IV.
IV.
Ferdinánd ellenkirály a maga részéről szintén osztogatta a czimert és a nemességet. Eleintén gyérebben, utóbb, mint egyedüli uralkodó sürübben. Székhelye Bécs, tartózkodási helyei Prága, a birodalmi gyülések alatt Regensburg; Magyarországba ő ugyan Budáig, de utódai csak Pozsonyig és Sopronig hatoltak. Ezen két városban keltek Magyarorországban adományozott armálisaik is, melyeknek czimereit a nyugaton divó német reneszánsz modorban festették.
Azonban csodálatosképen az eddig ismert, 62I. Ferdinándtól adományozott legrégibb magyar vonatkozásu, született magyart illető* armális, Bornemisza Benedek 1533-ik évi armálisa, a Füzy vagy Záray czimerhez hasonló lebegő, egymással össze nem függő képtelen czimeralakjaival, valamint Igali Ferencz 1539-ik évi armálisa, bár mindkettő Bécsben kelt, de a legkövetkezetesebb olasz reneszánsz modorban vannak megszerkesztve, úgy a festett czimerképen, mint az oklevél szövegébe bevett czimerleirásban. Az utóbbinál a kettő nem egyezik ugyan, de a szöveg kiegésziti a festmény hiányait.
A Kakuk (1533) Drakulya (1534), Boynichich (1536) armálisok adományosai nem voltak magyar nemzetiségűek. – Van nyoma a Szemere-család levéltárának elenchusában egy armálisnak, melyben I. Ferd. meszesi Meszes Gergelynek 1528-ik évben czimert adományozott. Ezen érdekes armálisnak nyoma veszett.
A czimerfestmény diszes keretbe foglalt pajzsczimer, a szöveg sisakot is helyez a pajzs felé s a takarók helyett – a szöveg szerint – a pajzs két oldalát virágok és viráglevelek keritik.
Bornemisza Benedek czimere 1533-ból.
Kétségtelen, hogy ezen armálisok olaszos modora, mely ezen korban a magyar izlésnek jobban megfelelt, az adományozás értékének növelését volt elősegitendő, egyenlő értéküvé óhajtván azokat tenni János király czimeradományaival.
Mihelyt azonban Ferdinánd nem volt többé ellenkirály, hanem egyedüli uralkodó, nem gondolt tovább a magyar izléssel, hanem behozta a magyar heraldikába is a német-római császárságban divó, német reneszánsz modort. E modor kétségtelenül jó hatásu volt a magyar heraldikára, mely az olasz befolyás alatt több mint félszázad óta, a különben is csekély heraldikai érzékkel megáldott magyarok között sok szabálytalanságra és izléstelenségre vezetett.
A német reneszánsz eltérése a klasszikus heraldikától nálunk is csak a heraldika általános hanyatlásában nyilatkozott. A XVI. század közepe már nem volt többé a harczjátékok ideje, azon harczjátékoké, melyek pár század előtt a heraldikát teljes fényében kifejlesztették. – 63A XVII. századi armálisok sablonos szövegében ugyan benne van az is, hogy az uj nemes az adományozott czimert csatákban, viadalokban, harczokban, gerelydobálásoknál, tornáknál, párviadaloknál s minden más, nemest illető hadi gyakorlatoknál, pecséteken, vitorlákon, edényeken, kárpitokon, gyürükön, zászlókon, pajzsokon, sátrakon, házakon, temetkezéseknél egyaránt használhatja, de a való életben, a lőpor, ágyu és puska korában, a harczjátékok letüntével a czimer használata már csak a pecsétekre és a müiparczikkekre, butorokra, serlegekre, kárpitokra, kastélyok homlokzatára s halotti czimerekre szoritkozott. S miután a valóságban sem pajzson, sem sisakon nem viselték, ez volt oka, hogy az ujonnan adományozott czimerek legtöbb esetben elvesztették azon nemes egyszerüséget, amelyet a való életben való viselésük megkivánt; szerkezetük szövevényesebb, terheltebb, – mondjuk – heraldikátlanabb lett. És mivel már használatuk leginkább müipari tárgyakra szoritkozott, lassanként divatba jöttek a heraldikai diszek, a több sisak, pajzstartók, jelmondatok, melyek mind a heraldika hanyatlásának jelei.
Igaly Ferencz czímere 1539-ből.
Az első Habsburgoktól adományozott régibb czimerek a későbbi magyar heraldikának kétségtelenül legjobb termékei. I. Ferdinándnak, Miksának és különösen Rudolfnak a prágai várban kiállitott armálisai, heraldikai szépség tekintetében, messze túlhaladják a már tárgyalt olaszos heraldika termékeit. Az egységes pajzsmezőt nem tartják a czimer szükséges feltételének s bár a pajzsmező megosztásánál a szinezésben nem követik a régi klasszikus idők mestereit, de ezen megosztott alapra vagy alapokra szépen stilizált czimeralakokat festenek s úgy ezek megfestésénél, mint a czimer szerkezetének arányainál, hiven követik az azon korban élt és müködött czimerfestő és rajzoló német müvészek nyomdokait.
Annak is akadunk némi nyomaira, hogy ezen első Habsburgok a Németországban divó heraldikai stilus mellett, a nemesség s a czimerviselők 64között ott szokásos rangfokozatot is igyekeznek átplántálni. Németországban a polgári czimerek sisakjait a nemesség sisakkoronája helyett a tekercs (Wulst) ékesitette s e sisak zárt volt, mint a nemességi pántos. Az első Habsburgok a magyar armálista nemességet nem nézték többre, mint a német czimeres polgárságot s ezért nagyon gyakori a tőlük adományozott czimereken a zárt sisak és e sisakon a tekercs. Hogy ez nemcsak véletlenből, a czimerfestő szeszélyéből történt igy, hanem öntudatos szándék kifolyása volt, érdekesen illusztrálja a Payzoss levéltárban egy czimerkérő levél.
Thuri másként Paakó András czímere 1578.
Thury másként Paakó András 1578-ik évben nemességet és czimert kért. A királyi kanczelláriában reá festették a czimertkérő levélre az adományozandó czimert, mely kék pajzsban arany koronából emelkedő zöld cserfa makkokkal; tetején arany madár áll, melynek nyaka elülről nyillal van átlőve. A pajzsra koronás nyilt sisak van helyezve, melyen a pajzsalak ismétlődik. A festésen a sisak pántjai és koronája – mely utóbbi itt inkább a pajzsalak ismétlésének volna tekintendő – többszörös erős tollvonásokkal van keresztülhuzva. És valóban az armálisba festett czimeren a sisak pántjai s a sisakra illesztett korona mellőzve vannak, sőt még a madár arany szine is feketére van változtatva, mert amaz az armálista nemeshez nagyon is előkelőnek látszott.
Azonban ezen idegenből átplántált heraldikai szokások Magyarországon gyökeret nem verhettek s a későbbi czimeradományok azt mutatják, hogy ezek átplántálásával fel is hagytak, sőt megmaradtak azon régi magyar szokásnál is, a mely szerint az armálisokban az adományozott czimereket az oklevél elejére helyezték, holott Ausztriában s a császárság tartományaiban az armális közepére festették.
De a czimerek itt nem követték a heraldikai udvariasság szabályait, nem fordultak szembe – miként Zsigmondkori czimereink – az adományozó uralkodó nevével, a czimer és czimeralakok helyzete nem lett korlátozva s ezek szabadon követhették azon irányt, a mely a heraldika szabályainak megfelelt.
Az elmondottakból láttuk, hogy az olasz reneszánsz befolyás – melynek a köztudat mintegy nemzeti jelleget tulajdonitott – a mohácsi vész után is, az egész századon keresztül fentartotta magát a magyar heraldikában; előbb önállóan, majd küzdve a német reneszánszal, melyet a Habsburg-ház ültetett át hozzánk. Ez utóbbi a század vége felé mind több tért nyert, de egészen csak a következő században érvényesülhetett, a mikor a heraldikának teljes hanyatlása is bekövetkezett.
CSOMA JÓZSEF.
