I. Jári-család.

Teljes szövegű keresés

I. Jári-család.
Daróczy Zoltán úr a Turul 1909 évf. 136-ik lapján figyelmembe ajánlja azon adatot, hogy néhai Julad bán utódai Barouch fia Lőrincz és Dézs fiai Dénes és János 1358-ban a veszprémmegyei Haraszti nevü birtok ügyében tanuskodnak, mert ezen birtok valamikor Julad báné volt, Harasztit pedig Szent László király adományozta a béli apátságnak. «Ezek szerint», mondja Daróczy úr, «Julad bánnak 1077–1095 között kellett élni».
Mindezekre a következő válaszom van: Abból, hogy Szent László Harasztit a béli apátságnak adta s hogy Julad bán is valamikor ottani birtokosként szerepel, még nem következik, hogy ezen bán Szent László korában élt; egy és ugyanazon helységben az egyházon kivül világi birtokosok is lehettek és az idézett kutfő Julad bán szereplésének idejét egyáltalában nem is emliti. A fődolog azonban az, hogy én ezen bánt már régen ismerem és hogy mindazt, a mit róla tudtam, a Századok 1909. évf. 565-ik lapján közzétettem. Ismétlődések elkerülése czéljából itt csak azt akarom kiemelni, hogy Jolát bán 1252-től 1268-ig szerepel, hogy Fejér VII. 5., 347–348 szerint a Ják nemzetség tagja, a mi szerintem nem éppen bizonyosnak veendő, mert nincs kizárva, hogy itta Szák (Zaak) nemzetségről is lehet szó. Az ügy érdekében azonban még a következő regestákat ki kell emelnem:
a) 1287. Midőn a zirczi apátság a veszprémmegyei teveli népek ügyeit rendezi, a fogott birák sorában Bartholomaeus de Jaar comes is szerepel (Fejér VII. 2., 118.).
b) 1349. A veszprémmegyei Ajka nevü birtok ügyében szereplő fogott birák sorában (Laurentius filius Baruch de Jar is müködik (Hazai okmánytár III. 159–160). Ez ugyanaz, ki Daróczy adata szerint 1358-ban Harasztira nézve tanuskodik.
c) 1419. Michael dictus Baroch de Jaar értesiti Garai Lászlót, hogy a király őt (Lászlót) macsói bánnak kinevezte (Magyar-szerb összeköttetések oklevéltára 66).
d) 1420. Azok közül, kik a vasmegyei Csó nevü birtok határjárása ügyében királyi kiküldöttekként ki vannak jelölve, Stephanus Barath de Jaar is szerepel (Fejér X. 6, 336). Ugyanezen évben (de akkor «Baroth» néven) udvari jegyző (regiae maiestatis curiae notarius, ugyanott 287).
e) 1421. A zalamegyei Salamonváriak peres ügyében szereplő királyi kiküldöttek sorában Stephanus Varots de Jaar is müködik (Fejér X. 453).
f) 1426. Barochi Balázs, István és Mihály a győrmegyei Kispécz birtokosai. Ugyanazon évi jan. 29-én ezen Balázs a Jári nevet is viseli; febr. 3-án «Blasius Baroch de Kyspech» a neve (Történelmi Tár 1903. évf. 360–361.).
g) 1440. Zalamegye tisztikara tanusitja, hogy Blasius Barath de Jaar és (fia) Márton azon esküt, melyet Jaari Barath István özvegyével szemben le kellett volna tenniök, nem tették le (Ugyanott 1909. évf. 244). – Ezen István 1436-ban Veszprémmegye alispánja.
h) 1456. Ambrosius Jolath, filius condam Blasii Barocza de Jaar (Csánki III. 264).
i) 1458. Győrmegye tisztikara jelenti a királynak, hogy «Jolath, alio nomine Ambrosius et Martinus, filii condam Blasii de Barocz» Dégi Lászlónak kispéczi birtokán garázdálkodtak (Hazai oklevéltár 423). Az illető okirat hátán pedig olvassuk: «contra Ambrosium Jolath dictum de Jaar, vagyis «Jári Jolath Ambrus» (ugyan ott 424.)
j) 1473. A Jári Barocz család egyik tagja «digitus Jolath» néven szerepel (Csánki III. 264.).
Az utolsó három adatból kitünik, hogy a Jári vagyis Jári Barócz család tagjai (kik különben Vas- és Zalamegyében is birtokoltak), mert helylyel-közzel a Jolát nevet is használják, az 1358. évi adattal egyetértőleg Jolát bán nemzetségéből valók. Azt azonban, vajjon a bánnak 178vagy ennek 1252-ben szereplő fivérének, Vidnek, az egyenes utódai, határozottan nem állihatjuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem