2. A család magyar ága.

Teljes szövegű keresés

572. A család magyar ága.
A Haller-család magyar ágának megalapítója és törzsatyja Ruprecht, a ki Budán telepedik meg. Mikor költözött Magyarországra? mikor tette át állandó lakását Budára? pontosan meghatározni nem tudjuk. Mátyás király lovaggá üti.* Ebből az következnék, hogy már Mátyás idejében. De Miksa egyik 1494-iki szabadalomlevele, melyben a Haller testvérek, köztük Ruprecht számára megerősíti atyjok, id. Ruprecht, Frigyes császártól nyert németországi szabadalmait, arra enged következtetnünk, hogy ekkor még Ruprecht nem lakott Magyarországon.* Hogy már Mátyás idejében összeköttetésben állottak a magyar királyi udvarral, az kétségtelen. Ruprecht testvérbátyját Vilmost Mátyás király 1480-ban udvari szolgájának és hívének declarálja s királyi kegyelmébe veszi;* meg kellett tehát fordúlnia Magyarországon, ha állandóan nem is telepedett meg itt.
* A családkönyv előszava s az Imhoff-Konrád-féle Haller genealogia szerint (kézirat a Nemz. Múzeumban Germ. Fol. 31. sz.).
* Családkönyv, okiratok 286. 1.
* Ugyanott a 7-ik okirat. «Geben zu Offenn inn dem tag des abentessens herren 1480».
Ez összeköttetés II. Ulászló alatt megújult s még szorosabbá vált. Id. Ruprecht, a magyar ág alapítójának atyja, II. Ulászlótól, kinek mint cseh királynak szolgálatokat tett, 1489-ben szabadalmat nyer, hogy ő vagy utódai 4000 frt erejéig magyarországi jószágot szerezhessenek.* Ez képezte az újabb kapcsot, mely a Haller családot Magyarországhoz csatolta. E szabadalomnak (id. Ruprecht még u. a. évben 1489-ben meghalván) úgy látszik ifj. Ruprecht szerez érvényt, s Ulászló uralkodása elején, mindenesetre a XV. század vége felé, állandó lakását Budára teszi át. Pénzes embernek kellett lennie, a ki előnyösen értékesíthette azt az örökös pénzhiányban szenvedő Ulászló udvarában. Az élelmesség, a Nürnbergben uralkodó kereskedői szellem kiváló sajátsága családjának. Ruprecht sem képezett kivételt. Több jel arra mutat, hogy Ulászló udvarának hitelezői közé tartozott. Fia János («civis Budensis») 1515-ben Brassó város huszadából 400, majd ismét 1600 frtot kap, a király meghagyása következtében.* Lehet, hogy még atyja által a királyi udvarnak adott kölcsön törlesztése fejében.
* A családkönyv okiratai között a 281. 1. Kelt Prágában 1489 «sontag nach Dionisi».
* Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt in Siebenbürgen I. 209. 1.
Minden jel arra mutat, hogy Haller Ruprecht kereskedés czéljából tette át lakását Budára. Budán az ez időtájban nagyobb lendületet nyert kereskedést nagyobbára augsburgi és nürnbergi kereskedő házak közvetítették. Az augsburgi gazdag Fuggerek a XV. század végén vonják kereskedelmi érdekkörükbe Magyarországot, a XVI. század elején bérlik a bányászatot s egészen kezökbe ragadják a magyar pénzügyet. Az övékén kívül több nürnbergi kereskedő háznak terjedelmes üzlete van Budán, többek közt a Tetzeleknek.* Ez utóbbiakkal rokonságban állnak a Hallerek; a Fuggerekkel való összeköttetésüket, mutatja az, hogy később az erdélyi bányászatot Haller Péter bírja a Fuggerektől. De egyenes adattal is rendelkezünk. Egy XVI. századi városi krónika azt mondja, hogy «a nürnbergi Hallerek Magyarországon kereskedést folytatnak. Nehányan Budán laknak s egyik az idősb Kobergernek segített a könyvkereskedésben».*
* L. Wenzel Gusztáv: A Fuggerek Magyarországon (Akadémiai Tört. Értekezések X. k.)
* Stadtchr. I. 218. Salamon-nál: Budapest története III. k. 351. 1.
Tisztában lehetünk tehát azzal, hogy mi vezette Budára Haller Ruprechtet, – Pestre Bertalant – és Kassára Konrádot.
Ruprecht neje Münzer Kata, Münzer János (unnd de Mülstainin) leánya. A családkönyv budai-nak mondja nejét, az Imhoff-féle Haller nemzedékrend bambergi-nek. Mi a családkönyvnek tulajdonítunk nagyobb hitelt s budainak tartjuk Münzert, annyival inkább mert a budai bírák névsorában neve kétszer is előfordul (1450 és 1461-ben).* Ennek a budai bírónak lehetett leánya a Haller Ruprecht felesége. Egybekelésüket az Imhoff-féle tábla 1483-ra teszi. Ha igaz: arra vallana, hogy Ruprecht még Mátyás alatt Budára költözött. A budai főbíróságot is kellett viselnie, mert az Imhoff-féle genealogiában «Oberrichter zu Ofen»-nek van írva.
* Salamon: Budapest története III. k. 334. l.
58Ruprecht 1504-ben halt meg* öt fiat hagyván maga után.
* Az Imhoff-féle nemzedékrend szerint. A családkönyvben 1500 áll halála évéül; de a könyv írója eredetileg csak két számot írt ki (15), a két 00 újabb írás, más tintával. Ez már csak azért sem valószínű, mert harmadik fia Péter 1500-ban születik s utána még két fia (Pál és Sebestyén) következik a családkönyvben, már pedig a könyv írója a születési sorrendre a fiúknál figyelemmel szokott lenni (a lányokat tekintet nélkül korukra mindig a fiúk után írja). Tekintve a XVI. század szokását, a 15. 1515-öt is jelenthet.
Vele körűlbelűl egy időben még két Haller él Magyarországon u. m. Bertalan Pesten és Konrád Kassán. Mindkettőnek vannak fiai,* de úgy látszik ezek mindannyian magtalanúl haltak el. Konrád fia Endre doktor iuris Kassán lakik (magyar ruhában van lefestve) s 1572-ben halt meg nőtelenül. Öcscse Bertalan 1566-ban (im Ung.-Neuenstatt).
* L. a genealogiát.
A magyarországi Haller családot tehát egyedűl Ruprecht ága fejleszti tovább.
Legidősb fia János (kiről fennebb már volt szó) Budán lakik s négyszer nősül. Kereskedést folytat. 1531-ben Pozsonyban pénzverdéje van. Mert Ferdinánd 1531-ben meghagyja a pozsonyi tanácsnak, hogy Haller Jánost a barátkolostorban pénzverdének berendezett szobákért szorítsa fizetésre.*
* Történelmi Tár 1881. 245. l.
Ruprecht kanonok a budai szent Zsigmond templomnál.*
* Halála évét a családkönyv 1510-re teszi; bizonyára hibásan, mert akkor ő a 20-as éveiben levő fiatal ember lehetett legfeljebb, a mikor még kanonok alig lett volna.
Pál Budán, majd Nagyszebenben lakik s 1530-ban halt meg nőtelenül.
Sebestyén-ről nevén kívül semmit sem tudunk.
A család tovább fejlesztője s az erdélyi Haller család megalapítója Péter,* a ki 1500-ban született Budán s valószínűleg ott is nevekedett. Mint 26 éves ifjú állítólag részt vett a mohácsi ütközetben.* Nyilvános szereplése és emelkedése a Habsburgház magyarországi uralmával kezdődik és van összeforrva. Ferdinánd király leghívebb emberei közé tartozik, a ki őt uralkodása folyamán királyi kegyeinek sokféle jelével halmozza el.
* A családkönyvben 3-ik. Némely erdélyi írók legfiatalabbnak mondják, mert csak így tudják egyeztetni 1500-ban születését, atyjának tévesen 1500-ra tett halálával.
* Die Familie der Herren und Grafen Haller von Hallerstein in Siebenbürgen. Archiv des Ver. für Sieb. Landeskunde 1858. évf. 167. l.
A mohácsi vész után Erdélybe megy (mint Ferdinánd király hadi biztosa),* s Nagyszebenben telepedik meg. Ez időben a Fuggerek bírják az erdélyi arany- és sóbányákat s azok kezelését Haller Péterre és List Kristófra bízzák. E mellett Haller Péter kereskedést folytat Havasalföld és Moldova felé. Állandóan Szebenben lakik, a hol polgárjogot szerez s nőül veszi a brassai főbíró Schirmer János leányát, Margitot, kivel a szebeni főpiaczi házat nyeri. Városi szolgálatba lép s 1529-ben már városi tanácsos.*
* Kőváry L. Erdély nevezetesebb családai 106. 1.
* Archiv des Ver. für Sieb. Landeskunde. 1858. évf. 168. 1.
Válságos idők voltak ezek úgy az egész ország, mint Erdély történetében. Az ellenkirályok, Ferdinánd és Zápolya János harcza váltakozó szerencsével folyt. Szeben s az erdélyi szászok Ferdinándnak esküdtek hűséget s azt éveken át híven megtartották. Haller Péter buzgó védelmezője Ferdinánd érdekeinek, a miért az ellenpárt részéről fogságot is szenvedett, s 3000 frt váltságdíjba került kiszabadíttatása.* De Zápolyával szemben, a kinek uralma főkép Erdélyre támaszkodott, az erdélyi szászok nem tarthatták meg mindvégig külön állásukat. Ferdinánd nem segíthetvén kellőleg őket, kénytelenek voltak Zápolyával alkudozásba lépni, melynél Szeben egyik képviselője Haller Péter vala.
* Szeben ostroma alkalmával Thelegdi Miklós által elfogatott s szigorú fogságából úgy szabadúlt meg, hogy a németeknél fogva lévő Nyáry Ferenczért 1000 frt váltságdíjat fizetett, magáért pedig Nádasdi Tamásnak és Balassa Zsigmondnak 2000 frtot, a minek visszatéríttetése megengedtetett neki az oláhországi és moldvai kereskedése után fizetendő húszadból. (U. o. 169. 1.)
Eszélyes, a körülményekhez alkalmazkodó ember volt, a ki míg egy részről buzgó híve Ferdinándnak, a koczka fordúltával a Zápolya háznál is tudta érvényesíteni magát, megvédeni érdekeit, s a Ferdinándtól nyert méltóságban és jószágokban a Zápolyák által is megerősítteti magát.
591536-ban Szeben városa meghódol Zápolyának. De 1540-ben bekövetkezett halála után ismét beáll az ingadozás. Izabella, az özvegy királyné, alkudozásba lép Ferdinánddal Erdély átengedése felett s az 1542-iki kolozsvári országgyűlésről követeket küldjenek Bécsbe, kik közt a szász nemzetet Haller Péter képviseli.
Erdély átadásából ez alkalommal nem lett semmi. Buda sikertelen ostroma, a szultán haddal való erélyes fellépése s a lengyel király tanácsa Erdélyben maradásra ösztönözték Izabellát.
Haller Péter 1543-ban szebeni polgármesterré választatott s mint ilyen bizalmas jelentéseket küldöz Ferdinándnak az erdélyi viszonyokról, a mi által még inkább biztosította magának a király kegyét, a mely egyelőre elismerő levelekben nyilvánúlt.* Ez első polgármestersége idején, a mely 1546 végéig tartott, rendeztette az eddig elhanyagolt gazdag szász nemzeti levéltárt, s indexet készíttetett róla.
* 1543 márcz. 15-én Székely Lőrinczet küldi Ferdinándhoz saját s a szebeni tanács levelével. A mire Ferdinánd ugyanazon év május 5-én felel. (Közölve az Archiv f. S. L. 1858. évf. 190 stb. 1.)
1547-ben, midőn a tárgyalások Izabella és Ferdinánd között megújúltak, az özvegy királyné és Martinuzzi követei mellett a szász nemzet ismét Haller Pétert küldötte Bécsbe.
Másodízben 1550–53.években viselte a polgármesteri hivatalt. Ez időre esik Izabella kivonúlása Erdélyből. Haller Péter nem késik most sem (1551 ápr. 11-én) jelentéstétel végett Bécsbe küldeni egyik bizalmas emberét, List Kristóf szebeni tanácsost. És Ferdinánd, Erdély átvételére kiküldött hadvezérének, Castaldonak, különösen figyelmébe ajánlja Haller Pétert, mint legmegbizhatóbb hívei egyikét, s meghagyja, hogy tanácsával éljen az erdélyi ügyekben. Valóban Castaldo minden nevezetesebb ügyben, főkép, midőn a szász nemzettel kellett érintkeznie, kikéri Haller Péter tanácsát és támogatását.
Ferdinánd király pedig érdemei és szolgálatai elismeréseűl még ezen évben (1551 oct. 22-én) kir. tanácsossá nevezi ki.* Ez még buzgóbb és áldozatkészebb szolgálatra ösztönözte Hallert, a ki királyi tanácsosságát egy nevezetes mű létrehozásával hálálta meg.
* Petern Haller v. Hallerstein Radt unnd Diennstbrieff Wienn 1551. oct. 22. Haller Pétert «jetziger unser burgermeister in unser stat Hermanstadt»... zu unserem Radt unnd Diener auf u. angenommen haben». (Családkönyv, okiratok 428. lev.)
Izabella kivonúlása Erdélyből s az ország birtokbavétele még nem jelentette az a felett való háborítlan uralmat. A török felzúdúlt Erdély miatt a «bécsi király» ellen s nagy hadi készűleteket tett Erdély elvesztésének megtorlására. Békéről hallani sem akart, felelete Ferdinánd békekísérleteire az volt, hogy előbb «Erdélyországot az János király fiának megbocsássad». Erdély megtartását tehát Ferdinánd csak a fegyverek révén remélhette. Erdély biztosítására első kelléknek látszott Nagy-Szebennek erődített várossá átalakítása, melyre a királyi hadak támaszkodjanak s mely esetleg védelmökűl szolgáljon. – Martinuzzi maga ajánlotta azt, és Castaldo Haller Pétertől támogatva a szászokkal egyetértésre jutott az erődítés és királyi hadak befogadása ügyében.
1551–52-ben folyt a nagymérvű építkezés, melynek emléke főleg Haller Péter nevéhez fűződik, a ki az erődítést vezette. A városnak legkönnyebben hozzáférhető déli oldalát hatalmas kőfallal s árokkal vétette körűl; a két sarkán bástyát, közepén kiszökő kör-erődöt építtetett. S nemcsak a munkálatokat vezette, de saját pénzéből is nagymérvű áldozatokkal járúlt hozzá. Emlékét egy a falba illesztett tábla jelölte meg.*
* Az emléktábla felírása: MDLII
Hoc opus erexit circumdans moenia vallo
Hallerus patriae provida cura suae.
Haller Péter hűsége, buzgalma s áldozatkész szolgálatai nem maradtak jutalom nélkül. Egymást érik ez időben a kitüntetések, melyekkel a királyi kegy elhalmozta.
Martinuzzi megöletése után reá száll az ország kincstárnoksága. S mint ilyen jelentéseket tesz a királynak a bányák jövedelmeiről, az ország pénzügyéről, s levelezést folytat a kinevezett erdélyi vajdákkal (Dobóval és Kendyvel) a török adó, a hadak fizetése s más pénzügyi dolgokban.*
* 1551. decz. 19-én jelentést tesz Ferdinándnak a bányákról, főkép Nagy-Bányáról (Archiv 1858. 174. 1.) Kendy Ferencz és Dobó István erd. vajdák levelei Haller Péternek «thesaurario regie maiestatis» 1553 oct. 13. és oct. 23. (Tudománytár 1841. évf. 67. és k. ll.) Az Archiv id. h. az áll, hogy 1552 oct. 21. – 1553 oct. 21-éig viselte a kincstárnokságot; de Ferdinánd még 1553 nov. 19-én kelt donatiójában is kincstárnokának és tanácsosának nevezi.
60Még nagyobb kitüntetés éri, midőn Ferdinánd 1552 decz. 20-án szebeni királybíróvá nevezi ki.*
* Ezt állítólag most még nem vette igénybe, mert még élt Roth János, a ki 1543 óta a királybiróságot vitte (Archiv id. h. l74. l.). A kinevezési okmány üresedésben levőnek mondja. «Litterae donationales iudicatus regii civitatis Cibiniensis». H. P.-nek, a ki «thesaurarius noster in regno Transilvaniae», (tehát nem Magyarországon is, mint a családi följegyzés írja a kép mellett) «iudicatum nostrum in civitate nostra Cibiniensi a plerisque iam annis vacantem» adományozza «durante beneplacito nostro». Datum in civ. nra. Graatz 20 Dec. 1552. Ferdenandus, Nic. Olahus e. Strigoniensis aláírással (Családkönyv, okmánytár 429. lev.).
Eddigi kitüntetéseinek, hivatalainak is megvolt a maga anyagi előnye. De mindezeket egy gazdag donatio koronázta meg. Ferdinánd király ugyanis 1553 nov. 19-én a Fejérmegyében fekvő Fejéregyház és Langodár birtokokat, úgyszintén a Küküllőmegyében fekvő Balástelke nevű birtokrészt, a melyek Vizaknay Ferencz magvaszakadtával a magyar koronára szállottak, minden hozzátartozó királyi jogokkal együtt Haller Péternek, erdélyi kincstartójának és tanácsosának adományozza, ama hű szolgálatai jutalmáúl, melyeket neki magyarországi uralma kezdetétől fogva, nem kimélve fáradozásait, sőt költségeit sem, teljesített.*
* Litere donationales reges Ferdinandi de et super possessione Feyregyház et Lanngondar. Datum in civ. nostra Viennae 19 Nov. 1553. «Totales possessiones Feyregyhaz et Lanngondar vocatas in Albensi, necnon possessionem portionariam in possessione Balástelke vocata in Kewkelliensi comitatibus». A donationalist s a gyulafejérvári káptalannak a birtokba vezetésről szóló jelentését átírja és kiadja Ferdinánd Bécsben 1554. oct. 25-én. Az érdekes okirat, melyben számos szomszédos birtokos neve előfordúl (u. m. Heasfalvai Literatus Péter, Heasfalvai János és Gergely, Saarpathaky János, Ferencz, Márton, Péter és Miklós, Rethenn Mihály, Ádámosi Bonncza Gáspár, Nemes Pál, Zewkfalvai Zytas Benedek, ugyancsak Zewkfalvai Literatus János, Boloczy Máté, Yspan Bálint, Zennt Marthoni Herenncheny Péter és János) egész terjedelmében megvan a családkönyv okiratai közt 434–440. lev.
Ez képezi a Haller-család első és törzs birtokát Erdélyben, melyhez az idők folyamán újabbak és újabbak járúltak. Ezek a birtokok a vármegyékben való fekvésüknél fogva kivonták a Hallereket a szászság köréből s a következő nemzedékek már egészen magyar főurakká lettek. Arra különben az első lépést megtette már maga Haller Péter, midőn második feleségét az erdélyi legelőbbkelő magyar családok egyikéből választotta: kéttoronyi és gyerőmonostori Kemény Péter leányát Katalint vevén el másodszor nőül (még 1543 előtt).
Harmadízben is viselte a polgármesteri hivatalt Szebenben, és pedig 1554–56-ig.
Ez időre ismét nevezetes politikai változás színhelyévé lőn Erdély.
Ferdinánd nem teljesítvén Izabellával szemben a kárpótlásúl megállapított feltételeket (Oppeln és Ratibor herczegségek átadása, 100,000 frtnyi kárpótlás stb.), az özvegy királyné s az ifjú királyfi (János Zsigmond) visszavágyódtak Erdélybe. Viszont itt a német zsoldosok zsarolása sok elégűletlenséget okozott az országban, még a szászok között is. Az erdélyi elégületlenek visszakivánták Zápolya özvegyét és fiát, a kiknek érdekében Petrovits Péter mozgalmat indított, támogatva a töröktől is.
1556 őszén Izabella és János Zsigmond ünnepélyesen visszavitettek Ilyvóból (Lemberg) Kolozsvárra s újra kezökbe vették az ország kormányát. Az ünnepélyes fogadtatásnál a szász nemzetet Haller Péternek kellett volna képviselni, de ő betegeskedésével mentegetőzvén, (valószínűleg azonban Ferdinánd király iránti tekintetből), más által helyettesíttette magát.
De a változott viszonyok és új kormányforma nem szorították le Hallert eddigi tevékenysége színteréről. Sőt Izabella és János Zsigmond már 1557 febr. 27-én a magok nevében is szebeni királybíróvá nevezik ki;* azon fenntartással mindazáltal, hogy hivatalát híven és szorgalmasan betöltse. Nehány nap mulva pedig (1557 márcz. 6110-én) megerősíti őt Izabella a Ferdinándtól kapott jószágokban is.*
* «Megtekintvén hűségét, melyet rég idő óta tanusít irántunk és fiúnk a választott magyar király iránt» mondja Izabella a kinevezési okmányban. Litterae donationales iudicatus regii civitatis Cibiniensis. Nos Ysabella dei gr. regina Hung. Dalm. Croat. etc. Datum Albae Juliae penultima die febr. 1557. Ysabella, Joannes Sigismundus aláírással. «Ita tamen, ut ipse huius modi iudicatus regii, ea omnia, quae sui sunt officii, fideliter et diligenter exequi curet et debeat». (Családkönyv, okiratok 431. lev.) – A királybiróságot most már tényleg viselhette, mert Roth János a régebbi királybíró 1556 márcz. 31-én a szebeni zavargások alkalmával agyonlövetett. (Archiv 1858. 179. 1.)
