A Szentléleki Giczey családról.

Teljes szövegű keresés

A Szentléleki Giczey családról.
Harmadik Endre magyar király halálával letörött Árpád nemzetségének «utolsó aranyágacskája is,» mint hüséges nádora oly szomoruan irja: koronájáért megkezdődött a három trónkövetelő körül csoportosult országban a polgárháboru, melyből Anjou Károly került ki győztesen s mikor trónja megszilárdult, le voltak törve az Árpád-kor ősmagyar nemzetségeinek törzsfájáról a legdusabb ágak. Az Aba, Ákos, Csak, Borsa, Kachych, Myskoch és annyi más ős dinaszta családok legelőkelőbb ágai részint a harczokban estek el, részint kimenekültek az országból, vagy itt maradva, a reájok legjobb esetben birtokaiktól megfosztattak. Óriási vagyonaikon megtörtént a nagy osztozkodás.
A Zách nemzetség úgy látszott kikerüli a végzetet, de Feliczián visegrádi merénylete megpecsételte ennek sorsát is. Károly király tul loyalis zászlós urai meghozták az iszonyatos «véritéletet,» mely a Zách nemzetséget negyedik iziglen kiirtani rendelte. Volt itt is bőven, min osztozni. A király Feliczián mester nógrád- és gömörmegyei birtokait Chelen unokája, Sándor fia Jánosnak az Ákos nemzetségből adományozza, ki királyi ura egyik megmentője volt a visegrádi merényleten.
Volt még a Zách nemzetségnek ezeken kivül Gömörben négy birtoka Gicze, Szentlélek, Nosztraj és Mikolcsán, ezeket Károly király – a Zách nembeli Nagy Beke és György fia András «hütlensége czimén» – Székelynek nevezett Gergely királyi udvari apródnak adományozta 1335-ik évben.
Gergely az adománylevélben «Gregorius dictus Siculus aule regie juvenis»-nak neveztetik, apja Fábián, nagyapja Thalan az adománylevél szerint. A beiktatásra a királyi udvarból egyik apród társa – Simon filius Stephani Siculus aula regia juvenis – küldetett ki, mi meg is történt ellentmondás nélkül az egri káptalan közbenjárásával. Ezen szép adományt Gergely bizonyosan azzal érdemelte meg, hogy mint királyi apród résztvett a királyi családnak a visegrádi merénylet alkalmával – megmentése körül.
Gergely 1347. és 1351. években az Ákos nemzetség két ága a Chelen unokája János és Bebek és Chetneky családok közt támadt perekben mint Nosztraj és Mikolcsán birtokos szomszédos nemese jön elő. 1351-ben elhalt és testvére Mihály Erdélyből bizonyosan a király beleegyezésével – mert mint társ-adományos nem emlittetik – örökli birtokait és őse lesz a Szentlelki Giczey családnak.
Utóda 1402-ben még »Ladislaus dictus Zekel de Zenth Lélek» jön elő mint gömörmegyei táblabiró, de ezen korban felveszik a Giczey 133nevet és ezután állandóan ezen néven emlitik az okmányok. Békésen és hihetőleg boldogan élnek birtokaikon egészen Mátyás király haláláig, ekkor ujra kezdődik a trónkövetelők harcza s a Giczey család egyik tagja, László fia Simon, Albert lengyel herczeg pártjához áll. Tudjuk mint végződött a királyválasztó harcz és a befejező béke. A sors megismételte játékát, és Simon ugyanazon czimen vesztette el az ősi birtok felét, melyen őse nyerte – crimen lesae majestatis – hütlenség czimén. Gyászos idő következett az országra, de gyászos lett ez a családra is, hiába! nem láthatott a végzet könyvébe.
Az ősi négy falu s még Eperjes az irás szerint szinte gömörmegyei birtok felét Ulászló király 1492-ben Darholc Pál szepesvári kapitánynak adta adományba. Megkisértette a család másik ága ellentmondással a beiktatásnak ellenállani, de hiába; végre is még ugyanazon évben – probi homines – jó barátok közbenjárása folytán egyezségre léptek az adományossal, beleegyeztek a beiktatásba és kölcsönös örökösödési egyezségre léptek Darholc Pál két fia Kristóf és Vilhelm nevében és Giczey Mihály és fiai Tamás, Albert és Jánossal. Ebből ugyan nem lett semmi hasznuk, mert egyik család sem deficziált két századig, aztán a Fintai Darholcok, ha kihaltak is, más idők jártak, hogysem ez egyezség csak szóba is jöhetett volna; de legalább a levelek szerint jó egyezségben éltek immár közös birtokaikon.
A Giczeyek még mindig jó birtokosok maradtak, szereztek és örököltek házasság utján is, sőt János két unokája Farkas, Gömör megye alispánja lett és neje Osgyáni Bakos Borbála, mint Lorántffy örökös révén Rákóczi György erdélyi fejedelem nejével is rokonságba jött s a Lorántffy és Horváthy család után gyermekei örököltek is.
A család történetét Farkastól kezdve Csoma József akadémikus történetiró a «Nagy Iván» folyóirat 1901. évi számában közzétette, én ezek után egy pár helyesbitő, illetőleg kiegészitő adatot sorolok fel a családi iratok nyomán, de ezek nagyon lényegesek a Giczey familia további sorsára.
Farkas alispánnak Bakos Borbálától nem két, hanem öt fia maradt: László, András, Ferencz, Gergely és István. László Ferencz testvérétől birtokot vesz zálogba, ez lehetett a köztök kifejlődő viszály magva, mely végre is iszonyu tettre ragadta a bátyját, agyonlőtte testvérét. Fej- és jószágvesztésre itéltetett, László elmenekült, de birtokait a király 1623-ban Széchy György Murányvár urának s Gömör megye főispánjának adományozta. A három testvérnek sikerült Széchy Györgygyet egyezséget kötni s bátyjok birtokait megmenteni. László később kegyelmet kapott, úgy látszik hirtelen haragjában követte el a gyilkosságot és maga is nagyon megbánta, a háborgó lelkiismerettől furdalva élt még egy évtizedet; sem ő, sem megölt öcscse nem voltak családos emberek, Gergely is örökös nélkül halt meg, 1637-ben már csak András és István osztozkodnak birtokaikon.
1700. október 12-én Konstantinápolyban kelt menedéklevelet ad «Raphael comes stb. ad fulgidam portam Ottomanicam magnus Poloniarum legatus» – a lengyel követ a császári osztrák követ beleegyezésével Giczey Zsigmond magyar nemesnek, hogy haza mehessen és magaviseletét igazolhassa. Érdekes a menlevél azon állitása, hogy Giczey Zsigmondot erővel vitték el a kuruczok Patak várából magukkal («Quod Sigismundus Gycei nobilis Hungarus per rebelles Hungaros ex arce Patak in oras Turcarum vi abductus».) Ezt különben emliti a Leopold király 1701. május 5-én kelt kegyelemlevele is. Sikerült tehát kegyelmet kapni; de bizony nem sokáig maradt hű a császár-királyhoz, ki a török földön tartó bujdosása idején giczei, nosztrai és mikolcsáni birtokait 5000 frtért idősb Fáy István murányi várparancsnoknak a királyi fiscus által eladatta. A mikor Rákóczi Ferencz 1703-ban kitüzte a szabadság zászlaját, azonnal hozzá szegődött és a fejedelem főlovászmestere lett. Nem igen volt őszinte azon védekező állitása sem, hogy a kuruczok 1697-ben erőszakkal vitték magukkal megkötözve Patak várából; honszerelme vitte őt is mint annyi társát a bujdosásba.
A Rákóczi szabadságharcz szerencsés idején 1707-ben megkisértette birtokai visszaszerzését, ki is küldetett a bizottság – senatoria deputatio – mint ennek Rosnyón 1707. január 27-én kelt levele bizonyitja. Érdekesek e levélnek bevezető sorai: «My Cassára rendeltetett senatoria Deputatio, Adgyuk tudtára mindeneknek az kiknek illik. Hogy minek utánna fellyebb való esztendőkben hazánk szabadságáért felfegyverkezett s abban életeket letévő avagy bujdosásra ment sok uri s nemessy Rendeknek nevezet szerint pedigh a kik Eperiessi véres Theatrumnak alkalmatosságával kegyetlenül felmészároltatván, Jószágok confiseáltatván s abalienaltatván s birodalmától megh fosztatván, az olyanoknak successori keservesen Jószágoknak possessiójában bé nem mehetének. Igasságuk mértéke szerint kinek kinek erőszakkal elfoglalt Jószáginak restitutiójával az confoederált magyar országi Statusok által Gondalt Széchényi hetedik articulusnak Tenora szerint consolatiot kévánván szerzeni, vezérlő Fejedelmi authoritássábúl a veghre ezen senatoria deputatiot Kassára méltóztatott volna rendelni és deputálni. Melyhez 135képest mink is megh irt articuluson fundalt Instruccionk melett nemzetes és vitézlő Giczey Zsigmond uram instantiájára nemes Gömör vármegyében Giczej, Nosztraj és Mikolchanj nevő falukban lévő 1697-ik Esztendőben hazafiúságos indulattyábul származott elbujdosásáért akkori császár fiscusa által elfoglalt és Tekintetes nemzetes és vitézlő idősbik Fáy István uramnak ött ezer magyari forintokon eladott jószagha véghet (helyes ratiokra nézve Kassárúl ide Rosnóra transferalván azon dologhnak revisióját) megh nevezett Fáy István uram ellen itt Rosnón procedalván, a midőn mind a két rész jelen levén azokat illendőképen megh halgattuk és productumit s egymás ellen benyujtott replicáit jól megh fontoltuk volna, tettünk illyen Deliberatiót.» A bizottság, melynek elnöke Sennyey István, jegyzője Olasz Ferencz volt, Giczey Zsigmondnak itélte az ősei által is békésen birt javakat, de azon feltétel alatt, hogy Fáy Istvánnak visszafizesse az 5000 frtot és az a befektetett kiadásokat, marhát, életnemüt, takarmányt elvitethesse a birtokokról.
A szathmári béke után Duklyáról folyamodik Pálfy János gróf hoz «salvus conductus»-ért, mit meg is kapott, mint a gróf 1711. jnllus 22-én Kassán kelt levelében értesiti. Az országba visszatérési engedély Giczey Zsigmond és fia Gábor részére adatott.
Mig menekült, Fáy István utódai birtokait ujólag elfoglalják hihetőleg nem tudván előzőleg az 5000 frtot visszafizetni. Igazán valóságos kálváriajárás a hazatért apa és fiu küzdelme, önmegalázása, hogy birtokát visszakapja. Pálfy, mint a levelekből látszik, pártfogolta őket. Az ősi birtokok végleg idegen kézbe kerültek, de azért a családnak, Gábor anyja, és neje Losonczi Gyürky Sófia tekintélyes vagyona után jó birtoka maradt kihaltáig, mi 1798-ban az utolsó Giczey Pál halálával következett el.
A család leszármazását, a Bizaki Puky család tomori levéltárában található okmányok után állitottuk össze, részben kiegészitve az Anjoukori Okmánytár 4. kötet 44. számu és az 5. köt. 287. számu és a Hazai Oktár 300. szám alatti oklevelek adataival.
PUKY ANDOR.
(Családfát lásd a 134. oldalon).
134A Szent-Léleki Giczey család származási táblája.
Thalan; Fabianus; Gregorius dictus Siculus aulć regić juvenis 1335 kapja adományba Gicze, Szent-Lélek, Nosztraj, Mikolcsán gömörmegyei falukat a Zah nemzetség hütlensége czimén. 1347 mint Gregorius dictus Zekul filius Fabiani emlitetik, meghalt 1351.; Michael 1350., 1351 mint Gergely testvére ennek adományos birtokait örökli; Ladislaus dictus Zekel de Zenth Lélek gömörmegyei táblabiró 1402; Stephanus de Giche; Andreas neje Elena; Jacobus de Gyche 1416 homo regius 1449 a leány negyedet kiadja András leányainak; Anglis consors Dionisii Fatyan de Thornalja 1449; Elisabetha 1449 hajadon; Ladislaus; Simon 1492 már nem él, Gicze, Szent-Lélek, Nosztraj, Mikolcsán és Eperjes falvak felét mint Albert lengyel herczeg pártosa elveszti, ezeket 1492 Darholc Pál szepesvári várnagy kapja donatióba Ulászló királytól (Szent-Lélek ma Oldalfalva); Silvester; Michael de Gyche 1492; Thomas 1492; Albertus 1492 1525 mint Verbőczy István hive szerepel; Johannes 1491; Melchior de Gycze 1551 uj adományt kap; Antonius de Gycze 1551 uj adományt kap; Hyeronimus 1541; Andreas 1551 uj adományt kap Menyhért és Antal unokatestvéreivel ősi birtokaira, neje Anna Hegyely mint özvegy, később Johannes Litteratus de Zakmar neje; Gregorius neje Barbara Danch de Kövecses; Wolfgangus Giczey de Szent-Lélek 1579, 1600 Gömör m. alispánja, neje Osgyáni Bakos Borbála 1615 már özvegy; Johannes 1578 assessor sedis jud. Com. Gömöriensis; László agyonlőtte Ferencz testvérét és utód nélkül halt meg; András 1648 már meghalt neje Soory Dorkó; Ferencz megölette László testvére által 1623; Gergely meghalt utódok nélkül; István neje Nebec Susánna; Gábor 1661 Gömör m. alispánja, utóbb Thököly hive, neje Besenyey Klára; Mihály 1668 neje Szalay Anna; Simond Rákóczi főlovászmestere 1706, 1697 Törökországba bujdosik, kegyelmet kap és visszatér, 1711 Lengyelországba bujdosik, ismét kegyelmet kap, neje Dalmady Sófia; Susanna Csoltói Basó Mihály neje; Csoltoi Basó Gábor 1679; Márton 1726 meghalt mag nélkül; István 1749 meghalt fiutód nélkül; Gábor 1-ső neje Lossonczi Gyürky Sófia 2-ik neje Uszfalusi Usz Klára; 1-től Gábor 1743 gr. Szirmay ezredben zászlótartó 1750 hadnagy a gr. Eszterházy-ezredben neje Fáy Sófia; 2-tól Jósef; Pál meghalt 1798 az utolsó Giczey; Erzsébet férje Fáy Gábor; Fáy Kata férje Bizáki Puky Márton

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem