 29mellett bizonyit. Tinód, a Fejérvármegyében – Sárbogárddal tőszomszédos s ma már ezzel eggyé vált helység nemesi birtok volt a török hódoltság előtt is, – azt igazolja az, hogy a hódoltság után is – minden ellentmondás nélkül – az volt, s hogy a költő ide való, azt csaknem biztosra vehetjük. Van ugyan Biharmegyében is egy Tinód helység, mely ősi lakhely, (már egy 1466. évi adóösszeirásban szerepel mint Thynold), de az soha nemesi birtok nem volt; Lipszky is ismert repertoriumában ezt pagusnak, a fejérmegyei Tinódot pedig prśdiumnak mondja. És még egy, bár ismét nem közvetlen, de erős bizonyitéka annak, hogy Tinódi a fejérmegyei nemesi föld szülötte – az, hogy Kassára vonulván, ott a polgári jogot – a mi akkoron nem volt könnyen szerezhető előny – a város főkapitányának, Czeczey Lénárdnak pártfogása révén könnyen elnyerte. Czeczey Lénárd, a mint neve is mutatja, a Fejérmegyében fekvő Czecze helységből származott, a hol elei már a XIII. században hatalmasul éltek.* Az a közeli szomszédság, mely Tinód és Czecze közt van, hozhatta össze a hatalmas főkapitányt az énekessel s ennek köszönheté Sebestyén diák Kassán hirtelen és könnyen nyert poziczióját és tekintélyét.
Megj.: Budapesti Szemle 1899. évf. (XCVII. köt.) 1–24. és 181–213. lapok.
Megj.: Magyar Tört. Emlékek. Irók XXXI. köt. 131–176. lap.
Károly János. Fejérvármegye története IV. köt., 211. lap.
Tinódi Sebestyén nemességét tehát már ősinek elfogadhatjuk s az, hogy ő mégis I. Ferdinánd királytól kapott armálissal nyert czimert használt, inkább az akkori viszonyoknak a következménye.
Sárbogárd és vidéke lakói, a mikor a Székesfejérvár alá huzódó török hadak a határt felélték, a házakat elpusztitották – hontalanokká lettek.
1543. év szeptember 4-én Székesfejérvár elesett s vele az egész vármegye török kézre jut. Valószinü, hogy mindenki, a ki tinordi fi, örül ha távol lehet honától. Szétszórva kódorognak az országban s bizonynyal egyéb nem táplálja őket, mint a véres verejtékkel szerzett szolgakenyér és a remény, hogy a pogányt is elhordja egyszer az otthon-földről a sors és van még repositió a világon! A vagáló Sebestyén diák, a ki mit sem menthetett meg otthonából, miként igazolja nemes voltát? Nincs vármegye, viczispán, archivum, kis gyülés, nagy gyülés ... Nincs hatóság, a mely csak a köztudalomra is hivatkozva igazolhatná, hogy a földönfutó Tinódi nemes...
Ez Lantos sorsa. Pedig, mikor hűen szolgált és szerette gazdáját a török magával csalva – elzárta a «Héttoronynak» egy sötét zugába, a hol üldögél magában, mignem
Ifju korát a vénség megszállja,
Megérleli s a halál levágja.
Megérleli s a halál levágja.
akkor ő is vándor életre kap s lantjával oldalán bejárja az országot. Akkor szüksége van a nemességre. A vámokon a nem nemest nem engedik át könnyü szerrel, utközben erőszakoskodnak vele, még le is csukják s csak valami pokrócz-goromba «én magyar nemes vagyok»-nak botoljon szerencsétlenül az utjába, még rajta felejthetnek huszonöt botot is abból az olvasatlanból. Mivel igazolja hát a szegény vándor dalnok jussát?
Kénytelen volt ahoz az uralkodóhoz fordulni, a kit énekbe szerze, mondván honfitársainak:
Adjatok azért istennek nagy hálát,
Hogy adott tenéktek kegyelmes királyt ...
Hogy adott tenéktek kegyelmes királyt ...
az ő többször megénekelt kegyelmes voltához fordul s nagy pártfogói, Czeczey Lénárd és Nádasdy Tamás segedelmével 1553 augszsztus 22-én Bécsben a maga s gyermekei: Farkas, Sándor, Károly, Margit és Judith részéra czimeres levelet nyer.
A czimeres levélben adományozott czimer részletes megismerését az emlitett helyről szerezheti az olvasó, most csak a később Tinódon ismét birtokossá lett Tinódiak által használt czimerről ejtsünk szót.
