Békés vármegye története. Irta dr. Karácsonyi János. III. 1896.
Békés vármegye története. Irta dr. Karácsonyi János. III. 1896.
Dr. Karácsonyi Jánosnak Békés vármegyéről írt, immár teljesen befejezett monografiája közelebbről annyiban érdekel bennünket, a mennyiben III-ik kötete 258 lapon keresztül a vármegyében lakott birtokos és nemes családokkal ismertet meg bennünket. A kötet három részre oszlik: az első rész az 1695-ig ott élt nemes családokat, a második az 1695–1848-ig birtokos, nemes, és a harmadik az 1695–1848-ig élőforduló birtoktalan nemes családokat tárgyalja betűrendben.
Miként látjuk, az 1695. év választó vonalat képez a vármegye történetében. Ekkor szabadult fel Békés a török uralom alól, mely alatt Gyula várának Kerecsenyi László által 1566 szeptember 2-ikán történt feladása óta nyögött. E 129 esztendő alatt, a meddig a török volt az úr messze tartományban, a régi nemesség teljesen elpusztult, úgy hogy mikor a vármegye újra szervezkedni kezdett, nemes embert keresve se lehetett találni. A szertezüllött lakosság Szabolcs, Bihar és a környékbeli vármegyékből csak lassan és aggodalmaskodva kezdett haza szállingózni. Az első tisztikar is Bihar vármegyéből telt ki; tanúlt nemes embert Békésben nem lehetett hivatalra kapni. Az első tisztújításon, 1715-ben, olyan földmíves jobbágyokat is kénytelenek voltak megválasztani táblabíráknak, a kik írni se tudtak. Még 1754-ben is, az országos nemesi összeíráskor 27 nemes család 34 tagja vétetett fel a katalógusba, azok is idegenből telepedtek oda.
Nagyobb mérvű volt a betelepedés Löwenburg és a Harruckernek főispánsága idejében. Alig van az országnak vármegyéje (nem értve ide e török alól csak az imént felszabadultakat), mely legalább egy nemes családdal ne járult volna Békés vármegye intelligencziájához. A legtöbb Biharból telt ki, jobbára olyanok, melyeket történelmi tradiczió kötött Békéshez. De jöttek a legészakibb vármegyékből is: Trencsénből (Omaszta, Pribis), Liptóból (Devossa, Dobach), Túróczból (Csepcsányi, Machula, Paulovicz, Tomka) stb. A Dunántúl is szépen van képviselve; Győrből való a befolyásos szerepet játszott Csik-család, Zalából, a Czigány, Sopronból a Tugovics, Veszprémből a Zalay. Nagy rajt eresztett a nemesekkel zsufolt Vas vármegye; onnan jött a Répczeszentgyörgyi Horváth, Jankó, Bodonyi Pap, Rosty, Tormásy stb. család. Az erdélyi nemes családok egy-egy elszegényedett sarja szintén szerencsét próbált Békésben, pl. Szentkatolnai Cseh, Henter, Csik-Szentsimoni Lakatos, Ebesfalvi Lengyel, Placsintár stb. Szamosujvári eredetű a kitünő jogász Novák Antal, a vármegye nagytekintélyű alispánja, országgyűlési követe.
41A betelepedések mérvét legvilágosabban a számok mutatják. Az 1754-iki nemesi lajstromba, mint említők, csak 34 nemes vétetett fel, 1785-ben már 254 nemes lakik a vármegyében, 1840-ben pedig 1109 nemes ember választotta a tisztikart. Az 1843-iki számlálás 1212 nemes családfőt mutat fel, 1847-ben pedig 1452 nemes szavazót írnak össze (I. k. 362. l.).
A betelepedett családok nagy része minden nevezetesebb szereplés nélkül éldegélt új hazájában; történelmük jóformán nincsen s így a histórikusnak alig akad egyéb dolga, mint a nemességigazoláskor, szavazáskor felbukkanó neveket összeböngészni a koronként eszközölt nemesi összeírásokból, közgyűlési jegyzőkönyvekből. Nagyobb családtörténeti fejtegetésekre még azoknál a családoknál se nyílik tér, a melyek akár birtokuk, akár szellemi tehetségük révén módosító befolyást gyakoroltak a vármegye fejlődésére, mert feltűnő, hogy ezek a családok vagy kihaltak, vagy hamarosan elköltöztek.
Messze terjedő vizsgálatokba nem is bocsátkozik az író. Az egyes családokról – igen helyesen – csak annyiban szól, a mennyiben a vármegyével szoros kapcsolatban állottak; ennélfogva ugyanannak a családnak más vidéken szerepelt tagjait figyelmen kívül hagyja. Az újjáalakúlt vármegye nemes családjai közül csak a Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy, báró Harruckern, Répczeszentgyörgyi Horváth, Királylehotai Lehoczky, Novák, Rozvágyi Omaszta, Barkóczi Rosty, báró Rudnyánszky, az 1760-ban megnemesített örmény Simay, gróf Stockhammer, Szombathelyi, Tomcsányi s a kiváló szerepet vitt gróf Wenckheim-családokról találunk rövidebb-hosszabb ismertetést és genealogiai levezetést.
Jobban próbára teszi a történetíró tudását az ősnemes családok multjának földerítése. És nekem úgy tetszik, mintha Karácsonyi a régi világban otthonosabban érezné magát, mintha inkább elemében volna. Nagy tudással, az oklevelek nagy készletével domborítja ki a török hódoltság előtt élt kiválóbb családok multjának képét. Egyik-másik család története egész tanulmánynyá növekedik tolla alatt. Különösen becses a vármegye három törzsökös családjának: a Csolt nemzetségből való Gerlai Ábránfy, a Borsa nembeli Kőrözsnadányi Nadányi és Simay családok ismertetése. Érdekkel olvassuk a Kerezsszegi Csáky, Gyulai Gaál, Magócsy, a Gutkeled nemből való Maróthy és Szakolyi és az 1493-iki magyar nyugtája révén az irodalomtörténetben is ismeretessé lett Körözstarcsai Veér családokról írt terjedelmes czikkeket, hogy csak a feltünőbbeket említsük.
Mindez világos, gördülékeny, egyszerű nyelven van megírva. A történeti tárgyilagossághoz híven ragaszkodik az író, a családok hiúságát nem legyezi; jót-rosszat érdem szerint elmond, de mindig jóakarattal. A munka, melyet 11 család czímere díszít és számos genealogiai tábla világosít meg, szorúlhat még itt-ott a mint magam is észrevettem – bővítésre, helyreigazításra, de genealogusaink így is érdekkel és haszonnal fogják forgatni.
I–y J–s.
