A Sirokai, Fricsi, Hedri és Berthóti családok czimere 1456-ból.
A Sirokai, Fricsi, Hedri és Berthóti családok czimere 1456-ból.
(Színes czimerképpel.)
A SIROKAI, FRICSI, HEDRI ÉS BERTHÓTI CSALÁDOK CZIMERE 1456-BÓL.
Csoma József e folyóirat hasábjain közölt jeles értekezésében* az Aba nemzetség czimerét pecsétek s egyéb czimeres emlékek, főleg azonban Keczer András 1584-dik évi czimerujitó levele alapján következőleg állapitja meg:
Turul 1893. évf. 49. köv. ll.
«Veres pajzsban fekete sas, mely csőrében zöld koszorút tart; sisakdisz a pajzsalak növekvően, takarók: fekete-veres.»
Ezen nemzetségi czimer vizsgálatának anyagát egy ujabb adattal egészithetjük ki az alábbi, irodalmilag eddig nem ismertetett czimeres levél képében, melyet az Aba nemzetségből származó Sirokai László mislyei prépost* és egri kanonok* s az ő érdemeiért fivére János, továbbá szintén Aba nemzetségbeli rokonai: Fricsi János és fia László, Fricsi Márton, Hedri Miklós fiai Péter és Ambrus, s végül Berthoti 134György és Boldizsár* kaptak V. László királytól 1456 február 24-ikén.
A Szent Miklós tiszteletére emelt mislyei prépostság alapitója és kegyura az Aba nemzetség volt. Karácsonyi: A magyar nemzetségek. I. 37. 1.
Az Arch. Ért. uj f. VIII. k. 405–409. lapjain bemutatott sirköve szerint mint neapolisi püspök s az egri érsek suffraganeusa halt meg.
A nevezett családoknak az Aba nemzetségből való leszármazására nézve v. ö. Karácsonyi i. m. I. 17. 1.
Szövege a következő:
Commissio propria domini regis.
Ladislaus, dei gracia Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex, ac Austrie et Stirie dux, necnon marchio Moravie etc., tibi fideli nostro honorabili domino Ladislao de Syroka preposito ecclesie sancti Nicolai de Mysle ac canonico ecclesie Agriensis salutem graciamque nostram regiam et favorem. A claro lumine throni regie maiestatis velud e sole radii nobilitates legittimo iure procedunt, et omnium nobilitatum insignia a regia claritate dependent, ita ut omne nobile generositatis insigne a gremio proveniat regie maiestatis. Sane tum ad nonnullorum fidelium nostrorum humilime supplicacionis instanciam per eos pro tui parte nostre propterea porrecte maiestati, tum etenim consideratis tuis fidelibus serviciis et sinceris complacenciis, quibus tu pro nostri honoris augmento sub locorum et temporum varietate ferventis animi zelo nostre maiestati studuisti, eoque fervencius et diligencius imposterum studebis complacere, quo te et tuos singularibus honorum graciis a nostra celsitudine conspexeris fore insignitos, tibi et per te Johanni de eodem Syroka fratri tuo carnali, item altero Johanni et Ladislao filio eiusdem, ac Martino de Frych, necnon Petro et Ambrosio filiis Nicolai de Hedreh, ac Georgio et Baltasar de Berthold, ipsorumque Johannis de Syroka et alterius Johannis ac Ladislai, item Martini, Petri, Ambrosii, Georgii et Baltasar heredibus et posteritatibus universis hec arma seu nobilitatis insignia, prout et quemadmodum ipsa arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite presencium literarum nostrarum sus appropriatis coloribus arte pictorea figurata sunt et distinctius expressata, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis sciencia dedimus et contulimus, imo ex habundanciori plenitudine nostre specialis gracie concedimus et presentibus elargimur, ut vos predictique vestri heredes et posteritates universe pretacta arma seu nobilitatis insignia more aliorum armis utencium a modo imposterum ubique in preliis, hastiludiis, torneamentis, duellis ac aliis omnibus exercicus nobilibus et militaribus, necnon sigillis, velis, cortinis, anulis et generaliter in quarumcunque rerum et expedicionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo, quali vos ab universis et singulis cuiuscunque condicionis, preeminencie, status, gradus vel dignitatis existant, insignitos dici ac veros nobiles no[minari] et teneri volumus ac eciam reputari, gestare, omnibusque et singulis graciis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres, nobiles militesque et clientes regni nostri armis utentes quomodolibet consuetudine vel de iure freti sunt et gavisi, frui et gaudere possitis atque valeatis, de talismodique singularis et specialis nostre gracie antidoto merito exultetis, et tanto ampliori studio ad honorem regie maiestatis vestra de cetero solidetur intencio, quanto vos largiori favore regio preventos esse conspicitis et munere graciarum. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas duximus concedendas. Datum Bude in festo beati Mathie apostoli, anno domini millesimo quadringentesimo quinquagesimo sexto, regnorum autem nostrorum anno Hungarie etc. sextodecimo, Bohemie vero tercio.
A czimer leirását, mely a szövegben nincs meg, a festmény alapján a következőkben adhatjuk: Balra dőlt vörös pajzsban arany liliomos koronából növekvő, balra fordult, arany csőrü, kiöltött vörös nyelvü és kiterjesztett szárnyu fekete sas; az ezüstszinü csőrsisak disze ugyanaz; takarók: fekete-sárga.
A stilus teljesen megegyezik az azon időben kelt armalisokéval, s a festmény sem mutat eltérést az egykori czimerek modorától; heraldikai szempontból nem kifogásolható, legfeljebb az szokatlan, hogy a festő a takarók sárga szinét a sas csőre s a korona arany szinétől megkülönböztette, s hogy a vörös pajzsot ugyanolyan szinü háttérbe festette.
A jó karban lévő oklevelet, melyről zöldfehér-lila selyem zsinóron függ a szokásos titkos királyi pecsét, a Berthóti-család levéltára őrizte meg, mely leányágon a báró Ghillány-családra szállt, s tulajdonosának, báró Ghillány Imrének ajándékából napjainkban az Országos Levéltárba került.
Lássuk ezek után, minő tanulságot vonhatunk le ezen ujabb adatból az Aba nemzetség czimerére nézve:
A szöveg nem árulja ugyan el, hogy a király a nemzetség régi czimerét adományozza renovatióképen, miként azt Keczer Andrásnak Csoma által idézett 1584-diki armalisában olvassuk;* azonban, úgy vélem, nem lehet kétség az iránt, hogy e czimernek az Aba nemzetség tagjai által használt czimerekkel lényegben való megegyezése nem a véletlen müve, hanem Sirokai László és rokonai egyenesen azt a czimert kérték a királytól, melyet addig is használtak, s melyhez mint régi czimerükhöz ragaszkodtak; úgy hogy nem helytelen nyomokon járunk, ha ezen armalisból kellő óvatossággal az Aba nemzetség czimerére következtetünk.
Turul 1893. évf. 51. 1.
Az 1456-diki czimer lényege ugyanaz, mint a Csoma által reconstruált Aba-czimeré: Vörös pajzsban fekete sas, sisakdisz a pajzsalak növekvően. A részletekre nézve azonban már eltér egymástól a két czimer; amannál ugyanis a sas mind a pajzsban, mind a sisakon arany leveles koronából növekvően emelkedik ki, holott emennél a pajzsbeli sas egész alak, s a korona egyáltalán hiányzik; viszont azonban a sas – mind a pajzsban, mind a sisakon – csőrében koszorút 135tart, a mit az 1456-diki armalisban nem látunk.
Hogy az Aba nemzetségből származó egyéb családok is használták czimerükben a sason kivül – bár különbözőképen alkalmazva – a koronát, arra nézve Csoma József több adatot sorol fel, igy: Athinai István 1389-diki sisakpecsétjén növekvő koronás sas, nánai Kompolthi Istvánén – 1424-ből – koronás csőrsisakból növekvő sas látható, Gagyi László 1382-diki sirkövén s Gagyi-Báthori László 1555-diki pecsétjén pedig a korona a sas jobb szárnyára van illesztve. Csoma mindazonáltal nem tekinti a koronát a nemzetségi czimer alkatrészének, s valószinünek tartja, hogy «ezen közös czimertörést használó ágak közös törzsből származnak, s a korona valamely királyi kitüntetés (királyi kincstárnoki jelvény?) emléke czimerükben.»
