Szeged története, irta Reizner János. Kiadja Szeged szab. kir. város közönsége. Szeged, 1899–1900. 8-r. 4. kötet.
Szeged története, irta Reizner János. Kiadja Szeged szab. kir. város közönsége. Szeged, 1899–1900. 8-r. 4. kötet.
A közelmultban megjelent történeti monografiák sorozatában előkelő helyet foglalnak el azok a művek, melyek a mai társadalmi rend alapelemei, a városi polgárság történetével, jogviszonyaik fejlődésével, műveltségük és egész társadalmi életük alakulásával foglalkoznak. E czélnak van Reizner most megjelent műve is szentelve, mely a magyar alföld legnépesebb és legvirágzóbb városának multját és jelenét van hivatva megörökíteni, s a mely ennek kapcsán hazánk történetét is sok becses adattal világitja meg. A négy kötetből álló mű első kötete (XI + 398 l.) Szeged történetét a prćhistorikus időktöl kezdve a XVIII. század végéig tárgyalja. A város nevének a legrégibb oklevelekben előfordult különböző alakjait a sziget szóra vezeti vissza, s ugyanezt a város földrajzi fekvéséböl merített érvekkel ís bizonyítani törekszik, közli a város nagyobb és kisebb pecsétjeinek legrégibb lenyomatait, melyek közül az első 1469-ben készült, a második pedig 1489-ben. A város középkori czimere tudvalevőleg kiterjesztett szárnyu sas; ez látható mind a két pecsét pajzsában. A régibb pecsét köriratát Reizner következőkép olvassa: «Sigil(l)um Civitatis Segediensis iudicum ac villa(norum).» A másik, kisebb pecsétrajzát a Turul 1884. és 1889. évfolyamaiból ismerjük, csakhogy 1490 évszámmal, míg Reizner 1489-et olvas, és jegyzetben 94hozzáteszi: «lehetséges, hogy e kisebb pecséten 1489-nek tetsző évszám is.. nem helyes metszésű, és hogy a nagyobb pecséttel egykoru». (Maga a rajz, mit munkájában közöl, oly homályos, hogy egyik állitás mellett sem bizonyit.) – A kötet a továbbiakban az 1541-ben bekövetkezett török hódoltság eseményeit tárgyalja, és a város későbbi katonai és kamarai igazgatását, melynek megszüntével 1710-ben I. József megujitja a város régi kiváltságait, azokat az országos rendek is elismerik és ünnepélyesen törvénybe iktatják. Itt folytatja a szerző a város pecsétje fejlődésének történetét, melyet olvasóink a Turul 1889. évfolyamából ismernek.
A második kötet (367 l.) a XVIII. század végétől az 1879. évi nagy árvizig terjedő korszakot öleli át. A XIX. század elején a város mindinkább halad a polgárosodás terén: közhasznu intézeteket alapitanak, a polgárság vagyonosodását előmozditó intézményeket létesítenek, és a szellemi műveltség általános emelésén fáradnak. A szabadságharci mozgalmaiban a város polgársága lelkes részt vesz, sőt annak hanyatlása idején a város egy időre katonai és politikai központtá lesz, az önkényuralom alatt pedig osztozik az egész nemzet szomorú sorsában. A harmadik kötet (541 l.) a város jelenkori állapotát ismerteti egyes intézményei szerint, miközben rövid visszapillantást nyujt ezek történetére is. Tárgyalja a város követküldési jogának történetét és törvénykezési jogának eredetét. A város hatósága ép oly hiteles helyet és személyt képezett, mint a minők a káptalanok és konventek voltak. (A polgárok jogügyleteiröl szóló oklevelek azért nem maradtak ránk, mert ezek a város régi levéltárával együtt megsemmisültek.) Fel vannak sorolva a város régi föbirái 1408-tól a királyi törvényszék felállításáig, kik közül többen nemességet is nyertek. Diplomatikai szempontból érdekes a negyedik kötet (650 l.), a mely Szeged város történetére vonatkozó okleveleket, összesen 296 darabot közöl. Az oklevelek között 64 középkori oklevél van, melyek közül a legrégibb az egyetlen Árpádkori, IV. Béla király 1247. évi adománylevelének I. Mátyás király 1465. évi megerősítő oklevelében foglalt átirata. A középkori oklevelek kilencz kivételével Szeged város titkos levéltárából vannak közölve, s eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. A városi polgárság kiváltságait annyira szivén viselő Zsigmond királynak 17 darab oklevelét közli. Különös figyelmet érdemel ezek közül a városi polgárság összes jogviszonyait megállapitó 1405. évi úgynevezett decretum minus, mely I. Mátyás király 1464 április 3-ikán kelt megerősitő átiratában van meg a város titkos levéltárában, Zsigmond király többi oklevelei a városi polgárok vám és adómentességét, birói illetékességét, tanács-választó jogát és vásártartási kiváltságait állapítják meg. I. Mátyás király 28 oklevele hasonlóképen a városi polgárság kiváltságait gyarapítja: kegyúri jogot, vám- és adómentességet, vásárjogot, biróválasztási jogot ad a város polgárainak, s a szomszédos kúnokhoz való viszonyaikat megállapítja. Az ujkori iratok között kulturtörténeti szempontból érdekesek a 207. szám alatt közölt 1728-tól 1744-ig tartó s európai hirre vergődött szegedi boszorkányüldözésre vonatkozó periratok, melyek a kérdéses tárgyra nézve böséges adatokat nyujtanak. 84 darab ügyiratot közöl e tárgyról: tanuvallomásokat, kényszervallatási jegyzőkönyveket, birósági véleményeket s tűzhalálra szóló itéleteket, melyek mindegyike figyelemreméltó. Az egész munkát egy 93 oldalra terjedő név és tárgymutató fejezi be, mely azonban, sajnos, a negyedik kötet anyagát nem foglalja magában, s igy az oklevelekben levő anyag felhasználását nagyon megnehezíti. A három első kötetben több önálló képmelléklet van, melyek jegyzékét az egyes kötetek külön-külön adják. Nagy kár, hogy a szövegben előforduló képekről, pecsétlenyomatokról és hasonmásokról semmi kimutatást sem találunk, mert ezzel az áttekintés nagyon meg van nehezitve. A munka két első kötete a magyar történelemmel foglalkozóknak nyújt bőséges adatokat, a harmadik kötet a mai társadalmi viszonyok ismeretét egésziti ki, a negyedik kötet pedig a diplomatikusok számára tartalmaz érdekes anyagot. Az egész munka világosan, magyarosan van megírva; szerzője, Reizner János, az ismert nevű történetíró, kinek évtizedekre terjedő munkássága eredménye van e vaskos kötetekben letéve, egyaránt bizonyságot tett páratlan szorgalmáról és irói kepességeiről. A munka külső kiállítása is minden tekintetben kielégíti a várakozásokat. Nagy szolgálatot tett Szeged város lelkes közönsege a magyar történettudománynak, midőn ily nemes vállalat megvalósulását előmozditotta.
G. A.
