Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1904. évi működéséről.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1904. évi működéséről.
Mélyen tisztelt Nagygyűlés!
Huszonkettedik évét zárjuk be a mai napon a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság életének; ez év munkásságának eredményeiről van szerencsém jelentésemet megtenni, kérve annak kegyes meghallgatását.
Jelentésem nem fog hosszura terjedni és nem fogja meglepő dolgokkal felhivni magára a figyelmet. A kik évtizedek óta – s köztük nagy számmal az alapitás idejétől kezdve – dolgozunk együtt e társaság kebelében és munkálkodunk annak czéljai érdekében, mindnyájan tisztában vagyunk e czélok s az azok elérésében reánk váró feladatok természetével és jelentőségével, ismerjük az eszközöket, a melyek munkásságunk folytatására rendelkezésünkre állanak, és az ezek által megszabott mederben folytatva ezt a munkasságot, biztos menetben haladunk a czélunkhoz vezető úton előre.
Feladatunk most is az, a mit alapitóink elibénk kitüztek: a magyar történelem segédtudományai, és ezek között elsősorban a magyar családtörténet és czimertan tudományos alapon álló művelése, és e tudományszakoknak a gyakorlati élettel való kapcsolatba hozatala, valamint a művelt közönség irántuk való érdeklődésének ébrentartása és azok érdekében való értékesitése.
Tudományos feladataink terén kifejtett munkásságunk eredményeiről, mint mindig, társaságunk szakközlönye, a «Turul» ad számot, ez az immár 22-dik évfolyamát betöltő folyóirat lévén hivatva az összeköttetést fentartani társaságunk és a nyilvánosság között.
E folyóiratnak a legutóbbi nagygyűlés óta megjelent négy füzete, az abban közzétett dolgozatokkal adja hű képét a lefolyt év tudományos munkásságának s azoknak az eredményeknek, a melyekre a heraldikai és genealogiai tudományszakok s a társaságunk által művelt többi történelmi tudományágak fejlődésének menete az elmult év folyamán vezetett.
Szemlét tartva e füzetek tartalma felett, az előző évek eredményeitől eltérőleg megállapithatjuk, hogy a társulatunk által első sorban művelt kettős tudományszak mindenike egyenlő mértékben van abban képviselve. Mig az elmult évek alatt a genealogiai tanulmányok léptek előtérbe és ismételten sajnálkoztunk a felett, hogy a czimertan gazdag anyaga nem dicsekedhetik megfelelő munkásokkal, ezuttal a nemzetségi és családtörténelmi vonatkozásu dolgozatok mellett tartalmas czikkek sorozata számol be a hazai és külföldi czimertan terén tett tanulmányok eredményéről.
Első helyen kell kiemelnem itt, mint általános heraldikai kérdést tárgyaló dolgozatot, Kiss István tagtársunknak «Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czimerekben» czimü közleményét, mely tavaly megkezdett czikksorozatának befejező részeül jelent meg a Turul 1903. évi IV. füzetében s melynek tartalmáról és jelentőségéről már mult évi jelentésemben volt alkalmam megemlékezni. Általános szempontokból indul ki és gazdag adatkészlet feldolgozásának eredményeit tárja elénk Csoma József ig.-vál. tagtársunknak, ez elsőrangu magyar heraldikusnak a XVI. századi magyar heraldikát tárgyaló dolgozata, egybefoglaló képet nyujtva a mohácsi vészt követő korszak heraldikájának fejlődéséről, midőn a Mátyás és Jagellók alatt meghonosodott olasz renaissance a Habsburg-ház által behozott német renaissance-szal folytatta küzdelmét, átmenetet képezve a tiszta heraldikai stilus virágzásából annak hanyatlásához.
