A családi levéltárak érdekében.
A családi levéltárak érdekében.
Minden monarchiának érdekében látszik feküdni a régi megállapodott családok fentartása. Állam-megkivántatóság, hogy állandó faktorokra számíthasson akkor is, midőn a vagyonosodás terjedésével ujabb sarjak is kiágaznak s amazokkal a közügyekre való befolyásnál versenyeznek.
Különféle intézkedéssel igyekeztek ezt az államok létesíteni. A germán faj ezt az elsőszülöttséggel kezdette, melynek kifolyása lett a hitbizományok felállítása.
Valamint azonban államérdek volt egyes családokat ily módon állandósítani, úgy más részről az ősi birtokból kizárt tagjairól is gondoskodni kellett.
Ennek elérésére azután oly alapítványok történtek, melyekből részint egyházi, részint katonai pályán az úgynevezett cadette tagok ellátást, jövedelmet és hivatást szerezhettek, sőt ezek példájára a nőtagokról is gondoskodtak.
Ezen intézkedések az osztrák tartományokban leginkább VI. Károly császár alatt lőnek szabályozva.
Ugyanazon (nálunk III. Károly nevet viselő) király a magyarokat is felhívta az ottani alapítványokhoz való hozzájárulásra. Ez mindazáltal nálunk pártolásra nem talált.
Nem egyedül az idegen intézkedéstől való tartózkodásban rejlett az ellenszenv, de inkább a nemzet jogi szervezése is ellenállt.
A magyar birtok a család tagjai közt a férfiágra szorított javakban is felosztható volt, sőt azokból leánynegyed czímén a női tagok is részesültek; míg, a sokszor gazdag, anyai javakban 190minden gyermek nemi külömbség nélkül az osztályos örökségre hivatva volt.
A hitbizományok által (mi az említett alapítványokat szükségessé tette) a birtokos család többi tagjai ki lettek volna a javakból azok felosztásánál rekesztve.
Az eredeti családok fentartásáról hazánk is gondoskodott saját felfogásunkhoz képest. E végre szolgált az ősiségi intézkedés. E mellett a birtoklás nem volt a család egyes tagjaira korlátozva, azt ideiglenes, sőt örökös szerződésekkel is másokra lehetett ruházni, mit hitbizományi intézmény mellett nem lehetett volna tenni.
A zálogos, mint ideiglenes szerződésekről nem teszek említést, de az örökbevallásokat is meg lehetett érvényteleníteni, ha azok nem törvényes okokból, hanem, a mit tagadni nem lehet, a magyar faj pazarlási hajlamából köttettek. Végre a joggyökösség alapján, az eredeti család ősi birtokát is visszaszerezhette, akár ideiglenes, akár örök szerződések által vesztette is el azokat, úgy hogy az új család, a birtokkal járó tagadhatlan befolyását legfelebb egy nemzedék alatt érvényesíthette. Hajdan a perfolyam gyorsabb is volt, mint későbben, mikor az a hosszas zavargás alatti szünetelés, s azután az ügyvédi fortély által hosszú évekre kinyujthatóvá vált.
A birtok oly módú mobilizálásával, mint az hazaszerte divatozott, a czélba vett hitbizományok behozása ellenkezett. E mellett a birtokot megterhelni elzálogosítani vagy abból bármi részt végkép eladni nem lehetett volna.
Ezek voltak leginkább azon okok, melyek miatt nálunk a legújabb időig családi hitbizományok létre nem jöttek, s ennélfogva a más örökös tartományokbeli alapítványokhoz való hozzájárulás is elmaradt.
Kezemnél ugyan az adatok nincsenek, de ha azokat felkutatjuk, III. Károly király ideje előtti hitbizományainkra, egy-két család kivételével, aligha találkozunk.
Később a viszonyok változtak, idegen családok honfiusítást nyertek, adomány, vétel, vagy öröklés útján nagy birtoktesteket szereztek, ezzel a magyar törvények jótéteményét is érezték; midőn azonban elágazott sarjaik közül valamelyik, ha magyar volt, egy oly alapítvány elnyeréseért folyamodott, milyent nem magyarrá vált ősei tényleg használtak, attól elzárattak azzal, hogy nem alapítvány-képesek (nicht stiftsfähig). Ez talán nem egészen méltányos.
Ezek feljegyzésére egy concrét eset ad alkalmat. Velem szoros baráti viszonyban élő gróficsalád egyik női tagja felhítt, állítanám össze leszármazási tábláját, s a még nehány hiányzó bizonylatot kutassam fel.
Mind Nagy Iván «Magyar család»-jaiban, mind a «Góthai Almanach»-ban a család felsoroltatik; de ezek, vagy bár minemű genealogikus munkában is fordulnának elő, csak történelmi becscsel birnak, s bizonylatul nem szolgálnak, hanem inkább olyanokat kivánnak.
Az illető ugyanis oly alapítványból kiván részesülést, melyet még Jenő Szavojai herczeg tett, a mihez azonban az úgynevezett Máltai próba szükséges.
A nemzedéki sorozat ez esetben nagy nehézséget ugyan nem okoz, s a kellő adatok már legnagyobbrészt kéznél is vannak, hanem azon másik kérdés áll elő: nem fog-e a kérelem elutasíttatni azért, mert a kérelmező hölgy magyar, s ennélfogva alapítványi képessége tagadtatnék meg, noha azt oly német eredetű elődjei, kiktől származik, a monarchia más felében már élvezték.
A fentemlített úri hölgy kérésemre s folyóiratunk számára szives volt az általa összegyüjtött adatokat és genealogiáját felhasználás végett átengedni. A közzétehető, minden tag czímerrajzával is ékes genealogiák annál becsesbek, mert tényleges bizonylatokon alapulnak.
Heraldikai és genealogiai társulatunk szándékolt Nemzetségi Almanach-ja ily hiteles adatokon nyugvó közlemény által mindenesetre nagyobb becset nyerne, mint sok előadása a Gothai Almanach-nak.
Nyomatékosbnak látszik azonban az, hogy miután újabb időben, kivált mióta a magyar főrendiház állandó zöme a censusra van fektetve, s ily örökös tagok leszármazóira kiterjesztve, azóta nálunk több és több hitbizomány alkottatik.
Előbb-utóbb nálunk is be fog tehát állani az, hogy az ilyen családok utószülöttei számára is, úgy mint külföldön, alapítványok létesíttessenek, hacsak a családi fentartás megkivántatósága s törvényhozásbani részeltetés állandósítása végett, azon valódi magyar felfogáson, hogy az atyai szeretet és gondoskodásból egyik gyermek se legyen kizárva, erőszakot tenni családi hiúságból nem kivánunk, s ismét utánoznánk egy külföldi felfogáson nyugvó idegen intézkedést félszegen vagy egyoldalúan, mint azt már többizben tettük.
Az ősiség eltörlése óta családi levéltárainkra kevesebb gond fordíttatik, sokan azokat a külföldi eredetű telekkönyvezés következtében haszontalan lomnak kezdik tekinteni; pedig a családi tagok leszármazása az ott rejlő adatokból lenne kimutatható, ott hol annyi viszontagság, sokszor elemi csapás, néha gondatlanság és indolentia az egyházi anyakönyvektől is megfosztott.
A genealogiai és heraldikai tanulmányokat s a levéltárak gondozását nem kellene elhanyagolni; az erre való tekinteteket s figyelmet akarja társulatunk is felébreszteni, mert, a mint megjegyzém, előbb-utóbb nálunk is be fog következni az idő, kivált ha a hitbizományok sűrűbben fognának létre jönni, hogy alapítványok alkottassanak vagy egyéb ellátási mód alkalmaztassék azon 191utószülöttek számára, kik az ősi birtokból kizáratnak; iskolai ösztöndíjak a világba kilépetten nem segítnek.
Még Angliában is, hol az elsőszülöttség századok óta mereven van alkalmazva, s mintegy a nemzet fogalmába ment át, van az utószülöttekre tekintet. Az anglikán egyház gazdag prebendákat nyujt; sok katonai állomás még pénzzel is megszerezhető; pedig ott a család peer nevét csak egy viseli, a többi a nemzet nagy zömébe vegyül, és a szerény polgári foglalkozást nem tartja sülyedésnek, míg nálunk, holott még ipar, kereskedelem s egyebek kifejlődve nincsenek, sok a hétszilvafás nemes ember.
Nálunk a családi nevet, a nemesi qualificatiót, ezzel az ősök traditióit minden családi tag megtartja; innen van, hogy mindenki gyermekeinek hivatalos alkalmazást keres, akár van arra kellő képessége vagy készültsége, és szaporítják így a legboldogtalanabb, a kaputos proletárokat, mert számunk csekélysége, nyelvünk kiterjedésének szűk korlátai miatt az irodalom, tudomány sem terjedhet úgy ki mint egyebütt, s nem nyujt biztos megélhetési módot.
A levéltárak rendezését és megőrzését nem lehet eléggé ajánlani, még most, midőn vagyunk még egyesek, kik nemcsak a régi nyelvezetet is birjuk, mely bizony sem Ciceroból, sem Liviusból meg nem tanulható, viszonyaink akkor nem létezvén; – de azonfelül az állam és jog előbbi intézkedés ismeretével is birunk.
A genealógia és heraldika ezen családi levéltárakon alapszik, azokat kell vagy megőrizni, vagy arra berendezett biztos helyre beadni.
Ne bizakodjanak el azon magasabb olygarcha családok se, kik levéltáraikról eleve már gondoskodtak, mert bizony őket illető sok iratok házasság útján, vagy egyéb viszontagságok által szegényebb sorsú családokhoz is juthattak.
Például hozom fel, hogy saját nemzetségem I. Ferdinand alatt nyerte nemességét, s közelebb mégis több Árpádkori oklevelet adtam, s fogok még adhatni levéltárunkból, az ilyeneket közlőknek felhasználás végett.
Remélem, ha többen felszólalunk, a mi genealogia és heraldika tanulmányának megkedveltetésére alakult társulatunk is szélesebb elismerés és részvételre fog vezetni.
MELCZER ISTVÁN.
