A Kossuth-család 1479. évi czímere.
A Kossuth-család 1479. évi czímere.
A Turul múlt évi utolsó füzetében érdekes emlékét közli XV. századbeli heraldikánknak: a Kossuth-családnak 1479. évben Mátyás királyunktól adományozott czímerét. Az ismertető értekezés tudós szerzője, jeles czikke végén felhívja az érdeklődőket, hogy e czímerrel bővebben foglalkozzanak s én élve a szabadalommal, a következőkben adom észrevételeimet s megjegyzéseimet.
E festett czímer, az olasz renaissance befolyásától mentesen a német iskola késő csúcsíves styljében készűlt. Egyes részleteiben nagyon sikerűlt, másokban teljesen elhibázott és elfestett. Kiválóan szépek a tárcsapajzs és a négyfelé oszlott takarók kecses hajlásai, elhibázottak a czímerrészletek arányai: a kis sisak a nagy 40paizshoz, a teljesen eltörpűlt sisakdísz s részben az egyes czímeralakok.
A paizs alapja kék és veresben négyelt, a nélkül azonban, hogy e czímert a négyelt czímerek közé sorozhatnánk. A tulajdonképeni négyelt, osztott vagy hasított czímerek, különböző czímerek vagy czímeralakok összetételéből származnak, mint azt a tudós szerző úrtól példáúl felhozott 1453-ból származó Hunyady-czímer mutatja, hol az 1, 4, kék mezőbe foglalt ősi czímer mellé, bővítésűl a 2, 3, fehér mezőben balra fordúlt veres oroszlán járúl, mely bal első karmában arany koronát tart. A Kossuth-czímer pajzsának kék s veresben négyelése – mintegy koczkázása – csak az egyhangúság kerűlésére s a czímer összhatásának élénkítésére szolgálhatott, mert ezen négyelés a pajzs alakokkal semmi szervi összeköttetésben nem áll s azoknak egységét nem érinti. Ennek igazolására közeli példáúl felhozhatom az előző füzetben közölt s czímerünknél 72 évvel idősebb Barrwy-czímert, hol a festő a pajzs arany alapszínéhez, kék pajzsfőt s alól kék felhőket alkalmaz* vagy a későbbi időből az 1555. évből származó Péchy-czímert, hol a hármas halmon álló, repűlésre kész holló hátterét egy veres pólyás kék pajzs képezi s végűl – a szerkezetére czímerünkhöz legközelebb álló gradeczi Horvát-Stansich-czímert, hol kék-veres-arany- s ezüstben négyelt pajzsban, váltakozó színekben, koronás grif s koronás kettősfarkú oroszlán állanak egymással szemben, közösen egy rovátkos fehér vártornyot tartva.* Az ilyen czímereknél az osztások, hasítások és négyelések sem czímerösszetételeknek, sem kitüntetéseknek nem tekinthetők, hanem egyszerűen heroldalakoknak, melyekre tulajdonképen csak illesztve vannak a pajzsalakok.*
* Ezen Barrwy-czímer azért is érdekes, mert az egyetlen az összes magyar heraldikában, melynél a takarók bélése hermelin.
* Siebmacher 188. tb.
* Az ilyen látszólag négyelt czímerek külföldön már a XIII. század közepén is előfordúlnak, míg a legrégibb czímerek összetételéből származott négyelés az 1290. évig vihető vissza. Egy Castilia és Leon czímereiből négyelt pajzs a westminsteri apátság egy sírkövére van vésve, állítólag 1290-ből származik. (Hefner, Altbayrische Heraldik, 43. fej.) A zürichi czímertekercs egyetlen valódi négyelt czímere szintén a Spanyol czímer. Ez tekintendő első négyelt czímernek.
A pajzsalak egy állat, melyet mindazok, kik e czímert előzőleg ismertették, kecskének vagy zergének blasonáltak. A t. szerző úr, részben egy múlt századból származó czímerleírás után, részben e czímerben beszélő czímert látva, kosnak tartja azt. Az elrajzolt s túl merev tartású állat teste lehetne ugyan kosé is, kecskéé is, ha egy kis támpontunk nem volna ez állat kétségtelen meghatározására. E támpont: az állat szarvai. A kos-szarv a heraldikában kívűl czikkesen rovátkos, végén kivétel nélkül befelé kunkorodik s nem akadunk példára, melyen – mint czímerünkben, különösen a sisakdíszen világosan látható, – a szarvak vége kifelé kanyarodnék. Ezen egy – nézetünk szerint, – döntő ismertető jel elég arra, hogy a Kossuth-család czímeralakját továbbra is kecskének tartsuk.
Ugyanez áll a pajzsalak kiséretére is. Ez, nézetünk szerint arany kagyló (Jacobs-Muschel), mint a melynek azt eleinte a t. szerző úr is nézte. E mellett bizonyít alsó karimáján a még kivehető, függélyes helyzetből kikanyarodó öt vonal, mely egyszersmind a kagyló kikanyarodásait is jelzi. Ha a kérdéses alak süveg, vagyis sisak lenne, e vonalak inkább vízszintesek lennének, ezzel jelezvén a nyakvédő lemezeit. Az ilyen lemezes nyakvédővel ellátott sisakok már a XV. században is előfordúlnak (az ú. n. Kriegschale), de csak a XVII. században nyertek általános elterjedést. Az arany kagyló mellett bizonyít továbbá annak egyik lényeges ismertető jele: a jobb felső szélén látható hegyes dudor, melynek megfelelő a baloldalon is volt s talán az is, hogy Kossuth Miklós 1661. évi zászlójára azt a festő méhkasnak, tehát mindkét oldalán simmetricus alaknak festette, minő egy sisak nem lehetett.
Az elmondottak után a Kossuth-czímer leírása, szerintünk a következő: Kék és veresben négyelt pajzsban, balra fordúlt kecske, egy a hasítási vonalon felnyúló, száras, leveles, hármas fehér virágú liliomra ágaskodik, balról középen egy arany kagylótól kísérve. Sisakdísz: az arany kagylóba illesztett, kék-veres és veres-kékben osztott nyitott szárny között a pajzsalak, a liliommal, növekvőn; takarók: veres-kék.
Ennyit az 1479. évi Kossuth-czímerről. Végül még eszmetársulás folytán egy momentumot kell kiemelnem. Minden családi czímerre nézve kétségtelenűl leghitelesebb – ha van, – az eredeti czímerlevél, de a tudományos heraldika szempontjából legtöbbször fontosabb az eredetinél a gyakorlat, az usus vagy abusus, melylyel bizonyos család tagjai, akár saját czímerük elferdített alakját, akár ettől teljesen elütő czímert hosszú idők folyamán következetesen használnak. E czímerkép válik lassanként az ilyen család ismertető jelévé. Ezzel hitelesítik névaláírásaikat s ez igazít útba egyes egyénekre nézve ott, hol talán már az írás betűi, az évszázadok folyamán olvashatatlanokká váltak, vagy hol a rossz névaláírások kibetűzhetetlenek. A Békássy családnak Zsigmond király 1417-ben adományoz czímert, egy nyugvó fehér szarvast, nyakán arany koronával s arany szarvakkal, ennek daczára a család tagjai századokon 41át következetesen egy más czímert használnak, mely kék mezőben koronás, pánczélos kar, markában kardot tartva; sisakdísze három rózsa. A Békássyak Zsigmondkori czímere szebb, érdekesebb, hitelesebb, de a gyakorlat folytán az utóbb felvett fontosabb.
Így vagyunk a Kossuth-czímer hármas liliomával is. Ennek hitelessége kétségbe vonhatatlan, csak abusus folytán vált az három rózsává, de a tévedést a hosszas használat szentesítette s a Kossuth-czímernek, más czímerekkel szemben, mintegy ismertető jelévé tette. Ha tehát valamely gyűjteményes munkában akár a Békássy, akár a Kossuth-czímert ismertetjük, a kétségtelenűl hiteles eredetiek mellett nem mellőzhetjük azon hibásakat sem, melyeket több százados gyakorlat szentesített.
Ezeket kivántam a m. t. szerző úr nagybecsű czikkének heraldikai pótlékáúl előadni, köszönetemet fejezvén ki hazai heraldikánk nevében, hogy azt ily érdekes lelettel s közleménynyel gazdagította.
–F.
***
A t. czikkírónak föntebbi azon nézetét, hogy a Kossuth-család főczímeralakját a hű facsimile megjelenése után is kecskének és nem kosnak tartja, csodáljuk és sajnálatunkra el nem fogadhatjuk. Mert, ha a bár csak múlt századi másolatban fennmaradt, de heraldikai meghatározásainak szerkezete szerint sokkal régibb eredetű családi czímer-leírás aries kifejezése nem volna is döntő: azonban magán az eredeti armálison látható czímeralak rajza annyira világos, hogy ezen állat nem csak szarvainak befelé kunkorodásánál (kivált a vértben festettnél), hanem, s még inkább hosszú, lecsüngő, gyapjas farkánál fogva, épenséggel nem lehet kecske, hanem félremagyarázhatatlanul kos, és így a czímer beszélő-czímer. A kecske kurta s fölfelé álló farkú állat; míg a kos ezen testrésze, mint a Kossuth-czímerben, hosszú és alácsüngő. Ez oly világos a rajzon, hogy állításunkat teljes határozottsággal fenn kell tartnunk.
A másik czímeralakot mi is kagylónak véltük eleinte, de a családi czímer leírás «pileus Hungaricus»-t mond, s ez sokat bizonyít.
T. K.
