I.

Teljes szövegű keresés

I.
Az első magyar király családi összeköttetéseiről hazai forrásaink szolgáltatnak részletesebb adatokat.
Ezekből tudjuk, hogy Sz. István apja Geysa vagy Geicha fejedelem volt, kinek nevét az Árpádkori kiejtés szerint Gyejcsának kell mondanunk, helyneveinkben fennmaradt mai alakja pedig, mint Karácsonyi dr. úr kimutatta,* Décse s nyilván ez a d-s változat felel, meg a szó testében végbement újabb hangfejlődés mellett is az ősibb formának, mely az Árpádkori okleveles emlékek szerint, mint egy a garam-szent-benedeki apátság alapitólevelében emlitett csongrádvidéki várjobbágy (centurio) neve mutatja, Deucha volt (ugyanekkor I. Gyejcsa király nevét Gevca alakban adják érmei) s összefügg a Dsingiz khán genealogiájában előforduló keleti turán Daicseo s az osztyák fejedelmek közt található Taiša névvel; mig az Árpádoknál használatos gy-s alak ugyanazt a palóczos kiejtést tünteti föl, a mit máskor is tapasztalhatunk, mint az udvar és egyház körében uralkodó kiejtésmódot a különböző kanczelláriai egyéb kiadványokban, melyek p. a megfelelő török-tatár «tonguz», «tonuz» szók bizonysága szerint kétségkivül dentalis kezdetü disznó szavunkat kivétel nélkül mindig gyisznónak (Giznav, Giznoud, Guznoov), a diót gyiónak (a fejérmegyei Diód = Gyod, Gyog, Gyogh, Gyogy, Diósgyőr = Gyosgewr, Diószeg = Gozegh, Gyozeg) stb. irják.
Turul. 1894. évf. 20–23. 1.
Gyejcsáról az egykoru külföldi források közül csupán a tudós merseburgi püspök, Thiethmar jegyezte még föl, hogy apja volt az ő idejebeli pannóniai királynak, t. i. Sz. Istvánnak, Thiethmar d s alakban hallotta Gyejcsa nevét s Deuuixnek (Devics vagy Deuvics) írja.
Gyejcsa öcscse, Taksony fejedelem ifjabbik fia Mihály volt, de azonkivül, hogy Szár Lászlót és Vazult vagy Vászolyt nemzette, egyebet nem tudnak róla krónikáink.
Apai ágon ez volt Sz. István legközelebbi rokonsága, mig anyai részről az erdélyi Gyulák nemzetségével hozzák összeköttetésbe hazai forrásaink. Szerintük ugyanis anyja az öregebbik Gyula leánya Sarolt volt, ennek pedig Béla király jegyzője szerint unokatestvére volt a Sz. István által levert ifjabbik Gyula, az idősb Gyula öcscsének Zombornak a fia, kit krónikáink másik csoportja – mellőzve a pontosabb genealogiai kapcsolat feltüntetését – általánosságban Sz. István anyai nagybátyjának (avunculus) mond. Az egykorú hildesheimi évkönyviró is úgy tudja, hogy az a rex Julus, kire Sz. István sereggel ment s feleségével és két gyermekével együtt elfogta, anyai nagybátyja – avunculusa – volt.*
Ad a 1003: «Stephanus rex Ungaricus super avunculum suum regem Julum cum exercitu venit, quem cum comprehendisset cum uxore et filiis duobus, regnum eius vi ad christianitatem compulit.» Pertz, Mon. Germ. Script. III. k. 92 1.
A lengyel kutforrások Gyejcsa (Jesse) fejedelem nejének I. Miesko lengyel herczeg nővérét, Adelhaidot, Ethlegidát mondják. A további 54magyarázattól függ, hogy ellenmondást lássunk a magyar és lengyel adatok közt. Ez utóbbiak sohasem állitják azt, hogy Adelhaid lett volna Sz. István anyja; minden attól függ tehát, egyszer vagy kétszer nősült-e Gyejcsa, hogy hol keressük Sz. István anyai rokonságát: az erdélyi Gyuláknál-e vagy pedig a lengyel dinasztiánál?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem