66VÁRADI, MÁSKÉNT KALMÁR JÁNOS CZIMERE 1663. ÉVBŐL.
66VÁRADI, MÁSKÉNT KALMÁR JÁNOS CZIMERE 1663. ÉVBŐL.
(Egy czimerrajzzal.)
Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt Egerben, Heves vármegye levéltárában kutatva, megtaláltam Guthay Mátyás 1582. évi czimerét, az az eddig egyetlen, uralkodótól adományozott gúnyczimert s mint ilyent eléggé fontosnak találtam arra, hogy ezt a «Turul»-ban* ösmertessem s reá az érdeklődő közönség figyelmét felhivjam. Ismertetésemben röviden érintettem a heraldikai abnormitásokat is: a szégyen, guny és tréfás czimereket. A szégyenczimerek létezését tagadják a heraldikusok a fattyu-zsinór (Bastard-Zeichen) kivételével, mert ez különösen jogi esetekben, örökösödéseknél volt fontos, ennek külföldön számos példájára találunk. Nálunk nem ismerünk öntudatos fattyu-zsinórral történt czimertörést, bár egy-két régibb czimerünkben benne van a keskeny bal-haránt pólya.
Turul VIII. k. 46. 1.
A gunyczimer, fogalmánál fogva is abnormis, különösen uralkodótól adományozva, a ki adományozásával egyidejüleg jutalmaz és gunyol, emel és nevetségessé tesz és mégis a Guthay czimer az ő fehér kecskén lovagló katonaruhába öltöztetett majmával, oldalán karddal, kezében arany lobogóval a gunyczimer minden kellékével bir, eredete és czélzata nem vitatható s mint ilyen a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.
Ezen czimert nézve szinte magunk elé képzeljük az egri püspöki palotában az asztal örömeit élvező társaságot, élén az egyházfejedelemmel, Radéczy István püspökkel, mellette kedvencz bohócza, Guthay Mátyás, ki egy jól sikerült tréfája után meg meri interpellálni urát és komáját:
«Komám, hát mikor váltod be már igéretedet, mikor hozatsz már részemre armalist?»
«Jól van, bolond, igéretemet beváltom, de csak egy feltétel alatt, ha czimered majom lesz, amely bakkecskén lovagol.»
A feltétel el lett fogadva, a billikomok összekoczantása megpecsételte az igéretet, a befolyásos egyházfejedelemnek, főképen mint királyi helytartónak, könnyü volt a tréfát valóra váltani, de az armalis élén a gunyczimer mellett ott van a püspök czimere is. A mi szintén példátlan. És ugy vélem, nem azért, hogy véle a tréfa szerzőjét jelezze, hanem azért, hogy azzal a kir. kanczellária előtt bizonyságot tegyen arról, hogy ezen komoly közjogi aktusba ő hozta be a nevetségest s ezért ő a felelős.
Legnehezebb azonban a tréfás czimerek meghatározása, már csak azért is, mert bizonyos heraldikai fogalmak és itéletek, bizonyos korszakok szerint idomultak. A heraldika fénykorában nem volt olyan állat vagy tárgy, a melyet czimerpaizsban viselni lealázó vagy nevetséges lett volna. Mit szólna a mai heraldikai izlés, ha a mai tömeges nemesités és bárósitás után esengők drága pénzen megszerzett rangjukhoz czimerükbe egy szamarat, vagy szamárfülekkel ékes férfialakot, majmot, békát, pióczát, patkányt, vagy teritett asztalt, tekebábokat, zsákot, bölcsőt kapnának?
Pedig az Affensteinok, Sechowok, a narancsot evő majmot, a Marzolli Fröschl-ök, a Wasserburgi Fröschl-ök a Lossi Kleist grófok vagy a franczia Mumillyan grófok a békát; a bajor Igloffok a pióczákat; a németalföldi de la Raparier-k a fészken ülő patkányt; a sziléziai Falkenbergek a teritett asztalt; a zürichi Wirtzek a tekebábokat, a Säckingen lovagok a zsákot; a régi krajnai nemes urak, a Grimmschützök a bölcsőt épen olyan büszkén viselték czimerül, mint mások az oroszlánt, a sast vagy sólymot.