A fenmaradt adatok csekély száma folytán e kérdés megnyugtató módon el nem dönthető; de ha nem tagadjuk is a fenti vélemény valószinüségét, nem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy a mennyire a rendelkezésünkre álló adatokból megitélhetjük, a korona használata az Aba nemzetségből eredő családok czimereiben csaknem általános,* továbbá, hogy a közös ágból eredő Sirokaiak-, Fricsiek-, Hedriek- és Berthótiakon, s az egymással szintén közelről rokon Gagyi- és Gagyi-Báthoriakon kivül az Athinaiak, nánai Kompolthiak és Keczerek az Aba nemzetségnek mindmegannyi külön, a XIII. század második felében egymástól már elváltan jelentkező ágához tartoznak, melyeknek közös törzse ismeretlen, s ennél fogva a czimertörés keltét meglehetősen korai időre kellene tennünk.
Keczer András 1584-diki armálisa, melyben a király neki ősi czimerét (arma sive insignia tua antiqua, ujra adományozza, a koronáról hallgat ugyan; azonban – mint Csoma közli – Keczer Andrásnak a keczer-pekléni kastély homlokzatán látható, kőbe vésett, XVII. századi czimerében meg van a korona a sas hat szárnyán, s a Keczer-család 1631-diki bővitett czimerében (Wagner. Dipl. com. Sarossiensis 443. 1.) megtaláljuk azt a sas bal szárnyára illesztve.
Feltünő, hogy a sas csőrében a koszorút, illetőleg gyűrüt, mely – mint Csoma összeállitásából látjuk – Athinai István idézett 1389-diki pecsétjén, Gagyi László 1382-diki sirkövén, Keczer András 1584-diki armalisában s a Vendéghiek által jelenleg használt czimerben meg van, az 1456-diki czimeres levélben nem találjuk. Hogy a fenmaradt czimeres pecsétek egyikében vagy másikában szintén hiányzik a koszoru vagy gyűrü, annak különös jelentőséget nem tulajdonitunk, minthogy azt némely esetben a véső kellő ügyességének vagy pontosságának hiánya is okozhatta; az 1456-diki gondosan kidolgozott czimerről azonban feltételezhetjük, hogy az úgy van megfestve, a mint azt Sirokai László és coimpetrator rokonai tényleg használták, vagyis koszoru nélkül.
Ebből ugyan még nem következik, hogy a koszoru vagy gyűrü az ősi Aba-czimerben sem volt meg; feltehető u. is, hogy a nemzetség valamely ága később mellőzte azt; véleményem szerint azonban elegendő e körülmény arra, hogy következtetésünkben óvatosak legyünk, s az eddigi adatokra támaszkodva az Aba nemzetség kétségtelen czimere gyanánt csak azt fogadjuk el, a mit már Csoma József bebizonyitott s ezen ujabb adat is megerősit, t. i. hogy a nemzetség czimere: Vörös pajzsban fekete sas; sisakdisz a pajzsalak növekvően.
A mi végül a sisaktakarókat illeti, ezek szinét – mint láttuk – Csoma fekete-vörös-ben állapitja meg. Nézetét, ha jól értjük szavait, egyedül az 1584-diki Keczer-armalisra alapitja, melynek idevágó szövegét egyébiránt nem közli. Részünkről nem tartjuk ezen XVI. századi egyetlen adatot elégségesnek, hogy abból az Aba nemzetségi czimer sisaktakaróinak szinére kellő biztonsággal következtethessünk, és pedig annál kevésbbé, mert az 1456-diki, tehát jóval régibb keletü armalisban a takarók szine a fentitől elüt, t. i. fekete-sárga. Vajjon volt-e egyáltalán a sisaktakarók szinére nézve az Aba nemzetséghez tartozó családoknál egyforma gyakorlat, s ha igen, minő volt az, nézetünk szerint továbbra is nyilt kérdés marad.
Dr. DŐRY FERENCZ.
