AZ ANJOUK GENEALOGIÁJA KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYARORSZÁGI ÁGRA. (Első közlemény.)

Teljes szövegű keresés

AZ ANJOUK GENEALOGIÁJA
KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYARORSZÁGI ÁGRA.
(Első közlemény.)
Francziaországnak «Anjou» nevezetű egyik kis tartománya valamelyik, ismeretlen származású, királyi tisztviselő személyében kapta az anjoui grófok ősatyját. – Ezen öregebb anjoui grófok kihalta után örökségük egy más családra ment át, mely azóta az Anjou nevet viselvén, azt többi között a jeruzsálemi királyi trónra átültette; e család egyik sarja ősatyja lőn az angol királyok hosszú sorának a nélkül, hogy ezen angol dynastia a történelemben az Anjou-nevet viselné; ellenben Anjou-dynastiával a sziciliai, nápolyi, magyar és lengyel királyi trónokon s több kisebb franczia fejedelmi széken találkozunk.
Hogy egy s ugyanazon család tagjai több trónon ültek, nem ritka jelenség a történelemben, habár igaz is, hogy a Capetingok e tekintetben utólérhetlenűl állanak s hogy napjainkban a szász család páratlanúl áll e tekintetben. De mindezen és más esetekben mégis csak mindig egy s ugyanazon családdal van dolgunk, mely tagjainak helybeli különbsége daczára a közös leszármazás jellegét még is meg tudta mindig őrizni s mely különböző országokban csak a történelmi hagyomány következtében viseli ugyanazon nevet.
Nem így áll a dolog az «Anjou»-k dynastiáknál s ez jellemzi épen e történelmi jelenség nevezetességét s indokolja e sorok keletkezését.
A minden tekintetben különböző országok és népek fejedelmi székén található «Anjou» név nem családi, hanem tartományi elnevezés s az uralkodott Anjou-családok korántsem származnak mindnyájan közös törzsből.
Nem mindennapi genealogiai jártasság kell ahhoz, hogy az ember e különféle fejedelmi nemzetségek zűrzavarában el ne tévedjen és hogy annak elismerését szem előtt tartsa, hogy «Anjou» voltaképen csak genealogiai fogalom, és hogy a különféle uralkodóházak, melyeket e név alatt ismerünk, egyrészt semminemű rokonsági viszonyban nem álltak egymáshoz, részint csak egy s ugyanazon, de eredetileg más nevet viselt családnak sarjai voltak.
A következő sorokban tehát az Anjou nevű uralkodóházak genealogiai történelmét akarjuk a szükséges magyarázatokkal előadni.
Mielőtt a voltaképeni Anjou grófok genealogiájára térnénk, szükséges, hogy Anjou tartomány régibb történelmére egy pillantást vessünk.
Az ó-franczia, Poitou, Touraine, Bretagne és Maine között feküdt, Anjou nevű tartomány két grófságra – a Mayenne-n innenire Angers fővárossal s a Mayenne-n túlira (Anjou határság = Mayenne) Chateauneuf fővárossal – volt felosztva.
Lakosai (latinul: Andegavi) Caesar által a római hatalom alá kerűltek; később a frankok uralma alá jöttek s frank királyok által kinevezett tisztviselőket kaptak. 850 körűl vitéz Róbert, a Capetingok őse, kopasz Károlytól az anjoui határvidéket oly czélból nyerte, hogy azt ellenséges berohanások ellen védje; ez annak az oka, hogy e Róbert helylyel-közzel a régi krónikásoknál anjoui Róbert gyanánt említtetik. Halála után – elesett a normannok ellen 866-ban – követte őt e méltóságban Odo fia, a későbbi franczia király. Az inneni grófságot pedig, a krónikások túlnyomó véleménye szerint, Tertull, gatinaisi seneschall kapta, kiben a tulajdonképeni ajnoui grófok ősatyját kell keresnünk.
15I. Az öregebb Anjoui grófok.
