NEMZETSÉGI CZÍMEREK NYOMAI AZ EZREDÉVES KIÁLLÍTÁSON (Tizenkét czímerrajzzal.)
1NEMZETSÉGI CZÍMEREK NYOMAI AZ EZREDÉVES KIÁLLÍTÁSON
(Tizenkét czímerrajzzal.)
(Tizenkét czímerrajzzal.)
Varjú Elemér úrnak, a Turul legutóbbi füzetében megjelent «Czímertani és sphragistikai emlékek az ezredéves kiállításon» czímű jeles dolgozata hatása alatt írtam az alábbiakat. A jeles értekezés, midőn nagy vonásokban, sok tudással megrajzolja a kiállítás összes heraldikai eredményét, ügyes kézzel kiszedegeti mindazt, a mi e szakban a legérdekesebb, legtanúlságosabb és legnevezetesebb.
E czikk annak szerény pótléka akar lenni, összeszedegetvén az egyes adatokat, melyek ezen fényes kiállításból nemzetségi czímereink tisztázására s megvilágítására vonatkozással bírhatnak. Különösen a bécsi államlevéltár kiállítása volt e tekintetben kiválóan fontos, mely a több százramenő gipszlenyomatokban másolt pecsétekben a régi magyar heraldikára vonatkozó becses és részben ismeretlen adatok hosszú sorozatát adta.
Sajnos, hogy ezen érdekes pecséttani emlékeket csak a tárló üvegén át, rossz világításban láthattuk, mely a tárló keretétől fedett szélső sorokat teljes sötétségben hagyta s jegyzeteinket a régiségeket néző látogatók sokaságában, zajában s gyakran azoktól lökdöstetve tettük.
Ez az oka, hogy kissé bátortalanúl nyúlok a tollhoz, hogy a tanulmányozás előnytelen volta írásomban nem helyes következtetésekre vezethet, de bízva esetleg a jóakaratú s nemzetségi czímereinkre üdvös helyreigazításokban, a következőkben adom ezek tisztázása körül tett észleleteimet.
Az Aba nemzetségre nézve kiváló fontosságú adat, hogy Nekcsei Demeter 1328. évből származó gyűrűpecsétje sast ábrázol.* Károly király hírneves tárnokmestere tehát magángyűrűpecsétjén saját nemzetsége czímerét használta s csak hét évvel később, 1335-ben kisért két pólyás pecsétje, melyek közérdekű kiadványait hitelesítette. Ez adat nagyban csökkenti a pólyás Aba czímerek fontosságát s nemzetségi tekintetben hitelességét s erősíti azon véleményemet, melyet az «Aba nemzetség czímeréről» írott értekezésemben* nyilvánítottam, hogy az Aba ivadékok czímerpajzsában a pólyák csak hatalmi állásuk jelvényeül szolgáltak. Hogy pedig a hatalom e jelvényével az utódok, sőt oldalági leszármazók is szívesen tüntettek, bizonyság reá szintén a kiállítás tárlójában Nekcsei Zsigmond pecséte 1402-ből, ki Demeter tárnokmesternek oldalági dédunokaöcscse volt, kinek czímerpajzsa a két pólyát mutatja.
1 Varjú E. id. m. Turul, 1896. évf. 149. 1. I. hasáb.
2 Turul, 1893. évf. 49. 1.
A másik adat e nemesség czímerére nénai Kompolthy László kir. főpohárnokmester 1424. évi pecséte, melynek pajzsában a fél sas a sisakdíszen ismétlődik. A híres Kompolthy család czímerének eddig csak sisakdíszét ismertük, István országbírónak szintén 1424. évből származó sisakpecséte után.*
3 Orsz. lt. pecséteinek lajstroma, VII. tábla, 28. sz.
Általában kevés az adatunk a Bő (Bew, Bw) 2nemzetség czímerkérdéséhez. De mivel a nemzetségi czímerek képezik alapját nemzeti heraldikánknak, kötelességünk e téren minden legkisebb adatot számba venni, feljegyezni, mert az ily csekélynek látszó apró adatoknak későbbi kutatások és fölfedezések adhatják meg a kellő értéket.
Az ötvösműkiállítás ismertetett meg elsőben a Thúz Ozsvát zágrábi püspök czímerével, mely egy XV. századból származó pásztorbotra s egy aranyozott ezüst szenteltvíztartóra volt vésve. E czímer: osztott pajzs; felül az osztási vonalból növekvő grif, alól leveles korona.
Ez adathoz a bécsi államlevéltár pecsétgyűjteménye egy másikat adott. Ez Messer István pecsétje 1402. évből, mely egy állat balra néző törzsét ábrázolja. A homályos pecsétből ki nem vehetjük az állat faját, nem tudjuk a fej oroszláné-e vagy griffé? De a két adatot egybevetve már találunk egy csekély kiinduló pontot ezen nemzetség czímerének tovább kutatására, mely eredetileg valamely állat alaktörzse lehetett.
Rendkívül érdekes a Buzád-Hahold nemzetségből származó István 1328. pecsétje,* mely háromszögpajzsban szarvakkal ellátott női mellképet ábrázol s ez sisakdíszül ismétlődik. Ennek megfejtésére nézve Varjú úr egy problémát állított fel, hogy a) miként lett a Buzád nemzetség czímerében az ökörfőből női mellkép? s b) mi összefüggésben van ez a Bebekek, Csetnekiek stb. czímereivel?
1 Turul, 1896. évf. IV: füz. I. tábla, 7. sz.
A probléma első részének megfejtését abban találjuk, hogy nézetünk szerint a Buzád-Hahold nemzetség czímere nem ökörfő, hanem csak két szarv volt.
Ezen nemzetségről Kézai Simon krónikájában azt mondja: «Buzád nemzetsége Meiszenből veszi eredetét, a wartburgi kerületből való nemesek.»* A bécsi képes krónika így ír:* «Buzád nemzetségét István király, II. Béla fia hozta be Magyarországba. az Orlamundi grófok közöl valók.»
2 Szabó K. fordítása, 89. 1.
3 Emich G. kiadása, XXVI. 1.
Ezen két adat kétségtelenné teszi azt, hogy ezen bevándorlott nemzetség régi német eredetű volt. A bécsi krónika e nemzetség czímerét is adja, mely egy meg nem határozható tárgyból, – mely lehet veres sapka alakú föveg, de lehet a koponyacsont felső része is – kinyuló két szarvat ábrázol. Azonban az ökörfejnek e czímeren semmi nyoma sincs. (1. sz.)
A leírt czímeralak, régi német nemzetségeknél, azon ős-germán szokásra is visszavezethető, mely szerint ezek megnyúzván az elejtett vadak bőrét, annak fejbőrét füleivel és szarvaival együtt fejdíszül viselték. Ujabban a német heraldikusok egynémelyike ellen van ezen elméletnek, de e mellett bizonyít a német heraldikában annyira kedvelt sisakdísz: a bivalyszarvak, melyek valódi német specialitásnak nevezhetők. A magyaroknál a szarvak – mint czímeralak – ismeretlenek voltak s a Hahold nemzetség tagjai – czímerük értelmesebbé tétele végett – e szarvakat egy ökörfejre tették, vagyis ősi czímerüket mint ökörfejet használták. Erre nagyon korai példáink vannak. Ilyenek Buzád bán pecsétje 1250 körül, fiának Trisztánnak «Tristanus me misit» köriratú ismert pecsétje, továbbá az ezen nemzetségből származó Csányi Csák főpohárnok, főtárnok és főkamarásmester 1268. évből származó pecsétje, az országos levéltárban. Mindhárom pecsét ökörfejet ábrázol szarvai közé tűzött kis, alól hegyes kereszttel. A XVI. század végén kihalt Lindvai Bánffy család czímere végre a mellett bizonyít, hogy a bivaly vagy ökörfő, mely néhol koronából emelkedő törzszsé alakult, ezen nemzetség állandó czímerévé változott.
1. sz.
2. sz.
Azonban, hogy ezen nemzetség ősi czímere eredetileg a két szarv volt, erre a bécsi krónikánál már több mint félszázaddal régibb adatunk van, Pance (Ponic) comesnek, Gergely fiának, Arnold comes testvérének pecsétje 1250-ből az orsz. levéltárban, mely férfi fejet s nyakat ábrázol, bajuszszal és szakállal, melyre a bivalyfejbőr van illesztve, füleivel és szarvaival együtt (2. sz.).
