A KAR A MAGYAR HERALDIKÁBAN. (Kilencz czimerrajzzal.)
A KAR A MAGYAR HERALDIKÁBAN. (Kilencz czimerrajzzal.)
A czimer és a heraldika fokozatos és egyenlő rendszer szerint fejlődött mindazon nemzeteknél, melyeknél a nyugati feudalizmus kora rendszeres államéletet talált. Korábban vagy később, mindeniknél megtaláljuk elébb a pajzs heraldikáját, melyből utóbb a heraldika fénykorában fokozatosan a teljes czimerek fejlődtek ki nemes egyszerüségükben, klasszikus czimerképeikkel. A lovagkor letüntével, midőn a czimerek az iparművészet szolgálatába állottak s csak rangjelvényekül adományoztattak, a heraldika is lassan hanyatlásnak indult.
A fejlődés, a fénykor, a hanyatlás közös volt ugyan minden népeknél, de ezen egyenlő fejlődési és hanyatlási korszakok daczára majd minden egyes nép reányomta nemzeti jellegét heraldikájára is, különösen annak későbbi korszakaiban.
Ezen nemzeti jelleg leginkább a czimerek szerkezetének fejlődésében s a kedvelt czimerképek és kedvelt szinek gyakori alkalmazásában nyilatkozott.
Ha a czimer szerkezetének fejlődését vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy az ezen fejlődésben részben a közjogi viszonyok, részben az izlés külömbözése alapján az egyes nemzeteknél az évszázadok folyama alatt egymástól eltérő eredményeket mutatott.
Németországban, hol minden hübérbirtok külön czimerrel birt, a birtokadományozások és rangemelések a többszörösen osztott, hasított, négyelt, pajzsfővel és pajzslábbal czifrázott, sisakok és sisakdiszek sorozatával ékesitett czimereket eredményeztek. Ezzel ellentétben a franczia heraldika megmaradt az egyszerüség mellett s az olasz heraldikával egyezőleg a sisakdiszeknek nem nagy fontosságot tulajdonitott. Az angol heraldika mellőzi a heraldikai sisakot, crestjét – a sisakdiszt, – egy szivar alaku tekercsre lebegően helyezi el s ma ezen heraldikai izléstelenség képezi az angol heraldika legkifejezőbb nemzeti jelleget.
A magyar czimerek szerkezetének fejlődésében semmi nemzeti jelleg sem nyilatkozik. Kevés megszakitással – a Jagellók korát kivéve – folytonosan a német heraldika befolyása alatt állott s ez volt szerencséje. Mert épen ezért, a magyar czimerek szerkezetében a helyes heraldikai alapelveket folyton feltaláljuk. Legtöbb esetben az egyezséges pajzsmezőt és az egy sisakot. Itt nem voltak czimeres hübérbirtokok, melyek az egységes pajzsmezőt feltagolják és sisak mellé sisakot helyezzenek. Itt csak a rangemelések bővitették és tarkitották az egyszerü szerkezetü de nem mindig egyszerü képekkel ellátott czimerpajzsokat.
A czimer nemzeti jellegének második nyilvánulása a kedvelt czimerképek és kedvelt szinek gyakori alkalmazása.
Gyakoriak a rózsa, – a régi germánok kedvencz virága – s a sas, a német heraldikában, a liliom és az oroszlán, a latin népek czimerpajzsán, a lengyeleknél a patkók, keresztek, holdsarlók, a tengeri hajózást üző népek czimerében a vitorlás bárkák és hajók külömbféle nemei.
15Ez már a magyar heraldikára is szembeötlőn rásütötte nemzeti bélyegét.
A magyar heraldika kedvencz szine a kék pajzs s ennek alkalmazása oly gyakori, hogy vannak olyanok, kik a kék pajzsszint – bár nagyon tévesen – a magyar czimerek kizárólagos kellékének tartják.
A harczban élő nemzet kedvencz czimeralakjai is mind több tért hóditanak. Az oroszlán, a vágtató lovas s a legjellemzőbb, legkizárólagosabb: a kar, mely jelen megbeszélésem tárgyát képezi.
A naturalisztikus irány a heraldikában, hazánkban nagyon korán beköszöntött. Még az élő heraldika korában, midőn a czimer egyes részleteit: a pajzsot a czimerképpel, a sisakot oromdiszével együtt, harczjátékokban és hadban a valóságban is használták.
A naturalisztikus irány legelsőbben a czimerállatoknak természetes szinével való ábrázolásában nyilatkozott, de nem igen csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a kar, – mely később symbolikus jelentőségével veres fonalként huzódik végig a magyar heraldikán – a naturalisztikus irány képviselőjeül is elsőként lépett fel.
Az ősrégi, egyszerüségükben szép czimerképek: a rózsa, a liliom, a csillag, szigoruan stilizált alakban ékesítették a czimerpajzsot, s a mely család külföldön, a heraldika fejlődésének első századaiban ilyen alakban viselte czimerképét, ilyen alakban viseli azt ma is. Nálunk ez másként történt. Őseink nem nagy barátjai voltak a heraldikában az egyszerüségben. Szerették a sok szinüt, a csillogót czimerpjazsaikban. Nem ritkán történt, hogy szakitottak ősi származásuk hagyományaival s elvetve egyszerü ősi czimerüket, azt tetszetősebbel cserélték fel s hol az egyszerü czimeralak: a rózsa, liliom stb. lebegően szállt rájuk örökségképen, természetesebbnek tartották, hogy ezeket valami tartsa s előállott a kar, mint a naturalisztikus irány első képviselője, mely markába vette az elébb lebegő czimeralakot. Ez irány tovább fejlődése s mintegy természetes következménye lett aztán, hogy e szépen stilizált rózsák és liliomok elvesztették szigoru heraldikai formájukat, száras, leveles növényekké lettek s igy illesztettek a pánczélos kar markába.
Erre bőven vannak példáink.
Legkiválóbb példa azonban szepesi Jakab országbiró czimere. Szepesi Jakab az 1375., 1376. és 1377. években pajzsában három pávatollat viselt, fölül középen, öt vagy hat águ csillagtól kisérve,* de már 1378. évi pecsétjén,* a pávatollakat egy balfelé irányult könyökben erősen hajlott pánczélos kar tartja s a csillag elmaradt, kiszorult.
1 Báró Mariássy cs. ltára a Magyar Nemz. Múzeumban.
2 Orsz. lt. pecsétek mutatója IV. tb. 15.
Ez esetnél tehát az 1378. évvel pontosan meghatározhatjuk az időt is, melyben e czimer naturalisztikus átalakulása történt.
Hasonlót észlelhetünk az Alsáni család 1408. évből származó czimeres pecsétjénél, mely koczkázott pajzsfő alatt, felhőkből kinyuló kart mutat, markában három száras rózsát tartva.* E czimer eredetileg három (2–1) rózsa lehetett. Ilyen az Egervári Mihály, vasmegyei alispán czimeres pecsétje, melyben meztelen kar, égerfa galyat tart.* Ezen pecsét az 1365. évből származik s igy Szepesi Jakab fentebb ismertetett naturalizált czimerét 13 évvel előzte meg. A Jekelfalusy czimer eredetileg egy fenyőfa volt, később ezen fenyőfát tövestől kitépve egy pánczélos kar tartja s ez a családnak mai czimere is, melynél a pajzs alak sisakdiszül ismétlődik. Ezen elbirálás 16alá esnek még, a Nadányi család legrégibb czimere, mely kar markában halat tart, a Rumy czimer, mely elébb serleg volt, utóbb pánczélos kar, mely serleget tart, a Szénás család (1453. és 1465. évből származott) czimere, melyben pánczélos kar három szálas liliomot, s az Otrokocsi és Kalondai czimer, melyekben szintén pánczélos kar markában stilizált liliomot tart.
3 Orsz. lt. pecsétlajstrom VII. tb. 32.
4 Orsz. lt.
Elég legyen ennyi példa, a karnak mint a naturalisztikus irány első képviselőjének feltüntetésére a pajzsban. Ehhez csak egy lépés kellett, hogy a kar a magyar heraldikában egy még jellemzőbb, még kizárólagosabb szerepében, vagyis mint segédsisakdisz tünjék fel.
A heraldika segédsisakdiszekül a következőket ismeri: szarvak, nyitott és zárt szárnyak, kalapok, férfi, női és állati törzsek, tollforgók, párnák. A kizárólagosan magyar nemzeti heraldika ezekhez még a kart is sorozta.
A kar segédsisakdiszül alkalmazásának tudtunkkal első példája azon czimer, melyet Zsigmond király Pozsonyban 1430-ban udvari borbélyának zágrábi Daby Mihálynak adományozott, a melynél a pajzs három stilizált fogának egyikét sisakdiszül egy czölöpösen állított kar tartja markában.
Ezen első példát egész sorozat követi czimereink között.
Ilyenek: Bohl, czimer: gránátalma, sisakdisz: kar; markában gránát alma; Hazádi, czimer: hét rózsa, sisakdisz: kar, három rózsát tart; Helt, czimer: égő sziv, sisakdisz: kar, égő szivet tart; Kiss (XXIX.), czimer: koszoru, sisakdisz: kar, koszorut tart, Köncs czimer: zászló, sisakdisz: kar, a zászlót tartja; László IV.), czimer: rózsa, sisakdisz; kar, a rózsát tartja; Markos, czimer: három csillag, sisakdisz: kar, mely egy csillagot tart; Pettendi, czimer: zászló, sisakdisz: kar, zászlót tart; Szemere (II.), czimer: 3 buzakalász, sisakdisz: kar, három buzakalászt tart, Várady, czimer: napraforgó, sisakdisz: kar, napraforgót tart. stb.
Azon gyakran előforduló sisakdisz: a kar, mely markában kardot tart, reá tüzött törökfejjel, egy észleletre vezetett, mely kizárólag a magyar heraldika sajátsága, ennek is csak erős 17hanyatlási korszakában, az armálisok áradatának idejében, leginkább a XVII-ik században.
Ekkor veszszük észre némely czimereknél, hogy a sisakdisz a pajzsalakkal nem úgy függ össze, mint annak ismétlése, hanem mint folytatása. A pajzsalak előzmény, a sisakdisz következmény.
A halasi Beődy, csiffi Háti és maklári Kiss családok czimerpajzsában egy párducz küzd egy pénczélos lovaggal. A sisakdiszen növekvő párducz mutatja győzelmi jelvényeit, a legyőzött lovag zászlóját és pajzsát. A Bunik család czimerében karddal és szekerczével fegyverzett magyar harczos áll egy vár előtt, melynek tornyán a félhold a török uralmát jelképezi. A sisakdisz növekvő harczosának szekerczéjére már törökfő van tüzve s a félholdat győzelme jeléül balkezében tartja. Az Egeressy czimer pajzsában a vadász ijját kifesziti, a sisakdisz növekvő szarvasának nyaka már nyillal van átlőve. Az Éva czimer pajzsában a férfiu ellenét földre teriti, kardját torkára illeszti, a sisakdiszen a növekvő férfiu már kardjára tüzve tartja ellenfele fejét. Az eörményesi Fiáth czimerben a férfiu a medve fejét elvágja, a sisakdiszen kardja hegyére tüzve tartja. A Hatvani család hasitott czimerpajzsában, elől kékben egy kardos vitéz, hátul veresben, természetes szinü medve áll, a sisakdisznél a férfiu – növekvőn – kardja hegyén a levágott medve fejét tartja. A Kiss (XL.) czimerben egy oroszlán és egy férfi harczol egymással, a sisakdiszen a növekvő férfi kardját borostyán övezi, mert ő volt a győztes. A Rajcsányi czimer pajzsában egy férfiu egy medvéhez vág kardjával, mely már előzőleg egy férfiut földre teritett a sisakdiszen növekvő férfi jobbjában görbe kardot tart, melyre a medve feje van feltüzve. Végül a pelejtei Beyczy családnak, eddig kiadatlan 1584-ben bővitett czimere, mely hasitott pajzsban, elől az 1520-ban II. Lajos királytól adományozott régibb czimer, kékben, nyillal átlőtt keselyü (Vultur) szárny, felől jobbról csillagtól, balról félholdtól kisérve, hátul a bővités: aranyban alól, felül, kék liliomtól kisért ezüst harántpólya, melyben lepő veres grif – az oklevél szavai szerént – «az előtte álló arany koronát elérni törekszik». A sisakdiszen e koronát már el is érte, a mennyiben e sisakdisz: növekvő veres grif, mely első karmaiban arany koronát tart.
***
A kar, miként láttuk, fontos tényező volt a magyar heraldikában úgy a pajzsban, mint a sisakon. A kar markába helyezte a bortermelő szőllőtőkéjét, a literatus tollát, a pap bibliáját, a gazdálkodó a három buzakalászt, az orvos botját a reá csavarodott kigyóval. Itt már a kar a czimerszimbolika szolgálatában áll s tényleg a karnak mint szimbolumnak jutott a magyar heraldikában legnagyobb szerep, a midőn markában karddal vagy buzogánynyal, a fegyverforgató, harczban bátor, vitézi érdemeket szerzett férfiut jelképezte.
E szimbolikus képpel ékes czimereket már uralkodók elég korán adományozták.
Zsigmond király 1431-ben a Jersai és szenthalasi Szele családnak olyan czimert adományozott, melynél a pajzsalak: koronán könyöklő kar, markában rövid buzogányt tart. Györögi János czimere, ugyanezen évből, koronából kinyuló kar, markában görbe karddal. V-ik László király 1453-ban Fodor Ferencznek és Király Lászlónak olyan czimert adományozott, melynek kék pajzsában dárdával átütött pánczélos kar egyenes pallost tart.
Ehhez járulnak az olasz renaissance kedvencz 18lebegő korszakából a Füzy czimer, felhőkből függő kar, mely kardjával lebegő főbe vág, az attaki Bosnyák czimer (1526.), melyben szintén felhőkből függő kar kardjával lebegő törökfej nyakát metszi el s a szintén olasz renaissance Záray czimer az előbbivel teljesen egyező ábrázolással, melyet János király Záray Lázárnak 1533-ban adományozott.
A kardot tartó kart ábrázoló czimerképnek szimbolikus elterjedésére nézve nagyben befolytak a vándor pecsétvésők. Ezek, igaz, nagy kényelmére voltak a harczok fáradalmait nemesi udvarházaikban pihenő köznemességnek, a midőn őket otthonukban felkeresték s ellátták pecsétnyomókkal, melyekkel leveleiket pecsételték és aláirásaikat hitelesitették. De annál nagyobb kárára váltak a későbbi heraldikai kutatásoknak. Mert ezen vándor pecsétmetszők mesterségük legalsóbb fokán állottak, nem voltak arra képesek, hogy a nemes urak gyakran komplikált czimereiket kivéssék, saját ügyességükhöz mért egyszerü szimbolumokat véstek a pecsét mezejére, melyet aztán a megrendelő nevének reá vésett kezdőbetüi hitelesitettek.
Ezen szimbolumokban gyér volt a választék. A virágcserépből növő három rózsa, a szivből növő három rózsa, a nyillal kétoldalt átlőtt égő vagy nem égő sziv, a kar, markában három rózsával, karddal, vagy buzogánynyal.
A harczedzett, életük nagyrészét a csaták zajában eltöltött férfiak a virágcserépből kinyiló három rózsát, nagyon is szelid szimbolumnak tartották s inkább választották a kart karddal, mely őket tábori életükre s a harczokban véghez vitt vitézi tetteikre emlékeztette. Az igy választott szimbolumot néha még unokáik is használták s e mellett gyakran feledésbe ment a tulajdonképeni családi czimer ismerete is.
Ez az oka annak, hogy ha olykor egy-egy régibb, nevesebb családunk eddig ismeretlen czimerét véljük az aláirás mellett felfedezni, a pecséten a czimer helyett e sablonok egyikét vagy másikát ismerjük fel.
Azon tudat, hogy a kar, markában karddal vagy más fegyverrel, a fegyvert forgató nemességnek őt megillető szimboluma mindinkább általánossá lett s ennek eredményeül tekinthetők az olyan családok czimerei, melyeknek pajzsába e szimbolumok egyáltalán belé nem illettek. Ilyenekül megemlitjük a Dessewffy czimert, melyben buzogányos pánczélos karon sas áll; a melléthei Barna czimert, hol lépő bika felett lebeg a kar, markában görbe karddal; a zétényi Némethy czimert, hol pánczélos karon, mely markában egyenes pallost tart, koronás oroszlán áll, s a Tárkányi családét, mely az előbbihez mindenben hasonló.
A későbbi századok folyamán mindinkább gyakori lett ezen szimbolikus czimeralak kérése és armálisokban való adományozása. Különösen tapasztalhatjuk ezt az erdélyi armalista nemességnél, hol százakra és százakra megy a nemzeti fejedelmektől adományozott olyan czimerek száma, melyben a kar képezi a főczimeralakot. E szokás dicső szabadsághősünk II. Rákóczy Ferencz fejedelem czimeradományozásaival érte el tetőpontját, ki ugyan nagyon ritkán élt e fejedelmi jogával, de az ő czimeradományai kizárólagosan, 19mind a kart karddal ábrázolják pajzsaikban.
Ezzel befejeztem észrevételeimet.
Végig kisértük a kart a magyar heraldikában összes fejlődéseiben. Láttuk elsőben, mint a naturalisztikus irány első eszközét, később mint kizárólag magyar segédsisakdiszt s végül mint a czimerszimbolika legjellemzőbb magyar kifejezőjét. Ha gyakori volta némi egyhanguságot idéz is elő czimerkönyveinkben, mind ennek daczára teljes figyelmünket s méltánylásunkat érdemli meg, mert a kar az a czimerkép a magyar heraldikában, mely arra a legkifejezőbben reá nyomta a nemzeti jelleget.
CSOMA JÓZSEF.