* Ingressa reg. Izabella in hoc regnum premissas literas regis Ferdinandi donationales quoque confirmavit, ut sequitur. Nos Ysabella stb. Datum in civ. nra. Alba Julia 10 Martii a. d. 1557.» Ysabella regina, Joannes Sigismundus aláírással. (Családkönyv, okiratok 441. lev.)
Így Haller Péter alkalmazkodva a változott viszonyokhoz, megtartotta befolyását János Zsigmond uralkodása alatt is egészen halála napjáig, a mely 1570 decz. 12-én következett be.*
* Halála napját az erdélyi írók rendesen 1569. decz. 12-ére teszik, talán az ércztáblán homályosan látható évszám hibás olvasásából; de a családkönyv világosan mondja, hogy 1570 decz. 12-én halt meg, az emléktáblán is az állott, csak az utolsó X nem látható tisztán.
Haller Péter élete és működése Szebenben összeesik a reformatio terjedésével az erdélyi szászok között. Ő maga is az evangelicus hitet fogadta el s a szebeni evang. nagy templomban van eltemetve. Emlékét ott egy ércztábla jelöli, az ő és feleségei czímerével díszítve, melyen kettős distichon magasztalja érdemeit s a templom falára (mint a szász grófok, vagy szebeni királybíráknál szokásban volt), az ő selyemzászlaját is kifüggesztették, melynek egyik oldalán hármas distichon dicsőíti emlékét a három czímer alatt, másik oldalán eme felírás állott: Vexillum egregii prudentis ac circumspecti d. Petri Haller ab Hallerstein, comitis et iudicis regii Cibiniensis, qui in domino pie decessit die XII. mensis Decembris anno dom. 1570.*
* Az ércztábla s zászló felírásai közölve vannak Archív 1858. 179. 1.
Haller Péternek első nejétől három fia és két leánya, a másodiktól négy fia született. Atyjokat csak két fia élte túl, Gábor és Mihály, a kik a családot tovább fejlesztik. Egyik fia, István, Báthory István lengyel király udvarnoka volt, a ki Vilnában, Litvánia fővárosában, halt meg, ifjú kora tavaszán, nőtelenűl.
Gábor és Mihály osztakoznak atyjok hagyatékán. És pedig Gábor kapta Fejéregyházát, Langodárt, Balástelkét s kisebb birtokokat több faluban. Az ifjabb Mihály Szebenben két házat, malmot, majort, Vízaknán egy házat (a Geréb-félét), Fejérmegyében két birtokot, Hortobágyfalvát és Szent-Jánosfalvát, pénzt a kereskedés folytatására s a Nürnberg városánál kamatozó 14000 frtot. Így Gábor áttette lakását Fejéregyházára, Mihály ellenben (a ki 1564-ben született s meghalt 1596-ban) Szebenben lakott továbbra is, s ő fejlesztette tovább a szebeni ágat. Magyar leányt vett el: Osztopáni Pernyeszi Dorottyát. Sántának kellett lennie, mert a családkönyvben mankóval van ábrázolva.
Egyetlen fia volt, Péter, a ki a család szebeni ágát fentartotta. Közügyekben forgolódott, serény férfiú vala, I. Rákóczy Györgynek bizalmas híve, asztalának gyakorta vendége. Portai követséget is viselt. 1636 jul. havában a Bethlen István támadása alkalmával ötödmagával főkövetségben a portára küldi Rákóczy (Tholdalagi Mihály a követség elnöke); Hallert 1637 márcz. 4-dikén bocsátja vissza a szultán másodmagával. Számos portai jelentés alatt olvasható a neve ez időből.*
* Szilágyi: I. Rákóczy György keleti összeköttetései 422. 481. stb. ll.
Első nejéül ifjú korában Lónyai Ilonát (a családkönyv szerint Kálloni, más források szerint Kákonyi István özvegyét) vette el. Második nejéül 40–50 éves korában az ifjú Tarnóczy Sárát Kézdi-Szentlélekről (1639 vagy 40-ben), a kinek nevéhez regényes episod emléke fűződik. Tarnóczy Sárába ugyanis zabolai Mikes János, egyik szomszédos ifjú birtokos volt szerelmes, a ki (mert a leány nem akart hozzá nőül menni) két testvérével Mihálylyal és Pállal s csatlósaival, szolgáival rajta ütött a szentléleki kastélyon (1637 nov.), midőn özvegy Tarnóczyné (Károlyi Mária) nem volt otthon. A kályhalyukba rejtőzött kisasszonyt elővonták (mialatt egyik szolgának karját megszúrta) s hiába szabadkozott, hogy nem szereti, sohase is szerette s nem fog vele élni, ha meg kell is halnia: erőszakkal elrabolták s Zabolára vivén, özvegy Mikes Zsigmondné gondjaira bízták. Tarnócziné, a ki éppen akkor érkezett haza, midőn kastélyában hatalmaskodtak, leánya elrablása után tüstént a fejedelemhez rohant. Rákóczy visszaadatta a leányt, nota perbe fogatta, fő és jószágvesztésre ítélte a Mikes fiakat, de ők elmenekültek Moldovába, a hol Lupul vajda szolgálatába állottak.* Tarnóczy Sára aztán 2–3 év mulva (úgy látszik 62inkább anyja ösztönzésére mint vonzalomból) a gazdag, de élemedett Haller Péterhez ment férjhez, s Szebenben élt oldala mellett. De e házasság alig lehetett boldog, mert a nő önmaga vetett véget életének 1648-ban.*
* A Mikes fiak nota perét az 1638. országgyűlés tárgyalta. A periratokat, érdekes tanúkihallgatásokat a gróf Erdődyek vörösvári levéltárából kiadta Szilágyi: Erd. országgyűlési Eml. X. k.
* Szalárdi János siralmas magyar kronikája. (Újabb nemzeti könyvtár 97–100. l.)
Péter harmadszor is nősült s néhai Péchy Simon kanczellárnak, a szombatos vallás megalapítójának leányát Erzsébetet (özvegy Mindszenti Gábornét) vette el.* De utána csakhamar meghalt, 1649 aug. havában. A fejedelem Kemény János által képviseltette magát temetésén.
* Családkönyv 248. lev.
Péternek egyetlen fia maradt (Tarnóczy Sárától), ugyancsak Péter, (szül. 1641-ben), a ki utolsó sarja a család ez ágának. Neje volt Bethlen Zsófia Keresdről. Mindketten ifjú korukban haltak el utódok nélkül (1662-ben).* És így a Haller család szebeni ága egy évszázadon keresztül virágozván, kihalt. Vagyonuk legnagyobbrésze a Fejéregyházán lakó Pálra és Jánosra szállott (kikről alább lesz szó).
* Családkönyv 444. lev.
***
I. Péter, a szászok grófja fiai közül a fejéregyházi Gábor az, kitől a család máig leszármazott. Született 1550 máj. 10-én, éppen a század közepén, végig élte a Báthoryak uralkodását, s maga is részt vett, mint ifjú, Báthory István diadalaiban s mint férfi ama zivataros idők történetében, a mely Erdélynek a XVI. sz. végén és XVII. sz. elején osztályrészűl jutott. Első nejével rokonságba kerűlt az erdélyi fejedelmi családokkal, a mennyiben először Bocskay Ilonát, Báthory Kristóf nejének (tehát Zsigmond fejedelem anyjának) s Bocskay Istvánnak nővérét vette el. Mint a fejedelmek sógora előkelő szerepet játszott a közügyekben. Midőn Báthory Zsigmond lemond a fejedelemségről, de megbánva tettét ismét visszatér Oppelnből (1598-ban), a tordai országgyűlésről őt küldi követűl Miksa főherczeg elé, a ki Kassán felöltvén a magyar ruhát, éppen útban volt, hogy Erdély kormányzását átvegye. Majd Báthory András alatt s megöletése után is részt vesz a Mihály vajda elleni csatákban, s a miriszlói ütközet után az üldöző magyar hadseregből őt küldik – a lengyel csapattal szintén Mihály vajda üldözésére érkező székely Mózeshez, a moldovai határra követségbe.*
* L. Mihály vajda történetét s az ahhoz közölt regestáimat a Tört. Tár 1884. évf. 637–640. l.
Haller Gábor különben minden rokonsági összeköttetése daczára nem jó szívvel látta Báthory Zsigmond könnyelmű kapkodását az erdélyi trónon, melylyel a hazát annyi veszélybe és zavarba sodorta. Kitűnik ez abból is, hogy 1602-ben Básta alatt Báthory Zsigmond ellen harczol. De Básta rémuralmát s kegyetlenségeit ő is megelégelvén, annál buzgóbb híve a szabadságért fegyvert fogott Bocskaynak, a kitől 1606-ban a kapjoni uradalmat nyeri (Deés mellett). Rákóczy Zsigmond fejedelemsége alatt tanácsúr, Fogaras vára főkapitánya és Küküllő vármegye főispánja.* Szított az arianismushoz. Meghalt 1608. jul. 12-én. Második neje Bornemisza Boldizsár leánya Kata. Nyolcz gyermeke közül a családot az első nejétől származott István és György fejlesztik tovább.
* Rákóczy Zsigm. fejedelem egyik 1607 ápr. 8. Fogarasban kelt levelében «consiliarius et arcis nrae Fogarasiensis supremus capitaneus, necnon comes com. de Kükeöleő»-nek nevezi (Tud. Gyűjt. 1821. 130.)
György, az ifjabbik testvér nyerte a kapjoni uradalmat, a miért a tőle származó ágat kapjoninak szokták nevezni. Ő maga a magyarországi részekben szerepelt, Szatmár vára főkapitánya, III. Ferdinánd király tanácsosa és a Tisza melletti részek főkapitánya volt. Bethlen Gábornak nem volt különös jóakarója. Homonnay Bálint nyugtalankodása alkalmával úgy látszik ő is szövetkezett vele Bethlen megbuktatására, mert a fejedelem meghagyja Rhédei Ferencz váradi kapitánynak (1616), hogy mihelyt Homonnay megindúl a tervezett támadásra, Haller Györgyöt mindjárt vitesse be Váradra és fogja jó őrizet alá, «mert bizonyosan és nyilván írhatom kegyelmednek, hogy nyilvánvaló árúló».* De 1621i-ben Bethlen táborában harczol a morva határon s ezer lovasnak a kapitánya.* 1629-ben ismét ingadoz a fejedelem iránti hűségben, részt vesz az ellene irányúló fondorlatokban; a mi napfényre jutván, hűtlenségi perbe fogják,* notázzák, 63de 1630-ban felmentik. Férfi kora javában, élete 39-ik évében halt el, 1633 ápr. 20-án. A leleszi templomba temették. Neje volt Bedegi Nyáry Borbála, Pálnak az egykori váradi kapitánynak leánya s Forgách Györgynek özvegye. Kitől egyetlen fia született:
* Szilágyi: Bethlen Gábor politikai levelei. 54. l.
