MÉG EGYSZER A GEYTHSA NÉV KIEJTÉSE.
MÉG EGYSZER A GEYTHSA NÉV KIEJTÉSE.
Szerény véleményem szerint Szent-Ágoston sohasem adta fényesebb jelét lángoló igazságszeretetének, mint akkor, midőn a «Liber retractationum»-ot írta s abban minden, addig írt műveiben előforduló hibás állításait visszavonta.
Némi csekély részben az ő dicső példáját akarom követni, midőn a Geythsa név kiejtésére vonatkozó, éppen e folyóirat hasábjain fejtegetett állításomat* ugyan e helytt módosítom.
Turul. 1889. 36–39.
1889-ben megjelent «Hogy kell kiejtenünk az utolsó magyar fejedelem nevét» cz. értekezésemben ezen szempontból indultam ki: «Lehetetlen, hogy az a név, melyet az Árpádház tagjai közül négyen is viseltek, s a mely őseinknél oly kedves volt, helyneveinkben meg ne maradt volna».* – S ettől vezéreltetve nagyon is mohón kaptam a bereg-, abauj- és veszprémmegyei Gecse falvak nevén s azt állítottam, hogy azon nevet, melyet Barnabás kir. kanczellár 1157-ben Geythsa-nak írt, ma a magyar nyelv fejlődésének törvényei szerint Gecse-nek kell kiejtenünk és írnunk.
Turul. IX. 37.
A kiinduló szempont helyes volt. Ezt most is állítom. Csakhogy nagyobb gondot kellett volna fordítanom helyneveink kiirásmódjaira s az ebből levonható fonetikai törvényekre.
Lássuk, hol hibáztam ezek ellen.
Hogy a Geythsa név utolsó betüjének idővel a magyar nyelv fonetikai törvénye szerint e hangra kellett változnia, azt idézett értekezésemben példával igazoltam.* Említhetnék még többet is, de ez – azt hiszem – teljesen fölösleges.
U. o. 39.
Hasonlókép egészen világosan bebizonyítottnak látom, hogy a Geythsa név ths betűje (valamint e név Geyssa, Geysa változatának ss vagy s betüje) a cs hangot jelzi.*
U. o. 38.
E szerint bizonyos, hogy a Geythsa név utolsó szótagja a mai fonetikai törvények szerint cse.
21Keressük tehát a hibát az első szótag kiejtésére vonatkozó állításomban.
1889-ben a Geythsa névben előforduló y-ra nézve azt állítottam, hogy annak «a régi magyar nevekben olyan szerepe van, mint a Névtelentől és a Váradi regestrumból annyira használt u-nak; ha a régi magyarok valamikép ki is ejtették, később a kiejtésben egészen elkopott. Tehát ajakszellet vala, melyet a mai magyar kiejtés elhagyott.»
Vetettem is föl egy pár példát, de azok vagy nem odavágók (mert nem szóközépen álló y-ra vonatkoznak) vagy nem eléggé meggyőzők, mert hiszen csak kivételek* s a középkori szokásos pontatlanságnak tulajdoníthatók.
Pl. a III. István 1166-iki levelében olvasható «Gecha» alak. Hazai Okm. VII. I.
Ellenkezőleg, annak az y-nak biztos, határozott rendeltetése volt a Geythsa névben, s az az e hangzóval együtt kettőshangzót tett ki, a melynek későbbi átváltozását mutatják a kövekező helynevek:
1214-ben Zsurk föld határának leírásában előkerül egy «villa Jeika».* Ez – mint látjuk – magánhangzóira nézve egészen megegyezik a Geythsa vagy Geisa névvel. – Fontos dolog tehát tudni, mire változtak a magánhangzók e helynévben? Ha figyelemmel kisérjük az oklevélből emlegetett többi határpontokat: Szentmártont, Őrmező-Ladányt, Lövőt (Sombothlevi), Beszdédet, Győrt (ma Győröcske) és Tuzsért, lehetetlen rá nem ismernünk a Jeika helynévben a mai szabolcsmegyei Jéke helységre. Más okleveleink még azt is megmagyarázzák, hogyan lett a Jeika-ból Jéke. 1370-ben e helység neve még Jeyke,* 1402-ben pedig már Jeke.* Világos tehát, hogy előbb a helynév végén álló a magánhangzó engedett a hangegyezés törvényének s lett belőle a megelőző felhangzónak megfelelő e hangzó, azután pedig az ei vagy ey kettőshangzó olvadt össze egy é hangba.
Hazai Okm. VIII. 14.
Zichy cs. okm. III. 406.
U. o. V. 321.
1244-ben az ország másik részén Vasvármegyében kerül elő egy, a Geythsa névvel teljesen azonos magánhangzókkal biró helynév: Cheyka. Pontról-pontra kisérve a Csémtől Csatár felé húzódó, aztán a Pinka folyón át, majd meg visszalépő és úgy Inczéd felé tartó határvonalat,* kitünik, hogy e Cheyka nem lehet más, mint a mai, Monyorókerék és Német-Szent-Mihály közt eső Cséke.
Wenzel. Árp. Okm. VII. 162.
Hivatkozhatnám még Hernád-Vécse falu nevére, a mely Weycha-ból lassan-lassan alakult ilyenné,* hivatkozhatnám arra, hogy az 1291-ben Geychnek írt nógrádmegyei helység ma Gécz,* hogy az 1231-ben Keykusnek írt erdő helyén ma Kékes nevű szatmármegyei falu áll.* De, azt hiszem, fölösleges; hiszen Jéke és Cséke helységek neveinek alakulásánál csattanósabban ezek sem bizonyítják azt, hogy a Geythsa névben is az ey vagy ei kettőshangzónak idővel é-re kellett változnia.
V. ö. Hazai Okm. VIII. 405. és Mon. Vatic. I/I. 367.
Wenzel, Árp. Okm. X. 37.
U. o. XI. 231–3.
Kiigazítottam ezzel a második hibát, melyet 1889-iki értekezésemben elkövettem. – Az első kiigazítása tán még könnyebb leszen.
Azt állítottam 1889-ben, hogy a Geythsa név első betüje g-nek és nem gy-nek mondandó. Ennek igazolásául hivatkoztam Árpád-kori oklevélíróink ama szokására, hogy ők a gy-vel kezdődő neveket (pl. Győr, Gyula) majd g-vel, majd j-vel írják, mivel pedig a Geythsa nevet eredeti okleveleink egy ízben sem kezdik j-vel, következtettem, hogy annak első betüjét az ő korukban nem is ejtették gy-nek, hanem csak g-nek. Hivatkoztam továbbá a Guecha, Gueche alakokra, melyeknél a g után tett u éppen azt jelzi, hogy az első betüt nem szabad meglágyítani, hanem g-nek kell azt kimondani.
Szorgosabb vizsgálat után arról győződtem meg, hogy egyik bizonyíték sem elég erős. – Oklevélíróink szokása a g és j betük fölcserélésében való ugyan, de csak a XIII. s nem a XII. századra vonatkozik. Ellenkezőleg azon időben, melyben a Geythsa nevet és annak Geytsa, Geyssa, Geisa alakjait eredeti okleveleink emlegetik, még nem volt szokás a gy-betünek j-vel való jelzése. Hogy csak egy példát említsek, a győri püspököt XIII. századbeli okleveleink felváltva írják Geuriensis, Jeuriensis és Jauriensis-nek, ellenben a XII. században csak egy 1186-iki levélben fordul elő Jeoriensis alakban, azelőtt mindig és azután is még jó sokáig 22Geuriensis az ő neve. – A Guecha alakból vont bizonyíték pedig azért nem talál, mert az e fajta neveknél az ey vagy ei kettős hangzó állandóan hiányozván, e név a Geythsa névvel egynek nem vehető.
Nincs tehát okunk visszautasítani azon 1183-iki (igaz, csak 1363-iki másolatból ismeretes) oklevél írójának tanuságát, a ki a Geythsa nevet már Geysse-nek írván,* az első g betü gy hangzása mellett bizonykodik, sem azon 1342-iki és 1411-iki oklevelekéit, a melyek az 1338-ban még Geychehalmanak írt helységét Gyechehalma alakban közlik* s így szintén azt árúlják el, hogy a Geythsa név első betüje gy-nek mondandó ki.
Hazai Okm. I. 1.
Hazai Oklevéltár. 237. 333. V. ö. 215.
Ha tehát a Geythsa név első betüje gy hangot jelez, az ey vagy ei kettőshangzóknak pedig idők folytán é-re kellett változnia, akkor, valamint Jeika-ból lett Jéke, Cheyka-ból Cséke, éppen úgy a magyar nyelv fejlődésének törvényei szerint Geythsa-ból lesz Gyécse.
Ez – azt hiszem – az előadottak után oly világos, hogy csodálkozhatik bárki is, miképpen nem vettem én ezt észre már 1889-ben?
Persze, hogy észrevehettem volna, ha nem állott volna előttem azon leküzdhetetlennek látszó akadály, hogy Gyécse nevű helynevünk nincs! Inkább kaptam tehát a hasonló Gecse neven, mint feladjam azon elvet, hogy utolsó fejedelmünk és két jeles királyunk neve helyneveinkben mindenesetre meg van örökítve.
Most azonban, a mit leküzdhetetlennek, elháríthatatlannak hittem, az akadály eltünt. Rájöttem a nyitjára, hogy miért nincsen Gyécse helynevünk? Ennek oka semmi más, mint az, hogy a Geythsa-név a kiejtés fejlődésének harmadik fokozatán (Gyeicsa, Gyeicse, Gyécse) sem állapodott meg, hanem még tovább fejlődött a magyar nyelvnek egyik, eddig figyelmen kívül hagyott fonetikai törvénye alapján.
E fonatikei törvény az, hogy a régi magyar nyelv gy hangja számos szóban és névben idők folytán d-re változik. És pedig előáll e változás: 1. az e és é hangzók előtt; mutatja ezt világosan a halotti beszéd 5. és 8. sorában olvasható ge = gye szócska, melyet ma de-nek mondunk. Mutatja egy sopronmegyei helynév, melyet 1270-ben Geotan-nak, 1368-ban már Deutannak írnak.* 2. Hogy az i hangzó előtt a régi gy szintén d-re változott, mutatja tömérdek oklevelünk; mert ezek írói a mai Diósgyőrt Gyosgewrnek, Diószeget Gyozeg-nek írják,* jeléül annak, hogy a dió szót hajdan gyiónak ejtették. Ismeretes továbbá, hogy a disznó szó a régi gyisznó,* dicsér a régi gyczer-ből alakult.* 3. Sőt még az is megtörténik, hogy az ö hang előtt állott gy-ből is idővel d lesz, mert pl. kétségtelen, hogy a pestmegyei Dömsöd helységet az Árpádkorban Gyömsöd-nek (Gumchud, Gumsud) hívták.*
Wenzel, Árp. Okm. VIII. 321. Sopronm. Okl. I. 376. V. ö. Turul. 1892. 186. Pesty, Várispánságok 317.
Wenzel, Diós-Győr történelmi jelentősége. 27–35. Csánky, Magyarország tört. földrajza. I. 606.
Nyelvtörténeti szótár I. 509.
Nyelvtört. Szótár. I. 502.
Wenzel, Árp. Okm. XII. 281. 297.
De már most az a nagy kérdés, vajjon ezen fonetikai törvény alá tartozott-e a Geythsa név? Ez az, a mit nemcsak úgy ráfogni, hanem helyneveink alakulásával igazolni kell, s ez az, a mit most már – köszönet Csánki Dezső barátom szivességének – igazolni tudok.
1231-ben a Tibold nembeliek birtokaikon osztozván, a Babócsához tartozó jószágok (ad predium Baboucha pertinentia) között előfordúl egy «Geyche» nevű falu is.* Világos, hogy e helységnév és a Geythsa személynév tulajdonkép egy, csakhogy a helységnévben a szóvégi a már hozzásimult az előző ey hangzóhoz, és Gyeicsenek ejtendő ki. Bekövetkezvén egy század mulva az ei kettőshangzónak egybeolvadása, a helységnévből is Gyécse lett. Sőt másfél század múlva már a gy-hangot d-re változtató fonetikai törvény is érezteti rajta hatását s az 1231-iki Geyche 1398-ban már Deche, azaz Décse-alakban tünik föl szemeink előtt.* Így fordúl aztán elő 1495 és 1536-ban is.*
Hazai okm. VIII. 27.
Országos Levéltár Dipl. 8312.
U. o. Dipl. 20,306. és 1536-iki adólajstrom, 49. l. (Mindkét adat Csánki Dezső b. szives közlése.)
A mi állott már most a helységnévre, az állott a személynévre is, és így a Geythsa név a magyar nyelv fejlődésének törvényei szerint a harmadik (Gyécse) fokon meg nem állva, utoljára Décse-re változott. Ennélfogva nem tulajdonítható csupa véletlennek, hogy 1338-ban a 23pécsváradi konvent jegyzője III. Béla származását ekként jelzi: «in privilegio Bele tercii, secundi Deyche (így) regis filii,* hanem inkább annak, hogy a régi Gyeicse nevet már az ő korában Décsének kezdték kiejteni, s így ő nem a régi oklevél betüivel, hanem az ő kora kiejtése szerint írta le a kérdéses nevet.
Anjouk. okm. III. 485.
E negyedik (Décse) alakban pedig csakugyan nem tünt el nyomtalanul és jeltelenül Szent-István atyjának, Szent-László testvérének és III. István és III. Béla atyjának neve, hanem meg van az örökítve hazánk minden részén helyneveinkben. Ott van Erdélyben a Felvincz mellett eső Décse (Maros-Décse Torda-Aranyos megye) helység,* ott van Békésmegyében a Szarvas és Endrőd közt eső Décse puszta (melyet századokon keresztül Décsének írnak, s csak a múlt században odatelepített szarvasi tótok ajkán rövidült Décscsé), ott van a Somogymegyében Babócsa mellett eső, ma már elpusztult Décse, ott van Sárosmegyében Décső helység (Héthárs mellett), a mely éppen úgy Décse-ből vált Decső-vé, mint a régi Decske (ugyanott Somostól keletre) Decskő-vé. S ez utolsó helységnév annyival fontosabb, mert kimutathatólag nem egyéb, mint a régi 1338-ban Geychehalmanak írt falu* s így a Geythsa név változásainak nyomról-nyomra követhető élő tanuja.
Hogy e helynév é hangzója szintén eyből alakul, l. Anjouk. okm. VI. 344.
Hazai Oklev. 215. l.
De bármennyire is bizonyos ezek után, hogy a régi Geythsa név annyi, mint a mai Décse, annak, hogy már most Geythsa nevet viselő fejedelmünket és királyainkat ezentúl Décsének írjuk, van egy akadéka. Művelt közönségünk ugyanis annyira megszokta már a Geiza, Géza alakokat, hogy a Gyeicsa, Gyécse-féle változatokban még ráismer ugyan arra, a kit ő az iskolákban Geiza- vagy Gézának tanult, de a Décse-féle változatban már bajosan. Vagy folyton rekeszjelbe tett Geiza, Géza alakokkal kellene tehát a Décse-féle kiirást kisérnünk, a mi hosszú, vagy kiteszszük magunkat annak a veszélynek, hogy az olvasó nem tudja, kiről van szó.
Másrészt meg hiba volna megtagadni azon helyes elvet, hogy régi személyneveink nem a középkori, ingatag és néha érthetetlen kiirás szerint, hanem úgy, a mint azt helyneveink analogiája s a magyar nyelv fejlődése követelik, irandók ki. Azt tartom ennélfogva, legjobb lenne, ha a régi Geythsa nevet ma Gyécse-nek mondanók és írnók. Ez alakban bárki is ráismerhetne az annyi időn át csupán jobb hiányában használt Géza- vagy Geizára, s az elv is meg lenne mentve, mert hiszen a Geythsa nevet fejlődésének harmadik fokozatán valóban Gyécsenek mondották ki, s egyes tájszólásokban, pl. a palóczoknál, – a hol a dió még mindig gyió, – úgy mondanák ma is.
Dr. KARÁCSONYI JÁNOS.
