VII.
VII.
Gyejcsa fejedelem testvéréről, Mihály herczegről csupán ennyit jegyeztek föl krónikáink: «Toxun genuit Geycham et Michaelem. Michael vero genuit caluum Ladislaum et Vazul».
Karácsonyi János úrral együtt mindannyian feltünőnek találhatjuk, hogy a krónikákban csupán a keresztneve van följegyezve, ellenben hallgatnak pogány nevéről, holott, ha nem is azonositjuk ifjabb Gyulával, fiai, sőt unokája, Levente után itélve, aligha állt valami erősen a kereszténységben.
De van egy más dolog is, a mi szintén feltünhet, az t. i., hogy a Mihály név többé nem fordul elő az Árpádok között, holott 1038 után már valamennyien tőle származtak. Ez annál szokatlanabb, mert fiának Szár Lászlónak a nevét már az egyik kisunoka viseli; Endre, Salamon és Kálmán neve is ismétlődik, pedig nem is az ő ágazatuk maradt fenn, Sz. Istvánt, Sz. Imrét vagy az egyenes ősöket nem is emlitve.
Ez arra a föltevésre vezethet, hogy Mihály vagy Michael név talán ez esetben nem is keresztnév, hanem valamely hasonló hangzásu pogány névnek keresztnévvé való elferditése, a mire elég példát találunk középkori történelmünkben. Hogy a legszembetünőbbek közül emlitsek néhányat, így ferditette el a pogány nevét a tatárjárás előtt élt Bulcsu püspök Basiliussá s igy lett a Tomaj nembeliek hagyományos Thonuz vagy Taniz nevéből Dionysius, Dienes stb. Ha igaz ez a föltevés, akkor talán nem is egészen meddő dolog kutatni a Michael keresztnévvel helyettesitett pogánynevet, mert a hogy használatban volt testvérének Gyejcsának a pogány neve a későbbi Árpádok közt is, ép úgy, vagy még inkább fenmaradhatott az ő, Michaelre emlékeztető pogány neve.
Ilyennek látszik a Béla, melyet mindjárt Mihály egyik unokája viselt s azután is egyik legkedveltebb neve az Árpádoknak.
Hogy a Béla nem tartozik a keresztnevek sorába, azt fölösleges bizonyitgatni; legfölebb arról lehet szó, régi magyar vagy szláv eredetü pogány név-e? Rendesen a szláv «bęlu», «bęl», «bęlyj», «biely» = fehér szóbul származtatják, mig újabban Karácsonyi J.* a Thiethmar által emlitett lengyel «béla» az az szép szóval veszi egynek. Mellőzve a Turul IX. évfolyamában (114. 1.) tett egyéb észrevételeimet, e magyarázatoknak az az alaphibája, hogy a lengyel és más szláv személynevek közt nincs meg a Béla (más a Beluš, Belimir stb.), különösen pedig, a mi a jelen esetben nagyon is számba veendő, nincs meg a lengyel és egyéb nyugoti szláv fejedelmi ház szokásos nevei között. Sohasem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy az Árpádok a kész neveket vették át a velük rokonságban volt családoktól, mint a Vladiszlávot, Boleszlávot, Henriket, Lambertet: de hogy ők maguk alkottak volna idegen nyelvü szavakból új neveket, ez talán még sem hihető. Utóvégre is az Árpádház nem szláv, hanem magyar volt. Ezzel a ténynyel egyszer talán még is le kell már számolnunk.
Szt. István király élete. 100. 1.
De ebből aztán következik egy másik tény. Az Árpádoktól használt személynevek közt mindaz, a mi nem általános keresztnév, a minő az István = Stephanus, Endre = Andreas, Salamon = Salomo stb., vagy nem a velük összeköttetésben levő dinasztiáknál divatozott, mint a minő az Imre = Heinrich, László = Vladiszláv stb., az ősi nevek közé tartozik, melyek eredete, a mennyiben a magyar nyelvből meg nem fejthetők, a honfoglalás előtti török (hunn-bolgár-kozár), 63perzsa (parthus-, Szasszanida) és kaukazusi kapcsolatok révén derithető fel.
