Czímertani és sphragistikai emlékek az ezredéves országos kiállításon. (Két tábla melléklettel.)
145Czímertani és sphragistikai emlékek az ezredéves országos kiállításon.
(Két tábla melléklettel.)
(Két tábla melléklettel.)
Ezredéves fennállásának emlékét a magyar nemzet múltjához méltó, nagyszabású kiállítással ülte meg, melynek fénypontját s úgy a hazaiakra, mint az idegenekre legerősebb vonzóerejét a történelmi főcsoport képezte.
A fekvésénél és festőiségénél fogva bájos épületcsoport, a mely a városliget szigetén ma már kincseiből kifosztva áll, hat hónapon keresztűl a magyar nemzet múltjára vonatkozó emlékek tömegét zárta magába, a minőt, legalább a ma élő nemzedék, még egyszer együtt nem fog láthatni. Nincs történelmünknek olyan ága, nincs olyan kora, melyre vonatkozólag ne talált volna a kutató érdekesebbnél érdekesebb, gyakran egészen új, eddig ismeretlen adatokat a roppant gyűjteményben s e kiállítás különösen kulturtörténetünk megírásához nyujtott annyi adatot, hogy azok alapján, kevés kutatás segítségével, már meg lehet írni hazánk müvelődésének történetét.
A kulturhistóriának egyik ágát, a történelemnek hovatovább fontosabbá váló segédtudományát műveli a heraldikai társulat is, illő tehát, hogy a mennyire azt az idő rövidsége s egy ismertetés szük keretei engedik, mi is jegyzékbe vegyük a tárgyunkra vonatkozó azon új adatokat, melyek az ezredéves kiállítás történelmi csoportjából meríthetők voltak. Nagyon természetes, hogy sokkal nagyobb kereteket kellett a történelmi kiállításnak betöltenie, sokkal általánosabb volt az, jobban kellett számolnia a térrel, mintsem egy olyan specziális szak, mint a czímer- és a pecséttan, kellőkép képviselve lehetett volna. Nem is számolhatunk összefüggő képre, sem a kiválóbb heraldikai és spragistikai csoportok következetesen egybeállított sorozatára, mindazonáltal azt mondhatjuk, hogy a kiállításunkon, az illető korok csoportjaiba beillesztett czímertani anyag sok tekintetben felülmúlta akár a berlini, akár a bécsi heraldikai kiállítás. anyagát.
A kiállítás czéljainak megfelelőleg, a tárgyunkra vonatkozó sokféle emlék igen szét volt szórva, a mi lehetetlenné teszi, hogy rövid ismertetésünk, mely különben is csak az anyag egy részét, úgymondjam quintessentiáját öleli fel, a katalogusban megállapított sorrendben történjék. A czímer- és pecséttan, anyagát tekintve, úgy is igen jól elválasztható részekre oszlik s mi nem annyira a könnyebbséget, mint inkább az áttekinthetőséget tartva szem előtt, a felemlítendőket anyaguk szerint válogattuk össze.
Tudva azt, hogy a heraldikailag legpontosabb leírás sem pótolhatja a szemléletet, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának igen tisztelt igazgatója szíveskedett a kiállításon szerepelt pecsétlenyomatokból s a nemzeti múzeum részére készített fényképekből és czímermásolatokból egy nagy csapatot rendelkezésünkre bocsátani; e szívességeért fogadja hálás köszönetünket.
A heraldika főforrását a pecsétek képezik s ezekből több százra menő sorozatot volt alkalmunk a kiállításon láthatni; köztük az anyagnak több mint fele ismeretlen s kiadatlan. Különösen 146a bécsi állami levéltár által gipszmásolatokban bemutatott pecsétek közt volt igen sok érdekes s heraldikánkra nagy fontosságú példány.
Királyi és királynői pecséteink lehetőségig teljes sorozatát a történelmi főcsoport igazgatósága állította ki galvanoplasztikai másolatokban. E sorozat oly gazdag, hogy részletesebb ismertetése testes kötetet tenne ki.
Terünk nem engedi meg, hogy valamennyi ismeretlen vagy kiadatlan darabot leírjunk, meg kell elégednünk azzal, hogy nehányat a legérdekesebbek közül felemlítsünk.
A kiállításon bemutatott legrégibb aranybullát általánosan III. Béláénak mondják, véleményem szerint tévesen. A bulla korának meghatározása azért nehéz, mert az nem valamely oklevélen függ, hanem eredeti helyéről leszakadva került és őriztetik a nemzeti múzeum régiségtárában. Az előlapon trónon ülő király képe látható, fején három rózsájú, lelógó lánczos, gömböcskékkel ékített koronával, csípőjéhez szorított jobbjában liliomos jogart, baljában kereszttel ellátott országalmát tart. Hátlapján négy sorban majusculás felirat:
Az egész a XII. század pénzeire emlékeztető, primitív munka.
Sem II., sem III. Bélától nem maradt ránk más érczpecsét, de igenis maradt mindkét király utódjától, még pedig II. Gézától egy ólom-, Imrétől pedig aranypecsét.
Ha a bulla III. Béláé lenne, kétségtelenül inkább kellene hasonlítania az Imrééhez, mint a Gézáéhoz. Pedig a dolog épen megfordítva áll. A pecsét úgy primitív kivitelénél, mint betűinek alakjánál és felirata elhelyezésénél fogva nagyon hasonlít II. Géza ólombullájához, de teljesen különbözik az Imre-féle aranybullától. Az Imréé az ekorbeli legszebbek közé tartozik s az ötvösségnek valódi remeke, már pedig alig hihető, hogy a kitűnő ízlésű, Byzanczban nevekedett Béla, olyan gyarló pecsétet vésetett volna, a mely a legenyhébb összevetést sem állja ki utódjáéval s visszatért volna az előtte száz évvel használt típusra. Alapos okom van tehát hinni, hagy a szóban forgó bulla nem III., hanem II. Béláé.
A szentgotthárdi cistercita apátság részére 1198-ban kiadott adománylevélen lóg Imre királynak hatalmas czipóalakú pecsétje, talán tömegére nézve a létező legnagyobb pecsét. Átmérője 13, vastagsága mintegy 8 cm., anyaga természetes színű, csontkeménységű viasz. Az oklevél közepén tett két metszésen keresztül húzott vörös zsinór végei a pecsét belsejében vesznek el, nincsenek azon, mint később szokásban volt, keresztülhúzva. A pecsét mezején a király sasfejes trónszékén ülve ábrázoltatik, jobb vállán összekapcsolt, bő redőjű palástban, mely alúl bokáig érő tunika látszik ki. Fején háromágú liliomos korona van, jobbjában oldalra nyújtva tartja az országalmát, térdére támasztott baljával pedig a buzogányformán végződő jogart fogja. Körirata:
A pecsétmező üresen maradt részeibe négyszer van belenyomva egy lovas vitéz alakját mutató gyűrűpecsét, ellenpecsét gyanánt.
Hasonlókép a szentgotthárdi apátság részére Dobra földjéről szóló adománylevélről lóg vörös-sárga-fehér selyemzsinóron II. Endre királynak sigillographiai ritkaság számba menő zöld viaszpecsétje. A pecsét az előbbihez hasonló módon van felfüggesztve, ugyanolyan alakú s majdnem akkora, mint az. Mint ismeretes typus nem számíthatna érdeklődésünkre, ha nem volna anyaga sötétzöld viasz, a mi a királyi pecséteknél e korból majdnem példátlan. A Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelenő Magyar Nemzet Története II. kötetében közölt kitünő ábra felment bennünket a pecsét bővebb leírásától. Mindkét nevezetes darab a Batthyány herczegek körmendi levéltárában őriztetik.
IV. Béla tatárjárás után használt nagypecsétjének előlapja, mint kevésbbé ismert, szintén említésre méltó. A király párnázott trónszéken űl, lábait zsámolyon nyugtatja, ruházata bő tunika, fején korona, jobb kezében liliomos jogar, a balban országalma van. Körírata két sorban:
Ifjabb Erzsébet királyné gyűrűpecsétjét a kiállítás egy 1384-iki lenyomat után mutatta be. Az alig másfél cm. átmérőjű pecsétmezőn az Anjouk ismeretes sisakja látható. A csöbörsisak, mint rendesen, igen alacsony, kis takaróval van ellátva, rajta koronából előtörő strucz, szájában patkóval 147mellette jobbról-balról a koronára tűzött egy-egy strucztoll.
Az Anjouk teljes czímere látható Mária királynő tallérnagyságú titkos pecsétjén. A kerek pecsét mezején hosszas nyolczszög által bekerítve van a csinosan stilizált czímer: jobbra dőlt, hasított tárcsapajzsban jobbról három vízszintes pólya, a bal mező liliomokkal van behintve. A csöbörsisak majdnem akkora, mint a pajzs, kis takaróval van ellátva, s koronájából a patkót tartó strucz és a két strucztoll emelkedik ki.
V. László királynak eddig kiadatlan nagy pecsétje a legszebb, összes mohácsi vész előtti pecséteink között. A vésőművészet ezen remekéről leírás alig nyujthat fogalmat. Finoman kidolgozott ötszörös baldachin középsője alatt trónon ül a király. Fején ötágú nyitott korona, vállain nyitott palást, melynek merészen kidolgozott redőzete egész alakját fedi. Jobb kezével gombban végződő királyi botját tartja, balját az ölében levő országalmán nyugtatja. A baldachin két szélsőbb része alatt egy-egy kecses tartású angyal emeli jobbról Magyarország hétszer szelt pajzsát, balról Csehország oroszlános czímerét. Az angyalok lábainál fekszik jobbról Ausztria, balról Morvaország czímere. A trón zsámolya alatt pedig Luxemburg három pólyás pajzsra helyezett oroszlánja látható. A körirat két sorban fogja körül az ábrát, alúl és felül megszakítva általa:
A pecsét hátlapján hat karélyú keretben egy csoportban hét czímert látunk, a középső felett egy angyal alakja nő ki, a ki kezében tartja a felső két pajzsot is. A középen a hármas halomba tűzött kettős kereszt, körülötte sorrendben a magyar hétszer szelt országczímer s Dalmáczia, Luxemburg, Morvaország és Csehország czímere.
Mátyás király kétrendbeli gyűrűpecsétjének lenyomatai ritkaságuknál fogva is érdekesek. Az egyik 1473-ból kicsiny hatszögletű lapján hétszer vágott köríves pajzsot mutat, fölötte ötágú koronával. A másik 1483-ból hasonló alakú, pajzsa négyelt, első és utolsó rekeszében a balra fordúlt cseh oroszlán, a második és harmadik nyolczszor vágva. Közepén szívpajzs a példányunkon kivehetetlen hollóval. A pajzson, ötágú korona. Mátyásnak ritkább pecsétei közé tartozik azon 5 1/2 cm. átmerőjű pecsétje is, melynek mezején sugarak által körített hasított pajzs látható, a jobb oldalon hétszeres vágással, a balban a cseh oroszlánnal. A pajzson kilenczágú korona, az ezáltal megszakított körirat pedig így hangzik:
Bécs elfoglalása után készült Mátyásnak egy szintén kevéssé ismert pecsétje, mely mezején négyelt pajzsot visel, a pajzsban pedig sor szerint a hétszeres vágást, mint Magyarország; azután Csehország, Ausztria és Morvaország czímerét, szívpajzsán pedig a faágon álló gyűrűt tartó hollót. A pajzson ötágú korona. Körirata:
Ez ideig kiadatlan II. Ulászló királynak egy 1495-ben használt tojásdad alakú gyűrűpecsétje is. A pecséten levő négyelt pajzs első udvara hétszeresen vágott, a második és harmadik a cseh oroszlánt, a negyedik a kettős keresztet tartalmazza. A szívpajzsban a lengyel sas. A pajzs fölött íves királyi korona, mellette pedig W. R. (Wladislaus Rex) betűk.
Még a mohácsi vész utánról említünk meg egy pecsétet s ez I. Ferdinándnak nagy kettős pecsétje. Mint az V. Lászlóé a góthikának, úgy Ferdinándé a renaissancenak remekműve s miként az legszebb a mohácsi vész előtti, úgy ez legpompásabb az azutáni pecséteink között. A király remek trónon űI, melyet felül a római királyság sasos czímere díszít; fején királyi zárt korona, vállain palást, melynek virágos szövete is a legnagyobb pontossággal ki van vésve. Jobbjában királyi pálczát tart, bal keze a térdein álló országalmára van nyugtatva. A trón kiálló részein négy angyal foglal helyet, mindeniknek egy-egy koronával födött czímer van a kezében, és pedig az elsőnek Magyarország, a másodiknak Csehország, a harmadiknak Spanyolország és Sziczilia, a negyediknek Dalmáczia czímere. A trón lépcsőjéhez illesztve pedig Ausztria és Burgund egyesített, herczegi koronával födött czímere látható. A hátlap közepét egyfejű sas foglalja el, mellén a magyar czímerrel, körülötte 148pedig a következők (jobb felé menve a sorban); Horvátország, Lodomeria, Bulgária, Morvaország, Württemberg, Krajna, Elzász, Habsburg, Lausitz, Tirol, Galiczia és Bosznia czímere.
Feltünő, hogy míg királyi pecséteink majdnem teljesen sorozatukban s XIV–XVI. századi magánpecséteink szép számmal voltak közszemlére téve, addig a románkori csoportban, mely különben is aránytalanúl szegény volt, a nehány oklevélről függőn kívül, mindössze 6 egyházi és 5 világi úr pecsétjét volt alkalmunk látni. E pecsétek közt legrégibb a veszprémi káptalannak egy 1207 aug. 10-én kelt, a tihanyi apátság Vamus nevű földjének eladásáról szóló oklevelére függesztett pecsétje, mely alakja miatt nemcsak a hazai, de a külföldi sphragistikában is ritkaság számba megy. A jól fentartott pecsét ugyanis dülény alakú, mezején Szent-Mihály arkangyal álló alakjával; két vonal által befogott körirata így hangzik:
Ez is, mint a fennebb említett Imre és Endreféle pecsétek, illetve oklevelek, a körmendi levéltárban őríztetik. Utánna korra nézve következik az Osl nemzetségbeli Péter ispáné, egy, a német lovagrend tulajdonát képező 1232-iki oklevélre függesztve. A természetes színű viaszpecsét csúcsíves pajzs alakját mutatja s a mezején levő hasonló alakú pajzsban szárnyas sasláb látható. Körirata:
Merani Berchtold aquilejai patriarcha, Gertrudnak, II. Endre nejének testvére 1250-ik évi, 6 cm átmérőjű, kerek pecsétjén a tulajdonos teljes főpapi díszben, trónon ülve ábrázoltatik. Bővebb leírása alól felment a mellékelt kitűnő ábra. (I. t. 1. sz.)
Roland bán, kinek nádor korából való pecsétét régóta ismerjük, 1277-ben tallér nagyságú kerek pecsétjén csúcsíves pajzsban 2–1 álló hárslevelet visel. A pecsét köriratából már csak a ROLANDI szó olvasható. Ez és Roland későbbi pecsétje igazolják, hogy a czímeralak elhelyezését és számát nemcsak az egymásra következő nemzedékek, hanem egyes ember is milyen önkényesen változtatta.
1277-ből való Aladár királynéi főétekfogó mester alig egy cm. átmérőjű gyűrűpecsétje, mezején a heraldikánkban ritka kakassal. Körirata:
Ókori, Minervát ábrázoló gemmával pecsétel 1291-ben Gergely bán, nyitrai főispán. A gemma olvashatatlan felíratú keretbe van foglalva.
A Melithek, Subichok és Zrinyiek közös őse a hatalmas Brebiri Pál szlavón bán pecsétje (I. tábla 2. sz.) e három család czímerének legrégibb alakját mutatja. Csúcsíves pajzsban bal sasszárny, a sisakon a méltóságot jelző öt pávatoll. Körirata:
A pecsét 1300-ból való lenyomatról másoltatott
Egy ősi eredetű család három nemzedékének czímerét ismerjük meg a három babonegni gróf pecsétjéről. (I. t. 3., 4., 9. sz.) A Babonegiek dalmácziai eredetűek, első ismert ősük, Baboneg a XIII. század első felében mint tehetős nemes építi a hasonnevű folyó mellett azon várat, melyről a család nevét vette. Első, 1316-ból való pecsétünk (I. t. 3. sz.) a Baboneg unokája Radoszláv fia Istváné. A kerek pecsét mezején jobbra dőlt, csúcsíves, balról ferdén vágott pajzs felső osztályában az osztásvonalból kinövő, jobbra fordúlt koronás oroszlán látható; az alsó rész háromszor vágva; a paizson kis csöbörsisak, pávatollforgóval s e mellé tűzött hét leveles és virágos galyal. A pajzs mellett jobbról-balról egy-egy ötszirmú rózsa. Körirata:
István fia János már négyelt pajzsot használ, melynek első és negyedik udvarában felismerhetetlen alak, talán egy-egy rózsa, a második és harmadikban a fentebb leirt ősi czímer foglal helyet. A csöbörsisakon nyitott szárnypár között három, pálczára tűzött karika, tehát ép úgy, mint apjáén, teljesen egyéni ízlés szerint változtatott czifraság van, melynek a czímerhez semmi köze sincs.
A harmadik pecsét Babonegi Pálé, kiről a katalogusban meg van jegyezve, hogy Stenisnyaki István bán fia. Ki volt ez, azonos-e a fentebbi István bánnal, adatok híjján megállapítani nem tudjuk. Az 1336-ból való pecsét (I. t. 9. sz.) csúcsíves, benne hasonló pajzson az Istvánéval azonos czímer. Körirata:
A Babonegiektől származtatja magát a ma is élő Blagai-Orsini család, melynek ősrómai származásáról költött meséket bizonynyal ismerik a magyar heraldikusok.
I
II
III
IV
V
VI
VII
VIII
IX
Az első táblánkon 5. szám alatt látható pecsét 1491320-ból való s Frangepán Frigyes vegliai és modrusi comesé volt. A pecsét mezején természetesen ábrázolt oroszlán első lábaival egy kutyát avagy farkast ragad meg, mellette balról hatágú csillag.
I
II
III
IV
V
VI
VII
VIII
IX
X
A Drugeth Vilmos 1328-iki pecsétje (I. t. 6. sz.) régóta ismeretes irodalmunkban, de hiányzott olyan ábrázolása, a mely a pecsét szépségeit kellő érvényre juttatta volna. A csattos és merlottós pajzs fölött a tulajdonosnak kitűnően karakterizált arczképe látható. A merész szabású egyenes orr, az előre álló áll, a keményen öszszeszorított száj Dante arczképére emlékeztetnek. A főt arczvértes sisak fedi, a ráborított rövid takarón oromdíszül féltérden álló, jobbra néző angyal látható, mindenik kezében egy-egy gyertyatartót (?) tartva. A pajzs mellett ágaskodó oroszlánok szolgálnak őrök gyanánt. A pecsét körirata:
E feliratból azt magyarázhatjuk ki, hogy a család eredetileg Ruget nevű birtoka után de Rugetnek írhatta magát, a miből a nyelvszokás Drugetet csinált.
A Buzát-Haholt nemzetségbeli István 1328-iki pecsétjén (I. t. 7. sz.) csúcsíves pajzsban szarvakkal ellátott női mellképet látunk, ugyanez van oromdíszül a sisakra is helyezve. Ime egy újabb, megfejtésre váró problema heraldikusaink számára, mikép lett az ökörfőből női mellkép s mi összefüggésben van ez a Bebekek, Csetnekiek stb. czímerével?
Csak méltósági jelvénynek tekinthetjük az Apponyi-család ősének, Tamás csejthei várnagynak 1328-iki pecsétjén látható czímerét: csúcsíves pajzsban jobbharánt pólyát (I. t. 8. sz.)
Az Aba genus ősi czímerét viseli Nekcsei Demeter 1328-iki gyűrűpecsétjén. Az olvashatatlan köriratú, alig babszemnyi nagyságú, ovális pecsét mezején jobbra néző sas van kivésve. Ugyanilyen sast használ – ugyanezen évbeli pecsétjén – csúcsíves pajzsban Mihály bolondóczi várnagy.
Bebek István országbíró ismert pecsétjéhez sokban hasonlót használ Cikou tárnokmester 1358-ban sisakpecsétjén, melynek oromdíszét kinövő szárnyas angyal képezi. (II. t. 2. sz.) Valószínű, hogy a két pecsétet egy vésnök készítette.
A II. táblán I. szám alatt a Rátold-nembeli Olivér országbiró 1358-ból való pecsétjét mutatjuk be, melyet a czímeralaknak különös alkalmazása tesz érdekessé. Középen hulló hárslevél, körülötte széleivel párhuzamos vonal, a czímeralak csúcsánál két kis hárslevélbe végződve.
Heinrich der Vogel pozsonyi polgár 1367-iki pecsétén a pecsétmezőn a Hunyadiakéhoz hasonló gyűrűt tartó hollót látunk. (II. t. 3. sz.)
Szép a Him Benedek pozsonyi főispán beszélőczímeres sisakpecsétje. (II. t. 5. sz.) A lobogó takarós csöbörsisakon jobbra fordúlt szarvasgím vagy hím áll. A pecsét 1380-ból való.
Gunyn János ugyanezen évbeli sisakpecsétjén oromdísz gyanánt koronás női fejjel ellátott madár látható. (II. t. 4. sz.)
Különös a László oppelni herczeg 1385-iki pecsétje. (II. t. 6. sz.) A mezőn hatkarélyú keretben a tulajdonos domború mellképe van, a köriratot megszakítja a négy czímerpaizs, a herczeg czímereivel.
Mikola Mihály 1402-iki korona nagyságú pecsétjén szépen stilizált sasfő látható. (II. t. 7. sz.)
Jolsvai György zólyomi ispán 1424-ben a következő czímert használja pecsétjén: köríves paizsban vadkanfő, feje felett hárslevéllel. A sisakon álló hárslevél, rátűzött pávatoll-bokrétával. (II. t. 8. sz.)
Czillei Ulrik herczegi pecsétjét (1455-ből) azért említjük fel, mert mint a pecsétvésés egyik remeke, figyelemre méltó, s mert azon három oroszlánfőt tartalmazó czímer is rajta van, melyet a Cilleiek valószínűleg Zsigmond királytól nyertek s a mely kihalásuk után III. Frigyes által Vitovecz János horvát bánnak adományoztatott. Rajza megjelent a Magyar Nemzet Története IV. kötetében.
Ehhez teljesen hasonló pecsétet használ 1452-ben Cillei Frigyes.
A teljes Szentgyörgyi czímert mutatja János gróf 1492-iki nagy pecsétje (II. t. 9. sz.), melyet Györgynek 1459-ben adományozott III. Frigyes császár. Négyelt paizs első és negyedik mezejében hat ágú csillag, a második és harmadikban jobbra néző egyfejű sas. A pajzson két sisak van, a jobboldali a csillaggal és pávatollforgóval ellátott császári koronát, a másik a pajzsbeli sast koronán állva viseli oromdíszül.
150Kevendi Székely Jakab szép vésetű pecsétjén (II. t. 10. sz.) egy a Siebmacherben közölttől eltérő czímert látunk. Tárcsapaizsban kinövő, jobbra néző, két csillag által kisért farkas. Sisakdísz a paizsalak, mellette a kísérő csillagok lebegőleg. A pecsét 1493-ból való.
Két oklevél vonta magára a kiállításban a közfigyelmet pecséteinek rengeteg számával. Az egyik azon szövetséglevél, melyet a magyar és osztrák urak közösen állítottak ki V. László és a szent korona kiadatása ügyében, 1452-ben. Az oklevélről hártyaszalagokon ma is 82 pecsét lóg le s mintegy 10 hiányzik. A pecsétek az oklevél felhajtott alsó szélébe párhuzamosan vágott nyílásokból, egymásfölé négyenként akasztva lógnak le. Az eredetileg 32 magyar pecsétből már csak 25 van meg, köztük több ismeretlen gyűrűpecsét.
A másik, a magyar heraldika szempontjából jóval becsesebb oklevél, a Habsburgház trónöröklési jogát biztosítja, 1492 márczius 7-én kelt s a magyar világi főurak pecséteivel van ellátva. Egykor 69 pecsét lógott róla, váltakozva vörös és fehér selyemzsinórokon, de különösen a fehér zsinórúakból ma már 13 hiányzik. A pecsétek az első kivételével – s ez Corvin János nagy pecsétje, – egyforma, körülbelül 5 cm. átmérőjű sárga viaszfészkekben vannak s részben vörös, részben zöld pecsétviaszba nyomvák s egynéhány kivételével mind gyűrüpecsétek.
Tulajdonosaik közül többet nem tudunk meghatározni. Az ismert egyéneké közül felemlítjük Zalonaki Pankircher Vilmosét, mely koronanagyságú mezején köríves pajzsban kéttornyú templomot s a pajzs fölött W. P. betüket mutat. Bélteki Drágfy Bertalan hasonló nagyságú pecsétjén tárcsapajzsban álló nyílvessző, mellette félkörben hajló vonal által összekötött egy-egy hat ágú csillag van. Egy ismeretlen Kanizsai czímer van Kanizsai Miklós ezüstforint nagyságú, csinosan vésett pecsétjén: tárcsapajzsában jobbra ágaskodó, farkashoz hasonlító állat, a csőrsisakon ugyanez kinövőleg. A minusculás feliratból csak a canifa szó olvasható. Pakós (Paksi) Albert gyűrűpecsétje tárcsapajzsban ágból kinövő felfelé álló hárslevél, a Rátold nemzetségbeliek czímere látható. A Nádasdi és Petheő czímer egyik legrégibb emléke a Pethew Miklós gyűrűpecsétjén levő czímer, tárcsapaizsban két fa között jobbra néző vadlúd. Ehhez hasonló Pethew Miklósé, melyben azonban a lúd mellett csak egy fa áll. A Dombói Pál gyűrűpecsétjének köríves pajzsában jobbról a talajból kinövő fa látható, melyről egy szarvas rágja le a galyat.
A meg nem határozottak között a következő czímerek a legérdekesebbek
Csúcsbamenő köríves pajzsban álló hárslevél, rajta kereszt s csúcsán tollforgó.
Tárcsapajzsban hulló hárslevél, a pajzson csőrsisak, melyből két szarvasagancs nő ki. Mindkettő bizonynyal Rátold ivadéké.
Tárcsapajzsban daru vagy gólya, mögötte püspökbot. A pajzs fölött betűk.
Köríves pajzsban koronából kinövő kardot tartó kar, kisérve egy hét küllős keréktől. A pajzs fölött D. P. betűk.
Köríves paizsban háromágú korona, fölötte két kard keresztbetéve. A paizs fölött B. P.
A pecsétekkel kapcsolatban felemlítjük, hogy a kiállított diplomák közt volt Zsigmond király 1411-iki oklevele, a melyben a magyar rendekkel tudatja, hogy római királylyá választatván, új pecsétet vésetett és Ulászló 1505-ben kelt privilégiuma, melylyel Perényi Gábort és Istvánt a főrendek sorába igtatván, nekik a piros pecsét használatát engedélyezi.
Czímereslevelekből igen szép sorozat gyűlt össze a kiállításra, de beküldötteknek csak mint egy ötödrésze volt kiállítható térszűke miatt Azt vélem, nem lépem túl az elébem szabott határokat, ha ismertetésem körébe a közszemlére ki nem tett armálisokat is bevonom, ezekből kerülvén ki jórészt az eddig ki nem adottak. A kiállított oklevelek közt legrégibb volt a Károly Róbert király által 1327-ben Dancs mesternek adományozott czímerlevél, mely a heraldikusok előtt régen ismeretes. Nem különben ismert a Petneházi Márton 1417., Pogány Miklós 1447., Berekszói Péter 1448., Hunyadi János 1453., Schirmer János 1507., Kanizsai Dorottya 1519., Forgách Ferencz 1525., Theököli Sebestyén 1572. és Móré János 1584-ben kapott czímereslevele. A kevésbbé ismertek között s legrégibb a Vay család 1418-iki armálisa, melyben Zsigmond király Wayai Miklós fia Ábrahámnak s általa Istvánnak, fivérének, nem, különben osztályos atyafiainak: Benedek fiai Tamás és Istvánnak és László fia Györgynek az elébe 151terjesztett czímert adományozza. Az oklevél, mint a Zsigmond czímeradományainak jó része, Constanzban kelt s a legegyszerűbben kiállítottak közé tartozik. Szövegéből hiányzik a czímer leírása, a czímerszerző érdemei is csak általánosságban soroltatnak fel s ábrája is, bár különben igen jól van stilizálva, sietős, durva munka.
A czímer ezüst keretű vörös szőnyegen van elhelyezve s leírása a következő: köríves paizson kékben aranynyal fegyverzett sárga színű, ágaskodó szarvas, szemén keresztül függőlegesen átlőtt arany nyíllal. A paizs fölött ezüst sisakon hasonló, de előtörő szarvas van, melynek testéből folyik le a jobbról sárga-kék, balról ellentett színű takaró. Eltekintve attól a hibától, hogy a sisak nem a paizson nyugszik, hanem mögéje van helyezve, ez egyike legszebben megrajzolt Zsigmondkori czímereinknek.
Mint azt boldogúlt Csergheő Gézának a Turul V-ik folyamában közölt czikkéből ismerjük, e czímert II. Ulászló király 1507-ben egy ráfektetett balharánt ezüst pólyával, melyre vörös rózsa és aranyliliom van rakva, nemkülönben a szarvast kísérő arany csillag és ezüst holdsarlóval bővítette, a régi sisakdísz helyére pedig fekete sasszárnyat tétetett, a szép régi czímert ilyenmódon teljesen elrontva. A két czímert összehasonlítva konstatálhatjuk, mennyire megromlott egy század alatt a heraldikai érzék és ízlés. A czímer színes másolata különben alkalomadtán a Turulban meg fog jelenni, annál is inkább, mert a magyar Siebmacherben csak az 1507-iki bővített czímer van lerajzolva, daczára, hogy a kiadó az első adománylevél hollétéről is birt tudomással. Az oklevél id. gr. Vay Ádám berkeszi levéltárában őriztetik.
