RADVÁNSZKY LÁSZLÓ CSALÁDTÖRTÉNETI MUNKÁJA.*

Teljes szövegű keresés

RADVÁNSZKY LÁSZLÓ CSALÁDTÖRTÉNETI MUNKÁJA.*
Mutatvány a következő legközelebb megjelenendő munkából: A Radvánszky család története 1738-ig. Irta Radvánszky László, forditotta és bevezetéssel ellátta R. Kiss István
A régiek a genealogiát két szempontból müvelték; vagy az illető család mondai származásának és dicsőségének bizonyitását, vagy pedig a nemzedékrend gyakorlati czélból való, de nem mindig hiteles összeállitását tüzték ki czélul. Az előbbi igyekezet a hiuság meddő legyezgetése lévén, komoly figyelemre nem méltó, az utóbbi pedig, mint örökségi és más birtokjogi; ügyek mutatója, még ha hiteles, akkor sem tarthat számot a tudományos jelzőre. A dolog természetéből folyik, hogy e két törekvés erős gátja volt az igazi, tudományos genealogia fejlődésének, úgy hogy sok idő telt el, mig szakithattak a hagyományokkal és a genealogia igazi czélját megtalálván, históriai módszerrel, kritikai alapon, tudományos szinvonalra emelték. A fejlődés lassuságát mutatja, hogy szigoru szempontból külföldön sem lehet szó tudományos genealogiáról a XVII. 58századig, nálunk pedig még élnek olyan emberek, a kik fejlődését születésétől kezdve mostanig figyelemmel kisérték.
Ez alkalommal egy olyan családtörténeti munkát van alkalmam bemutatni, a mely a magyar tudományos genealogiai irodalom történetét egy századdal viszi előre, mert Radvánszky László 1754-ben a saját családja történetét a hiu dicsekvés, örökségi és jogi czél háttérbe szoritásával, a történeti tudás emelése czéljából, okleveles alapon, összefüggően, élvezhető előadással irta meg.
Munkája irodalmi viszonyainkhoz mérten oly előkelő szinvonalon áll, hogy méltán fölmerülhet az a kérdés: mi inditott arra egy XVIII. századbeli előkelő, gazdag, magyar nemest, hogy becses könyvtárába, a zajtalan magánéletbe visszavonulva, történelmünk tanulmányozására szentelje életét és – a mi ennél most jobban érdekel – a saját családja történetét kritikai alapon feldolgozza?
E kérdésre életrajzából egy-két vonás felvilágositó feleletet ad.
1701. év végén született és igy gyermekkora, első benyomásai összeesnek a nemzet lélekemelő, nagy küzdelmeivel, a melyekben atyjának olyan nevezetes, nagy szerep jutott. Csoda-e, ha olyan küzdelmes időben a gyermek korábban alkot fogalmat arról, hogy mi az a hazafiui nagyság; csoda-e, ha ezt az eszményképet a multban is keresni óhajtja azon Radvánszky János fia, a ki maga is szeretettel foglalkozott történelmünkkel és eseményekben gazdag élete alatt nemcsak megőrizte irásait, hanem naplókat is vezetett És az a gyermek, a kit lelke, családi hagyományai is a történelem kedvelésére, művelésére serkentenek, Beszterczebányán és később Pozsonyban a tanitványait munkatársaiul fogadó, nagy Béla Mátyás vezetése alá kerül.
E nagy ember vezetése alatt fejlődik tudományszeretete, nyer ösztönt az erényre és dicsőségre törekvő lelke, úgy hogy példája tanulótársait is lelkesiti.* De a Bél hatása még növekedett azután, hogy tanulmányait bevégezte.
Tomkaszászky János Jenából 1721. irja róla: Inusitatus ille amor literarum et ad virtutem gloriamque erectus anirrus, quo Posonii omnes ad industriam excitabat, perpetuo mihi versatur ob oculis. Br. Radvánszky levéltár. III. o. LVI. cs. 161. sz.
Mennyire is éleszthette a bámult tudós az iskoláit alig végzett ifju lelkesedését; munkakedvét, a midőn kéziratát átnézés végett megküldi neki,* mennyire növelhette önbizalmát, a midőn nemcsak anyaggyüjtéssel bizza meg, hanem elfogadja Zólyom vármegyére vonatkozó bő értesitéseit, feldolgozását.*
I. h. t. sz. 1720. Kéri, hogy a nála lévő Barsmegye leirását küldje meg Nagy Boldizsárnak, Zólyom vármegye térképét javitsa ki és összegyüjtött adatait közölje vele.