* U. o. 275. l.
* U. o. 462. l.
Sámuel, a ki Diós-Győrnek volt főkapitánya s szomorú véget ért. Az egri törökök egyik portyázó csapata reá bukkant kisded csapatjára s őt hatodmagával lekaszabolták, 30 éves korában 1643-ban. Nemcsak a fejedelem, Rákóczy, sajnálta meg, hogy oly gonoszúl, nem is csatán, török kéztől kelle vesznie; de maga a nagyvezér is, midőn az erdélyi követ jelentést tett a portán szegény Haller Sámuel megöletéséről, elmondván azt is, hogy a jó emlékű Bocskay fejedelem mily közeli rokona volt.* Felesége Károlyi Mihálynak a leánya, Éva, kitől egyetlen fia maradt, György (neje Bethlen Éva).
* Réthy István portai követ jelentése 1634. Szilágyi: I. Rákóczy György keleti összeköttetései 729. l.
Ennek két fiától (Sámueltől és Györgytől) származik le és folytatódik a Haller-család emez ága, a melynek tagjai kevésbé jelentékeny szerepet játszottak a történelemben. Grófságot is később nyert, mint a másik ág: 1753 jul. 18-án;* 1699-től a báróságot viselte.
* Archiv 1858. 186. l.
Ebből az ú. n. kapjoni ágból származik a mult század közepén élt Sámuel táborszernagy, a ki egy magyar gyalogezredet szervezett, melyet róla Haller-ezrednek neveztek (most a 31. számú). – A család több tagja főispánságot viselt, így Antal Alsó-Fejérmegyéét, Péter Krasznamegyéét. Az előbbinek dédunokája a családkönyv jelenlegi birtokosa, gr. Haller Jenő, Balástelke, Küküllővár stb. ura.
***
A fejéregyházi ág tovább fejlesztője, a XVII. század első felében szereplő István, ki a család nevezetesebb tagjai közé tartozik. A családkönyv szerint: négy erdélyi fejedelemnek volt tanácsosa (nyilván Rákóczy Zsigmond, Báthory Gábor, Bethlen Gábor és I. Rákóczy György fejedelmeket értvén). De már Bocskaytól is nyer uradalmat, Kővárt hagyván neki végrendeletileg.
Később Küküllő vármegyének főispánja, majd az ország főkapitánya.
1620 febr. 23-án Bethlen Gábor a császárhoz követségbe küldi Bécsbe, a honnan márcz. 16-án már visszaindúl.* – Őt okolták (Csáky Istvánnal), hogy Brandenburgi Katalint a kath. vallásra térítették.* Nem csekély része volt abban is, hogy ez még férje életében fejedelemasszonynyá választatott s hogy lemondása után Rákóczy György nyerte el az erdélyi trónt.
* Történelmi Tár 1881. 341. 708. l.
* Történelmi Tár 1880. 135. l.
Az öreg Rákóczynak kedvelt bizalmas embere. Midőn a fejedelem 1634 elején Gyulafejérvárról a székely földre indul, febr. 9-én Fejéregyházán száll meg s nem lévén otthon a házi gazda – kedélyesen írja – hogy maga volt a gazda, «Haller István uram olykor érkezvén meg, mikor már a második fogás étket is elhozták». No de otthon volt az asszony, a ki «bizony becsülettel tartá» a fejedelmet.*
* Rákóczy írja Mikesnek a portára, l. Szilágyi id. m. 180. l.
1636-ban a budai basához küldi követségbe a fejedelem.* Az 1638-iki nevezetes deési gyűlésen, a mely a viszálykodó unitariusok s a pörbe idézett zsidózók felett itélt s a szombatos vallást eltiltotta, Haller István elnökölt.* Meghalt 1657-ben.
* Jelentéseit l. Szilágyi id. m. 417. és köv. l.
* Szilágyi: Erd. országgy. Eml. X. 24. l.
Családja fényét növelte. Ő építtette a fejéregyházi és zoltáni kastélyt. Kétszer nősült, első ízben Kendy Juditot, másodszor Barkóczy Máriát vette el. – Három derék fiút hagyott hátra, Gábort, Pált és Jánost, a kik Erdély történelmében nevezetes szerepet játszottak.
Gábor a XVII. századi erdélyi vértanúk egyike, a ki, mint honfitársai közűl ama zivataros század folyamán annyian, vérpadon végezte életét.
1614 sept. 26-án született. 15 éves korában (1629) Brandenburgi Katalin udvarába kerűlt s a fejedelemasszony inasa (apródja) lőn. 1630 márczius elején – mint maga írja – «az pápista vallást elhagyván, állott az reformata religiora».* E miatt atyjának a buzgó katholikus Istvánnak haragját vonta magára, a ki csak 10 év mulva engesztelődött ki iránta. De ez nem gátolta tudományos 64neveltetését. Még ugyanezen év máj. 22-én azon követséggel, mely a fejedelemnőnél járt a brandenburgi választófejedelemtől, a külföldre indúlt s egy évig az Odera melletti Frankfurtban, Franekerában s 1631 őszétől a leydeni egyetemen tanúlt, s külföldön járt egész 1635-ig. Költséggel részint a tanúlmányai iránt érdeklődő Rákóczy fejedelem, részint anyja, rokonai s «több jóakarói» látták el. Ezek 1631 decz. havában «maga szolgáját» küldik utána «szép költséggel», de a pénz nem jutott kezéhez, a szolga hova lehetett vele, «meg nem tudták gondolni». – 1633 május 22-én 300 tallért indít számára a fejedelem Gyulafejérvárról «az angliai követ által», biztatván, hogy «az mi fejedelmi kegyelmességünkben meg nem fogyatkozol ezután is, csakhogy viseld úgy magadat, az mint kévántatik, tanúságodat continuáld... religiodban állhatatos légy, azt senki kedvéjért se barátságájért meg ne változtasd». A levélhez még sajátkezűleg is hozzá teszi Rákóczy: «Intünk, vallásodban erős állhatatos légy, úgy áld meg az uristen s az mi kegyelmességünket is úgy veszed». Látszik a levélből, mennyire érdeklődik iránta a fejedelem s hogy mily súlyt fektet az erős protestans érzületű Rákóczy arra, hogy a buzgó katholikus Haller-család egyik tagja a református vallásra tért.*
* Naplójegyzete 1630 márcz. 1–14. napra.
* Rákóczy György levele Haller Gáborhoz (Magn. Gabrielli Haller de Hallerkő pro tempore Lugdunii honestis studiis operam navanti) a tört. társ. ltárában.
1635 május végén indúlt vissza hazájába, öt évi távollét után, mint 21 éves fiatal ember, sok szép ismerettel gazdagon, melyet hazája szolgálatában kivánt értékesíteni. Külföldi útjáról, (mert beutazta Közép-Európa nagy részét, járt Londonban is), naplót kezdett vezetni, melyben sok jellemző vonást találunk a német egyetemekről. Naplóját folytatja Erdélyben is egész 1644-ig. Őszintén ír magáról, nem egyszer jegyzi fel pl. hogy «voltam részeg», – «fogadtam, hogy bort nem iszom egy holnapig». 1638-ban víg farsangról tanúskodik naplója, jan. és febr. havában sűrűn követik egymást a vallomások: «voltam ittas» – «igen ittas voltam». A személyére vonatkozó feljegyzések mellett számos a fejedelmet, udvarát, s kortársait illető adatot is találunk naplójában.*
* Haller Gábor naplója ki van adva: gr. Mikó Imre, Erd. Tört. Adatok IV. k.
Külföldről visszatérve, a közügyek szolgálatába lép. 1635-ben a fejedelem udvarában szolgált, mint bejáró. 1636 őszén a fejedelem táborával Várad, Jenő és Lippa táján járt. 1637–39-ig ismét a fejedelmi udvarban szolgál s ott volt a nevezetes deési gyűlésen, mely a szombatosok felett itélt. Itt mondotta a fejedelem neki azt, midőn egy könyvet kerestetett vele és soká nem találta, hogy ha bor volna, úgy-e hamarább megtalálnád.*
* Princeps librum a me poscens, dixit: si vinum esset, citius invenires (Naplója 49. l.)
E két év alatt a 23–24 éves ifjú, ki a mathematikai tudományokban nagy előhaladást tett a külföldön, Fogaras, Patak, Gyalu, Székelyhíd és Görgény erősségein tetemes javításokat tett.
1640-ben kibékült atyjával s nehány évet birtokain gazdálkodással töltött. 1644-ben részt vett Rákóczy György felső-magyarországi táborozásában s különösen Patak erősítése körűl működött
Öreg Rákóczy György bizalma és szeretete Haller Gábor iránt átszállott fiára II. Rákóczy Györgyre is. Miután ez 1648-ban követte atyját a trónon, Haller Gábort csakhamar a nevezetes végvár Borosjenő főkapitányává s Zarándmegye főispánjává tette. Várerődítési tudományát itt tüntette ki leginkább, a mennyiben Jenőt új bástyákkal vette körül. Szalárdi nem győzi magasztalni krónikájában, mennyire megerősíttette a várat a «jó vigyázó és gondviselő, jó fundáló és szorgalmas építő ember».
II. Rákóczy György szerencsétlen lengyelországi hadjárata Erdélyre zúdította a törököt s 1658-ban Jenő is török kézre került, Haller Gábor távollétében.
A török Rákóczy helyébe Barcsayt ültetvén a trónra, ő az 1569-iki országgyűlésen Haller Gábort a fontos nagyváradi kapitányságra emelte. De nem tarthatta sokáig Barcsay hűségében Váradot, mert a város az újonnan fellépett Rákóczy mellé állott, a ki a Barcsayhoz ragaszkodó Haller helyébe Gyulay Ferenczet tette kapitánynyá.
Erdély legválságosabb évei voltak ezek, midőn a fejedelmek egymást űzik-váltják a trónon s egyszerre két-két fejedelem is van, mint Rákóczy és Barcsay, majd Kemény János és Apaffy, s tényleg a török ül Erdély nyakán.
65Barcsay a gyalu-fenesi csatatéren (1660 május 22-én) legyőzvén Rákóczyt: a török által kirótt hadisarcz elengedése végett Haller Gábort küldi Ali basa táborába, mely Nándorfejérvárról Temesvár felé indúlt. Ali basa nemcsak rosszúl fogadta, de fogságra is veté Hallert, lábaira 63 fontos vasat veretvén. Magával hurczolta Várad alá, hiába jött Barcsay maga is kiszabadítására. Csak Nagyvárad kiostromlása után (1660 aug. 27.) bocsátotta őket szabadon.
