Nagykapusi Hofmaisster Miklós küküllői főesperes és testvérei, János, Bertalan és Gáspár czimereslevele 1454-ből.
Nagykapusi Hofmaisster Miklós küküllői főesperes és testvérei, János, Bertalan és Gáspár czimereslevele 1454-ből.
(Szines czimerképpel.)
Az alábbiakban egy V. László király által adományozott, több tekintetben érdekes czimereslevelet óhajtunk ismertetni. A czimereslevél eddigelé «Hofmannsdorf» néven szerepelt Tagányinál,* a kitől ezt az adatot Bárczay* az 1526 előtti eredeti festett czimerlevelek jegyzékében hibásan vette át. Ugyanazon czimereslevél ez, a melyről Nagy Iván* azt állitja, hogy 183a jelenleg is élő Hatfaludyak ősei, a Hatmansdorfok nyerték fentnevezett királyunktól.
Jegyzéke az Orsz. Levéltárban található herczegi stb. és nemesi okleveleknek. Budapest, 1886., 30. o.
A heraldika kézikönyve, 446. o.
Magyarország családai, V. köt. 66–67. old.
Végül a Siebmacher magyar részének II. kötete (240. o. és 186. tábla) «Hofmanstorf» néven az erdélyi részben pedig (166. o. 104. tábla) hivatkozással ezen 1454. évi czimeres levélre hattmansdorfi Hatfaludy név alatt közli, e helyütt egészen más, sokkal fiatalabb czimert adván nekik. Pedig a Prágában, 1454. okt. 9-én kelt czimereslevél* nagykapusi Hofmaisster Miklós, küküllői főesperes, a király kedvelt udvari káplánja és testvérei János, Bertalan és Gáspár részére kelt.
Eredetije az Orsz. Levéltárban, DL. 29081., régi jelzete: Kolosm. kono. Cista Armalium H. no. 47 1/2.
A czimerszerzők vezetékneve csak egyszer, a szöveg elején fordul elő, és e névben XVIII. századi hamisitási kisérletnek a nyoma látszik; az első P betüt a hamisitó kivakarta és n betüvé változtatta át; a szó végére pedig ügyetlen f betüt irt oda.
Maga a szöveg ekképen szól:
Ladislaus dei gratia Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex, dux Austrie, marchioque Moravie etc. Ad perpetuam rei memoriam notum facimus tenore presentium universis, quod nos antique et laudabili consuetudini per predecessores nostros, dive memorie Hungarie reges, qua nobilitare suos, armorumque insigniis decorare consueverunt, hactenus observare inherentes considerantesque honorabilis ac fidelium nostrorum dilectorum Nicolai, archidiaconi de Kukulew, cappellani nostri devoti dilecti, ac Johannis, Bartholomei et Caspar germanorum Hofmaisster de Kapus Maiori apellatorum, approbatam fidelitatis constantiam et circumspectam legaliatis industriam, aliaque multiplicia probitatis et virtutum insignia, quibus persone eorundem laudabiliter decorantur, necnon grata fideliaque ipsorum obsequia nobis et predecessoribus nostris, ac sacre corone regni nostri Hungarie hactenus exhibita et in futurum prestantius exhibenda, non per errorem aut inprovide, sed animo deliberato et ex certa scientia, nostrorumque baronum, consiliariorum et nobilium accedente consilio, tamquam rex Hungarie et de regie potestatis nostre plenitudine et gratia speciali, dictis Nicolao, Johanni, Bartholomeo et Caspar germanis, infradepicta arma, seu nobilitatis insigina talia: videlicet clypeum de argento, in quo leo aureus constitutus est, coronam auream in capite et catenam argenteam in collo dependentem gestans; supra clypeum galeam, tectura aurea et argentea decoratam, super qua leo sedet in forma et colore, ut in clypeo et prout hec in medio presentis littere pictoris ingenio clarius et distinctius sunt depicta, ac bannerium, vexillum, seu papilionem de coloribus, rubeo, albo et flaveo* deferendum, ipsis et cuilibet ipsorum dedimus et vigore presentium gratiosius elargimur, decermentes expresse ac statuentes, ut predicti Nicolaus, Johannes, Bartholomeus et Caspar et eorum cuiuslibet heredes legittimi ex eorum lumbis masculini sexus geniti et genituri exnunc et inantea perpetuis temporibus eadem arma et nobilitatis insignia, ac bannerium, vexillum, seu papilionem predictos, in duellis, bellis, sigillis, et aliis omnibus militaribus et honestis actibus, tam ad iocum, quam ad serium, ubique locorum et terrarum, more aliorum nobilium ferre et gestare, ac eis conjunctim et divisim uti et gaudere possint et valeant, conditione et impedimento cessantibus quorumcumque. Nolentes tamen, ut per presentem concessionem armorum alicui hominum quantum ad arma sua preiudicium aliquid gereretur, quocirca omnibus et singulis comitibus, baronibus, nobilibus, proceribus, capitaneis vicecapitaneis, communitatibus, heraldis, perscuandis (így!)* ac omnibus et singulis aliis nostris subditis, ubilibet constitutis, de prefate regie nostre potestatis plenitudine districte precipiendo mandamus, quatenus dictos Nicolaum, Johannem, Bartholomeum et Caspar, et eorum cuiuslibet heredes, ut prefertur memorata arma, ac bannerium vexillum, seu papilionem predictos in duellis, bellis, sigillis, ac omnibus aliis honestis actibus ad iocum ac ad serium, uti, frui et gaudere faciant, ipsosque in huiusmodi ferendis, utendis et fruendis, nequaquam impediant, seu molestent, nec alios eosdem impedire ac molestari permittant. Secus sub obtentu gratie nostre non facturi. Datum Prage, nono die mensis Octobris, anno domini millesimo duadringentesimo quinquagesimo quarto, regnorum nostro rum Hungarie etc. quintodecimo, Bohemie vero primo.
A «flaveus» szó alatt, a mely különben sárgát, aranyszinüt jelent itt, éppen úgy, mint Kassa város czimerében, kék értendő.
Ezen szónak értelmét megadni nem tudom; azonban éppen úgy, mint a «heraldis» valami hivatalt, foglalkozást jelent.
Az oklevél hátán XVII. századi kézzel: Revisiora és Indorsatiora való Levelek vad .... az irási közben.
Ezen iráson átirva, XVIII. századi kézzel; Hatmanstorf Miklós, János, Bartholomeus és Gaspar Armalissa László királytól. Más kézzel: de Anno 1454.
Az elég jó állapotban megmaradt hártyáról a függő királyi pecsét hiányzik.
A czimeres levél czimere a rendes magyar gyakorlat ellenére a szöveg közepére van festve, a mely eljárás a német birodalmi gyakorlatnak felel meg.*
Erre nézve ld. Fejérpataky L. Magyar Czimeres Emlékek cz. műve I. füz. 150., és a 4. alatti jegyzetet.
A czimer – a rajta haladó behajtás következtében is – megrongálódott; szinei – az egy oroszlánt kivéve – úgy szólván teljesen letöredeztek; mindamellett a leirásból teljesen megállapithatók. Aranynyal keretelt kék táblára van festve, a melynek magassága 8.9, szélessége pedig 8.8 cm. Leirása a következő: Jobbra hajlott, kerekalju, jobboldalt tárcsaszerü pajzs ezüst mezejében jobbrahaladó, mellső lábait ragadozásra nyujtó, arany koronás, vörös nyelvét kinyujtó arany oroszlán, melynek nyakáról hátrafelé ezüst láncz csüng le; a csőrsisak disze ugyanazon oroszlán, ülő alakban. Takarók 184arany-ezüst. A czimer magassága 7.8, a pajzsé 3.3, a sisaké a diszszel együtt 4.5 cm.
Azonkivül az egész czimernek különleges érdekességet nyujt – amint azt a többi között a Siebmacher is megemliti – a czimertől teljesen külön álló, a tábla jobb felső sarkába helyezett piros-fehér-kék lobogó. Eddig ismert hazai, középkori czimeres emlékeink egyike sem tüntet fel ilyen, a tulajdonképeni czimertől teljesen különálló jelvényt.
Ez is inkább a birodalmi gyakorlatnak felel meg, daczára annak, hogy V. László nem volt német-római császár; valószinű, hogy ebben az időben külföldi festő állott a szolgálatában.
Egyébként ilyen zászlóviselési engedély, a birodalmi gyakorlatban sem igen található; hanem inkább a czimerek mellé festett, u. n. «társasági jelvények» szerepelnek.*
Ld. Ströhl, Heraldischer Atlas, XXVI. és XXXV. tábla.
A lobogó a szász szineket tüntetvén fel, talán a czimerszerzők nemzetiségére akar czélozni; mert az, hogy ők szászok voltak, különben kétségtelen.
Érdekessége azonkivül ezen czimernek még az is, hogy ezüst alapra aranyat, tehát fémre fémet rak; sőt az ezüst szinre ugyancsak ezüstöt ad, az oroszlán nyakáról lógó lánczban.
Ez tehát ellene mond a Bárczay* által is hangoztatott azon szabálynak, mely szerint «szinnek szinre, fémnek fémre való helyezése kerülendő»; mert ezen czimer az általa elősorolt kivételek első csoportjába, az u. n. kétes czimerek közé csak nem sorolható!
A heraldika kézikönyve, 64. o. VI. a.
A czimerszerzők a középkori medgyesi szász székben (ma Nagy-Küküllőmegye) fekvő Nagykapus helységben lehettek birtokosok.
A szász eredetre enged következtetni a «Hofmaisster» név is.
Csakhogy ezen a néven a nemességszerzőkre vagy családjukra nézve okmánytárainkban semmi féle közelebbi adatot nem lehet találni.
A szász származás alapján tovább kutatva Theil rezsőnek két szász szék (Medgyes és Selyk) történetéről irt czikkében* azon jegyzék végén, a melyben a nevezett két széknek plebánosait, egyházi méltóságait sorolja elő, a következő adatot találtam:
Archiv d. Vereins für Siebenbürg, Landeskunde, 887. évf. 309. o.
«1455. Nicolaus de Kapws, archidiaconus de Kykellew, cancnicus ecclesiae Albensis, protonotraius cancellariae.»
Azt hiszem, hogy ennek alapján nem lehet tovább kételkedni abban, hogy az 1454-ben czimeradományt nyert, Hofmaisster Miklós, küküllői főesperes, udvari káplán, egy és ugyanazon személy azzal a Kapusy Miklóssal, a ki 1455-ben szintén küküllői főesperes. Kedvelt embere lehetett a királynak, mert ebben az időben már a fejérvári kanonokságot is birja, és azonkivül a királyi kanczellária főjegyzője.
Ez az adat azonkivül azt is bizonyitja, hogy a közéletben csak Kapusy néven szerepelt, és ez – nézetem szerint – feljogosit arra, hogy ezen érdekes czimereslevél ezentul «Kapusy» néven szerepeljen a heraldikai irodalomban. Ez a név egyébként nem ismeretlen a hazai történelemben.
Kapusi Bálint, Lőrincz fia,* pálosrendi szerzetesnek dömösi perjelsége tette azt ismeretessé, a mely perjelség miatt Hunyady János kormányzónak összeütközése volt V. Miklós pápával.*
Theiner, Vetera Monum. Hung. II. 252. 399.
Erre nézve ld. A Magyar nemzet tört. IV. köt. 110–112. M.; Fraknói V., Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent-székkel stb. II. köt. 79–85. M., a hol a név hibásan Kaposi alakban iratik; Fraknói V. czikke: «A dömösi conflictus», (Századok, 1903. 385–397 ll.; ebben a név már helyesen szerepel.
Erről a Kapusi Bálintról ezenkivül csak anynyit tudunk, hogy Rómába visszatérvén, ott pápai káplán és római apostoli gyóntató lett; és, hogy 1473. nov. 13. a. előtt ugyanott meghalt.*
Czaih Gilbert, Regesták a római Dataria-levéltárban, Tört. tár, 1899. évf. 6. o. A név hibásan: Kaposi.
Nem akarom biztossággal állitani, de valószinünek tartom, hogy ez a Bálint ugyanabból a családból való, a mit azonban részletes adatok hijján kellőleg támogatni egyelőre nem lehet. Végül még egy érdekesség füződik ezen nevezetes czimeres levélhez. Az oklevél hátára XVIII. századi kézzel irt feljegyzésben ez a név olvasható: «Hatmanstorf».
Nagy Iván és Siebmacher nyomán tovább indulva, az Orsz. Levéltárban feltaláltam Hatmanstorffer Ferencz névmagyarositására vonatkozó, III. Károly király által 1736. aug. 17-én adott engedélyt,* a melynek alapján nevüket – hofmansdorfi előnévvel – Hatfaludyra változtatják; ebből az okmányból megtudjuk, hogy a névváltoztató atyja Németországból vándorolt be, és Erdélyben «annonć commissarius» volt; anyja pedig erdélyi magyar családból származott.
Kolosm. konv. Arm. H. No 47. sz. és Erd. Kir. könyvek VIII. 567.
A névváltoztató pedig az «arendarum decimarum fiscalium in Transylvanić principatu inspector» tisztjét viselte, és ebben az állásban szerzett érdemei alapján nyerte el a királyi engedélyt.
Ezzel kapcsolatban előkerült id. Hatfaludy Ferencznek, 1771-ben folytatott nemességigazoló pere,* a melyből kitünik, hogy nevezett az itt 185tárgyaltam czimeres levelet eredetiben mutatta fel. Az ügyész ugyan elvette a czimeres levél érvényességét azon a czimen, mert nem erdélyi fejedelemtől való. Kifogásolta továbbá a hibás és hiányos leszármazást is.
Orsz. Levéltár, Protoc. Product. J. 8. Doboka, 295. o. 5. sz.
Mindamellett Dobokamegye őt azon az alapon, mert III. Károly király a czimeres levelet megerősitette – pedig az idézett névváltoztató okmányban a czimeres levélről szó sincs – és mivel 28 subditusa és 10 inquilinusa volt, őt armalista nemesnek ismerte el. Ezen az alapon a kanczellária* is megerősitette a megye itéletét. Az idézett XVIII. századi feljegyzés ugyanazon kéztől ered, mint a mely a nemességvitató per jegyzőkönyvét irta.
1786. évi 8868. szám.
A XVII. századi feljegyzés pedig arra enged következtetni, hogy ez a czimeres levél valami nagyobb levéltárból került elő. Kétségtelen tehát az elmondottakból, hogy ezen czimereslevél a névváltoztatás alkalmával Hatmannstoffer Ferencz birtokában még nem volt, mert különben – hacsak a kanczellária a csalárdságot észre nem veszi – az okmányban megemlitette volna.
Abból pedig, hogy a czimereslevél a névváltoztató okmánynyal együtt 1771. után a kolosmonostori konvent levéltárába került, azt következtetem, hogy azt id. Hatfaludy Ferencz eredetileg is onnan valami módon – talán kölcsön képen – megszerezte, a megkisérelt hamisitást sajátkezüleg, avagy más utján eszközölte és a per befejeztével oda, – hála fejében az 1736-ival együtt – ismét visszaadta.
A XVIII. században Erdélybe szakadt Hatmanstorffereknek, később Hatfaludiaknak tehát ezen czimereslevélhez és az abban leirt czimerhez semmi közük sem volt, az őket nem illette, miután az, hogy czimereslevelünk joggal nevezhető a Kapusy családénak, az előzőkben igazolást nyert.
HORVÁTH SÁNDOR.