U. o. 3. sz. Radvánszky László irta neki, hogy tervét egyedül nem valósithatja meg, azért vállalkozott segitségére. Bél elfogadja, mert helyesen mondja Plinius, hogy minden földet szülöttei irhatnak le legjobban.
Mestere nemcsak az általános históriában volt jártas. Halleban nemcsak azt tanulta meg, hogy a földrajzot hogyan kell a történelemmel összekapcsolni; hanem a pietismussal együtt megismerte a pietisták prófétája, Spener Fülöp Jakab heraldikai munkáit is* «a ki nemcsak családtörténeti és czimertani ismeretei, hanem közismert istenfélelme miatt is hires vala» (Tentzel).
Historia insignium illustrium, seu operis Heraldici pars specialis stb. Francofurti ad Mśnum 1680. és Insignium theoria. U. o. 1690.
Bizonysága ennek az is, hogy a Notitiái-ban Spener rendszere szerint a genealogiát a heraldikával kapcsolva, a jelesebb családoknak nemcsak történetét, de heraldikai szabályok szerint szerkesztett czimerét is közölni akarta.* E terve ugyan az egyes családok részvétlensége és álszemérme miatt nem valósulhatott meg, de a ki figyelmesen lapozgatja a Notitia Hungarić vaskos köteteit, az észre fogja venni, hogy Bélnek a kor szinvonalán álló genealogiai és heraldikai ismeretei voltak.
Radvánszky Lászlót értesiti e tervéről. «Possent autem, immo deberent, arma familiarum singularum ex artis Heraldicae prćscripto subiungi ćri incidenda. 1724. febr. 2. III. o. LVI. cs. 3. sz. Hasonló óhajtását fejezi ki a Prodromus 122. lapján. Auctoris desideria czímen.
Szükséges e figyelemre nem méltatott tény kifejtése, mert ebből érthetjük meg, hogy Bél Radvánszky Lászlónak nemcsak az általános történelemben, hanem annak segédtudományaiban, különösen pedig a genealogiában is mestere volt. Hiszen ő volt az, a ki családja történetének kutatására, megirására serkentette. Ő hozta 59legelőször összeköttetésbe az Okolszky Orbis Polonicus-a II. kötete alapján a lengyelországi előkelő Radvánszkyakat a magyarországiakkal. Felfedezéséről örömmel értesiti tanitványát s egyszersmind arra is buzditja, hogy kutasson tovább.*
Explorata scribo et gravissimorum auctorum suffragio cornprabata, Agat modo Spectabilis Dominatio Vestra et quo poterit, domesticae celebritatis documenta conquirat, quibus parvitas mea affundet lucis ponnihil. III. o. LVI. cs. 3. sz.
Radvánszky László e tanácsot megfogadta és mestere nyomdokain haladva a leglelkiismeretesebben hajtotta végre. Családtörténete a czimtől a módszerig Bél hatását mutatja. E hatás adja meg munkája kiválóságát és e kiválóság kelti fel érdeklődésünket az iránt, hogy mi módon irta meg munkáját.
Előre elhatározta, hogy forrásul egykoru, hitelre méltó adatokat, de különösen okleveleket használ.* Ezért előbb Dobay Székely Sámuellel együtt rendezte a családi levéltárt, azután pedig maga megirta levéltáruk Directoriumát.*
Erre mutatnak a következő, szövegbe szőtt szavai: Hćc historić avi mei causa cetera narratione prćtermissa ex fidedignis monumentis genuine depromere volui és más helyen; Ego privatam familić nostrć historiam ex nexu imprimis documentorum scribo.
Teljes czime: Directorium archivi familiae de Radvan, elaboratum anno 1735. per Ladislaum de Radvan. Ivrét, 1–444. 1. Kéziratban a br. Radvánszky levéltárban.
