A GARÁZDA NEMZETSÉG CZIMERES LEVELE.
A GARÁZDA NEMZETSÉG CZIMERES LEVELE.
(Szines czímerképpel.)
A GARÁZDA-NEMZETSÉG CZÍMERE 1409. ÉVBŐL.
Ismeretes adata a Zsigmondkori magyar történetnek a mód, melylyel a délvidéki származású Garázda nemzetség első ismert tagjai a század elején nevüket a krónikák lapjaira bejegyezték. Mechynchei Garázda Miklós és Dénes testvérek és a velük egy törzsből származó Szilágyi László, Maróthy János macsói bán seregében harczolva, Zsigmond királytól parancsot kaptak, hogy a Boszniában fekvő Szrebernik várát az ellenségtől megoltalmazzák. Nápolyi László forradalmának utójátéka, a Hervoja által szított délvidéki lázadás, és a törökök mind sűrübben ismétlődő betörése, Boszniát a magyar birodalom legveszélyesebb pontjává, s védőinek helyzetét a legsúlyosabbá tették; de a három bátor, elszánt katona vitézűl megállta helyét. Néhány éven át védelmezték a várat a törökök és a lázadó bosnyákok támadásai ellen, s csak midőn a zavargások lecsillapultak, bocsátották vissza azt a király rendelkezésére. Az 1407-iki hadjárat alatt pedig, melyet Zsigmond személyesen vezetett, Branics várát megvívták és a király kezébe szolgáltatták.
Zsigmond e hű szolgálatokat már 1407 decz. 9-én Balázsfalva és Szent-Imre erdélyi birtokok adományozásával jutalmazta meg, 1408 decz. 29-én pedig Garázda Miklósnak, Szilágyi Lászlónak és rokonaiknak a Temes vármegyében fekvő Horogszeget és tartozékait adta, cserében némely heves- és nógrádmegyei birtokaikért,* s elismerésének bizonyítékait czímeres levél adományozásával tetézte, melyben őket és összes rokonságukat nemesi czímerük birtokában új adomány czímén megerősítette.
Mindkét oklevelet közli Fejér, Cod. Dipl. X/4. 609. és 654.
Az 1409 február 24-én kelt adománylevél szövegét, mely Garázda Miklóst és Dénest és Szilágyi Lászlót nevezi meg adományosokúl, és 10Ozorai Pipó jelentésére lett kiállítva, már Fejér György közléséből ismerjük.* E közlésben azonban igen sok a hiba, úgy hogy szükségesnek látszott a gróf Teleki család gyömrői levéltárában levő eredeti oklevélről a készülőben levő Zsigmondkori oklevéltár számára hű másolatot vétetni. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtára felhasználta a kedvező alkalmat, hogy az ép állapotban levő oklevelet fénykép-gyűjteménye számára lefényképeztesse s ugyanez alkalom tette lehetővé a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak, hogy az eredeti oklevél színes czímerképének hasonmását megszerezze és azt e helyütt a Turul t. olvasóközönségével megismertesse.
U. o. 742.
A mily méltó a Garázda nemzetség első fellépése a fényes szerephez, mely reá a magyar történelemben várakozott, ép oly kiváló helyet igényel magának czímeres levele a középkori magyar heraldika emlékei között.
E czímeres levelet ugyanis a hazai festett armálisok között korra nézve csak egy előzi meg: a Tétényi és Haraszthy családok czímeres levele, mely 1405 április 15-éről van keltezve s a Kapy családnak a Magyar Nemzeti Múzeumnál letéteményezett levéltárában őriztetik. Fejér Codex Diplomaticusából* ismerjük, 1401-iki kelettel, a Semsey család czímeres levelét, de az eredeti hollétéről nincs határozott tudomásunk, s maga a szövg, a mennyire Fejér hézagos közléséből kivehető, formuláiban későbbi keletre enged következtetni. A Tétényiek czímeres levele pedig – a német királyok kanczelláriájából átvett szokáshoz ragaszkodva – a czímer képét az oklevél közepén viseli, s így a Garázda nemzetség ármálisában, a melynél a festett czímerkép az oklevél kezdő sarkát foglalja el, első ismert példáját birjuk a magyar czímeres levelek évszázadokon át dívott ősrégi alakjának.
X/4. k. 67.
Maga a czímer is egyike a legjellemzetesebb magyar czímereknek. Ezüst mezőben vörös lángokból kiemelkedő fekete vadkecskét ábrázol, aranyos szarvakkal, sörénynyel és patákkal; a kecske a mellső lábaiban tartott zöld fenyűfa lombjait rágja. A pajzsot ezüst sisak fedi, fekete sávos arany foszlányokkal; oromdíszűl az egész czímeralak ismétlődik.
Az oklevél szövege a Zsigmondkori oklevéltáron kivül közölve lesz a gróf Teleki család oklevéltárának már kinyomott I. kötetében, mely rövid idő alatt meg fog jelenni, és így szükségtelen azt e helyütt is egész terjedelmében közölnünk; csupán a czímer leirását tartalmazó részt igtatom ide a következőkben:
«scutum triangulare campi argentei albi, in medio superiorem mediam partem capre silvestris, cornuorum et pilorum superiorum colli, ac ungularum deaureatorum, in flamma ardenti ab inferiori positam, et arborem abietis viridium ramorum in medio pedum habentem et de ramis ipsius comedentem, galeam denique albam in margine inferiori deauratam, super idem scutum, cum retro et antipendio coloris albi nigro commixti, super coopertorium vero ipsius galee arma seu insignia prescripta similiter in flamma ardenti posita et collocata stb.»
A czímerkép, mely a később szokásba jött szőnyegszerű keret nélkül van az oklevélre festve, nagyjában megegyezik az itt közölt leirással, csak a kecske körmei közt levő fában volna bajos a jegenye-fenyőnek, a szövegben is egész határozottan megnevezett abies-nek még stilizált alakját is felismernünk; a sisakfoszlány pedig a képen aranynyal van kifestve, holott a leirás annak színéűl a feketével árnyalt fehéret, illetőleg ezüstöt adja. A mi egyébként az egész kép összeállítását és stilizálását illeti, azt a heraldikailag teljesen korrekt czímerek közé kell soroznunk.
Az oklevél szövegének van még egy része, mely czímertani szempontból kiváló figyelmünkre érdemes. A katonai érdemekre való tekintettel, melyekkel a czímerszerzők a királyi kitüntetést megszolgálták, Zsigmond azzal a kiváltsággal ruházta fel őket s utódaikat, hogy ha bármelyikük katonai méltóságot visel, jogában áll a czímer mezejének ezüst színét aranyra változtatni: «in premissis armorum insigniis album colorem mutari possint in aureum». A czímermódosítás ily neme nem szokatlan heraldikánkban, de hogy az előre megnyerje a királyi szentesítést, arra eddigelé más példát nem ismerünk.
Az oklevélnek azt a részét, mely a czímer használatát az adományosok összes rokonságára kiterjeszti, nem kell külön kiemelnünk, mert abban a régi heraldikának az a fő alapelve jut 11érvényre, hogy a cízmer a közös törzsből való származás feltüntetésére van hivatva. A régi magyar nemzetségekből kiszakadt családok legtöbbje megtartotta ősi czímerét, és igen sok esetben a közös czímer használatában birjuk a közös leszármazás egyedüli bizonyítékát.
A Garázda nemzetség ágai is elváltak egymástól a XV. század folyamán, de mindnyájan hívek maradtak a közös családi czímerhez. S míg a horogszegi Szilágyiak a Hunyadi-házzal kötött házasság révén a nemzeti élet vezetői közé emelkedtek, a másik ág tagjai czímerükkel büszkén dokumentálhatták a vérrokonságot, melynek szálai az uralkodó hatalom birtokosaival hozták őket kapcsolatba. A családtörténeti adatok hézagossága mellett e czímer használata ismertet meg bennünket Garázda Péter származásával, s belőle tudjuk meg, hogy Janus Pannonius is a Garázdák nemzetségéből vette eredetét. S még nagyobb jelentőségüvé válik a közös czímer használatának bizonyító ereje a következő században, midőn a Garázdák neve is kihal s a régi törzs egy fiatal hajtása új néven, a széki Telekiek nevén folytatja nemzetségének történetét.
A Garázda nemzetség származásának, elágazásának s a széki gróf Telekiekben való ujjáéledésének köztudomású hagyományát nem szükséges e helyütt ismételnem. Nem is feladatom e hagyományok valódiságát kutatni s a nemzetség genealogiai viszonyaival foglalkozni. E sorok czélja csak az volt, hogy eredeti alakjában mutassa be azt a czímert, melyet a XV. században Szilágyi Mihály, Hunyadi Jánosné s Csezmiczei János, s kétszáz évvel később Teleki Mihály szereplése tett emlékezetessé hazánk történetében.
SCHÖNHERR GYULA.
