III. Csáktornyai Laczkfi István nádori pecsétje 1388-ból.
III.
Csáktornyai Laczkfi István nádori pecsétje 1388-ból.
Csáktornyai Laczkfi István nádori pecsétje 1388-ból.
Mióta Karácsonyi János a Kerekegyházi Laczkfiak családfáját a Turul 1886. évi folyamában megírta, érdeklődésünket, mondhatnám: rokonszenvünket is feléjük fordította. Megfeledkezvén pedig Majláth Béla közleményéről az az 1884. évi Turulban (21. lap), vágytam czímerüket, a «fehér sárkányt» ismerni. Le is rajzoltattam Laczkfi Miklós erdélyi vajda pecsétjét Nagy-Lajosom 405. lapjára, de az a felette töredezett eredetiről vajmi gyöngyén sikerült. Élénk volt tehát örömöm, midőn az esztergomi főkáptalan levéltárában* Csáktornyai István nádor pecsétjét, mely úgy épségére, mint vésetének finomságára párját ritkítja, megtaláltam.
2 Capsa 15. fasciculus 3. nro 12.
Csátkornyai Laczkfi II. István – I. István erdélyi vajdának, Nagy-Lajos király hű emberének, az apuliai hadjáratokban jobb kezének fia – leginkább kiváló tagja volt a Hermán nemzetségnek, melyhez a Laczkfiak tartoztak.
Politikai pályáját, mint a székelyek ispánja kezdette meg 1367-ben.* Önző és erőszakos természetéről tanúskodik már a levél, melyben Nagy Lajos király meghagyta neki, valamint bátyjának, Imre erdélyi vajdának, hogy tekintettel az anyakirályné szóbeli intésére, Donát Keresztest Gyánt nevű birtoka miatt ne bántsák.*
3 Wertner, A magyar nemzetségek, II. 23.
4 Fejér, id. m. IX/IV: k. 160. 1.
1371-ben mint dalmát és horvát bán fordul elő, mikoron Nagy-Lajos király megparancsolta a székes-fejérvári káptalannak, hogy Kato dömösi préposttal és királyi káplánynyal egyetemben határt járjon Gyánton István bán és testvérei ellen, kik a Keresztesek jószágát elfoglalták és hatalmasul bírják. Ez alkalommal is úgy jártak el a Laczkfiak emberei, hogy a határjárást megengedték ugyan, de a fölmérést és birtokba vételt ellenezték.*
5 Fejér, id. m. IX/IV. k. 333. 362. II.
16Bátyja, Laczkfi Imre 1372 október előtt nádorrá előmozdíttatván, helyét Istvánunk foglalta el.* Mint ilyet, küldé őt Nagy-Lajos király hatalmas sereggel Olaszországba, hogy Carrara Ferenczet, Padova urát Velencze ellen segítse. Az olasz korírók nagyra becsülték «a nemes és hatalmas István grófot és vajdát», ki 1373 május 1-én érkezett Olaszországba.* Meg is felelt a belé helyzett várakozásnak, midőn a velenczeieket nagy vitézül megverte, sokat, előkelő férfiakat elfogván közülök. De a szerencse csakhamar ellene fordult. Csatát vesztett ő is, és tizenötöd magával, magyar főurakkal (gentiluomini) a velenczeiek fogságába került.
1 L. Erdélyi vajdák sorozata czímű értekezésem 21. lapját.
2 Istoria Padovana. Muratori, Scriptores rerum Ital. XVII. k. 155. s köv. 11.
E szerencsétlenség következtében Carrara Ferencz kénytelen volt békét kötni Velenczével (1373 szeptember 25.), mely fölötte lealázó volt Padovára, de a vajda szabadságát visszaadta.
Ez időtől fogva nem találjuk Csáktornyai Laczkfi Istvánt, jóllehet a vajda czímet bevett szokás szerint megtartotta, királyi szolgálatban Nagy Lajos király haláláig. Nyilván kegyvesztett volt. Kevély természete e miatt duzzogott, a miért ifjabb Erzsébet királyné elnézte, hogy üldözőbe vették a Laczkfiakat, a mit női szeszélynek, vagy még inkább gyöngeségnek vehetünk, annál inkább, mert nem sokára azután, 1383 június 15-ikén kinevezte a királyné Csáktornyai Laczkfi Istvánt dalmát és horvát bánnak, de csakhamar megint letette. Utódjául Szentgyörgyi Tamás már 1384 május 15-ikén érkezett Zárába.