Fejér vármegye levéltárának gazdag nemesi anyagában a Tinódi családra vonatkozólag nem sok adat van. Feltünő dolog, hogy ez az ősi birtokban ülő család nem adott a vármegyének szereplő férfiut egyetlen egyet sem, hogy a török hódoltság elmultától a rendiség eltörléséig e családból senki sem kért nemesi bizonyitványt, s hogy olyan okmány, a melyet Tinódi állitott ki s pecsételt meg, eddigelé csak kettő került elő!*
Ez adatokat igazolja a vmegye levéltárának nemesi anyagáról irott munkám, mely most van sajtó alatt.
Ezek elsőjén «Bogárd nevü s ezen N. Fehér vármegyébe situált örökös pusztájukra» felvesznek Tinódi Péter és birtokostársai «Öt ezer Rhenesi forintokat». (Kelt: Albć Regalis die decima septima Mensis Aprilis; AD. 1725.)*
Acta juridica et Instrumenta publica F. XI. No. 79.
Másodikjában pedig Tinódi Péter és birtokos társai arra nézve nyilatkoznak, hogy Tinord nevü pusztájokat «Nemes Németh Istvánnak és testvéreinek Arendába kibocsátották». (Kelt: Fejérvárott, Sz.-György Havának 17 Napján. 1725.)*
U. o. F. XII. No. 10.
E két okmány aláíró birtokosai közül egyedül Tinódi Péter nem volt irástudatlan, a többi csak keresztvonásával ismeri el a kötést – és pecsétjével, a melyek mind görbe magyar kardot tartó kart ábrázolnak, – ugy a czimerpajzsban, mint orrjegyül.
A Tinódi czimer tehát a XVIII. századbeli családtagok használatában más, mint az, a melyet Sebestyén diák és családja nyert. Teljesen más, – bár van vonatkozás a kettő között – 30vonatkozás azonban, ha szabad ily nagy időtávra következtetéseket vonnunk, csak közvetett érintkezés a Sebestyén cimerével.
Kombinátiónk ugyanis az, hogy Tinódot a török visszahuzódása után azok a Tinódiak vették birtokba, a kik a hódoltság ideje alatt vagy alávetve magukat a török földesur hatalmának, ott maradtak az ősi földön több kevesebb szolgai teher alatt nyögve, vagy pedig a közelben tartózkodva a jó hirre, hogy ismét felszabadult az ősi juss, siettek beleülni. Ezek aligha lehettek Sebestyén fiai, kik a gazdag s bátorságosabb Kassa városában polgárjoggal, s anyai részről ingatlannal s bizonyosan némi tekintélylyel birhattak. Az ujra otthonba jutott Tinódiak, – a kiknek semmi jussuk nem volt a Sebestyén-féle 1553. évi czimerhez – használták azt a czimert, a mit a török hódolás előtt már viseltek, a mi valószinüleg a kardot tartó kar lehetett – és Sebestyén, mikor fenmaradt czimerkérő folyamodványát megirta – valószinüleg régi czimerének motivumait – a mely még hozzá mesterségébe is vágott, – mint a harczok énekesének – a kardot tartó kezet kérte – megtoldván azt mestersége szerszámával a gitárral.
Hitünk azonban, hogy a Tinódiak ősi czimerében a kardot a keresztvas felett markoló kéz szerepét, – a mit Sebestyén diák fenn is tartott, – a honn maradt Tinódiak lassan, idők multán kiejték emlékezetükből s az érdekes forma helyett a szokott, schémának mondható egyszerü, markolaton fogott karddal ábrázolták a motivumot.
Jól tudjuk, hogy a czimerek, – akárcsak a családnevek is – mily változásokon mentek át, s ez történhetett a Tinódi czimerrel is, mely a török hódoltság másfél évszázada alatt valószinüleg használaton kivül állott.
A fentebb leirt két okmányon a Tinódiakkal állitólag egy törzsből fakadt Huszár család, (a mely u. l. nem azonos a Dercsikay Huszár családdal, mely czimerül a Siebm.-ben VIII-al jelzett Huszár czimert használja s ma is Sárbogárdon birtokos) ugyancsak a Tinódi czimert használja s ugyancsak ezzel élnek a tinódi birtokos Dörögdi-ek is, a kik pecsétje a vmegye levéltárában egy helyen maradt fenn.*
U. o. F. XI. No. 92.
A Huszár czimer még abban a tekintetben is érdemel különös megemlitést, hogy abban a kar (nézőtől) balról jobbfelé áll, úgy, mint a Tinódy Sebestyén Literatus czimerében. Bár ez nem sokat mond, ha eszünkbe jut Arany «Nagy-Idai Czigányok»-ának e pár sora:
«Ne feledjük immár Süsüt, a ki szépen
Tud vésni betüket, czimert a pecséten
Czimerbe oroszlánt három-négy farkunak,
Metszi a p betüt, megfordíva, q-nak».
Tud vésni betüket, czimert a pecséten
Czimerbe oroszlánt három-négy farkunak,
Metszi a p betüt, megfordíva, q-nak».
Rexa Dezső.
