A VÁSÁROS-NAMÉNYI EÖTVÖS-CSALÁD. (Első közlemény.)
A VÁSÁROS-NAMÉNYI EÖTVÖS-CSALÁD.
(Első közlemény.)
(Első közlemény.)
A vásáros-naményi Eötvös-család, mely különösen a XVIII. század elején kezdett hazánkban jelentőségre emelkedni, a mint irattárában levő jegyzetei mutatják, első nevezetes őseűl azon Eötvös Jánost, Buda város biráját tartja, kit a fellázadt budai németajkú lakosok 1437. évben bosszújokban a Dunába fulasztottak. Ezen budai polgár nevét aranyműves mesterségéről nyeré, mely iparűzlet akkor és a megelőző századokban hazánkban előkelő volt, és nem egy ily műves még fejedelmi kitüntetésben is részesűlvén, díjazásúl a magyar nemesek közé felvétetett. Így példáúl Beregmegyében is, mely az Eötvös-családnak is hazája, 1426. évben Longodári István aranyművesnek fia, János a többi atyafiaival együtt új adományt kapott az itteni longodári birtokra nézve,* mely akkor helység volt a Szernyetó keleti partján, most pedig terjedelmes puszta Nagy-Bereg közelében.
Lelesz, Prot. Stat. V. nr. 71.
A családi egyszerű jegyzetek szerint ezen Eötvös Jánosnak fia lett volna 1456-ban József, ennek Lázár, ennek István, ennek Antal, ennek Ferencz, ennek József, kinek nejéűl Tholdy Erzsébet említtetik, ennek Mihály, ennek Márton és ennek I. Miklós, kiről a további leszármazás már hiteles adatokkal igazolható.
Úgy látszik, hogy ezen Miklós elődei a XVII. században Munkácson laktak, hol a kiváltságolt nemesek közt foglaltak helyet. Így azon úrbéri összeírásban, melyet I. Rákóczy György elhunyta után annak özvegye, Lorántffy Zsuzsánna 1649. munkácsi uradalmára nézve eszközöltetett, a munkácsi szabadházak birtokosai közt előfordúl Eötvös Mózes és 1663. évben Eötvös István. Ezen évben ugyanis hadadi Wesselényi Ferencz enyiczkei kastélyában június 22. kelt íratában utasítá a leleszi conventet, hogy klacsanói Horváth Jánost és nejét, Szentmariai Máriát a hű szolgálatai jutalmáúl nyert munkácsi udvarházába és egy Laukán fekvő szabadszőlő-birtokába iktassa be. E birtok azelőtt Kolcsik, máskép Borbély Péteré volt, kiről magtalan kimúltával a koronára szállt. Ez okíratban ajánltattak a beiktatáshoz királyi emberekűl: Lövey János és Sámuel, Pap István és János, Szabó Pál, Kerepeczy Ferencz, Péchy János, Kádas Mihály, Fazekas János és Ignéczy András. A beiktatás meg is történt, de azon többen ellenmondással éltek, így Batra Péter nagy-iványi biró Báthory Zsófia fejedelemasszony és munkácsi vár birtokosnője nevében; azután a nemesek közűl Eötvös István és Csizmadia Katalin s Munkács város részéről annak birája, erszényes János.*
Lelesz, Prot. Stat. VII. H. nr. 106.
A Beregszász városban birtokolt nemesek közt is előfordúlt a XVII. század végén Eötvös családbeli.
Valjon a fönnebb említett Eötvös Mózes 89vagy István őse volt Eötvös Miklósnak, ki a tizenhetedik század végén s a következő elején szerepelt, bizonytalan; annyi való, hogy ezen I. Miklós ez időben már vagyonos ember volt. Így 1680. április 13-án kelt irat szerint Eötvös Miklós bizonyos Kalmár Szabó István nevű hadnagynak élte tartamáig Gődén házat és Szabolcsmegyében Geszteréden hét telket használatúl átengede; említvén ez okmányban Nagy Miklóst apósáúl, kinek leányát, Erzsébetet feleségűl birta.* 1684-dik évben szeptember 27-én Debreczenben kelt eladási szerződés szerint vett Pályi-Ujlakon Szántó Mihálytól egy szőlőt, mely iratban Miklós nénjéűl említtetik Borsos Erzsébet.
Ezen és a következő adatokat az Eötvös-család vásáros-naményi irattárából merítvén, a forrásra külön nem fogok hivatkozni.
Mi összeköttetésben volt e Miklós Mező Lászlóval, ki 1689-ben Kelesy István leányát Klárát nőűl vette s kinek kiházasításánál ő közreműködött, bizonytalan. Érdekes azonban a menyasszony kelengyéjének a feljegyzése, mely szerint 2 ezüst kanalat, 2 ezüst poharat, 1 gyöngyös pártát, 8 sor gyöngyöt, 1 sor veres klárist, 2 aranyos főkötőt, 2 arany boglárt, 1 ezüst övet, 1 ezüst hajtűt, 4 óntálat, 8 brassói abroszt, 3 vászon abroszt, 6 asztalkendőt, 2 derékalyt, 4 vánkost, 1 borjas tehenet s egyéb apróságot kapott.
I. Miklós a XVIII. század elején húnyt el s úgy látszik, hogy Ecseden temettetett el, hol gyakran tartózkodott.
Fia II. Miklós már akkor szintén előkelő állást foglalt el Szathmármegyében s családi összeköttetéseinél fogva vagyonilag is emelkedett. Ő még 1691. január 14-én jegyzé volt el a szathmármegyei birtokos nemes családok közt kiváló helyet elfoglaló irinyi Irinyi-család egyik sarját, Borbálát,* a mikor neki hitbérűl és jegyajándékúl «arany és ezüst marháit» és szabolcsi birtokát ezer ezüst tallérig leköté, mi akkor nem megvetendő tekintélyes összeget képezett, mi abból is meglátszik, hogy ugyanazon évben Ecsedről keltezve, ápril 4-én Baranyai Mihálynak egy debreczeni nagy szőlőjét eladta 135 frtért. E szőlőt bizonyára atyjától öröklé, ki Debreczenben és Ecseden gyakran megfordúlt, s a birtok értékére nézve az is jellemző, hogy 1692. évben Hosszú-Pályiban Miklósnak Kél János egy kaszálókertet egy forintnyi adósságért adott zálogba.
Irinyi Borbálának szülei voltak: Irinyi István és Czeglédy Erzsébet, testvérei pedig Zsigmond, Mária és Borbála.
II. Miklós Szatmármegyében közhivatalt is viselt; így 1696. évben mint szolgabiró és 1699-ben mint adórovó (perceptor) működött; majd midőn 1704-ben II. Rákóczy Ferencz alatt a háború kiütött, Eötvös Miklós hadbiztosáúl szerepelt, bizonyára okosan, saját anyagi előnyeit is előmozdítván, a mellett, hogy a politikai téren sem botlott meg, mi onnan is kitűnik, hogy még a hadjárat lezajlása előtt, 1710-ben választatott meg alispánnak Witkay Mihálylyal együtt, ki már 1703-tól 1705-ig vitte volt az alispáni díszes hivatalt. Miklós azután még 1712- és 1714-ben is ilyenűl működött. E közben vagyonát mindinkább szaporítá; így 1695-ben Pályi-Ujlakon vett Szántó Katától 32 forintért egy szőlőt; 1700. évben november 2-án D.-Ujlakon, Biharmegyében vett Virágos György és neje Oláh Erzsébettől szintén egy szőlőt száz forintért és egy kősóért. Még kereskedelmi üzletbe is bocsátkozott, így egy fenmaradt szerződés szerint, 1703-ban Nagy-Károlyban Alvinczi Szabó Demeternek eladott 340 gyapjút 81 forintért és 1709-ben Nyiregyházán 67 ökröt hitelre 737 tallérért; másoknak pénzt kölcsönzött, így a többi közt 1706-ban Kökényesdy Ferencznek száz forintot; 1707-ben Kis-Varsányban Gyulai János és neje Bay Évának 100 magyar forintot kölcsönözvén, azért adtak neki zálogba két telket; 1710-ben Mohóczi Péter enyedi plébános vett tőle kölcsön ötven forintot, Irinyi Zsigmond Nagy-Károlyban 74 frtot és 1711-ben aug. 16. Munkácson Szanyi János 125 német forintot.
1703 táján nagy szomorúság érte Miklóst, elhúnyván neje, kitől négy kiskorú gyermeke maradt, úgymint Éva, József, Krisztina és (III.) Miklós. A gyászév elmúltával azonban keresett és talált új jó hitestársat a Szatmármegyében élt birtokos és nemes királydaróczi Debreczenyi családból való Debreczenyi Péter leányában, Máriában.* E családnak egyik kiváló tagja volt Debreczenyi Tamás, ki előbb Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, majd I. Rákóczy György s végre ennek özvegye, Lorántffy Zsuzsánnának volt gondos és buzgó főnöke, összes jószágaiknak kezelője és tizedeiknek bérlője. Mint ily prefektus lakott a munkácsi várban is. Már Bethlen fejedelem is megjutalmazá hű szolgálatait, mennyiben a radnóti táborban 1625. július 12-én kelt okírata szerint neki Ombod és Amacz nevű Szatmármegyében fekvő s az ecsedi várhoz tartozott birtokot adományozta, megjegyezvén, hogy azokat előbb előde, Báthory Gábor 90az ecsedi vártól elszakítá és Ombódot négyezer forintban kánoki Witkay Istvánnak (kitől az Lónyai Menyhértre és Gergelyre szállt) és váradi Ztepan Istvánnak; Amaczot pedig Szilágyi Jánosnak adományozta. 1627-ben kapta ő és neje Tarjányi Margit Pálfalvát és 1638-ben Encsencset királyi adományúl, mely birtokokat később, mint látni fogjuk, mind II. Eötvös Miklós megszerzé.
A család egy jegyzéke szerint e Debreczenyi Mária ekkor fiatal özvegy lett volna már, első férje lévén báró Splényi László, mi azonban valószínűtlen, mert Nagy Iván szerint I. Splényi László, ki 1756–1730-ig élt, más három nőt bírt a Gladeczky, Uk és Eörgey családokból, egy más II. László pedig csupán 1726-ban született. Az Eötvös-féle iratok szerint 1727-ben Splényi László neje volt Berényi Zsófia, ki 1730-ban csakugyan özvegyül említtetik.
A Debreczenyi-családnak Tamástól kezdődő egyszázadbeli leszármazását és elágazását 1760-ig a következő táblázat mutatja:
Királydaróczi Debreczenyi Tamás. Neje Tarjányi Margit. János. Zsigmond. György. Geödö Judit. Eufrozina. Judit. markusfalvai Máriássy Ferencz. Ferencz 1659. † Ferencz. Erzsébet. 1. Paxi László. 2. Szalai Barkóczy János. 3. Horváth Mihály. † Judit 1659. 1. Ujhelyi István. 2. cserneki Dessewffy János. Miklós. 1700. Gábor. Éva. Görgey Jánosné. Klára. 1. gradeci Horváth Boldizsár. 2. Pottornyay Ferencz. 1. férjétől Judit. Becsky Györgyné. Klára. Holló Zsigmondné, ki Petheö Károlyban kihalt. 2. férjétől Ferencz. Ferencz, csebei Pogány Borbála. 1. férjétől. Erzsébet. Leszkóczy Andrásné. † Mária. Rajky Jánosné. † 2. férjétől. Judit. Czeglédy Mojzsesné. Klára. Kökényi Mihályné. Erzsébet. Csabay Istvánné. Zsigmond. Sándor. Ferencz. Éva. Imre. Ferencz. József. András. Mózes. † Imre. Ignácz. László. István. Klára. † Imre, vezérőrnagy. Mihály, ezredes. Sándor, prépost. Károly, kir. táblai biró. Imre. † Julia. Réthey Lászlóné. † Erzsébet. Ferencz. Imre. Julia. Szontag Gáspárné. Mária. Krajnik Sándorné. Teréz. Divényi Andrásné. Erzsébet. Berzeviczy Sándorné. Borbála. Zombory Imréné. 1. férjétől. Anna. Okolicsányi Lászlóné. Farkas. 2. férjétől Károly. idősb Mihály. Mihály. Farkas. Ferenc.
A Rákóczy-háború elmúlván, II. Miklós ifjú nejével, Debreczenyi Máriával főgondját vagyonszerzésre fordítá, elegendő pénzmaggal rendelkezvén e czélra. Mindenekelőtt arra fordíták igyekezetüket, hogy a Debreczenyi Tamástól szerzett pálfalvai, ombódi, korogyi, veresmarti és egyéb jószágot acquirálják, mely annak utódaitól zálogúl idegen kézre jutott. Egy-egy része Barkóczy Ferenczről esett zálogúl a szatmári jezsuitákra, ezekről pedig sóvári Soós Jánosra; 1712-ben tehát ettől szerzé meg a részt, adván neki elébb 800 frtot, később pedig Soós Istvánnak auctioúl 700 frtot; a Máriássy-féle just szintén megszerzé Miklós Soós Jánostól; a Csabay István-félét annak neje, Becsky Erzsébettől, az oláh-hódosi részt ugyanettől illetőleg Soós János zálogbirtokostól. 1712. márczius 11-én Szatmáron elismeré íratilag Soós István, hogy a pálfalvi jószágot E. Miklósnak és nejének négyezer forintért az összes Szatmármegyében levő részekkel együtt nekik örökösen átadta oly joggal, hogy az elzálogosított birtokrészeket is kiválthassák.
Igaz, hogy e tetemes birtok akkor teljesen elhanyagolt, elpusztult állapotban volt; Pálfalván, mely a Szamos folyó mellett, közel Szatmár-Németi városhoz fekszik, sem kert, sem lakóépület nem volt, mert az egész helységet a kuruczok a Rákóczi-hadjárat kezdetén felégették és elpusztíták, így az akkorig fennállott urasági igénytelen faépület is teljesen elhamvasztatott. E pusztítást a kurucz-csapatok azért tevék, hogy az a szatmári császári prćsidiumnak védelmeűl ne szolgáljon. Az elpusztított falu helyét csakhamar gaz, sűrű cserje és bokor nőtte be, melyen egy lakos sem tartózkodott, úgy, hogy az arra utazók is csak a legnagyobb óvatossággal mentek át, nehogy a gazban leselkedő 91kuruczok s más kóborlók kezébe essenek s kifosztassanak; s így csak azután, midőn a béke és rend helyreállt, szállottak rá. E. Miklós és neje s építettek kőházat, melyben azután állandóan laktak.*
1760-dik évi tanúvallomás a Barkóczy, Csabay, Czeglédy és Eötvös-féle pörlekedés alkalmából.
1719-ben szeptember 20-án Bagoson, Bagosy Éva Dereczenyi Péter neje, msotoha atyjával Kökönyösdy Györgygyel egy udvarházat és telket elcserélvén, annak felét vejének Eötvös Miklósnak és nejének D. Máriának és két ágon levő gyermekeinek átengedi használatúl.
1717-ben Eötvös Miklós és neje még nagyobb szerzeményhez jutnak, még pedig Beregmegyében Vásáros-Naményben, hol a Lónyai-Kemény-féle terjedelmes birtokot megveszik.
Ugyanis Lónyai Anna, Kemény János erdélyi fejedelem neje az I. Lipót császár és király ellen felkelt magyarokkal és bujdosókkal tartván és különösen 1669. évben az akkori kurucz hadjáratban aranyos-medgyesi várában tervezett támadások hő előmozdítója lévén, e miatt vagyona elvesztésére itéltetett s naményi váracsa is leromboltatott. A király mégis, különös kegyelemből, 1689. június 10-én birtokát haláláig tartó használatúl neki átengedé. 1693. évben a birtokot Szalay Zsigmond munkácsi harminczados megbecsülvén, a naményi, ugornyai, atyai, somi és kaszonyi részek Beregben és a nagy-varsányi, kovács-apátii és ilkei szatmármegyei birtok 13,720 frtra, a rajta levő javítás pedig 8700 forintra becsültetett; két év multán ismét felbecsültette a kincstár s akkor értékét 24,702 frtra tevék, beleértve még a barabási, zászonyi, rafajna-ujfalvi, szernyei, szetyeni, csarodai, benei, csetfalvai és buczai részeket is.
Ezen konfiskált s a koronára szállt vagyont 1696. február 11-én Bécsben kelt oklevél szerint Lipót király Absolon Dániel cs. kir. hadi bizottsági titkár és tanácsosnak és neje Czanner Karitász Konstancziának hű szolgálatai jutalmazásáúl a neki igért s már 1694. évben a szepesi kamaránál részére utalványozott 15 ezer rénes vagyis 18 ezer magyar forintban, melyeket neki az említett kamara Kassán, 1695. április 30-án kelt íratában ismételten biztosított, adományozta; megjegyezvén, hogy jóllehet e birtok hivatalosan 24,702 frtra becsültetett, az neki mégis a megigért összegben adatik azért, mert a birtok pusztulásnak indúlt. 1697-ben pedig külön királyi parancs következtében abba Absolon és neje be is iktattattak Kende Mihály kiküldött királyi ember és a leleszi konvent részéről megjelent Bálintffy András áldozár által, mely alkalommal különösen a Lónyayak közül többen ellenmondottak.
Absolon azonban, ki e donácziót bizonyára a munkácsi várnak 1688-ban történt elárulása díjáúl kapta, nem sokáig élvezheté annak gyümölcsét, mert csakhamar elhúnyt, özvegye pedig Löffelholz cs. k. tábornokhoz ment nőűl s mint ilyen, e tájról végleg elköltözvén, az adományi jószágot 1717-ben árúba bocsátá s így azt Eötvös Miklós és neje azon évi január 1-én Bay Ferencz beregi alispán és Lővey Sámuel táblabiró jelenlétében, saját magánpecsétjével megerősített okírat mellett, 24 ezer forintért megvásárolta.
Ugyanők 1720-ban megszerezték a Farmosy László hagyatékát képező madai és kis-varsányi birtokrészeket, melyekről gróf Pálffy Miklós nádor Pozsonyban 1720. május 20-án állítá ki adománylevelét.
Később Miklós megint egy más tetemes vagyont szerzett. Ugyanis 1727. november 23-án Madán kelt szerződés szerint megvette örökáron huszezer forintért báró Splényi Lászlótól és Gábortól a szatmármegyei csengeri jószágot, melyhez a jánosi, csengerújfalvi, tunyogi, angyalosi, sályi, sarkadi, ököritói, sándori, kocsordi, atyai, gyülvészi, szinyérváraljai, gebei, paraszaji és Szabolcsmegyében a pályii részbirtokok tartoztak. Mivel pedig a vevő, Eötvös Miklós királyi tanácsos* és a tiszántúli kerűlet biztosa, magát a birtokba beiktattatni óhajtá, 1730-ban meginteté a szatmármegyei törvényhatóság útján báró Splényi László özvegyét, Berényi Zsófiát és báró Splényi Gábort, a czingenbergi ezred alezredesét, hogy a beiktatást szorgalmazzák és siettessék.
Eötvös Miklós IIII. Károly által Bécsben, 1724. május 26-án kelt okíratban neveztetett ki királyi tanácsossá.
E közben azonban II. Miklós elgyengűlvén, Pálfalván 1731. november 7-én végrendeletet készített, mely szerint kijelenté, hogy nejének, kivel 22 évig élt, holtaiglan való használatúl hagyja az egész pálfalvi jószágot, úgymint Pálfalvát a szatmári földekkel együtt, Ombódot, Amaczot, Hodost, az erdődi szőlőket, Monostort, a kiskocsi, apátii, s.-udvardi, gyülvészi, vetési és óvári részeket. Fiának, Józsefnek a húsz év óta kezén levő vagyont, leányának, Krisztinának férjezett felsőpulyai Bükk Andrásnénak 3500 frtot vagy annyit érő más jószágot; III. Miklós fiának, hogy az egész sommát egyszerre el ne vesztegethesse, évenkint 180 frtot, s ha gazdálkodni akarna, a károlyi házat s Vitkán és Varsányban telkeket; Mária (a végrendelet szavai szerint Manca) leányának férjezett Teleki Sámuel grófnénak, ki úgyis elegendő vagyonnal birt, 3500 frtot; a többi vagyont és jószágokat pedig második házasságából származott négy kiskorú fiának: Sándor, Imre, László és Lajosnak; meghagyván 92nejének, hogy fiait a római katholikus hitben nevelje, különben essék el a vagyontól s a gyámság másra kerűljön.
A végrendelkező még azon évben elhúnyt Pálfalván, hol özvegye azután állandóan tartott lakást; a nagykorú fiúk és leányok pedig a végrendelkezést sérelmesnek találván, az egri püspökség, mint illetékes szentszék előtt, annak megsemmisítését kérték. 1734. évben Éva férjezett Lehoczky Ferenczné és fivére, József, valamint Krisztina özvegy anyjuk ellen a királyi táblánál keresetet adtak be, melyben kijelentik, hogy atyjuk a testamentomban az Irinyi-féle ősi vagyonról is intézkedett második nejének gyermekei javára is, miért őt ezen ősi vagyon hit alatti bevallására, az illető íratok felmutatására szoríttatni s a végrendeletet érvényteleníttetni kérik. Báró Grassalkovics Antal perszonális erre 1734 julius 10. megidéztette az özvegyet. Előző évben pedig Eötvös Sándor, Imre és László «iuvenes» az egri káptalan előtt megjelenvén, ott óvásukat jelenték ki az atyjok által 1727-ben báró Splényitől vásárolt birtokra nézve. A szentszék különben 1733-ban a végrendeletet jogérvényesnek állapítá meg, kijelentvén határozatában, hogy az 56,080 frtot érő szerzemény feles keresőjének csakugyan az özvegy Debreczenyi Mária tekintendő.
A végrendelet értelmében III. Miklós csakugyan Nagy-Károlyban telepedett le s ott kedélyesen élt, koronkint birtoka egyes részeit elzálogosítván; így 1737 ápril 9-én Pályi helységben egy telket Ujfalussy Tamásnak 30 frtért hat évre elzálogosított; majd pedig feljött Beregmegyébe s itt hivataloskodott. Ellenben József folyvást megyei hivataloskodásban lelvén kedvét, már 1738-ban a megye alispánjává lett. Felesége Szalay Anna Mária volt. 1740. évben kapott nádori donácziót az általa szerzett porteleki birtokra.
Ezalatt a beregmegyei öröklött vagyon sok gondot kezdett okozni II. Miklós fiörököseinek, mert a királyi fiskus értesűlvén arról, hogy a Lónyay-Kemény-féle vagyon Absolonnéről királyi beleegyezés nélkűl szállott E. Miklósra s hogy Absolon utódik nélkűl húnyt el, a jószág visszabocsátása iránt pert indított az Eötvös-család ellen, melynek következtében a naményi s ahoz tartozó, fönnebb részletezett jószágrész Tusomi Keresztély számvevő és Nagy György számtiszt által felbecsültetvén, összesen 17,875 frt 10 krra rénes pénzben, vagyis 21,450 magyar forint és 20 denárra becsültetett.
A koronai per hamar lebonyolíttatott; az itélet szerint Eötvös Miklós örökösei arra köteleztettek, hogy a Lónyai-Kemény-féle birtokot, a Czanner Karitásznak tényleg lefizetett 16,000 forint megtérítése mellett, a kincstárnak adják vissza. Ekkor Eötvös Sándor, ki beregmegyei alispán volt, a királynőhöz, Mária Teréziához folyamodott, ki 1755. április 19-én kelt kibocsátványában akép intézkedett, hogy a vagyont meghagyja a családnál azon esetre, ha a 21,249 frt 25 krt érte a kincstárnak leteszi, nem vevén figyelembe E. Sándornak azon alázatos előterjesztését, hogy az elkobzott birtok voltaképen 17,875 frtot ér, a 7916 frt 15 kr. pedig értéke azon javításnak, melyet az Eötvös-család ideiglenes birtoklata alatt jóhiszeműleg beruházott. Egyszersmind elrendelé a királynő, hogy Lónyay Lászlónak ez ügyben tett fáradozásai és kiadásai fejében ezer és Zsitkovszky ügyvédnek kegydíj fejében kétezer forint fizettessék ki.
E rendelkezés következtében Eötvös Sándor, ki többi testvérei: József, Imre és László nevében is meghatalmazottúl járt el, – a Czanner Karitásznak fizetett összeg betudása mellett, a kötelezett pénzt letevén, Mária Terézia Bécsben, 1756 augusztus 27-én kelt diplomája szerint, az adományt a birtokra nézve az Eötvös-családnak megadta, még pedig a fiágra nézve örökösen, a leányágra nézve pedig visszaválthatási jogának fenntartása mellett. E függő-pecséttel ellátott okíratban előadatik, hogy az adományozásnál legnagyobb figyelembe vétettek az Eötvös-család többizben tanusított érdemei és a közjóra tett hasznos szolgálatai. Kiemeli különösen néhai Eötvös Miklóst, ki mint királyi tanácsos és tiszakerületi biztos, erélyesen működött; ennek fiát, Józsefet, ki Szatmármegyében hosszú ideig megyei hivatalt s az 1741-iki nemesi fölkelésnél ezredesi tisztséget viselt, 1742-ben pedig mint alispán elhúnyt. Kiemeli Miklós és Sándor beregmegyei tisztviselőket, Imrét, ki nemrég a Festetich-féle lovas-ezredben kapitányúl szolgált és meghalt; Lászlót, ki azon ezredben mint hadnagy és Szatmármegyében mint táblabiró működött; Lászlót és másik Miklóst (IV.) ki, a Splényi-lovasezredben ezredesűl és parancsnokúl szolgált és az előbbi Miklós fiának, Józsefnek fiait: Józsefet és Lászlót. Felhozatik ez okíratban továbbá, hogy a birtokot Eötvös Sándor beregmegyei alispánnak s testvérei Miklós és Lászlónak és elhúnyt József fiának, Miklós ezredesnek, József és Lászlónak s ha Eötvös Imre özvegye (gróf Conspurg Anna Mária) figyermeket nemzene, ennek is és örököseinek adományozza, még pedig mint említtetett, a fiágra nézve visszavonhatatlanúl, a nőágra pedig akép, hogy a kincstár az érintett 16,000 magyar forint (mi rénes pénzben 13,333 frt 20 krt. tesz) és a javítás czímén járó 7916 frt 15 kr. s így összesen 21,249 frt 35 kr. megtérítése mellett visszaválthassa.
Majd 1756. augusztus 27-én megparancsolta 93Mária Terézia a leleszi konventnek, hogy az Eötvös-családot az adományozott birtokba ünnepélyesen iktassa be. Ennek következtében Vitkay Mihály királyi ember és Somlódi László leleszi konventbeli pap 1757. július 6-án a naményi kastélyban a meghívott érdekeltek jelenlétében megtevék a szokásos beiktatást. Innen június 10-én Ilkre, 11-én Nagy-Varsányba kirándultak, hol a Bay család részéről ellenmondás történt, s megjelentek gróf Gyulay Ferencz, Erdőhegyi, Horváth, Udvarhelyi, Baji Patay Sámuel s neje Szuhay Erzsébet. Június 13-án átmentek Mező-Kászonyba, hol megjelentek a beiktatáshoz Záry László helybeli plébános, Bessenyey György, Szentléleky Antal, ki gróf Haller Sándor özvegyének gelénesi tisztje volt, Barabásról Gerzsenyi János, Nagy-Bégányból Mezey József, Zászonból Telegdy Ferencz, Lónyay Ferencz, Dolinay máskép Draskóczy Gábor fia Miklós, kinek anyja volt Csomaközy Julia, ki a Matuznayaktól származott s e jogon emelt igényt és végre Lónyay László, ki a beiktatásnak szintén ellenmondott, nyilatkozatában még azt is felhozván önvédelmére s jogai támogatására, hogy a beiktatott Eötvös-család őse Szűknek neveztetett s mint aranyműves a közrendű iparos-osztályból származott. Majd Kulin István, mint Büdy utódja tiltakozott szintén a beiktatás ellen, ki valamint a többi ellenmondó, a rendes perútra utasíttatott.
1756. október 24. Bécsből kelt íratban igazolja Jaszvicz Ferencz kanczelláriai tanácsos, hogy a donaczionalis 300 forintnyi díjt (taxát) ő felsége E. Sándornak «szegénysége» miatt elengedte; a többi családtagok azonban július 30-án e czímen 729 frtot fizettek be Bécsben a cs. kir. pénztárba.
Az ügyben meghatalmazottúl is eljárt Eötvös Sándor maga és rokonai ellenében biztosíttatni kivánván előjogát a birtokhoz, kijelentette, hogy a 7916 frt 15 krt ő a magáéból fedezte, mit azonban testvérei elismerni vonakodtak s ellenmondottak igényének, minek per lett a következése, sőt 1763. évben őt az osztály iránt is megperelték. Mely pernél még Eötvös Imre özvegye gróf Conspurg Anna Mária is jelentkezett, állítván, hogy neki férje elhúnyta után csakugyan született figyermeke s így a donatio alapján őt is illeti gyermeke után a birtokból rész. Erre nézve 1766-ban megkeresésére az erdélyi belső-szolnoki hatóság kihallgatta férjének, a kapitánynak volt egykori katona-szolgáját, Szalkai András kecseti lakost, ki hit alatt vallotta, hogy ő Eötvös Imre kapitánynál a Festetich-ezredben ura haláláig szolgálván, tudja, hogy nejétől, gróf Conspurg Annától élő gyermeke nem maradt; mert egy leánya, bár megkereszteltetett, egy hét mulva meghalt; a kapitány halálakor pedig a nő teherben maradván, később Kolozsváron nagy kínok közt szült egy holt figyermeket, melyet Szalkai köpönyege alatt kivitt a Hazungarnak nevezett temetőbe s ott eltemette. Az özvegy pedig nemsokára bizonyos Banóczky úrhoz ment nőűl.
E közben az özvegy Debreczenyi Mária Pálfalván folytatta a gazdálkodást s gyermekei neveltetését, miben különösen Mária leánya, gróf Teleki Samu neje volt segedelmére, kit gyermekei közűl legjobban kedvelt és szeretett. 1736-ban az özvegy közbenjárására megegyeztek nagykorú gyermekei abban, hogy az Irinyi Borbálától született Miklós az atyai vagyonból a nagykárolyi házat, a margitai szőlőt s egyéb e tájbeli birtokot kapja osztályrészűl; 1737-ben pedig az özvegy zálogba adá jánki birtokát báró Barkóczynak hétezer forintban, pénzt akarván szerezni a Burian-féle vagyon megszerzésére és a naményi ügy költségeire; ez okiratban Sándor, Imre, László és Lajos nevű fiairól is történik említés, mint olyanokról, kik iskolába járnak. 1740. évben Debreczenyi Mária fiainak részére biztosítani kívánván a vett pálfalvai jószágot, adományért folyamodott, melynek következtében gróf Pálffy János nádor azon évi május hó 16-án Királyfalváról kelt okíratban, tekintetbe véve az elhúnyt Eötvös Miklós érdemeit, a pálfalvai, ököritói, vasvári és remetei részeket László, Sándor és Imre testvéreknek adományozta; megjegyezvén, hogy e birtokokat 1626. évben augusztus 26. Gyulafejérvárról kelt írat szerint Bethlen Gábor fejdelem mint olyanokat, melyek Burián Ferencz fia, Sándor magtalan kimúltával a koronára szálltak, annak neje, Ujhelyi Erzsébetnek 1200 frtban adományozta volt. Majd 1750. szeptember 1-én Pestről keltezve gróf Batthyány Lajos nádor új adományi oklevelet állított ki ezen birtokra Eötvös Sándor és László testvérek részére.
Midőn 1740. évben Károly elhúnyt s Mária Terézia ellenében a bajor Károly a trónra való igényét fegyverrel szándékozott kivívni, II. Frigyes porosz király tekintélyes hadaival Sziléziát, mint brandenburgi örökségét, követelvén, megszállotta s a franczia udvar az osztrák birodalom felosztását tervezte; ennyi ellenséggel szemben az ifjú királynő a magyarokba veté bizalmát s pozsonyi felhívása következtében azok csakhamar lelkesen felajánlák védelmöket s a megyék nemesi fölkelést szervezvén, Szatmármegyében különösen Eötvös József tüntette ki magát buzgó eljárásával, ki mint az általa szervezett csapat alezredese vett részt a hadjáratban; nemsokára azonban 1746-ban mint alispán elhúnyt, hagyván maga után nejétől, Szalay Annától nemzett (II.) József, László és Miklós fiait. Ezek mind kitünő szerepet vittek a köztéren, László alispán 94lett, József kapitány és Miklós tábornok, és mint ilyen, érdemei jutalmazásáúl, báróságra is emeltetett. Nemsokára elhúnyt testvére: Imre is, ki kapitányúl szolgált a Festetich-féle lovasezredben, melyben öcscse, László is hadnagy volt. Katonai felavatásuk pedig úgy történt, hogy 1744. évben az osztrák örökösödési háború folyamában sógoruk, széki gróf Teleki Sámuel tábornok* három századot önköltségén (melyhez E. Józseftől is kölcsönöztek bizonyos összeget) alakított, mely csapathoz azután sógora, Imre 3000 forintért vett kapitányi rangot és László hadnagyi tisztséget. László azután visszatérvén a hadjáratból, melyei hivatalt viselt s 1758. évben mint szatmármegyei alispán halt meg Pálfalván s deczember 31-én a Szatmár városi templomban temettetett el a Xavér-oltárnál; öcscse, Lajos pedig még előbb, kiskorúságában, némely adatok szerint 1744. táján húnyt el.
Gróf Teleki Sámuel született 1710-ben; 1738-ban protestans agitációi miatt elfogatott Erdélyben többedmagával; meghalt 1738-ban Hosszufalván. Nejétől Eötvös Máriától született két fia Elek és Imre, ez utóbbi 1732-ben s lett a család további terjesztője, míg Elek élte tavaszán elhúnyt.
Ekkép immár I. Miklós hat fia közűl csupán Sándor maradt életben, kinek neje uzoni Béldy Sára grófnő volt, s kinek gyermekei következők valának: Antal, Lajos, (II.) Imre, Ferencz, Teréz gróf Béldy Kelemenné, Mária Szőgyényi Józsefné, Sára, Szeleczky Jánosné és (II.) Sándor, szatmári alispán.
Az elhúnyt László hitbuzgóságát mutatja az is, hogy Pálfalván, mely helység közel esik Szatmárnémetihez, 1748-ban lakóházában kápolnát alakított s udvari lelkészt tartott; jóllehet már 1726-ban is említtetik Eötvös Miklós káplánjáúl Verseghi Márton páter, ki egyszersmind jánki plébános is volt. 1748. június 15-én gróf Barkóczy Ferencz egri püspök feljogosítja Eötvös Lászlót, hogy pálfalvi lakóházában azért, mert a gyakori vízáradások a közlekedést lehetetlenné teszik, egyelőre három évig kápolnát nyithasson s abban, kivéve a főbb ünnepeket, misét is tartathasson.* Úgy látszik, hogy e László jó viszonyban élt a jezsuitákkal is, mert 1756. szeptember 2-án Hosszúfalváról megkereste őt sógora, gróf Teleki Sámuel tábornok, hogy igyekezzék részére a kassai jezsuitáktól kétezer forintnyi kölcsönt szerezni.
Megjegyzem egyébiránt, hogy Eötvös Mária gróf Teleki Samuné 1780. évben Ombódon, hol édes atyja II. Miklós eltemettetett, az 1717-ki tatárfutás előtt két évvel, tehát 1715-ben épűlt református templom helyére hasonló terjedelmű újat emeltetett, mi nem csekély nehézséggel járt, mert a katholikus püspök és a hatóságok szemlét tartatva, különféle kifogásokat emeltek, különösen a gombbal fedett harangláb ellen, melyet toronynak tekintettek.
LEHOCZKY TIVADAR.
