A SZLOPNAI CSALÁD ÉS CZÍMERE 1432. ÉVBŐL.
A SZLOPNAI CSALÁD ÉS CZÍMERE 1432. ÉVBŐL.
(Színes czímerképpel.)
Trencsén vármegyének közepe táján Bellus mezővárostól keletre fekszik Szlopna helység, melynek ősi birtokosa volt a Szlopnai család.
A Szlopnai-ak eredete még földerítve nincs. Nemzedékrendjök is – mint az Magyarország Családai VIII. köt. 279. l. és X. köt. 765–766. lapjain található – csak 1475. évtől ismeretes, melynél fogva a czímereslevél – mely a nemzeti múzeum eredetije után itt alább közöltetik, – jelentékeny adatokat szolgáltat a családnak történetéhez is.
E czímerlevelet Zlopnai Gáspárnak fia Péter vagy Petrács (az oklevélben Petrach), nagyságos Thamási László kir. főajtónálló mesternek apródja nyerte Zsigmond királytól, annak saját rendeletére, minthogy urával együtt Zsigmond király kiséretében bejárta Németországot, Lombardiát, Toskanát és Olaszország több részét, mint az oklevél, mely 1432 október 18-án Siena városában kelt, – elősorolja.
A czímerlevél így szól:
Commissio propria domini regis.
Sigismundus dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex. Omnibus Christi- fidelibus tam presentibus quam futuris presentium notitiam habituris, salutem in eo qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine troni cesaree aut regie maiestatis, velud e sole radii, nobilitates legittimo iure procedunt, et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria seu regia maiestate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat cesaree aut regie claritatis. Sane ad universorum tam presentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod nos attentis et consideratis fidelibus obsequiis et fidelium servitiorum meritis fidelis nostri Petri alio nomine Petrach vocati, filii Gaspar de Zlopna aprodiani fidelis nostri magnifici Ladislai filii Vayuode de Thamasi magistri ianitorum nostrorum, quibus ipse Petrus unacum eodem Ladislao filio Vayuode magistro ianitorum nostrorum domino suo cum nostra serenitate in Alamanie, Lombardie, Tuscie et hiis Italie ac aliis diversis partibus hincinde procedendo iuxta sue possibilitatis exigentiam maiestati nostre studuit eoque ferventius et diligentius in antea studebit complacere, quo se et suos singularibus honorum gratiis sentiet fore decoratos, hec arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite presentium litterarum nostrarum depicta, et palpatius arte pictoria figurata ac distinctius expressata memorato Petro filio Gaspar et per eum eidem Gaspar patri ac Nicolao et Gaspar carnalibus, necnon Andree filio Petri de eadem Zlopna condivisionali fratribus annotati Petri ipsorumque heredibus et posteritatibus universis animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus et contulimus, ymmo ex habundantiori plenitudine nostre specialis gratie concedimus et presentibus 20elargimur, ut ipsi et eorum heredes ac posteritates universe pretacta arma seu nobilitatis insignia more aliorum armis huiusmodi utentium a modo in antea ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis ac aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, anulis, cortinis, velis, papilionibus, domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo gestare, eidemque uti, frui et gaudere valeant atque possint. Quodque ipsi et eorum quilibet cunctaque ipsorum posteritas eisdem gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres nobilesque et clientes regni nostri armis huiusmodi utentes quomodolibet de iure vel consuetudine freti sunt et gavisi, gaudeant et fruantur, ac de tanto singularis et specialis gratie antidoto merito exultent tantoque ampliori studio ad honorem regalis dignitatis eorum inantea solidetur intentio, quanto se largiori favore regio preventos conspiciunt et munere gratiarum. In cuius rei memoriam perpetuam presentes litteras nostras secreto sigillo nostro quo ut rex Hungarie utimur inpedenti communitas prefato Petro et aliis prenotatis duximus concedendas. Datum in nostra imperiali civitate Senarum partium Italie predictarum, in festo beati Luce ewangeliste, anno domini millesimo quadringentesimo tricesimo secundo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo sexto, Romanorum vigesimo tertio et Bohemie tredecimo.
Olasz hártyán, piros-lila-sárga selyemről függő ép pecséttel. Eredetije a Nemz. Múzeumban.
A czímer – mint az oklevél tartalmából láthatjuk – abban leírva nincs, hanem szokás szerint annak jobboldali felső szegletén festve látható. Áll pedig vörös-kék szegélyű aranynyal hímzett ibolyaszínű zászlón balra dőlt dobor pajzsból, melynek vörös udvarában hármas (egy- egy nyilással ellátott) tornyú ezüst vár középtornya mögött pánczél-inges, sisakos vitéz emelkedik ki, és bal kezét csipőire támasztva, jobb kezébe markolt pallosával feje fölött suhint. A pajzs fölötti, szegekkel kivert ezüst csőr-sisak csúcsán ezüst-vörös szalagból font pártából kilencz szál, az előtérben öt (ezüst, vörös, ezüst, kék, ezüst), a háttérben négy (ezüst, kék, kék és vörös) strucztoll lengedez. A sisaklepel mindkét oldalról vörös, ezüst, kék, tehát háromszínű.
