Titkári jelentés a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1893/4. évben.
Titkári jelentés a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1893/4. évben.
Tisztelt Nagygyűlés!
Társaságunk működésének tizenkettedik éve telt be. Visszaemlékezésekben gazdag idő. Mintha előttem látnám életünk első hónapjainak nehézségeit; aggodalommal kisértük társaságunk életét. Lesz-e anyag, melylyel folyóiratunkat táplálni tudjuk; s ha megindúl a szellemi termelés, lesz-e módunk arra, hogy a kutatások eredményeit a tudomány közkincsévé tegyük? Nem leszünk-e kénytelenek anyagi támogatás hijjában megszűntetni társaságunk működését; s ha meg is van az eszköz, hogy a kutató szellem termékeit közzétegyük: akad-e elegendő munkatárs, lesz-e elég művelője a történelem azon segédtudományainak, melyeknek felvirágoztatását programmunkba felvettük? Jól éreztük mindnyájan, hogy organumra van szükségünk, mely oly disciplinákat művel, melyeket eddigelé annak hiányában szakszerűen nem dolgozhattunk fel. E vágygyal szemben állt azonban a kétely, hátha nem akad annyi szaktudós, annyi tudománykedvelő közönség, mely ez óhaj megvalósítására szükséges. Az aggodalom nem is volt alaptalan. Hisz ugyanarra az író körre kellett számítanunk, mely más hasonczélú irodalmi körök és társulatok közlönyeit ellátja kutatásai eredményével. Hiába, kevesen vagyunk. A M. Tud. Akadémia, a M. Történelmi Társulat, az Orsz. régészeti és embertani társulat és egyéb rokon irodalmi körök legnagyobb részt ugyanazon írók kutatásaiból, szellemi termékeikből táplálkoznak, kikre – vagy legalább a kiknek legnagyobb részére – mi is számítottunk. A közönség, mely e társulatok legnagyobb részét áldozatkészségével, tudományszeretetével fönntartja, ugyanaz, mely számításunk szerint társaságunk életét is hivatva volt fönntartani. Teljes elismerés illeti úgy a szaktudósok körét, mint a magyar társadalmat, hogy várakozásunkban nem csalódtunk. Az első ellátja társaságunkat kutatásai eredményével; a lefolyt tizenkét év alatt nem fordúlt elő az az eset, hogy folyóiratunk szellemi táplálékban hiányt szenvedett volna; az utóbbi ellátta társaságunkat azzal az anyagi erővel, hogy folyóiratunk minden külső támogatás nélkűl saját maga erejéből, évről évre növekedő és érdekességben bővülő tartalommal beszámolhasson azokról az eredményekről, melyekkel hazánk szaktudósai azt bőségesen ellátták.
A köszönet és hála első szava tehát az írókat és a társaságunkat fenntartó magyar társadalmat illeti. – Támogatásuk nélkűl nem számolhatnék be arról az eredményről, melyet a tizenkettedik év munkásságaként felmutathatunk.
Jelentésemet, hosszú évek szokása szerint, a tavalyi nagygyűléstől kezdem. 1893 decz. 9-ike óta, mikor utolsó nagygyűlésünket tartottuk, társaságunknak négy rendes igazgató-választmány űlésén kívül (1894 január 25, máj. 10, okt. 11, nov. 29.) egy pótolhatatlan veszteség következtében még egy rendkívüli ig.-választmányi űlése is volt. F. évi május 5-én húnyt el társaságunknak nagyérdemű, felejthetetlen másodelnöke, alsószopori Nagy Imre, társaságunk alapító és igazgató-választmányi tagja. Mije volt ő társaságunknak, mennyit köszönhet neki a szaktudomány, folyóiratunk, társaságunk választmánya: az imént hallott s a leghivatottabb tollból eredő emlékbeszéd után főlösleges a t. nagygyülés emlékezetébe visszaidéznem. Én, ki úgyis mint a társaság titkára, úgyis mint a folyóirat szerkesztője folytonos összeköttetésben álltam az elköltözöttel, bizonyságot tehetek arról a szakadatlan gyöngéd figyelemről, atyai gondoskodásról, melyben 196boldogúlt másodelnökünk a társaságot és annak folyóiratát részesítette. A választmány szomorú kötelességet teljesített, midőn másodelnökünk halála napján, május 5-én rendkivüli ülésben egybegyülve a lesujtó veszteség első hatása alatt intézkedett, hogy emléke iránt társaságunk méltó módon róvja le a szeretet, hála és kegyelet adóját.
