Nagybánya régi pecsétei. (Három pecsétrajzzal.)
Nagybánya régi pecsétei.
(Három pecsétrajzzal.)
(Három pecsétrajzzal.)
Midőn sokoldalú történettudósunk Majláth Béla a Turul legutóbbi évfolyamában* a városi pecsétek közlését megkezdé, a hazai pecséttan oly terére hívta fel a figyelmet, melynek eddigi elhanyagolása, nagy fontosságával szemben, sphragistikai irodalmunk megfejthetetlen jelenségei közé tartozik.
III. kötet, 134. s köv. l.
Joggal nevezi Majláth Béla a városok pecséteit középkori műveltségünk legfontosabb emlékei egyikének, s midőn pecséttani irodalmunk 98az utolsó évtizedekben kifejtett munkásság következtében minden tekintetben arra a magaslatra emelkedett, melyen mint önálló tudományág a külföld s különösen Németország e téren elért sikereivel is bátran kiállja a versenyt, valóban csak csodálkozni lehet azon, hogy annak éppen egyik legérdekesebb részét mindeddig alig méltatták arra a figyelemre, mely azt nem csak jogtörténelmi s diplomatikai, de műrégészeti s ikonologiai és általában műveltségtörténeti szempontból is méltán megilleti.
Mélyen érzett hiányon van hivatva segíteni a sorozat, melyet a történelmi segédtudományok e szakközlönye Majláth érintett czikkével megkezdett. Legyen szabad e sorozat teljesebbé tételéhez Nagybánya város középkori pecsétjeinek ismertetésével hozzájárulni.
Nagybánya, a régiek Rivulus Dominaruma, az Anjoukor s az azt követő századok alatt az ország legelőkelőbb városai közé tartozott. Kissé félre eső, s az akkori viszonyok közt nehezen hozzáférhető vidéken, a keleti Kárpátok végnyúlványaitól környezett völgy ölében, rengeteg erdőségek közepette alapítva az Árpádkirályok alatt letelepülő szászok által, Magyarország tulajdonképeni történetében alig jutott neki fontosabb szerep; de az elzárkózottság hátrányaiért bőven volt kárpótolva a természet által nemes fémek gazdag telepeiben, melyek kutató kezek által felfedeztetve, rövid idő alatt az ország északkeleti részének legnevezetesebb bányavárosává, a magyar királyok és később az erdélyi fejedelmek kedvelt városává, féltett kincstárává emelték. A XV. és XVI. század zajos eseményeinek romboló hatásától megkimélve, a természet dús adományainak ügyes felhasználása, lakosainak munkássága, a felsőmagyarországi városokkal folytatott élénk kereskedelmi összeköttetés s a kézműipar fejlettsége következtében korán kifejlett műveltséget zárt falai mögé, s a Hunyadyak korában kulturális központja lőn az egész vidéknek.
Ez életerős kulturának egyik tiszteletreméltó emléke a város eddig ismert legrégibb pecsétje, melynek hű rajza ez alkalommal először lát napvilágot.
Körirata élére állított nyolczszöget formáló, rovátkolt vonalak közé szorítva a következő:
Azaz: «Sigillum de Rivulo dominarum. Mutuus amor civium optimum est civitatis firmamentum.»*
* A legenda négy első betűjét némelyek következőkép egészítik ki: Sentenciam Dixit Rex Divus, mi mintegy bevezetésül szolgálna az utána következő jelmondathoz. E véleményt azonban a Sigillum De Rivulo Dominarum megfejtéssel szemben alig lehet komoly figyelembe venni.
A pecsét nyolczszögű mezejében lépcsősen emelkedő kőszikla tetején szent István szépen stilizált alakja ül, királyi díszben: fénykörrel övezett koronával fején, kormánypálczával és országalmával kezeiben. A szikla erősen kidomborodó előlapján balról nagy körívű bányakapun belől vésővel s kalapácscsal dolgozó bányász látható, míg jobb felől más bányász kissé előre hajolva targonczát látszik tolni. A sziklalapot cserjés növények borítják, a legalsó lépcsőfokról pedig mindkét oldalon cserágak emelkednek. A pecsét nagysága terjedelmes, nagy csoportozatú pecsétrajznak megfelelő; átmérője 6.9 cm.
A pecsét minden tekintetben bővelkedik érdekességekben. A nyolczszög a ritkább alakok közé tartozik a sphragistikában; hazánkban eddigelé egyáltalában nem fordul elő, s a külföldi pecséteken is igen gyéren. Hildebrand a svéd pecsétekről írt munkájában azon öt alak közé sorozza, melyekkel csak a legritkább esetekben találkozni.*
* Sphragistische Aphorismen von Dr. F. K. Fürst zu Hohenlohe-Waldenburg. Heilbronn, 1882. 32. l.
A pecsét nem csak művészi kivitele, de ábrázolásainak jelentősége következtében is kiváló figyelmet érdemel. Maga a szikla hatalmas ívezetű bányaszádjával a város északi oldalán emelkedő, hajdan Nagyveremnek vagy Nagybányának (Grossgrube) nevezett mai Kereszt-hegyet látszik symbolizálni, melytől a város mai nevét vette, s mely gazdag aranybányáival gyors felvirágzásának lőn kútforrása. A sziklatrónon ülő szent István királyban a város ős időktől fogva védszentjét tiszteli, kiről egykori 99híres góth stilű plébánia-temploma is elnevezve volt.* A szent király oldala mellett jobbról s balról emelkedőn csergalyak pedig a hatalmas erdőterületet jelképezik, mely kezdettől fogva a város tulajdona volt, s melynek birtokáért egy évszázadon felül kellett a vidék leggazdagabb főuraival, a hatalmas Drágffiakkal küzdenie.* Meg kell emlékeznünk a bányászokról is, nem csak azért, mert a város legelső lakóit látjuk bennök személyesítve, de azon jelentőségnél fogva is, melylyel a rajtuk levő ruházat által costume-tani szempontból bírnak.
* Fejér, X. 8. 233. l.
* Városi levéltár adatai. V. ö. Wenzel, Magyarország bányászatának kritikai története, 115. 1.
Ime, egész halmaza a történeti adatoknak egy pecsétrajz szűk keretébe foglalva! Mindez arra vall, hogy a középkori sphragistika egyik specialitásának: a tágabb értelemben vett beszélő pecséteknek egy valódi díszpéldányával van dolgunk, mely nemcsak nevét hirdeti tulajdonosának ábráiban, de egyéb viszonyairól is becses adatokat őriz meg az utókor számára. E körülmény a pecsét megrendelőinek műveltségi állására vet fényes világot, míg a metszés finomsága, az arányok impozáns volta, az alakok s betűk kifogástalan stylszerűsége, a részletek finom kidolgozása, mi különösen a ruházat redőinek s a csergallyak leveleinél bámulatra méltó, s általában az egésznek kivitele hangosan dicséri készítőjét, kiben az akkori ötvösmű ipar egyik elsőrendű művelőjét, talán éppen magát a királyi udvar ötvösét kell gyanítanunk. E körülmények kiváló becset kölcsönöznek pecsétünknek, s a legjelesebb magyar műtörténész, Henszlmann Imre, ki a hatvanas évek elején rövid leirását adta az Arch. Közleményekben,* nem habozik azt középkori pecséteink egyik legérdekesebb példányának nevezni.
* IV. kötet, 129. 1.
Egyetlen, kissé megrongált példánya egy a szűcs-czéh szabadalmait megerősítő, 1480. jun. 31-én kelt okiratról függ le fekete, fehér és vörös selyemzsinóron.* Hogy sokkal korábbi időből származik, kétségtelen; bár létezéséről csak egyetlen adatunk van, a XV. század elejéről.* Henszlmann a XIV. század közepére helyezi korát, az 1347. év tájékára, azon időre, melyben I. Lajos a város szabadalmait megújítá.* Sokkal későbbi időből nem eredhet; kivitele s betűinek jellege sokban megegyezik Imre nádornak e folyóiratban ismertetett 1375-iki pecsétjével;* a nyolczszögű alak pedig János hevesi alispánnak ugyanitt közölt pecsétjére emlékeztet 1349-ből, melyen a pecsétrajzot hét körszelvényből képezett rosetta zárja magába.*
* Az okirat idevágó záradéka következőkép hangzik: «In cuius rei memoriam... presentes nostras litteras cum sigillo nostre civitatis maiori et autentico in sona sericea coloris nigri, albi et rubri dependentis duximus roborandas». Eredetije bőrhártyára írva a városi levéltárban őriztetik, czimeliumok szekrénye, 74. sz. a. Az itt megjelölt színek ma a város hivatalos színei; kétséges azonban, vajjon amaz időben mint olyanok voltak-e használva?
* 1408 jun. 29. A város megerősíti Omechin János polgár végrendeletét. «Nos igitur... presentes nostras privilegiales unacum appensione nostri sigilli maioris communitatis nostre dedimus» stb. Fejér, X, 4. 711. l.
* Fejér, IX, 1. 497. l.
* 1884. II. kötet, 21. l.
* 1883. I. kötet, 139. l.
Pecsétünket mindkét idézett oklevél «városunk nagyobb pecsétjének» nevezi, miből másik u. n. kisebb pecsét létezésére lehet következtetni, melylyel a város a kevésbbé fontos ügyekben élt. E kisebb pecsétnek azonban – fájdalom – semmi nyomát nem találjuk, s egyetlen feljegyzés sem őrizte meg emlékét. Sőt az itt közölt «öregebb pecsét»-tel is 1480-ban találkozunk utóljára, s már három évvel később azt látjuk, hogy a város új pecsétnyomót készíttet. Mi történt a régivel, valamely szerencsétlen véletlen következtében már ekkor elveszett-e, vagy pedig a használat által megviselve a város klenodiumai közé tétetett, hogy később, a XVI. század vége felé a háborús idők mozgalmainak essék áldozatul, nem tudhatni. Tény azonban, hogy 1480 után még csak emlékével sem találkozunk.
Az újabb, 1483-ban készített pecsét, melynek pecsétnyomója is megvan, mely után annak rajzát adjuk, a következő: *
* Igen kezdetleges rajz jelent meg e pecsétről a mult században a «Cerographia Hungariae, 1734» czímű munkában (I. tábla, 16. sz.), melynek gyarlóságát csak a magyarázat gyengesége mulja felűl. Szirmay Antal, «Szatmár vármegye esmérete» művében (Buda, 1809. I. rész, 244. l.) az előbbinél is pontatlanabb ismertetését adja. Ő a feliratot «SIGILLUM UNITUM»-nak olvassa. Hibás közlését átvette Rupp is (Magyarország helyrajza, II. 360. l.) Kachelmann, «Geschichte der ungrischen Bergstädte» cz. művében csak rövid említést tesz róla.
Egyszerű körvonalok közé szorított legendája:
A pecsétrajz hegy tövébe vájt bányaszájat ábrázol, melyből dolgozó bányász felső teste emelkedik ki. A hegy felett két oldalt két bányász áll csákánynyal s bányászkalapácscsal; a hegy tetejét pedig két szőlőtő díszíti, fürtökkel dúsan megrakva. A góth minuscula körirat 100jobbról balra tartó ívben öleli át a csoportot, míg az arab számjegyekben adott évszám az egészet mintegy koronázni látszik.*
* Hogy e pecsét ama két középkori községi pecsétnek másodika, melyeken arab számjegyek fordulnak elő, azt már Majláth Béla constatálta egyik pecséttani közleményében (Turul, 1884. II. köt. 168); ő a nagybányai pecsét évszámát hibás adatok nyomán 1487-re teszi, mit azonban báró Nyáry Albert heraldikai nagy munkájában már kiigazított. («A heraldika vezérfonala», írta b. Nyáry Albert, 225. és 290. l.)
Átmérője 3.2 cm. A pecsét hatalmas vas fogantyúval ellátott ezüst lemezbe van vésve. A typarium Nagybánya városa levéltárában őriztetik. Az egész pecsét compositióját s kivitelét tekintve az előbbivel ugyan nem versenyezhet, de azért elég ügyes mester kezére vall. Készítését illetőleg talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy valamelyik nagybányai ötvösnek műhelyéből került ki, s mint ilyen, legrégibb emléke a helyi ötvösmű iparnak, mely Nagybányán mint pénzverő kamara székhelyén a XV. században nagy virágzásnak örvendett, s melynek képviselőivel a Goldschmidt, Aurifaber, Crobsgold, Goldscheiter, Auriseparator nevek tulajdonosaiban gyakran találkozunk a városi főbírák s a tanácsbeliek névsorában.*
* Fejér, X. 4. 771. A szűcsök idézett szabadalomlevele 1480-ból. Az ötvös-műipar nagyságáról Nagybányán érdekes adatokat tartalmaznak Ballagi Aladárnak ez iparágra vonatkozó nagybecsű közleményei. Arch. Ért. új folyam, III. k.
Az 1483-iki pecsét a réginek rajzából, mint látjuk, csak a sziklát – illetőleg itt már hegyet – és a bányász alakokat tartotta meg, de egészen más csoportosításban. A csergallydíszt itt már szőlőfürtök váltják fel, hirdetve a szőlőtenyésztésnek ez idő tájban való felvirágzását. A pecsétrajz e változtatásában főleg az érdekes, hogy az ekkép módosult czímer csekély különbséggel ahhoz a czímerhez lőn hasonlóvá, mellyel a Nagybányával szomszédos, s kezdetben közigazgatásilag összetartozó, de csakhamar külön vált testvérbányaváros Felsőbánya a XIV. század óta él. Tehát a nagyobb s jelentékenyebb bányaváros a maga ősrégi szép czímerét a szent király alakjával felcserélte a kisebb testvérváros czímerével, mely amazzal sem heraldikai, sem történelmi jelentőségben nem vetekedhetik.
A változás nem vált előnyére az új pecsétnek; egyszerű motivumai nem egy történettudósnak kicsinylő megjegyzését hívták ki, míg a régi pecsétet minden szakember, a ki csak valaha látta, a középkori pecsétrajzolás és metszés remeke gyanánt magasztalja.*
* «Die meisten Bergstädte haben Gottes Heilige, oder wenigstens ihre Symbole auch in ihre Wappen aufgenommen. Nur das vom Jahre 1483 herrührende Wappen der... Bergstadt Nagybánya hat weder Heiliges, noch Altes und nicht einmal scheinbar Ernstes an sich.» Kachelmann, i. h.
Az új pecsét használata körülbelül a XVII. század végeig jön fel, de már e század közepétől más pecsétnyomót is találunk, melyben a czímer egészen az előbbi pecsét szerint van formálva, csak a körirat más:
SIGILLVM CIVITATIS RIVULI DOMINARUM.
Ez évszám nélküli pecsét typariuma – vastag ezüst lemez vas fogantyúval – szintén a városi levéltárban őriztetik.
Nagybánya városa mostani czímerén és pecsétjén, mely 1845-ben lett megújítva, szintén az 1483-iki pecsét alakjait használja. A régi nagy pecsét nemes motivumai feledésbe merültek. Most, midőn a községi élet régi intézményei mindig közelebb jutnak enyésztükhöz, szép, s a történeti multhoz méltó cselekedet volna ez ősi bányavárostól, megújíttatni s használatba venni ősrégi czímerét, mely a szent István templom impozáns tornyán kívül ma már egyedüli emléke hajdani fénykorának.
DÉCSÉNYI GYULA.