Ezután tartotta (1660 oct.) Barcsay lakadalmát a segesvári országgyűlés alkalmával Bánffy Zsigmond leányával Ágnessel, melyen a násznagyi tisztet Haller Gábor mint udvarmester teljesíté; az esküvő után való este ő vezette a lakomához s ültette férje mellé az ifjú asszonyt.*
* Szilágyi: Vértanúk. Kemény János fejedelemsége és halála 14. l. és Haller Gábor megöletése 160. l.
De csakhamar Kemény János lépett fel Barcsay ellen. Ismervén ő is Haller Gábor tekintélyét és befolyását, őt, a ki előle testvére Haller Pál fejéregyházi kastélyába vonúlt, haddal akarta kézre keríttetni. Ezt Haller Gábor észrevévén, tanácsosabbnak látta, hogy maga menjen Kemény elé és meghódoljon. S miután Barcsay 1660 végén leköszönt és a rendek Kemény Jánost választották fejedelemmé, ez Hallert folytonosan maga mellett tartotta, részint mert tartott tőle, részint, hogy általa népszerűségét nevelje.
Ismét fordúlt a sors kereke, s Kemény ellenében Ali basa a nyárádtői táborban Apaffyt lépteti fel fejedelemmé, a ki hasonlóképen nagy súlyt fektet Haller Gábor megnyerésére. Levelet ír neki (1661 nov. 23-án a kis-selyki táborból), melyben felszólítja, térjen az ő hűségére. De sikertelenűl, mert Haller Gábor ott harczol Kemény oldalán a nagy-szőllősi csatában (1662 jan. 23-án), a melyben Kemény elesett. Azután Görgény várába menekűlt s végre meghódolt az engesztelékeny Apaffynak.
1662-ben a kolozsvári országgyűlésről őt küldik az ország rendei Ali basához Temesvárra, a felemelt török adó leszállíttatása végett. Kelletlenűl ment el, mintha előérzete lett volna, hogy utolsó útjára, a vesztőhelyre indúl.* Ali basa nyolcz hónapnál tovább tartotta magánál s magával vitte Nándorfejérvárra, a magyarországi hadjáratra indúló nagyvezér elé. Hallert a nagyvezér nem várt szívességgel fogadta, a miről a gyanakvó Apaffy értesűlvén, azt hitte, hogy ingadozó trónjának ő a török által kinézett utódja. Nyomozást is indított többi követei által a nagyvezérnél; nem sült ki ugyan rá semmi, de a gyanút Haller mentegetőző levele sem oszlathatta el.
* «Noha mentségei voltak, melylyel elvonhatta volna magát ettől a bajos és veszedelmes szolgálattól» (Haller Gábor levele Tud. Gyüjt. 1821. VII. 135).
Midőn Apaffy a nagyvezér felszólítására a meghódított Érsek-Újvár alá ment kevesed magával, minden jel arra mutat, hogy ő csinálta ki a nagyvezérnél, hogy félelmetes vetélytársa eltétessék láb alól.
Haller gyanútlanúl indúl vissza immár a fejedelemmel a török táborból. De a közeli Alsó-Németi faluba, a hol éjjelre megszállottak, utána küldet a nagyvezér egy kapucsi basát fegyveres török csapattal s visszaviteti. – «Visszaérkezvén pedig a vezér elibe, kit nagy haraggal így riaszta meg: miért mentél el te hír nélkűl? Kire az úr felelni akarván, csak meg sem hallá mentségét, hanem csak inte és mindjárt vivék a mészárló helyre, holott fejét is véteté, mindenében zsákmányt vettetvén, sőt talán testét is csak eltemettetlenűl hagyván».*
* Czeglédi István: Dagon ledűlése (Kolozsvárt 1670). Szilágyinál: Haller Gábor megöletése (Vértanúk 169. l).
Hogy Haller megöletésében Apaffynak része volt, Bethlen Miklós önéletírásából látjuk. Bánffy Dénes levelei között – írja ő – «találók a fejedelemnek a maga kezével írt egy levelét Bánffy Déneshez, melyben írja, hogy már bízvást nyúljon Örményeshez, mert Haller Gáboron odább adatott». Méltán kiált fel utána: «O isten, né az Ábe1 vérét mint elé tudod keresni!»
Ilyen vége lett a derék Haller Gábornak. Nem egyedüli, ki e szomorú korszakban vérpadon halt a hazáért, nemsokára követték Bánffy Dénes, Béldi Pál s a többiek; de ártatlanabbúl alig halt egyik is.
Nem volt nős, utódai nem maradtak.*
* A Nagy Iván által neki tulajdonított két leány Judit és Mária, a családkönyv szerint öcscse Haller Pál leányai voltak.
Pál legkevésbé szerepel testvérei közül nyilvánosan, inkább családjának, mint a közügyeknek élt. Négyszer nősült (a Barkóczy, Bethlen, Barcsay és Torma családból). Második lakadalmát 1656-ban tartá Búnban a Bethlen Miklós 66nővérével Borbálával, a ki férje kedvéért a kath. vallásra tért át, nagy keserűségére ref. vallásához buzgón ragaszkodó anyjának, a ki csak a «nagyságos» czím kelveért adta leányát Haller Pálhoz, «a kinek – Bethlen Miklós szerint* – az időben a nagyságos tituluson kívül semmije sem volt, mert az atyja Haller István a két fiának, Pálnak és Jánosnak az egy Fejéregyházán kívül semmit sem adott» (maga is életben levén még akkor). 1662-ben Kemény János oldala mellett harczolt s résztvett a nagyszőllösi ütközetben Kucsuk basa ellen. Apaffy korában tekintélyes szerepet játszott s Küküllő vármegye főispánja volt. Fiai korán elhaltak.
* Önéletírása.
János a család legkimagaslóbb alakjainak egyike. Nevét nemcsak a politikai, de az irodalomtörténet is megörökíté. Kemény Jánosnak bizalmas híve volt s részt vett utolsó szerencsétlen táborozásában. 1664-ben fejedelmi tanácsossá lőn. A tordamegyei főispánságot viselte. Járt a portára is követségben. A gyenge Apaffy uralkodása idején ő is az elégedetlenek közé tartozott. 1677-ben a fogarasi országgyűlésen a fogságra vetett Béldi és Bethlen Miklós kiszabadítása érdekében működött. 1678-ban a Béldi-féle összeesküvésbe elegyedett. De az erélyes Teleki Mihály vaskezével csirájában elfojtván a mozgalmat, az összeesküvés részesei, köztük Haller János is fogságba vettetett a fogarasi várba. 1678 nov. 13-án neje Kornis Kata esdekel Telekinél férje kiszabadításáért s maga Haller is ír Fogarasból Telekinek, mint «édes sógor urának», hogy törekedjék kiszabadításán, mert őt, «mint halálra való rabot» úgy tartják.*
* Történelmi Tár 1881.
Haller János fogsága négy évig tartott. A hosszú rabság idejét irodalmi tanúlmányokkal, idegen nyelvű könyvek magyarra fordításával tölti. Melegen érdeklődött nemzete nyelve és irodalma iránt s annak szolgálatában keres és talál vígasztatást. «A békességes tűrésnek paizsa» czímű magyarra fordított műve* előszavában buzdítólag szólal fel a magyar nyelv mívelése érdekében. «A keresztyénségben egy nemzetség között, meg kell vallani, nincsen nagyobb szűke a könyveknek, mint a magyaroknál». Nem azért, mintha nálunk tudós emberek nem volnának, de mert «semminek tartván a magok szülötte nyelvét, elállanak a magyar szó mellől». A mit írnak, deákúl írják. Ő a nemzeti nyelvre kívánja fektetni a fősúlyt, s azt kívánja mívelni munkái által. Egyike a legelsőknek, a kik hangoztatják, hogy nyelvében él a nemzet. «Azt mondották a mi eleink – úgymond – hogy a mely nemzetnek szokásait, szavajárását, ruházatját felveszik az emberek, végre azon népnek birtoka alá esnek».* Eszméi igazságát kétszáz év multán mennyire érezzük s érzik a magyar nyelv érdekében buzgólkodni kezdő honfitársai!
* Teljes czíme: Pays: a békességes tűrésnek paysa, melyet Haller János erdélyi magyar, deákból magyarra fordított a Korenus Jakab munkájából, és a maga költségén kibocsájtott Fogaras várában levő rabságában. Nyomtattatott a csiki klastromban 1682. 4-r.
* L. Haller János buzgólkodása a magyar nyelv felemelkedése és kiterjesztése iránt a XVII. században. (Tud. Gyűjt. 1828. V. k. 89–99. 1.)
Főmunkája, melyet rabsága magányában írt a «Hármas istória», melyben Nagy Sándor történetéről, a trójai veszedelemről s – a mi a legbecsesebb – példázó elbeszéléseket írván erkölcsi és vallásos tanulságokkal, nagy népszerűségre tett szert. Egyszerűen, világosan, könnyedén, zamatos magyarsággal van írva; úgy hogy korában a legjobb prózaírók közé emelkedett általa. Ez magyarázza meg nagy elterjedését és rendkívüli hatását munkájának, a mely valóságos népkönyvvé vált, úgy hogy az első kolozsvári kiadástól (1695) napjainkig mintegy nyolcz kiadást ért.*
* L Váczy János: Haller János és a hármas istoria. Toldy F. magyar költészet kézi könyve. 2. kiadás 295. 1. Greguss Ágost tárczája a Pesti Napló 1854. 263. sz. Siebenbürgische Quartalschrift VII, 1801. 17. l.
1682-ben kiszabadúlt a fogságból és csakhamar visszanyerte befolyását a közügyekben. Midőn az éleslátású Teleki Mihály észreveszi a török uralom hanyatlását s Budavár visszavétele előtt egy évvel megindítja az alkudozást Bécscsel, az 1685 gyulafejérvári országgyűlésről díszes követség élén Haller Jánost küldik fel Bécsbe a kiegyezés létesítésére. 1686 jun. 28-án jön létre a bécsi haditanácscsal az az egyesség, melyet bécsi vagy Haller-féle szerződés (Hallerianus tractatus) néven ismerünk a történelemben, a mely alapját képezte a későbbi Leopold-féle diplomának.
671691-ben erdélyi kincstartóvá választatott, (melyben 1696-ban Apor István váltá fel).
Hogy Lipót császár kegyét nagy mértékben bírta, több jele van. Midőn 1692-ben az erdélyi kormány-tanácsot megalkotják, Haller János is tagjává lőn.
