Ágota királyleány származása.
49Ágota királyleány származása.
E tárgygyal régente Cornides,* újabban Xántus és alúlirott* foglalkoztunk, legújabban – még pedig bővebben – Wertner Mór,* de mindannyian megoldatlanúl hagytuk a kérdést, hogy Ágota, kit Eadward, Eadmund Ironside fia, állitólag a magyar király udvaránál vett nőül, tulajdonképen mely királyi házból eredt. Így például Wertner említett művének 51. lapján fölveti a kérdést, hogy «ki volt tulajdonképen Ágota?» Ezután fejtegeti, hogy Gizella királyné nővére, mint ezt némely írók állítják, nem lehetett; és Suhm combinatióját, hogy t. i. Ágota Brunónak, Gizella királyné fivérének volt volna leánya, szintén valószínűtlennek állítja. Szerző továbbá a névmutatóban Ágotát István királyunk «állítólagos» leányának említi és a szövegben is a szent király gyermekei közt sorolja föl őt. De mint helyesen megjegyzi, ha Ágota csakugyan István király leánya volt volna, úgy Imre herczeg halála után trónörökösül inkább az ő férjét, tehát vejét és nem Pétert, tehát sógorát szemelte volna ki a király.
* Regum Hungariae Genealogia. (Posonii, 1778.)
* Századok 1878. évf. 668. l. és 1887. évf. 783. l.
* Az Árpádok családi története czimű derék munkájában.
Mint tudjuk, a régi krónikások egyetlen egynek kivételével mind azt állítják, hogy a svéd király a két gyermeket a magyar királyhoz küldte fölnevelés végett és Wertner hozzáteszi, hogy Messenius János is határozottan ezt állítja és még avval »indokolja« állítását, hogy István királyunk és a svéd fejedelem között «rokonsági kapcsot tételez föl.»*
* Scandia Illustrata I. k. 79. l.
Lássuk tehát, hogy az egyetlen dissidens, Brémai Ádám, mit mond e tárgyról. Mint már említettem idézett cikkemben, szerinte a svéd király a két gyermeket Oroszországba küldötte.* Eddig nem igen méltattuk kellő figyelemre a német krónikásnak ezen első látszatra furcsának tünő állítását, pedig szerény nézetem szerint az angol krónikások tévútra vezettek bennünket és csak Ádám jár a helyes úton.
* «Frater vero Adelradi Edmund vir bellicosus ob gratiam victoris, veneno extinctus est: Filiique ejus in Ruzziam exilio sunt damnati.» M. Adami Bremensis Historia Ecclesiastica, lib. II. cap. XXXVII.
Még 1891 június havában egy amerikai kutató, névszerint Mr. Felch, levelet intézett a magyar tudományos akadémiához, melyben útmutatást kért ettől, hogy mily úton-módon derítheti föl Ágota valódi származását és a sok egymásnak ellentmondó krónika közül melyiknek van igaza. Levelében elősorolta mindenekelőtt az Ágotának Gizella királynéval, II. Henrik német császárral és Salamon magyar király nejével való állítólagos rokonságát hírdető krónikákat s azután hozzátette, hogy más «tekintély» állítása szerint azonban Ágota szülei «Ladislaus» és neje «Enguerharde» – Oláf, «norvég» király leánya – voltak. Egy más «történetíró» pedig szerinte valami úton-módon Ágotát I. Endre magyar királylyal hozza atyafiságba, ki Anasztáziát vette nőül, 50Jaroszláv orosz «király», Szent Vladimir fiának, leányát. Ime itt van a Messenius kereste rokonsági kapocs. Sokkal valószinűbb, a mit Brémai Ádám állít, t. i. hogy Oláf a két angol-szász királyfit Oroszországba küldötte vejéhez, mint az, hogy István királyhoz küldte volna őket, kinek talán hírét sem hallotta.
Miután Szily Kálmán úr, az akadémia főtitkára a Felch levelére való válasz megírásával engem bízott volt meg, én megírtam röviden az amerikainak, a mit a kérdésről tudtam s fölkértem őt, hogy közölje velem, miféle forrásban födözte föl Ágota orosz rokonságának nyomát. Feleletében egy egészen modern compilatiót, The Tuttle Family czímű amerikai genealogiai munkát nevezett meg, mely viszont egy Royal Descents nevű modern és hasonló irányú munkára hivatkozott, de ennek szerzője nevét vagy magát a művet még nem sikerült fölkutatnom.
Azóta egy irlandi baronet, Sir Charles S. King is látott egy szintén modern leszármazási táblát, melyet néhai Sir Bernard Burke, Ulster King-at-Arms, számos angol genealogiai munka compilatora «hitelesített.» Ágota apja gyanánt ebben a táblában is I. Jaroszláv, orosz nagyfejedelem, «más néven Ladislas vagy György» szerepel.* Az eredeti forrást azonban, úgy látszik, ő sem ismeri, mert az említett lapban megjelent felhivásomra még nem felelt.
*A londoni «Notes and Queries»-ben, 8-th Series IV. 511.
A «Jaroszláv, más néven Ladislas» állítással nem kell sokat törődnünk, miután tudjuk, hogy e két nevet mily gyakran elcserélik. A György névnek is megvan az eredete. Mint tudjuk, a XIII. században alapított Dorpát város orosz neve Jurjev. Az orosz történetírók, mint pl. Karamzin és Rambaud állítása szerint, e várost illetőleg annak elődjét éppen a kérdésben forgó I. Jaroszláv alapította, talán egy még régibb földúlt, fölégetett eszth palánk helyén s a maga neve, György (Juri), után Jurjev-nek nevezte el. Szerény nézetem szerint ez azonban csak afféle «elfogadott mende-monda», une fable convenue, mint Voltaire nevezné.
Így pl. Nesztor krónikája a 6538. (1030.) év alatt fölemlíti, hogy Jaroszláv Jurjevet alapította a csúdok földjén, de azt nem említi, hogy miért választotta a nevét.
Az említett történetírók szerint továbbá Jaroszláv görög művészekkel pénzeket veretett, melyeknek egyik oldalán a fejedelem «szláv» neve «szláv» betükkel, a másik oldalon pedig «keresztény» neve () görög betükkel fordúl elő. Még nem volt alkalmam Tolsztoj kitünő éremtani munkájában ez állítás helyességéről meggyőződést szereznem, de egy kezem ügyénél lévő munkában* Jaroszlávnak több érme van közölve fametszetben és ezeknek rajzai után itélve élek a gyanúpörrel, hogy a György név körül valami tévedés van. Mert a szöveg az érmek mindkét oldalán szláv nyelven van. A hátulsó oldalon egy szigony-féle jegy van és köriratban «Jaroszláv ez az ő ezüstje» (Jaroszlav sze ego szrebro). Az érem melső oldalán pedig egy fejedelem mellképe és szláv betük; a kép jobbján , balján (az ő ábrázatja?). Ebből olvasták ki az oroszok a Georgios nevet, mert roszúl olvasták el az egyes betüket s ezeket nem körben, hanem felülről lefelé függőleges irányban olvasták.
* Dr. Schieman, Russland, Polen und Livland, I. k. 88. l.
Különben ne sutor ultra crepidam! Nincs is szükség reá, hogy a György névvel tovább bajlódjunk. A név akár valódi vagy hamis, világos bizonyítékúl szolgál arra, hogy I. Jaroszlávot értette mind a Felch, mind a King által látott két leszármazási tábla. Már pedig történetileg megállapított tény az,* hogy I. Endrének neje, Anasztázia, I. Jaroszláv leánya volt. Ha tehát sikerülne Ágota orosz származását bebizonyítanunk, úgy több angol krónikás állítása helyes volna. Igy például William of Malmesbury azt állítja, hogy a két angol-szász herczeg közül «minor Agatham reginae sororem in matrimonium accepit». Midőn az angol király 1054-ben Magyarországba követeket indított, hogy Eadwardot, Ágota férjét az angol trón örököse gyanánt haza hivassa, a magyar trónon I. Endre ült s ennek nejét Anasztáziát érti William of Malmesbury a «regina» alatt, nem pedig Gizella királynét.
* Wertner, id. m.
Eadward mindenesetre még az orosz udvarnál ismerkedett meg nejével és itt vette őt el. Magyarországba azután, valószínűleg akkor telepedett 51át, midőn I. Endre ügye jobbra fordúlt és ez számkivetéséből haza mehetett. Talán nővérének Anasztázia királynénak kiséretéhez tartozott Ágota férjével a magyar udvarnál.
Az orosz krónikákban persze hiába keressük Jaroszláv leányainak számát vagy neveit. Történetileg megállapított tény az is,* hogy Anasztázián kívül Jaroszlávnak még két leánya volt, t. i. Erzsébet, kit 1043-ban III. Harold norvég király vett nőül és Anna, ki 1044-ben I. Henrik franczia királyhoz ment feleségűl. De azt, hogy e három leánya volt és mik voltak neveik, magyar, skandináv és franczia forrásokból tudjuk meg, nem pedig az orosz krónikákból.*
* Ugyanott.
* Pray szerint (Annales Reg. Hungariae I. k. 54. l.) «erat haec Nastasia Jaroslai Vladimiravichii filia, a nostris deinde Agmunda dicta.» De ez tévedés. Vagy Bonfinius, vagy az ő művét kiadó «librarii» egy vesszőt félrehelyeztek s így lett a Thúróczi állításából: «Salomon in claustro Agmund, matre et uxore derelictis» Bonfiniusnál («in claustro, Agmund matre» stb.) a claustrum nevéből a királyné neve.
Az angol krónikák egy része szerint pedig Ágota Henrik német császárnak volt rokona. Ennek csupán annyi volna az alapja, hogy Ágota nővérének fia, Salamon magyar herczeg nőül vette III. Henrik császár leányát, Juditot.
Úgy látszik, az egész zűrzavar egyes krónikások hibás következtetésein alapúl. Az angol király Magyarországból hívja vissza az angolszász herczegeket: ergo – így vélik az illető krónikások – Oláf Magyarországba küldötte őket. Az ilyenféle baklövést modern íróknál is bőven találunk.
Ha pedig a krónikások megnevezik a magyar királyt, úgy mindig Salamonnak hívják őt; pedig Oláf még 1018-ban halt meg és Salamon legalább is 20 évvel ezután születhetett. Wertner ezt akkép magyarázza, hogy a király teljesen kiirt neve helyett a régi krónikák és okiratok rosz szokása szerint annak csak kezdő betűje S. fordúlt elő az eredeti szövegben s hogy ezt «Stephanus» helyett «Salamon» -ra magyarázták a későbbkori másolók. De alkalmasint Istvánnak hírét sem hallották, Salamonét pedig igen s innen a tévedés.
Idézett czikkem megjelenése óta még pedig szintén egy általam nem említett más krónika jelent meg, az angol Master of Rolls Series-ében t. i. Gaimar Lestorie des Engles czímű műve ó-franczia nyelven. E versióban Cnut az angol király ír «Denemarc»-ba, hogy az ott növekedő két angol-szász herczeget csonkítsák meg, hogy soha ki ne gyógyúljanak. De Walgar, a két fiú hű őre, ki ismerőse volt a magyar királyi párnak, alattomban elvitorláz velük három hajón a tengeren. Legyen szabad azt, a mi következik, az eredeti szövegben közölnöm. E szerint Walgar a két fiúval.
Od sul treis nefs se mist en mer;
Si espleita son errer,
Ken sul cinc jurs passat Susie
E vint en terre de Hungrie.
La siste jur est ariuez
De suz Gardimbre, la citez:
Li reis i ert e la raine,
A ki Hungrie estait acline.
Walgar esteit lur conissanz;
Si acesmat les dous enfanz.
Si espleita son errer,
Ken sul cinc jurs passat Susie
E vint en terre de Hungrie.
La siste jur est ariuez
De suz Gardimbre, la citez:
Li reis i ert e la raine,
A ki Hungrie estait acline.
Walgar esteit lur conissanz;
Si acesmat les dous enfanz.