Ghyczy Pál ig.-vál. tagtársunk Gelre Heroldnak a XIV. század derekáról származó, jelenleg a brüszszeli királyi könyvtárban őrzött czimerkönyvében a heraldika fénykorának egyik legbecsesebb emlékét ismerteti a Victor Bouton franczia heraldikus szerkesztésében megjelent hasonmás-kiadás nyomán. A rendkivül becses anyagból, mely az élő heraldika alapelveinek megértéséhez igen sok adattal járul, minket Nagy-Lajos királyunk czimerének leirása érdekel leginkább; a mely az által vonja magára a figyelmet, a király családi czimerének, a magyar, lengyel és dalmát czimereknek egy kapocsban való egyesitésével 195teljesen magában áll Lajos király eddig ismert czimerei között.
Középkori magyar czimereink szines hasonmásainak sorozata folyóiratunk ez évi közlései révén két uj darabbal gyarapodott. Bethlenfalvi Szepesi Gergelynek és Fodor Jánosnak 1456-ban V. Lászlótól kapott czimerét Horváth Sándor tagtársunk ismertette, az országos levéltárban őrzött eredeti armalis czimerképéről, megczáfolni igyekezve ama felfogást, mely abban a Bethlenfalvi Thurzók első czimeradományozását vélte felismerhetni. Kiss István pedig «A Martonfalvi Cseh család két armálisa» czimü dolgozatában II. Ulászlónak egy igen érdekes oklevelét ismerteti, az erdélyi múzeum levéltárából, melyben a király 1514-ben Martonfalvi Cseh Bálint fiait birtokaikban uj adomány czimén megerősitve, nekik egyuttal czimert adományoz, s mely e kettős, egymástól egészen külön jogi alapon álló tény egybefoglalásával a heraldika és a kanczelláriai praxis hanyatlási korának jellemző termékei közé tartozik.
Korábban ismert középkori czimereink közül a Dessewffy család czimerének keletkezése és fejlődése körül érdekes polemia fejlődött ki egyik heraldikus tagtársunk és a Dessewffyek történetirója, Éble Gábor ig. vál. tag között, melyben az «F.» jegyet használó heraldikus azt bizonyitja, hogy a Dessewffyek 1525-iki armálisában a czimer helytelen szinekkel van megfestve, és hogy II. Lajos király saját családi czimeréből adományozván nekik a Jagellók koronás ezüst királyi sasát, a családot a 400 éves gyakorlattal szemben is nem a naturalisztikus ábrázolású barna szinü sas, hanem a lengyel királyi czimerrel azonos fehér sas illeti meg. Megemlitem itt még Horváth Sándor tagtársunk rövid közleményét, melyben egy szótári adatra támaszkodva, a Csentevölgyi czimer leirásában a «flaveum seu lazaro colore depictum» «lazaro» szavában az eddigi magyarázattól eltérőleg nem a kék, hanem a sárga szin jelzését ismerve fel, ez alapon kisérli meg e czimer helyes blazonálását.
Naményi Lajos tagtársunk Szenczi Kertész Ábrahámnak, a Rákóczyak e hires könyvnyomtatójának II. Rákóczy Györgytől 1648-ban kapott czimerében a czimerszerző foglalkozását jelző czimernek egy szép példányát mutatta be megfelelő magyarázatok kiséretében.
A pecséttant három kisebb közlemény képviseli folyóiratunk czikkei között. Kőszegi Sándor tagtársunk egy a XIV. század második felében élt veszprémi kanonoknak, Györgynek pecsétnyomóját ismerteti; Szentkatolnai Bakk Endre tagtársunk a Vizakna város czimere és pecsétje megállapitásához szükséges adatokat tette közzé a városi tanács számára készült emlékiratban, s dolgozata, illetve az abban foglalt javaslat társaságunk igazgató-választmányának birálata alá bocsáttatván, Varu Elemér ig.-vál. tag, a Turul társszerkesztője, az igazgató-választmány elé benyujtott külön jelentésben mondott e kérdésben véleményt, Bakk Endre javaslatától eltérőleg a város két legrégibb pecsétjét ajánlva alapul az uj czimer és pecsét megállapitásánál.