Ez mutatja, hogy mily magas szempontból itélte meg az okleveleket abban a korban, a mikor más a legérdekesebb oklevélre is rávezette: haszontalanság, avagy: Ez nem jószág keresésre és conserválásra való; ez mutatja, hogy mily praktikus, könnyen áttekinthető módon rendezte a levéltárt, de a mi legfontosabb: ez a kézirat volt családtörténetének alapja. A Directorium ugyanis nemcsak az oklevelek kivonatát, regestáit tartalmazza, hanem az oklevelek alapján összeállitott genealogiai táblákat, levezetéseket, a levezetések bizonyságait (Deductio graduum és a mellette lévő hasábon szemlélhető módon: Proba deductionis), a Radvánszky és rokon családok személyi és birtokjogi ismertetéseit (Notitia tam personalis, quam realis) is. Ezen kivül a fontosabb birtokjogi kérdéseknek külön fejezeteket szentel.*
Módszerének ismertetése végett közlöm itt a Radvánszky-családra vonatkozó fejezeteinek czimeit (1–208.1.):
1. Index continens seriem litterarum, iura familić de Radvan tam personalia, quam realia, factum imprimis bonorum Radvanensium concernentium secundum seriem annorum consignatus et in fasciculos notabilioresque materias divisus.
2. Notitia familić de Radvan tam personalis, quam realis ex prćmissis documentis in seriem reductis elaborata.
a) Huc pertinet tabula genealogić masculini sexus familić de Radvan Sub. No. 1. suo tempore et loco authenticanda.
b) Deductio graduum masculini sexus.
c) Proba deductionis.
d) Tabula sub No. 2. videlicet utriusque sexus familić de Radvan pro privata notitia conservanda.
e) Deductio graduum feminini sexus.
f) Proba deductionis.
Hasonló rendszerrel ir a Bakó, Kaszai, Névery és Palugyai-Máriássy családokról.
Bár első sorban családja történetét okleveles alapon akarja megirni, felhasználja az addigi csekély históriai irodalmat: idézi Forgách Ferencz kéziratát, Rezikét, a Laniena Eperjesensis-t, atyja naplóit, elbeszéléseit és egy helyen a Rajcsányi Ádám véleményét is, a kit személyesen ismert és a kivel nehányszor genealogiai kérdésben levelet is váltott. De mindenből csak azt használja, a mi hitelre méltó, fidedignum. Már bevezető soraiból is látjuk, hogy mennyit ad erre és ez elvét pontosan keresztül is vitte. Pedig milyen jó alkalom kinálkozik úgy az országok, mint az egyes családok hajdankorának, származásának kérdésénél a mesék elfogadására, a mikor azoknak erőt nyujt az adatok hiánya és tudásunk gyöngesége! A Radvánszky családról akkoriban egy monda és egy könnyen magával ragadó feltevés, mondjuk két mese volt ismeretes. Általában mesélték, hogy a Radvánszky család őse Iván nevű juhász volt, kinek Hunyadi Mátyás király valami örvendetes hir megviteléért annyi földet adományozott, a mennyit egy nap kecskéiveÍ körül járhatott. Az e miatt örvendező Ivan neveztetett volna Rad-Ivan-nak (Rad tótul örvendező, a miből a Radván szó származott.*
V. ö. Bél Mátyás: Notitia Hungarić novć II. köt. 453. 1. és Budai Ferencz: Magyarország polgári historiájára való lexicon. Első kiadás. III. Darab. 143. 1.
Hogy e nem éppen dicső ősre mutató etimologián alapuló mese az oklevelek tanuságával ellenkezik, már Bél Mátyás kimutatta; de ő is 60a bizonytalan névazonosságból indulva ki, a család nem igazolható lengyel származásának lett első magyar hirdetője. Ő hozta ugyanis Okolszky alapján a magyar tudósok közül először összefüggésbe a lengyel és magyar Radvánszkyakat, bár a lengyel Radvánszkyak már előbb felajánlották a rokonságot, és küldöttek is egy hosszú értekezést Radvánszky Jánosnak a dicső Radván nemzetség származásáról, a mely magát 1029-től tudja levezetni.*
Radwan alias Wirbow delineatio. Radványi levéltár. III. o. XLV. cs. 92. sz.
Radvánszky János a maga jellegzetes irásával rávezette: Radványi documentumok közé való, fia, László pedig, bár még azután három lengyel Radvánszky kereste fel őket részint levél által, részint személyesen és igérték az összeköttetés okleveles bebizonyitását – ámbár óhajtotta a család dicsősége kedvéért – de oklevelek hiányában nem fogadja el. Igen, mert előtte a családi levéltár kivonata, a vaskos Directorium, a mely megőrzi attól, hogy a biztos talajt elhagyja.
A Directoriummal ezen kivül még két igen fontos czélt ért el. A rendezés alkalmával amúgy is megismert okleveleket ujból alaposan áttanulmányozta, tárgyát tökéletesen megismerte; a notitia personalissal lerakta családtörténete alapját, a realissal és a fontosabb birtokjogoknak okleveles alapon külön is megirt ismertetésével pedig elejét vette annak, hogy családtörténete csupa száraz jogi fejtegetés legyen. Ez által kerülheti azt, még ott is, a hol ősei téves jogi lépése panaszt csal ajkára és jogi fejtegetésekre csábitja, mert egyszerüen Directoriumára utalhat (Nagy stréczei birtokjog). Nem is akad fel szépen, nemes egyszerüséggel folyó elbeszélése jogi fejtegetéseken, nincs is annak jogi ize.
De hát miért irta munkáját, ha sem a hiu dicsekvés, sem a praktikus jogi czél nem vezérelte?
Az ő szelid tartózkodása minden esetre távol tartotta attól a gondolattól, hogy a közönség számára kinyomassa. Hiszen ő, még azt sem engedte meg, hogy Bél Mátyás támogatásáért nyilvános köszönetet mondjon neki. Épen ilyen «szemérmetesen» küldött Rajcsányi Ádámnak is «néminemü emlékezetet familiájárul parancsolatjára» és több kivánsága sincs; «ha közelebb lakhatnék, az Uram Bátyám dicsőséges munkájában szivesen iró-diákja volnék, mert ilyen emlékezetes igyekezeteket (elő) kell hazánk dicsőségére mozditani».*
Fogalmazvány. III. o. LIX. cs. 151. sz.
E szemérmetességből kifolyólag munkáját csak a családtagok részére, «privatae notitiae causa» irta, hogy még azok is élvezettel olvassák, a kik a terjedelmes, unalmas Direktoriumot nem forgatták volna. Ebben bőven találhattak, ha kerestek, pöranyagot, de családtörténetében nem, mert ő irtózott a pörösködéstől, úgy hogy óhajtja genealogiai táblájának birói hitelesitését, de csak úgy, hogy ne pörben legyen arra szükség.
Munkája magánjellegéből foly közvetlensége, de ebből származik egy hibája is, hogy nem egységes. Mivel a Directoriumban úgy is megtalálható minden adat, nem törekszik arra, hogy azokat régi elődeire nézve pontosan felsorolva az ország akkori állapotát, művelődési viszonyait személyekhez kötve, elevenen mutassa be, hanem megelégszik azzal, ha egy két érdekesebb adattal igazolja levezetése helyességét és egy-egy feltünőbb történetnél (erőszakos vérontás, emberölés és más hatalmaskodás) az akkori állapotokra is következtetést von. Nem törekszik teljességre, mert hiszen igy munkája kötetekre is terjedt volna – az ujabb kornál sem, a hol munkája feltünően megbővül és igen érdekessé lesz. Nagyatyja eperjesi kivégzése és atyjának erre következett tiz évi küzdelme és tanuságos élete munkájának legbővebb része és fénypontja.
Azon boldog gyermekek közé tartozott, a kik korán tudják bámulni és méltányolni atyjuk nagyságát; az ebből származó jámbor fiui kegyelet és atyja kérése teszi munkáját aránytalanul bővebbé az eperjesi vértörvényszéktől kezdve; de a historikus örömmel bocsátja meg ez aránytalanságot, mert neki forrásmunkát nyujt és bizonyosan mások is meghatottsággal, rokonszenvvel fogják olvasni szeretetteljes, őszinte, igaz szavait.
A ki figyelmesen olvassa, valószinü, hogy olyat is fog észlelni, mintha itt-ott az elbeszélés fonala megszakadna, sőt benne nagyobb ür is tátongana. Ennek oka azonban az, hogy ő régi módszer szerint szivesen hallgat, ha dokumentumait beszéltetheti; ezeket pedig mellőznöm 61kellett, mert külön, a többi oklevelekkel és levelezésekkel együtt fognak megjelenni. Ezért kellett magamnak is rontani azon a munkán, a melylyel oly szeretettel foglalkoztam.
Birálni sokféle szempontból lehet, de mi, a kik tisztán látjuk, hogy az iró milyen alapos, lelkiismeretes munkát végzett, a kik összehasonlitottuk más hasonló irányú munkákkal is, azt tartjuk, hogy szerény családtörténeti irodalmunkban már koránál fogva is oly kiváló hely illeti meg, hogy megismertetése által nem végeztünk haszontalan munkát.
Mielőtt befejezném tájékoztató soraimat, megjegyzem, hogy nemsokára meg fog jelenni Radvánszky László bővebb életrajza, melyben másirányú irodalmi munkássága és érdemei is méltatást találnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem