A KOLOS CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1332-BŐL. (Egy oklevél-melléklettel.)
A KOLOS CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1332-BŐL.
(Egy oklevél-melléklettel.)
(Egy oklevél-melléklettel.)
Történelmi ismereteink gyarapításának egyik leggazdagabb kútforrása a Széchényi országos könyvtárnak levéltári osztálya, mely már majdnem százezerre menő oklevél- és levélgyűjteményének becses anyagával történetirásunknak mostanig is sokszor tett nagy szolgálatot; s még hosszú ideig ki nem aknázható adat-kincse, szakavatott tudósaink feldolgozásában, gazdagítani fogja történetünket, pótolandja a hiányokat, melyeket úgy egyetemes, mint monographikus szempontból észlelnünk kell. S ha csak a történelem segéd-tudományait a czímer-, pecsét- és családtani irodalmunkat kellő figyelemmel követjük, félreismerhetetlen a forrás gazdagsága, melyből az táplálkozik, számtalan az adat-halmaz, mely a hitelesség bizonyságával, már nem egy heraldikai kérdést megoldott, tévedést helyre igazított, ismeretlent földerített, említett levéltárunk nagy értékű kincses bányájából. Maga a hazai czímer- és pecséttan szakszerű mívelése is, lendületes haladásának okát sokban köszönheti eme levéltárnak, melynek kebeléből már annyi tudós szakmívelő vált ki, melynek kebelében maga a szakirodalomnak közlönye, a Turul, is keletkezett.
Ám de legyünk méltányosak, midőn levéltárunk gazdagságáról, midőn a heraldika szakmivelésének lendületéről szólunk; s tegyük hozzá, hogy mind ennek törzsokát, ama eléggé nem méltányolható valódi, igazi hazafias elhatározásban kell keresnünk, a mely néhány régi nemes családainkat arra indította, hogy levéltáraikat a Széchényi országos könyvtárnak levéltári osztályában, örök letéteményképen elhelyezzék. Mert ez által ha egyrészt, a megcsonkítás, az elveszés, az elkallódás veszélyétől megmentették a véghetetlen becsű anyagot; másrészt a tulajdonjog fentartása mellett, oly nagy szolgálatot tettek a tudománynak, a mely tettükért hálára kötelezték le a nemzetet; s mert hozzá férhetővé lettek ezen oklevéltárak a búvár, a kutató, a feldolgozó számára; ennek első tudományos haszna, történetirásunk szempontjából, magukra az illető családokra esik vissza. Megtisztulnak traditiójuk mesés legendaszerű alakjai; s mentől inkább szaporodnak az egyes oklevéltárak letéteményei: annál jobban bontakozhatnak ki a homályból azon szálak, melyek szövevényes elágazásait még most is csak sejteni lehet, s kezünkben lesz az ariadne gombolyag, melynek kalauzolása mellett, a bonyolódott családtani leszármazásokat, az elágazásokat, s ezekkel a heraldika annyi sok nehéz kérdését lehető lesz teljes világításba helyezni.
S ime, ez alkalommal is ama gazdag gyűjteményből merítettünk, midőn a jelen sorok kíséretében a Kolos családnak 1332-ik évben kelt, s Károly király által Visegrádon Bálint vértanú napján (febr. 14.) kiadott czímer adományozó oklevelét bemutatjuk.
Mielőtt azonban ezen érdekes okiratot megismertetnők, fontosságánál fogva sem mellőzhetjük azt, hogy a királyok czímeradományozási felségjogát, illetőleg annak hazánkban alkalmazását történelmi kifejlődésének szempontjából, a mennyiben e hasábok szűk kerete megengedi, ne érintsük; s bár ha talán újat mondani szerencsések nem leszünk; még is koczkáztatni 157fogjuk a szakavatottak szigorú kritikájának szemre hányását, ha azzal illetnek, hogy a régen ismert dolgok ismétlésétől tartózkodni kellett volna.
KÁROLY KIRÁLY CZIMER-ADOMÁNYOZÓ OKLEVELE A KOLOS CSALÁD RÉSZÉRE
1332. évből.
1332. évből.
Általjában véve a czímeradományozó oklevelek keletkezésének ideje, ismereteink szerint a XIV-ik század első tizedénél feljebb nem vihető. Így Francziaországban a czímeres levelek kiadása szép Fülöp uralkodása alatt veszi kezdetét,* és valóban sajátságos jelenség az Németországban, hol a feudális szervezet oly eminens kifejlődése mellett a középkorban, a lovag- és nemesi rendszer előjogainak kiváló érvényesítésénél, különösen a lovag és tornajátékok által már a XIII-ik században is, a czímer viselhetési jog, a kérdések legfőbbikét képezé: a czímer adományozó oklevelek keletkezése, majdnem egykorú, sőt mondhatnók bizonyos tekintetben talán későbbi, mint a hazánkbeliek keletkezésének ideje. 1305-ben I. Albert császár a szent-gürki apátságnak, és VII. Henrik császár által 1312-ik évben a szent Jakabról czímzett skót szerzetesek kolostorának czímerlevelet ad, s ezek mint moralis testületnek adott czímerlevelek a legrégiebbek.* Itt nálunk a személyes jogot biztosító czímerlevelek már 1326-ból ismeretesek,* míg ellenben az ily fajta oklevelek kiadása Németországban, sajátképen 1326–47-ben IV. Lajos uralkodása alatt veszi kezdetét.
Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala 1886. pag. 228.
Nützliche und ausserlesene Arbeiten der Gelehrten im Reiche. Nürnb. 1733. pag. 25. Nyáry u. o. 228. lap.
Fejér: Cod. dipl. tom. VIII. 3. p. 63.
Ismeretes ugyan még egy czímeradományozási oklevél, melyet 1197-ben Imre királyunk adott volna ki Ursino István római patricius részére, melylyel megerősíti az atyja III. Béla király által ugyanannak adott czímerlevelet. Ezen czímer adományozási okiratot Fejér is közölte.* Ez azonban épen olyan hamisítvány, mint a Henrik karintiai herczeg, görczi és tiroli grófnak 1129-ben Hirschen Ferdinand,* valamint első Frigyes császárnak 1152-ik évben Juliani trieszti család részére kiadott czímer megerősítő okirata.* Az Ursino István részére adott czímeres levél hamis voltát már Nyáry Albert is bebizonyította;* s legújabban Fejérpataky László kimutatta,* döntő érveléssel, hogy 1197–98-ban Imre királynak kanczelláriájában Kathapanus volt; minthogy pedig az Ursino István czímeres levele 1197-ben Pétert említi kanczellár gyanánt, a ki pedig 1202–4-ig, mint székes-fehérvári prépost csak ezen időtől fogva lépett Imre király kanczelláriájába, az említett 1197-ik évi okirat kiadásakor nem szerepelhetett, s az kétségtelen hamisítványnak bizonyúl. Mellőzzük az Estoras, s a többi ügyetlen hamisítványokat. Heraldikai szempontból azonban, a czímeradományozó levelek a XIV-ik század közepéig jelentőséggel nem bírnak, s csak azontúl emelkednek azon sorozatba, a melyben heraldikai érdekességet nyernek; noha még a XIV-ik század utolsó éveiből sem ismerünk festett czímerleveleket, melyek az adományozott czímerek leirását magában az oklevélben képpel is illustrálnák.
Codex dipl. II. pag. 304.
Coronini: opus. misc. tom. I. p. 183.
U. o. pag. 7.
A herald. vezér fonala. pag. 27.
A királyi kanczell.: pag. 93 – 94.
Az eddigi kutatások ismert eredményei szerint, a festett czímerlevelek kiadása a XV-ik században veszik kezdetüket, nevezetesen Francziaországban VI-ik Károly, Németországban Ruprecht, Csehországban Venczel, s Magyarországban Zsigmond király alatt adatnak ki legelőször. A legrégibb ismert festett armalisunk az, a melyet Zsigmond király 1405-ben Tétényi Imre fiának, budai alvárnagynak, és Tétényi Miklós fiának, Andrásnak, mint a Kapy és Haraszthi családok ősének adományozott.* Azon czímerlevél, mely 1401-ben keltezve, Semsey Jánosnak Demeter fiának adatott, vajjon festett armalis-e, tudni nem lehet, mert az eredetit – a mi elég sajnos – senki sem látta; s maga a levél tartalmából pedig arra következtetni nem lehet, s ez valószínűvé teszi, hogy az nem festett czímerlevél;* minthogy az eddig ismert esetek mindenikénél, a czímerlevél szövegében felemlíttetik hivatkozás által a lefestett czímer.
Wagner: Dipl. Com. Sáros. 354 – 56. l. Fejér Cod. dipl. X. II. p. 372; a czímer képet közli Nyáry Alb.: a herald. vezérfonala 230. laphoz.
Katona Hist. crit. R. H. tom. XI. pag. 519 – 21.
Megelőzőleg tehát a festett czímerlevelek kiadását, a XIV-ik században kiadott czímerlevelek, – 158azon század végéig csak leiró természetűek, tartalmukra nézve pedig lényegileg kétfélék: vagy sisakdísz = cimičre = crista adományozása, vagy czímer-bővités, s a legkevesebb esetben új czímer – adományozás. A XIV-ik századból eredő ilyen czímerlevelet, mostanig mindössze is csak ötöt ismerünk, de van jogosultsága azon föltevésnek, ha az eddig zárva tartott családi levéltárak a kutatóknak hozzáférhetők lesznek, hogy ezen csekély szám tetemesen növelhető lesz. Az ismertek között legrégibb az Erenyei Herczeg családé 1326-ból,* melynek szövege szerint Károly király, sisakdíszül csőrében lóherét tartó arany solymot engedményez viselhetni, s eltiltja, hogy ily sisakdíszt bárki más nem viselhet. Érdekes ezen oklevélben a latin crista szónak magyar kifejezése, melyet így magyaráz: «cristam inferius descriptam que vulgo Czímer dicitur»; a crista latin szónak pedig középkori értelme a sisak csúcsán levő díszítés, ami toll, bokor, vagy bármi más egyéb is lehetett. A czímer szónak tehát értelme a középkorban nem a mai jelentőséggel bírt. Ezt követi Donch zólyomi nemes részére 1327-ik évi nov. 24-én kiadott czímerjavító oklevél,* mely szerint az czímerét vagy czímerjelvényeit, sisakját, zászlaját aranyból készíttetheti, vagy aranynyal födetheti be; s ha az országban bárkinél megaranyozott czímert vagy czímer-jelvényeket találna, azt előtte letenni tartoznak, s tőlük elveheti minden ellenmondás nélkül. Erre jön a Kassa városának 1369-ben adományozott új czímer;* továbbá Zegell óvári kereskedő czímer-levele 1380-ból, midőn is Zegell Péter, az ausztriai kereskedőktől vallott kára miatt, pótlásul nemességet és czímerül vasmacskát nyer;* s végre a Csentevölgyi család 1398-ban Ujlakon Gál napján keltezett okiratban czímerbővítést nyer.*
Fejér: Cod. dipl. VIII. 3. 63.
Anjou-kori okm. II. pag. 336.
Felső magy. orsz. múzeum-egyl. évkönyve IV. foly. 5. lap.
Fejér: Cod. dipl. IX. 5. pag. 400.
U. o. X. 8. pag. 439.
A XIV-ik századból eredő czímerlevelek ezen sorozatát kivántuk ez alkalommal bővíteni egygyel, mely által a Kolos család 1332-ik évi Bálint vértanú napján Visegrádon kelt oklevélben Károly királytól sisakdísz-viselési adományt kap. A kitüntető jutalmazás Kolus mesternek, Kolus fiának szól, ki ezen jutalmazásra, a királynak tett hűséges szolgálatai által szerzett érdemeket.
Minthogy azonban tudtunkra, a Széchényi országos könyvtár levéltárában őrzött ezen érdekes oklevél, közölve még sehol sem volt, ime adjuk itt annak hű másolatát, a szöveg rövidítéseinek megfejtésével együtt:
Nos Karolus dei gratia rex Hungarie significamus tenore presentium, quibus expedit, universis, quod quia in regalibus servitiis, videlicet in exercitibus, tornamentis et aliis quibuslibet armabilibus processibus et expeditionibus regni personas fidelium proprii insignii titulo a diversis consveverunt distingere, et hoc non ab alio aliquo valet opptineri, nisi a regia maiestate, nos itaque advertentes fidelitates et fidelissima servitia magistri Kolus, filii Kolus, aule nostre iuvenis specialis, que nobis ab eo tempore, quo in regnum nostrum Hungarie iure et ordine geniture nobis debitum intravimus, pro exaltatione nostri honoris cum sumpme fidelitatis desiderio et votive solicitudinis diligentia exhibuit et impendit, de regiia pietatis clementia eidem Kolus et per cum suis posteritatibus in signum specialis dilectionis pro signo et titulo insignii galealis formam angustari vulgalitec cimer dictam continentem perpetuo duximus conferendam; nulli in regno nostro hoc signum portandi in eius preiudicium ex nunc damus potestatem, sed perpetuo titulo predicti insignii idem Kolus et sue posteritates coram gentibus et principibus gratulentur. Presentes nostro privilegio promittimus confirmare, dum nobis fuerint reportate. Datum in Vysagrad, in festo beati Valentini rnartiris, anno domini MCCCXXX. secundo.
Ezen oklevél szövegében is világos az adomány minősége, mely a herczeg-féle 1326-ik évi czímer vagy sisak-dísz adományát megközelíti, bár ha ebben mint dísz lóherét tartó madár említtetik, s a Kolos-félében sisak-díszként «pro signo et titulo insignii galealis formam angustarii vulgariter cimer dictam» van; sajnos, hogy a szövegben ezen sisakdísz körülírva nincsen, s így sajátképen annak csak szűk, keskeny vagy vékony voltát (forma angustarii) ismerjük, de alakját nem. Pedig történeti értékkel bírna a sisak-díszek határozott ismerete, minthogy pecséttani szempontból igen érdekes és nagyobb számú jelenségeket tüntetnek fel, mint a czímerpaizsok, s ezen motivumok összehasonlítása a pecséteken, és czímerpaizsokon, meghatározni engedné, vajjon minő hatással vagy befolyással volt a heraldika a sphragistikára, vagy viszont: a sisak és sisak-díszek homogén vagy 159heterogén alkalmazására. Egyébiránt pecséteinken a sisak-dísz alkalmazása általjában véve még a XIV. században sem vált közönségessé, s míg, habár elvétve Németországban 1225-ben Spanheim János lovas pecsétén sisak-díszt találunk;* Csehországban Ottokár király 1261;* Savoyában V. Amadeus gróf 1290-ben,* Flandriában Róbert gróf 1295-ben* honositá meg a lovas pecséteken a sisak-díszt, nálunk a XIII. századi lovas pecséteken, sisak-dísz alkalmazva nincsen s csak János szlavoniai bánnak képes pecsétén találjuk 1285-ből* a sisak-dísz némi nyomait; s a gyalog pecsétek között csak egyet ismerünk, mely sisak-díszt tüntet elő, s ez Pascha zólyommegyei birtokos pecsétje 1273-ból, melyen a dőlt paizs felső bal szögletét tollas sisak díszíti.* A használat gyakoribb eseteivel találkozunk a XIV-ik század eleitől fogva annak végéig, de annak használati kifejlődése még akkor sem vált általánossá, bár ha Anjou királyaink e szempontból a jó példával magok jártak elől. Mert míg I. Károly király egyik érmén strucz-madár díszt találunk a sisakon;* a székes-fehérvári sírboltban talált I. Lajos-féle sírkövön hasonló előállítás látható,* és sisak-dísz szemlélhető Lőrincz vajdának 1304-ik évi pecsétén, azon egyességen, mely az I. Károly hívei és Rudolf osztrák herczeg hívei között augustus 24-én köttetett,* s alkalmazta azt Benedek comes 1312-ik évi pecsétjén,* mely legyezőt ábrázoló hat tollat tüntet föl; Drugeth Vilmos szepesi és ujvári comes pecsétjén* 1328-ban sisak-díszül egy térdelő s kiterjesztett kezű angyal van; Tamás erdélyi vajda 1336-ik évi pecsétjén* sisak-díszül hat pávatollat látunk; Drugeth Miklós országbiróén* hatszögletű csat díszíti a sisak ormát; Olivér tárnokmester 1347–52-ik évi pecsétjén* a sisakon hársfa levél díszeskedik; Stiborén* 1382-ből félholdból kibukkanó fejen kürt van; a szlavoniai bán és Kőrösvármegye comesének pecsétén* 1396-ból késsel átdöfött könyöklő kar szemlélhető; Kussaly György tárnokmester 1399-ik évi pecsétjén sisak-díszül ülő madár látható* stb. alkalmazták a sisak-díszt pecséteiken; nem találunk ilyenekét sok más főúrnál, mint Lampert országbiró pecsétjén 1313-ban, Debreczeni Dózsa nádornál 1322-ben, Kakas Miklós, Miklós nádor fiáén 1323-ból, Köcski Sándor országbiróén 1327-ben Demeter tárnokmesterén 1333-ban; Nagymartoni Pál országbiróén 1328–49; Monoszlói Tamás országbiróén 1358; Gileti Miklós nádorén 1346–49; Gara Miklós nádorén 1373–86; Kont Miklósén 1364. és még igen sok főúrén.*
Nyáry Albert: i. m, pag. 53.
Sava: Siegel oest. Reg. pag. 32.
Sigill, etc. Princ. de Savoy. tab. VIII. ábr. 37.
Heineccius: Syntag. Hist. d. veter. germ. Sig. tab. XI. u. l.
Nyáry u. o. pag. 53.
U. a. u. o.
Rupp: Numi Hung. tab. XII. 342.
Henszlman: Székes-fehérvári ásatások.
Nagy Imre: Arch. Ért. XIII, köt. pag. 23.
Bécsi cs. kir. állam-levéltár.
U. o.
Nagy Imre: Arch. Ért. XII. köt. 252. lap.
Országos levéltár 4493. sz. jegy.
U. o.
U. o. 7470. sz. jegyz.
U. o. 8119. sz. Mindezek Nyáry Albertnél is: a heraldika vezérfonala 53 – 56. 11.
Lásd: Nyáry u. o. 57. l.
U. o.
A Kolos családnak adományozott sisak-díszviselhetési oklevél, genealogiai szempontból is bővíti ismereteinket, minthogy ez által a családtagok egy ízét feljebb, egészen a XIII. századba felvihetjük. Ez oklevél szerint a sisak-díszt kapott Kolus mesternek apja szintén Kolus volt; kinek, ha már fia 1332-ben oly kiváló királyi kitüntetésben részesült, már a XIII. században élnie kelletett, s ha egy-egy generatio csak 30 évre tehető is, annak legkésőbb 1270–80. között kellett születnie. Így a Nagy Iván* által közölt leszármazási táblája a némai Kolus családnak ily képen bővíthető:
Magyar családok. VI. köt. 307. l.
I. Kolus 1270–80.; II. Kolus 1332. de Sancto Vito kir. Lovászmester; Jakab mester de Kolus 1360.
(a többit l. Nagy Ivánnál.)
(a többit l. Nagy Ivánnál.)
MAJLÁTH BÉLA.
