I. A Haschendorfiak.
I. A Haschendorfiak.
Hogy Magyarország és Ausztria közt a kölcsönös érintkezés még az előtt, hogy a magyar korona a Habsburgokra szállott, nagyon sűrű volt, épen olyan ismeretes, mint a hogy a két ország sajátszerűen alakult viszonyainál fogva szükségképen jelentkező tény.
A bármely rangú magyar és osztrák családok közt létrejött kölcsönös házasságok – nevezetesen a két állam határszéli vidékein lakó családok közt kötöttek – a kölcsönös politikai küldetések, szolgálatok, melyeket az osztrákok a magyar királyoknak békében-háborúban teljesítettek, a politikailag túlkapóknak és hitehagyottaknak mindkét fél részéről nyujtott menedék stb. szükségkép magával hozta, hogy különösen az osztrákok átmenetileg, rövidebb, avagy hosszabb ideig Magyarországban lelték fel második hazájukat; hatalomra, birtokra itt tettek szert és – igen sok más külföldi módjára – felvétették magukat még az országnagyok sorába is.
Főképen az Árpádok kihaltával tárulnak szemünk elé eme jelenségek; kivált Róbert Károly király uralkodása idejében; a király a bel- és külföldi bonyolult viszonyok, zavargások közepette szívesen felvett minden egyes használható külföldi egyént, s ekképen kivált a szomszédos szegényebb osztrák lovagoknak módot, alkalmat nyujtott arra nézve, hogy Magyarországban biztosítsák jövőjüket.
Legelőször is 1292 november 1-én tünik fel Gottesprunne helységben (ma Göttlesbrunn, a Lajta melletti Brucktól északnyugatra) «herr Wulfing von Gottesprunne» tanú minőségben egy okiratban;* nem lehetett valami vagyonos birtokos itt, mert Göttlesbrunnban ez időtájt egyéb birtokos családok is vannak;* valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Magyarországba költözött s Róbert Károly szolgálatába lépett.
Niederöst. Urkundenbuch. I. 193,
Pl. 1308 nov. 30-án a Seibot és Eberhard testvér azután Ortulf és fia, Ottó; i. h. 223.
Magyarországba jövetelének időpontja nem határozható meg; csak annyit tudunk, hogy Károly a Sopronmegyében fekvő s az osztrák Ebenfurthtól nem messze eső Harschendorf (ma Hasfalva, Haschendorf) német helységet adományozta neki s hogy ő és fiai itt Magyarországban már csak Hasfalva urainak nevezik magukat.
Az első Wolfingről szóló okirati tudósítás talán 1317-ből való. Ez időtájt ugyanis annyira zaklatta a Lajtapordányban lakó királyi alattvalókat, hogy valamennyien kénytelenek voltak odahagyni a helységet. Pottendorfi Rudolf (hasonlókép osztrák származású egyén) soproni főispán nem mert önkényűleg fellépni Wolfinggel szemben, a Güssingi család tekintélyes tagját, Jánost kérte meg, eszközölné ki a király engedélyét, hogy Wolfing ellenében erélyesen felléphessen.*
Soproni okmtár I. 80.
Az a körülmény, hogy Rudolf főispán olyan ismert rendzavaróval szemben, mint a minő ebben az esetben Wolfing volt, nem mert a király egyenes beleegyezése nélkül fellépni: határozottan arra vall, hogy Wolfing akkor már a királynak nagyon is kegyében állott s továbbá, hogy valószínűleg a király iránt tanusított kiváló szolgálataival érdemelte ki ezt.
Nemsokára megint alkalma nyílt, hogy érdemeit újabbakkal szaporítsa.
75Pozsony várát és városát az osztrák és stájer herczeg tartotta elfoglalva; Wolfing kezdeményezésén és tetterős beleavatkozásán múlt, hogy mind a kettő ismét Károly birtokába került.
Továbbá a Pozsonymegyében fekvő korlátkői várat a lázadó Trencséni Máté s unokatestvére, Cseh István ellen megvédelmezte és győzedelmesen megtartotta, habár ő maga is súlyosan megsebesült s tizenhárom embere áldozatul esett. Azonfelül lankadatlanul azon fáradozott, hogy derék és előkelő osztrák lovagokat nyerjen meg Károly szolgálatába.
