Homonna város pecsétnyomója a XV. századból. (Egy rajzzal.)

Teljes szövegű keresés

Homonna város pecsétnyomója a XV. századból.
(Egy rajzzal.)
Homonna, Zemplén vármegye ősrégi városa, úgy látszik már a XIV. században kiváltságokkal felruházott jelentékeny község volt s a gróf Csáky és Vandernáth kastélyokkal az újabb korban is egyike nagyobb mezővárosainknak.
Hajdan feje volt egy több mint 100 községből álló uradalomnak, mely a barkói és jeszenői uradalmakkal állott összeköttetésben. Egykor herczeg Keriatovich birtoka volt, e nemzetség kihaltával pedig 1360-ban a Drugethek kapták s összecsatolták a fenti két uradalommal,* utóbb pedig egyik előnevüket is e várostól nyerték.*
* Fényes Elek. Magyarország geographiai szótára. II. kötet 115. l.
* Nagy Iván. Magyarország családai. III. k. 398. l. a gereni és homonnai Drugeth-család.
Hogy Homonna czímere és pecsétje mikor keletkezett, nem tudjuk. Czímere, amint azt Tagányi közli,* csak némi csekély eltérést mutat a pecsétünkben látható czímerképtől.
* Tagányi Károly. Magyarország czímertára. 6. füzet.
Sárga rézbe vésett pecsétnyomónk, melyet Badányi Mátyás kézsmárki gyűjteményéből, Csoma József úr szíves közvetítésével közlünk, 3˙02 cm. átmérővel bir s rajzunk a pecsétnyomón látható képet, vagyis a pecsét negativumát tünteti föl. A pecsét közepén a vonal 41által határolt kisebb körben, hármas tollu s alul négyes góthicus formájú kulcsot tartó, balra fordult (heraldikailag) fél kar látható, alatta félhold, felette pedig hatágu csillag áll. A Tagányi által közölt czímer annyiban különbözik, hogy a pajzs kék mezejében a kulcsot pánczélos kar tartja s előtte a holdon kívül egy helyett négy arany csillag van.
Pecsétünk külső körében a leírt czímerkép körül minusculás betükkel bevésve fut a körirat: sigillum civitatis de homonna. Pecsétnyomónk készítésének korát úgy köriratának betüiből, mint a czímerkép stilizatiójából a XV. századba helyezzük.
Maga a czímerkép a középkori heraldikában gyakori, jelképezte a városok rangját is, különösen azt, hogy kulcsos város, kerített hely, ez esetben talán czélzás Homonna régi várára is, melynek építőjét és építési korát nem ismerjük. A csillag és hold az éjjel-nappal való éberség jelképe.
Dr. SZENDREI JÁNOS.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem