I. Végles.
I. Végles.
A személy-, család- és helynevek történetében bizonyos fejlődési mozzanatokat lehet kimutatni, melyek jelentőségüknél fogva a helyi érték szükre vont körét messzire tullépve elég gyakran sokkal kiterjedtebb kérdések felderitésére különféle irányban szolgálnak.
Azon emlékelőtti korszakban, midőn az emberek a legkezdetlegesebb társadalmi fogalmak felismerésének hatása alatt annak szükségességét érezték, hogy környezetük egyes tagjait valahogy megjelöljék, minden egyes társadalmi tag egyetlenegy szóból álló nevet is kapott. Mily inditóokok vezették akkor az embereket ezen megjelölések kiszemelésében, nem tudjuk; de bizonyosnak vehetjük, hogy rendszerről és tervszerinti vezető iránypontokról akkor szó sem lehetett.
Midőn a társadalmi körök kiterjesztésével, a müvelődés és a müveltség gyarapodásával egy és ugyanazon tulajdonnévnek tulgyakori előfordulta következtében egy szabatosabb megkülönböztetés szükségét érezték, az emberek ugy segitettek magukon, hogy az egyes személy nevét még az atyja vagy anyja nevével megtoldották, mely eljárás az idő folyamán kétségkivül nemzetközivé alakult. De ez sem vált be mindig és mindenütt a pontos megkülönböztetés megbizható eszközének, mert számtalan esete akadt annak, hogy több személy egy és ugyanazon egyéni s szülői nevet viselte. Igy történt, hogy egyesek e két néven kivül még egy, a személyüket kizárólag ismertető melléknevet kaptak, mely egyes esetekben a tulajdonossal megint eltünt, más esetekben azonban ennek közvetlen utódaira s igy egész családokra átháramlott. Ez a még ma is divó «állandó» családnevek legrégibb fejlődésének története.
Magától értetik, hogy a különféle nemzetek és népek e tekintetben saját utjaikon haladtak; mindamellett azonban mégis elhihetjük, hogy a legnagyobb részben e melléknevek eredetüket rendszerint a tartózkodási s származási helynek, a foglalkozásnak, a testi s szellemi tulajdonságoknak, a társadalmi állásnak, az illető egyén életkorának, helylyel-közzel azonban – a mit nem szabad elnéznünk – a vak véletlen alkalmi szeszélyének köszönték. Arról, hogy ez utóbbi irányban a legkülönfélébb körülmények összejátszása mit teremtett, köteteket lehetne irni; e helyen csak arra legyen utalva, hogy egy embernek véletlen és nem szándékolt nyilatkozásai, megjegyzései, cselekedetei, szokásai, egy név téves kiejtése vagy szándékos ferditése, egy tréfásan odavetett megjegyzés, guny vagy melléknév keletkezésére okot adtak, mely némelykor az eredeti vagyis első nevet oly mesés gyorsasággal háttérbe szoritotta, hogy ez az idő folyamán teljesen eltünt. Alig van még manapság oly falu, hol egyik-másik lakost nem kellene a tartózkodási helyén szokásos és általában ismert guny-, dédelgető vagy egyébként nevezendő melléknevén felkeresni.
A helynevek keletkezésének körülbelül ugyanazon története van. Magától értetik, hogy itt minden kezdettől fogva földrajzi s czélszerüségi érvek és indokok közremüködtek, de az is bizonyos, hogy ezeknek főszereplése mellett már ősrégi időkben is a földrajzi tárgyak alapitóinak és tulajdonosainak nevei az illető tárgyaknak neveit adták. De valamint e személyek nevei a századok folyamán véletlen vagy szándékos másitásoknak és ferditéseknek alá voltak vetve, éppen ugy történt, hogy a róluk nevezett helyek is ezen változásokon keresztül mentek. A bennszülöttek vagy idegenek részéről csak egyetlen-egyszer történt helytelen kiejtés vagy 131alkalmazás elegendő volt arra, hogy egy régi nevet kiszoritson és ennek valamely ujhangzásu fajtájának vagy leszármazottjának állandó értéket szerezzen; a legtöbb esetben az adott rá okot, hogy az eredeti név idegennyelvü elemek bevándorlása által az idegen nyelvvel rokonhangzásuvá átalakittatott, mely eljárás által a régi név a legtöbb esetben majdnem a felnemismerhetőségig ferdittetett. A magyarországi helynevek szófejtésében ezen utóbbi eset majdnem napirenden van, de akár mily eredetü helynevet is ferditette ezen körülmény, annyi áll, hogy a magyar helységek tulnyomó része nevét vagy alapitójától, vagy az idők folyamán egymást felváltott tulajdonosaitól kapta. Hogy a nagy közönség a legtöbb helynév eredetét a legkalandosabb módon akarja magyarázni, annak az az oka, hogy az imént kifejezésre juttatott szabálylyal az arra hivatott körök nem igen foglalkoznak és kutatásaik esetleges eredményeit a nagy közönséggel nem közlik. Igy történhet – hogy csak egyetlen példát emlitsek – hogy az Esztergommegyében lévő Bátorkesző helység nevét a nagyközönség igy magyarázza, hogy e községben valamikor egy «bátor kezü» ember élt, kiről a község mai nevét vette; pedig a kutatók tudják, hogy az eredeti Kesző egy Ravasz nevü ura után a «Ravaszkesző» nevet kapta, melyből később, midőn a helység a Bátori-család tulajdonába került, a mai Bátorkesző lett.
***
Magyarázták-e már és hogyan a Zólyommegyében még most is létező Végles helység nevét, nem tudom; de nagyon valószinünek tartom, hogy nem csak a nagyközönség a magyarázatot a fenti Bátorkesző-féle minta szerint keresi vagy kereste; az első szótagot valszinüleg a végvár-ral, a másodikat a «lesni» igével hozhatták összefüggésbe és az egésznek a jelentősége az lehetett, hogy a haza védője a végvárban lesi az ellenséget; valljuk meg, hogy e magyarázat nem volna éppen a legkalandosabb.
De azt hiszem, hogy itt is a fenti alapszabály, melynek értelmében a legtöbb helységnév valamely földes úr nevére visszavezetendő, érvényre jut. A következő érvelés, azt hiszem, rá is vezet.
Van egy középfelnémet elbeszélő költemény, melyet bizonyos Gravenbergi Wirnt 1212 táján irt és melynek czime, illetve hőse «Wigalois der Ritter mit dem Rade» azaz (mert kereket viselt a czimerében) Wigalois a kerekes lovag. Ezen Wigalois költőnk szerint az ismert Artus király asztalkörének egyik alakjaként szerepel és általában az a magyarázat, hogy «Wigalois» nem más, mint a franczia Goi (= Guy = Guido) Galois, (helyes kiejtéssel: Galoa), latinul pedig Vitus Gallensis. Helyes-e ezen magyarázat? nem tudom; és erőszakoltnak tartom, de megengedem, hogy a Wigalois név talán francia eredetü lehetett és átültetés utján a németekhez jutott, a Guy Galois azonban alig fogadható el. Legyen azonban bár hogy, annyi bizonyos, hogy a Wigalois a német középkorban, de még később is mint keresztnév szerepel; 1431 jan. 12-én előfordul a stájer németek sorában Wolkensdorfi Wigalois* a mi bizonyitja, hogy a nevet nem francziául ejtették ki. 1436 jan. 30-án találjuk, hogy Gradner Wigelois és unokafivére Sándor Ungnad Pongrácz elleni perükben Frigyes osztrák herczeg (a későbbi császár) döntésébe beleegyeznek.* 1500-tól 1516-ig Fröschel Wiguleus Passau püspöke. A «Baierisches Stammbuch» szerzője: Sulzeni Hundt Wiguleus (szül. 1514-ben, meghalt 1588-ban), a miből kiviláglik, hogy Wiguleus a név latin, Wigelois, illetve Wigalois a német alakja. Károly franczia király 1449 decz. 18-án fenti Gradner Wigelois, Zsigmond osztrák herczeg tanácsosához levelet intéz, melyben őt Gradner Wigolas-nak nevezi,* a mi arra enged következtetni, hogy a név nem is franczia eredetü, mert különben – Guy Galois-nak megfelelőleg – «Vigalois»-nak irták volna.
Muchar, Gesch. der Steiermark VII. 234.
Chmel, Materialien zur Geschichte Oesterreich I. 30.
Ugyanott I. 307.
Ezzel már most tisztában lévén, hogy a név német keresztnév, arra is kell figyelmeztetnem, hogy számos helynév magyarázatánál azon körülmény is sokszor döntő, hogy mily néven szerepel a helység más mint magyar nyelven és melyek az idők folyamán felmerülő változatai. Véglesnek alig vannak magyar változatai; neve a legrégibb okiratokban mint Wyglesch (1431-ben), Wygles (1441-ben) Vygles, Wigles, Wegles, Veghles szerepel; Zsigmond király neje Borbála e várt 1431-ben «(auf den) Wyglesch, 1432. nov. 21-én pedig «auff dem Viglesch»-nek nevezi,* a mit a németek sohasem Véglesnek, hanem Viglesnek kiejtettek. Mindezekből már kitünik, hogy a latin Wiguleus, a német Wigalois a magyaros Végles elődje; szükséges azonban, hogy oly adattal is rendelkezzünk, mely a magyar helység és a személynév közötti egyenes összefüggését ecsetelje. Ilyen is van.
Történelmi Tár 1898. évf. 176–177.
Beheim Mihály, a XV. század egyik typikus német költője (született 1416-ban, meghalt 1474 körül) a Hunyadi János és V. László életét is érintő egyik művében a magyar urak sorából «her iobs uon Wigalos-t» is emliti, ki nem más mint a külföldi származásu Kossaui Jób, Végles kapitánya,* a neczpáli Justh-család egyenes őse. 132Beheim «wigalos»-a tehát a magaros hangzásu Végles nevü várnak németes neve és a Wigalois változata, melyből a latinos Wiguleust gyártották. Az pedig, hogy a vár, illetve a mai helység ezen nevet egy Wiguleus vagy Wigalois nevü urától kapta, kétségkivülinek veendő.
Lásd róla: Botka, Barsmegyei oklevelek 94, mely szerint szomszédvári Czernin Henninggel együtt 1441-ben Vyglesch vár kapitánya volt. Ezekről azonban később lesz szó.
