A Pázmány-nemzetség.
A Pázmány-nemzetség.
Cs. E. birálónak a Turul f. é. 2. füzetében kis családtani művemről mondott kritikájára következő megjegyzéseim vannak:
A család történetét a legnagyobb sajnálatomra uj alapra feletetve – mint óhajtja – lehetetlen megirni, mivel eleddig meg nem állapitható, sem a Knauz-féle, sem egyéb okmánytárak, illetve levéltárakból, mely évben (minden jel arra mutat, hogy a XV. sz. eleje előtt), s mily körülmények közt (tán éppen a nyomasztó politikai viszonyok között adva magát egy hatalmas főpap pártfogásába) jutott a család a komárommegyei Szilas községhez?
Tény az azonban, s letagadhatatlan, hogy egy szomszédos megye határán él ötszáz év óta, helyi szerelésével a középkorba átjátszik, egy genusnak nevét saját nevében folyton használja, s ugyanazon genus donácziós, s ez által is használt birtoknevével a XVI. sz. elején királyi diplomában lesz előnevezve. Hogy e familiának, a mi mellett több százados hagyománya is beszél, az emlitett genusból való leszármazása feltétlenül kizártnak mily jogon tekinthető? azt részemről nem vagyok képes felfogni. A biráló teljes önkénynyel a pannonhalmi konvent levelét is magában foglaló donácziós levélben az előnév körül tévedés lehetőségét vitatja. Én ezzel szemben a fenti körülményekre, mint összetett bizonyitékokra, s négyszáz éves eredeti okmányra hivatkozom. Valóban csodálatos tévedés ilyen családnév mellett, midőn eredményeként egy genus neve birtoknevével együtt bontakozik ki! Magyarázatát a donáczionális és statuczionális levelekben jelentkező előnév-dualizmusnak abban találom, hogy a szentmártoni konvent, illetve a győri káptalan, s utánok a királyi kanczellária okmányok után dolgozva, a családot a felmutatott irások alapján a már félig-meddig feledésbe ment (XIII. s XIV. századbeli) huntpázmáni, de zewlews előnévvel illeti. A gyakorlatban azonban a már századok óta birt nemesi birtokuk s tényleges lakóhelyök után, a miről a budai káptalani kiküldött is személyesen könnyen meggyőződhetett, a de zylas előnevet használták.
Nem áll Cs. E. az az állitása sem, hogy a maradékok sohasem irták szőlősieknek magukat. A győrmegyei levéltár szerint (I. 1639/64. sz.) a XVII. században élő Segesdy Istvánnénak családi neve Pázmán, máskép Szőlősy Zsófia.
Biráló szerint Szilas helyett véletlenül ir Szőlőst 1518-ban az iródeák, mivel a komárommegyei hasonló nevű községben érseki predialisták laktak. Igaz ugyan az, hogy a család egy tagja a XVII. században a máskép Szovátnak nevezett Szőlősön is bir; azonban semmi irott emlék nincs, a mely a komárommegyei Szőlősökön (mivel a legujabb időben is még kettő van, arról azonban, hogy predialisták lakták volna, Fényes mit sem tud; egy érseki Szőlős az okmánytárak szerint Födémes mellett, tehát Pozsonymegyében terült el) a család által a XVI. sz. elején birtokolt jószágokról beszélne. A tévedésre vonatkozólag pedig, ha a Szilas helyett véletlenül Szőlősnek irt község alatt biráló a Tata mellettit érti, megdől a távolságból meritett érve; mivel Szilastól ez is majdnem annyira van, mint a pozsonymegyei. Hozzátehetem, hogy az emlitett hiteles helyek a kis távolság mellett, minthogy Győrtől Szilas kocsin 2 óra, nagyon valószinű, több izben is láthatták, maguk előtt a család egy vagy más tagját, s ismerhették tényleges lakóhelyöket. A királyi iródeák pedig, a kinek a kezéből az ország minden vidékére kerültek ki diplomák, nem nagyon hiszem, hogy nyilvántartotta és igy összetévesztette volna az egyes, donácziós joggal biró, közjogi méltóságok helységeit, a melyekben úgy sem donálhatott a király. De ha ez csak feltevés, az mindenesetre nagyon is figyelemre méltó tény, hogy a «téves» előnév ellen eleink nem tiltakoznak, azt nem javittatják; noha irástudásuknak (a nőknél is) kétségtelen jelével birunk. S csak századok mulva kisérli meg a harmonia erőszakos helyreállitását a két első helyen, s itt is tökéletlenül, egy avatatlan kéz, a melynek tulajdonosa az oklevelet végigolvasni sem bir türelemmel vagy képességgel.
191Biráló nem akarja kutatni, nem tévedtem-e a kérdéses előnévre vonatkozólag? Feleletem: vagy 14 éve bemutattam az okleveleket – ha ugyan még emlékeznek rá – Csánki és Pettkó uraknak; jelenleg pedig Ortvay apát úr történettudósunk elé terjesztettem azokat.
Az 1639-iki czímeres levelet, mint emlitem is, nem ismerjük. Kőszeghi úr szives értesitése szerint semmi több bejegyezve nincs. Ezért nem közlöm még keltét sem; nem pedig mintha ez fényt vetve a leszármazásra, megdöntené a huntpázmáni eredet «romantikus meséjét». Az 1619-iki leszármazás pedig csak 2–3 nemzedékre terjed; s ez is lányágon. Közlése, mint egyéb iratoké is, a családi regesták közt kerül sorrendre.
Nem áll az, hogy a családot a panaszi Pázmányokkal tartva rokonnak, ennek és csupán a hagyománynak alapján a szerző a familiát «a Huntpázmán genusból eredezteti». Épp forditva, a Huntpázmán-eredet okmányilag igazoltatván, tartja szerző a panasziakat a szőlősi, illetve szilasi és laki családdal generikus összeköttetésben levőnek, s ezt is csupán odavetőleg.
Végül élek az alkalommal, hogy reámutassak a legtöbb magánjogi munka tévedésére, a melyek szerint a főpapi donáczió csak nem nemeseknek volt adható. Legyen szabad az ellenkező igazolására saját érseki és főapáti donácziónk mellett a prćdiumokkal is birt Ghyczy-családra, s ismételten érseki donácziónkra is hivatkozni. Ez utóbbi szerint ugyanis gróf Esterházy Imre herczegprimás, esztergomi érsek méltóságos lerchenaui Managetta János György úr, római szentbirodalmi lovag s császári előadó tanácsos számára is több prediális kuriát donált.
PÁZMÁNY ZOLTÁN.