Ezen nevek közé tartozik a Béla is, melynek ősibb alakját az altaji turk (köktürk) föliratokban, található Bojla tarkhan s az avar vagy bolgár eredetü nagyszentmiklósi kincs egyik görög betüs csészéjén olvasható Buęla zoapan neve tünteti föl.* Hogy a Béla név csakugyan ezekkel függ össze, bizonyitja az, hogy I. Bélát Albericus Pugilnak mondja. Egy időben sokat vitatkoztak azon, mit akar jelenteni ez a «pugil» szó. A Bojle, Buęla névalakok ismerete után azonban nem lehet más, mint a Béla névnek egy körülbelöl Bughila, Buhila alakban használt régi változata. De a későbbi nyelvhasználatban Bélának mondott névalak szerint kellett lenni egy közbeeső Beghila, Behelaforma változatnak is, ez pedig már közel áll a Michael keresztnév német és olasz Michel változatához, ugy hogy valamelyik XI. századbeli évkönyviró könnyen egynek vehette a két nevet s a hogy a Tonuzra ráfogták, hogy az megfelel a Dionysius keresztnévnek, azonképen cserélhette föl ezen mindenesetre papi ember a Beghilát, Behelát Michaellel.
Az eddig még teljesen föl nem deritett, de semmi esetre sem görög nyelvü föliratból bizonyos; hogy Buęla és Butaul személynevek; zoapan vagy zôapan = župan, ispán a czim, Dygetoigę, Tagrogę és Etzigę valószinüleg Tisza- Maros- és aldunamenti földrajzi nevek, a-gę (ji, -gyi) azonban aligha lesz a. m. a görög gę-föld, hanem valami végzet, esetleg az árpádkori nevekben sürün előforduló -di vagy -du (Etzigę = Békésmegyei Öcsöd?); a Buęlánál és Butaulnál ismétlődő tesę, taisę talán azt jelenti: «ur», «fejedelem»; ha ismernénk egy megfelelő szót, megállapithatnánk: magyar- vagy török jellegü-e a fölirat a szerint, hogy a szóvégzetben -i vagy -szi fejezi-e ki a birtokragot? A kincset hihetőleg az avarok rejtették el a frankok elleni végküzdelmek idején, népvándorláskori leleteink tanusága szerint ugyanis a Tisza, Maros- és Kőrösvidék volt az avar világ központja, sehol annyira nem tömörült a népesség, mint ezen a területen. S az edények diszitményei is már a népvándorlás korának utolsó szakára utalnak. Feltünő már most, hogy a krónikáink első részét képező Hunn Krónika, mely úgy Thury József és dr. Sebestyén Gyula, mint e sorok irójának felfogása szerint is az avarok végső küzdelmeinek és bukásának hagyományait és mondáit foglalja magában, szintén tud egy Béla nevü hunn vagyis avar vezérről, ki vezértársaival együtt a cesumauri ütközetben esett el, ahol 791-ben csakugyan volt az avaroknak egy véres csatája Nagy Károlylyal. (Pulsis igitur Hunorum prćsidiis ac distructis munitionibus, quarum – – altera iuxta Comagenos civitatem in monte Cumeoberg vallo firmissimo exstructa, ferro et igni cuncta vastantur. Einhardi Annales ad a. 791. Pertz Mon. Germ. Script. I. k. 177. l.) Semmi lehetetlenség sincs benne, hogy Béla vezér nevében épen a nagyszentmiklósi kincs Buęla zoapanjának emlékét őrizték meg hunn mondáink.
Egy ideig abban a nézetben voltam, hogy Mihály hg. talán egy személy Erdeueelui Zoltánnal, kire a krónikák szerint Sz. István a Keántól elfoglalt erdőntuli részek kormányzását bizta. Az ügyetlen krónikás összezavarja Sz. István szépapjával, a mi természetesen képtelenség; annyit azonban mégis igaznak vehetünk belőle, hogy az Árpádháznak volt ezen Erdőelvi Zoltán egyik korosabb tagja s talán nem is az ekkor már fejedelmi ágnak nevezhető Taksony-ivadékok közül. Ha valami jelentőséget tulajdonitunk az Álmos ősapáit magában foglaló lajstromnak olyan értelemben, hogy nem egyszerü koholmány volt, hanem bizonyos félremagyarázott genealogiai adatok, nevezetesen a régi vezérekre, különösen az Árpádház korábbi elágazásaira vonatkozó töredékes emlékek képezték a krónikás kiindulási pontját s ezen töredékekből tákolta össze az ősapákat: akkor ezen lajstrom alapján Falicsi (Falęs, Falitzisz, Pauler Gy. szerint Faisz) fiát kereshetjük Erdőelvi Zoltánban. Ott ugyanis többek közt ezen leszármazási töredék található: Berend apja Zulta, ezé Bulchu, ezé Bolug stb. Bolugban hihetőleg Árpád egyik fiának, Jelekhnek az emléke lappang, mig Bulchuban unokájáé, Falicsié, a ki azonban Konstantin szerint nem Jelekhnek, hanem Jutasnak volt a fia.
De akárki volt is Erdőelvi Zoltán, a föntebbiek után nem tartom többé egy személynek Mihálylyal, kinek igazi neve, mint bebizonyitani igyekeztem, nem is Mihály, hanem Béla volt.
Mihálynak, mint tudjuk, két fia volt: Szár László és Vazul (Vászoly? Vancil?) s négy unokája: Endre, vagy András, Béla és Levente testvérek, meg aztán Domoszló vagy Bonuszló (Boleszláv); krónikáink a három testvért Szár László fiainak mondják, Béla király jegyzője szerint is András király Szár Lászlónak volt a fia; ellenben a Gellértlegenda a Váradi és Zágrábi évkönyvekkel együtt Vazult tartja a három testvér apjának, mig Szár Lászlónak az utóbbiak szerint Bonuzló volt a fia. «Dux autem Ladislaus Calvus de quo supra – olvassuk a váradi évkönyvekben – 64habuit filium, qui Domyzlo vocabatur.»*
H. H. Fontes Dom. III. k. 251., 267. M. Könyvszemle 1895. 224. 1.
Történetiróink véleménye megoszlik e kérdésben. Karácsonyi J., Marczali H., Mátyás Fl. Vazultól származtatják a három testvért s általuk az Árpádok további hajtását, mig Pauler Gy. Béla király jegyzőjének és Kézainak, Kun László udvari papjának az állitását fogadja el, kiknek módjukban volt tudomást szerezni arról, Vazult vagy Szár Lászlót tartotta-e ősének a királyi ház, már pedig a királyi ház legjobban tudhatta, melyiktől származott a két testvér közül. Karácsonyi Jánosnak azonban erre az a válasza, a minek különben Marczali H. is kifejezést adott, hogy a Névtelen és Kézai oly királyi udvarban éltek, ahol már I. Béla királynak ájtatos ivadéki rendelkeztek s mint keresztény papoknak érdekükben állott, hogy királyi uraiknak a pogány vallás kedvezésétől és keresztény szempontból súlyos erkölcsi hibáktól ment őst szerezzenek, megtették tehát Andrást, Bélát és Leventét Szár László fiainak, kinek nevéhez a hagyomány nem füzött holmi alacsony rangu házasságot, vagy épen ágyasságot, mint Vazuléhoz, kiről azt beszélték, hogy a három testvért egy Tatun nembeli leánytól házasságon kivül nemzette.
Mind a két szempont egyformán nyomós. Úgy tetszik azonban, Karácsonyi J. ur felfogását ellenkező irányban is lehet forditani. Mondhatjuk azt is, hogy bizonyos keresztény papoknak és királyi uruknak vagy legalább az udvarához tartozóknak érdekükben állott azt a hirt terjeszteni, hogy a három testvér, András, Béla és Levente a pogány vallás kedvezése és keresztény szempontból sulyos erkölcsi hibák miatt megbélyegzett Vazulnak a fiai, kiket nem is törvényes házasságban, hanem házasságon kivül egy alacsony rangú nővel nemzett, tehát semmikép sem méltók a magyar királyságra. Gondoljunk csak a Vazul megvakittatása utáni időkre, a törődött Sz. István utolsó évei alatti udvari cselszövényekre, Péter királyságára, a körülötte sereglő idegenekre, papokra, német lovagokra, a német császár beavatkozásaira, hogy mennyien lehettek, a kiknek érdekében állott minél kedvezőtlenebb szinben tüntetni föl a külföldre menekült félpogány ifju Árpádfiakat s még törvényes származásukat is kétségbe vonni. Rágalmak a XI. században sem voltak ismeretlenek s úgy látszik, a krónikaszerkesztés legrégibb korszakából való még a krónikás kifakadása e mende-mondák ellen, a mikor friss keletüek voltak és czáfolatra szorultak!* A XII. és még inkább a XIII. században, a mikor már réges-rég megszilárdult Mihály ágának a trónja, aligha jutott volna eszébe akármelyik udvari papnak is, hogy tiltakozzék a Vazultól való származtatás ellen, ha csakugyan ő volt az ősapa.
Hogy krónikáinkban XI. századbeli, az altaichi évkönyvek adataitól független följegyzésből eredő elemek is vannak, mutatja a somogyi Koppányt leverő Vencellin ivadékainak a XI. század második feléig terjődő ezen leszármaztatása: Vencelin fia Radi, ezé Miska, ezé Kupán és Márton, továbbá Márton fia Salamon király hive, a «dicső, vitéz Vecellin nemzetségéből»: Bátor Opos; Márton 1055–1067 körül szerepelt, nevét ott találjuk a tihanyi és zaztyi adomány mellett tanuskodó urak névsorában. Vencelin e szerint a X. század dereka táján születhetett s fia Radi a Koppány elleni háboru alatt legénysorban volt. Különben már Toldy Ferencz megjegyezte, hogy I. Endre megkoronáztatásával s Béla bejövetelével mintegy lezárja a krónikairó az események tárgyalását s itt-ott pótolja a korábbiak hézagait; ez alkalommal kel ki azon hiresztelés ellen is, hogy a három testvér Vazul törvénytelen fia. Dr. Sebestyén Gyula a király-krónika ezen legrégibb részét egy Salamonkori, 1075 körül szemlélődő jeles krónikástól származtatja, ki Gyejcsa és László herczegek mellett Salamontól sem vonja meg rokonszenvét. (A magyar honfoglalás mondái, I. k. 210–211. l.).
A kérdést, hogy Szár László vagy Vazul volt-e apja a három testvérnek, teljesen eldönti az az első pillanatra jelentéktelennek látszó körülmény, hogy mindjárt I. Béla a László nevet adta második fiának. Ha Béla Vazul fia lett volna s nem Szár Lászlóé: bizonyára inkább az apja nevét választotta volna a nagybátyjáé helyett. Akármilyen szemmel nézte is a későbbi ájtatos nemzedék Vazult, I. Béla mégis csak a szerencsétlen apát tisztelhette benne. Ezt pedig mindenkép számba kell vennünk a sokféle szempont mellett, a mi fölmerülhet ezen kérdésben. Megtette különben előttem is egy eldugott jegyzetben Wertner Mór, a ki «Az Árpádok családi története» cz. művében (1371. 4. jegyzet) a következőket mondja I. Bélánál: «mint tudjuk, sz. Gellért életirója szerint Vazul az atyja. De mivel egyik fiát szintén Lászlónak nevezte, biztosra vehetjük, hogy Szár Lászlótól származott.»
65Mig Vazulról fennmaradt egy pár adat, Szár Lászlóról nevén kivül mit sem tudunk. Csak épen sejthető a «Szár» = kopasz jelzőből, hogy tövig nyiratkozva pogány szokások szerint élt, mint Vazul, kinek bátyja volt, mert a krónika Mihály fiai közt előbb emliti Vazulnál. «Michael vero genuit caluum Ladislaum et Vazul.» Sőt úgy látszik, Sz. Istvánnál is idősb volt. Csakis ezért mondhatta a krónika egy helyen Sz. István «patruus»-ának, a mi semmi esetre jelentheti azt, hogy «nagybátyja» volt, hanem, mint föntebb már utaltunk rá, egyszerüen a magyar «bátya» szó forditása. Ha tehát Sz. Imre halála után Vazul volt az, a kit az udvari pártnak el kellett tenni az utból, mint a királyi ház ifjabb ágának a fejét, ez világosan bizonyitja, hogy ekkor már nem lehetett életben Szár László s kiskoru gyermekei fölött öcscse, Vazul gyakorolta az apai hatalmat. Kétséget sem szenved, hogy minél zsengébb korban vesztette el apját a három testvér, annál kevesebb tudomása lehetett a külvilágnak arról, hogy ki is volt tulajdonkép az apjuk s annál tágabb tér nyilt az udvar pletykáinak, melylyel, mint a következmények mutatják, nagyon feszült viszonyban lehetett az ősi szokásokhoz ragaszkodó Vazul is, valamint a bátyja is.
Ha Szár Lászlónak András, Béla és Levente volt a fia, az a Bonuzlo, kit a váradi és zágrábi krónika Szár László fiának mond, csakis Vazul fia lehetett.
Őt kell, nem pedig a Vazul megvakittatása idejében már életben nem lévő Szár Lászlót Sz. István azon «fratruelis»-ének, t. i. a «frater»-e = öcscse (= unokatestvére s nem testvéröcscse) fiának tekintenünk, ki a cseheknél élt számkivetésben s 1042-ben, midőn III. Henrik Abától elfoglalta a Morva és Garam közti területet, mivel a lakosság semmi áron sem akarta elfogadni Pétert királyának, Bretiszlav cseh hg. kérésére megkapta a meghóditott városokat a császártól, de Aba csakhamar visszaüzte Csehországba.
Később azonban mégis haza került s a pécsváradi apátságban temették el, melyet gazdagon megajándékozott.* Hogy a Pécsváradon eltemetett s II. Gyejcsa 1158-ki oklevelében emlitett Domoszló (dux Domoslaus) Aba király fia lett volna, mint Pauler véli, nem tartom valószinünek. Az annyira elágazott Aba nemzetségben soha nem fordul elő ez a név, pedig Abán kivül egyik legkiválóbb tagja lett volna a nemzetségnek; ellenben az Árpádoknál, a kik közt a legkedvezőbb esetben sem volt több 5–6 élő személynél, e mellett oly sok volt köztük a kimagasló egyéniség s azon fölül még nem is voltak Domoszlónak ivadékai, nem olyan feltünő, ha többé nem alkalmazzák ezt a nevet.
Altaichi évkönyvek. Pertz: Mon. Germ. Script. XX. k. 798. 1. Hermann. Contract. ad a. 1042. u. o., VIII. k. 124. 1. Mátyás Fl. H. H. Fontes Dom. I. k. 27. 1. Fejér Cod. Dipl. II. k.147–151. 1. V. k. a. 172. 1 V. ö. Werner M. Az Árpádok családi története. Nagy Becskerek. 1892. 590. és köv. 1.
Végezetül a következő táblázatban foglaljuk össze fejtegetéseink végeredményét:
Taksony fejedelem † 972 körül; Gyejcsa fejedelem 972–997. (Neje Sarolt, az idősbik Gyula fejedelem leánya.); Sz. István király 997–1038 (Neje Giszla, bajor hgnő.); Henrik vagy Sz. Imre † 103. †; Ottó †; Mihály = Béla (Neje Adelaid, I. Miesko lengyel hg. nővére.); Szár László Sz. István «bátyja» † 1031. előtt (Neje orosz herczegnő); Vazul (Vanzil); Domoszló (Bonuzulo) a Garamvidék ellenkirálya 1042-ben, eltemettetett Pécsváradon. †; I. Endre király 1046–60. (Neje Anasztázia orosz hgnő.); I. Béla király 1061–1063; Levente † 1047. †; I. Gyejcsa király 1074–77.; Sz. László király 1077–95.; Lambert †; Adelaid Salamon király 1063–74. †; Dávid †; Kálmán király; Álmos; Adelaid;
NAGY GÉZA.