Tavalyi nagygyűlésünkön Nagy Géza tagtársunk nagyérdekű felolvasását hallottuk: az Árpádház mondai genealogiájáról. Régi történetünk érdemes búvára nagy szorgalommal és szerencsés combinatióval állította össze azon mondai elemeket, melyekkel nemzeti uralkodóházunk leszármazásában találkozunk. Mindezeknek magyarázatját is iparkodott adni és kimutatni a forrásokat, a melyekből a nemzeti hagyomány és felfogás merített.
Ugyan e nagy szorgalmú búvárunknak köszönhetjük azt az érdekes és a folyó évben bekövetkezett általános gyász által alkalomszerűség jellegével biró felolvasást, melyet egyik vál. ülésünkön Kossuth Lajos eredetéről hallottunk. Nagy tanulmányában tisztázza, a mennyire ez az idő rövidsége és a források hézagos volta mellett lehetséges volt: a Kossuth családnak a XIII. század derekáig visszanyuló genealogiáját. Kétségtelen, hogy a leszármazási táblák hézagai és netaláni tévedései a családi levéltár nemsokára közzéteendő adataiból sokban fognak módosulni: de a nagy fáradsággal és utánjárással készűlt dolgozaté az elsőség, hogy végre nemzetünk nagy alakjának családtani és leszármazási viszonyai felől tájékozva vagyunk.
Mindakét felolvasás folyóiratunk tartalmát gazdagította; a mint hogy a következő felolvasott vagy űléseinken bemutatott dolgozatok is, csaknem kivétel nélkül folyóiratunkban láttak napvilágot.
Petrovay György tagtársunktól, ki már második éve nagyérdekű családtani dolgozatokkal gazdagítja folyóiratunk tartalmát, két munkálat kerűlt bemutatásra. Mindkettő rokon eredetű családról szól. Úgy a Bilkey, mint a bilkei Lipcsey család közös őstől, a XIV. század derekán élt Karácson vajdától veszik eredetöket. Az eredeti források felhasználásával készült dolgozatok hivatva vannak Bereg-, Ung- és Máramaros-megyék családtani viszonyait teljesen új színben feltüntetni. Általában tagtársunknak széles alapokra fektetett és egymással tárgyi összefüggésben levő genealogiai kutatásai, melyeket a tavaly megkezdett és a jelen évben befejezett Dolhay család történetével vezetett be és melyeket folyóiratunk még több éven át fog közzétenni, egy nemzetiségi, telepedési és birtokossági szempontból érdekes területnek az ország éjszakkeleti részének csaknem teljes genealogiai monographiáját fogják nyujtani. A Lipcsey családról szóló dolgozat legközelebb nyer befejezést.
A Petrovay György kutatásai által felölelt terület és a kutatások iránya némileg érintkezik egy másik buzgó tagtársunk, Kis Bálint vál. tag dolgozatainak irányával. Ő, mint tudva van, kutatásaiban Erdélyre szorítkozik és dolgozatainak eredményeként már is sok családtani leszármazás tisztázását, új eredmények hosszú sorát mutathatja föl. A lefolyt évben egy fejedelmi család, a Barcsaiak leszármazását közölte folyóiratunkban; dolgozatának eredményeit felolvasás alakjában is megismertettük. A szerző kutatásainak sikerült a család eddig ismeretlen levéltárának töredékeire akadnia; összeállította, lelkiismeretes kutató módjára, a leszármazást igazoló oklevelek regestáit, melyeknek alapján kétségtelen, hogy XVI. századtól fogva Erdély történetében nagy szerepet vitt család leszármazása a XIII. században élt Joancháig vihető vissza. Dolgozatának e befejező része, mely a leszármazást összefüggőleg állítja össze, folyóiratunk legközelebbi füzetében fog megjelenni.