A genealogiai kutatások terén ezuttal is a régi magyar nemzetségekre vonatkozó adatok összegyüjtése és feldolgozása az a tárgy, mely leginkább foglalkoztatta szaktudósainkat. E kérdés régi buvára, dr. Wertner Mór ig.-vál. tag «A Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig» czimü munkára tett megjegyzései befejező közleményében, a Turul mult évi IV. füzetében, a Tibold, Tolcsva, Tomaj, Tördemicz, Türje, Vázsony, Zak, Zsadány és Zsidó, s a függelékben a Csab és Subich nemzetségekre vonatkozó adatokkal egésziti ki Karácsonyi János ig.-vál. tagtársunk nagy munkájának anyagát. S ugyanő «Ujabb nemzetségi kutatások» czim alatt a további füzetek mindenikében ivekre terjedő közleményekben számol be az egyes nemzetségekre vonatkozó ujabb adatok összegyüjtése és feldolgozása terén kifejtett munkássága eredményeiről; közleményeinek eddig megjelent részeiben az Aba, Balog, Bána, Bézs, Bogát-Radván, Csák, Csanád, Gatal és Gutkeled nemzetségekre vonatkozó gyüjtését dolgozza fel, tehát még jóformán kezdetén van eme kifogyhatatlannak igérkező adatkészlet értékesitésének.
Lehoczky Tivadar tagtársunk a Primóczi Szentmiklóssy-családról szóló értekezésében Liptó vármegye egyik legrégibb családjának tanulságos történetét állitotta össze okleveles adatokból. Az ujabb korbeli genealogia terére vezet Zarándy A. Gáspárnak az Aspremont-Rákóczy utódok elágazását feltüntető, nagy terjedelmü és adatokban gazdag közleménye, melynek adatait B. Cles Hillebrand egészitette ki nehány új adalékkal, továbbá a magvaszakadt Csapody-család története Gyömörey Vincze tagtársunktól, az 1626-ban II. Ferdinándtól nyert czimer ismertetésével, és a Pejácsevich család leszármazásának története, melyet gróf Pejácsevich Juliánnak kézirat gyanánt kiadott nyolczkötetes munkája alapján szintén Zarándy A. Gáspár állitott össze.
Kisebb részletkérdéseket igyekeznek megvilágitani a régibb és az ujabb nemzetségek és családok történetéből Kállay Ubul ig. vál. tagnak a hűtlen Kozmafiakról, a Gutkeled-nembeli régebbi Majádiakról, a Majs nemzetségről, László nagyváradi kanonok származásáról, Tamás váradi püspökről, a Subity nemzetségről, az Ómarjayak nemzetségéről és a Dobó, Bátor és Palóczy családokról szóló apróbb közleményei, továbbá Karácsonyi János ig. vál. tag közlése a Baksa nemzetség 196eredetéről, Wertner Móré az első Edkiekről és Stessel Józsefé a Fraknóiak és Persteinok azonosságának kérdéséről és Antonidesé az Üchtritz család elágazásáról. Dr. Áldásy Antal ig.-vál. tag Pozsony vármegye jegyzőkönyveiből közöl becses adatokat az 1650., 1666–68. években történt nemességkihirdetésekről, adalékul Pozsony vármegye nemeseinek névsorához.
A külföldi genealogiai irodalom egy nagybecsü termékét, a spanyol monarchia genealogiai és heraldikai történetét Don Francisco Fernandez de Bethencourt tollából ismerteti Zarándy A. Gáspár, mely munkából eddig négy kötet jelent meg. A nagy szabásunak igérkező munka két részre van tervezve; az első rész az összes uralkodóházaknak, a melyek Spanyolországban a trónon ültek, a második rész a spanyolországi nagyoknak a leszármazását tárgyalja. Amabból még csak egy, a másodikból három kötet jelent meg; minket mind a két rész azért érdekel, mert egyrészt a spanyol uralkodóházak sokszoros vérségi kapocscsal voltak az Árpádokhoz füzve s más oldalról csaknem az összes spanyol főnemesség törvényes vagy törvénytelen uton a régi királyoktól származtatja magát s e spanyol országnagyok közül igen sok szerepel magyar főrangu családok őseiként. S tényleg már a most megjelent kötetek, bár mindössze négy főrangu nemzetség leszármazását adják, százával mutatják fel a kapcsolatot az illető nemzetségek és a magyar főuri családok között s maga az a mutatvány, a mit Zarándy ebből az óriási adathalmazból közöl, csupán a Dietrichsteinok és a velük rokon Pálffyak révén hasábokat tölt meg a Turul egyik füzetében.
Miként ez a közlemény, nagyobbrészt genealogiai kuriozum számba megy Zarándy A. Gáspár buzgó munkatársunknak egy másik nagyterjedelmü dolgozata, «Az angol főkamarási méltóság magyar igényjogosultja.» Ebben a dolgozatban az a genealogiai kapcsolat van megvilágitva, mely az angol Dillon családot s ennek nőágon élő leszármazóit, köztük a Tagyosi Chapó magyar nemes családot az ősrégi De Vere házbeli Oxfordokkal összeköti s mely Chapó Vilmos kamarás tagtársunknak annak bebizonyitására nyujtott alkalmat, hogy az angol főkamarási méltóság, a melyet Aubrey de Vere 1133-ban átöröklési joggal kapott I. Henrik angol királytól, őt és unokatestvéreit a Coreth és Starkenberg grófokat illeti meg.
A könyvismertetések, a melyek a Turul egyes füzeteiben megjelentek, beható részletességgel igyekeztek tájékoztatni közönségünket a hazai és külföldi szakirodalom munkásságának eredményei felől. Önálló kritikai tanulmány értékével és jelentőségével bir az a nagy terjedelmű czikk, a melyben Varjú Elemér szerkesztőtársam Csoma József «Magyar nemzetségi czimerek» czimü munkáját, a «Magyar nemzetségek története» méltó befejezését ismertette és birálat tárgyává tette. Ez a dolgozat Csoma korszakalkotó munkáját érdeme szerint méltatja, de egyuttal nem egy kérdésben jelöli ki a megoldás uj irányát vagy járul az eddigi adatokhoz oly kiegészitésekkel, melyek egyes, a heraldika igen fontos szempontjait érintő részletekben az eddigi itéletek lényeges módositására szolgáltatnak alapot.
Bővebb ismertetés foglalkozik a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött czimerlevelek jegyzékével, a mely dr. Áldásy Antal ig.-vál. tagtársunk szerkesztésében mint a múzeumi könyvtár katalogusainak második kötete látott ez év folyamán napvilágot. A hazai szakirodalom termékei közül az Inárcsi Farkas család története Benkó Imrétől, a Szilasi és Laki Pázmány nemzetség története Pázmány Zoltántól, a Genealogiai Füzetek 2. évfolyama és Szilágy vármegye Petri Mór által irt monografiája V. kötetének családtani és heraldikai vonatkozásai részesültek kisebb-nagyobb ismertetésekben érdemük szerint való méltatásokban. A külföldi munkák közül a Rietstap-féle hires Armorial Generalhoz a párisi czimertani intézet által kiadott czimeratlaszról, Zernicky-Szeligának a lengyel nemzetségi czimerekről irt nagy munkájáról, a Ströhl-féle Städte-Wappen második kiadásáról, Blanchesnek a franczia pecséttani irodalom repertoriumát tartalmazó kis füzetéről, Tribolati olasz czimertani katekizmusáról, báró Tintinek az udvarképességről irt német munkájáról és a Kämmerer-Almanach czimen megindúlt uj vállalat első kötetéről jelentek meg ismertetések s rövid kivonatok tájékoztattak az egyes külföldi folyóiratok, köztük az Adler és a Herold ez év folyamán megjelent füzeteinek tartama felől.
Igazgató-választmányunk a lefolyt évben 4 rendes és egy rendkivüli ülést tartott.
Február hó 25-ikén tartott ez évi első ülésünkön ujittatott meg a jelentéstevő társulati titkárnak és dr. Áldásy Antal jegyzőnek az első öt évi cziklus végén lejárt mandátuma ujabb öt évi tartamra. S ez ülésen tárgyaltatott és állapittatott meg a zárszámadások tudomásul vétele kapcsán a társaság 1904. évi kölségvetése. Tavaszi, őszi és téli rendes üléseink április 28-ikán, szeptember 29-ikén és november 24-ikén folyó ügyeink elintézésével foglalkoztak s ezen kivül június 14-ikén rendkivüli választmányi ülést tartottunk a Magyar Nemzetségi zsebkönyv ügyeinek tárgyalása végett.
A mai nagygyülést megelőzőleg tartott utolsó ülés feladata lett volna az igazgató-választmányban betölteni azt a helyet, a mely Pauler Gyula halálával még az előző év nyarán megüresedett. Ez üres helyre azonban nem érkezett be ajánlat s az ülésen csupán 197levelező tagjaink sorát volt alkalmunk kiegészithetni Magyary-Kossa Sámuel és Sárközy Imre tagtársaink személyében, a kiket Pettkó Béla és ifj. Reiszig Ede ig. vál. tagok, mint a Nemzetségi zsebkönyv szerkesztői az annak előmunkálatainál kifejtett buzgalmuk elismeréseért hoztak e megkülönböztetésre ajánlatba.
Üléseink főtárgyát az egész év folyamán e Nemzetségi Zsebkönyv ügyei képezték és mindnyájunk igaz örömére jelenthetem helyről, hogy azok a fáradozások, a melyeket e vállalat megujitása érdekében társaságunk vezetői kifejtettek, immár az óhajtott eredmény elérésével kecsegtetnek. A szerkesztéssel megbizott szakférfiaink, Pettkó Béla és ifj. Reiszig Ede ig.-vál. tagok derekasan megfeleltek az elvállalt megbizatásnak s az ő buzgó munkásságuknak köszönhető, hogy a nemes családokat tárgyaló uj sorozat első kötetének nyomdai munkálatait már meg lehetett kezdeni s az előfizetési felhivások néhány héttel ezelőtt szét voltak küldhetők.
Tagtársaink számában a lefolyt év vége, sajnos, csökkenést mutat. Társaságunk a mult év végén 500 tagot, az elhunyt alapitókkal együtt 522 tagot számlált. Az év folyamán halálozás folytán 4 alapitó, 4 pártoló és 3 évdijas tagunkat veszitettük el és 1 pártoló, 7 évdijas tag lépett ki a társaság kebeléből. Uj tagjaink száma pedig belépések által egy pártoló, 6 évdijas taggal gyarapodott. Van most 4 ezerkoronás, 23 négyszázkoronás, 21 kétszáz koronás alapitónkon kivül 124 pártoló, 315 évdijas tagunk és igy két 1000-koronás, 12 400- és 11 200-koronás elhunyt alapitó mellett összes élő tagjaink száma 488. A társadalomnak az uj nemesi zsebkönyv megjelenése révén várható érdeklődése társaságunk munkássága iránt remélhetőleg módot fog nyújtani arra, hogy e számbeli veszteséget rövid időn belül kipótolva lássuk.
Kérem a mélyen tisztelt Nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni kegyeskedjék.
Budapesten, 1904 deczember 14-ikén.
Dr. Schönherz Gyula
titkár.
titkár.