Egy hibásan rajzolt czímerről közli a Siebmacher a Nagylucsei Dócziak czímerét is, melyet Mátyás király adományozott Nagylucsei Orbán püspöknek. Az oklevél Budán, 1480 február 2-án kelt s czímerminiaturája csinosságával s az egész oklevél kitűnő fentartásával vonja magára figyelmünket. Az oklevél felsorolván a püspök érdemeit, a czímert is leírja, ez pedig a következő: balharánt osztott tárcsapajzson felül vörösben balra lépő fehér oroszlán, első lábaival arany gólyát tartva, alúl kékben hatágú arany csillag. A paizson ezüst csőrsisak, arany-vörös-kék tekercscsel s erre állított hatágú aranycsillaggal. Takaró jobbról arany-vörös és vörös-kék, balról kék-vörös és vörös-arany. A pajzs mezeje damaszkolás helyett apró arany vonáskákkal van behintve. A czímer aranykeretű s arany vonásokkal ékített zöld alapon nyugszik. Csinos rajra daczára sem tesz a szemlélőre jó benyomást a pajzs állásával ellenkező irányba állított oroszlán s az igen kicsiny oromdísz miatt.
Mint igen régi hamisítvány érdekes Malonyai Balogh Éliás czímerlevele, melyet a Siebmacher mint kétségtelen hitelüt közölt. Az oklevél félívnyi nagyságú, tehát összes eddig ismert czímeresleveleinknél kisebb, a kanczelláriai írást gyarlón utánzó betűkkel van írva s hamis voltát mindjárt első sorával elárulja, hol a szokott «commissio propria domini regis» helyett «manupropria domini regis» áll. A hamisító a formulát Zsigmond egy czímerleveléből vette, de tudománya sok helyen cserbe hagyta, mert rosszúl olvasva helyenként a szavakat, rosszúl is másolta őket: Így merae et sincerae helyett more et sincero-t ír stb. A czímerábra keretével együtt alig kártyaalapnagyságú durva tollrajz, helyenként gyöngén színezve, alapja zöld, a pajzs mezeje kék, benne sárga koronából előtörő emberi mellkép, pánczélban és vassüveggel fején. Sem sisak, sem takaró nincs. Az oklevélre Ulászló szokott pecsétének egy töredéke van függesztve s valószínűleg ez vezette félre azokat, a kik hitelesnek találták. Készítési idejét a rajta lévő jegyzések és külső kinézése után a XVI. század második felére tehetjük. Az oklevél Abauj-Torna vármegye levéltárában őriztetik, hova valószínüleg valamelyik nemesi vizsgálat alkalmával elkobzás útján került.
Teljesen hamis czímert tulajdonít a Brodarich családnak a magyar Siebmacher, daczára, hogy a valódit is ismerte a szerkesztő. A család régi, valószínűleg Zsigmondtól nyert armálisa elveszett s csak az előttünk fekvő 1517-iki ismeretes, melyben II. Lajos király Brodarich István pécsi kanonoknak ősi czímerét megbővíti egy a czímerszerző tudományos érdemeit szimbolizáló babérkoszorút vivő hollóval. A bőbeszédű oklevélnek mintegy kétharmadát a kitüntetett dicsőítése foglalja el, felhozatván érdemei közt még a görög és latin nyelvben való jártassága is.
Érdemeiért részesül a kitüntetésben Mátyás 152nevű testvére és ennek két fia Ferencz és Elek is. A bővített czímer leírása a következő: Távlatszerűen lefelé világosodó kék mező, a czímer alapján ezüst víz, rajta fekete csolnakban ezüst pánczélú, arany lapáttal evező ifjú vitéz, feje fölött, a paizs jobb sarkából repülő fekete holló szájában babérkoszorúval, a bal sarokban arany nap. A paizson ezüst csőrsisak, rajta nyolczágú arany nap, melyet azonban sisakdísznek nem tekinthetünk, mivel ilyenről az oklevél czímerleírásában nincs szó. A takaró mindkét oldalról arany-fehér-kék, zöld béléssel. Az egész apró virágokkal díszített s aranynyal keretelt bibor alapon nyugszik. Heraldikai szempontból hibás, de igen festői hatású czímer, mely mint miniatura párját ritkítja.
A XVI. század heraldikájának jobb termékei közé tartozik Szigeti Litteratus Györgynek 1519-ben II. Lajos királytól kapott czímere. A csinos virágdíszes bíbor alakon nyugvó pajzs kék mezejében hármas zöld halom mögül kiemelkedő pánczélinges, vassüveges vitézt látunk, jobb kezében görbe szablyát tartva, baljával a mellébe fúródó nyilat rántva ki. A fájdalmat híven visszatükröző arcz sokakban keltette azt a hitet, hogy a czímeralak a czímerszerző arczképe, a mit az is erősíteni látszik, hogy az oklevél szövege szerint György diák a parasztlázadás alatt vitézül harczolt a lázadók ellen, s hogy az oklevél keltekor a királyi kanczellária jegyzője lévén, a czímerfestőnek mintáúl szolgálhatott.
Hibásan, sisakdíszét elhagyva közli a Siebmacher Nagyszántói Ányos Albertnek 1523-ban nyert czímerét is. Az oklevélből megtudjuk, hogy a czimert, illetve a nemességet nem Albert, hanem egyik fia Péter érdemelte ki, a ki már Ulászló királynak s utána Lajosnak udvari vadásza lévén, őket minden vadászataiban hűségesen követte. A czímer is vadászati jelenetet ábrázol s mint az ekorbeliek nagy része, valódi tájkép. Kék mezőben, zöld alapon, a paizs baloldalán álló zöld fához támaszkodik egy lilaszín öltözetű, hosszúszárú csizmás vadász s puskájával az előtte futó természetes színű szarvasra czéloz. A csőrsisakon piros tekercsből előtörő természetes színű szarvas van. A takaró tarka szineit meghatározni majdnem lehetetlen, van abban kék, barna, sárga, narancsszín és piros, heraldikátlanúl, de festőien. Alapúl arany keretű bibor-lap szolgál.
Izabella királyné talán egyetlen fenmaradt czímereslevelét az országos levéltár őrzi, honnan az a kiállításra kikölcsönöztetett. A királynő 1548-ban kelt oklevelével Zuthori Zabó Lukácsot, előbb férjének, majd fiának és neki tett hü szolgálataiért megnemesíti s a következő czímerrel ajándékozta meg: kékben a paizs bal széléhez helyezett, meghajlított vörös ruhás kar, markában görbe karddal. A czímer aranykeretű rózsaszín lapra van téve, melyet néhány sárga arabeszk díszít. Az egész oklevél csinosan van kiállítva s minden tekintetben felette áll a II. János királytól maradt egyetlen ismert czímereslevélnek, melyet Sajói Kothech András nyert tőle 1560 okt. 19-én. A gyarlón festett czímer vörös pajzsban fehér szárnyú nyíllal átlőtt réz sisakot ábrázol. A czímer arany keretű barnás alapra van fektetve.
Annál díszesebb azon czímeres nemeslevél, melyet Ferdinánd király 1559-ben adott Pesti Nagy Balázs fiainak, György és Pál diákoknak, kiknek atyja a törökök elleni expediczióban, Pest alatt, midőn elsőnek hágna a falra, «bombardae ictu in diversas partes variae discerptus est». A szép czímert aranynyal keretelt sötétkék alapon álló diadalív alatt két géniusz tartja. A renaissance-pajzs feketével s aranynyal osztott, benne a czímerével váltakozó színű, jobbra lépő oroszlán, felemelt első lábaiban fekete ágyúgolyót tartva. A rostélysisakon arany koronából a pajzsban levőhöz hasonló arany oroszlán nő ki; foszladék mindkét oldalon fekete-arany. A czímer felett két lebegő géniusz zöld babérkoszorút tart. A festmény igen csinos, de kérdés, vajon kellőkép kárpótolta-e Nagy Balázs uram fiait atyjuk haláláért?
Körmendi Benedek ugyancsak a törökök elleni vitézsége jutalmáúl 1572-ben nyert czímert és nemességet Miksa királytól. Ékes keretben sárga alapon van a czímer, egy csinosan festett csatakép. A fehér mezejű pajzson zöld talajból kinövő fák közt, (a czímerleírás arról is felvilágosít, hogy tölgyekkel van dolgunk), jobbról vörös kaftánú török áll; íjjáról épen a vesszőt röpítette el, mely a vele szemben álló magyar vitéz gyomrába fúródik. A magyar bokáig érő kék kabátot s nyakába kerített zöld bélésű prémes 153subát visel, a hasított oldalú kabát alól kilátszik a szűk vörös nadrág s a sárga bakancsok, fején vörös kalpag van. Kezeiben lándzsát tart s a török felé döf. A szemben néző csőrsisakon ugyanezen két alak áll, a sisakra tett zöld koszorúból kinőve. A foszladék piros-ezüst és kék-ezüst.
Egy Dichkei Kovách Mihály nevére hamisított s 1578-ban Rudolf király által adományozott czímeres nemeslevél csinos czímerfestménye azért érdekes, mert a festő szignatúrájával van ellátva: P. P. 1589. Lehetséges, hogy a czímert az oklevél kibocsátásakor nem festették helyére, s azt csak tizenegy év múlva készítette el valamely nem hivatalos kéz. Így megmagyarázható aztán a monogramm ottlétele, a mire én a magyar czímerleveleken más példát nem ismerek. A czímer különben a következő: kékkel és vörössel hasított pajzsban, jobbról ágaskodó sárga oroszlán, balról pánczélos vitéz, mindketten egy arany koronát fognak, a vitéz jobbjában tartott pallosával az oroszlánra készül sújtani. Oromdísz: koronából kinövő, felemelt pallosú, pánczélos vitéz, kinek balkarja nyíllal át van lőve. Takaró kék-sárga, piros-fehér.
Bár a Siebmacher útján már ismeretes, mégis megemlítjük, mint heraldikai kuriózumot Zolthay János czímerét, melyet a nemességgel együtt Rudolf királytól nyert 1579-ben. A szövegbeli blazonálásnak teljesen megfelelő czímer leirása így hangzik: kék és vörössel hasított pajzsban testszínű Janus-fő, fölötte aczél sisak. A pajzson aranykorona, még pedig íves és nem nyitott, ebből pedig egy pánczélinges, válára fektetett buzogányt tartó vitéz alakja nő ki. Takaró nincs, e helyett a pajzsot jobbról-balról egy-egy zöld szárnyú sárga sárkány tartja. Mi az oka, hogy a pajzsba helyezték a sisakot, megfejteni ma már nem lehet, de valószínű, hogy ok nélkül nem adományoztak ilyen a heraldikai szokásokkal ellenkező czímert.*
*Thaly Kálmán úr véleménye szerint a czímer Janus-feje talán Dobónak és Zolthaynak kettős parancsnokságát a híres egri védelemkor szimbolizálja s a pajzsban levő sisak a két fő felett a közös hadifőtisztséget jelképezi.
Érdekes czímert adott Báthori István Lengyelország királya és Erdély fejedelme Thasnádi Balázsnak, a ki a király puskásainak hadnagya volt, az orosz háborúban vére hullásával szerzett érdemeiért. A lengyel tipusú czímer a következő: kékben keresztbe tett lándzsa és pallos, rajtuk végig fektetve egy függőlegesen álló égő fáklya. A pajzson bronz színű rostélysisak, rajta arany korona. Foszladék mindkét oldalról kék-sárga. A czímer szabadon, alap nélkül áll. Az oklevél a Moszkvaországi Pleskow város alatti táborban kelt.
Piros mezőben stilizált kettős ezüst liliom, sisakdísz piros-ezüst tekercsre helyezett, ezüstszélű hegyes piros süveg, tetején fekete kakastoll bokrétával. Takaró mindkétfelől piros ezüst. E csinos, de hazai heraldikánkban ritka ábrájú czímert Suba András kapta II. Mátyás királytól 1612-ben. Hazánkban a liliom, mint fő-czímerkép is ritkaság, a sisakra helyezett süvegre pedig alig találunk példát.
Ritka ábrájú a II. Ferdinánd által Tholnay aliter Eötvös Mihálynak 1633-ban adott czímer is, kékben arany kehely, sisakdísz arany koronából kinövő vörös ruhás, fekete kalapú ifjú, felemelt jobbjában hegyes tőrrel. Takaró kék-arany, piros-ezüst. A kehely, mint czímerkép, heraldikánkban szokatlan, itt kétségtelenül, utal a kitüntetett mesterségére. A mellékczímereken, csak a magyar czímer látható, a kétfejű sas hiányzik, a mi szinte feltünő hiányosság a mohácsi vész utáni, Habsburg-házbeli királyainktól származó czímerleveleinken.
A kiállításon volt czímeres leveleknek érdekes csoportját képezték a törvényhatóságok által nyert czímerek adomány-levelei is. E nemből a legrégibb Nagy-Lajos királynak 1369 május 7-én kelt patens-levele, melyben Kassa városnak új czímert adományoz. A czímer, azon idők szokása szerint, az oklevelen nincs lefestve; leírása így hangzik: csúcsíves pajzsban sárga pajzsfő, három ezüst liliommal megrakva, a mező hétszer vörössel és fehérrel (ezüsttel) vágva.
E czímert 1423-ban Zsigmond, 1453-ban V. László és 1502-ben II. Ulászló király bővítette, mindhárom oklevél látható volt a kiállításon, de mivel a czímerek színes hasonmásban is közismeretűek, leírásukat elhagyjuk.
A maga nemében páratlan azon nagy díszszel kiállított czímermegerősítő oklevél, melyet Pozsony városa nyert különösen a cseh háborúkban szerzett érdemeiért Zsigmond királytól, 1436-ban. A hatalmas hártyának felét foglalja el 154a pompásan festett s rárakott aranynyal ékesített czímer, illetve pecsét-ábra. Ez az első oklevél, melynek czímere nem pajzsba, hanem egy pecsét mezejébe zárva ábrázoltatik. A pecsét zöld keretű, bepréselt ornamentikájú arany táblán nyugszik. Vörös mezején fehér, rovátkolt bástyából három vörös fedelű, fehér torony emelkedik ki. A bástya közepén kapunyilás van, félig leeresztett sárga rostélylyal; a pecsétmezőt rózsaszín- és szürke szélű keret foglalja be, melynek kék alapján hatalmas góth majuskulákkal ezen körirat olvasható:
Az oklevél felső és jobb szélét góth stílű lombdíszítmény veszi körül. A czímert az oklevél szövege bőbeszédű pontossággal írja le, megemlítvén, hogy vele már régóta élnek Pozsony város polgárai. Az oklevelen konstatálható, hogy előbb a czímert festették a hártyára s csak azután írták rá a szöveget.
Bánfa város 1453-iki czímerlevelének ábrája már régebben megjelent a Turulban, s csak azért hozzuk fel, hogy utalhassunk szövegének azon pontjára, hol a szokásos «arma seu nobilitatis insignia» helyett «arma seu decoris insignia» áll, a mi arra látszik utalni, hogy a városok testületileg sem képeztek egy nemes személyt, illetve nem tekintettek a nemes emberrel egyenjogúaknak.
A kiállított megyei czímeres-levelek közt legrégibb volt Sáros vármegyének II. Mátyástól 1615 máj. 12-én nyert czímerlevele. A két géniusz által tartott czímerpajzs kékkel és vörössel van vágva, felül sárga ruhájú, fehérrel övezett, feje fölött koronát tartó, kinövő angyal, alul három, hullámos ezüst pólya.
A Mária Terézia által aranypecsét alatt kiadott azon oklevél, melylyel Erdélyt nagyfejedelemség rangjára emeli, 1765 november 2-án kelt. Az oklevélhez csatolt czímer így szabja meg Erdély jelvényét: vörös pólya által osztott pajzson felül kékben arany nap és ezüst félhold által kísért, jobbra néző, kinövő fekete sas, alúl aranyban 4 és 3 vörös bástyatorony. A czímert sátor és fejedelmi korona fedi.
A nagy királynő által bőven osztogatott pecsétábrás czímerlevelek főként gyönyörű festésű miniaturáik által tüntek ki, a legszebb volt a kiállítottak közt Szabadka városé.
Érdekesek voltak az V. Ferdinánd által adományozott magyar szövegű czimerlevelek is, egytől-egyig könyvalakban kiállítva, s kevés különbséget mutató ábrákkal ellátva.
Megemlítjük még végül Fiuménak 1659-ben Lipót királytól római császári pecsét alatt kelt czímeres-levelét, mely a német kanczelláriai praxis szerint az oklevél közepére festett czímerrel van ellátva. Aranynyal körített kék alapon van a czímer-cartouche, pajzsnak nem nevezhetjük, melynek vörös mezején sziklán álló balra fordult császári koronás, kétfejű sas körmei közt arany kantát tart, az ebből csorgó víz a sziklát körűlfolyja.
A nagyobbára gipszöntvényekben kiállított faragott emlékek szép sorozatából csak azoknak felemlítésére szorítkozunk, a melyek koruk- vagy kevésbbé ismert voltuknál fogva érdekesebbek. Ilyen volt egy a pozsonyi városház régi kapuzatáról származó boltzáradék, mely a Csák nemzetség oromdíszes sisakját ábrázolja: alacsony, kis takaróval ellátott csöbörsisak kinövő oroszlánnal. Ismeretes, hogy e házban lakott Károly Róbert természetes fiának, Kálmánnak anyja Erzsébet, ki, a mint azt Pór Antal úr kiderítette, a Csák nemzetségből származott.
Számos Mátyás király palotáiból fenmaradt faragvány-töredéken volt látható a királynak és nejének, Beatrixnek czímere. Ezek, ha variánsokat igen is, de új adatot nem szolgáltatnak. A XV. század második feléből való egy kőfaragvány töredéke a Nagy-Lajos alapította pécsi egyetem czímerével: könyv, két mögüle kinövő, jobbra-balra hajló, három virágú stilizált liliom-ággal, köztük nyolcz ágú csillag.
Egy vörös-márvány erkélypilléren, szép renaissance ornamentumok közt, Váradi Péter kalocsai érsek czímerét láttuk: vörössel és aranynyal osztott pajzsban felül két arany csillag, alul kék liliom. A czímer színeit a kiállításon volt Váradi-misekönyvből ismerjük: Kétségtelen, hogy a czímer Vitéz Jánoséból, Váradi Péter pártfogójáéból van átvéve.
A nagyszebeni templomban van az eredetije Hecht György, a XV. század utolsó éveiben elhúnyt nagyszebeni polgármester sírkövének, melynek az ember magasságú kő egész lapját betöltő, szép faragású czímere a Siebmacherből már ismeretes: pajzsfőben jobbra fordult csuka (Hecht), alul 2–1 ötszirmú rózsa; a csőrsisakon csukott 155szárnypár, a külső megrakva a czímeralakokkal. Takarója pompás hajlásokban köríti s az egész czímer kifogástalanul van megszerkesztve. A Siebmacherben a sisakdísz hibásan nyitott szárnypárnak van blasonálva és rajzolva. A czímer ott adott színei nem hiteles forrásból folyván (Reichenau közlése nyomán), figyelembe nem vehetők.
Megmagyarázhatatlan tévedés folytán a románkori faragványok közé került s a katalogusban XIII. századinak van mondva egy Várdai Ferencznek, az 1524-ben elhúnyt erdélyi püspöknek czímerével és nevével ellátott emlékkő, melynek eredetije a gyulafejérvári székesegyházat díszíti; a czímer a Gutkeled nemzetségé, jobbról kiinduló három hajlott ék, renaissance szabású pajzson, fölötte püspöksüveg; leirását Bunyitai Vincze «A gyulafejérvári székesegyház későbbi részei» cz. művében 1893-ban közölte.
A czímeres emléktáblák közt egy hosszú, keskeny falap vonta magára figyelmünket, mely egykor valamely fogadalmi kép alatt állhatott. Közepén köríves pajzson aranyban jobbra néző fekete sas van, két oldalán pedig hosszabb felirat megnevezi a tábla festőjét Thomas Pictor de Koloswart és megrendelőjét Nicolaus de Sancto Benedicto filius Petri dicti Petws győri éneklő kanonokot. Készült 1427-ben.
Szapolyai János és György, Szapolyai Istvánné és Máriássy Istvánné faragott és festett czímertáblái a márkusfalvi templomból kerültek a kiállításra; a két elsőnek rajzát a Magyar Nemzet Története IV. kötetéből ismerjük. A két Szapolyaié a következő czímert tartalmazza: négyelt pajzs első és negyedik osztályában vörösben, jobbra ágaskodó ezüst egyszarvú, a második és harmadikban kékben ágaskodó ezüst farkas, arany félhold és csillag által kisérve. Sisakdísz a kinövő egyszarvú. Szapolyai Istvánné szül. Hedvig tescheni herczegnőé a tescheni czímert vörösben arany sast mutatja. Máriássy Istvánné született Csaholy Lucziáé pedig a Káta-nemzetség arany kerekét vörös mezőben.
A XVII. században szokás volt a temetési czímert a fegyvertrofeumok közé helyezni. Ilyen fából faragott és színezett, trofeumos czímert többet láttunk a kiállításon. Ilyen volt a vezekényi csatában (1652) elesett Eszterházy Miklós és László, Eszterházy Dániel és Sándor, valamint Révay Pál halotti czímere. Az Archaeologiai Értesítőből ismeretes a Drugeth család egy tagjának, valamint a Széchyeknek a XVII. századból származó ólom halotti czímere. Szépek voltak a többnyire hatalmas nagyságú, keretbe foglalt, aranyozott és ezüstözött réz-czímertáblák, egyik Apaffy Györgyé, másik Ébeni Istváné a XVII. századból, Bánffy Györgyé pedig 1708-ból.
Selyemre festett temetési czímere volt Rhédei Jánosnak és Teleki Ádámnak.
Hogy a fegyvereket, melyekből különösen a pajzsok a heraldikának nemcsak alkalmazási helyét, hanem tárgyát is képezik, ismertetésem végére hagytam, annak oka abban keresendő hogy kiállításunkon a nagy számmal kitett pajzsok között egyetlen heraldikai pajzs sem találkozott. A czímerrel ellátott pajzsok mind a XV. század közepénél fiatalabb hadi pajzsok voltak, s czímereik semmi féle új adatot nem szolgáltatnak. Különben a legtöbb XV. századi pajzs csak ornamentális díszítéssel van ellátva.
Két Mátyás király testőrserege által viselt állópajzson találunk czímert. Egyiken ezüst alapon feketével rajzolt Szent-György alakja volt látható, körötte négy köríves pajzs, egyikben az ausztriai pólya, másikban a kettős kereszt, a két alsó czikczakkos vonalakkal volt kitöltve. A második pajzs hasonló színezetű, ugyancsak a sárkányt ölő Szent-György alakját mutatja, ennek jobb oldalán kerek lap a hármas halomból kinövő kettős kereszttel, balján csúcsos pajzs faágon álló s csőrében gyűrűt tartó hollóval.
A XVI. századi magyar pajzsoknak kedvencz ékítménye a kardot tartó kar, a vitézlő rend szokott jelvénye egyaránt használják gyűrűkön és czímerekben. Közönséges dolog volt, hogy ha valaki családja czímerét nem ismerte, egyszerűen felvette a kardot tartó kart czímerül. A török pajzsok viszont azonnal felismerhetők a rájuk festett szárnyas saslábról, mely mint a gyorsaság jelképe, a török lovasságnak volt általánosan használt jelvénye. Mindkét féléből számos példány volt kiállítva.
A fraknói fegyvertárból származó két XVI. századi pajzson a közjegyzői jelvényekre emlékeztető kereszt látható, talán valamely litteratus emberekéi, kik e harczias időkben gyakran felcserélték a tollat a szablyával.
156Szépen rajzolt czímer van egy Teleki Samu gróf tulajdonát képező XVI. századi ökölpajzson. Négyelt pajzs első és negyedik osztályában befelé fordult oroszlán, a második és harmadikban hármas kaputorony. Az elegáns formájú sisak kaczéran félrecsapott tekercsébe három strucztoll van tűzve.
A sisakok közt említésre méltó a Scander-bégnek tulajdonított oromdíszes, félgömb alakú vassüveg. A cimičre-t egy rézből vert aranyozott kecskefő képezi. A sisak, kicsiny lévén arra, hogy valaki a fejére tehesse, bizonynyal a nagy fejedelem temetésénél szolgált dísz gyanánt.
Szirmay Alfréd gróf számos nagybecsű tárgy között egy a XIII–XIV. századi heraldikai sisakok formáját mutató üstsisakot állított ki. E példányon azonban hiányozván az oromdísz megerősítésére szolgáló lyukak, valószínű, hogy csak hadi czélokra szolgált.
A XV. századi csőrsisakok egy remek példánya Wilczek János gróf gyűjteményéből került a kiállításrá. A sisak tetején a takaró és a cimičre megerősítésére szolgáló kilencz lyuk van, így tehát bizonyos, hogy tornáknál használták. Hasonló sisak volt egy lóhátra ültetett tornafegyverzethez is téve.
Czímeres zászlókat nagy számmal láttunk, a Rákócziak, Bethlenek, Batthyányak, Eszterháziak, Apaffyak czímerével. Ott volt a Kossuth Miklós temetési zászlaja is, a czímer leirása a Turul 1894-iki folyamában található. A Zrínyi czímer színeit ismerjük meg egy a Zrínyi- és Rákóczi-család czímereit mutató, valamely ünnepélyhez készült s 1650. évszámmal ellátott lobogón. Hasított pajzsban jobbról fehérben fekete szárnypár, balról kékben fehér bástyatorony. A színek tehát eltérnek a Zichy Jenő gróf birtokában levő czímeralbum Zrínyi czímerétől.
Fegyvereken két érdekes ismeretlen czímert találtunk. Egy a XV. század végéről való számszeríjjon elefántcsontba vésve szépen stilizált czímer a Káta nemzetségére hasonlít: köríves pajzsban négyküllős kerék, sisakdísz két szarv közt a pajzsalak. Egy XVI. századi puskán pedig a következő czímer látható: Fölfelé ékbe hasított pajzs, jobbról balról egy-egy befelé fordult ágaskodó oroszlán, alul madár; a rostélysisakon koronából két sasszárny közt kinövő, posztóruhás, magyaros süvegű, vállára vetett fokost tartó alak.
Ágyúkon előfordult a Báthori, Batthyány, Bebek, Eszterházy, Koháry, Oláh és a Szapolyai czímer, úgyszintén a Habsburg ház több tagjának czímere.
Az ötvösműveken levő czímerek nagy része az ötvösmű-kiállítás katalogusából már ismeretes. Két czímert azonban nem hagyhatunk felemlítetlenül, minthogy azok hazai heraldikánk legszebb emlékei közé tartoznak. Mindkettő Nagy-Lajos czímere, az egyik a Szent-Simeon koporsóján volt látható, a másik az aacheni kincsből való könyvtábla vert ezüstből. Mind a kettő klasszikusan szép példája a XIV. század heraldikai termékeinek.
Igen sok üveg- és cserépedény volt czímerekkel díszítve. A legrégibbek voltak XVI. század elejéről származó üvegserlegek, melyeken Bártfa város czímere volt élénk színekben beégetve.
A codexeken és a miniált nyomtatványokon is egész csapatát láttuk a tudományt-kedvelő magyar főpapok czímereinek. E czímerek azonban ép úgy, mint a Mátyás könyvein levők, többnyire megbízhatatlanok. Érdekes volt Albert király «Viridarium Imperatorum et Regum Romanorum» cz. codexének díszlapja, a római birodalom, Magyar-, Cseh- és Morvaország valamint Ausztria czímerével. Úgyszintén az egyetemi könyvtár tulajdonát képező s Strassburgban Mentelinnél 1473-ban nyomott Speculum Historiale, a mely egykor III. Frigyes császáré volt s első lapján ékesen festett lombdísz, között a császár összes országainak czímereit, viseli.
A könyvek tábláin is számos érdekes czímert talált a figyelmes szemlélő. Nem szólunk a Corvina kötéseiről, sem a nagyszámú, többnyire erdélyi nemescsaládok czímereivel diszített XVI–XVIII. századi kötéstáblákról, csak Bártfa 1460-iki jegyzőkönyvének tábláját említjük meg, kétségtelenül a legrégibbet, a hazai czímeres kötések között. Az erszény módjára készített üres pergamentboríték előlapján látható a város czímere. Az egész czímer tintával van a táblára rajzolva, kivévén a keresztbe tett bárdokat, a koronát és a liliomot, melyek hártyából vannak kivágva s úgy ragasztattak a czímerre. Eredetileg színezve volt, ma már azonban csak a felső 157mező kék s a bárdok nyelei vörös színének nyomai vehetők észre. Az alsó mező osztásai sorrendre eltérnek az 1453-ban V. László által a városnak adott czímerétől, a mennyiben ezen vörössel, táblánkon pedig fehérrel kezdődnek.
Legvégül még egy heraldikai kuriózumról emlékezzünk meg. Egy asztalnyi nagyságú bélyegző volt kiállítva a közoktatástörténeti csoportban, rajta egy terpeszkedő kétfejű sas. Ezt a bélyegzőt használták a mult században a nagyszebeni Terézia-árvaházban, a lepedők megjelölésére. Reméljük, hogy azóta ez a magyar szemeknek nem igen kedves czímertani állat ott is kiveszett, mint, Istennek hála, számtalan helyről hazánkban, a hol még nem is oly régen ékeskedett.
Ime egy kis mutatvány az ezredéves kiállítás heraldikai és sphragistikai emlékeiből, a melyből megtanulhatjuk, hogy sem a külső, sem a belső ellenségekkel vívott folytonos harczok nem tudták megakadályozni a magyar nemzetet abban, hogy még ily mellékes dolgokban is, mint a heraldika, lépést ne tartson a nyugati nemzetekkel.
Egyszersmind bátorkodom egy eszmét megpendíteni, a mely, mint hiszem, viszhangra fog találni társulatunk tagjainál.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság a jövő évben tölti be fennállásának tizenötödik évét. Ez az idő nem telt el haszontalanul, a társulat jóformán megteremtette hazánkban a czímertant, a melynek, ha akadtak is azelőtt egyes művelői, azok néhány kivétellel nagyon is dilettánsok voltak, s kellő organum hiányában dolgozataikat alig publikálhatták. Azt vélem, eddigi működését méltóan koronázná be a társulat egy tizenöt éves évfordulója alkalmából rendezendő heraldikai kiállítással, a melylyel míg egyrészről itthon szaporítaná az érdeklődők számát, addig megmutatná a külföldnek, hogy a magyar nemesség, a melyet szokásban volt barbárnak, az oroszszal egy rangon és fokon állónak mondani, nagy múltjának ép oly fényes bizonyítékait, ha nem különbeket, tudja bemutatni, mint akármelyik külföldi. Az ezredéves kiállítás megmutatta, hogy a magyar nemesség örömmel engedi át családi ereklyéit, megmutatta, hogy szorgalom- és iparkodással a múltnak milyen nagybecsű kincseit lehet összegyűjteni aránylag rövid idő alatt. A feladat nem nehéz, s az eredmény, a melylyel kecsegtet, sokkal nagyobb, hogysem az eszmét a társulat feledésbe merülni engedhetné. Noblesse oblige!
Varju Elemér.
