Széljegyzetek «A Gyulai családról» cz. czikkhez.
Széljegyzetek «A Gyulai családról» cz. czikkhez.
A történelmi igazság kedvéért néhány észrevételt szándékozom tenni dr. Demkó Kálmánnak a fenti czim alatt még a Turul 1910. évi folyamában (152–156 ll.) közzétett czikkéhez, melyben a Gyulai nevü nemes családok történetére vonatkozó adatait állitotta össze s melynek bevallott czélja volt kimutatni, «hogy a sokféle előnév, az u. n. nemesi proedicatumok használata mellett is mennyire egységes volt az idővel külön-külön családokként szerepelt ágaknak származása». Szóval a czikk szerzője komolyan hiszi, hogy a különféle Gyulai családok, melyekkel hazánk történetében találkozunk s melyek részben még ma is virágzanak, mind egy törzs hajtásai.
Tételét azonban távolról sem képes bebizonyitani. Igy nem tudja kimutatni már azt sem, hogy a XVI. század végén, a Báthoriak alatt szereplő abafáji Gyulai Pál, a hires államférfi és iró s fivére János rokonságban voltak-e az Erdélyből ismert egyéb nemes Gyulaiakkal; sőt még azt sem sikerült megállapitania,: hogy ennek a Gyulai Jánosnak voltak-e egyáltalán gyermekei, de azért nem habozik valószinünek mondani, «hogy az Erdélyben tovább szereplő Gyulaiak, a kikről ujranemesittetésükkor mint régi nemesekről beszélnek a fejedelmek, tőle származtak».
Bizonyitékot erre a véleményére nézve egyetlen egyet sem tud felmutatni. Egyébiránt megjegyzendő, hogy ezeknek a szerinte ujranemesitett Gyulaiaknak (váradi Gyulai Balázs 1591. szintén – ugy látszik, másik – váradi Gyulai Balázs 1608, váradi Gyulai György 1617, sarkadi Gyulai János 1621, nagyszirindi Gyulai Ferencz és István 1649, Gyulai Miklós 1652, fogarasi Gyulai Mihály 1702 és Gyulai János 1718) czimeres leveleiből nem állapitható meg kétségtelenül, hogy az illetők már azelőtt is nemesek lettek volna, sőt közülök többnél határozottan meg is mondja az armalis szövege, 188hogy nem nemes állapotból emeltetnek nemességre. Már pedig, ha az illetők csakugyan a gazdag, birtokos abafáji Gyulai János leszármazói lettek volna, ez aligha ment volna néhány évtized alatt feledésbe. Sőt 1591-ben Gyulai János még életben volt; talán csak nem akarja tehát komolyan elhitetni velünk a czikk szerzője, hogy az ugyanakkor megnemesitett váradi Gyulai Balázs az ő leszármazója volt.
A különböző előnevü Gyulaiak vérségi összeköttetését illetőleg mindössze csak annyit látunk Demkó czikkéből bebizonyitva, hogy a Bethlen Gábor által 1618-ban ujból nemességre emelt gyulai Gyulai Mihály leszármazói birtokaik után a fogarasi, vádi; hosszuteleki; kövesdi előnevekkel is éltek. Kutatásainak tényleges eredménye erre a kis körre zsugorodik össze. Ennek alapján, úgy vélem, még nem lett volna szabad az összes nemes Gyulaiakról mint «a Gyulai családról» beszélni.
E mellett azonban a rövid czikk adatai is bővelkednek kisebb-nagyobb hibákban, melyeket aligha lehet mind a sajtó vagy az irótoll rovására irni. Igy: Gyulai Pál 1584-ben nem Báthori Istvántól, hanem Báthori Zsigmondtól kapott adományba egy szőlőt a régeni szőlöhegyen; 1588-ban nem «kapta Nyárádfőt», hanem csak biztositó levelet (litterć assecuratorić) nyert Bethlen Miklósné Nagy Anna nyárádtői birtok részére és curiájára; továbbá ugyanő nem «K.-Mihályfalván», hanem Nagymihályfalván kapott adományt. A hosdáti donatio nem «ugyanakkor», azaz 1588-ban, hanem 1589 márczius 6-án kelt. 1589-ben továbbá nemcsak Lupsa birtokra, hanem egy muskai (Alsó-Fehérm.) birtokrészre is adományt nyert; Balásfi Jánostól pedig nem Hétbükk, hanem Kékbükk birtokot vette meg. Továbbá váradi Gyulai Balázs 1608 május 28-iki nemeslevele nem szól semmit ujranemesitésről; Gyulai Miklós armalisa nem 1652 márcz. 19-én, hanem 10-én kelt; kövesdi Gyulai István felesége nem házi Csató Anna, vagy – mint a leszármazási táblán olvassuk – kéri Csató Zsófia, hanem hari Csató Anna volt.
De legjellemzőbb a czikk alaposságára és tudományos szinvonalára nézve a szerzőnek az az állitása, hogy Bethlen Gábor nemes Gyulai Mihály «testőrségi viczekapitánynak 1614 április hó 24-én (helyesen: 1-én) Fogaras földön, Fogaras vár tövében a hozzá tartozó földekkel együtt 100 magyar frtért zálog czimén adta azt a prćdialis telket, a melyen egykor a Vanyadi Mihály egri püspök által épitett templom volt». Érthető kiváncsisággal néztem utána a czikkiró által idézett eredeti forrásban (Gyulafehérv. lib. reg. VII. 159 1.) a magyar egyháztörténelem ezen uj alakjának s ott a következöket találtam: «… super quo quidem fundo et sessione prćdiali olim templum quoddam Michaelis Vaiuode Transalpinensis fuerat extructum». Ehhez, azt hiszem, nem kell bővebb kommentár!
Végül még csak azt jegyzem meg, hogy a szerző által idézett országos levéltári források egy jó részének jelzete szintén hibás, úgy hogy egy-két esetben csak hosszabb nyomozás mellett sikerült a forráshelyre rátalálnom.
Dr. DŐRY FERENCZ.
