II.
II.
Armálisokat paraszt-származású vagy (még inkább) birtokos nemes embereknek osztogattak a kései középkorban, – az állam fejei: a koronás királyok. A tordai Pogány Miklós esete tudtunkra az első, hogy városi polgárt ér e kitüntetés, az állam fejétől ugyan, a ki azonban nem koronás király.
E két körűlmény találkozása első pillanatra érdekessé teszi czímerlevelünket, s kiemeli eddig felkutatott társainak ékes sorozatából.
Tudjuk, Zsigmond király kezdé nálunk – külföldi mintára – sűrűbben adományozni az érdem-jutalmazás emez olcsóbb fajtáját. Azonban a czímer sohasem gyökeredzett nálunk a nemesi társadalom mélyebb szervezetében, miként a hűbéri és lovagi élet szabályos formái közé szorúlt nyugoton. Fölvehette és viselhette – valamint nevét – bármely birtokos nemes a czímert is, mely szintén megkülönböztette másoktól s jelölé eredetét, rokonságát. És valóban a régi czímereknek ma is ez legfőbb hasznuk a történettudományban: a genealogiák útmutatói, próbakövei. Jelentősebb, hogy úgy mondjuk: hivatalos szerepet csak az oklevelek pecsétein viseltek, a nélkül azonban, hogy egyes magános czímerpecsétek végleges kötelező erejét a törvény valaha elismerte volna.*
1 Tripart. II. 13. 4.
A királyi szentesítés azonban, valamint a fejedelmi kegy részesévé tette a czímer tuajdonosát, magát a czímert is az előkelőség nimbusával ruházta föl. Ez úton ugyanabban a korszakban, mely a kisebb nemesség és általában a közép-osztályok politikai szerepének kezdetét látta, – válik önálló becsűvé a nemesi czímer is, mely idáig csak egyszerű folyománya volt a földbirtokon alapúlt magyar nemességnek. Eddig a birtoknak királyi adománya ruházott föl az összes nemesi jogokkal, közte esetleg a czímerválasztás és viselés jogával is; most már egyedűl a czímeres levél is nemessé tehetett. Azonban csak ha ezt határozottan kifejezé, úgy hogy a nemesség királyi adományához tulajdonkép czímerre nem is volt szükség, s viszont egyedűl a czímer nem nemesített meg semmiféle polgárt vagy parasztot.*
2 Bizonyára így kell értenünk a Hármaskönyv ama tételét: «Nam armorum collatio, simpliciter facta, non nobilitat quempiam. Cum etiam civium et plebeorum hominum multi habent armorum insignia, per Principem donata, per hćc tamen in numerum nobilium non computantur.» (P. I. T. 6. §. 1. Vesd össze a T. 6. bevezető soraival.)
Kétségtelen, hogy a czímer-levelek eme nagyobb divatja óta a czímerek értéke és jelentősége a köztudatban általában s azok előtt is meggyarapodott, a kik az egyszerű czímereslevélre már nem voltak rászorúlva. Erről tanúskodnak a feltünedező czímerbővítések, a sisakot ékítő koronák, a pajzsot övező sárkányok, melyek már a czímer előkelőségének fokozását czélozzák s így a czímerlevél-cultus fejlődését is jelzik. E czélra szolgáló különös, állandó hatóság vagy kötelező szabály után azonban hasztalan kutatnánk, legfeljebb az udvari czímerrajzoló kérdését vethetjük föl. A korszak végén Verbőczy egyátalán nem ismeri el a nemesi czímer jogi szükségességét. A fő, a lényeg, a miről a törvénynek beszélni érdemes e kései középkorban s a miről szakadatlan beszél is: a birtokadomány.
Egyedűl ez méltó jutalma a katonai és politikai érdemeknek. E józan felfogás a magyar jellemből foly, mely önérzetes, becsületre, méltóságra 81vágyik ugyan, de pusztán a külsőségeket csak elfajúltában bálványozza s a társadalmi boldogulás alapjáúl is a közügy szolgálatában szerzett érdemeket tekinti.
Amaz józan, jogász felfogás lengi át a Hunyadi János kormányzóvá választásakor alkotott decretumot is. Legfontosabb dolognak tartják a rendek a kormányzónak a birtokadományozásra nézve adott jogkörét részletezni és körűlírni, korlátozván őt 32 sessióra, a király utólagos megerősítése mellett. A királyi hatalom többi ágairól semmi szó, beleértették ebbe a pragraphusba: «Item eligent…unum gubernatorem.» Csak nagyjából jelzik a saját pecsétjökről szóló czikkekben, hogy az ellenőrzés jogát nem engedik ki kezökből.