A pajzs felső széle balfelé rézsút emelkedik a szegletig, a honnan a baloldal lefelé merészebb behajlású alakítást nyer, a mi azonban az egésznek alakításában sem a stílnek, sem a csínnak hátrányára nem esik, és a tan szabályai szerint az alkotás sikerültnek mondható. A színezés szabályai is teljesen megtartvák.
A sisaktakaró háromféle színt mutat, a mi – ha a tan egyszerűségi kivánalmainak nem felel is meg, – nem rendkívüli. A czímertannak legbiztosabb forrásáúl a hiteles ősi színezett czímerpéldányok szolgálnak, ilyenekűl pedig általában csakis a XIV–XV. századi czímerlevelekben adott czímerek tekinthetők; – és ha ilyenekben is előfordulnak háromszínű sisaktakarók, azokat hamisítás nélkül kevesebbre leszállítani (reducálni) vagy egyszerűsíteni nem szabad; és azért – még ha szemet sértő lenne is a tarkaság miatt – mi azon változtatást tenni nem merészkednénk azon megingathatlan igazságnál fogva, hogy hamarább volt czímer, mint czímertan, mert ez utóbbi csakis az ősi czímerpéldányok tanulmányozásán alapszik.
A czímerlevél adatai az eddig ismerteknél egy emberöltővel viszik fölebb a Szlopnai-ak emlékét.
A czímer-szerző Péter, és általa atyja Szlopnai Gáspár, továbbá ennek még két fia: Miklós és Gáspár* a szerzőnek testvérei, valamint osztályos rokonuk (frater condivisionalis) András,* egy, másik Szlopnai Péternek fia, már mint nemesi rangúak fordulnak elő az oklevélben, családfailag eképen:
Fejér Cod. IX. 171. Budethin határjárási oklevelében mint kir. emberek említtetnek.
Fejér Cod. IX. 171. Budethin határjárási oklevelében mint kir. emberek említtetnek.
Szlopnai Gáspár 1432.; Péter cz. szerző 1432.; Miklós 1432.; II. Gáspár 1432.; Péter; András 1432.
A II. számmal jegyzett Gáspár ugyanazonosnak látszik azon Szlopnai Gáspárral, ki a Magyarország Családai X. köt. 766. lapján álló családfa élén ott mint törzsapa áll, és kinek ott két fia I. Menyhért és ismét Gáspár (ha nem hibázunk, e szerint már III-ik) említtetik. Ez utóbbi leányában Annában Bali Lászlónéban, ágazatát bevégzé.
Azonban az említett Menyhért, kinek nejéűl egy családfán dengeleghi Pongrácz Zsuzsánnát találom, nemcsak hogy tovább terjeszté családját, de annak jelentékenyebb vagyont is szerezvén, nevét is megváltoztatá. 1470-ben kapta Mátyás királytól királyi adományban Trencsén- megyében Oroszlánkeő várát (tótúl Wrsatecz) és annak birtokába a nyitrai káptalan által 1478-ban beiktattatott.* Ő és utódai e várról írták nevüket, 21míg a környékbeli tótság Wrsateczky-nak is nevezé őket.*
Gr. Illésházy levéltár.
Kerekes kézirata Trencsén vármegye várairól.
A SZLOPNAI CSALÁD CZÍMERE 1432. ÉVBŐL.
Menyhért utódai Oroszlánkeői János és András 1537-ben Schellendorfi Buriántól az Oroszlánkői urodalomhoz megszerzék a Bohunicz, Pruszka és Tuchina helységbeli birtokokat is. János 1549-ben elhalván, özvegyen hagyá nejét Jakussich Krisztinát és árván kiskorú fiát Miklóst, a ki anyai nagybátyja Jakussich András gyámsága alá került, de 1576-ban magtalanúl halván el, benne a szlopnai Oroszlánkői család elenyészett. Utánna nemsokára anyja is sírba szállt, és eképen a család kihalása czímén Oroszlánkő várát s tartozékait még 1576-ban Miksa kir. adományából Jakussich Andrásnak fia Miklós kapta kezébe.* A Jakussich-ok kihalta után 1695-ben gróf Brenner Siegfried tábornok,* és két év mulva (1698) ennek leánya Mária Antónia kezével gróf Königsegg-Aulendorf Ferencz Miksa tábornok lett Oroszlánkő urává.
Illésházy-levéltár.
Kerekes id. h.
NAGY IVÁN.
