I. A Vidafeldi család.
I. A Vidafeldi család.
A felső Vág medenczéjének azon részében, mely Liptómegyében Liptó-Ujvártól hosszuságában Rózsahegyig, szélességében pedig déltől éjszaknak az Alacsony és Magas Tátra, az úgynevezett liptói havasok között a Dubrava pataknak a sikföldre való kifolyásától Kvacsánig terjed, van azon földterület, a mely már a XIII. század első felében, az ott letelepitett királyi sólymárok közös és feltételes birtokában volt. Ezen területet keletről Csemicze és Nagy-Palugya, délnek a Dubrava és Lubella patak, nyugatnak Malatin és Szent-Mihály határolja, mig északon Rásztok és Werbó között a Vág folyása szab határt kiterjedésének. Majdnem közepére esik ezen területnek ama jelentéktelen kis falu, a mely ma Szokolcs név alatt ismeretes, telepitésekor azonban már a XIII. század első felében is, az ott letelepitettek foglalkozása után Solmus, Solomusnak neveztetett, mert itt laktak a királyi udvartartás szolgálatában állott solyomápolók, nevelők, idomitók nemzetségei, s azoknak fiai, kik mint királyi jobbágyfiuk, udvarnokok (udvornici, servientes regis), apródok és szolgák szereztek érdemeket arra, hogy az ország nemesei közé felvétessenek, s mint volt conditionaritusai az általuk mivelt és birtokolt királyi vagy várföldeknek, az adományosok sorában szabad urai lettek ingatlan birtokaiknak.
A mai Szokolcs helységnév csak a XV. század második felének szüleménye, a mindent eltótositó husszita harczok alatt keletkezett és név és értelem szerinti forditása a sólyomnak, a mi tótul «Szokol»-lal van visszaadva. Hogy ennek a Szokolcsnak első eredeti neve tisztán magyar volt, arra nézve több bizonyitékaink közül csak a következőket emlitjük 181fel. Fiatha fia Damián liptómegyei jobbágy két ekényi feltételes földet kap, s abba őt Miklós, zólyomi comes 1281–1283. évek között* bevezeti és beigtatja a turóczi konvent bizonysága mellett, kihasitván és elhatárolván ezen két ekényi földterületet a solmusi királyi birtokból. Ezen tényét Miklós zólyomi comesnek IV. László 1289. évben kiadott királyi okiratával megerősiti. A most emlitett oklevelet Damiannak unokája Demeternek fia István az 1391-iki birtokvizsgálat alkalmával bemutatja, a midőn is Bebek Imre országbiró még 106. év után is azon két ekényi földet, melynek határából az kihasittatott, Solmusnak nevezi. «Super terra conditionali duorum aratrorum Solmus vocata.»* Igen érdekes világosságot vett a Solmus név értelmére, s hogy az csakugyan a királyi sólymároké volt, Demeter pozsonyi és zólyomi comesnek 1297. évi július 8-ikán Liptóban kiadott oklevele,* melynek tartalma szerint Gallicus János – a ki Olaszinak (de Olozy) is neveztetett – bepanaszolta III. András király előtt Gergelyt, hogy ez jogtalanul elfoglalta félekényi földét a Liptóban élő királyi sólymárok területéből «… quandam particulam terre cultivate dimidü aratri sufficientem de terra falconariorum ipsius domini regis in Liptó existentium que, … indebite fuerat occupata … »
* A birtokba bevezetés csak az 1281–83. évek között történhetett, mert Miklós ezen időben volt zólyomi comes.
* Magyar Tört. Tár, IV. k. Liptói regestrum; 11. l.
* Wenczel, Árpádkori uj okmtár, V. k. 180. l.
Kétségtelenül kitünik ezekből, hogy a mai Szokolcs eredeti első neve Solymos volt és törzsfészke a liptói királyi sólymároknak, a mely körül a XIII. század második felének folyamán a sólymárok ivadékai a nekik hol feltételesen, hol feltétlenül adományozott, de a sólymárok területéhez tartozott területeken legnagyobb részben saját nevük után elkeresztelt községeket alapitottak. Ilyenek: a mai Fiácsicz 1267-ben, Terra Faátha, s csak 1456-1469-ig Fiacsicz; Olozy Gallicus János mester nemzetisége után; Vidafelde, első tulajdonosának, Vida neve után; Bertalanfalu, Dechtór, s legkésőbb Osztóyfelde, a melynek adományosa Kurmus György levén, Kurmusnak neveztek, s mostani neve is Körmös.
A királyi sólymárok első telepesei közül csak négy család alapitójának nevét ismerjük, ezek: Vida, Fiatha, Gallicus János mester és Kurmus, kik közül Vida magtalanul elhalt ugyan, de nevét, a királyi kézre került birtoka Vidafelde után a János mester unokái, mint a kiknek tulajdonába királyi adományozás révén átment, családi nevül felvették, s mint népes élő nemzetség azt a XVI. század közepéig viselték, midőn is a Vidafeldiek férfi ágon kihaltak; a Fiatha nemzetsége a XV. század utolsó tizedeiben kiveszett; a Kurmus családra vonatkozó okiratokat pedig, ha vannak is ilyenek, nem ismervén, róluk semmit sem mondhatunk.
Itt tehát történeti és okiratos alapokon a királyi sólymárok fészkéből eredő Vidafeldi és Fiatha családnak történetét óhajtjuk előadni, annál is inkább, minthogy ezen két családról még csak rövid feljegyzéseket sem találunk, sem a heraldikai és genealogiai munkákban, sem egyéb monografikus müvekben vagy történeti értekezésekben, melyek ezen kihalt két család multját csak némileg is megvilágitanák pedig Liptómegye Árpádkori történetének érdekes adatait szolgáltatják azon események, melyek különösen a Vidafeldiek személye, müködésük, későbben közpályájuk között forognak.
Olasz János mester nevével legkorábban 1262-ben okleveleinkben találkozunk. Az oklevelek latin szövege tizenegyszer 1262-1297-ig «magister Johannes Galicus»-nak irja őt, egyszersem azonban de Olozy, bárha adományozott földterületének legnagyobb része a mostani Nagy-Olaszi, akkoriban Olozy határában volt. Ennek természetes oka más nem lehetett, mint az, hogy János mester még 1262-ben is a sólymárok ősi fészkében Solumusban lakott, a honnan Olozyt telepitette, s az olasz név ragadványképen hárult reá, mert származására minden valószinüség szerint olasz nemzetiségü volt, ha a Galicus vagy Gallicus szó a Latinussal egyértelmünek vehető s ez esetben olasz értelemmel bir; a minthogy maga Olazy 1267-ben* Olaszynak, ugyanezen helységnév 1268-ban terra Latinarumnak iratik a Máthéfeldén épitendő templom telkének adományozási oklevelében.* 182S mig János mester nemzetiségét az általa alapitott község nyolcz századon át fentartotta, leszármazói néhány évtized mulva idegen családnevet vettek fel.
* Wenczel: Árpádkori okmtár, III. k. 159. l.; Genealogia fam. Kubinyi 1824. kiadás.
* Magyar Tört. Tár, IV. k. Liptói regestrum 36. l.
Jánosnak «mester» jelzőjére nézve azon nézetben vagyunk, hogy ennek értelme nem az általános magasabb müveltség, szellemi kiválóság jelzése ez esetben, csak a foglalkozásával járó rangkülönbség kifejezése szemben azokkal, a kik vele együtt, mint a királyi udvar szolgái «servientes regis», a sólyommadarak nevelése, ápolása és tanitása körül foglalkoztak, a kiknek János mestere volt, a miért is magister Johannesnek iratik. Ezt ugyan nem mint határozott meggyőződést, csak mint nézetet merjük állitani, mert ha voltak magistri agazonum, tavernicorum, dapiferorum, ép úgy lehettek magistri falconariorum is, bárha ennek megfelelő adatokat eddig nem is ismerünk; de nincs kizárva a lehetősége annak, hogy még előkerülhetnek; s magában a dolog természetében fekszik, hogy a sólymároknak is kellett mesterüknek lenni, a ki azokat mesterségükre tanitotta, oktatta, s mesterük volt azon szakban, melynek gyakorlása a királyi udvar háztartásában reájuk háramlott. De különben is János mester conditionarius volt s nem tartozott az országos nemesek közé, s helyhez kötve Liptómegyében lakott. Határozott tanuságot tesz ezen állitásunk felől IV. Bélának 1262. évben kelt adománylevele, mely szerint Gallicus János mesternek az olaszii határban négy ekényi földet adományoz oly feltétel mellett, hogy János és utódai általános hadjárat alkalmával mint katonák a liptói várban s annak őrzésére maradni tartoznak.* Hogy pedig Olasz János mester csakugyan királyi sólymár s valószinüleg sólymármester volt, annak világos bizonyitéka Demeter pozsonyi és zólyomi comesnek már fentebb is emlitett oklevele, mely szerint a sólymároktól III. András parancsára Gergely által elfoglalt félekényi földet Gallicus János mesternek visszaadatni rendeli, a mely királyi rendelet foganatositásáról Demeter comes a bizonyságlevelet 1297 július 8-ikán kiadta.*
* Liptói regestr. 16. l.
* Árpádkori uj okmtár, V. k. 180. l.
Midőn ezen oklevélben a király megparancsolja Demeter comesnek, hogy a Gergely által eltulajdonitott s a sólymárok földjéből elfoglalt területet « … quandam particulam terre, de terra falconariorum ipsius domini regis in Lypto existentium …» Gergelytől visszavegye, s azt Demeter comes János mesternek visszaadja, ez csak olyképen történhetett, hogy a panaszos, az érdekelt fél királyi sólymár volt, s ezen esetben az elfoglalt földterülethez János mesternek voltak jogigényei mint sólymárnak, s minthogy azon területet tőle foglalták el, Demeter comes ugyancsak neki adta vissza «… ab eodem Gregorio auferendo restituimus magistro Johanni Galico … », mert hogy ezen terület őt illette, arról Demeter comes János mester irományaiból meggyőződött «… prout in ipsius literis et instrumentis diversis nobis exhibitis plenius vidimus contineri … »*
* Liptói regestr. 17. l.
János mester érdemeire vallanak azon további adományok, melyekben őt a királyi kegy gyors egymásutánban részesitette. Alig két évvel később az olaszii feltételes adományozás után Tepla és Latina villa, azaz Olaszy között egy a mai Verbó területére eső rétet kap, a melyet IV. Béla parancsára 1264-ben Mihály, zólyomi és szepesi comes jelöl ki, s ezen adományt IV. László 1278. évben megerősiti.* Ugyanezen évben, János mester Luhelán egy ekényi földterület adományozásában is részesül, a mely az ő földjeinek szomszédságában volt «… quandam terram usui unius aratri sufficientem in proxima vicinitate adjacentem … » Ezen területet János mester már örök tulajdonul kapja, s az neki a lubellai népek földjéből kihasittatik és elhatároltatik «… dedimus, donavimus et tradidimus … jure perpetuo et irevocabiliter possidendam et a terra populorum nostrorum de villa Lubela vocata abstractum penitus separatam … »* A turóczi konvent királyi rendeletre János mestert még ugyanazon évben bevezeti.* A határleirásból kitünik, hogy ezen kihasitott földterület János mesternek fiacsiczi birtokrészével volt határos, mint a mely birtoktest a királyi sólymároké volt.
* Árpádkori uj okmtár, IV. k. 100. l.
* U. ott.
* U. ott, 175. l.
183Gallicus János mesterrel mint birtokszerzővel még egyszer találkozunk, a hogy azt már feljebb is emlitők, az 1297. évben, midőn neki III. András a Gergely által a sólymároktól elfoglalt félekényi földet visszaadni rendeli.*
* Árpádkori uj okmtár, V. k. 180. l.
János mestert az előttünk ismert okiratok mindvégig 1299-ig a Gallicus jelzővel emlitik, a midön is a most emlitett évben végképen eltünik szemünk elől. 1298. évben több liptói férfiakkal «… cum pluribus viris de Lypto … » Myka comes és liptói castellanus itélkezik 1298. évi április 1-én «… Datum in Lypto feria tertia proxima post dominicam Ramis palmarum … »* egy földrész iránt, melyet Gergely, Gekmény szolgája elfoglalt; ott Myka comes határjárást eszközöl, Gergelytől visszaveszi s azt János mesternek assignálja «… magistro Johanni Gallico (igy) … ordine judiciario restituimus … quandam particulam terre per Gregorium condam servientem comitis Gekmény indebite occupatam.* Végre 1299. évi deczember 6-ikán kelt s az esztergomi káptalan által kiadott s András mester kispalugyai birtokán eszközölt határjárási jelentésből mint királyi ember, homo regius emlittetik.
* Szent-Iványi cs. levéltára.
* Palugyay István levéltára Bodafalván. Kivonatban I. Fejér Cod. dipl. VI. k. 242. l.
Mig János mestert a nemzetiségi ragadványnév sirjáig kisérte, utódainál a Gallicus jelző elő nem fordul. Fia Vilmos, Viliamnak is irva, kinek nevével csak egyszer találkozunk az oklevelekben, már de Olazy iratik, úgyszintén ennek fiai Gekmény, Tyvan és Theodor, valamint Vilmos testvére János klerikus is de Olazy neveztetik. Ezek tehát Olazy helység nevétől, a hol laktak, vették fel az előnevet s még a XIV. század elején is megtartják, s csak későbben válik, illetve változik át János mester utódainak előneve családi névvé, ekkor is azonban helynévtől ered s lesz Vidafeldi, midőn már több évtizeden át, majdnem egy félszázadig Vidafelde birtokában voltak.
Már fentebb emlitettük, hogy a sólymárcsaládok egyikének feje Vida volt, a kinek földterületét keletről a mai Csemicze, Nagy-Palugya, déli oldalról a sólymárok törzsfészkei Solumos, a mai Szokolcs, nyugatról Gallicus János mester földje és községe, Olozy, a mai Nagy-Olaszi, éjszakról pedig a Vág folyó határolta el. Ezen terület a mai Dechtár, Bertalanfalu és Vidafelde praedium. Az egész területnek első és közös neve Vidafelde volt; s csak későbben, a XIV. század elején történt birtokosztály alkalmával vette fel külön területekké válva a Bertalanfalva és Dechtór elnevezést, a mint ezt a történtek sorrendjében tárgyalni fogjuk.
Vida magtalanul elhalván, földterülete királyi kézre került, s mint ilyen, királyi adományozás tárgyát képezé. De a jelen esetben, mert a sólymárok birtokának részét képezi, a királyi udvar szolgálatában állott sólymárfiuk részére szállott feltétlen tulajdonul. Az adományosok Olozy Vilmos fiai Gekmin és Tywan lettek. Vida ugyanis az 1267. évet megelőzőleg elhalálozott, s az ő földje, a melyen még akkor községek telepitve nem voltak, minthogy azt pusztán csak terra Videnek mondja az adományozási oklevél, holott ugyanezen oklevélben a határleirásnál mint községek Villa Polughea, villa Solumus emlitve vannak, IV. Béla 1267. deczember 19-ikén* kiadott oklevelével Germin és Tywannak adományozta.
* Wenzel, Árpádkori uj okmtár, III. k. 159. l.; Liptói regestr. 10. l.; Genealogia fam. de Felső-Kubin.
A most emlitett okirat János mester utódainak társadalmi állására nézve néhány érdekes adatot tartalmaz, melynek megvilágitása annál inkább is kivánatos, mert csak igy nyerhetünk teljes tájékozást azon beállott változások iránt, melyeket már Olozy Jánosnál és fiainál észlelünk. Mindenekelőtt azonban igazolni tartozunk azt, hogy Olozy Vilmos egyenes utóda volt Gallicus János mesternek. Okiratilag ugyan arra nézve, hogy Vilmos János mesternek fia lett volna, adatot sehol sem találunk, de azt mégis kétségtelennek tartjuk azon körülménynél fogva, hogy János mester magtalanul el nem halt, mert birtokai ez esetben királyi kézre kerültek volna és eladományozás tárgyát képezék vala; ez pedig nem történt meg sem Olozyban, sem Fiatha házán, sem Solumuson, sem Lubelán; sőt ellenkezőleg mindezen területekre nézve 1391. évben a birtokigazolási királyi patens és privilegiális leveleket 184Olozy Vilmos leszármazói mutatták be Bebek Imre országbiró előtt, a kik a száz évi időközben eszközölt birtokosztály révén részint Olaszy, részint Vidafeldi nevet vettek fel, s igazolták jogigényeiket Gallicus János mester egykori birtokait illetőleg. Azon eset pedig, hogy Gallicus János mesternek Olozy Vilmos talán testvére lehetett, s e szerint a János mester birtokai reá szállottak, teljesen ki van zárva; a mint azt a sok irat közül bizonyitja a következő tényállás, midőn is t. i. Gekmin és Tywan testvérek közül az előbbeni magtalanul elhalt, a két testvér között megejtett osztály utján neki jutott Kis-Olaszy nem háramlott vissza örökségül Tywan édes testvérére, hanem az 1308. évi november 11-ikén Donch mester által kiadott okirat szerint Rudlinusnak adományoztatott « … quod quia comes Giekmin nobilis de Lyptow heredum solatio caruit et decessit … et ipsius possessio nobis de jure devolvi dinoscebatur … comiti Rudlino dedimus et contulimus … »* Kellő bizonyiték ez arra nézve, hogy Olazy Vilmos csakis egyenes örököse vagyis fia volt Gallicus János mesternek. Az előnevek különbözősége Vilmos és János mesternél egészen közömbös, mert az sem az egyiknél, sem a másiknál család névül nem szolgált, csak megkülönböztető jelző vala az egyénekre nézve a XIII. században, sőt még a XIV. első felében sem gyakori a megállapitott családnevek használata.
* Az esztergomi káptalannak 1338. évben kelt átirata. Gróf Batthyányi József köpcsényi levélt. Lad 25. fasc. 2.
Ezek után térjünk vissza az 1267. évi királyi oklevél szövegéhez, melyet mint érdekes adatokat tartalmazót jeleztünk az imént. Ezen okiratban Gekmin és Tywan de Olozy liptómegyei nemeseknek vannak irva «… nobiles de Lypto», holott e két testvérnek atyja Viliam vagy Vilmos csak Viliam de Olozinak mondatik. Minden valószinüség szerint már Vilmos a királyi népek fokozatában előlépett s várjobbágyi osztályba jutott, s Gekmén és Tyvan mint várjobbágyfiuk szerzett érdemeik jutalmául az 1267. évet megelőzőleg nemesi rangra emeltettek. Hogy ez a dolgok természete szerint igy történt, az világos mindazon esetekből, melyek az egyik osztályból egy másik osztályba való rangemelést tanusitják, s minthogy kasztrendszer nem létezett, nem volt elzárva az ut a rangemelkedésre az arra érdemeket szerzettek előtt.*
* Pesti Frigyes, A magyarországi várispánságok története, 85–88. l.
Gekmin és Tywan testvérek is rászolgáltak a király kitüntetésére, mert IV. Béla különböző hadjárataiban részt vettek s kivált Liptó várának fentartásában derekasan munkálkodtak «… attendentes fidelitates et servitiorum merita ipsorum Gekmini et Tywan quod nobis in diversis regni nostri expeditionibus impenderunt et specialiter propter conservationem castri nostri de Lypto … » az utódok nélkül elhalt Vida földét neki adományozta «… quondam Vide sine herede decedentis Vidafelde vocatam in Lypto existentem … dedimus donavimus et contulimus perpetuo et irrevocabiliter pacifice possidendam … »; s megparancsolta Mihály zólyomi comesnek, hogy az adományosokat a birtokba beiktassa és bevezesse.
Úgy látszik, hogy a két testvér közül Gekmin már 1273-ban nem élt, mert a most érintett évben kelt ujabbi adománylevélben nem emlittetik s abban Tywannak egy másik testvére Tivadar szerepel s itt vannak mint Olazy Viliam fiai megnevezve. Egy ujabb birtokrészre vonatkozik azon donatio, a mely a várjobbágyság birtokából lett kiszoritva s nemesi birtokká változott. Ezen birtokrész a mai Patak, akkori nevén Medekis, a mely nemcsak hangzásánál, de értelménél fogva is tót szó, minthogy az a savanyu viz tót kifejezése, a hol az csakugyan bőforrásból fakad.
Olazy Viliam fiai Tywan és Theodor, a IV. László király által Ruthéniába menesztett követségekben vettek részt és ez alkalommal szereztek érdemeket s azon hüségükért, melylyel IV. László iránt viseltettek, s ezek után a Liptó várban tanusitott szolgálataikért jutalmazta meg őket a király «… quod Tywan et Theodorius filii Viliam de Olazy fideles nostri quandam particulam terre in Medekes de Lipto existentem petierunt a nobis sibi dari … consideratis fidelitatibus et meritoriis servitiis … que nobis in legationibus nostris in Rutheniam sepius transmissi et postmodum in castro nostro de Lipto residentes … » Az adományozási 185oklevél kelt 1273 augusztus 1-én,* a midőn is a turóczi konventnél elrendeli Tywan és Tivadar bevezetését és beiktatását Olazy János klerikus királyi ember jelenlétében.
* Wenzel, Árpádkori uj okmtár, IX. k. 29. l.
Olazi János mint homo regius nem lehetett az adományos Tywan és Tivadar testvére, mert mint ilyen a határjárásban nem tanuskodhatott volna; Gekminnek fia szintén nem, minthogy Gekmin magtalanul halt el, s igy csak Olazi Viliamnak testvére és Gallicus János mesternek fia volt.
Olazi Vilmos fiai 1273-ban befejezték a birtokszerzést, s mig atyjukról csak ez egyszer emlékeznek meg az okiratok, s nincs tudomásunk szerepléséről, nagyatyjuk, a magas kort elért Gallicus János mester még 1298-ban is visszaszerezte a Gekmin szolgája Gergely által elbitorolt földrészt fiathafalvi része mellett Solumuson, a hol mint királyi sólymármester ezen állapotában maradt halála végéig; unokái pedig a nemesek sorába felküzdvén magukat további leszármazóikban, Liptómegyében kulturális jelentőségü szerepet vittek majdnem négy századon keresztül, megalapitván a Vidafeldi családot számos elágazásában, községeket alkottak, telepitettek azon a puszta földterületen, mely a mai Csemicze községtől nyugatra terjedve egészen Patakig huzódik a Vág balpartján, melyek ma is tanuságot tesznek az egykori sólymármester négyszáz év előtti unokáinak tevékenységéről a kultura, a mezőgazdaság terjesztése körül; tanuskodnak az egykor népesebb Dechtár, Bertalanfalu és Vidafelde volt községek, ma alig néhány házból álló kis faluk és praedium.
A birtok-szerzések ideje az Olazy családban a XIII. század utolsó tizedeiben lejárt, s oly viszonyok állottak be, melyeket közelebbről ugyan nem ismerünk, de maguk után vonták az ősök által szerzett területeknek elidegenitését, a szaporodott családtagok között való felosztását s részben idegen kézre jutását. Már 1279-ben, tehát rövid tizenkét évvel arra, hogy Gekmin és Tywan Vida halála után Vidafelde adományosai lettek, Tywan vidafeldi birtokának felerészét Tivadarnak Viliam fiának, tehát édes testvérének két és fél márkáért örökáron eladta, a mely eladást IV. László 1279. évi augusztus 31-ikén kelt patenslevelével megerősitette.* Gekmin, Tywannak és Tivadarnak testvére, magtalanul elhalván, birtokrésze, a mely a boldogasszonyfalvi templom közelében volt «… que vocatur prope ecclesiam beate virginis Marie …», a mostani Kis-Olaszi, Rudlinus comesnek adományoztatott Donch mester által, a ki az adományozásról az okiratot, mint fentebb láttuk, Lipcsén Liptómegyében 1308 november 11-ikén.
* Liptói regestr. M. Tört. Tár, IV. k. 39. l.
Tywan és Tivadar az 1312. évet megelőzőleg elhaláloztak, helyüket fiutódaik foglalták el; de a két testvér gyermekei között birtokviszály támad azon adás-vevésből, a mely Tywan és Tivadar között 1279-ben Vidafelde iránt létrejött, midőn t. i. Tywan vidafeldi birtokának felét Tivadarnak két és fél márkáért eladta. A viszálykodás úgy látszik sokáig tartott, mert végre kibékülni nem tudván, 1312. évben Tywan fiai, János és Gergely Donch mester elé idéztették Tivadar fiait, Balázst, Pétert és Benedeket a vidafeldi birtokügye miatt, kérvén Donch mestert a biráskodás napjának beálltával, hogy a panaszos ügyet békességes egyezkedés utján rendezze el közöttük;* a fogott birák Seraphin fia, András comes, Bodor comes, Mesa fia László, Bense és Mykus fia Péter az általuk megkisérlett békés egyeztetés után visszatérve, egyhangulag a következőket jelentették Donch comesnek: Tywan fiainak azon a földterületén, a melyen Tivadar fiai jelenleg élnek, részbirtokuk van, s ezenfelül azon földterület iránt nekik még IV. Béla királytól kiadott privilegialis levelük van. Erre ellenben Balázs a maga és testvérei nevében azt válaszolja, hogy azon birtokrésznek felébe ők atyjuk Tivadar után, melyet ez Tywantól saját pénzeért megszerzett, örökség jogán léptek, s vele együtt annak haláláig békességben birtokolták. Ezen ellentétes állitások beigazolására a fogott birák úgy itélkeztek, hogy magukhoz hasonló tiz emberrel esküt tartoznak letenni arra, hogy a kérdéses földnek valódi fele valóban az övék, atyjuk által pénzen szerezve; midőn pedig az odaitélt eskü letételére Tivadar fiai megjelentek, Tywannak emlitett fiai, a fent 186nevezett fogott birák közbenjárására, békesség kedvéért az eskü letételét elengedték, s hogy a jövőben is egymást kölcsönösen szeressék és segitsék úgy mint azelőtt, Tywan fiai saját jóakaratokból átengedték azon földterületnek fele részét, melyet Béla király privilegiuma erejénél fogva atyjuk birt, Theodor fiainak és örököseiknek örökidőkre, Tivadar fiai pedig hatodfél márkát adtak Tywan fiainak.
* A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Ezen egyezkedés a viszálykodó testvérgyermekek között 1312. évi január 25-ikén köttetett Donch comes előtt, a melyet a turóczi konvent ugyanazon év márczius 1-én a felek kivánságára hitelesen átirt.
A családtagok szaporodtával beállott a birtok megosztásának szüksége úgy a családok alapitása, valamint a háztartás szempontjából. Ez a kényszeritő körülmény kilencz részre osztotta a vidafeldi birtoktestet testvérek és unokatestvérek között, kiknek neveit, ágazatait, leszármazását a liptói regestrum tartotta fenn az utókor számára, s genealogiai szempontból igen becses adatokkal szolgál a Vidafeldiek további leszármazására nézve. Megtudjuk ezen osztály révén azt is, hogy Tivadarnak Balázson, Gáboron és Benedeken kivül még egy negyedik fia Bertalan is volt, de a ki már 1312-ben nem élt, s a ki Bertalanfalvát telepitette s csak fiai vettek részt a vidafeldi birtok megosztásánál. Az osztozkodás első izben 1350. évben történt Tamás liptói és körösi comes előtt, a ki az osztályosoknak az osztozkodásról szóló oklevelet július 1-én adta ki.* A megejtett osztozkodásban részt vettek az eddig közös tulajdonjoggal birt testvérek: Bertalan fiai Miklós és János, továbbá Bertalan fia, András fiai Péter és János, illetve Bertalan unokái. A megtörtént birtokosztályt Konth Miklós nádor 1361. évi április 4-ikén átirta.*
* Magyar Tört. Tár, IV. k. Liptói regestr. 32. l.
* U. ott.
A megejtett osztozkodás, úgy látszik, pereskedésre adott alkalmat az osztályos felek között; s annak csak a fogott birák itélete vetett véget, s a sokáig huzódott viszálykodás csak 1377-ben szünt meg, midőn is az ujabb osztozkodás felől Vidafeldét illetőleg Bertalan fia Miklós, Miklós fiai Mátyás és László között, másrészt András fia János és Péter fiai Gergely és László között az osztozkodási bizonyitványt «… super divisione iterata dicte possessionis Vidafelde inter Mathiam et Ladislaum filios Nicolai, filii Bartholomei ab una et Johannem filium Andree, Gregorium et Ladislaum filios Petri parte ab altera … » a turóczi konvent 1377. évi február 15-ikén az osztozkodó feleknek kiadta.*
* Magyar Tört. Tár, IV. k. Liptói regest. 32. l.
