I.
I.
A borosjenei Tisza család leszármazása a XVII. század derekán szereplő Istvántól kezdve eléggé ösmeretes. Azt is tudják a genealogusok, hogy Bihar, Arad illetőleg a régi Zaránd vármegyében fekvő sok szép jószágát Boros-Jenő és Várad bukása után elnyelte a török hódoltság és csak a mult század közepén pörölte vissza azoknak egyrészét kisunokája Tisza László.*
* Nagy Iván. Magyarország családai XI. k.
A család régibb történeteit azonban, Erdélybe szakadásának s Magyarországba való visszaköltözködésének körűlményeit mai napig homály födi. – Istvánról írtak ugyan egyet-mást,* de maradékait, legközelebbről fiát és unokáját, legfeljebb csak a nevéről ösmerjük.
* Gr. Lázár Miklós, Erdély főispánjai 201. l. Szilágyi Sándor, Egy államférfi a XVII. századból. (Nemzet. 1885. évf. nov. 29. szám.)
Tisza Lászlónak, manapság is sokat emlegetett pörével tüzetesen, behatóan eddigelé még senki sem foglalkozott. Rendszerint a traditióra hivatkoznak, mely, mint tudjuk, igen mostohán szokott bánni az igazsággal. Mert ez a pör annak idején országos érdeklődést keltett és csakhamar egész legenda keletkezett róla, melyben a valóság úgy át van fonva, szőve mindenféle 18képzelt és soha meg nem történt dolgokkal, Tisza László alakját olyan mistikus homály borítja, s meggazdagodása olyan mesés színben tűnik föl, hogy a kérdés tisztázását már csak a historiai igazság érdekében sem tarthatjuk fölöslegesnek.
De a pörös akták családtörténeti szempontból is figyelmet érdemelnek, mert míg egyfelől a leszármazás hiányait pótolják, másfelől a birtokviszonyokra s az ősök viselt dolgaira vonatkozólag is tanúlságos, becses adatokat szolgáltatnak.
Elég sajnos azonban, hogy a pör folyamán fölmutatott oklevelekből a nemzetség eredetének kérdését eldönteni nem lehet, mivel a modenai herczegtől visszaszerzett jószágok anyai örökséget képeztek s a váradi Kiss családnak fiú ágon való megszakadása után szállottak a borosjenei Tiszákra.
Kutatásainkat tehát más irányban kell megkezdenünk s bár kevés reménységünk van ahhoz, hogy a régmult időkből fenmaradt töredékes, sovány adatokat összefüggésbe hozhassuk, de minthogy abból a fölfogásból indulunk ki, hogy az általunk konstatáltaknak szerencsésebb utódunk még hasznát veheti s egyik vagy másik nyomon haladva talán czélt is ér: ki kell jelölnünk némely támpontokat, melyek a genealogia szövevényes mezején útmutatókul szolgálhatnak.
Kétségtelen dolog, hogy Tisza személynév; és mint ilyen Theza, Tisa, Tysa stb. változatokban már Árpádkori emlékeinkben is előfordúl.
A többek között p. o. II. Endre királynak 1211-iki oklevelében a tihanyi apátságnak Szántó faluban (in villa Zamthow) lakó Tysza nevű udvarnoka említtetik.*
* «Tyza filius Nunhu».Wenczel, Árpádkori Uj okmánytár I. k. 123. l.
Miklós, Tyza fia 1277-ben a somogyi várnak Megyeren lakó népei közé tartozott.*
* U. o. IV. 94.
Más Miklós fia Bálint, néhai Tyza unokája, turóczvármegyei nemes, IV. Béla királynak 1255-ben kelt adománylevelével igazolta a maga birtoklását.*
* Fejér, Codex Diplom. tom. IV. 2. 362.
De mindezeknél jobban érdekelhet bennünket az a Tisza mester, a ki I. Károly uralkodása alatt a királyné ajtónállója és borosjenei birtokos volt s a kit a mult század hizelkedő genealogusai bizonyára csak azért nem tettek meg a manapság virágzó Tisza család ősatyjának, mert a reá vonatkozó oklevelek újabb időben kerűltek napfényre.
Annak okáért, de a jövendőre való tekintetből is megérdemli, hogy személyével és élete körűlményeivel közelebbről megösmerkedjünk.
Tisza mester mint Mária királyné apródja kezdé pályafutását, kitől hűséges szolgálatáért 1312-ben a régi Pilis vármegyében fekvő Üröm (Ewren, Ewrym) birtokot kapta.
Az adománylevélből megtudjuk, hogy származására nézve ruthén volt.*
* «Quod quia Theza rutenus aule nostre juvenis…» Anjoukori okmánytár I. k. 281. Az oklevelekben Thesa, Thysa, Tyssa néven fordul elő.
Mikor Mária helyét Károly oldalánál lengyel Erzsébet királykisasszony foglalta el, az apródból ajtónálló lett és csakhamar úgy meg tudta nyerni koronás úrnője kegyeit, hogy ez, kiváló hűsége jutalmául 1322-ben a fejérvármegyei Ladány birtokot ajándékozta neki.*
* Kelt Temesvártt június 10-én. «Nos igitur consideratis fidelitatibus fideliumque serviciorum meritis eiusdem magistri Tysse que nobis a toto eo tempore quo in regnum nostrum Hungarie domino annuente intravimus continue in aula nostra residens cum summe fidelitatis constancia exhibuit etc. Anjoukori Okmánytár II. k. 21. l.
De a király sem feledkezett meg hitvesének kedvelt ajtónállójáról s 1318 julius 12-én a Fejér vármegyében fekvő Érdet, 1324-ben pedig, Erzsébet beleegyezésével Üröm falut adományozta neki, mely a mai Békás-Megyer és Buda-Őrs környékén feküdt.*
* U. o. II. k. 120. Dr. Csánki Dezső, Magyarország Történelmi földrajza I. k. 14. és 16. l. Erzsébet királyné rendszerint «dilectus et fidelis aule nostre janitor»-nak nevezi őt.
A birtokba iktatást a budai káptalan ellentmondás nélkül teljesítette s ez alkalommal Tisza mester az Aba nemzetségből származó Kompolthy család őseitől szerzett borosjenei jószág birodalmába is bevezettetett.*
* U. o. és Csánki id. m. 13.
Erzsébet nevű feleségétől, kiről csak annyit tudunk, hogy bizonyos Jakab leánya volt, – két fia származott: András és László.
Erzsébet asszony, özvegységre jutván, Albrecht 19budai polgárral lépett második házasságra, a kit közönségesen Herczegnek neveztek. Mikor a budai káptalan előtt 1333 október 5-én jegyajándékot adtak egymásnak, az özvegy gyermekei rovására, túl a rendén bőkezű volt, mert egy szőlőn kivűl egész Üröm falut odaajándékozta jövendőbeli hitvesének. Természetesen fiainak beleegyezésével történt a dolog, noha még csak András volt akkor törvényes koru.*
* Anjoukori okmánytár III. k. 37. l.
Ennek utána a két fiúnak nyoma vész. Talán korán és maradék nélkűl haltak el, de az sem lehetetlen, hogy circumspectus budai polgárokká váltak, mert mostoha apjuk sok szép jószágukon hamarosan túladott . . Üröm 200 márkáért – nagy summa volt ez abban az időben – a királyné kezére kerűlt, a ki aztán az általa alapított ó-budai apáczakolostornak adományozta. Hasonló sorsban részesűlt Ladány és Boros-Jenő is.*
* U. o. IV. k. 180., 270., 280., 283. lapokon.
Csakhogy ez a Boros Jenő, mint a határjáró levélből kitűnik, Pest illetőleg Pilis vármegyében, Buda környékén feküdt, a Tisza család pedig a zarándvármegyei Boros-Jenőtől vette a maga prćdikatumát.*
* Anjoukori okmánytár II. k. 120. l. és Dr. Csánki id. m. 13. l. A budai káptalannak 1324 márcz. 29-én kelt jelentésében Boros-Jenő Pest vármegyében fekvőnek mondatik, de később rendszerint Pilishez számítják.