Kutatásai eredményeiről számolt be Boncz Ödön vál. tag. egyik választmányi űlésünkön, tanulságos előadásban ismertetvén főleg genealogiai szempontból a faj-kürthi Kürthy család levéltárát; míg a titkár Szlavonia II. Ulászlótól kapott czímerének fényképét mutatta be, melyet Dr. Bojničić Iván ajándékából kapott társaságunk.
Folyóiratunk elmult évfolyamában – természetszerűleg – túlnyomó volt a genealogia köréből vett dolgozatok száma. Két nagyobb dolgozat befejezését közöltük, melyekről már tavalyi jelentésemben volt szó. Múlt évben látott napvilágot Dr. Komáromy András vál. tag «A borsodi és ugocsai Szirmayak» czímű nagyobb tanulmánya és Szepessy Béla tagtársunknak a négyesi Szepessy családról írt dolgozata; nemkülönben az előbb említett vál. tagnak a Jekelfalussy család őseiről írt rövidebb czíkke, melyről, mint egyik vál. űlésen felolvasott dolgozatról már múlt évi jelentésemben szóltam. A közleményhez sikerűlt facsimile járult, mely a család levéltárának legrégibb eredeti oklevelét, Kún László 1284. évi adománylevelét hű másnak tünteti föl.
Bodrogh megye ősi családjáról, a Czoborokról Dudás Gyula tagtársunk összeállította eddigi kutatásai eredményét. Regesta-szerűleg közli mindazon adatokat, melyekre kutatásai folyamán akadt, összeállítja nemzedékrendjöket, az 1330. év táján élt Czobortól a mohácsi vészig, birtokviszonyaikat és röviden a család sorsát egész a mult században történt kihalásáig. – Dolgozata mutatvány egy nagyobb műből, melyben a szerző Bács-Bodroghvármegye történetét monographiaszerűleg tárgyalja.
197A vásáros-naményi Eötvös család történetével foglalkozott Lehoczky Tivadar vál. tag. Két közleményben foglalta össze mindazon adatokat, melyeket a XVII. században élt Miklóstól leszármazó és a mult századtól kezdve előkelő szerepet vivő család nemzedékrendjének és történetének feltüntetésére előadni szükségesnek vél.
Teljes családtörténetet nyújt Bölöni László tagtársunk is, közzétevén a saját családjára nézve felkutatott adatokat. Megtudjuk ezekből, hogy a több ágon élő és genealogiailag össze nem köthető család multja a XV. században élt Illésig vihető vissza; s egyúttal dolgozata fogalmat nyújt a székely eredetű nemes családok genealogiai bonyoldalmairól és a pontos nemzedékrend megállapításának nehézségeiről.
Érdekes családi multról adott felvilágosítást Bárczay Oszkár tagtársunk, adatokat közölvén a Burchard-Bélaváry család történetéből. – A sárosmegyei Bélaváryak egy sarja, János 1575-ben messze idegenbe, Revalba vándorolt. Más nevet vett föl, hogy nyoma veszszen; újra felküzdvén magát, felvett nevét egyesítette ősi családi nevével és ismét viselte régi czímerét. Századokon keresztűl virágzott idegenben a család; időközben kihalt a Magyarországon maradt ág. A jelen század első felében (1825-ben) egy sarj visszajön az elhagyott hazába; itt megtelepszik, családot alapít, mely virágzásnak indul. A család e viszontagságos történetét a szakadatlan leszármazási sorozat és a czímerhasználatnak a XVI. századtól kezdve kimutatható folytonossága igazolja.
Kisebb családtörténeti adalékoknak hosszú sorát közölte folyóiratunk a lefolyt évben.
Karácsonyi János vál. tag Vásári Miklós esztergomi érsek származásának kérdéséhez tett egy pár figyelemre méltó megjegyzést. Valószínűnek tartja, hogy az 1330–57 közt volt esztergomi érsek atyja Miklós erdélyi vajda, nagyatyja pedig Lóránd, ki a biharmegyei Vásáriról írta nevét. Fehérmegye egyik ősi családjáról, az Alapyakról Salamon Vincze tagtársunk közölt érdekes pótló adatokat, melyek egy korábbi közleményét sokban kiegészítik. – Szepesmegye két ősi családjának a Korotnokyaknak és Sygrayaknak történetéből Meliórisz Béla tagtársunk a régi birtokviszonyokra és bonyoldalmakba óhajtott világosságot hozni a Petróczy család levéltárának alapján. Míg Lehoczky Tivadar vál. tag, a Beregmegyében a XIV–XV. századokban virágzott Longodári család emlékét elevenítette föl.
Dr. Szombathy Ignácz tagtársunk a barsmegyei Jókay család múltjából tett közzé néhány XVI. századi epizódot. Ifj. Reiszig Ede tagtársunk a béri Balogh család történetét írta meg rövid vázlatban Bolgár Emil tagtársunk az ináncsi Ebeczky család leszármazásához adott pótlékokat. Egy rövid közlemény helyreigazította a Nemzetségi Zsebkönyv azon téves állítását, mintha a Thoroczkay család bárói ága kihalt volna. És végűl egy másik közlemény, az orosz Bakunin család azon hagyományáról emlékezett meg, mely szerint az a magyar Báthoryaktól venné eredetét. Bár e családi hagyományt az orosz császári heroldhivatalnak hiteles bizonyítványa is igazolja, azt magyar források semmiben sem támogatják.
Genealogiai kutatásokra kétségtelenűl jó szolgálatot tesz az a betűrendes jegyzék, melyben Kandra Kabos tagtársunk azon családok folytatólagos sorozatát összeállította, melyeknek történetére nézve az egri káptalan hiteles helyi levéltárában adatok találhatók.
A családtörténet köréből vett dolgozatok mellett természetesen mennyiségre nézve kevesebbek azok, a melyek tárgyukat a történelem egyéb segédtudományai, a heraldika, sphragistika stb. köréből merítették.
Főfigyelmet fordítottunk, miként eddigi évfolyamainkban is, arra, hogy az a tanulságos sorozat, melyet 1526. év előtti armálisok czímerképeinek színes másából tizenegy év alatt összehoznunk sikerűlt, az elmúlt évben is néhány kiváló darabbal bővüljön. – Az eddigelé közzétett 38 színes czímerképhez a lefolyt évben három újat csatoltunk. A Garázda nemzetség 1409. évi, Barrwy Simonnak 1417. évi és végre Pyber Benedeknek 1476. évi czímereit. Mindhárom Dr. Schönherr Gyula vál. tag. szakavatott magyarázata kiséretében látott napvilágot. A magyarázat kellőkép kiemelte a három kiváló darab heraldikai érdekét. – Az első, korra nézve, második ismert festett czímereslevelünk; már ez a körülmény is kiváló értékűvé teszi azt, növeli érdekét, hogy ugyane czímerrel, legalább főbb vonásaiban ugyanazzal, élt egy kiváló, Erdély történetében döntő szerepet vitt családunk, mely magát az adományos Garázdáktól származtatja. – A második – a Barrwy családé – szép compositiójával, arányaival és stilizálásával vonja figyelmünket magára. A harmadik, a Mátyás királytól kapott czímer, úgy az adományozó király mint az adományozott czímer (fogas-kerék) ábrázolása által kiváló érdekű. E három czímerképpel együtt a folyóiratunk eddigi folyamaiban közzétett színes czímerképek száma 41-et tesz; s e számból 28 drb Zsigmond király korát képviseli.
Mintegy tiz év óta a választmány a magyar heraldika e legbecsesebb, úgy czímertani, mint művészettörténeti szempontból legkiválóbb emlékeiből külön nyomatokat készíttet; ez által megbecsülhetetlen anyagra tett szert, melynek kellő értékesítéséről a választmány van hivatva gondoskodni. Egyelőre csak a magam nézetét tolmácsolom, midőn azon véleményemnek 198adok kifejezést, hogy e czímereknek, megfelelő bevezetés és a czímerlevél-szövegek kiséretében leendő közzététele a legméltóbb mű volna, melylyel a társulat az ezredéves ünnepély jelentőségéhez a maga részéről is hozzájárúl.
Mohácsi vész előtti czímert ismertetett meg velünk Dr. Áldásy Antal tagtársunk. Közölte annak az armálisnak czímerét és szövegét, melyet Batthyány Boldizsár és Benedek 1500. évben kapnak II. Ulászlótól. Eddig úgy tudtuk, hogy a Batthyány család maig is viselt czímerét 1481-ben kapta Mátyás királytól. E czímeradománynak azonban a körmendi levéltárban semmi nyoma. Ott a család részére szóló legrégibb czímereslevél a II. Ulászlóé, melyről viszont az eddigi kiadványok semmit sem tudtak; s így az nemcsak heraldikai, hanem családtörténeti szempontból is nevezetes új adalék.
A czímertani kiadványoknak legteljesebbikét, az új nagy Siebmacher kiadást ismertette Bárczay Oszkár tagtársunk folyóiratunk egyik legközelebbi füzetében. Az eddigelé mintegy 380 füzetben megjelent nagy vállalat az angol, olasz, franczia, spanyol heraldika kivételével az egész művelt nyugat heraldikáját felöleli; s minthogy a tetemes költségbe kerülő kiadványt hazánkban igen kevés példányban birjuk, az ismertető, érdemes munkát végzett, midőn a nagy conceptióju vállalatot érdeklődőkkel legapróbb részleteiben megismertette. Igaz, hogy a nagy mű tervezete és kivált hazánkat érdeklő részei ellen közjogi aggályokat táplálhatunk, de nem kell felednünk, hogy a vállalat mostani felosztásában az 1853. év folyamán indult meg, mikor mindent mást inkább tekintetbe vettek, mint a magyar közjogot. A tudomány szempontjából fő és lényeges dolog, hogy a Magyarországot közvetlenűl érdeklő részek oly szakavatott férfiak szerkesztésében láttak napvilágot, kiknek hazai heraldikánk a legnagyobb hálával adósa.
Hazai heraldikánk egy nagyérdekű emlékéről a gróf Haller család nemzetségkönyvéről Illéssy János most már vál. tagunk becses adatot közölt, mely tanusítja azt, hogy ezt a kiváló heraldikai és genealogiai kútforrást már 1660-ik évben hivatalos bizonyítékúl használták.
A történelem egyéb segédtudományai közül a sphragistika müvelése sem maradt parlagon folyóiratunk mult évi folyamában. Ebben tettük közzé Pór Antal vál. tagnak múlt évi titkári jelentésemben ismertetett felolvasását, melyben «Pecséttani apróságok» czímén öt sphragistikai érdekességgel ismertetett meg. Kandra Kabos tagtársunk pedig I. Fülöp váczi püspök állítólagos 1279. évi pecsétjéről értekezett, a melyről kimutatja, hogy az a pecsét, melyet Pray a váczi püspökének tartott, nem más, mint Fülöp fermoi püspöknek, III. Miklós pápa magyarországi követének pecsétje.
Még két, a magyar onomastikon körébe vágó dolgozatról kell megemlékeznem; és ezzel befejeztem azon tudományos kérdések és feladatok sorát, melyekkel folyóiratunk a lefolyt évben foglalkozott.
Mindkettő Dr. Karácsonyi János vál. tag, buzgó munkatársunk tollából került ki. Egyik a Gejza név mai kiejtésével foglalkozik; a szerző szakítva régi álláspontjával, mely szerint ez ősmagyar név Gecse-nek volna ejtendő, a Gyécse kiejtést ajánlja; míg a másik dolgozat a Tuhutum név mai kiejtésére nézve a Téteny-t tartja legjobbnak.
Ime, tisztelt nagygyűlés, mind az a tudományos eredmény és új kutatás, melylyel társaságunk és folyóiratunk a művelésre kitűzött disciplinák felvirágoztatásához a lefolyt évben hozzájárult. Hogy folyóíratunk ezen kívűl figyelemmel kisérte a szakirodalomnak körébe vágó termékeit s hogy tudomást óhajtott venni a külföldi irodalomnak működése körébe eső termékeiről, ezt külön kiemelni szükségesnek nem tartom; folyóiratunk tizenkét éves fennállásával eléggé jelezte azt az irányt, melyen haladni akar és legalább tudva, soha sem akart véteni a tudomány és a tudományos kritika követelményei ellen.
A tudományos működés terén kifejtett tevékenységről beszámolva: társaságunk belső életéről szóló jelentésemet rövidre szabhatom.
Azon megrázó veszteségen kívül, melyet közszeretetben és tiszteletben álló másodelnökünk halála okozott, társaságunk belső élete a lefolyt év alatt csöndes munkásságban és ügyeink intenziv rendezésében telt el.
Nyomasztó régi terheket vettünk le vállainkról. Csak a folyó évben sikerült megszabadulnunk saját megtakarításaink árán azon tartozásoktól, melyeket az 1888-ban kiadott Nemzetségi Zsebkönyv I. kötete rótt ránk. Nem terhelnek többé a múlt évben megjelent Tárgy- és Névmutató költségei sem. Egyik vállalatunk sem járt azzal a pénzügyi eredménynyel, melyet tőle vártunk. Az elsővel kötelességet teljesítettünk alapszabályaink, a másodikkal a tudomány iránt. Ha nem is következett be az óhajtott anyagi siker, kárpótoljon érte a tudat, hogy tudományos és irodalmi társaságok kizárólagos czélja nem az alaptőke gyarapítása, hanem csak a tudomány gazdagítása és terjesztése lehet. Ha ezt önerőnkből elérni képesek vagyunk, elérjük czélunkat és jutalmunkat.
Alaptőként tavalyi jelentésem óta változást nem mutat. Tagjaink száma 9 pártoló és 19 évdíjas taggal szaporodott, kikhez még az 1895. évtől kezdve egy új örökös (500 frtos) alapító tag járul; kevés a szám arra, hogy működésünk körét kitágítsuk, de elég, 199hogy mostani munkásságunk keretében gondtalanúl megmaradjunk.
Választmányunknak halálesetek által meggyérűlt sorát két új tag megválasztásával egészítettük ki. – Dr. Illéssy János és Makay Dezső tagtársaink a legutóbbi vál. űlés határozata értelmében igazgató-választmányunk tagjaivá lettek. Ez új szakférfiakkal megerősödve és az imént választott nagyérdemű másodelnökkel élünkön, választmányunk bizalommal nézhet egy uj esztendő munkássága és tudományos eredményei elé.
Jelentésem végéhez érve, azt azon kéréssel fejezem be, hogy a t. nagygyűlés jelentésemet, ha a benne foglaltak alapján a választmány működése és folyóiratunk iránt bizalommal viseltetik, tudomásúl venni méltóztassék.
Fejérpataky László,
társ. titkár.
társ. titkár.