Sajnos, hogy ezen kétrendbeli osztálylevélnek a szövegét nem ismerjük, s nem tudjuk, vajjon azok léteznek-e és hol? Kutatásunk az iránt meddő maradt; bár ha azoknak létezése a Kubinyi család levéltárában feltehető, minthogy ezen birtokok a XVI. század folyamán a Kubinyiak birtokába ment át. Az osztozkodás lényegére nézve azonban mégis némi világot vet a turóczi konventnek egy 1363. évi szeptember 27-ikén* kiadott oklevele, mely szerint a Turpatakyak részére Lajos király által elrendelt határjárásánál András fia János mint homo regius emlittetik. Világosan kitetszik ebből az, hogy a Vidafeldiek között 1350-ben történt osztozkodás alkalmával a Bertalanfalva és Csemicze közötti területet Dechtárt András fia János kapta osztályrészül; a község 1350. és 1363. évek között alakult, mert János atyja András az 1350. osztály alkalmából csakis mint Bertalan fia emlittetik; holott 1363-ban a Turapatakiak határjárásánál mint homo regius már de Dechtár iratik «… quo presente Johannes filius Andree de Dechtár aliis absentibus homo noster … »
* Thuránszky Zoltán levéltára Thurapatakon.
Érdekes epizód az a Vidafeldi család tagjainak történetében, a mi Miklós fiát Mátét érte, midőn 1374-ben Syal nevü birtokáról a királyhoz igyekezve Debreczenen keresztül utazott. Ezen eset felől Imre nádor és a kunok birája az emlitett évben bizonyságlevelet adott Vidafeldi Miklós fia Máthé részére,* melyben elmondja, hogy Máté a királynak panaszképen elbeszélte, hogy midőn ő 1372. évben deczember 29-ik napján a syali birtokról feleségével és gyermekeivel Debreczenen át utazva, ott megszállott, Debreczeni Dousa fiának, Jakabnak fia 187István őt nejével, fiával és leányaival elfogta, arczán sajátkezüleg nehéz sebeket ejtett; szörnyen megvérezte, s addig tartotta bebörtönözve, a mig neki tetszett s bár ha az emlitett István az akkor Debreczenben tartózkodó király előtt elégtételt adni magára vállalta, azt legkevésbbé sem teljesitette.
* Gróf Zichy család okmtár, I. k. 587. l., 440. okmány.
Magyarfalvi Mykow fia Egyed kérelmére, minthogy az magyarfalvi birtokát törvényes módon elfoglalni óhajtá, Lajos király elrendelte a szepesi káptalannál, hogy Egyedet az emlitett birtokba bevezesse és beiktassa a király emberének jelenlétében. A királyi parancs kelt 1380. évi november 8-ikán.* A beiktatásnál és határjárásnál homo regiusként emlittetnek Vidafeldi László, János és Mihály literatus «… quo presente … Ladislaus aut Johannes de Vidafelde seu Michael literatus de eadem aliis absentibus homo noster … » A káptalan a beiktatási jelentést 1380. évi deczember 20-ikán adta ki.
* Szentiványi család levéltára a Nemz. Múzeumban.
A birtokszerzés és osztozkodás után okiratos adataink legnagyobb része a Vidafeldi család genealogiai kiegészitésére szolgál; kisebb része azonban a család történetének néhány érdekes momentumát világitja meg. Ezeket, hogy a köztudatból teljesen kiveszett családdal együtt a feledékenység örvényéből kimentsük, még a következőkben tárgyaljuk; kinálkozó alkalmunk lévén ez által a különben is ismeretlen család genealogiáját 1526-ig a maga teljességében összeállitva Liptómegye történetének érdekében közrebocsátani.
Vidafeldi György fiának, Jánosnak valamelyes viszálykodása támadt a lubellai birtokosokkal, a kiket Lajos király a szepesi káptalan által királyi embere jelenlétében megidéztetett. A megidézésről szóló jelentését a szepesi káptalan 1382. évi május 12-ikén adta ki,* mely szerint a felek megidézését a király embere ugyanazon évben eszközölvén, a király előtt való megjelenésük határnapját június 1-ére tette.
* Fejérpataky családi levélt. a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában.
Sajátságos azon néveltorzitás, a mely a turóczi konvent által 1386. évi június 17-ikén kelt s Mária királynéhoz intézett jelentésében a Vidaeldi családra vonatkozólag előfordul.* Ugyanis Lubellay Fülöp fiai Miklós, Bálint és Péter, Lubellai Jakou fiát Pétert és ennek atyai unokatestvéreit, Lászlót és Györgyöt a lubellai birtokból ki akarván zárni, panaszt emeltek Bebek Imre országbiró előtt, a ki ez iránt a vizsgálatot a turóczi konventnél elrendelvén, a királyné emberéül a többi között felemliti Bertalanfalvi literatus Mihályt is ezen kifejezéssel «… sin Michael literatus de Barthalamfyaistul … », a ki természetesen nem lehet más, mint a Bertalan fiaitól származó Vidafeldi literatus Mihály, a ki Bertalan fiának, Jánosnak volt fia. Ugyanezen ügyben 1386. június 15-ikén kelt jelentésében a szepesi káptalannak* szintén mint a királynő embere neveztetik literatus Mihály igy « … Michael literatus de Berthalamfyaistul … »
* Fejérpataky család levélt. a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában.
* U. ott.
Midőn Bebek Imre országbiró 1391. évben János deák okirathamisitásai következtében Liptómegyében Boldogasszonyfalván – a mai Szent-Márián – általános birtokvizsgálatot tartott, ez alkalommal a Gallicus János mesternek 1262. évben feltételesen adományozott Olaszi birtokra vonatkozó oklevelet Olazy János fia literatus Péter,* Vidafeldet illetőleg Vidafeldi János fia, András bobróczi plébános,* a lubellai egyekényi föld iránt ugyancsak Olaszi literatus Péter, továbbá Vidafeldét illetőleg Vidafeldi literatus Mihály,* s a Vidafeldi osztályról szóló oklevelet 1350., 1361. és 1377. évből Vidafeldi László fia Miklós mutatta be.* Kisolaszit illetőleg, miután abban Gekminnek csak részbirtoka volt, a mely 1308-ban magtalanság következtében Rudlinos comes kezére került, a többiben Tivadar fiai örököltek s ezeknek egyenes utódai közül Györgynek fia, László és János fiai Péter és László jelentkeztek a jogos birtoklás bizonyitására; kijelentették azonban, hogy ez alkalommal bárha elegendő okirataik vannak, azokat be nem terjeszthetik, mert édes testvérük Miklós, a ki jelenleg a király hadjáratában vesz részt, magával vitte, hogy a hadjáratban 188teendő szolgálatai által nekiek a nemesi szabadságot megszerezhesse.*
* Liptói regestr. 16.
* U. ott, 10. lap.
* U. ott. 39. lap.
* U. ott. 32. l.
* Liptói regestr. 23. l.
Különösnek tünhetik fel, hogy midőn Gekmin és Tywan testvérek 1267. évben az örökösök nélkül elhalt Vida birtokát adományul kapják, ezek nemeseknek iratnak az adománylevélben «… nobiles de Liptó …»; Medekis adományozásánál pedig 1273-ban, midőn azt Tywan és Tivadar testvérek együttesen kapják, Theodor nemesnek nem iratik «… Tyvan et Theodorius filii Viliam de Olozy …», s mind a ketten csak Olozy Viliam fiainak mondatnak. Ámde van arra elég példa Árpádkori okleveleinkben, hogy mig az egyik testvér országos nemessé lesz, a másik előbbeni állapotában marad, s csak az unokák élvezhetik a nemesi szabadságokat, illetve kiváltságokat, mit maguknak szerzett érdemeik által kivivtak. Igy történhetett ez esetben is, mert a mint látni fogjuk, Tivadarnak az ágán Benedek, a XVI. század elején Liptómegye alispánja volt.
Vidafeldi Jánosnak fia András bobróczi plébános nevével találkozunk egy 1393. évi márczius 22-ikén kelt s a turóczi konvent által kiadott bizonyságlevélben,* mely szerint «… discretus ac honorabilis vir Andreas filius Jan de Vidafelde … » Vidafeldi János fia András a konventus előtt megjelenvén, kijelentette, hogy ő vidafeldi birtokrészéből Scholastikát és Margitot a hajadoni negyedből természetben kielégitette «… nobilibus dominabus Scholastika et Margarethe videlicet sororibus suis scilicet uterinis … quartalia iobbadionalia (igy) cum sessionibus et aliis utilitatibus … ammisiset, dedisset et contulisset … »
* Mattyasovszky család alsó-mattyasóvi levéltára.
1410. évben Marczellfalvi Bessenyő Tamás fiainak István és Mihálynak és István fiai András, Tamás és Jánosnak birtokrészén Zsigmond király határjárást eszközöltetvén a turóczi konvent által, a megejtett határjárást jelentő oklevélben, a mely ugyanazon évben kelt, mint szomszéd birtokos, Medekis a mai Patak határában Olazy János fiát Pétert mint szomszéd birtokost nevezi meg «… de quo directe transit ad venam Vagh, in cuius rippa sunt due mete terre quarum una sequestrat terras prefate villa Medokis, alia vero terras Petri filii Johannis de Olazy … »*
* Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
A turóczi konvent által 1410. évi november 5-ikén kiadott jelentésben Moys Márton és fiainak a moysházi – ma Vitálisfalva – birtokba való beiktatásánál mint homo regiust találjuk Vidafeldi Nagy Mihályt.*
* U. ott.
1411. évben a Gekmin és Tywannak 1267. évben Vidafelde iránt kiadott adománylevelet Zsigmond király ujra kiadja és megerősiti. Kérik ezt Zsigmondtól György Péter fia, András fia, Gekmin fiai, István és Mihály János fiai, ugyanazon András fia, az emlitett Gekmin fiai* «… fideles nostri Georgius filius Petri, Andree, filii Gekmini, ac Stephanus et Michael filii Johannis filii eiusdem Andrea filii prefati Gekmini … de Vydafelde … »
* Letopis matice slovenskej, 1870. VII. évf. I. füzet.
1415-ben Lubelai István, Jakab fia, úgy a maga, mint Vida László fia András nevében tiltakozik és ellentmond a szepesi káptalan előtt Filpes Péter fiai Bálint és Lénárd azon ténye ellen, melylyel a tiltakozók birtokrészét Lubelán jogtalanul elfoglalták. A káptalan bizonyságlevele kelt ugyanazon év április 15-ikén «… feria secunda proxima post quindenas festi pasche domini … »*
* Fejérpataky cs. levéltára Kelencsényben.
Vidafeldi István fia László Liptómegyéből « … Ladislaus filius Stephani de Vidafelde in comitatu Liptoviensi …» 1434. évben megjelenvén a turóczi konvent előtt, azon kérelmének adott kifejezést, hogy miután az idők viszontagságai miatt patensleveleit veszély nélkül magánál nem hordhatja, kéri a konventet, hogy azokat neki átiratban adja ki. A káptalan az átirást az év július 6-ikán eszközölvén, azt a kérelmezőnek kiadta.*
* Thuránszky Zoltán turiki levéltára.
Érdekes a Vidafeldi György fia Márton, mint az esztergomi érseki megyének nyilvános jegyzője által 1438. évi november 11-ikén kiadott oklevél, a mely Hadászi Kiszel Benedek ügyvédvalló nyilatkozatát tartalmazza. Az oklevél el van látva Vidafeldi Márton aláirásával és kézjegyével, de a kelet helye nincs felemlitve, s csak annyit mond, hogy az ügyvédvallás «a 189lakóházunkban» történt. Az okirat bekezdése ez: « … In nomine domini Amen. Anno eiusdem domini millesimo quadringentesimo tricesimo octavo, indictione quinta, die vero undecimo mensis Novembris hora meridiei, in domo nostre habitationis pontificatus … » A befejezésben mondja: «… Acta sunt hec et facta sub anno, indictione, die, mense, hora, loco et pontificatu ut supra … » Az okiratnak záradéka a következő: «… Et ego Martinus natus Georgii de Vidafelde Strigoniensis diocesis publicus imperiali authoritate notarius premisse, dum sic fierent et agerentur, una cum prenotatis testibus presens interfui eaque sic fieri vidi et audivi publicum et in hanc publicam formam redegi signoque et nomine meis solitis et consuetis consignavi, manu mea propria conscripsi rogatus et requisitus in fidem omnium et singulorum premissorum … »*
* Bobrovnyiczky László levéltárában Rózsahegyen.
Bárha itt a kelethely nincs kitéve, mégis azt hisszük, hogy ezen okirat itt Liptómegyében készült, annál is inkább, mert a jelen volt tanuk István szent-andrási plébános, Lomniczi István és Rásztokai Pál mind liptói lakosok; azonban határozottan nem állithatjuk, mert épen úgy történhetett az egyházmegye székhelyén, mint itt. Némi támpontot nyujt feltevésünkre az, hogy Vidafeldi Márton 1438-ban Liptómegyében volt, s mint meghivott szomszédbirtokos megjelent azon birtokba iktatásnál, mely Platthy Péter fiai részére és Platthy Bálint fia, Tamás kértére a turóczi konvent által Nagy-Palugyán végrehajtatott «… vicinis et commetaneis eorundem videlicet … Martino literato et Jacobo dicto Dekmen de Vidafeld … »*
* Platthy Gáspár levéltárában Nagy-Palugyán. Fasc. 23. Nro 502.
A Vidafeldi család terjeszkedésének további adatait nyujtja nekünk a turóczi konventnek 1447. évben Vidafeldén keresztülvitt beiktatási jelentése, a melyben elmondja, hogy Vidafeldi László leánya Katalin, Szentmiklósi Mihály neje, továbbá Vidafeldi Miklós leányai, Klára és Dorottya, vétel utján Vidafelden szerzett birtokrészükbe bevezettetni kivánván «… Catharina consort Michaelis de Sancto Nicolao filia videlicet condam Ladislai de Vidafelde, Item Clara relicta et Dorothea filia condam Nicolai de eadem Vidafelde … in dominium juris eorum empthicii in dicta possessione Vidafelde vellent introire … » Palóczi László országbiró a beigtatást elrendelvén, azt a turóczi konventus, Mihály pap által Párizsházi Lőrincz királyi ember jelenlétében július 7-ikén «… feria sexta proxima ante festum beate Margaretha virginis et martyris» foganatositotta. Jelen volt a bevezetésnél mint szomszédhatáros a többi között Vidafeldi Jakab, alias Dekmén «… vicinis commetaneis eiusdem videlicet Jacobo alias Dekmén de eadem Vidafelde … » A bevezetésről szóló bizonylatot a konvent július 21-ikén adta ki.*
* Letopis matiare Slovensky 1870. VII. évf. I. füzet.
A családtagok vezetéknevének még mindig ingadozó használata és a leszármazás folytonosságának adatai mellett érdekes biráskodási mozzanatokat tartalmaz egy, Liptómegye alispánja Marczelfalvi Bessenew által 1452. évben* Vidafeldi István és nővérei, Anna és Dorottya részére kiadott birói itélet Damianfalvi Nagy Imre fiai Miklós és György elleni ügyükben. Leirja ugyanis ezen okirat, hogy Vidafalvi másképen Fiacskaházi József fia István a saját és nővérei, Anna, Guoth Istvánné és Dorottya, Fiachkaházi Miklós neje nevében bepanaszolja Damianfalvi Nagy Imre fiait Miklóst és Györgyöt az iránt, hogy őket az ő vidafalvi részbirtokukból kizárták és azt elfoglalták erőszakkal, s azt az ő megkárositásukkal használják; s azon birtokrészt maguknak visszaadatni kérik. A vármegye közgyülésén ezen panasz folytán Bukovinai Tamás fia Demeter kellő meghatalmazással levén ellátva, Damianfalvi Miklós nevében azt válaszolja, hogy addig Miklós Istvánt és nővéreit, Annát és Dorottyát az ő portiójukból ki nem zárta, el nem foglalta és nem használta. «Azon itéletet hoztuk erre – mondja az oklevél – hogy a panaszosok bármelyike ellen is hatodmagával, magához hasonló nemesekkel február 26-ikán esküt tenni tartozik az iránt, hogy ő a vádlók birtokrészét jogtalanul el nem foglalta s azt elfoglalván erőhatalommal jelenleg sem használja; Györgyöt pedig a vádlók ellenében kilencz márka birságra itéltük, mert előttünk senki 190érette nem válaszolt, sem törvényes védője nem volt: « Georgium contra memoratos Stephanum, Annam et Dorottheam in judicio novem marcarum comisimus fore convictum eo quod coram nobis pro ipso nullus penitus exstitit responsor neque procurator legitimus … » Damianfalvi Miklós azonban az eskü letételére a biróság előtt meg nem jelent és György a kilencz márka birságot meg nem fizetvén, e miatt őket Vidafeldi István ujolag pörbe idézte, s a biróság márczius 15-ikét tüzte ki a megjelenés napjául. Megjelent ugyan – irja az okirat – Miklós a kitüzött határnapon, de magát a kiszabott eskü le nem tétele ügyében kimenteni nem tudta, György pedig magának védőt szerezni nem tudván, ez által Miklóst magát a hatalmaskodás vétségében, Györgyöt pedig a birság megkettőzött összegében elitélték, s márczius 29-ik napját tüzték ki határidőül, a midőn is a felek köteleztettek a kérdéses birtokra vonatkozó okleveleket a biróság előtt bemutatni. A kitüzött határidőre Vidafeldi István néhány okiratot mutatott be a biróságnak Damiánfalvi Miklós jelenlétében; Damiánfalvi Miklós azonban semminemü oklevelet beterjeszteni képes nem volt, azért – mondja az okirat – mi néhány velünk együtt ülésező nemes emberrel itélvén, az emlitett kérdéses birtokrész Vidafeldi József gyermekeinek, Sándornak, Annának és Dorottyának itéltük, Damianfalvi Miklóst pedig ezen birtok iránt örök hallgatásra itéltük, megparancsolván neki, hogy azon részbirtokot Istvánnak, Annának és Dorottyának április 19-ig visszaadja «… Stephanus pro se et sororibus suis pretaxatis nonnullas literas exhibuit coram nobis presente Nicolao prenotato … et quia pretactus Nicolaus filius Emerici nullam penitus literam exhibere patuit … ideo nos cum nonnullis nobilibus pro tunc nobiscum in sede nostra judiciaria consedentibus adjudicantes decrevimus preallagatam portionem possessionariam fore et esse Stephani nepotis Anne et Dorothee prescriptarum filiarum Josef … Nicolao . . ab eodem portione perpetuo inponendo silentium, commitendo eidem … ut presumptam portionem … Stephano Anne et Dorothee usque ad feriam quartam proximam videlicet ante festum beati Georiiü martyris resignaret … » Damianfalvi Miklós azonban a birtokrészt a kitüzött időig Vidafalvi Istvánnak át nem adta, s e miatt István ujabb panaszt emelvén, hat márkával ismételve megbirságolták Miklóst elrendelvén, hogy azt május 22-ig kifizetni, s a birtokrészt Istvánnak átadni tartozik.
* Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Meddő maradt minden itélkezés, Damiánfalvi Miklós nem gondolt a birtok visszaadására. Ekkor már az itélkező birák elhatározták, hogy vagy valaki közülök vagy megbizott emberük által Vidafalvi Istvánt, Annát és Dorottyát a kérdéses birtokrészbe bevezettetik és visszahelyezik. Igy is történt. Kiküldött embereik jelentik ezután, hogy június 24-ikén «… ipso die festi beati Joannis Baptiste … » Istvánt, Annát és Dorottyát birtokrészükbe visszahelyezték és bevezették és sem Damiánfalvi Miklósnak, sem bárki másnak ellentmondása meg nem állhatván «… in predicta possessione Vidafelde … Stephanum, Annam et Dorotheam reintroduxissent … contradictione autem fati Nicolai filii Emerici et aliorum quorumlibet non obstante. » Ezen birói eljárásra vonatkozó bizonylatot Liptóvármegye alispánja és a négy szolgabiró kiadták junius 8-ikán.*
* Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
1453. évben Vidafeldi György fia Jakab a saját, Mihály fiai János és Mathé, és István fiai Mihály és László osztályos atyafiai nevében tiltakozik Dolynai Péter fia Istvánnak azon ténye ellen, hogy a néhai Tivadarnak egész vidafeldi rész birtokát Malathini András fia Lászlónak és neje Dorottyának, Kozma fia, Benedeknek, Szentmiklósi Mihálynak és neje Dorottyának zálogba vetette. A tiltakozási bizonyitványt a turóczi konvent ugyanazon év június 15-ikén adta ki.*
* Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában. Eredeti.
Malathyni Demke Lőrincz fia Gergely kisolaszi kuriájába bevezettetni óhajtván, kérelmére Mátyás király a beiktatást a szepesi káptalannál 1465 évi április 3-ikán elrendeli, királyi emberül a többi között Berthalanfalvi Lászlót is megemliti A beiktatás történt október 27-ikén, midőn is a beiktatás foganatositásakor mint meghivott szomszéd hirtokos Berthalanfalvi Jakab «… Jacobus de Berthamalom …» is szerepel. A beiktatásról szóló bizonylatot a szepesi káptalan kiadta november 11-ikén.*
* Eredetije Demke Frigyes levélt. Malatin Liptómegyében.
1911469. évben Vidafeldi Tamás fia, Péter fia István és Drasskfalvi Simon fia György között birtokcsere történt. István ugyanis jordánfeldi birtokát Turóczvármegyében visszavonhatlanul és örökre Györgynek adta; ez pedig az anyai ágon birt liptóvármegyei vidafeldi birtokrészét Istvánnak adta «… quod Stephanus filius Petri filii Thoma de Vidafelde … totalem portionem suam possessionariam in possessione Jordanfelde vocata habitam … prefato Georgio filio dicti Simonis de prefata Drasskfalva jure perpetuo et irrevocabiliter dedisset donasset et contulisset … Georgius filius Simonis totalem portionem possessionariam suam … in possessione Vidafelde vocata in comitatu Liptoviensi existente habitam … Stephano filio Petri dedisset donasset et contulisset … in concambium … » A birtokcserére vonatkozó bizonylatot a turóczi konvent november 12-ikén állitotta ki.*
* Letopis, XI. évf. 71 l.
Komorowi Péter, a ki 1456–1469-ig liptói comes volt, egy kelethely, év és nap nélkül kiadott okiratában bizonyitja, hogy egyrészről Fyaczka Pál, Balázs fia János, másrészről Rásztokai Bálint fia Mátyás, András fia Márton, Bonseteleki Vitályos fia György és Benedek egymás között perpatvarkodván, a viszálykodást a választott birák közbenjárására egymás között megszüntették. A választott birák között felemliti a bizonyságlevél a többi között Widafeldi literatus Jánost.*
* Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
A vidafeldi birtokra vonatkozó azon egyességet, mely 1312. évben Tywan fiai János és Gergely; Tivadar fiai Balázs, Péter és Benedek között a turóczi konvent előtt köttetett, 1481. évben Vidafeldi Mihály átiratás czéljából a turóczi konvent előtt bemutatta, s ezt a konvent azon év február 24-ikén ismét átirta és a kérelmező Mihálynak hiteles másolatban kiadta.*
* U. ott.
Ugyanezen Mihály, a ki a turóczi konvent jegyzője volt «… nobilis Michael de Vidafelde notarius scilicet noster … » Bukovinai Demeter özvegye Mártha később Zentkereszty Motko Miklós neje nevében egy Bisztreczi Kremniczky Mátyás, Liptóvármegye alispánja által 1481. évi május 9-én kiadott oklevél átirását kéri; a mit a konvent azon év július 10-ikén* meg is cselekedett.
* Lavotta János rózsahegyi levéltárában, káptal. kiadványmásolat.
A XVI. század második tizedében, 1512-től 1526-ig a Vida család tagjai közül még három egyénnel találkozunk az okiratokban, a kik a leszármazást 1526-ig kiegészitve, a családfát lezárják. Ezek között van Vidafeldi Benedek, a ki 1512-ben és 1517-ben Liptó vármegyében mint alispán szerepel. Ez ugyanis 1512. évi május 5-ikén bizonyságlevelet ad Nagy-Palugyán lakó Györgynek az iránt, hogy Záhorján nevü quartalis jószágát Czyn Mihálynak három forintért zálogba adta.* 1517-ben pedig Urbán Tamás és Lázár nyilatkozatot tesznek Vidafeldi Benedek alispán előtt, hogy édes anyjuk Katalin apja, Záhorjáni Zemkó János által elzálogositott záhorjáni quartalis birtoknak kiváltási jogát Bodafalvi Imrétől Szentkereszti Czyn Mihályra ruházták át. A kiváltási jog átruházása iránti bizonylatot Vidafeldi Benedek mint alispán ugyanazon év január 14-ikén adta ki.*
* Bobrovnyiczky cs. levéltára Rózsahegyen.
* U. ott. Eredeti.
1513-ban azon sajátságos eset történt, hogy Kispalugyay György és János egyrészről, másrészt pedig Kispalugyay György és Bernold bizonyos vitás ügyüket választott biróságra bizván, az ügyet egymás között kiegyenlitették ugyan, de az elintézésről a feleknek bizonyságlevelet nem adtak ki, s igy jogaikat sem egymás irányában, sem másokkal szemben védelmezni nem tudták. Panaszt emeltek e miatt Ulászló király előtt a választott birák ellen s Ulászló 1513. évi május 1-én* parancslevelet küldött a választott birákhoz Zemerchen Kristóf, Kapy Miklós, Pottornyai Tamás, Podhoráni Dénes, Olazi György, Beninházi Allman Mihály, Vidafeldi Gáspár törvényszéki jegyzőhöz; a melyben elrendeli, hogy rövid határidő alatt a szepesi káptalanba siessenek s ott az istennek tartozó hitükre s a szent koronának tartozó hüségükre az általuk hozott itéletet bemondják és bevallják «… receptis presentibus … in uno certo et brevi termino insimul convenire et personaliter ad capitulum ecclesie Scepusiensis 192accedere ibique ad fidem vestram deo debitam fidelitatemque nobis et sacre corone nostre observandam prescriptas literas ratione dispositionis vestre fateri dicereque et referare modis omnibus debeatis et teneamini …»
* Pongrácz Albert andrásfalvi levéltárában.
1523. évben Szentkereszti Czyn Mihály ipochházi jószágrészének birtokába akarván lépni, az erre vonatkozó birtokbaiktatást és bevezetést Báthory István nádor a szepesi káptalannál január 11-ikén kelt rendeletével megparancsolván, a megejtett bevezetés és beiktatásnál Vidafeldi literatus Mihály mint szomszéd és határos birtokos szerepel. A beiktatásról szóló bizonylatot a káptalan ugyanazon év május 16-ikán a beiktatás pedig történt május elsején.
Visszatekintve jelen tanulmányunk okiratos anyagára, az családtani becses tartalmánál fogva egyrészt lehetővé tette, hogy a Vidafeldiek leszármazási tábláját összeállitsuk s a köztudatból kihalt család nemzedék rendjébe minden egyes tagot korszerint elhelyezve, teljes képét nyujtsuk a feledés fátyolával letakart sólymár eredetü családnak; másrészt pedig olyan történeti jelenségeket igyekezzük megvilágitani, a melyek, azt hisszük, hogy kulturtörténeti szempontból nemcsak Liptómegye speciális történetének szempontjából, de a megyei élet fejlődésének tekintetéből is megérdemlik a történelmi szakkörök figyelmét és érdeklődését.
Különösen kidomborodik itt a családi- vagyis inkább a vezetékneveknek három századon át folyton ingadozó alkalmazása, a mely, úgy véljük, ez esetben mindig a lakóhelylyel és birtokkal, tehát a helynévvel volt szoros összefüggésben. Igy látjuk, hogy I. Mihály 1386. évben de Bertalanfalva, s ugyancsak ő 1391-ben de Vidafelde iratik; III. Péter 1391 de Olazy; édes testvére III. András ugyanakkor de Vidafelde van nevezve; József 1431-ben egyszerre de Vidafelde alias de Fiacskaházi emlittetik; IV. László 1434-ben de Vidafelde, 1465-ben de Bertalanfalva iratik. Második érdekes jelenség a községek keletkezésének történetében mutatkozik, midőn is a conditionatus kiváltságok lassanként nemesi előjogokká válnak, azzal a királyi prediumok fogynak, a nemesi birtokok felaprózott kis területeken szaporodnak, s itt a nép alsóbb osztályából való felemelkedés a magasabb osztályba kezdetét veszi, de a vármegyei szervezetnek a XIII. század végéig még semmi nyoma sem észlelhető; a kuriális községeket az adományosok szolganépekkel telepitik meg.
A dolgozatunkhoz csatolt táblázat tünteti fel az eddig ismeretlenül maradt Vidafeldi család nemzedék rendjét, melyet a rendelkezésünkre állott eredeti okiratok feldolgozott anyagának alapján állitottunk össze, teljesnek csak annyiban legyen szabad azt mondanunk, a mennyiben lehetnek, sőt vannak is okiratok, melyekhez mi hozzá nem férhettünk, s a jelen összeállitást lényegesen bővithetik, részben még változtathatják, s mi felette kivánatosnak tartjuk, nemcsak a nemzedék rend-, de Liptómegye köztörténetének szempontjából is, hogy e tekintetben a netalán lappangó okiratos adatok köztudomásra jussanak.