Nem lehet föladatunk, a minthogy nem is vezetne czélhoz, – az oklevelekben századok folyamán előforduló Tiszákat rendre fölsorolni, ámbátor ez nem valami nagy fáradságba kerülne, mert mindössze is kevesen voltak, – de szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy Tisza Jakab fiai 1341-ben a biharmegyei Süvegd egy részét zálogban birták,* Tiszay (– de Tiza) Pál pedig 1327-ben Csongrád vármegye szolgabírája volt.*
* Bunyitay Vincze, A váradi püspökség története III. k. 299. l.
* Anjoukori okmánytár II. k. 327. l.
Ezek a nyomok már közelebb vezetnek bennünket Zaránd vármegyéhez, a hol a borosjenei Tisza család legelőször feltűnik, s melynek területén már a XV. században volt Tisza másképen Tiszafalva helység. Csakhogy ennek földesurait 1439 óta, mikor Brankovics György despotának adományoztatott, – szakadatlanúl ösmerjük és teljes bizonyossággal konstatálhatjuk, hogy ott a Tisza család birtoklásának semmi nyoma sincsen.*
* Dr. Márki Sándor, Arad vármegye története II. k. Első rész 250. l. és dr. Csánki Dezső id. m. 746. l. Ma is áll Tisza néven Halmágytól nyugatra.
Igy tehát legfölebb csak az a tanulság maradhat fön számunkra, hogy a mennyiben Tisza már a legrégibb oklevelekben határozottan mint személynév szerepel: a zarándmegyei Tiszafalva – minden valószínűség szerint – alapítójának vagy egykori birtokosának emlékét őrizte meg.
Az ebből levonható következtetéseknek azonban kevés hasznát veszszük, mert nincs okunk föltenni, hogy a borosjenei Tisza nemzetség törzsöke Zarándban gyökereznék. Sőt tovább menve még azt is kijelenthetjük, hogy bár középkori emlékeinket gondosan áttanulmányoztuk, de Tisza családra – mióta az állandó vezetéknevek használata divatba jött – a birtokos nemesek között sehol sem akadtunk.
Az előttünk ösmeretes legrégibb Tisza családot, a mohácsi veszedelem után, a török hódoltság terjedésével bekövetkezett nagy társadalmi átalakulások hozták felszínre.*
* Mert arról a Tisza nevű tisztről, a kit Frater György váradi püspök 1551-ben a portára küldött, semmi közelebbit nem tudunk. Családja, társadalmi állása sőt még a keresztneve is ösmeretlen előttünk. (Horváth Mihály, Frater György élete 3. kiadás 343. l.)
Rudolf király 1578 ápril 12-én Pozsonyban kelt oklevele által tasnádi Tisza Tamást meg feleségét Orsolya asszonyt, és ettől származott gyermekeit: Mihályt, Katát és Ilonát, polgári állapotukból, «e statu et conditione civili et ignobili», czímeres nemességre emelte.
A nemesség, Tamás érdemeiért – unokatestvérére Tisza Lászlóra is kiterjesztetett, a ki úgy látszik ebben az időben még legény ember volt.*
* Máskülönben az armalis levél feleségét esetleg gyermekit is bizonyára elősorolná… A nemességben rokonuk Juhos Imre is részesült.
Az adományozott czímer – leírás szerint – a következő: Sárga színű paizs zöld mezejében hátulsó lábain ágaskodó, tátott szájú, kilógó nyelvű, természetes színű farkas, mely első jobb lábával csapásra emelt kardot tart, bal lábát pedig ragadozásra terjeszti ki. A paizs 20felső, jobboldali szögletében, a farkassal szemközt, vörös hold látható.
Sisakdísz a paizsbeli alakhoz tökéletesen hasonló növekvő farkas, sisaktakarók: jobbról és balról sárga-kék.*
* Az armalis másolata az Országos Levéltárban őriztetik. N. R. A. Fasc. 1049. nr. 19.
Talán mondanunk is fölösleges, hogy ez a czímer merőben különbözik a borosjenei Tisza család ösmeretes czímerétől, melynek eredete felől semmit sem tudunk, csak az bizonyos, hogy a modenai herczeggel perlekedő Tisza László már a mult század közepén használta.
Tisza Tamás tehát, ki az oklevélben agilisnek neveztetik, – ennélfogva nemes anyától született, – tasnádi polgár volt vagy legalább is odavaló polgári családból származott. Később azonban Szathmárra költözködött és vagy a várőrséghez tartozott vagy egyéb királyi tisztséget viselt, mert 1587-ben arra hivatkozik, hogy ő felségét «nagy sok időtől fogva» szolgálja.
Szathmártt házat, telket, szőlőt s nehány darab szántóföldet szerzett és könyörgött a királynak, hogy szabadítsa föl, mentesítse meg azokat is.
Folyamodása véleményadás végett a szepesi kamarához küldetett, hol minden jóval biztatták, de mult az idő és semmi sem történt a dologban. Tamás pedig vén ember volt s attól tartva, hogy hűséges szolgálata kárba vész, 1587 okt. hó 30-án megtalálta levelével a kamarás urakat, hogy intéznék már el az ügyet.
Vegyék tekintetbe, hogy ő nem kér sem falut, sem jószágot, csak egy kis szabadságot, melynek maradéka is örvendezhessen. «Vérem hullásával, tagom szakadásával szolgáltam – ugymond – ő felségét; rabságot szenvedtem… nagy summa pénzen vállaltattam ő felsége hűsége mellett való szolgálatomért ki … Én magam személyét ő felsége régen megnemesítette, az én maradékimval egyetemben… immár csak ez kicsint kivánom, hogy az én házhelyemet ő felsége megnemesítse ez megnevezett kicsiny örökségekkel, az én vérem hullásáért..»*
* Levelét így végzi: «Tisza Tamás kegyelmeteknek mindenkor szolgál». A telek, melyre szabadságot kért, a Vár-utczában a Szamos felől való szeren, Eötvös Bálint és Silye Péterné háza szomszédságában állott. Országos Levéltár. N. R. A. fac. 1089. nr. 33.
Tisza Tamás tehát katonaviselt ember volt, mert a harminczadosok vagy más efféle tisztviselők nem igen ontották vérüket.
Ennek utána hírét se halljuk többé, talán ütött az órája, érett kalász volt, learattatott. De mi lett Mihály fiából? hová tűnt el unokavére Tisza László?
Nagy sok idő múlva, félszázad elteltével, az ország másik szélén találkozunk ismét egy Tiszával, a török birodalom határán, Boros-Jenőn, mely akkor tájban az erdélyi fejedelemségnek erős védbástyája vala, és a környék úgynevezett futott nemeseinek igen gyakran oltalmat, menedéket nyújtott.
Meglehet, hogy Tisza György is azok közé a földönfutó nemes emberek közé tartozott, kiket a pogány az ősi hajlékból világgá üldözött és a kik lovuk hátán egy szál karddal, egy kopja vassal keresztűl-kasul kóborolták az országot, rá-rá ökleltek a törökre és szabad nyereségből, zsákmányból éltek, míg vagy elhullottak úton-útfélen, vagy nyugodalmas családi tűzhelyet találtak maguknak…
Megjehet, hogy ő is felesége jussán kerűlt Zaránd vármegyébe és bizonyos, hogy annak előtte – ideig-óráig – Makón lakott; csak az a kérdés, honnan származott oda, mert Csanád vármegyében híre hamva sincs a Tisza nemzetségnek.*
* V. ö. dr. Csánki Dezső és Dr. Márki Sándor id. munkáit. A XVI. és XVII. századból fönmaradt dicalis conscriptiókban sem fordul elő a Tisza család.
De még a szomszédságban is hiába keressük, mert a csongrádi szolgabíró és azok a biharmegyei nemesek, kik az Anjou-korszak elején éltek, úgy látszik mag nélkűl haltak el, vagy a mi még valóbbszínű és tökéletesen egyre megy, nevüket nem tették örökössé, nem szállították utódjaikra, mivel Tisza, illetőleg Tiszay családot később egyik helyen sem találunk.
Honnan származott tehát Tisza György, a ki Boros-Jenőn laktában már igaz nemesi szabadságban élő ember vala, de nemességének eredetét nem ösmerjük és nincs okunk föltenni, hogy maga emelkedett volna a nemzet kiváltságosainak sorába?
Önkénytelenűl is az öreg Tisza Tamásra kell gondolnunk, mert ez legalább húsból és vérből 21álló ember volt és az a körűlmény, hogy ő Szathmártt, György ellenben Makón, később pedig Boros-Jenőn lakott, – nem zárja ki azt, hogy közöttük vérségi kapocs ne létezhetett volna.
Mert akkor tájban az örökös hadakozások alatt, kiváltképen a Bocskay támadásával bekövetkezett hajdújárások idején, nagy messze földre elszármaztak az emberek s még ha Tamás ivadékai szathmári örökségükben éltek-haltak is, ki tudná megmondani, hogy Tisza László melyik országszélen űzte a maga futó szerencséjét?
A czímerek különbözőségéből pedig – mint ezt számtalan példával igazolhatjuk – épenséggel nem következik az ugyanazon nevet viselő családok különböző és egymásra nézve idegen volta. Szóval az összeköttetés lehetséges és föltételezhető s ezzel a genealogusnak okvetlenűl számolnia kell, mert a mi még ma csak valószínű, holnap talán bizonyosságra emelkedhetik…
De míg ez a holnap el nem érkezik, addig a borosjenei Tisza család eredete továbbra is homályban marad és legelső ősének azt a Györgyöt kell tartanunk, a ki már mint nemes ember, 1636 június 21-én öreg Rákóczy György fejedelemtől Arad, Csanád és Temes vármegyében jószágokat kapott adományba és tanúlt, oskolázott ember, egy szóval deák volt.
Az adománylevélben «Georgius literatus Tisza Makainus de Boros Jenő» névvel neveztetik, a mi arra mutat, hogy nem régen költözködhetett Boros-Jenőre és közönségesen mint Makóról jött embert ösmerték.* Később azonban, mikor már meggyökeresedett, egyszerűen Tisza György jenei nemesnek (nobilis jeneiensis) írta magát.
* Meglehet, hogy az a Makai György deák, a ki 1636-ban néhai Doczó András leányait több társaival együtt megosztoztatta, Tisza Györgygyel egy személy, a minthogy ezután többé nem is emlegetik őt az oklevelek. (L. alább.)
Az adományban, feleségén Cserepes Annán kivűl, a ki régi, birtokos aradvármegyei családból származott, sógorai Cserepes Dániel deák és Szabó Ábrahám is részesűltek* és a donatariusok nem kevesebb mint 14 falun és pusztán osztozkodtak. Persze hogy ez a tekintélyes birtok már jobbára a hódoltsághoz tartozott vagy legalább is a török torkában feküdt és Tiszáék csak zálogjogon illetőleg inscriptióban birták, de a török felől, ha életre való, ügyes emberek voltak, bizony kiszedhették annak a zsírját, míg a világgá futott régi földesurak innen-onnan előkerűltek.*
* A Cserepes családra nézve l. Dr. Márki id. m. 294. l. Szabó Ábrahám 1609-ben Zaránd vármegye szolgabirája volt. Köszönetet mondok e helyen is dr. Márki Sándor kolozsvári egyetemi ny. r. tanár t. barátomnak, Arad vármegye tudós történetírójának, a ki a borosjenei Tisza családra vonatkozó följegyzéseit szives készséggel rendelkezésemre bocsátotta s ezáltal munkámban nagy segítségemre volt.
* Az adománylevél kivonata az Országos Levéltárban Gyulafejérvári káptalan: Liber Regius XVIII. p. 154. Hogy az adományozott falvak és prćdiumok Uyfalu, Patak, Jabrag, Kisfalu, Szemlek, Jagoricz stb. a hódoltság közelében feküdtek, abból is kitetszik, hogy a fejedelem csekély 600 frt summában inscribálta azokat Tisza Györgynek és társainak, csakhogy gazdájuk legyen és önként be ne hódoljanak.
Tisza Györgyöt pedig első sorban is jó gazdának, szorgalmas birtokszerzőnek ösmerjük, a ki vagyonát napról-napra gyarapította, és mint abban az időben mondták volna – értékes ember vala. Rendes lakóhelye Boros-Jenő volt, de Nagy-Váradon is birt házat, a város legelőbbkelő részében a Péntekhely-utczában. Közhivatalt, vármegye-tisztséget nem viselt, de jószágba iktatások alkalmával, meg a jeneiek ügyes-bajos dolgaiban, mint homo regius gyakran szerepel s 1656. év márczius 9-én már néhainak mondatik.*
* Tisza György birtokszerzéseire, borosjenei szereplésére, halálának idejére stb. vonatkozólag L. Orsz. Levéltár Neoacquist fasc. 18. nr. 16.
Úgy látszik többször is nősült, mert Rákóczy György fejedelemnek 1655 október 23-án kelt idéző levelében házastársának már nem Cserepes Anna, hanem Gaborjáni Erzsébet iratik, és talán ettől született Erzsébet leánya, Csulai György erdélyi ref. püspök hitvese.*
* A fejedelem borosjenei Szentandrási Zsigmond kérésére Eperjes, Porond és Bekény zarándvármegyei jószágok ügyében borosjenei Tisza Györgyöt, Kis Györgyöt és ezeknek feleségeit Gaborjáni Erzsébetet illetőleg Annát meg Zöldi István özvegyét törvényre idézteti. Országos Levéltár. N. R. A. fasc. 816. nr. 17.
Különben ezt a kérdést bajos eldönteni, mert Szalárdi krónikája szerint még 1658-ban is élt 22Boros-Jenőn egy Tisza György és meglehet, hogy az ő felesége volt Gaborjáni Erzsébet, bár erről a Györgyről puszta nevén kivűl egyebet se tudunk és a rendelkezésünkre álló oklevelekben sohasem történik róla említés.*
* Szalárdi János Siralmas Magyar Krónikája (Ujabb nemzeti könyvtár. Második folyam) 380. l.
Nyugodt lélekkel az öreg György leányának tarthatjuk azt a Tisza Annát is, a ki a Rákóczy által később lefejeztetett Ujlaky László borosjenei kapitány hitvese volt s a kinek birtokaiért Tisza István maradékai a neoacquisticai törvényszéken pört folytattak; minthogy azonban teljes bizonyossággal megállapítani ezt sem lehet, őt is ki kellett hagynunk a táblázatból.*
* Rákóczy György fejedelem 1651. decz. 31-én a zarándmegyei Sicola birtokot 1200 frtban borosjenei Ujlaki Lászlónak és feleségének Tisza Annának inscribálta majd 1656. febr. 23-án Sombolyt és Borosteleket kapták. Orsz. Levéltár. Neovacquist. fasc. 18. nr. 6.
És mert végezetre az oklevelek arról sem világosítanak föl bennünket, hogy tulajdonképen ki volt a borosjenei Tisza család ősanyja? – mivel nem tudjuk határozottan, hogy Tisza István, ki már 1655-ben másodszor nősült – Cserepes Anna fia volt-e, vagy esetleg atyjának korábbi házasságából származott: leghelyesebbnek véltük – egy régi genealogiai töredék példájára – Györgyöt magánosan állítani táblázatunk homlokára.
I. Tábla.
Tisza György nobilis jeneiensis † 1656.; Erzsébet 1656. Csulai György erdélyi ref. püspök hitvese; István de Boros Jenő 1643–1675. 1649. Zaránd vármegye szolgabirája, 1651 országgyűlési követ, 1656 alispán.1656–1658 portai követ és rab a Jediculában. 1660 kővári kapitány. 1. Doczó Zsuzsánna. 2. borosjenei Móré Zsófia.; Sára 1685. 1. dési Alvinczi András. 2. Petki Nagy Pál.; Alvinczi Erzsébet 1698. gr. Bethlen Jánosné.; II. István Erdélybe Görgény-Szent-Imrére költözik, a fiscalis tizedek albérlője, 1700-ban még él. Bakó Kata; II. György szül. 1680 körül, megh. 1754 körül, hites ügyvéd, Torda vármegye főjegyzője majd alispánja. Tordán lakik. 1. Vásárhelyi Sára. 2. Bihari Zsuzsánna. 3. medeséri Jeddi Kata.; Klára 1752. 1. héjasfalvi Nagy Zsigmond. 2. haranglábi Horváth Ádám, kitől elvált.; Anna 1752. mikeházi Mohai Sándor; Krisztina 1752. désfalvi Pataki Sámuel; László 1748–1760. a modenai herczeggel és a fiscussal pöröl, az udvarhelyszéki Szitás-Kereszturból, Bihar vármegyébe Gesztre költözik. † 1772 körül. bályoki Szénás Rebeka.; III. György 1724–1751 convertált és franciscanus barát lett.; Sára 1766. septéri Fogarassi János cs. kir. hadnagy.; III. István 1761–1800. †; II. László 1765–1831 (l. II. táblán.); I. József sz. 1768. †.
II. Tábla.
II. László (ki az I. táblán.) Bihar vármegye követe, cs. kir. kamarás gr. Teleki Kata 1777–1820.; Karolina sz. 1797. br. Egloffstein Albert.; II. József † sz. 1799.; I. Lajos 1798–1856. Biharmegye főispáni helytartója, cs. kir. kamarás. gr. Teleki Juliánna 1807–1863.; Amalia 1803 br. Léderer Károly altábornagy.; Vilma 1803 br. Luzsénszky Pál.; Károly 1808. †; Ferencz 1811. †; Paulina sz. 1812. él. sóvári Soós Tamás.; Imre 1815.†; III. László † sz. 1826.; II. Lajos † sz. 1827.; IV. László sz. 1829. Országgyűlési képviselő. Holles Ottilia.; Kálmán sz. 1830. Országgyűlési képviselő. 1875–1890. miniszterelnök. 1880. v. b. titkos tanácsos és Sz. István rend nagykeresztese, ref. főgondnok. gr. Degenfeld-Schomburg Ilona.; III. Lajos 1832. cs. kir. kamarás. Országgyűlési képviselő. 1867. Biharmegye főispánja. 1871. közlekedési miniszter. 1873. Lipót-rend nagykeresztese, v. b. titkos tanácsos. 1879. Szegeden kir. biztos. 1883. szegedi praedikatummal gróf. 1892–1894. Ő felsége személye körüli miniszter, ref. főgondnok.; Béla † sz. 1834.; Domokos † a költő 1837–1856.; Margit †; Ilona sz. 1855. Tisza István; Etelka sz. 1858. zeykfalvi Zeyk Károly orsz. gyűl. képviselő.; Jolán sz. 1860. bethleni gr. Bethlen Pál Besztercze-Naszód várm. főispánja.; Anna sz. 1862. Sándor János Kis-Küküllő-vármegye főispánja.; IV. István sz. 1861. orsz. gyül. képv. Tisza Ilona; V. István sz. 1886.; Juliska sz. 1889 † 1894.; Paulina sz. 1862. b. Radvánszky Béla cs. és kir. kamarás. 1894. deczember 18-án koronaőrré választatott.; II. Kálmán sz. 1867.; IV. Lajos sz. 1879.
23Szükségesnek tartjuk már most kijelenteni, hogy bár e táblázat a borosjenei Tisza család legújabb nemzedékét is föltünteti, mi azonban csak az ősök viselt dolgairól fogunk szólani és elbeszélésünket azzal a Lászlóval végezzük, a ki a modenai herczeg ellen indított pörét 1760-ban sok ügygyel-bajjal befejezvén, gazdag földesúr lett, s az udvarhelyszéki Szitás-Keresztúrból a biharvármegyei Gesztre költözködött.