3Másik heraldikai bizonyítékot a bécsi képes krónikába festett czímer, a harmadikat a kiállításon közszemlére kitett István-féle pecsét 1328-ból szolgáltatja.
Ez utóbb felsorolt adatok bizonyítják, hogy azon korban, melyből István pecsétje származott, a nemzetség tagjai még jól ismerték az ősi czímer jellegét. Erre mutat a bécsi krónika egykorú adata is, s ez ősi czímer jelvényeit, helyes heraldikai érzékkel sisakdíszül egy segéd sisakdíszre egy női törzsre alkalmazták s előállott a szarvakkal ellátott női mellkép, mely a pajzsba is utat tört magának. És erre volt is ideje, mert a sisakdíszek már a XIII. század elején divatba jöttek. Hartmann von der Aue és Eschenbachi Wolfram (1197–1210) már czímerekkel ékített sisakokról énekelnek.*
1 Valószínű, hogy a XIII. század első éveiben még csak festett sisakokról beszélhetünk, melyen a festmények a czímerpajzs alakjait ábrázolták, de a XIII. század közepén a valódi sisakdíszeket is széltében használták Németországban. Nálunk a XIII. század harmadik negyedében van első nyoma, Franczia- s Angolországban csak a század végével.
A probléma második részére már az első részére adott válasz megadja a feleletet. A leánytörzs úgy a Buzád, mint a Bebek, úgy a Csetneki, mint a Fogách czímernél (erről alább bővebben) segéd-sisakdísznek tekintendő. De kétségtelenül annak tekintendő a Boxa nemzetségből származó Sóvári Soós család mesés czímere is, mely eredetileg a pajzsban két kosszarv lehetett és sisakdíszül női törzset alkalmaztak az ősi czímeralakok viselésére. (3. sz.) A sisakdísz később tetszetős voltánál fogva a pajzsba is bejutott s ilyen állapotában erősítette azt meg Zsigmond király mint ősi czímert 1418-ban. E feltevés, – mely több mint valószínű, mert több példa erősíti a külföld heraldikájában következetesen közel vezet a Boxa nemzetség ősi czímerének megismeréséhez.
3. sz.
* * *
A Hunt-Pázmán nemzetség ősi czímerére nézve új adat Endrédi Zovárdffy András szatmármegyei követ pecsétje 1439-ből, melynek czímerpajzsa balharánt helyezett fölfelé irányúló holdsarlót mutat, szárai között a csillag csak mint tisztán ki nem vehető domborodás látszik.
II. Lajos királynak a Forgách család részére 1525-ben adományozott czímere szintén a nemzetségi czímerek rovatába tartozik, mert az adományos család a kiterjedt Hun-Pázmán nemzetségből származott.
A Forgách család ősi czímerére vonatkozó legrégibb adat az 1299. évből származik, s ez Tamás nyitrai és barsi főispánnak pecséte,* ki Andrásnak – Béla herczeg udvarmesterének, – ez Ivánkának s ez végre Ivanchnak a Forgách család első ismert ősének volt fia, ki a XII. század végén s a XIII. elején élt. A pecsét alakja – pajzs nélkül – egy jobbra fordult holdsarló.
1 Arch. ért. 1891. évf. 353. 1.
Sajátságos, hogy a Hunt-Pázmán nemzetség két legelőkelőbb ágazata: a szentgyörgyi és Bazini grófok s a Forgáchok, mintegy megosztoztak a nemzetség ősi czímerképén. Amazok a csillagot, ezek a holdsarlót fogadták el s a Forgáchok holdsarlójának helyzetéről ítélve – az 1299. évből származó pecséten – valószínű, hogy a nemzetség ősi czímerében azon helyzetben állott egymáshoz a két égi test, mint a hogy az a bécsi krónikában lefestve van, t. i. a félhold a csillagot balról kerítette.
Tamás comes pecsétjétől számítva, több mint egy század mult el, míg a Forgách családra vonatkozó egy másik pecséttel találkozunk. Ez Forgách Péter főajtónálló 1411. évből származó sisakpecsétje,* mely két egymással szemben álló holdsarlót tüntet fel, egy koronás női törzs halántékára illesztve.
2 Századok, 1880. évf. 485. 1.
A czímerelfajulás szembeszökőbb példáját a magyar heraldikában alig találjuk, mint a Forgách családnak három különböző korból feltüntetett következő három czímerén.
a) Az ősi czímer: a pajzsban jobbra fordult félhold, sisakdísz: egymással szemközt álló holdsarló, 4egy koronás női törzsnek, mint segédsisakdísznek halántékaira illesztve. (4. sz.) Az egész Tamás főispán 1299. évi pecsétjéből és Forgách Péter főajtonálló 1411. évi sisakpecsétjéből összeállítva.
4. sz.
b) II. Lajos czímeradománya 1525. évből. Ez látszólag a fentebbi sisakdíszenek pajzsalakká emelése, de a valóságban még annál is több, mert a holdsarlók lebegőkké lettek. Ezáltal a női törzs megszűnt segédsisakdísz lenni, főpajzsalakká lett, melynek az ősi sisakdísz holdsarlói csak kiséretét képezik. (5. sz.)
5. sz.
6. sz.
c) A Forgách család most használt czímere, melyben a koronából növekvő meztelen koronás női alak az egyedüli czímeralak. A régi nemzetségi czímer motivuma a sisakdísznél teljesen eltűnt s a pajzsban a főalakot kisérő csillag jobbról s félhold balról csak úgy tekintendő, mint a XVII. s XVIII. század szokásos chablonszerű toldalék, hogy vele a pajzs üres részei kitöltessenek s a czímerképeket élénkebbé tegyék (6. sz.)
* * *
A Pécz nemzetség czímerére elég egybevágó heraldikai bizonyítékunk van, hogy azt kétségtelenül meghatározhassuk. Már elébb ismeretesek voltak Márton alországbíró pecsétje 1295. évből, Marczali Miklós erdélyi vajdáé 1403-ból, Marczali Imreé 1441-ből és Marczali Jánosé 1457-ből.
Ezen pecsétek czímerpajzsai mind egy keskeny harántpólyát mutatnak. Sisakdísz a Marczali Imre és János pecsétjén van s ez zárt szárny. Az utóbbiéra – mely az ősi czímer tükörképét mutatja – a pajzsalak van illesztve.
Ezen eddig ismert adalékokhoz a bécsi államlevéltár pecsétgyűjteménye két újabb adattal járult. Egyik Tamás csejthei várnagynak –az Apponyi család ősének – 1328. évi pecsétje,* a pajzsban keskeny harántpólyával, a másik berekszói Hagymás László pecsétje az 1439. évből, ki a dőlt háromszögpajzsban szintén a Pécz nemzetség keskeny harántpólyáját viseli, de sisakdíszét egy (nem ragadozó) madár képezi.
1 Varjú id. czikkének melléklete, I. tábla, 8. sz.
E családnak ez másik leszármazója, berekszói Hagymás Miklós erdélyi alvajda nyolczvan évvel később 1519-ben, nálunk a heraldikai hanyatlás legszembeötlőbb korszakában, már elhagyta a keveset mondó keskeny harántpólyát s czímerébe a hosszúfarkú kis madarat bevette és azt egy liliomos koronára illesztette.*
2 Ez utóbbi adatot dr. Csánki Dezső úrnak köszönöm, ki H. M. pecsétjét az Orsz. lt. Dipl. 29,973 sz. okleveléről volt szíves velem közölni.
Az ehhez hasonló heraldikai önkények nehezítik meg nálunk nagyon a nemzetségi czímerek tisztázására tett kutatásainkat.
A kiállítás heraldikai részének egyik legérdekesebb darabja a Vay családnak Zsigmond királytól 1418-ban Konstanzben adományozott czímerlevele volt. Ezen czímerlevélről előzőleg is volt már tudomásunk, de csak néhai Deák Farkasnak a berkeszi levéltárról tett jelentéséből,* hol az évszámot hibásan 1414-re tette s hol feljegyezte ugyan az armalis hátára később irott eme szavakat: «Nem kell nekünk nemes levél, nincs erre szükség a Vay familiában», de belül a czímerleírásról megfeledkezett.