De nemcsak jeles író és politikus: mint embert is magasztalják kortársai. Méltányos, türelmes és igazságos. A kath. vallásnak ő is buzgó híve (mint családja legtöbb tagja), de a más vallásúak jogait is tiszteletben tartja. «Jó jámbor keresztyén ember vala (írja róla Cserey Mihály uram), míg ő volt a kincstartó, a ref. papoknak dotatiójok szerént mindig kiadatá mind a dézmákról mind a sóaknákról való collatiójokat panasz nélkűl».*
* Cserey Mihály historiája.
Meghalt 1697 febr. 28-án, tisztes aggkorban, életének 71 esztendejében. Szent-Pálon nyugosznak hamvai.
Fiai közül József messze esett a fájától. Könnyelmű ifjú volt, és ezzel atyját bécsi követsége alkalmával nagy kellemetlenségbe keverte, magát fogságba juttatta, s utóljára is könnyelműségének lett áldozata. Haller József a maga idejében nagy feltűnést keltett bécsi «cselekedete», a következő. Atyja 1685-iki követsége alkalmával magával vitte fiát is Bécsbe, világot látni. József úrfi a világváros vígasságainak, gyönyöreinek élvezetébe mértéken túl belémerűlt s egy csomó adósságot csinált. Midőn hitelezői szorongatni kezdették, különös módon remélt pénzhez jutni. «Mások deductiójából-e, vagy maga gyermeki gonosz indúlatjából» egy német úrfi által kihallgatást kért a császárnál, mert fontos titkokat akarna leleplezni ő felsége előtt. Majd levélben írta meg a császárnak, hogy az erdélyi követség pénzzel megvesztegette a haditanács legbefolyásosabb embereit és pedig az elnök, Herman bádeni őrgróf 32,000, Saponara 14,000 aranyat kapott. A császár megütközött az erdélyi főkövet fiának e jelentésén s kihallgatást adott neki. József úrfi itt még nagyította a dolgot, azt állítván, hogy a követség megvesztegetésekre 60,000 aranyat hozott magával, 30,000 aranyat a török adott hozzá. Az audientia után azonban megijedt vallomása következményeitől s másnap levélben visszavonta, mert «mind a mit mondott hazugság s abban semmi sincs.»
De pénzre szüksége volt. S most mást gondolt ki. Fordított egyet a dolgon s a badeni őrgrófhoz ment el és nagy titkolózva figyelmeztette, hogy ellene valami készűl; ő már négy ízben hívatott a császár elé – úgymond hogy kikérdezzék, mit tud az erdélyi követség által az őrgrófnak adott pénzről; az őrgróftól ne tartson, biztatták, bátran nyilatkozhatik, mert az őrgróf nem soká fog élni. Ő, hogy e rejtélyes szavak értelmét kitudja (folytatta tovább), 200 aranyat áldozott s így jutott ama titok tudatába, hogy a császár az őrgrófot meg akarja mérgeztetni. Reméli és kéri a 200 arany megtéríttetését. Az őrgróf ezeket hallva, tüstént sietett a császárhoz s szemrehányást tett neki. Lipót csak bámúlt a neki tulajdonított czélzat felett s közölte az őrgróffal a Haller József vádjait. Így a turpisság s a zsarolási szándék kisülvén, a könnyelmű ifjút elfogatták s kiviláglott, hogy mindkét részre ő koholta a vádakat.*
* A «Haller József cselekedetei»-ről szóló jelentései az erdélyi követeknek megvannak a gr. Telekiek marosvásárhelyi levéltárában. Kiadta Koncz József: Tört. Tár 1886. L. Szilágyi: Kétszáz év előtt cz. czikkét a Nemzet 1885 karácsonyi számában.
Haller János lépéseket tett fia kiszabadítására, de az egyhamar nem sikerűlvén, az erdélyi követség 1686 jul. 21-én haza felé indúlt; postát hagytak hátra, hogy a fiút, ha kiszabadúl, haza vezesse. Atyja búcsúzó levelében vigasztalja megtévedett fiát fogságában: «bízzál istenben, nem hágy el!», de egyszersmind inti, hogy szálljon magába s kevés pénzét ne fecsérelje el, hanem «végy papirosat, pennát, tentát és istenes mulatságokkal töltsed idődet (úgymond), mert én is afféle dolgokkal töltöttem időmet, midőn hasonló állapotban voltam».*
* Haller János feljegyzései bécsi követségekor. Történelmi Tár 1878. 688. 1.
Haller József négy hétig ült a fogságban, 1686 aug. 8-án törvényszék elé vezették, a hol a következő ítélet hirdettetett ki előtte: Haller József erdélyi, súlyos cselszövései és gonosz rágalmai miatt fejvesztésre kárhoztattatott; de a császári felség mások közbenjárására elengedi a halálos büntetést, megparancsolván, hogy a bűnös a törvényszék képében összeülendő alsó-ausztriai 68kormánytanács eleibe vitetvén, itt térden állva isten és a császári felséget megkövesse, hogy egyedül gonoszságai által ösztönöztetve, rágalmaival és hazugságaival mind ő felsége személyét, mind a badeni őrgrófot és Saponarát másokkal egyetemben súlyosan megbántotta s mindezekért bocsánatot kér. Ezen felől fogadást kellett tennie írásban, hogy e császári kegyességet tettekkel fogja meghálálni és sohasem fog sem bosszúállásból, sem szenvedett fogsága miatt, sem más ürügyből valami olyat elkövetni, a mi ő felségének, dicsőséges házának és országainak kárára válhatna, sőt hogy életének feláldozásával is ő felsége kárának elhárítására, dicsőségének és hasznának előmozdítására fog törekedni. Ezen kívül az örökös tartományokból örökre kitiltatott.*
* Szalay László: Adalékok a magyar történethez a Pesti Napló 1860. 60. sz.
Haller Józsefet kiszabadúlása után, atyja elküldötte Norimbergába (Nürnbergbe). Vissza kerűlvén Erdélybe, azután sem követte atyja vagy testvérbátyja István nyomdokait. Fékezhetetlen természete, «csintalan, nyughatatlan elméje» nem hagyta nyugodni. Midőn Thökölyi beütött Erdélybe s ismét visszavonúlt Havasalföldére, Haller József hozzá csatlakozott. «De ott új practikához kezde. Rajta kapák. Bárcsak megtagadja vala: nem vala bizonyság ellene. Maga megvallá, hogy Thökölyit meg akarta volna lövöldözni. Nem lőn olyan kegyelmes bírája mint Bécsben, mert Thökölyi hirtelen indúlatból meglövöldözteté. Azután sokszor megbánta, de késő vala. Ott temették el a testét».*
* Cserey Mihály historiája 222. l.
A családkönyv azt mondja, azért ölette meg, mert nem akart beleegyezni abba, a mit Thökölyi akart.*
* Josephus: interfectus est Transalpinae ab Emerico Tököly, qui affectabat principatum Transylvaniae, eo quod desiderio ipsius noluit consentire. (Családkönyv 453. l.)
István, János idősebb fia, egészen más úton haladt, mint testvéröcscse. Ő nemcsak fenntartotta, de nevelte a család fényét. Ő szerezte a báróságot, sőt a grófságot is. Mikor Erdély az osztrákház alá kerűlt, a bécsi udvar egyik legmeghittebb embere Haller István, a ki 1692-ben tanácsossá s a gubernium tagjává lőn. 1699 ápr. 1-én báróságot nyer; ő szerzi meg a grófságot is, melyről azonban a diploma csak halála után 1713 jul. 8-án kelt és 1717-ben hirdettetett ki a szebeni országgyűlésen.
1708-ban meghalván Bánffy György a gubernator, Haller István az egyedűli magyar két szász mellett a guberniumban. Ő lett tehát a kormány-tanács elnöke. «De lágy, félénk ember volt (írja Cserey), egyet nem mer szólani a német előtt, ha mind fenekestől felfordítanák is a szegény országot.» A gubernatorságot ugyan nem nyerhette el, de mégis ő volt az első méltósága Erdélynek, mint vezetője a guberniumnak, melyet a Rákóczy forradalom által előidézett zavarok között nem egészített ki a császár, mindössze tizenhat személyt (minden vallásfelekezetből négyet-négyet) rendelt melléjök, deputatio neve alatt.
Haller István egyéniségének legerősebb jellemvonása: a kath. vallás mellett való erős buzgólkodása. Nagy része volt a katholikus status szervezésében. Cserey szerint már Bánffy György, a gubernator, jónak látta, halálos ágyán így szólni hozzá: «kegyelmedet pedig Haller uram arra kérem, mivel már az én holtom után kegyelmed lesz első ember Erdélyben és tudom jól, a pápista iffiú urak könnyen kegyelmedet lecsalják a lábáról s minden rossz dologra rá veszik, hogy kegyelmed moderálja magát és ne kivánja a maga religióját a többi religiók oppressiójával promoveálni, mert az isten kegyelmedet megbünteti.»* Ismételve említi Cserey, hogy Haller István az ő religiójának (ref.) halálos ellensége vala* s befolyásos állásában azt éreztette is. Máskülönben még Cserey (a kit a vallásos elfogúltság néha tán túlságra ragad) elismeri, hogy «jámbor ember külsőképen Haller István, de – teszi hozzá – belől ebűl áll a mája a reformatusok ellen». De hogy tudott türelmes is lenni, bizonyítja mostoha leánya Bethlen Kata feljegyzése, hogy nem ellenezte, hogy ő hozzá vallásán való (ref.) tanító járjon, sőt saját fiait is taníttatta velök.*
* Cserey Mihály historiája 409. l.
* U. o. 414. l.
* Bethlen Kata önéletírása.
Míg a gubernium élén állott, lehet mondani, hogy ő intézte Erdély sorsát. A deputatió melléadása után is az történt, a mit ő akart. «Haller 69István úgy megnyergelte őket, valamit akar, bizony mind arra hajolnak».* Meghalt 1710 május 2-án. Szent-Pálon temették el.
* Cserey Mihály historiája 425. l.
Fiai közül a legifjabb László (a ki legkorábban halt meg) örökölte atyja erős katholicismusát. Naplójában örömmel jegyzi fel, ha valami jó történik vallására nézve. Ez nem lett volna baj; de oly nőt vesz el, ki ép annyira buzgólkodott, mondhatnónk rajongott a ref. vallásért, mint Haller László a magáéért. A nő saját mostoha testvére, Bethlen Kata.* Bátyjai és rokonai nem akarták, hogy idegen vallású nőt vegyen el s a leány sem szerette, s nagyon idegenkedett tőle vallásáért. De Haller László szerelmes volt belé s a leány végre, anyjának erős unszolására elfogadta a jegygyűrűt s megtörtént a lakadalom Fejéregyházán 1717-ben. Egy udvarhelyi barát adta őket össze, kinek a püspök eltiltó rendeletéről nem volt tudomása. Hogy boldog élet nem lehetett közöttük, látjuk Bethlen Kata önéletirásából, a melyben elbeszéli ama megpróbáltatásokat és kisértéseket, melyeket vallása megváltoztatása czéljából férje és a kath. papok részéről ki kellett állania.