A szamár a középkor heraldikájában valóságos kedvencz czimeralak volt, nagyon távol áll az, hogy ott, a hol czimerben szamarat, előtünő szamárfejet, vagy szamár füleket látunk gúny vagy tréfás czimerre gondoljunk. Gyakran találjuk egész alakjában, mint paizsalakot (von Hussen zu Berg, gr. Thiestein, Helldorf, Riedheim, Recknitz, Reichenbach, gr. Seedorf, Riethen), vagy előtünően mint sisakdiszt (b. Richenstein, b. Kulternberg, Hussen, Frankenberg). Szembenéző szamárfej van a lengyel Polkozic és a német Riedesel család czimerében. A szamárfülek pedig annyira kedvelt sisakdiszek voltak (gr. Salmen, gr. Lon, Abensberg, Laber, Aldendorf, Knebel v. Katzenellenbogen, Liebenstein, Sür, Sney, Werffenberg) hogy azok részint a 67sisakra közvetlenül, részint emberi törzsekre illesztve valóságos segédsisakdiszeknek tekinthetők, melyek többnyire a czimer szineit adták vissza. Azért nem egységes paizsoknál a fülpár többnyire különböző szinű, egyik veres, másik arany, vagy egyik fehér, másik fekete, a szerint a milyen szinüre a paizs tagozva volt. Néha a szamárfüleket mint sisakdiszeket fel is ékesítették, mint az Abensberg czimernél, melynek sisakdisze fehér és fekete szamárfül, amaz négy fekete, ez négy fehér struccztollal van felékesítve. Ezzel egyezik a Laber család sisakdisze, csak a szinek mások.
A szamárnak kiváló voltát jelenti az is, hogy a középkorban, a német lovagokból alakult 12 tornaszövetség egyikének, a Nieder-Franckeninek jelvénye: biborszin zászlón, arany és ezüstben hasitott szamár volt.
A szamárra vonatkozó heraldikai adatok sorozatát a felsoroltakkal egyáltalán nem meritettük ki s ez annyival inkább feltünő, mert a szamárnak középkori symbolikus jelentése, a lustaság, tudatlanság, oktalan nagyravágyás volt és az érzékek tulsulya az értelem felett.* A középkor természetrajza azt irja róla: nem harczias, békés, szelid, türelmes, sok terhet biró. Ezek dicséreti. Bünei: buja, hátul erősebb mint elől, lusta járásu, nem eszes senkinek ki nem tér. A fiatalok virgonczak, szépek, jó őket nézni, de minél inkább öregszenek, annál komorabbakká lesznek.*
H. Brendicke dr: Zur Thiersymbolik. Antiqu. Zeitung XIII k. 8. 1.
Seyler. Gesch. d. Heraldik 155. l.
A magyarok nem voltak ennyire türelmesek a nem előnyös külsejü, vagy nem előnyös tulajdonságú czimerállatok iránt. A magyar heraldikából a szamár, béka, majom s más ehhez hasonló állatok hiányzanak.
1455-ben V. László, Sánkfalvay Istvánnak s testvéreinek valamint Heös Miklósnak egy olyan czimert adományozott, a melynek czimerpaizsában hármas halmon ülő természetes majom, az adományos nevének kezdőbetüjét «S» betüt tartja. Az utódok azonban ugy látszik, nem voltak megelégedve ezen exotikus czimerállattal, különösen Sánkfalvay Antal pozsonyi prépost nem igen tartotta összeegyezőnek magasabb papi állásában a majmot mutató paizsot, 1489-ben ő, a Heös, Hereni és Lazói család némely tagjai Mátyás királytól uj czimert kértek és nyertek, melynek egyszerü czimerképe hajlott kar, mely markában három nyilvesszőt tart.
Csergheő Géza jeles heraldikusunk tévedt, amidőn ezen czimert is a tréfás és gúnyczimerek közé sorozza és czélzatával a Guthay czimer mellé helyezi.* A gúny- és tréfás czimert sohasem a czimeralak mivolta, hanem annak helyzete teremti. A Guthay czimer sem azért gúnyczimer, mert czimerképe majom, hanem azért, mert ez a majom bakkecskén lovagol és hadi öltözetbe van öltöztetve. A Sánkfalvay czimer képe egyszerüen majom, szokott heraldikai guggoló helyzetében s mivel a heraldika nem ismer olyan czimerállatot, melynek viselése természetes helyzetében nevetséges vagy lealázó volna, a Sánkfalvay 1455. évi czimert is a közönséges czimerek közé kell soroznunk.
Siebmacher Ung. Adel, Suppl. 138. 100. 1.
Van több olyan czimer, a melynek vagy paizsalakja, vagy különösen sisakdisze teljesen megfelelne a tréfás czimerekről alkotott fogalmainknak, de a czimertulajdonos család nevét olvasva meggyőződünk róla, hogy ezek beszélő czimerek, amelyeket gyakran igen naiv ábrázolással tettek beszélő czimerekké.
Egyiknek sisakján leeresztett haju meztelen női alakot látunk egy köpülővel köpülni. Ez a stiriai Putterer grófok sisakdisze. Másikon egy szőke haju gyermek egy kádban kedélyesen fürdik, ez a Lieli Baden család sisakdisze. A harmadik sisakon egy czipőfoltozó ül, rongyos czipő talpát foltozgatva. Ez a Buchparteni Russ család sisakdisze. Altreuss annyi mint varga. A negyediknek czimerpaizsában egy bolond áll, tarka ruhában, csörgős sapkával a fején, kezében bunkós bottal. Ez a Nareggi Narringer család czimere. Az ötödiknél a paizsban kis fiú vesszőparipán lovagol. Ez az Enichl-család czimere, s a kis fiú az unoka. (Enkel.)
Az elősoroltaknál az ábrázolás elég tréfás ugyan, de nem tarthatjuk ezeket sem tréfás czimereknek, mert ezen naiv helyzetek a czimerek beszélő voltát példázzák.
Ha még ehhez hozzá vesszük azt, hogy farsangi tréfás körmeneteknél sőt, lovagjátékoknál is gyakran használtak ezen alkalmakra választott tréfás sisakdiszeket, ugy tapasztaljuk, hogy a heraldika fénykorában önként felvett ősi, vagy 68a később uralkodóktól adományozott czimerek között eddig alig van tréfás czimer. Az egyetlen, a mely talán annak tartható: a Zalttaigen hercegi czimer,* melynek ezüst paizsában két meztelen szerecsen gyermek egymásnak háttal fordulva tánczol. És mégis ez alkalommal egy ilyen, uralkodótól adományozott tréfás czimert óhajtok folyóiratunk t. olvasóinak bemutatni a Váradi másként Kalmár János 1669. évben nyert czimerében.
Grünberg LVIII. 1.
I. Lipót Bécsben, 1669. augusztus 21-ikén nemességet és czimert adományozott Váradi másként Kalmár Jánosnak. A nemesitésben részesek voltak; az adományos neje Keőmives Katalin és ennek testvére Keőmives István. A kihirdetés 1670. márczius 3-án történt Gönczön, Abauj vármegyében.
Az adományozott czimer következőleg van leirva az armalis szövegében: «scutum videlicet militare, erectum coelestini coloris, fundum illius trifido viridi monticulo interoccupante, cuius depressioribus partibus integer leo, naturali suo colore effigiatus, divaricatis posterioribus pedibus corporis mole arrecta, erecte sursum stare, capite retro dorsum gyrato, faucibus apertis, lingua rubicunda exerta, caudaque supra dorsum elevata, anteriorum vero pedum sinistro ad rapiendum protenso, dextro autem ariculam vellicans cernitur. Scuto incumbentem galeam militarem craticulatam sive apertam, regio diademate ex eoque pariter gruem naturaliter effigiatum, pede dextro lapidem tenentem, proferente ornatam. A summitate vero sive cono galeae laciniis seu lemniscis, hinc flavis et coeruleis, illinc autem candidis et rubris, in scuti extremitates sese diffundentibus ... etc.»
Az armalis leirása szerint, tehát a paizsbeli oroszlán, hátra néz és jobb első karmával fülét tépi vagy vakarja. Az oroszlán ezen helyzete talán példa nélküli a heraldikában. Hátra néző oroszlánt találunk egy-kettőt az egész világ heraldikájában, de mivel ez a helyzet bizonyos fokig a menekülés látszatát idézi fel, csak nagyon elvétve fordul elő. Czimerünknél a hátra forditott tekintet mellett, még a fülét is vakarja, igy a meneküléssel jelképezve van a kudarcz is, a mely ott érte a honnan menekül.
A czimerfestő a helyzethez illő fájdalmas arczot festett az oroszlánnak, méltót a modern «Fliegende Blätter» rajzolóinak humoros ónjára. Ez arczkifejezésről mintegy leolvasható a kudarczot vallott menekülő gondolata: «ide többet nem jövök.» «Itt ugyan megjártam!»
Nagyon kellene tévednem, hogy ha t. olvasóim nem látnák a czimerfestő humoros tendencziáját úgy mint én. De ha a t. olvasóimban is ugyanazon véleményt kelti annak nézése a mit bennem, akkor megtaláltuk az egyetlen, uralkodótól adományozott tréfás czimert.
Nagyon valószinü, hogy ezen tréfa csak a kir. kanczelláriában játszódott le, ott támadhatott egy humoros ötlete azon czimerfestőnek, ki megunva a tömeges czimeradományozásnál mindig a chablonos kardot tartó oroszlánt vagy kardot tartó veres ruhás férfiút festegetni, ezen czimert elsőben a czimerkérő levélre vázolta, majd a pergamen okmányra festette, az uralkodó látatlanba aláirta a nem feltünő czimerképpel diszitett armálist s legkevésbé törődött a czimerképpel az adományos, az egyszerü manumittált jobbágy, ki nem magát az armálist, még kevésbé a belé festett czimert tekintette, hanem a czélt, az anyagi és társadalmi előnyöket, a melyeket ezen nemesités tényével elért. A tréfás czimernek sem hasznát nem látta, sem kárát nem vallotta, legfeljebb mikor azokon a czimert apróra megnézte, gondolta el magában, hogy jobb lett volna kardot festeni az oroszlán karmába, hogy lett volna olyan a czimer, mint a másé. Ámbár «alias Kalmár» nevéről azt kell gyanitanunk, hogy az adományos a békés foglalkozás embere volt.
CSOMA JÓZSEF.