Ezután részletesen írja le a jövevények fogadtatását. Walgar a király oltalmát kéri a fiúk számára s ez nemcsak hogy szívesen fogadja őket, hanem sereget is igér nekik, hogy fegyveres hatalommal visszahelyezze őket ősapáik országába. A gyermekek azonban egyelőre udvaránál maradnak. Három év leteltével Eadgar az idősebb, ki ekkor 19. évét már meghaladta, beleszeret a király leányába s ez viszonozza szerelmét. Alig telt el ismét egy év és a királyleány – «mit mondjak? titkolni tovább nem lehetett» (ke dirraie? tant est alez, Li plaiz ne pout estre celez) – anyának érezte magát. A király nemcsak hogy nem haragudott meg, hanem egész népe előtt ünnepélyesen összeeskettette az indiskrét szerelmes párt. A leány a király legidősebb gyermeke lévén s miután nem volt trónörökös az országban, Eadgart nevezte ki annak a boldog apa. Időfolytán az angolok visszahívták a két gyermeket, «mert apjuk már nem élt».* Néhány további versben pedig Eadwardról az idősebb testvérről említi a lantos, hogy ez visszament Magyarhonba «cousin»-jainak segélyére, 52kiknek háborújuk volt, melyet «cilstet de Velecase» idéztek elő.*
* Id. mű, 4581–4654 vers. A mű teljes czíme Lestorie des Engles solum la Translacion Maistre Geffrei Gaimar; megjelent két kötetben a Rerum Britannicarum Medii Aevi Scriptores 91. sz. a.
* Ugyanott 4786–4790. vers.
A dolog jobb megértése végett meg kell azt is említenem, hogy a kiadó négy különféle kéziratot használt föl, a melyekben az illető ország neve majd egyszer «Susie», két izben «Russie» és egy izben «Ruissie»-nek van irva. Svédhon neve csak egyszer fordúl elő a krónikában és «Swave»-nak van irva. A királyi város neve pedig egyszer «Gardimbre», kétszer «Gard-humbre» és egyszer «Gardumbre». A bujtogató személy vagy népség (mert egyes és többes számban fordúl elő) neve pedig «Velecase, Welcase és Uelcase».
Mint láthatjuk, krónikásunknak a földrajz nem képezi erős oldalát. Hogy öt napi hajókázás után Walgar ismét partra szállt, azt még elhihetjük a krónikásnak. Hogy azonban a magyar tengerparton kötött volna ki és megérkezése utáni napon már tisztelgett volna a magyar királynál, még pedig ennek székvárosában s hogy ez késznek nyilatkozott volna a két fiút erőhatalommal visszahelyezni ősi birtokukba, no azt – credat Judaeus Apella! Az egész előadásból világos, hogy Walgar a két fiúval orosz parton kötött ki s hogy az egyik herczeg orosz királylányt vett el nőül.
Vladimirnak 1015-ben bekövetkezett halála után számos fiának meg kellett volna osztozkodniok az apai örökségen. A legidősebb fiú, Szvjatopulk azonban erőszakosan elfoglalta Kievet, a fővárost, megölette két fivérét, Boriszt és Gljebet. Midőn azután egy harmadik testvért is meggyilkoltatott, Jaroszláv fegyvert fogott ellene 1019-ben, kiverte a testvérgyilkost a fővárosból, és megfosztotta őt trónjától, melyet maga foglalt el és melyen rövid megszakítással 1054-ig ült. Gaimar előadása, ámbár a királyt meg nem nevezi, nagyjában mégis megegyezik azon állítással, hogy az angol-szász herczeg Jaroszláv leányát vette el nőül. A mit azonban egy trónörökös nemlétéről stb. állít, az persze költői szépítés, mert Jaroszlávnak volt több fia.
A város neve is orosz theoriánk mellett bizonyít. A krónikás, úgy látszik, északi forrásokból merített és «Gardarike» országból «Gardimbre» várost csinált. E forrásokban mint pl. az Oddrról szóló iszlandi régi szágában, Gardarike Oroszországot jelent.* Szűkebb értelemben azonban Tatiscsef szerint «Gardorika» alatt Ó-Ladoga városát, Rurik székhelyét kell értenünk, melynek körfalai 1114-ben épültek s ezeknek romjai még e század elején léteztek s talán mai napság is láthatók.*
* Bármely iszlandi szótárból meggyőződhetünk arról, hogy «Gardar» vagy «Garda rike» alatt Qroszországot kell értenünk. V. ö. EarIy Russian History by W. R. S. Ralston (London 1874.) 191. l. és The Heimskringla from the Icelandic of Snorre Sturlason by Sam. Laing (London 1889.)
* La Chronique de Nestor par Louis Paris. (Paris 1834.) II. k. 126. l.
Walgár tehát Oláf országából elindúlva, a balti tengeren át és a finlandi öbölön végig hajózott és ennek legkeletibb zugában a Néva torkolatánál vetett horgonyt. Innen bizonyára az u. n. «varégek útján», t. i. azon ősrégi kereskedelmi úton, mely a Néva torkolatától Byzanczba vezetett, jutottak el a menekülők Kievbe.* Magában véve tehát ez az út ép oly kevés nehézséget, vagy talán még kevesebbet is támasztott, mint ama másik út Hamburgon át Magyarországba.
* L. pl. Oroszország térképét 962 körül Schiemannál, id. m. I. k. 64. l., melyen – közbevetőleg említem – Erdély mint «Streitgebiet zwischen Ungarn und Patzinaciten» van megjelölve.
Hogy a «cil de Velecase» vagy «cels de Welcase» alatt kit, vagy mily népet kell értenünk, azt a tudósítás gyérsége miatt bajos eldönteni.*
* Az angol kiadó azt a megjegyzést koczkáztatja, hogy a bolgárokat kell értenünk. De valószínűleg szintén oroszországi nép vagy város neve.
Különben is Gaimar az egyedüli krónikás, ha nem csalódom, ki tud valamit erről az állítólagos segélyadásról.
Ámbár eddig még nem sikerült Ágota orosz származását teljes biztonsággal megállapítanunk, remélem, fölhozott érveim elég erővel bírnak arra, hogy meggyőzzék az olvasót, miszerint a kérdés megoldását ezen új irányban kell keresnünk s a kutatást a régi kerékvágás elhagyásával ezen új úton tovább folytatnunk. Már Ágota keresztneve is orosz-byzanczi származásra utal. Jaroszlávnak anyja Anna Porphyrogenita volt, II. Basilios és VIII. Konstantin császárok nővére. Nagyanyjának, Theophaniának neve pedig 53a házasság előtt Anasztázia.* Továbbá nagyapjának, II. Romanos császárnak volt egy Agatha nevű nővére, t. i. VII. (biborban született) Konstantinnak kedvencz leánya. Ezért fölötte valószínű, hogy Jaroszláv négy leánya közül háromnak a byzanczi rokonság emlékére és tiszteletére az Anasztázia, Anna és Agatha neveit adta. A negyediknek Harold, a Senlacnál elesett utolsó angol-szász király volt férje és neve a krónikák szerint Erzsébet volt; de még ebből, mint tudjuk, nem következik szükségképen, hogy annak keresztelték őt. Azért az sem lehetetlen, hogy az ő eredeti neve sem képezett kivételt és szintén valami byzanczi nőrokonét választottották eredetileg számára s ezt csak új hazájában, férjének birodalmában cserélte el Erzsébetre.*
* V. ö. Dr. G. F. Herzberg, Geschichte der Byzantiner etc. 170 l.
* Az éjszaki krónikákban neve «Elisabeth» vagy «Elissif».
Meg kell még említenem egy modern dán író, Steenstrup elméletét.* Szerinte lehetséges az, hogy «ad regem Suuavorum»* vagy «ad regem Swevorum»*, mindkettő toll- vagy olvasási hiba «ad regem Sclavorum» helyett és hogy maga Knut küldötte a két gyermeket egyenesen «Sclavoniá»-ba, nem pedig Oláf. Szerinte, továbbá, az illető «szláv» király vagy a magyar, vagy a lengyel király lehetett. A magyar király azért, mert az Annales Hildenheimenses* Imre magyar herczeget, István fiát, «dux Ruizorum»-nak czimezik és szerinte Wipo is* Magyarországot érti, midőn azt írja, hogy Bezprim herczeget Boleszláv lengyel király fiát «in Ruzziam (vagy Ruhhiam) provinciam» száműzték. Csakhogy itt az a kérdés támadt, hogy ha István volt az illető «rex Sclavorum», ki volt a «rex Hungarorum» vagy «rex Hunorum», kihez a «szláv» király a gyermekeket utólag elküldötte? A lengyel fejedelem pedig – nem király, mert e méltóságot csak közvetlen halála előtt (1025) vette föl – Knutnak szintén rokona volt* s Lengyelországnak «Sclavonia» volt a neve a régi krónikákban és azért Steenstrup szerint az sem lehetetlen, hogy az angol-szász herczegecskék Boleszlávhoz lettek küldve. Ha szerzőnk ennek az elméletnek helyességével meg van elégedve, ám ehhez való jogát tőle senki el nem fogja vitatni. Sem a történelem, sem a földrajz nem lát benne nehézséget, mert Boleszláv még 995-ben hódította volt meg Pomerániát s győzte meg a poroszokat s ezen időpont óta hajói a Visztula folyón, mely a danzigi öbölbe torkol, szabadon közlekedhettek a balti tengerrel.
* Johannes C. H. R. Steenstrup, Normannerne (Koppenhága 1882.) III. k. 304–308. l.
* (Canutus filios Eadmundi Ferrei Lateris) parvo elapso tempore ad regem Suuauorum occidendos misit. Qui licet foedus esset inter eos, precibus illius nullatenus voluit acquiescere sed illos ad regem Hungarorum ... misit.» Florentius Wigornensis ad annum 1017.
* «(Filii) missi ad Regem Swevorum, ut perimerentur, sed miseratione ejus conservati Hunorum regem petierunt.» William of Malmesbury krónikájában.
* Mon. Germaniae. Scriptores III. k. 98. l. «Heinricus Stephani Regis filius, dux Ruizorum (anno 1031.) periit.» Pauler Gyula szerint (A magyar nemzet története I. k. 530. l. 152. jegyzet) azonban ez valószínűleg valami félreértés vagy tollhiba.
* Ezt a nyulat legelőször Palacky zavarta föl (Geschichte Böhmens, I. k, 269. l.); követték őt a hajszában Röpel (Geschichte Polens, I. k. 165. l.) Schiemann (id. m., I. k. 405. l.) és mások. Ez utóbbi szerint «es ist das nördliche Ungarn gemeint, das von chorbatischen und ruthenischen Elementen bevölkert war.» – Mások Rügennek, ismét mások Oroszországnak értik. Ez utóbbiakhoz sorakozik – Schiemann szerint – legujabban az orosz Linnicsenko a kievi egyetem közleményeiben (Kiev, 1882–84.)
* Knut király rokonságát a lengyel uralkodó családdal Zeissberg igyekezett tisztázni az Archiv f. oester. Geschichte 1867-iki folyamában: XXXVIII. k. 111. l. Ő elveti Thietmár és Bremeni Ádám versióját és elfogadja Snorre azon állítását az Olaf Tryggvasson szágájában, mely szerint Knut és Heroldnak szülei Gunhilda és második férje Szvén király, Oláf szülei pedig Erich (Sejrsael = Győzelmes) király és Szigrid (Storraade = Büszke) királyné voltak. Gunhilda «Buriszlávnak, Wionland királyának» volt leánya és halála után férje Szvén elvette Erich özvegyét, Szigridet. «Buriszláv» alatt Boleszlávot, «Winland» alatt «Wendland» kell értenünk. De Gunhilda Boleszlávnak (Boleslas Chrobry) nem leánya, hanem nővére volt és apjuk I. Miseco (Mieczyslav). Különben Wertner Mór kimutatta (id. m.) azt, hogy István király mostoha anyja I. Mieczyslávnak volt nővére, Judit pedig I. Boleszláv 2-dik neje. Gunhilda tehát Juditnak nagynénje volt.
A veszprémmegyei görög apáczák kolostorának István király részéről kiállított alapító levelét is belevonja Steenstrup érvelésének keretébe, de a mit ebben talál, annak aligha veszi sok hasznát szerzőnk.
Kropf Lajos.