* Mert Haller István, midőn utoljára nősűl, Bethlen Sámuel özvegyét, Nagy Borbálát vette el.
Haller László különben tanúlt, okos ember volt. Örökölte a családban mutatkozó naplóírási hajlamot, fenmaradt egy naplója az 1717-iki szebeni országgyűlésről.* 1719-ben, mindössze 22 éves korában, a pestisnek lett áldozata. Fejéregyházán temettette el neje 1721-ban.*
* Kiadtam a Hazánk 1885. évf. jun. fűzetében.
* Bethlen Kata önéletírása.
Két fiút hagyott hátra, az 1718-ban «egyszersmind» született Sámuelt és Pált. Az előbbi csakhamar, 1720-ban követte atyját a sírba, a másik Pál (sz. 1718, † 1794) a kapjoni ágból származó Haller Ferencz leányát, Zsuzsannát vévén el feleségül, tőlük származik a családnak most is élő fejéregyházi ága.
A báróságot nyerő István fiai közül legtöbbre vitte János (†1756). Atyja nyomdokain haladt s felvitte egész a gubernatorságig. Előbb Csík Gyergyó és Kászon szék főkirálybírája (1729). Gubernátorrá 1734-ben választatott s 22 évig viselte e méltóságot. Fiutódjai nem voltak.
De voltak:
Gábornak, (sz. 1685, † 1723) István legidősebb fiának, ki a szatmári békét kötő Károlyi Sándor leányát Klárát vette nőül. Gábor férfi kora delén meghalván, négy fiát az anyai nagyapa, Károlyi Sándor nevelteti. Maga ügyel fel iskoláztatásukra, maga választja meg a nevelőket, az iskolákat (Magyarországon, Pozsonyban, Váczon, Pesten nevelődnek) s oly gondos, példás neveltetésben részesíti unokáit, minőt nem sokan nyertek kortársaik közűl.* És nem hiába, mert mind a négyből derék férfi és jó hazafi vált.
* Berkeszi István: A gr. Haller fiúk iskoláztatása.
István († 1756) Csongrádmegye főispánja lett.
László (1717–1751.), a ki Máramaros főispánja volt, az irodalom történet lapjain Telemach jeles fordítása által örökítette meg nevét.* Munkája a franczia iskolának első hírnöke a magyar irodalomban.* A magyar nyelvért éppen úgy buzgólkodott mint dédapja János, a Hármas Istoria írója, a kinek példáján lelkesűlt. Ovidius Metamorphosisének nagy részét is lefordítá, de az elveszett. Halála előtt kevéssel a hétszemélyes tábla ülnökévé neveztetett ki, de ezt a hivatalt már el nem foglalhatta. 1751-ben kioltá munkás életét a halál.
* Kézíratban hagyta hátra, megjelent először Kassán 1755-ben, másodszor 1758-ban, harmadszor 1770-ben, s még 4-szer is 20 év alatt. (Erd. Múz. 1817. 177. l.)
* Toldy: A magy. költészet története 1867. kiad. 310. l.
Lászlónak dédunokája a maig is élő s Ugrán lakó gr. Haller György.
László harmadik testvére Gábor, a ki Grasalkovich Annát bírta nőűl; tábornok, gubernator és kir. étekfogó vala († 1784). Az ő unokája volt a gr. Haller családnak a jelen században legkimagaslóbb alakja, Ferencz (sz. 1796 márcz. 24. Szent-Pálon) a volt horvát bán (1841–1846-ig). Ő volt az első horvát bán, a ki az országgyűlésen (1843.) magyarúl beszélt. 1856-ban a magyarországi kormányzó adlatusa volt. Meghalt 1875-ben s a szent-páli sírboltban van eltemetve.
Ezek a Haller család magyar ágának kimagaslóbb s a köztörténelemben szereplő alakjai; a többiekről a családfa ad számot.
Dr. SZÁDECZKY LAJOS.
A Haller család magyar ága.
Budai, pesti, kassai, szebeni és fejéregyházi ág. Haller Ruprecht, Budán (a német ág III. táblájáról.) (neje: Münczer Katalin Budáról) † 1504.; Bertalan (Bartl) Pesten (a német ág III. táblájáról) (neje: Eiseller Lőrincz leánya Pestről) † 1533.; Konrád zu Kassa (a német ág V. táblájáról) (neje Rauber Felicitas von Pilsen.); [Erasmus)* 1543, 1550 (Dubraviczky Borbála.); János Budán (1. Hecht Eufrosina Erdélyből. 2. «Dorothea N. von Offen». 3. Katharina Fraedlin von der Schemnitz 1536. 4. Lipcsay Krisztina 1544-től.); Ruprecht (budai kanonok) † 1510? (Imhoff szerint 1516. még él.); Péter sz. 1500 † 1570 decz. 12. (1. Schirmer Margit. 2. Kemény Kata.) erdélyi kincstartó, kir. tanácsos, szebeni királybiró, szászok grófja.; Pál Budán lakott s † Nagyszebenben 1530 nov. 17.; Sebestyen.; Kristóf.; Pál.; György.; István.; (Jeromos.)*; Anna.; (Semmi egyéb adat nincs róluk a családkönyvben, I. 183. lev.); «Endres» dr. juris zu Cascha † nőtlenül Magyarországon 1572 márcz. 16. (magyar ruhás) (212. lev.); Bertalan («Bertolme») † 1566 okt. nőtlenül in Ung. Neuenstatt. (214. lev.); Bartlm. (az előbbitől külön).; Dorottya. (Sauer Gothárdné.); Margit.; Orsolya. (N. Lőrinczné.); Borbála. (Doctor Jánosné.); (Orsolya) (Benkovics Istvánné.); 1. János nőtlenül halt meg.; 1. Ábrahám † nőtlenül.; 3. (Endre)*; 1. Tóbiás (neje nagyszebeni nő volt) † 1571 márcz. 26.; 1. Péter sz. 1531. apr. 26. † 1568 máj. 18. (neje Budai Margit «Kristof Offners tochter in der Hermanstatt»).; 1. Ruprecht; 1. Mátyás; mindketten nőtlenül haltak el ifjukorban.; 1. Anna; 1. Borbála; leánykorban ifjan haltak el; 2. Gábor sz. 1550 máj. 10. † 1608 jul. 12. (n. 1. Bocskay Ilona. 2. Bornemisza Kata.) Fejéregyházán lakott.; 2. István sz. 1560 apr. 11. Báthory István apródja † Vilnában. (233. lev.); 2. János † ifjan.; 2. Mihály sz. 1564. † 1596. (n. Pernyeszi Dorottya de Oztopán.) Szebenben lakott.; (Peter)* sz. 1569.; Katalin. (Theil Györgyné Szebenben.) † 1595 decz. 7.; Anna.; Péter*; Kristóf; nőtlenül haltak el; Margit; Margit; hajadonan haltak el.; 1. Ferencz sz. 1589. † 1605. Bécsben.; 1. István (n. 1. Kendi Judit de St.-Iván. 2. Barkóczi Anna Mária de Szala.) Fejéregyházán lakott, küküllői főispán volt. † 1657.; 1. János sz. 1592. † 1595.; 1. György (lásd a III. táblán kapjoni-ág); 1. Zsigmond (n. Kendy Krisztina a Géczi Péter, Kovacsóczi Farkas, majd Némethy György özvegye.); 1. Zsuzsa sz. és † 1587.; 1. Erzsébet sz. 1588. † 1589 máj. 13.; 2. Gábor sz. és † 1608. 3 napos korában.; (Anna)* (palocsai Horváthné).; Péter † 1649. (1. Lónyai Ilona, Kálloni István özv. 2. Tarnóczi Sára 1639-40–1648. 3. Pécsy Erzs. A Simon l. Mindszenti Gábor özv.); 1. Miklós † gyermekkorában.; 1. Gábor sz. 1614. Szamosujvár és Jenő kapitánya, erdélyi főgenerális. 1630–35 külföldi egyetemeken jár; 1663-ban Érsekujvárt lefejeztetett.; 1. Pál küküllői főispán. (n. 1. Barkóczi Judit. 2. Bethlen Borbála. 3. Bartsay Éva. 4. Torma Kata.); 1. János sz. 1626. † 1697 febr. 28. Erdélyi kincstartó, tordai főispán, portai és bécsi követ. Neje: Gönczruszkai Kornis Kata, Ferencz leánya.; 2. Erzsébet.; 2. Mária.; Zsuzsa.; Ilona.; Judit.; (244. lev.); 2. Peter (n. Bethlen Zsófi de Keresd) meghaltak ifjan mind a ketten, utód nélkül.; 1. István.; 1. Sámuel.; 2. Zsigmond.; 2. Ádám.; (mind a négyen gyermek és ifjukorban hunytak el.); 3. Judit.; Anna.; Erzsébet.; Mária. (Károlyiné, mert a Károlyi czimer van mellette lefestve.); István báró 1699-től. (lásd II. tábla.); Dávid; Imre; ifjan haltak el; József. 1691-ben Thököly főbelövette Havasalföldön.; Zsuzsa † gyermekkorban.; Éva apácza a pozsonyi szt. Klára kolostorban; Rachel † gyermekkorban; Krisztina † 1685 decz. 14. (férje Petki János † 1686 jan. 6.); Anna. (váradi Gyulai Lászlóné.); Sára* † gyermekkorában.
* Erasmust csak Nagy Iván említi (Horváth István: Verbőczy Emlékezete II. k. 298. l. nyomán); sem a családkönyv sem az Imhoff-féle geneaologia nem. Ez utóbbi szerint Ruprecht az elsőszülött s utána köv. János stb.
* Az Imhoff-féle említi csak.
* Imhoff említi egyedül.
* Imhoff említi csak.
* Imhoff: Péter helyett Jánost ír.
* Nagy Iván említi egyedül.
* Imhoff a következő sorrendben említi a testvéreket: István, Krisztina, Éva, Zsuzsa, Dávid, Sára, Anna, Imre, Ráchel, József .
Magyar ág.
A fejéregyházi ág folytatása. II. tábla. 1. István (n. 1. B. Kemény Mária, a Simon leánya. 2. Bultsesti Sára. 3. Torma Borbála. 4. Nagy Borbála.)* A báróságot nyerte 1699. † 1710.; 1. Ráchel apácza a pozsonyi sz. Klára zárdában.; 1. Borbála (Keresztszegi gróf Csáky Istvánné 1708-tól); 1. Kata (Csáky Zsigmond vette el, az István fia 1715-ben.); 1. Gábor (Károlyi Klára, a Károlyi Sándor leánya.) oct. táblai ülnök, sz. 1685. † 1723. 38 éves korában.; 1. Ábrahám † gyermekkorában.; 3. János a gubernator † 1756. (1. n. Barkóczy Julia, a László leánya 1715. jun. 3-tól. 2. Apor Zsuzsánna, a Péter leánya, 1716. nov. 3. 3. Dániel Zsófia.); 3. László (Bethlen Kata, a Sámuel leánya.) a nagyszebeni o. gy. Napló írója. † 1719. 22 éves korában eltemettetett Fejéregyházán.; Sándor † 1716. gyermekkorában; István (n. 1. Forgách Anna, a kitől szárm. Gyermekei elhaltak. 2. Kornis Krisztina, Ferencz leánya.) Csongrádmegyei főispán. † 1756.; László (gr. Forgách Róza.) Máramaros m. fősipánja, Telemach fordítója sz. 1717. † 1751 márcz 1. 34 éves korában.; Gábor (Grasakovich Anna.) tábornok, gubernator, tanácsúr és kir. étekfogó, † 1784 nov. 21.; Sándor (Dessewffy Anna.) katona volt. (n.: Szentiványi Francziska.); Julia (Czapáry Péterné.); Mária Cecilia (br. Toroczkay Istvánné.); Anna (Kornis Zsigmondné.); Zsuzsanna (gr. Mikes Antalné.); Karolina (gr. Gyulai Ferenczné.); Mária Magd. † pártában.; Borbála és Cecilia † gyermekkorukban.; (457 lev.); Sámuel sz. 1718. † 2 éves korában 1720-ban; Pál sz. 1718. † 1794. (Haller Ferencz leánya, Zsuzsánna.); Borbála sz. 1720. (gr. Teleki Pálné.); 2. Antal († 1791.) (gr. Andrássy Anna.); Benedek Gábor (br. Bornemisza Klára. sz. 1755, elvette 1775, † 1796 jul. 10.) Fejér megye alispánja, majd főispánja. † 1822 márcz. 28.; Erzsébet (gr. Lázár Istvánné.); József (gr. Koháry M. Teréz † 1812.) Kolozs megye főispánja.; Anna (gróf Batthyány Imréné.) † 1814 ápril 18. élete 58. évében.; József (Csáky Anna.) Máramaros m. főispánja.; Anna (Sztáray Mihályné.); Zsigmond (1. Domokos Krisztina. 2. Tholdalagy Krisztina.) itélőtáblai elnök, † 1803.; Klára; Kata † hajadonta.; Ágnes (Lengyelfalvi br. Orbán Antalné.); Antal † gyermekkorában.; László (Gyulay Jozefa.) küküllői főispán † 1837.; István; János; Imre; † gyermekkorban.; Gábor (Gr. Bethlen Antonia † mint özvegy 1880 jun. 24. 88 éves korában.); Krisztina (Cserey Farkasné.); Rosalia.; Anna (Berzenczey Jánosné.); Julia; Mária; Erzsébet; † gyermekkorban; Lajos sz. 1791. † 1847 márcz. 11. (b. Bornemisza Anna, sz. 1794, elvette 1817, † 1832 jun. 6.); Ignácz sz. 1794. † 1870 okt. 25. Küküllöi főispán. Kir. kamarás.; Ferencz sz. 1796. † 1875 márcz. 5. Aranygyapjas vitéz, horvát bán 1846-ig.; György.; József. Károly.; Imre (br. Palocsay Luiza.); Ferencz † 1850 jun. 27-én élete 58 évében. (Cserneki és tarkői gr. Dessewffy Amália, † özv. 1858 jan. 21.); Franczisca (Bujanovicsné.); Anna (gr. Szirmayné.); A 3-dik (Sztáray Kristófné.); Anna sz. 1815. (1. gr. Kálnoky György 1837-től, 2. br. Szentkereszti Zsigmond 1847-től.); György sz. 1818. (szirfalvi Bálinth Borbála 1850-től.) lakik Ugrán.; Franczisca (br. Josika Lajosné.) † 1843.; Gabriella sz. 1830. (br. Weiss Starkenfels Tivadarné 1850-től.); Mária.; Rozália.; Lajos. sz. 1822 jul. 22. (gr. Kálnoky Julia.) † 1867 aug. 5-én.; Teréz sz. 1823 oct. 23. (altorjai br. Apor Györgyné 1842-től.) 1848-tól özvegy.; Eleonora (gr. Wengersky Victorné.); János kamarás, † 1843 nov. 11. (1. Gr. Bethlen Jozefa, sz. 1783., elvette 1804. † 1810 jul. 20. 2. Kleisch Zsuzsánna, sz. 1785, † 1866.); Karolin (Trinkovai Macskásy Lajosné.); Antal sz. 1852. † 1855.; Leopoldina sz. 1852. † 1855.; Franczisca sz. 1855. (gr. Haller Jenőné.) Balázstelkén.; Gabrielle sz. 1857. † 1857.; Antonia sz. 1859.; György sz. 1861., lakik Kerellő-Szent-Kálon.; Katalin sz. 1855 jan. 1.; János; József; 20 éves korukban elhaltak.; Ferencz régebben Felső-Fehér m. fősipánja, lakik. Fejéregyházán.; József (Timafalvi Kiss Anna.) sz. 1826. † 1874 nov. 5. lakik: Székely-Kereszturon.; Karolina † 1849. (gr. Vass Miklósné.); Klára (Tancsi Földváry Józsefné.); Berta (br. Kemény Béláné.) lakik: Szent-Erzsébeten.; János (br. Vay Anna.) lakik: Hévizen.; Béla (gr. Lázár Gizella.) lakik: Rétenben.; Gabrielle Susanna (Perczel Mórné.); Rosalia Anna; Peter; József.; Jenő.; Pál.; János.
* A családkönyv csak 1– 3. Feleségéről emlékezik. Imhoff mindnégyet előszámlálja, de Torma Borbálát elibe teszi Bultsesti Sárának. – Gyermekeit a köv. sorrendben: Gábor, Ábrahám, Ráchel (2-ik feleségétől), János, Borbála, Kata, László.
Magyar ág.
A család kapjoni ága. III. tábla. György († 1633.) szathmári kapitány, orsz. főkapitány. (n. Nyáry Pál l. Borbála, Forgách György özv.); (Ilona)* (Lónyay Zsigmondné.); Sámuel (Károlyi Éva, a Mihály l.) diósgyőri kapitány, megöletett az egri törökök által 1643-ban.; (Sámuel)* 1699.; György † 1711. Belső-szolnoki főispán (1. Bánffy Anna. 2. Bethen Éva Keresdről.); Sámuel (1742) (Szalai Barkóczi Juliánna, a Ferencz leánya.); György † gyermekkorában.; György (János) tanácsos. (Ruszkai Kornis Anna, a Gáspár leánya.); Zsigmond.; György.; (mindkettő pólyás gyermeknek van illusztrálva.); Imre III. Károly alatt babocsai kapitány.; Gábor † gyermekkorában.; Sámuel tüzértábornok, egy magyar gyalog-legio tulajdonosa.; Mihály.; Borbála.*; Ferencz. (1. Nápolyi Anna, a György leánya. 1715. 2. Korda Klára (Zsuzsa) 1722.); István † gyermekkorában.; Pál. (Perényi Krisztina.); István † gyermekkorában.; György (Csáky Borbála.) (1737.); János † gyermekkorában Szebenben 1717.; – Krisztina.; Éva (Gyulaffy Lászlóné.); Anna.; Borbála.*; Mária; (Jozefa. (gr. Berényi Tamásné.); Erzse. (gr. Hunyady Jánosné.); Antónia.) (Révay Károlyné.); József jezsuita.; Péter † gyermekkorában.; Antal (Mikes Julia.) Fejér megye főispánja.; Ferencz † 25 éves korában mint kapitány a Haller-ezredben.; Susanna (Haller Pálné.); Peter (br. Orczy Anna sz. 1814. † 1834. aug. 3.) Kraszna megye főispánja.; János (gr. Nemes Zsuzsánna.); Ferencz.; Antal. (n. 1. Bethlen Julia, Wesselényi Farkas elvált neje. 2. Deromain Josefa.); György † gyermekkorában.; István (gr. Kornis Anna.) Alsó-Fejérmegye főispánja* † 1839.; Zsuzsánna. (br. Inczédi Sámuelné.); Pál.; János (Fáy Konst., a tornai fősipán leánya, † 1842.) cs. k. kamarás., több megye táblabirája, † 1847 febr. 1. 70 éves korában.; László (Szentkereszti Mária Magd.) generális és huszárezred-tulajdonos.; Anna (br. Henter Antalné.); Klára (gr. Kornis Gáspárné.); Johanna (Krisztina)* (Almásy Jánosné.); János † gyermekkorában. (511 lev.); Gábor † 1860 decz. 2. élete 48. évében. (Kászoni br. Bornemisza Jozefin 1847-től.); György sz. 1819. † 1865. (gr. Bethlen Luiza.); István. †; Cecilia. (gr. Esterházi Dénesné.); Borbála. (gr. Bethlen Józsefné 1820-tól.) özv. 1846-tól.; Julia.; Ferencz «a nagyváradi clerus tagja», kanonok, † 1867. apr. 28.; Anna (gr. Kornis Károlyné.); Klára (Szerepi Kelemen János kir. személynöki itélőmester neje.); Sándor sz. 1818. több megye táblabirája 1847-ben. Később Kraszna-megye főispánja.; Mathild sz. 1817. (gr. Teleki Ede 1837-től.) 1875-től özv.; Gabriella † 1857 apr. 7.; Franczisca sz. 1845. férj. Szabóné.; Jenő sz. 1844. (neje: Haller Franczisca.) lakik Balázstelkén.; Emmarose. †; Georgine. †; Ödön. †.
* Ilonát csak Nagy Iván említi, sem a családkönyv, sem az Imhoff-féle genealogia nem tud róla.
* Kőváry és Nagy Iván említik, a családkönyv s Imhoff nem.
* Imhoff Borbálát említi elsőszülöttnek.
* Nagy Iván szerint kettő van, egyik Huszár Jószefné, másik Haller Józsefné. Imhoff a köv. sorrendben említi a testvéreket: Krisztina, Ferencz, István, Pál, István, Éva, Anna, Borbála, György, Krisztina.
* A góthai almanach 1878. évf. szerint: Belső-Szolnok m. főispánja.
* Id. Szinnyei József szomoru-jelentő gyüjt. «Gr. H. Krisztina Almássy János elmaradott sz. özv.» hirdeti anyja halálát. A könyvben Johanna áll (két neve lehetett, vagy emez tévedés.) E gyászjelentő szerint 13 gyermeke

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT