I. Sz. László pecsétje.
I. Sz. László pecsétje.
Sokáig nem tudtuk, hogy létezik. Oklevelei közűl csak háromnak birjuk eredetijét. A pannonhalmi jogokat magában foglaló összeiráson, melynek hitelessége ellen gyanu föl nem merülhet, van ugyan egy kis bevágás, melyre a pecsétet függesztették, a pecsét azonban nincs sehol. A bakonybéli javak felsorolását tartalmazó terjedelmes oklevél hártyája a pecsételésnek semmi nyomát sem mutatja. Van ellenben egy harmadik oklevél az ő korából, melynek szövegét, sőt hasonmását is régóta ismerjük; ezen megtaláljuk a keresett nagyérdekű emléket: Sz. Lászlónak egyetlen, reánk maradt pecsétjét; igaz, töredékes állapotban; de képét annyira a mennyire kivehetjük.
Ez az oklevél Dávid duxnak adományáról szól, melyet a tihanyi apátságnak tett. Telkeket, halászati jogot adott az apátságnak, mindezt pedig László király engedélyéből (Ladizlao christianissimo rege concedente). A királyról többet nem is szól az oklevél. Addig míg annak csak szövegét és a Monumenta Graphica nagy vállalatában közzétett hasonmását ismertük, sejtelmünk sem volt róla, hogy királyi oklevéllel van dolgunk. Magán-adományak tekintettük és nem merült föl a kérdés, kinek a pecsétje erősíti meg a tett intézkedést: az adományt tevő Dávid herczegé vagy a királyé? annyival kevésbbé, mert a Monumenta Graphica fényképe nem mutatja, hogy azon pecsét is van, még pedig akkor még elég ép, teljesen kivehető pecsét.
Az Árpádok korának diplomatikájához az 1880. év nyarán Pannonhalmán anyagot gyűjtvén, ez oklevél eredetijének megpillantásakor örömmel győződtem meg, hogy azon pecsét is van. A 14 soros írás után a hártya előlapján, közepén, keresztbe tett két bőrszalag négy bevágáson keresztül a hártyához 8˙8 cm. átmérőjű viaszlemezt szorít, melyre 7 cm. átmérőjű pecsétkép van nyomva: a király pecsétje. Sz. 135László tehát belegyezésének, királyi jóváhagyásának látható jelét illesztette az oklevélre, mely magán-adományról szól. E pecsétről említést is tettem «A kir. kanczellária az Árpádok korában» czímű, 1885-ben megjelent munkámban (18 l.). Újabban, 1890 nyarán, ismételve megtekintvén a nagyérdekű emléket, sajnosan tapasztaltam, hogy az 1880 óta sokat szenvedett. A betűk közűl sok kitöredezett, és egy repedés, mely a viasz egész anyagán az átmérő irányában áthalad, sejteti, hogy az nem sokára ketté fog esni, szétmállik és ezzel Sz. Lászlónak egyetlen reánk jutott pecsétje megsemmisül.* Annál örvendetesebb, hogy e becses emlék most már legalább hű rajzban meg van örökítve. Bunyitay Vincze, a Sz. László emlékeinek buzgó kutatója, figyelmessé tétetvén e pecsétre, azt a szentté avattatás hétszázados évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyvben közzétette.* Innét közli folyóiratunk is annak képét.
V. ö. Fejérpataky. Kálmán kir. oklevelei 1892. 12–13. jegyz.
Bunyitay Vincze. Sz. László kir. emlékezete 81.
Mint látjuk, a pecsét képe a királyt egyszerű trónon ülve, szemközt ábrázolja; fején a korona már nem látható, jobbjában hosszú, az ülőalak lábáig leérő királyi pálczát tart, mely fönt liliom-díszben végződik, baljában kétségtelenűl keresztes birodalmi alma van, mely azonban a pecséten végig húzódó hasadás miatt már ki nem vehető. A pecsét körirata, kiegészítve, miként az 1880-ban még részben olvasható volt, a következő:
Az oklevél, melyre e pecsét van erősítve, keltezve nincs. II. Gejza idejéig – mint mondók – a királyok csak egyféle pecséttel éltek; kétségtelen, hogy Sz. László többi oklevelei is ezzel voltak megerősítve. XI. századi gyér emlékeink sorában e pecsétnek úgy egyetlen volta, mint egykori tulajdonosának egyénisége kiváló helyet biztosít; és ezért a diplomatika és sphragistika barátjait hálára kötelezte Bunyitay, mikor azt rajzban is megismertette.