Mint csekélyebbet, a czímer-adományozás jogát is beleértették abba a hatalomkörbe, melyet a kormányzó a király nevében gyakorolt. «Auctoritate nostrć gubernationis» adja 1447-ben Pogány Miklós tordai polgárnak a mi oklevelünket, 1448-ban pedig Berekszói Péter nemesnek egy szintén díszes armálist.*
1 Fejérpataky László szerkesztő barátom volt szives felkutatni s már jelen czikkem kiegészítéseűl közölni velem. Ez oklevél az erdélyi múzeum-egylet ritka kincse. – ezenkívül Schönherr Gyula úr figyelmeztetett egy harmadik oklevélre, melyet a Karagyena-féle nemesi jegyzék mint a Földesyek armálisát az 1449. évhez jelez a váradi káptalan levéltárából. Utóbbi ha nem egyszerű protocollaris átirat, szintén eredhet a kormányzótól.
Jellemző, hogy mindkét adományos erdélyi, személyes híve és szolgája (régi értelemben) a kormányzónak, mint voltak Zsigmond királynak a Csapiak, Barocz-ok, Mogyiak, Csontos-ok, Kisfaludiak, zágrábi Dabiak stb., kiket czímerleveleivel kitüntetett. E vidéken viselte Hunyadi első főtiszteit (a szörényi bánságot s az erdélyi vajdaságot), e tájon: Erdélyen kívűl Magyarország délkeleti kisebb felében terűltek el hatalmas uradalmai, innen újonczozta legelszántabb híveit, e vidék népét ismerte tehát személyes tapasztalásból legjobban, s emelete magával mint hatalma biztos támaszát – csodálatos s mégis oly egyszerű pályáján. Tömegesen hozta át az e részekben letelepűlt oláhságot is a nemesség kötelékébe, főleg Hunyad- és Temesmegyében, kijebb tolva ez által a magyar nemesi társadalom biztos határait az ország déli legszélsőbb határvonaláig.*
2 A Forgách cs. levéltárában (elhelyezve 1487. évszám a.) maradt fönn egy oklevél, melylyel Hunyadi, I. Ulászló király engedelmével csoportosan veszi ki 1444-ben Zsidóvár hatósága alól az e vár tartozékaiban élő kenézeket, mint a kik őt a török elleni hadjárataiban szolgálták. A nagy fontosságú oklevél mintegy 20 családot sorol föl, kik részben most lépnek át ily módon a birtokos magyar nemesek sorába. (A többire nézve 1. Századok 1887. évf. 8. füz.)
Birtok-adomány-levelei is nagyrészt e vidékre szólnak, északibb tájakon s a Dunántúl szembetűnően kevesebb a szerepe, hatalma, szerencséje. Így midőn az idegen Kasói Jodokot, Végles urát a magyar nemességgel felruházzák, e különben is jelentősebb tényről a kormányzó, Dénes bibornok, Garai László nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erd. vajdák, és Pálóczi László országbíró, mint országnagyok neve és pecsétei alatt állítják ki az egyszerű nemesi levelet 1451-ben.*
1 Justh cs. levéltára a Nemz. Múzeumban.
Egy erdélyi polgárra nézve azonban elég lehetett a kormányzó adomány-levele is.
Pogány Miklós élete pályájáról sok apró részletet nem mondhatunk. Magának a czímerlevélnek sablonjaiból alig böngészhetnénk ki valamit, ha segítségünkre nem jönne némely más oklevél, szintén a gr. Bethlen-család gazdag levéltárából, – a Pogányok leveles-ládájának töredékei. A Miklós egyik hatod-ízi leányági unokája Váradi Borbála ugyanis Bethlen Jánoshoz ment férjhez s a tőle származó fiúk révén juthattak ez iratok a Bethlenek levéltárába, a Pogány-család egyetlen évszámot tartalmazó (XVII. századi eredetű) genealogiájával együtt, melyet bár kritikailag kellően méltányolni nem tudunk, a jövendő kutatás számára közzétenni szintén kötelességünknek tartottunk.*
3 E genealogia hitelességét egyszerűen kétségbe vonni nincs jogunk. Bizonyára valamely perhez állították össze. Ezúttal csak annyit mondhatok, hogy a Bethlen-családnak Tagányi Károly barátom által a Torma-féle gyűjteményből velem közölt nagy családfáján genealogiánk Bethlenjeit nem sikerűlt megtalálnom. Nagy Iván ellenben (II. 85. 1.) Jánost († 1678.) ismeri, mint a kinek első neje csakugyan Váradi Borbála volt. Ezeknek gyermekeit azonban már másként sorolja föl, de közűlök Miklóst († 1642.), Pált, Borbálát ő is megnevezi. A további levéltári kutatások feladata leend e részleteknek történelmi igazolása s e kérdés eldöntése, melyre mi ezúttal csak rámutathatunk.
Pogány István (1407); Miklós czímerszerző 1444–1466. neje Orsolya.; Tamás neje czegei Vas (Domonkos leánya) Erzsébet; Ilona férje bágyoni Hadnagy Balázs; Dorottya férje Csegezi Imre; Katalin férje Várfalvi Balázs; János neje Boér Margit.; Erzsébet férje (tordai) Fejér, másként Pogány Lukács.; Anna férje (tordai) Nagy Máté.; Felsősövényfalvi Nagy Gáspárné.; Felsősövényfalvi Nagy Boldizsár.; Klára férje Székely Tamás.; György.; János.; Csegezi Jánosné.; Gergely.; Miklós †; Imre.; Borbála férje Szabó István.; János.; Borbála férje Gyulai Gáspár.; Ilona férje Vernes János.; János neje Székely Erzsébet.; Anna férje Thúri Mihály.; Szabó (deák) János.; János neje Szalai Katalin.; Mihály †; Borbála férje Váradi Miklós.; borbála férje Bethlen János.; Katalin 1. férje Szászvárosi (deák) András. 2. férje Boér István.; Anna férje Tamás (deák).; Anna férje (kolozsvári) Hertely János.; Borbála férje (enyedi) János (deák).; Anna «nunc vivens».; Miklós.; Pál.; Borbála.; János †; György †; Mihály †;
82E szerint Miklósnak István volt az atyja, a ki 1407-ben is élt. Ha családfánk ez adata hitelre méltó, Miklóst már nem képzelhetjük ifjú embernek a XV. század 40-es éveiben. Alakja 1444-ben bukkan föl előttünk, mint érdemes, becsűlt tordai polgáré, kinek e város előljárósága ünnepélyesen adományoz egy a város határában levő halas-tavat vagy víztartót, «meg lévén győződve, hogy ebből az adományból a városnak inkább haszna mint kára lesz.»*
1 Mennyire értékesnek tartá Pogány ez új birtokát, mutatja az, hogy 1446-ban (a király nevében) a kormányzóval, 1453-ban és 1457-ben pedig V. László királylyal, mint a város uraival ismételve is megerősítteté.
Egyebet azonban még nem hallunk felőle. 1447-ben ismerjük meg őt közelebbről. A rá vonatkozó összes fontosabb iratok ebből az évből valók, ennek vége hozta meg czímeres-levelét is.
Ekkor már a tordai királyi sókamarai hivatal élén áll mint kamarás,* Szindi Imre szinténTorda városi polgárral együtt. E tisztében gondos, lelkiismeretes, szorgalmas ember, – a kormányzó szavai szerint, kinek ebbeli dícsérete fölűlemelkedik az oklevél-formulák megszokott színtelen sablonjain. Közönséges látvány a középkorban, hogy egy-egy városi polgár – a mint ma mondanók – közgazdasági téren szerez érdemeket. Az azonban ritkább eset, hogy magyar ember tűnjék föl e pályán.* E felötlő körűlményt Torda városnak, ez elsőrangú sóbánya-telepnek tiszta magyar lakossága fejti meg, melynek előkelő polgárai: a Balogok, Szindiek, Csákányok, Szabók, Mézesek, Szőkék, Szőcsök, Pecsétesek stb., kimagaslóbb tipusa pedig ez időben: Pogány Miklós.*
2 Camerarius. E tiszt az erdélyi sókamara- vagy általában kamara-ispánnak (comes camerarum) volt alárendelve.
1 Ezek közé tartozik ebből az időből pl. Kovács István budai polgár, 1468-ban: «comes camerarum reg. de Dees et Zek», ki szintén szerzett kir. adományúl nemesi birtokokat. (Kol. mon. prot.) Idegent már többet említhetnénk. Ilyenek pl. az oklevelek irásmódja szerint: «de Rassys Pero nobilis camerarius sal. reg. de Vyzakna» 1439-ből; «Angelus Italicus de Florencia Camerarius, 1442-ből; «Paulus fil. condam Pape Maninii alias camerarius Maramorosien» 1467-ből stb. Utóbbiak szintén birtak nemesi jószágokat. (U. o.)
2 1446-ból: Orsz. Levéltár D1. 30314. 1485-ből és 1492-ből: Kol. mon. protoc.
S a kormányzó, maga is nagy szerző és jó gazda, szivesen méltányolta ez oly férfiú működését, ki a középkori államgazdaság amaz egyik főágának jövedelmezőségét buzgósága által fokozni tudta, s ez által nehéz hadjárataihoz a 83szükséges anyagi eszközöket biztosabban, bővebben szolgáltatá.*
1 Az oklevelek szavai illetve értelme szerint.
Ezenkívűl Pogány Miklós – Szindi Imrével együtt – 1500 aranyat kölcsön is adott a kormányzónak, szintén eme közczélra: hadjáratai költségeire. S végűl – ritka, csaknem példátlan látvány – egyszerű polgár létére részt vesz magokban a harczokban is: a Vaskapunál vívott hires csatában s a havaselvi és a Balkán-félszigeti hosszú hadjáratokban s társával Szindivel együtt «vérének hullásával» is szolgálja urát és hazáját.
Ezzel a legméltóbb jutalomra: a magyar nemesi birtokra és czímerre is bővebben érdemesíté magát. S a kormányzó, ki valódi nagy emberek módjára nemcsak fölfelé követelte és méltányolta a hívséget és háládatosságot, hanem lefelé gyakorolni is kötelességének tartá, – egymásután részelteté Pogányt érdemei jutalmában.*
2 Elválhatatlant társa az említett Szindi Imre sókamarás. Utóbbinak csak a czímerlevelét nem ismerjük, melyet természetesen nem kaphatott már közösen Pogánynyal. De valószínűnek látszik, hogy utóbbival egyidőben ő is szerzett armálist a kormányzótól. Különben 1447. okt. 12. óta fele Tatárlaka révén e nélkül is nemesnek tekinthette magát.
Február 19-én, főleg a sókamaránál kifejtett hasznos működéseért, tordai házát – a melyben lakott – a hozzátartozó malmokkal, szőlőkkel és szántóföldekkel örökre szabaddá teszi a királyi rendes és rendkívüli census és ajándék alól, elrendelvén, hogy a város évi adójából e réven évenkint 4 forintot vonjanak le. Árpil 11-én pedig a kölcsönzött 1500 forintért a Küküllővárhoz tartozó Tatárlaka falut – e vártól elkülönítvén – adja neki zálogba.* E zálogot a következő évben Váczon kelt levelükben az országnagyok is megerősítették.* Végre október 12-én Temesváron örök adományúl ruházza rá Tatárlakát,* melylyel, immár mint nemesi birtokkal, együtt járt a magyar nemesség is; másnap pedig ez adományát a nemesi czímerlevéllel diszíti föl.
3 Statutio a kolozsmonostori konvent által: 1447. szept. 29. datum a. – A mandatum statutorium, hátán a megtörtént beiktatás följegyzésével, az Orsz. Levéltárban is megvan: D1. 27661.
1 Junius 12-én.
2 Már «új adomány»-ul. Az első adomány alatt bizonyára a zálogot értette a kanczellária. Statutio az erd. káptalan által: 1447. okt. 12., a nov. 1-én kelt oklevél szerint.
Pogány Miklós sokáig élt még ezután. S az okiratokban, melyek róla szólnak, rendszerint «nobilis et circumspectus» czímmel illetik. Csak Mátyás királynak az adóelengedést megerősítő leveléből felejtették ki a – nobilist. (1459.) V. László azonban 1453-ban, midőn a ház-adómentességről szóló levelet átirja, az oklevél régi szövegéhez a nemesi szabadságnak azt a sarkalatos pontját is csatolja, hogy: kivéve a bűnügyeket, semmi okért se lehessen bárkit is letartóztatni ez adómentes házban és udvarán.*
3 A Tordalaka adományára vonatkozó diplomának (valamint az armalisnak) királyi megerősítését hiába keressük a Pogány család fönmaradt iratai közt.
1466-ban találkozunk utoljára nemes tordai Pogány Miklóssal. A kolozsmonostori konventben személyesen irat át egy levelet, melynek tartalmáról azonban a konvent jegyzője nem tartá érdemesnekmegemlékezni.*
4 Kol. mon. protocollum. 1466. fol. 7.
Közvetetlen utódja – genealogiánk szerint – Tamás volt, kinek unokájában Miklósban már kihalt* a család fiága. Leányunokáiban azonban több nemesnek és (Torda, Kolozsvár és Enyed városi) polgárnak adott feleséget és anyát.
5 Számításom szerint 1550–1560. körűl.
DR. CSÁNKI DEZSŐ.
