A Lónyay család. Írta Feöldi Doby Antal, megjelent 1895-ben, mint mutatvány szerző ily czímű munkájából: «A magyarországi bennszü…
A Lónyay család. Írta Feöldi Doby Antal, megjelent 1895-ben, mint mutatvány szerző ily czímű munkájából: «A magyarországi bennszülött és beköltözött mágnás családok ismertetése», 140 lap, I–VII. leszármazási táblával, 3 czímerrajzzal és egy arczképpel.
Ha valaki csak a rokonai és barátai részére írja, vagy íratja meg családjának történetét, de azt a nyilvánosság elé nem bocsátja, elnézéssel olvasgatjuk az ilyen nem nagyigényű dolgozatnak kezeinkhez jutott példányát, dicsérjük a szerző kegyeletét és jóakaratú buzgalmát, tévedéseit azonban nem kutatjuk, gyengeségeit elnézzük s nem tesszük nyilvános megbeszélés tárgyává, úgy sem ártanak azok senkinek. A fenti czím alatt megjelent munka azonban nem ilyennek kíván tekintetni, hanem tudományos becset tulajdonít magának, s nem is valami szerény, de előkelő helyet követel ilynemű kiadványaink legjobbjainak sorában. Ezt már nem hagyhatjuk szó nélkül és szigorú bár, de igazságos bírálattal le kell szállítanunk azon magasságból, a hová érdem nélkül jutott fel, s ezt már csak azért sem mulaszthatjuk el, mert Jakab Elek úr ismertetése* is úgy mutatja be, mint a mely mű – több tudománypártoló bizonysága szerint – bámulatos, rendkívüli munkásság eredménye, tudományos nyereség és díszére válik nemzeti irodalmunknak. A dicséretekkel éppen nem fukarkodók azonban, az ismertető úrral együtt – különben sem foglalkozván a családtörténettel és leszármazással – nem vették észre a genealogiai kapcsolatok bizonyítékainak hiányát, pedig egyedül ezeken fordúl meg a családtörténet értéke. Az már mellékes, hogy a czímerrajzokat művészi kivitelűeknek nézték, – annak tartja a szerző maga is (3. lap) – pedig azok korántsem művésziek, sőt, a mi nagyobb hiba, nem is heraldikusak.
1 Századok, 1896, évf. 932. lap.
A beregmegyei Lónya és tartozékai, szerző szerint, valószínűleg első foglalású birtoka volt a családnak, de házasság, hűtlenség vagy egyik ág kihalásának következtében elvesztették s csak Berenczey Küke Jakab kapta vissza nejével a Hunt-Pázmán nemzetségbeli Kozma leányával mint női hozományt, – de a ki az Árpádok korszakának birtokviszonyaival csak némileg is ismerős, képtelennek tartja ezt az állítást. Nem bocsátkozhatunk az akkori birtokviszonyok fejtegetésébe 43s csak annyit kivárunk megjegyezni, hogy eddig még senki sem mutatott ki Beregmegye területén első foglalású birtokot.
Szerző szerint a Lónyay család első ismert őse Lóna Gurg lett volna 1032 és 1061 között a Keme nemzetségből, minthogy azonban a Keme nemzetséget eddig még nem ismerjük, hálás lettünk volna szerző iránt, ha közölte volna azon oklevelet, melyben ezen nemzetség előfordul, így egyszerű állítására nem hisszük el. De maga Lóna Gurg sem létezett soha, mert a Fejér György Codex Diplomaticusának IV/I. 392. lapján kiadott, s szerző által háromszor is közlött, már régen ismert oklevél tanúsága szerint az illető neve nem Lóna Gurg, hanem Chákfia Gurg, a kiről az oklevélből megtudjuk, hogy a trónbitorló Péter király üldözése elöl Lengyelországba menekült Béla herczeg kíséretében volt, s midőn később, 1061-ben, a herczeg trónra jutott, több birtokot adományozott Gurgnak Erdélyben, melyeket azonban utódai valahogy elvesztettek, s csak 1247-ben (és nem 1245-ben) kapta vissza Lónyafia László. Az világos, hogy Lónyafia László egyenes utóda Chákfia Gurgnak, de hogy egyúttal a Lónyayak őse is lett volna, azt semmi, de semmi sem bizonyítja, s mi csak akkor hinnénk el szerző állítását, ha vagy azt mutatta volna ki, hogy azokat a Lónyafia Lászlónak visszaadományozott erdélyi birtokokat a Lónyayak tényleg is bírták, vagy azt, hogy azoktól mikor és miképen estek el. A Lónya név keresztnév lévén, a mit mások is viseltek, semmit sem bizonyít a Lónyayaknak ezen Lónyafia Lászlótól való leszármazása mellett és pedig annál kevésbé, mert Nánafia (és nem Nanes fia) Küke Jakab, a Lónyayak kétségbevonhatlan biztos őse, Berenczeynek neveztetett, s csak miután a beregmegyei Lónyát megszerezte, vették fel fiai a Lónyay nevet.
1162-ből három Lónyayt nevez meg a szerző: Kozmát, Venczelt és Jónást, de hogy ezek neveit honnan vette, annak nem adja urát; mert csak nem tarthatjuk elég bizonyítéknak Komlósy László beregmegyei főjegyzőnek 1821-ben elmondott beszédét, melylyel a főispánná kinevezett Lónyay Gábort üdvözölte, s melyben Jónásról, Vinczéről (nem Venczelról) és Kozmáról; mint XII. és XIII. századbeli főispánokról emlékezik meg, – megemlíti még a főjegyző Pál zempléni főispánt is, de már ezt nem veszi fel a szerző a Lónyayak közé, pedig ugyanazon az alapon Pálnak is helye volna az ősök sorában.
Az előadottakból aztán szerző ilyen családfát állított egybe:
Lóna Gurg de genere Keme 1061; Lóna László 1245; Lóna Nanes de Berencze 1270
Közlőtt adatai szerint pedig így állana a leszármazás:
Chák; Gurg 1032–1061; N.; N.; N.; Jónás 1162; Vincze 1162; Kozma 1162; N.; Lónya † 1246; György † 1246; László 1247
Ezt a két genealogiát azonban nyugodt lelkiismerettel elszakíthatjuk s ott kezdhetjük a Lónyayak családfáját, a hol Nagy Iván kezdette volt ismeretes munkájában, ezelőtt 36 évvel, Nánafián, Berenczey Küke Jakabon. Ezen Jakabtól kezdve aztán közli is szerző a leszármazást (alig valami csekély betoldással) épen úgy, a hogy azt Nagy Ivánnál olvashatjuk, de a nélkül, hogy csak egy szóval is megemlítené forrását. Az újabb korbeli családfa kibővítése és annak napjainkig való levezetése azonban már a szerző érdeme, s ezt szívesen elismerjük. Hanem Nagy Iván munkájába is csúszott be egy-egy tévedés, de ez menthető, mert akkor még szoros zár alatt állottak a családi levéltárak, s az író csak a már nyomtatásban megjelent munkákat, kézirati genealogiai gyűjteményeket és az egyes családok által beküldött, több-kevesebb hitelességgel összeállított családfákat használhatta fel, de most már, midőn a levéltárak eléggé hozzáférhetők, kötelessége lett volna a «Lónyay család» szerzőjének az egyszerű, de kényelmes lemásolás helyett keresni a vérségi kapcsolatok bizonyítékait, a miket a család és a leleszi konvent levéltáraiban bizonyosan meg is talált volna, s akkor okvetlen rájött volna arra, a mit már az általa közlőtt két végrendeletből a Szaniszlóffy Báthory Katáéból és a báró Lónyay Zsigmondéból úgy is sejthetett, hogy Lónyay VII. Istvánnak Zsigmondon kívül több fia nem maradt, s hogy X. János és VI. András a Zsigmond báró nagyatyjának testvérétől IV. Istvántól származtak.
De nemcsak a levéltárakat, hanem még a kiadott oklevéltárakat sem használta fel a szerző, pedig Küke Jakabról olvashatott volna az Árpádkori új okmánytár X. 145. és 218., a Hazai okmánytár VII. 216. és Fejér György Cod. Dipl. VIII/VI. 12. lapjain. A gróf Zichy család okmánytára II. 452. lapján feltalálhatta volna Küke Jakab leányát Katust, Imbreghy Andrásnét. A gróf Károlyi család okmánytára II. 186. lapján ráakadhatott volna Lónyay Domokosnak két fiára, Antalra és Jánosra. A gróf Sztáray család okmánytára
44II. 368. lapján meglelhette volna Lónyay Andrásnét, a ki Tibay Mára volt, Tibay György leánya. A gróf Károlyi okmánytár IV. 80. lapján pedig arról győződhetett volna meg, hogy Lónyay András már 1612-ben is viselte a kállói várkapitányságot.
A mi a feldolgozás ügyességét illeti, abban sem érthetünk egyet a mű ismertetőjével, mert nem erre vall az adomány- és magánlevelek, beszédek és halotti búcsúztatóknak a szövegben való szószerinti közlése.
Mindezek után, bár elismerjük a szerző rendkívül nagy szorgalmát, a többi mágnás-családokról írott dolgozatainak kiadásától a legjobb akarattal sem várhatunk nagy nyereséget genealogiai irodalmunkra.
Kiss Iván.