3 Századok, 1876. évf.
5E czímerlevél tárgyalása nem tartozik ugyan a Pécz nemzetség czímeréről irottak sorába, de ha a Vayak ezen régibb 1418. évi czímeradományát az 1507. évi Vay-Ibrányi-féle czímerbővítéssel egybevethetjük, azonnal megtaláljuk az okozati összefüggést.
Az Ibrányi család, – mint tudjuk – a Pécz nemzetségből származott. Egyházas-Ibrányt 1322. évben nyerték adományba I. Károly királytól a Pécz nemzetségből származott Gergely fiai: Lukács és Gergely, kik az Ibrányi család őseinek tekintendők. Az így alakult család mindjárt az alapítókban, vagy – mi valószínűbb – azok fiában kihalt s az utolsó leány-ivadékot, a fiusított Margitot 1414. év táján Vay István nőül vevén, annak nevét is felvette s az újabb Ibrányi családnak lett megalapítója, mely tulajdonképen a Vajai Vay családnak egyik ágazata.
A kétnevű egy család némely tagjai, Vayak és Ibrányiak vegyesen, II. Ulászló királytól Budán 1507 február 3-ikán czímerbővítést nyertek.
A bővített czímer leírása következő: kék pajzsban, zöld alapon természetes színű aranynyal fegyverzett szarvas lép, jobb szeme fölött, fejében ferdén fúródott nyilnak arany tollai látszanak, az 1418. évi Vay czímer), a szarvast fenn jobbról, hétágú arany csillag, balról ezüst holdsarló kíséri, az egész felett felül veres rózsával, alúl arany liliommal rakott arany szegélyzetű ezüst balharánt keskeny pólya vonul el. Sisakdísz: zárt fekete szárny. Takarók külömböző színűek.
Ha ezen bővített czímerből kiveszszük a Vayak 1418. évi szarvasát, a heraldikai czafrangokat: a csillagot s félholdat, a rózsát, melyet az oklevél szavai szerént Vay László nicomediai püspök, s a liliomot, melyet Ibrányi István érdemeiért adományozott a király, a megmaradt rész: a pajzsban harántpólya, sisakdíszül a zárt szárny a Pécz nemzetség ősi czímerét tünteti fel. (7. és 8. sz.) Igaz, hogy a pólya balharánt van helyezve, de a czímerfestő megfordította a Vayak balraugró szarvasát is s mindkét czímernek tükörképét adta, de meghagyta a sisakdísz helyzetét, mely minden heraldikai jóízlés ellen a pajzsalakkal ellentétel helyzetben áll.
E czímerbővítés, ha adatai hitelesek – útba igazít részben a Pécz nemzetség czímerének színeire nézve is. Ebből kitűnik, hogy a harántpólya színe fehér, a sisakdísz zárt szárnya fekete, csak a pajzs színe marad előttünk ismeretlen.
7. sz.
8. sz.
A pécsi székesegyház régi sírkövei között van Alsáni Bálint pécsi püspök és bibornok síremléke 1408. évből. A sírkő a püspököt egész alakban, teljes főpapi ornatusban ábrázolja, a sírkő jobb felső sarkára a főpap czímere van vésve, mely koczkázott pajzsfő alatt a jobb felső sarokból, felhőből kinyúló jobb kart ábrázol, tövis rózsaszárat tartva, melyen három kinyilt rózsa van. (9. sz.) E sírkövet elhúnyt tudósunk Dr. Henszelmann Imre ismertette a «Mittheilungen der Centralcommission» XVI. k. 14. lapján, hol a sírkő legendáját következőleg adja:
«Hic iacet reverendissimus pater dominus Valentinus, tituli sancte Sabine presbiter, cardinalis, gubernator ecclesie quinque ecclesiensis, filius quondam Johannis bani filii Lugrethi palatini de alsan de genere Zenthe-Maguch obiit autem in festo beate Elisabethe regine anno domini M.CCCC.VIII.»
9. sz.
A sirkő felirata mutatja, hogy az Alsáni család a Szente-Magocs nemzetségből származott s hogy az elhúnyt biboros büszke volt előkelő származására, midőn a legendában atyja a bán, s nagyatyja a nádor nevét is megörökíti s megjelöli ősi nemzetségének nevét is oly korban, mikor a családnevek maradandóbb használata 6ezt már fölöslegessé tette. Feltehetjük róla, hogy ismerte nemzetsége czímerét is, melyet sírkövére vésetett.
A czímer a sírkövön kissé kopott, a pajzsfő heroldalakja nem vehető ki tisztán, de az elmosódott részleteket kellőleg megvilágítja ugyancsak Bálint püspök pecsétje az országos levéltárban, melynek czímerpajzsában, koczkázott hátúlsó félpajzsfő alól, felhőből kinyúló kar, egyszáron nyiló három rózsát tart. (10. sz.) E pecséten a kar ellenkező irányt mutat, mint a sírkő czímerén s a koczkázott hátulsó félpajzsfőben a pecsét vésője olyan herold alakot alkotott, mely a sok százra menő, a pajzs különböző számú, egyenes és görbe vonalakkal történt osztásából és hasításából származott – heroldalakok között a legritkább, alig föllelhető alak.
10. sz.
11.sz.
Ezen heroldalak ily alakjában aligha öntudatosan foglal helyet Alsáni Bálint czímerében, az inkább csak a pecsétvéső önkényes találmányának tekintendő, ki a pajzsalak három rózsájának tetszetősebb elhelyezése végett áldozta fel az első fél pajzsfőt. Erre megadják a bizonyítékot a sírkő czímerre s Alsáni János főpinczemesternek s a sárkányrend első lovagjai egyikének 1408. évből származó pecsétje,* mely mindkettő teljes pajzsfőt mutat. (11. sz.) De ez öntudatlan czímertörés egyszersmind azt is bizonyítja, hogy ezen koczkázott pajzsfő oly fontos motivuma volt az Alsániak czímerének, hogy annak a pajzsból kimaradnia nem volt szabad.
1 Orsz. levéltár pecséteinek lajstroma, VII. tábla, 32. sz.
A czímer erősen jellemző, egyszerű, de jóhatású elrendezésével megfelel a heraldika és harczjátékok fénykorában dívott czímereknek, eltekintve belőle a külömben lényegtelen naturalistikus motivumokat: a pánczélos kart s a rózsák szárát és gyökerét. Ezek a már a XIV. század végén kezdődő naturalista irány függelékei s eredetileg a czímerben alól három stilizált rózsa lehetett.
Az országos kiállítás pecsétgyűjteménye a Makrai Benedek czímerében 1413-ból az Alsáni czímerhez most egy társat adott. E czímer: osztott, felül koczkázott, alúl három, száros leveles rózsa. (12. sz.)
12. sz.
Mint látjuk, naturalisztikus ezen czímerben is van, itt nem kar tartja az egy száron kinyilt három rózsát, itt külön, külön száron mintegy földből nőnek azok ki, de máskülömben ezen lényegtelen eltérések a két czímer teljesen azonos főjellegén semmit sem változtatnak.
Ha be tudnók bizonyítani azt, – miben a czímer-azonosságot tekintve nem kételkedhetünk – hogy az Alsániak és Makraiak egy nemzetség két külömböző hajtása. Azon esetben a két egyenlő czímerben a Szente-Magoch nemzetség ősi czímermotivumait is bírnók, mely vagy koczkázott paizs, vagy egy egyszerűen három rózsa volt, vagy mind a kettő együtt: osztott pajzs, felül sakkozott, alúl három stilizált rózsa.
És most végezek. Nem mintha tárgyamat kimerítettem volna, mert hiszen még nagy számban mutatja e pecsétsorozat az Ákos, Csák, Németujvári, (Héder) Hermann, Kadich, Gutkeled, Balog, Osl, Poki, Boxa stb. nemzetségek ősi czímerváltozatait, melyek mind megannyi fontos adatok ezen nemzetiségi czímerek tisztázásához, de mindez el sem fér egy szűkre szabott dolgozat keretében.
Hogy ezen sphragisztikai kincs nálunk marad s a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába megy át, erre nézve folyóiratunk t. szerkesztője múlt évi titkári jelentésében némi reményt nyújtott. Adja Isten, hogy ezen reményünk beteljesedjék!
CSOMA JÓZSEF.