E mellőzést Csáktornyai Laczkfi István elégséges oknak találta arra, hogy az elégületlenek (a Horvátiak, Szécsi Miklós országbíró, Zámbó Miklós tárnokmester, Kanizsai Miklós és mások) sorába álljon, kik bejárták a nemesi udvarokat és városokat, hogy rábeszéléssel vagy ijesztgetéssel pártfeleket gyűjtsenek. A királyné tudta ezt. Megfosztotta tehát a lázadókat méltóságaiktól és meghagyta híveinek, hogy rájuk ne hallgassanak, sőt ha megkeríthetik, személyüket, vagyonukat letartóztassák. István vajda mindenkoron név szerint meg van említve.
Garai Miklós nádornak azonban sikerült még egyszer megengesztelni az elégedetleneket az által, hogy Szécsinek a nádorságot átengedte, Zámbónak a tárnokmesteri, Simontornyai Laczkfi III. Istvánnak pedig a lovászmesteri méltóságot visszaadatta. Hanem a Horvátiak és Csáktornyai Laczkfi II. István részére – úgy látszik – csak kecsegtetései maradtak, melyek ezeket ki nem elégítették. Így esett, hogy midőn Kis-Károly Magyarországb érkezék, ezek lőnek legkitartóbb párthívei. A katasztrófa után is, mely Kis-Károlyt 1386 február 7-ikén érte, Horváti János bánnal Laczkfi István vajda még mindig a királynék ellen tüntettek. István vajda azonban nem követte Horvátit Tvartkóhoz, aligha azért, mert a bosnya királyt az ország legveszedelmesebb ellenségének tartotta, mint inkább, mert azt hitte, hogy a maga és nemzetsége nagy terjedelmű birtokaiban, valamint az udvar körében maradt barátaiban jobban megbízhatik. Csakhamar meg is békült a királynők sorsa fordulatával, kiknek tanácsában ugyanazon évi május 1-én megtaláljuk őt is.*
1 Lásd ifjabb Erzsébet királyné és Kis-Károly czímű értekezéseimet a «Századok» 1895. és 1896. évi folyamaiban.
A királynők elfogatása után az országnagynak, élükön Szécsi Miklós nádorral, országos tanácsot alkottak, melynek István vajda szintén tagja volt. Zsigmond király trónra emelésében is részt vett. És ekkor már nádor volt, milyenül 1387 elejétől 1392 novemberig találjuk.
Ezen korból származik jelen pecsétje, melylyel a Visegrádon 1388 október 20-án kelt, a szebellébi esztergomi káptalani birtok határjárásából kiadott okiratát megerősítette.
A zöld és szederjes színű selyem szalagról függő, fehér viaszba nyomott, kerek pecsét átmérője 6 cm. Leírása ama gyönyörű rajz mellett, melyben adjuk, fölöslegesnek látszik. A stilizált sárkány valódi mestermű és rávall Nagy-Lajos királynak a művészet minden nemét pártoló korára. A sárkány elé rajzolt kis kereszt nyilván a fenevad varázslata paralizálására volt alkalmazva.
A pecsét körirata a következő:
17Azaz: Sigillum Stephans regni Hungarie palatini et iudicis Comanorum.*
1 Van Csáktornyai Laczkfi Istvánnak egy másik, kisebbik nádori pecsétje is, mely megjelent a Szilágyi Sándor által szerkesztett Magyar nemzet története III. kötete 414 lapján. Ez azonban a nagyobbnak igen gyarló utánzata.
Csáktornyai Laczkfi István élete még nádorsága alatt is folytonos kétszínűség. Aztán pedig, hogy a nádori méltóságról lemondattak vele, folytonos árulás volt, minek végre elvette méltó jutalmát.
Zsigmond király gyűlésre hítta össze az ország nagyjait, melyre salvus conductust küldött a Laczkfiaknak. Zsigmond pártjának legfőbb támaszai együvé gyűltek Körös-Udvarhelyen. A Laczkfiak és társaik is megjelentek, bízva a királyi hitlevél erejében s azzal a reménnyel, hogy sikerül magukat kitisztítani és folytatni kétszínű politikájukat. De a király véres megtorlásra készült ellenük, és minthogy a hitlevél miatt nem indíthatta meg a törvényes eljárást, hívei vállalkoztak a boszú művének végre hajtására. A tanácskozások folyamán, 1398 februárius 27-ikén, egy kedvező alkalommal, midőn a megtért pártosok fegyveres kiséret nélkül jelentek meg a király színe előtt, a Zsigmondhoz hű magyar urak megtámadták őket: Csáktornyai Laczkfi István elvérzett a főurak kardcsapásai alatt.*
1 Schönherr Gyula, Az Anjou-ház örökösei. (A magyar nemzet története, III. k. 436. 1.)