Természetesen nem maradhatott el a király jutalmazása sem ily nagyszerű szolgálatokért. Midőn Máté híve, Csák fia János kimult, Károly a rendek beleegyezésével elkobozta összes birtokát s 1324 márcz. 23-án Wolfingnak adományozta.
Ezek a jószágok a következők:
1. Ecseg vára (Nógrádm.) négy hozzátartozó birtokkal;
2. Szentegyed, Dány, Parlag, Ujfalu és Uri (Pestm.);
3. Kerekudvar és Alcsi (Szolnokmegyében);
4. Visk, Pereszlény, Sztarcsán, Peröcsény és Szemeréd (Hontmegyében).
Károly ezenkívül még – a gyermektelen birtokos halála után – Konczházát (Nógrádmegye)* is hozzáadta. Vegyük hozzá még azt is, hogy Wolfing valószínűleg már az előtt megszerezte a Mosonymegyében fekvő Hof- és Mannersdorf (ma már Alsó-Ausztriához tartozik mind a kettő) helységeket kir. adomány útján, lehetetlen eltagadnunk, hogy 1324-ben nagyon vagyonos ember volt.
Anjoukori okmtár, II. 115-116.
Wolfing az 1324-iki adományozást nem élte sokáig túl; 1325 január 6-án már nincs az élők sorában.*
Fejér VIII. 2. 611. Károly király ugyanis ezen a napon nyilatkoztatja ki, hogy az elhalt hű Hasfalvi gróf kérésére az ausztriai Szt.-Keresztről elnevezett cistercitáknak, pozsonyi birtokuk után járó adója iránt elnézéssel volt, most azonban, a pozsonyi tanács előterjesztésére, ezt a kedvezményt visszavonja. Wolfing tehát mindenesetre még 1324-ben halt meg. 1327 február 17-én írja Károly király (Soproni okmt. I. 214), hogy Horsundorfarius egykori hű tisztje, a Sopronmegyében fekvő Felisákán és Szék helységet kérte tőle. (De nem adta oda.)
Neje túlélte őt; a vele kötött házasságából született Seyfried és Wolfing, továbbá Margit, Gertrud és Erzsébet (Isl).
Leányai közül Margitot 1328-ban Nagymartoni Lőrincz gróf vette nőül. Lőrincz 1325 julius 6-án királyi beleegyezéssel pecsenyédi, höfleini, kövesdi és szerdahelyi birtokait íratta rá;* mire ugyanez évi szeptember 29-én Wolfing egész családja (özvegye, fiai: Seyfried és Wolfing, leányai: Gertrud és Isl) Károly király előtt Nagymartoni Lőrincz javára Margit hozományául 500 talentumot irat Wolfernek Mosonymegyében fekvő hofi jószágára.*
Soproni okmt. I. 106. A vasvári káptalan 1326 ápr. 7-én írja át, Fejér VIII. 3. 127.
Fejér VIII. 2. 605. Wolfing családjának képviselői mind osztrákok : Steusi Merth, Mersvonky János (egyik 1327 május 11-iki osztrák okiratban Merswanch Jans néven jön elő), a Pregwary Wuric és Bertold testvér.
Margit 1342 julius 11-én már özvegy. Ezen a napon elégíti ki fiaival, Bertalannal és Miklóssal Széleskúti János (a Frankói család sarja) özvegyének, Margitnak igényeit, 50 bécsi fillért szolgáltatva néki.* 1344 május 1-én veszi meg fiaival és sógorával, Pállal, a Sopron megyében fekvő susuki birtokot.* Az utolsó okirati említés 1348 márczius 28-án történik róla. Halálának éve ismeretlen.
Fejér VIII. 4. 599
Soproni okmtár I. 175.
Térjünk vissza Wolfing fiaira.
1343 április 21-én íratja át Harschendorfi fia Harschendorfi mester, hivatalnoka és familiarisa Tamás fia Miklós által az esztergomi káptalan előtt az 1324-ben kelt királyi adománylevelet;* itt mindazonáltal szó sincs arról, vajjon Wolfingnak két fia közül melyik értendő. A nógrádi alispán 1345 április 6-án a Nógrádmegyében fekvő Ecseg helységet egy Hasfalvi birtokaként tünteti fel;* nem nevezi azonban nevén.
Anjoukori okmtár II. 117.
Anjoukori okmtár IV. 496.
II. Wolfing atyjának nyomdokaiba lépett. Kora ifjúságától fogva Róbert Károly szolgálatában állott; 1346 évi julius hó első napjaiban halt meg hősi halállal, midőn Lajos király Zárát ostrom alá vette.
Mivel gyermektelenül húnyt el s testvére, 76Seyfried ismeretlen okoknál fogva nem örökölt utána, Lajos király 1347 október hó 16-án az elhúnyt nőtestvérének, Erzsébetnek kérésére hajolva: I. Wolfer fennebb már ismertetett valamennyi birtokának általános örökösévé tette. Erzsébet ekkor már a Kathyz nembeli Széchény Tamás fiának, Kónya (Miklós) sárosi főispánnak volt neje.*
Haz. okmtár VII. 402–403. A vonatkozó okiratot I. Lajos 1353 május 16-án (Fejér IX. 2. 206), Garai nádor 1424-ben írja át.
Erzsébet halálának évét egy osztrák okiratból tudjuk meg, mely egyúttal felette érdekes onomastikai adatot nyujt. 1355 január hó 21-én* ugyanis Puchheimi Albert alsó-eggendorfi birtokát tartozandóságaival együtt Pergaui Ulriknak alzálogba adja Bécsben, Miklós gróf, «dem Guniameister» és másik, már elhúnyt neje, Erzsébet, az elhalt öreg Harsfalvi leányával kötött házasságából született fia helyett mindaddig, mígnem Miklós, «gunia» mester, a vestenburgi házra formált igényéről le nem mond, ekkor Alsó-Eggendorf ismét felszabadul e zálog alul.
Urkundenbuch von Ober-Österreich, VII. 398. 387. sz.
Az eddigiek nyomán megczáfolhatatlanul igazolva látom, hogy ez a Miklós «Guniameister», Miklóssal, «Konya»-val, a Kathyz nembeli Széchény Tamás erdélyi vajda fiával, az idősebb Hasfalvi Wolfing vejével azonos.
Erzsébet e szerint 1353 május 16-ika és 1355. évi január 21-ike közt halt meg s minthogy az okirat szerint Miklósnak «másik» neje volt, Miklósnak 1353 május havában okvetetlenül meg kellett már másodízben nősülnie.
I. Wolfingnek Gertrud nevű leányáról nevén kívül egyebet sem tudunk.
I. Wolfing másik fia 1348 márcz. 28-án ausztriai göttlesbrunni birtokát az ottani egyháznak adományozza; nőtestvére Margit fraknói (forchtensteini) várukban, a hol az adománylevél kiállíttatott, tanú minőségben szerepel. Habár «Seyfried von Harschendorf» névvel illeti magát, még sem örökölt, mint fennebb már láttuk, II. Wolfing halála után atyjának magyarországi jószágaiban. További tudósítások hiányzanak róla.
Az osztrák Harschendorfiak – Hasfalviak – magyar birtokai tehát a következők:
Alcsi, Szolnokmegye,
Dány, Pestmegye,
Ecseg, Nógrádmegye,
Hasfalva, Sopronmegye,
Hof, Mosonymegye,
Kerekudvar, Szolnokmegye,
Mannersdorf, Mosonymegye,
Parlag, Pestmegye,
Pereszlény, Hontmegye,
Peröcsény, Hontmegye,
Szemeréd, Hontmegye,
Szentegyed, Pestmegye,
Sztarcsán, Hontmegye,
Uri, Pestmegye,
Visk, Hontmegye.
Nemzedékrendi táblázatuk pedig a következő:
I. Wolfing 1298 † 1324. – 1325. II. Wolfing 1325 † 1346. Seyfried. 1325–1348. Margit 1325–1348. – 1325 Nagymartoni Lőrincz. Gertrud. 1325. Erzsébet 1325–1353. – Kathyz nb. Széchény «Konya» Miklós.
Végezetül még megjegyzem, hogy nem egyedül Wolfing és fiai voltak birtokosok Hasfalván, mert 1391 szeptember 9-én Harsonfalvi Pál fia, Mihály is birtokosként jelentkezik;* ezzel a családdal pedig semmi néven nevezhető összefüggésben nem áll.
Fejér X. 1. 722.