Torquatus él Rennes-ben.; Tertull rennes-i helytartó; Gatinais seneschallja s állítólag első anjoui gróf. Neje Auxerre-i Petronella, Hugó apátnak állítólagos leánya.; Ingelger † 888. Neje: 878 kör. Adelheid, gatinaisi I. Gottfried gr. leánya.; I. (vörös) Fulko † 938. Neje: Ruzela (Roscilla), Villandry-i s de la Haye-i Garnier gr. leánya; él még 929. (jul.); Ingelger † 935.; Guido † 970 kör. st.-martin-i s tours-i kanonok; soissons-i püspök 937.; II. (jó) Fulko † 958. nov. 11. Neje: Blois-i Gerberga (vagy franczia nagy Hugónak egyik leánya?); Roscilla † gyermekek nélkül férj. II. Alan (Barbetorte), Nantes-i gróf.; I. Gottfried (Grisegonelle) † 987. julius 21. Francziaország seneschallja (978?) Nejei: I. Adelhaid 2. 978 kör. Troyes-i Vermandois-i Adelhaid.; (öreg) Burkard † 1012. Párisi, Meluni és Vendomei gróf, franczia seneschall Neje: Erzsébet, Corbeil-i Aymonnak özvegye.; Guido † 995 kör. 965. cormery-i apát; 976. puy-i püspök.; Drogo † 998? 996 kör. puy-i püspök.; (vadász) Humbert él 957-ben.; Arsinda (Blanka), férj. 975 kör. Toulouse-i III. Vilmos † 1037. (jul.); Adelhaid, férj. Gevaudani István.; Burkard Vendome-i gróf; Melun vicegrófja, † 1012 előtt magzat nélkül.; Rainald † 1016. január 6. 992. párisi püspök, 1012. Vendome-i s Meluni gr.; Adelhaid (Erzsébet) † 1000., férje: anjoui III. Fulko † 1040.; 2. III. (fekete) Fulko † 1040. junius 21. Nejei: 1. Vendome-i Adelhaid (Erzsébet) † 1000. 2. Hildegard (Hermengard) † 1046. ápril 1.; 2. Móricz † 994/1012.; 2. Gerberge, férj. Angoulęmei II. Vilmos † 1028. ápril 6.; 2. Adelhaid (Blanka) férj. Provence-i I. Vilmos.; 1. Irmgard férj. 970. Bretagne-Rennes-i Conan, † 992. (jun.); 1. Adelhaid Vendome-nak örököse, férj. Odo (II. Burkard) Nevers-i Landry grófnak fia.; 1. Gerberge férj. Vilmos gróf.; 2. II. (Martell) Gottfried † 1060. nov. 14. magz. n. Nejei: 1. Besançoni Ágnes 1032. jan. 1., elvált, 1067. apácza a Vendomei apátságban, †… nov. 10-én. 2. Graecia, montreuli I. Berlais-nek özvegye; 1060 kör. apácza † 1068. nov. 15. 3. Adelhaid.; 2. Irmgard férj, Gatinais-i Gottfried Ferreol (Alberik). (L. a II. táblát.)
Tertull őseit nem ismerjük; némelyek breton származásúnak tartják. Petronella felesége állítólag a 862-ben elhúnyt öregebb welf Konrád s Adelheid, I. Lajos császár leányának (?) gyermeke.* E szerint tehát Tertull kopasz Károly egyik unokahúgának férje s az anjoui grófságnak reá való átruházása tulajdonkép csak kifolyása volna a közötte és Károly között fennállott rokonsági viszonynak.
* Mások szerint Hugó apát (Konrád fia) lett volna Petronellának atyja.
I. Lajos császár † 840.; Adelheid? férj. Welf Konrád † 862.; II. (Kopasz) Károly † 877. okt. 6.; Petronella férj. Tertull, anjoui gr.; Hugó apát.
Ingelger hebegő Lajos királytól (†879) az orleansi praefekturát kapta.
I. Fulko nagy Hugótól, a hatalmas franczia herczegtől még Anjou-nak másik részét is megkapván, az összes tartományt bírta. Fia, Ingelger még atyja halála előtt valamelyik csatában elhalt.
I. Gottfried egy általa gyakran használt szürkeszínű köpeny miatt a «Grisegonelle» néven ismeretes (gris = szürke, gonelle = vadászkabát). 978-ban Lothár királylyal II. Ottó, német császár ellen vonulván, saját és utódai részére a franczia seneschalli méltóságot kapta.
III. Fulko többszöri paläsztinai utazásai miatt a «jeruzsálemi» melléknevet viselte, Erzsébet nejével a vendomei grófságot kapta, mely Erzsébet halála után Adelheid leányára szállt, ki azt Bodo nevű férjének hozományúl hozta. E Bodo (II. Bouchard név alatt kormányozta a tartományt) ősatyja lett a későbbi vendomei grófoknak.
II. Gottfrieddal kihaltak az öregebb ajnoui grófok.
16II. Az ifjabb Anjoui grófok.
Gottfried (Ferreol), gatinaisi gróf. Neje Maçoni Beatrix.; Gottfried (Ferreol-Alberik), gatinaisi gróf. Neje: Anjoui Irmgard. (L. az I. táblát.); III. (szakállos) Gottfried † 1090. m. n. Neje: Julianna.; IV. (Rechin) Fulko, szül. 1033. † 1109. april 14. Nejei: 1. Hildegard (Lancelotte), Baugency-i II. Lancelot leánya. 2. Irmgard, bourboni IV. Archimbaut leánya 1070. elv. 1081. 3. 1087. jan. 21. Arengard, Chatel-Ailloni Isambert leánya, elv. m. n. 4. 1089/91. Bertráda, Montforti I. Simon leánya 1092-ig.; Jeruzsálemi ág.; 1. Irmgard † 1146. jun. 1. férj. 1. Poitoui VII. Vilmos † 1127. febr. 10. 2. Bretagne-i VI. Alan; 1093 (?) után elvált.; 2. IV. Gottfried † 1106. május 19.; 4. V. Fulko, sz. 1092. † 1143. nov. 13. Maine grófja 1110-ben; Jeruzsálem királya 1131-ben. Nejei: 1. 1110. Mainei Ehremburga † 1126. 2. Rétheli-jeruzsálemi Melizenda 1128. † 1161. sept. 15.; Angol ág.; 1. V. Gottfried (Plantagenet) szül. 1113. aug. 24. † 1151. sept. 7. 1127/8. Anjou, Touraine és Maine grófja. Neje: Angol Matild 1129. junius 2. † 1167. sept. 10.; 1. Eliás † 1151. jan. 15. Maine grófja. Neje: Filippina, perche-i II. Rotrou gr. leánya; Mária, férje: Alençoni I. János.; 1. Matild szül. 1107. † 1154. mint fontévreaulti fejedelemasszony; férj. 1119. (junius) Angol Vilmos † 1120. nov. 25.; 1. Szibylla, férj. 1. 1123. angol (Cliton) Vilmos 2. Flandriai Theodorik; elv. 1124-ben.; 2. Balduin; 2. Amalrik (L. a III. táblát.); II. Henrik sz. 1133. márcz. 5. † 1189. jul. 6. Anjou s Maine grófja 1151; poitoui gróf, Guienne-i és Gascogne-i hg. 1152; angol király. Neje: Poitoui Eleonora 1152. máj. 18. † 1204. márcz. 31. Ágyasa: Clifford Rozamunda.; Gottfried Nantesi gróf 1156. † 1158.; Vilmos sz. 1134. (junius 3. kör.) † 1158. jul. 27. (Nantesi gróf 1156?); Vilmos sz. 1136. jul. 22. † 1164. jan. 30. (Poitou grófja?); Emma, férj. 1. Dávid (Prince de Galles?) 2. ? Lavali N. N. gr.; tm. Hamelin † 1202. Neje: Izabella, Varennei és Surrey-i III. Vilmos gróf örökös leánya, † 1199. jul. 13.; tm. Adevise, férj. Déols-i ifj. Rudolf gróf.; Henrik sz. 1155. † 1183. junius 11. Anjou és Maine cz. grófja, 1169. Neje Franczia Margit 1160. dec. 2. † 1197. (mint III. Béla magyar királynak özvegye).; I. Rikhárd sz. 1157. † 1199. ápr. 6., 1189. Anjou és Maine grófja. Angol király. Neje: 1191. május 12. Navarrai Berengaria † 1230/4.; tm. Fülöp, Cognac ura.; Gottfried sz. 1158. † 1186. aug. 19.; 1166 Bretagnei gróf. Neje: 1181. Bretagnei Konstancia.; Arthur † 1203. 1196. Bretagnei gróf, 1199–1200. Anjou és Maine grófja.; Eleonora † 1241.; János sz. 1166. † 1216. október 19. 1200–1204/5. Anjou és Maine grófja, angol király. Nejei: 1. Glocesteri Hadvis 1189–1200. 2. Angoulęmei Izabella 1200. aug. 24.; Matild † 1189. férj. 1168. febr. 1. szász Henrik † 1195. aug. 6.; Eleonora sz. 1162. † 1214. férj. 1170. Kastiliai VIII. Alfonz kir.; Janka sz. 1165. † 1198. férj. 1. 1177. Sziciliai II. Vilmos király † 1189. 2. 1196. toulousei VI. Rajmond † 1222.
Mint imént láttuk, II. Gottfrieddal az öregebb Anjoui grófok kihaltak. Gottfried halála előtt Irmgard nővérének Gatinaisi Gottfrieddal nemzett fiai között tartományait olykép osztá fel, hogy III. Gottfried Touraine-t (és Gatinais-t), IV. Fulko (Rechin = a durva) Anjou-t és Saintonge-t kapta. De nemsokára a két fivér között pusztító háború tört ki, mely majdnem nyolcz évig tartott és csak gyéren kötött fegyverszünetek által volt megszakítva. Ez alatt az aquitáni herczeg magához ragadá Saintes városát és hogy I. Fülöp, franczia király Gottfriedot ne támogassa, megengedé Fulko, hogy Fülöp Gatinais-t elfoglalja. – Fulko ezután fogságba ejté bátyját (1068) s Touraine-t elfoglalta. Gottfried csak hasonnevű unokaöcscse által szabadíttatott ki 1096-ban, mire – gyermektelen lévén – birtokait s igényeit a megszabadító unokaöcscsére hagyta, ki atyjával már 1103 óta ellenségeskedvén, 1106-ban halt meg.
IV. Fulkónak harmadik felesége, a szép Bertráda, montforti I. Simon gróf leánya volt. 1092-ben franczia I. Fülöp király, férje házából szöktette el. Blondel, ki ez ügyben Fülöpöt mentegetni akarja, azt mondja, hogy Bertráda Fulkóval 3 évig töltött együttléte után önkéntesen hagyta volna el férjét egyrészt azért, mert annak durva modorát tovább ki nem állta, másrészt, mert Gottfried mostoha fiával nem tudott békésen megférni.
V. Fulkónak első felesége maine-i Ehremburga volt; ez az 1110-ben elhalt mainei I. Eliás gróf és Chateau de Loir Matild örököse lévén, e házasság által a mainei grófság Fulko kezébe jutott. 1120/1-ben a keresztes hadjáratban részt vett; 1127/8-ban Anjou-t és Maine-t Ehremburggal 17nemzett fiának, Gottfriednak engedte át; 1128-ban (május-juniusban) Melizenda jeruzsálemi herczegnővel második házasságra lépett, miáltal a jeruzsálemi Anjouk törzsatyja lett.
V. Gottfried a rekettye (= genista) bokor levelével fövegét szokta ékesíteni s ettől a «Plantagenet» nevet kapta. E melléknév teljesen kiszorította az Anjou nevet s a Gottfriedtól származott angol dynastia csakis a «Plantagenet» nevet viseli. Gottfried t. i. 1127-ben angol Matilddal jegyeztetett el. Ez, kinek neve eredetileg Adelheid, angol I. Henrik király leánya volt, ki V. Henrik német császárral lépett első házasságra s atyjának halála után angol trónörökösnek elismertetett. Gottfrieddal való házasságából három fiú származott, kiknek legidősbike, Henrik, 1150-ben franczia VII. Lajos királytól Normandiát (Vexin-t kivéve) hűbérűl kapta. – Atyja halála után Anjou-t és Maine-t örökölte és felesége által még Poitou, Guyenne és Gascogne ura is lett. Ehhez járult, hogy 1154-ben István király halála után anyai jogon az angol királyi trónra is jutott. Fiai közöt Anjou-t Rikhárd és János örökölték, mely utóbbi 1204/5-ben Anjou-t kénytelen volt franczia II. Fülöpnek átengedni. Ezért maradt Anjou a franczia Capetingok birtokában s ilyformán Anjouban ezen idő óta új dynastiával találkozunk.
Az ifjabb Anjoui grófoknak V. Gottfriedtól származott sarjai mint Plantagenet-ek, Lancaster-ek és York-ok 1485-ig ültek az angol trónon; de minthogy nem mint Anjou-k szerepeltek s egészen beolvadtak az angol történelembe, ennélfogva fölösleges nemzedékrendjüket itt kimutatni.
Még megjegyzendő, hogy V. Gottfriednak természetes fia, Hamelin, felesége által a varenne-i és surrey-i grófságokat kapta s hogy fiivadéka II. János személyében 1347. júl. 1-én halt ki, mire a nevezett grófságok II. János nővérére, Alice-ra, illetőleg annak férjére (Fitz-Alan-Arundelra) mentek át.
III. Az Anjouk a jeruzsálemi trónon.
Fulko, 1131. aug. Jeruzsálem királya. † 1143. november 13. Neje: 1. Mainei Ehremburga, 2. Rétheli-Jeruzsálemi Melizenda 1128.; 1. Gottfried.; 1. Eliás. (Lásd a II. táblát.); 2. III. Balduin szül. 1130/1. † 1162. febr. 10. Neje: Komnén Theodora 1157. szept., szül. 1144.; 2. I. Amalrik, sz. 1136. † 1173/4. jul. 11. Neje: 1. Courtenay Ágnes 1157., elv. 1162. febr. 2. Komnén Mária 1164.; 1. Szibylla.; 1. Matild. (Lásd a II. táblát.); 1. IV. Balduin sz. 1160., király 1174. Jul. 15. † 1184. márcz. 16.; I. Szibylla † 1190. Férje: 1. Montferratói Vilmos 1176. † 1177. 2. Lusignani Guido 1180. 1186. Jeruzsálem királya, 1192. Cyprus királya † 1194.; 2. Erzsébet (Izabella) szül. 1172. † 1205. Férje: 1. III. toroni Humfred 1183., elv. 1190. 2. Montferratói Konrád 1190. kir. 1192. † 1192. ápr. 28. 3. Champagnei II. Henrik 1192. máj. 5. † 1197. 4. Lusignani Amalrik, király (II.) 1197. † 1205. ápr. 1.
Anjoui V. Fulko jeruzsálemi Melizenda kezével Ptolemaist s Tyrus királyi osztályrészét kapta hozományúl. 1131-től 1136-ig még Antiochia kormányzását is átvette.
III. Balduin anyja gyámsága alatt 1151/2-ig uralkodott, 1144-ben elveszté Edessát, 1144/5-ben Sarudschot; ellenben 1153-ban Askalont nyeré meg. Neje I. Mánuel byzanczi császár bátyjának, Izsáknak leánya volt.
I. Amalrik trónralépte előtt Joppe és Askalon grófja vala. Második felesége 1176-ban Ybelini II. Baliánhoz újonnan ment férjhez.
IV. Balduinnal kihalt az Anjouk jeruzsálemi ága.
Legközelebbi örököse Szibylla nővére volt, ki 1186 táján meg is koronáztatott. Első férje, montferratói Vilmos, házassága által Joppe és Askalon grófja lett. Vilmosnak halála után született fia, V. Balduin nyolcz éves korában halt el 1186-ban. Szibylla 1180-ban második házasságra lépett lusignáni Guidó-val, ki előbb Joppe és Askalon grófságokat kapván, 1186-ban (?) királynak koronáztatott; 1192-ben a koronától megfosztatván, I. Rikhárd, angol király kegyelméből Cyprus első királya lett; 1194-ben gyermekek nélkül húnyt el.
Szibyllának nővére, Erzsébet (Izabella) négyszer ment férjhez: a) toroni III. Humfriedhoz, kitől 1190-ben elvált; b) montferratói Konrádhoz (Vilmos testvéréhez), ki 1187-ben Tyrusi, 1188-ban Montferratói őrgróf lett, 1190-ben nősült, 1192-iki áprilisban királyúl választatott, de már 1192. ápr. 22-én megöletett, mire felesége c) champagnei és brie-i II. Henrikhez ment férjhez. Ez csak a jeruzsálemi grófi czímmel élt. 1197-ben bekövetkezett halála után özvegye d) Lusignani Amalriknak, Guidó öcscsének lett neje, ki bátyja halála után (1194) a cyprusi koronát viselte és házassága által II. Amalrik néven jeruzsálemi király lett. 1205-ben meghalt.
Erzsébetnek következő gyermekei voltak:
1. A második házasságból: Mária Jolán, szül. 1192., † 1212. Férj. 1210. szept. 14. briennei János, 18ki ez által Jeruzsálem királya lett. Tőle a koronát, illetőleg az arra tartott igényeket Jolán leánya örökölte, ki ezeket férjére, II. Frigyes császárra ruházta át.
2. A harmadik házasságból:
a) Alice † 1246. Férjei: a) Cyprusi I. Hugó 1208. † 1218.; b) 1222. antiochiai IV. Bohemund, elv. 1228., † 1233.; c) 1239. Coeuvres-Soissonsi Rudolf, ki nejét 1241-ben elhagyta.
b) Mária, † fiatal korában.
c) Filippa, férj. Briennei Eberhard, Rameru ura.
3. A negyedik házasságból:
a) Amalrik, † 1205 (jan. vagy februárban).
b) Melizenda, † 1223. előtt; férj. antiochiai IV. Bohemund, kinek második neje volt.
IV. Az öregebb anjou-ház Szicziliában, Nápolyban, Magyar- és Lengyelországban.
A mint már a II. táblában láttuk, az anjoui grófság 1204/5-ben franczia II. Fülöp király birtokába jutott, mely idő óta királyi hűbérként egyes személyeknek adatott át.
Legelőször János, VIII. Lajos király fia, kapta atyja végrendelete által s midőn ez kiskorában elhalt; IX. Lajos 1246. jún. 10-én az anjoui és mainei grófságokat Károly öcscsének adá. Ezen anjoui Károly 1266-ban pápai kegy által Sziczilia és Nápoly királya lett s ezóta Anjou a nápolyi királyok egyik mellékes székhelye lőn.
Károlytól Anjou-t fia, sánta (II.) Károly örökölte, ki ezt vejének, Valois Károlynak adta át, mire Anjou 1297-ben pairségre emeltetett. Ezen Valois-Anjoui Károly 1325-ben elhalálozván, Anjou fiára Fülöpre szállt át, ki mint VI. Fülöp a franczia trónra kerülvén, Anjou-t megint egyesítette a koronával. Fia és trónutódja János Anjou-t herczegségre emelvén, ezt Lajos nevű második fiának adta, ki, mint lent látni fogjuk, az ifjabb capetingi Anjou-ház alapítója lőn.
I. Károly első felesége által 1246-ban a Provence- és Forcalquier-féle grófságokat is megkapta. Sziczilia trónját 1282-ben elveszté. – 1276-ban a jeruzsálemi királyi czímet vette fel, mert (Imhoff szerint) Frigyes, antiochiai herczegnek (II. Frigyes császár természes fiának) özvegye (Imhoff antiochiai Máriának tartja, míg mások csak Margaretha Cajetaná-t ismerik el Frigyes feleségének) Jeruzsálemre való igényeit Károlyra ruházta át.
Első feleségét, bátyjának, IX. Lajos franczia királynak politikai számítása által nyerte. IV. Rajmond Berengár provencei és forcalquieri grófnak, t. i. több leánya volt, kiknek legidősbike IX. Lajoshoz már 1234-ben férjhez ment. Hogy a két grófság, melyet Rajmond Berengár († 1245. aug. 19-én) végrendeletileg Beatrix nevű legfiatalabb leányára hagyott, családjának egyik tagjára szálljon, IX. Lajos öcscse és sógornéja között házassági szövetséget eszközölt, melynek genealogiai viszonyait a következő tábla ábrázolja:
VII. Alfonz, Castilia királya † 1157.; III. Sancho † 1158.; Sancha † 1208. férj. aragoniai II. Alfonz.; VIII. Alfonz † 1214.; Alfonz, a Provence grófja † 1209.; Blanka † 1252, férj. 1200. Franczia VIII. Lajos † 1226.; IV. Rajmond Berengár † 1245. aug. 19.; IX. Lajos † 1270.; Anjoui Károly † 1285. 1246. Beatrix † 1267.; Margit † 1285.
Károlynak második neje burgund-neversi Margit volt, szintén capeting származású.
II. Róbert franczia király † 1031.; I. Henrik király † 1060.; I. Róbert burgundi hg † 1075.; I. Fülöp † 1108.; Henrik † 1066.; I. Odo † 1103.; VI. Lajos † 1137.; II. Hugó † 1142.; II. Odo † 1162.; VII. Lajos † 1180.; III. Hugó † 1192.; II. Fülöp † 1223.; III. Odo † 1218.; IV. Hugó † 1273.; VIII. Lajos † 1226.; Odo † 1269.; Anjoui Károly † 1285. 1268. Margit † 1308.
Károly első házasságából következő gyermekek származtak: Lajos, Sánta (II.) Károly, Fülöp, Róbert, Beatrix, Blanka és Izabella (Erzsébet).
Fülöpöt Anselm nősnek tartja és nejét Villehardouin Izabellának, Acháji Vilmos fejedelem leányának nevezi. Csakhogy a többi írók ezen Izabellának két férjet tulajdonítanak, t. i. Hennegaui Flórentiust és savoyai Fülöpöt. Továbbá állítja Anselm, hogy Fülöpöt 1274-ben sógora, Fülöp Konstantinápoly czímzetes császára a thessalonichi királyi czímmel megajándékozta volna.
Beatrix Courtenayi Fülöphez ment nőül, ki Anjou és Velencze segítségével hiába kísérlette meg Konstantinápolyra való igényeit érvényesíteni.
E házasság következő genealogiai viszonyokat teremtett.
19VI. Lajos franczia király † 1137.; VII. Lajos † 1180.; Courtenayi I. Péter † 1183 kör.; II. Fülöp † 1223.; VIII. Lajos † 1226.; II. Péter, Konstantinápoly császára † 1217/8.; Anjoui I. Károly † 1285.; II. Balduin † 1272.; II. Károly, Nápoly királya; Beatrix; Fülöp † 1286 kör.; Katalin, férj. Valois Károly.; Fülöp, tarenti herczeg; Katalin.
Hogy Blanka III. Róbert flandriai grófhoz ment férjhez, ennek oka talán abban keresendő, hogy Róbert 1266-ban (igaz, hogy akkor már Károlynak veje vala) Károlylyal együtt a nápolyi hadjáratban vett részt.
Izabella (vagyis Erzsébet, helylyel-közzel még Máriának is neveztetik) valószínűleg 1269-ben jegyeztetett el a későbbi IV. László magyar királylyal akkor, midőn Mária, László nővére, Károlylyal, Izabella bátyjával. Izabella még V. István életében Magyarországba hozatott s 1278-ban már hitvese volt Lászlónak. Mint más alkalommal már kiemeltem, mindkét házasság politikai természetű volt, minthogy IV. Béla és fia István a magyar tengerpart biztosítására a velenczeiek ellen szövetségest kerestek, I. Károly pedig a hohenstaufeni örökösnek kivégeztetése által okozott számos németországi ellensége ellen szintén szövetségesek után nézett.
II. (sánta) Károly s a magyar Mária között kötött házasságból 9 fiú és 5 leány származott. (Henninges szerint 10 fiú, mert ő egy Keresztély nevűt is említ). A fiúk közöt Károly, Róbert, Fülöp és János négy külön ágazatot alapítván, ezeket később fogjuk tárgyalni; egyelőre II. Károly többi gyermekeit veszszük szemügyre.
Fiai közűl Lajos (ki 1317-ben a szentek sorába iktattatott) mint toulousei érsek halt meg.
Rajmond Berengár bourbon-clermonti Margittal jegyeztetett el (lásd a később adandó táblát).
Péter Gravina grófja volt s Fülöp bátyja után Róbert király helytartója (vicariusa) Flórenczben. Midőn a hadsereg élén Uguirrone, Pisa és Lucca podestája ellen vonúlt, a montecatinói csatában 1315. (aug. 29/31.) elesett.
A leányokról következőt tudunk:
Margit 1289-ben Valois Károlyhoz ment férjhez; ez genealogiai házasság.
VIII. Lajos, franczia király † 1226.; IX. Lajos † 1270.; Anjoui I. Károly † 1285.; III. Fülöp † 1285.; II. Károly † 1309.; Valoisi Károly † 1325. 1289. Margit † 1299.
Blanka 1295-ben II. Jakab, aragoniai királyhoz ment férjhez. Minthogy e Jakab Sziczilia királya volt s a későbbi II. Károly, nápolyi királylyal, a pápa unszolásának engedvén, 1295-ben békét kötött, melynek következtében Szicziliáról lemondott és miután ugyanazon évben Károly leányát nőül vette: ennélfogva e házasság épen oly politikai természetű, mint Leonoráé, ki 1302-ben Frigyeshez, Jakab fivéréhez ment férjhez.* Mert a szicziliaiak Jakab lemondásának daczára, nem akarván tűrni az Anjouk uralmát, aragoniai Frigyest 1296-ban királyúl választák. Midőn hosszadalmas háborúskodások után elvégre 1302-ben békét kötöttek, Frigyes Sziczilia birtokában maradván, II. Károly Leonora nevű leányát nőül vette.
* Leonora 1299-ben Tocy-i Fülöphez, la Terza urához, ment férjhez; a házaspár kiskorúsága miatt VIII. Bonifác pápa 1300. jan. 17-éről kelt bullájával az egybekelést felbontván, Leonora 1302-ben Frigyeshez ment férjhez.
Az aragoniai háznak az Anjoukkal többszörösen kötött házassági szövetségeit különben is genealogice ki lehet mutatni.
II. Alfonz, aragon. király † 1196. ápr. 25.; II. Péter, arag. király † 1213. sept. 12.; II. Alfonz, provencei gróf † 1209.; I. Jakab † 1276. jul. 25.; IV. Rajmond Berengár † 1245.; III. Péter.; I. Jakab, Mallorka királya; Jakab, Exorica ura.; Beatrix, férje: Anjoui I. Károly † 1285.; II. Károly † 1309.; Sancha † 1324. neje: Anjoui Mária.; Sancha † 1343., 5. férj. Nápolyi Róbert 1305.; Róbert † 1343. neje: 1. aragon. Jolán 1297. 2. mallorkai Sancha 1305.; Blanka † 1310. férj. 1295. II. Jakab, arag. király.; Leonora, † 1341. férj. 1302. Szicziliai II. Frigyes.; Mária, férj. 1. Mallorkai Sancho. 2. Exoricai III. Jakab.; II. Jakab † 1327. neje: Anjoui Blanka 1295.; Jolán † 1302. férje: Nápolyi Róbert 1297.; II. Frigyes, Szicilia kir. † 1337. neje: Anjoui Leonóra 1302.
20E két házasságot külön is lehet ábrázolni:
II. Alfonz, arag. király † 1196.; II. Péter † 1213.; II. Alfonz, provencei gróf † 1209.; I. Jakab † 1276.; IV. Rajmond Berengár † 1245.; III. Péter 1285.; Beatrix, férje: Anjoui I. Károly; II. Károly † 1309.; II. Frigyes.; II. Jakab.; Blanka.; Leonora.
Máriának két férje volt: 1. 1309 Mallorkai Sancho király, † 1324; 2. aragoniai Jakab, Exorica ura. Mindkét házasság genealogiai:
a) II. Alfonz, arag. király † 1196.; II. Péter.; II. Alfons, provencei gróf.; I. Jakab.; IV. Rajmond Berengár.; I. Jakab, Mallorka királya; Jakab, Exorica ura.; Beatrix, férj. I. Anjoui Károly.; II. Károly.; Sancho.; Mária.
b) II. Alfonz, aragon. király † 1196.; II. Péter † 1213.; II. Alfonz, provencei gróf † 1209.; I. Jakab † 1276.; IV. Rajmond Berengár † 1245.; I. Jakab, Exorica ura.; Beatrix, férj. Anjoui I. Károly † 1285.; II. Jakab; II. Károly † 1309.; III. Jakab † 1335. 1327. Mária.
I. Jakab királynak harmadik felesége Vidaure Teréz volt, kivel titokban kelt egybe. E házasságból származott gyermekek közűl Jakab az Exoricai (Xerica) urak ősatyja lett, kinek utódait a következő tábla ábrázolja:
I. Jakab, Xerica, Tozo stb. ura, él 1297-ben. Neje: Erzsébet, Acagrai Alvarez Perez leánya.; II. Jakab, már nem él 1310-ben. Neje: Beatrix, Lauriai Roger leánya.; III. Jakab † 1335. Neje: 1327. Anjoui Mária.; Péter † 1362. Neje: Arboreai Bonaventura, Gotiani Hugó leánya.; Beatrix, férj. Leon-i Péter Pontius, Macchana ura.; Mária (Alvarez), férj. 1. 1330. Arboreai Péter, 2. 1338. aragoniai Rajmond Berengár, Prades grófja.; tm. János Alfonz † 1369. apr.; tm. Beatrix, férj. 1355. Arboreai Hugó.; tm. Elza, férj. Luna-i Péter, Almonézio és Pola ura.
Beatrixnak szintén két férje volt: 1. 1305-ben Estei Azzo, Ferrara őrgrófja; 2. Beauxi Bertrand, Montescaglioso (Montesgayeux), Squillace és Andria ura. Az első házasság következőleg ábrázolható:
Chatilloni Rainald † 1187.; Ágnes † 1184. férj. III. Béla, magyar király.; Alice † 1235. férj. Estei VI. Azzo † 1212.; II. András † 1235.; VII. Azzo † 1264.; IV. Béla † 1270.; tm. Rainald † 1251.; V. István † 1272.; II. Obizzo † 1293.; Mária, férj. II. Károly náp. király.; VIII. Azzo † 1308. jan. 31., 1305. ápr. Beatrix. 1321 előtt.
Beatrix második házasságából egy Mária nevű leány származott, ki II. Humbert, viennei dauphinhez ment férjhez. Genealogiai házasság, a mint azt a magyar ágnál adandó genealogiai táblán ki fogjuk mutatni. A Beaux- és Anjou-ház között később kötött házassági szövetségek szintén Beatrix egybekelésének voltak kifolyásai. (Némelyek szerint Beatrix még Vienne-i Róberthez is nőűl ment volna.)
Dr. WERTNER MÓR.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem