Az Inárcsi Farkas család története. Irta és okmánytárral ellátta Benkó Imre. Nagykőrös, 1903. (77 lap, 8-r.)
Az Inárcsi Farkas család története. Irta és okmánytárral ellátta Benkó Imre. Nagykőrös, 1903. (77 lap, 8-r.)
A hazai családtörténet ujabban felvirágzott irodalma sok olyan munkát tud felmutatni, melyek nemzeti multunkban szerepet vitt családok emlékét örökitik meg. A levelestárakat ma már nem rejtegetik többé olyan féltett kincs gyanánt, mint abban az időben, midőn a birtokjogok nem voltak még telekkönyvileg biztositva, hanem jó öreg kutyabőrökre volt bizva a tulajdon, melyekből a prókátor furfangos mestersége nem ritkán jog és igazság ellenére kiforgatta a birtokost. Ma a levelesládákban más igazságot keresünk: azt az igazságot, melyhez a mult idők a levéltárak sajátos szerepe miatt nem férhettek s minek helyét nem régen még a családi hagyományok meseszerü emlékei pótolták és apáról fiura tovább vittek. A mesék világa már tünőfélben van, a családi levéltárakból napfényre kerülő féltett oklevelek veszitik el. Új, eddig ismeretlen életet támasztanak fel a régi irások, a nemrég még mesés világot életre keltve s hazai történetünket olyan értékes kincsekkel gyarapitják, melyekre a mult századok tudósai gondolni sem mertek.
Ilyen munkával állunk itt is szemben. A levelesláda zárta eddig magában az adatokat melyek most felszinre kerültek s közkincscsé váltak. Az inárcsi Farkas család ugyan nem azok közül való, melyek nemzeti multunkban kiváló szerepet vittek, de e kis munka, melylyel most családtörténeti irodalmunk gyarapodott, meggyőz bennünket arról, hogy az a család, melynek története olyan messzire visszanyulik, mindenképen méltó arra, hogy viszontagságaival megismerkedjünk. Ma már túl vagyunk azon az állásponton, hogy csupán a nagy nevekért lelkesedjünk s hazánk története tanit meg bennünket leginkább arra, hogy a nemzet egészében keressük az események magyarázatát. Nemzetünk viharos multjában a magyarság bámulatos tetterőt fejtett ki, s ha az események letiporták azokat, kik a küzdelem élén állottak, uj s tetterős személyek szálltak sikra abból a táborból, mely a vezetők mögött sorakozott. E tömeg egyes alakjainak nevét nem jegyezte fel a történelem, a közharczosok emléke ritkán nyer méltó helyet; illő tehát, hogy tisztelettel adózzunk nekik, ha a késő multban megismerkedünk neveikkel. A család előnevét adó Inárcs ma puszta, de az Árpádok korában község volt. Több oklevélben mint villa fordul elő s lakosai Fejérvár várjobbágyai voltak. A XIV. században már nem volt várbirtok, egy 1332. évi osztálylevélben több nemes család osztozik rajta s ez időtől kezdve a Farkas család is a mult század közepéig birtokos volt benne.
A család legrégibb őse Inárcsi Farkas, kinek fia Pál az emlitett 1332. évi oklevélben rokonaival osztozik Inárcs és Csikos birtokokon. Ez Inárcsi Farkas neve származott át mint családnév utódaira Az 1541. évi török hadjárat, melynek eredménye Buda elfoglalása volt, a Farkasokat is kiüzte ősi fészkükből, minek eredményeképen az 1540. esztendővel a Farkas család okleveleinek sorozata is megszakad. A Duna-Tisza közének egyik biztosabb helye a török uralom idején Nagy-Kőrös volt s itt ütötte fel fészkét a XVI. század második felében az ősi birtokából kiűzött Farkas család is. A beköltözésre biztos adatunk nincs, de ennek oka abban rejlik, hogy a városok nem szivesen fogadták falaik közé a nemességet s azok a legtöbbször éppen e miatt el is titkolták nemességüket.
1647. márczius 19-ikén kapott a család III. Ferdinánd királytól czimerlevelet, melyben ősi nemességüket megerősitve, czimert ad nekik. A czimer kék pajzsában hármas halmon természetes szinü farkas áll, szájában bárányt tartva s első lábait ragadozásra nyujtva ki; a sisakdiszben e czimeralak ismétlődik, jobbról kék-arany, balról ezüst-vörös takarókkal.
A család további történetében kimagasló momentum nincs. Ősi birtokuk visszaszerzésén a család tagjai tehetségükhöz képest munkálkodtak s az országos jelentőségü eseményekben is becsülettel részt vettek.
A munka felét elfoglaló okmánytár 32 levelet tartalmaz. Legrégibb a budafelhévvizi konvent 1332 május 1-jén kelt osztálylevele, legujabb báró Sztáray Imre 1746. évi nyugtatványa. Voltak a családi levéltárban Árpádkori oklevelek is, de ezek inárcsi Farkas Elek országgyülési képviselő hagyatékából 1883 után elvesztek s ma már csak a családi levéltár régibb jegyzékei őrzik emléküket.
A kis munkára hosszabb dicséretet nem mondunk, de mindenesetre őszinte elismeréssel adózunk a szerzőnek. Csupán az okmánytár az, melyre megjegyzést kell tennünk, mert nem minden hibától ment. Sok olyan hely van benne, melyet a szerző hibásan olvasott, sok röviditést nem, sokat meg hibásan oldott fel. Általában nem ártott volna a munkának egy kis revizió.
G. A.
