A LIPTÓMEGYEI KIRÁLYI SÓLYMÁROK LESZÁRMAZÓI.
A LIPTÓMEGYEI KIRÁLYI SÓLYMÁROK LESZÁRMAZÓI.
Irdatlan erdőség rengetege boritotta azon területet, a mely az északi Kárpátok tövében, a felső Vágvölgyben északról a Magas-, délről az Alacsony Tátra között fekszik, s manapság Liptómegye néven ismeretes. Három század pörgött le az idő kerekén a honfoglalás óta s ott a müvelődés, a benépesités, a községi élet legkisebb nyomát sem találjuk sem irott emlékekben, sem régiségi maradványokban. S mig a honfoglalásra Szent-István király honalkotása, a belső szervezkedés, a közigazgatás, a területek beosztása, a vármegyék lassu alakulása következett, még ez időtájban is, midőn a felsőmagyarországi részekben észak felé Hont, Bars, Trencsén a megyék történelmi alakulásának keretébe esik, de még sem Szepes, sem Zólyom a vármegyék sorozatában helyet nem foglal, ismeretlenül marad a mai Liptómegye területe, neve is.
II. Gézának kellett a királyi székbe ülnie, hogy a területek szilárdabb és nagyobb számmal alakuljanak, mert mig Szent-István alatt a vármegyék száma negyvenötre ment, száz évvel utána az hetvenkettőre szaporodott. Ez időben keletkezett Szepes vármegye Liptó keleti, Zólyom vármegye annak délnyugati határán; de még akkor is ötven-hatvan évnek kellett elmulnia, mig a mai Liptómegye területén az őserdők homályában a kultura első csiráira reá akadunk. Ezen idöszakra esik Liptó várnak épitése, a várkatonák, a várjobbágyok, a királyi népek telepitése, a mi a vár épitésének csak természetes következménye lett; ekkor keletkeztek Zólyom vármegye gyepüin tul a felső Vág medenczéjében azon igen gyéren lakott néhány kis telepek, melyek ha szabad úgy mondanunk descensuális földje, első foglalásu területe volt az oda kirendelt királyi embereknek, mert hogy ott, az erdőségek vadonában, a kietlen rengetegben az önkéntes letelepedésre ok nem volt, 177bizonyitja az eddigi kutatások alapján a zord éghajlaton, a földmivelésre alkalmatlan térviszonyokon kivül az is, hogy a felette csekély számu szórványos néhány telep gyér lakosságának fenmaradt nyomai határozottan királyi telepitésre vallanak. Ilyenek a várkatonaság, a királyi jobbágyok és népek, a halászok, a solymárok és vadászok, kik a nagy kiterjedésü áthatlan őserdőkkel boritott területen a kultura, a községi élet, a földmivelés legelső pionjaiként szerepeltek; de a kiknek az idő folyamán némileg megszaporodott száma már szükségessé tette a kormányzást. S a mint a megélhetés első feltétele: az erdők irtása, a Vág völgyének lapályain az ekének uralma által ha csak részben is biztositva volt, megkezdődött a nagyobb arányu benépesités is. Liptómegye jelenlegi területe a maga egészében mint királyi praedium, még egy évszázadon keresztül Zólyommegye tartozéka volt, s mint várispánságot Zólyom vármegye comesei a maguk curialis comesei által kormányozták; s az egész XIII. században minden közigazgatási tény és igazságszolgáltatási ügy, határjárás, birtokosztály, jogháboritás, birtokba vezetés, birtokátadás, stb. mind a zólyomi comesek közbenjárásával, az ő officiálisaik közbenjöttével történt.
Legkorábban a XII. évszázad utolsó tizedeiben létesültek ama kis községek, melyekben a Liptó vár őrizetével megbizott várkatonák, a királyi jobbágyok és népek elhelyezve valának a vár szomszédságában s annak legközelebbi környékén; ilyenek Zentanna asszony, Hadáz, Bakonya, később Váralja, most Bukovina, Kelemenfalu, a honnan a Dobák genusból származtak a maig élő Dobák, Zentannai, a Hadázok törzséből a Bobrovnyiczky nemzetségek, a Kevélyek utódai a Lavották, Sibor ivadékai a Thuránszkyak.
A XIII. század első évtizedeiben már határozott alakban találjuk a községi életet, mely természetszerüleg az erdőirtás haladását és ennek kapcsán a mezőgazdaság terjedését föltételezi. Okiratos bizonyitékául szolgál ennek II. András király által Budán 1226-ban február 2-ikán Cletus egri prépost és királyi kanczellár által szignált királyi okirat,* mely szerint Liptói Nagy fia Miklós királyi szolga és a budai vár provisorának Gemian falujában* tizenkét királyi népet mindenestől adományoz «… omnes populos nostras in Gemiani villa nimirum duodecim populos integros cum eorum pertinentiis … damus donamus in perpetuum totum et omne jus nostrum … transferendo et per homines nostros introducendo …»
* A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
* A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Ezen okiratban a határjárásnál emlittetik «villa Plostyin», «Zent Ján», a mai Szent-Iván felé vezető út és «Bodafalu» népeinek mocsara «… usque ad stagnum vel paludem populi Boda...»
Mindezen községek keletkezését megelőzték azonban a királyi halászok, sólymárok és vadászok telepei, nyomban következett erre a királyi várjobbágyok fészke Liptó vár körül, kik Liptó vármegyének autochton lakosságát képezték, s belőlük váltak ki a vármegye későbbi nemességének azon kulturnemzetségei, kik az általános müveltséget terjesztve, mintegy magvát alkották a községi élet csiráinak, kik körül a szolgáló népek jegeczedve, első tömegét képezték a benépesités kezdetleges próbáinak. Kisérletezésnek mondjuk azt tudatosan, mert habár még ekkor, sőt 1257-ig birtokadományozások alig fordulnak elő, daczára a lakatlan puszta erdőterületek nagy kiterjedésének, ez csak arra vall, hogy a megélhetés főfeltétele, a mezőgazdaság, a földmivelés még nem hóditott annyi tért, hogy az a lakosság mindennapi kenyerét biztosithatta volna a magas fekvésü hegyes völgyes vidék zord éghajlatával, különben sem volt kecsegtető a megtelepülni szándékozókra, vagy a megtelepülésre oda kirendelt királyi népekre nézve.
Hogy ezen benépesitési kisérlet minő lassu menetü volt, tanuságot szolgáltat erre azon körülmény és kutatásaink eddigi eredménye, mely szerint 1226-tól kezdve a királyi jobbágyok és népek szaporitásán kivül más megyékből behozott és beköltözött egyének részére 1257-ig, tehát harmincz év alatt mindössze hat birtokadományozás történt. 1226. évben liptói Nagy Miklós és fia András Gemianfalvában, (Demiánnak is irva ugyanazon oklevélben), tizenkét egész népséget kap tartozékaival;* 1781230-ban Beuche és Hanch Polkunak Mogiorfal. 1231-ben* Zemel fia Beharnak* zólyomi lakosnak terra Bobrouch és Hódos adományoztatik; 1233-ban Hudkonth Reucha, a mai Revucza földét kapja;* s ugyancsak 1233-ban Detrek comes fia Miklós Oyufalu adományosa lett.* Volt ugyan még András királynak Polku részére egy adománya, mely által t. i. Hybát kapja, de ennek évszámát nem tudjuk; minthogy ezen adományozásról IV. Béla királynak 1239. évben kelt oklevele emlékezve meg, csak annyit mond, hogy András király Mogorfalut és Hybát Palkunak adományozza, s az utóbbit most Béla király visszaveszi:* … quod cum pater noster Andreas rex inclite recordationis, Polku de villa Mogorfalu pro multiplicibus servitiis suis contulisset terras duarum villarum in Lyptow, Hyba scilicet et Mogorfalue post adeptum regni seeptrum nos predictam villam Hyba cum terra ad ipsam pertinentia ad usum nostrum recepimus …»
* U. ott.
* Szent-Ivány cs. levéltára a Magyar Nemz. Múzeumban.
* Eredeti perg. okirat Behorfalu nemesi község levéltárában.
* Petrus Kubinyi, Genealogia fam. de Felső Kubin. (Pest, 1831.) 22. lap, ll. sz.
* Wenczel: Árpádk. uj okmtár, 1. XL. k. 304. l.
* Dettrich Antal benedekfalvi levéltárában.
A királyi birtokoknak II. András alatt történt szertelen eladományozása országszerte ugyan igen megapasztotta a királyi jószágok állományát, Liptó vármegye területén azonban ez az eset nem állott be, bár ha kivánatosnak látszott, hogy a benépesités gyorsabb foganata szempontjából az erdőséggel benőtt talaj a Vág völgyének sikjain minél nagyobb mértékben és terjedelemben a kultura terjedésének melegágyává változzék. S mégis IV. Béla trónra léptének első éveiben két adomány visszavételének nyomára akadunk; az egyik, mint fentebb emlitők, Hyba visszavétele 1239. évben; a másik a Rásztokay családtól visszavett Német-Lipcsét illeti,* a mi minden valószinüség szerint az 1236. évben történt. Mind a két adomány visszavétele bányászati czélokra vezet; Német-Lipcsén a Zólyom vármegyéből Hybán a Szepességből gyarmatositott német vendégek könnyebb és czélszerübb elhelyezése tekintetéből. A telepités kisérletének egy további esetét tanusitja Oyufalu Nova villa a mai Illanova és Polugea kicserélése a Hont várához tartozó Gormoth földeért Detrik fia, Miklós részére «… Nicolao filio Detrici quandam terram castri nostri de Honth que Gormoth vulgo nuncupatur … in permutationem prediorum suorum Novavilla scilicet et Polugea in Lypto existentium que ad nos recipimus …» Ezt a csere-oklevelet IV. Béla 1246. évi szeptember 11-ikén állitotta ki.* Ide is királyi népeket telepitettek, s mig későbben Polugea adományozás utján feldaraboltatott, Oyufalu, Illanova néven, mai napig kincstári birtok maradt.
* Turul, VIII. k. 2. l. Acta deputationis pro revisione gremialis nobilitatis Liptómegye levéltárában, 1731. fasc. III. no. 19.
* Wenczel, Árpádkori uj okmtár II. k. 189. l.
Ezen időszakból még két adományozásról szólanak a fenmaradt oklevelek. Ezeknek egyike itt már előbb letelepedett királyi népek részére történt. Liptó vármegye kulturtörténetére nézve az adományozási oklevél érdekes adata az, hogy abban két helységnév tudomására jutunk, melyben Werbiche és Okolichna közötti földterület emlittetik, melyet IV. Béla Bosinnak és fiainak, Szaniszló, Punak, Milath, Bohuta és Bohuret liptói népeknek adományoz 1248. évben azon érdemekért, melyeket a tatárok elleni harczokban szereztek.*
* U. ott VII. k. 258. l.
A másik oklevél már ujabb telepitést jelez, s vonatkozik ez Zelencha – a mai Szjelnicz-feletti puszta, lakatlan erdőrészre, a mely a XIV. században Kvachan nevet nyer, s azt IV. Béla 1256. évben András beszterczebányai birónak adományozta.* « … cuiusdam sylvae deserte habitatoribus destitute in provinciia Liptoviensi supra villam Zelniche … »
* Magyar Tört. Tár IV. k. 6. l.
Fel kell itt emlitenünk még azon adatokat, a melyek habár nem világositanak fel a telepités éveire nézve, de határozottan ezen időszakra utalnak, amennyiben a helységnevek a határjárási okiratokban előfordulnak, a melyek mint nem donationalis helyek, nem vendéglakosok által elfoglalt területek, csakis királyi jobbágyok vagy népek által osztatlanul közösben használt földbirtokok voltak s vagy mint megszállott 179földek terra descensualis vagy ülés (ülys) néven emlittetnek az okiratokban, mint Hakülyse, Vikárisülyse, a genus Sepere, genus Dobak terra descensuálisa.
A benépesités ezen első kisérleteihez kell még csatolnunk és megemlitenünk azon történelmi feljegyzéseket, melyek a templáriusoknak a XIII. század elsö felében a Likauka és Liszkova községek között az úgynevezett Baráthegyen állott kolostorára vonatkoznak; a mely adatok szerint Herberstein János Gottfrid, a templomosok nagyvizitátora, 1230. évben vizsgálat közben Liptómegyében a Baráthegyen állott kolostorban elhalálozott volna.* Templomukat Kis-Szentmártonban, közvetlenül a Baráthegy éjszaki oldalára épitették. Sajátságos, hogy itt a templáriusok kulturális müködésének semminemü nyoma nem maradt, sem oklevelekben, sem alkotásaikban, de mi azért kétségen kivül fogadhatjuk azon teljes hitelü történelmi adatot, a mely Herberstein nagyvizitátor halálát 1230-ban a liptómegyei Baráthegyre helyezi.
* Fuxhoffer Dom., Monaster. II. k. 240-41. l. Pesti Frigyes, A templáriusok, 127. l.
Az okiratokkal bizonyitott telepitéseken kivül voltak még a XIII. század első felében községek, a melyeknek létezését későbbi oklevelek határozottan támogatják, s a melyeknek természetszerüleg a müvelődés bizonyos fokán kellett állaniok, mert mint a benépesités első kisérletei, a társadalmi együttállás alapján, közös erővel, közös munkával készitették elő a talajt a földmivelésre, a marhatenyésztés nagyobb mérvü kiterjesztésére. Ezek voltak a sajátképeni várnépek, a kik a községenkint kikerekitett területeken laktak. Ilyenek Werbiche, Polughea, Zelencha – a mai Szjelnicza – Tarnuch – Tarnócz – Lupcha – a mostani Német-Lipcse – Toplucha – Tépla – Luhela – a mai Lubella – és Bobrouch, Hyba. Mindezen községek első lakói és megalapitói a Liptó várhoz tartozó királyi várnépek voltak; bizonyitja ezt azon történeti tény, hogy a megye közép- és alsó részén történt későbbi adományozás mindannyija a most emlitett községek határából, mint praedium regale, terra regalis, sylva deserta területből hasittatott ki az adományos részére az 1257. év után, a midőn is a második, a nagy mérvben eszközölt benépesités kezdetét vette, s megindult részben a várjószágok magánosoknak történt eladományozása, részben pedig a jogtalanul elfoglalt várjószágok visszavétele az illetéktelenül bitorlóktól; praegnans bizonyitéka továbbá annak, hogy ezen telepek királyi népekéi voltak, az, hogy idegen jövevényekről, vendégekről a vonatkozó okiratokban egy szó emlités nincsen; s csak a második benépesités után néhány évvel emlittetnek, midőn a letelepedett hospitesek állandósitása tekintetéből azok kiváltságokkal láttattak el; ilyenek: a régebbi Lupcha, mely most már az uj telepesek nemzetisége után Német-Lipcse lett; Zelenche, Tornoch, Bobrócz, Hyba, Bocha – a mai Boczabánya.
Biztosan most már meg nem állapitható évben, de mindenesetre az 1257. évet megelőzőleg, az első telepitési kisérletek legnagyobb részt dugába dőltek, s bárminő oknál fogva, akár éghajlati, akár területi kedvezőtlen viszonyok miatt, Liptómegye igen nagy részében ismét néptelenné vált. A lakosság, a királyi népek – a várjobbágyoknak, s az udvar tartáshoz tartozó szolgák, mint a halászok, a sólymárok és vadászok kivételével – kiköltözködtek, szerte széjjel mentek a megyéből, s azoknak a szétszállingózott királyi népeknek összeszedése megtörténvén, a gömörmegyei Szécs és Balog királyi földön szállásoltattak el. Hogy mily nagy mérvü lehetett a kivándorlás által beállott elnéptelenedés, azt IV. Béla által 1257. évi június 12-ikén kiadott királyi okirat tünteti fel.*
* Árpádkori uj okmtár, II. k. 280. l.
Ezen okirat elmondja, hogy «midőn népeink közül többen Turóczból és Liptóból kivándoroltak, és másoknak a praediumain lettek szétszórva, s mi őket visszahivtuk Szécs és Bolugon levő földeinkre és a szécsi udvarnokok földén letelepitettük s őket Corochvára hatósága alól kivettük … azon szabadságot adtuk nekik, hogy három aratásig semmit sem fizetnek, … Liptóba és Turóczba átköltözhetnek minden jószágaiakkal egyetemben és épületeikkel, fizetvén mindenkori biráiknak 12 denárt; továbbá Szent-Márton napkor minden háztelek után a comesnek két nehezéket adnak; minden 180negyven háztól kötelesek adni egy legelőről behajtott marhát, negyven tyúkot és husz köböl zabot, négy arasz és két ujjnyi nagy köböllel, mint a hogy az Liptóban és Turóczban szokásos; köteleztetnek továbbá minden negyven háztelek után egy lovas embert állitani a király hadjáratába. Ingóságaikból, ha valaki közülök magtalanul elhal, a comesük egy tárgyat választhat, szolgája és szolgálóleánya kivételével; birót, a ki közöttük két vagy három nehézek értékéig itélhet, közösen választhatnak; nagyobb dolgokban pedig az ő comesük fog itélni.»*
* Árpádkori uj okmtár, II, k. 280. l.
Nyilvánvaló ezen okiratból Liptómegye nagy mérvü elnéptelenedése s IV. Bélának azon törekvése, hogy a pusztán maradt, lakatlan területeket a fent elősorolt kiváltságok mellett is ujólag benépesitse. Vajjon a kivándorolt népek visszaszállingóztak-e az elhagyott tüzhelyhez, vagy a megyében hol települtek le? az iránt semmi bizonyitékkal nem birunk; de hogy a királyi praediumok egyes központjaiban nem települtek le, azt teljes biztossággal és okiratilag támogatni tudjuk. Ezen pusztán maradt helyeken, a hol előbb királyi várnépek laktak, az 1257. évben kiadott s feljebb emlitett kiváltságos okirat kiadása után három évre már jövevény, vendég népekre, hospesekre találunk, kik kiváltságaik oltalma alatt Liptómegye területén a müvelődés ujabb csiráit vetették el az ipar, kézmü és a mezőgazdaság, a bányamüvelés terjedelmes üzembe vétele útján. Ezen telepek mind kiváltságos községek, hol a hospesek megszállottak: Lipcse, Tepla, Zelencha, Tarnócz, Hyba, Boczabánya.
Mind a kivándorlás, mind az ujabbi benépesités csak azon helyeket hagyta érintetlenül, a mely községek népei szolgálmányuk által a helyhez valának kötve. Ezek voltak a várkatonák és várjobbágyok helységei, s a királyi udvartartás szolgálatában állott halász, sólymár és vadász népek által lakott területek.
A várjobbágyok és udvari szolgálatban állottak fiaiból került ki azon adományosok legnagyobb része, a kik a megye középső részén, a déli és nyugati oldalon egyaránt őseivé váltak azon családoknak, a melyek az országos nemesek sorába felvétetvén, a kulturát, a községi életet, a mező- és erdőgazdaságot terjesztették, a megy e közigazgatási, politikai és honvédelmi életében s a nyilvánosság terén mint comesek, birák, várispánok stb. szerepeltek. Ezen családok közül, ez alkalommal, a királyi sólymároktól leszármazottak egynéhányával foglalkozunk, a melyeknek Liptómegyére nézve érdekes történetét a következőkben foglaljuk össze.
