A sphragistika az országos kiállításon.

Teljes szövegű keresés

A sphragistika az országos kiállításon.
Elkésve bár, jóval az országos kiállítás után, látnak e sorok napvilágot, de azért azt hiszszük, nem múlta idejét e rövidke közlemény, mely arról ad számot, hogy a modern ipar termékei sorában a csarnokok útvesztője közt egy szerény kis pavillonban még azon tudományok egyike is képviselve volt, melyeknek művelését társulatunk tűzte zászlajára. Értjük ez alatt az árvai uradalom épületében ifj. Kubinyi Miklós által kiállított árvai pecsétgyűjteményt, melylyel kiállítója bebizonyította, hogy e disciplina szerencsés gyakorlati művelői közé tartozik.
E téren neve különben a pecséttan művelői előtt már eddig is ismeretes volt; ismeretessé tette pár évvel ezelőtt kiadott füzete: «Az árvai vár levéltárában őrzött pecsétgyűjtemény szám- és betűrendszerinti jegyzéke. Budapest, 1879. 31 l.» Sajnos azonban, hogy e füzet, bármenynyire tanulságos és érdekes, csak igen szűk körben s igen kevesek előtt ismeretes.
Sem idő, sem hely nem áll rendelkezésünkre, hogy a Kubinyi-féle pecsétgyűjtemény bő megbeszélésébe bocsájtkozzunk; csak néhány fő momentum megvilágítását és megmagyarázását tűzhetjük ki czélunkúl; bár szolgálnának e sorok arra, hogy e becses gyűjteményt idők folytán jobban és biztosabban lehessen értékesíteni.
Ez volt szándéka a gyűjtemény kiállítójának is, miként erre idézett füzete előszavában is czélozott. Másik czéljáról, melyet ugyanott vázolt röviden, szintén csak elismeréssel szólhatunk. Kubinyi ugyanis megjegyzi, hogy ha az ország levéltárosainak valamennyije, vagy legalább egy része, annyi fáradságot venne magánk, hogy a gondjára bízott levéltárak iratainak függő vagy rányomott pecsétjeit jegyzékbe venné, vagy esetleg a pecsétek körvonalait papirra vetné, a szaktudomány végtelen sokat nyerhetne ez által.
Kubinyi e fáradságot tetézte azzal, hogy az általa kiállított s említett füzetében könnyebb 39áttekintés czéljából szigorú korrendbe szedett és levéltári jelzéssel ellátott czímeres pecséteknek főbb vonalait egy külön füzetben híven az eredetihez, tollrajzokban összeállította.
Legrégibb és legelső czímerűl a sorozatban a Kornitz-család pecsétjét látjuk. A rajta előforduló czímer-alak a szemlélőt valóban kétségben hagyja; a szakember pedig kalmárjegynek (Handelszeichen) vagy házi jelvénynek (Hausmarke) tarthatná azt. – Legyen elég arról a következőket elmondanunk: A czímer-alak abban egy felfordított asztal, még pedig ezüst asztal vörös mezőben; a hozzátartozó sisak-dísz, mely itt hiányzik, azonban ugyanazon gyűjteményben a Kornitzi Sobek család 1601-iki czímeres pecsétjén látható, egy kinövő férfi-törzs, régi szláv öltözetben, levágott karokkal. Foszlányok: vörös-ezüst.
A Kornitz, Sobek, Guretzky családok – mint közös törzsből eredők – ugyanazt a czímert viselik, csakhogy a két utóbbinál az arany, a mi az elsőnél ezüst. A Sobek (Szobek-nek is írva néha) báróknak egy régibb czímerében az asztal egyenesen áll s rajta gyümölcs látható; a férfi alak levágott karjain pedig világosan kivehetők a vérnyomok. Ehhez a kartalan emberhez, valamint az asztalhoz is érdekes családi és czímer-rege fűződik.* Ezt a czímert megtaláljuk a sziléziai czímeres könyvekben is, jelesen a troppauiak III. kötetében 1486–1522. évekből. Ledebur «Adelslexikon der preussischen Monarchie» czímű művében (I. 464. l.) hibásan írja le a czímert.
* L. ezt a bécsi «Adler» heraldikai folyóiratban. Nr. 5, 1871. I. 50 l.
A mi a családot illeti, Kornitzi Szobek Dávid Henrik birodalmi báró az 1655-iki törvények 119-ik szakaszában kapta a magyar indigenatust. A család különben ekkor már rég óta lakott Magyarországon s már a XVI. században részesűlt királyi adományokban.
A pecsétek sorozatában 6. sz. alatt egy Szerdahelyi (de Serdahele) Dersffy-ét látjuk 1574-ből. Ez ősrégi kihalt családnak czímerét e pecséten látjuk legelőször teljesen és helyesen ábrázolva, habár természetesen a színjelzést sajnosan nélkülöznünk kell. Paizs-alak: liliom; sisakdísz: kiemelkedő oroszlán felemelt első lábaival a paizs liliomát tartva. Az eddig közzétett Dersffy-czímereket mind meseszerűeknek kell nyilvánítanunk; ez az első hiteles ábrázolás. Egyébként, ha sikerülne az eredeti, ép, helyes Dersffy-czímert megismernünk, ezzel egy más kérdés megoldásához is közelebb jutnánk; s ez a Dersffy és a Petri Derss, hasonlóképen kihalt családoknak közös eredete, melyet több történetíró ismételve hangoztatott. A nélkül, hogy itt ennek fejtegetésébe bocsájtkoznám, csak azt említem föl, hogy a Petri Dersseknek a XV. századból való czímeres levelét a leleszi convent levéltárában őrzik; ezen azonban a család czímeréül kék mezőben két papagáj látható, tehát merőben különböző czímer-alak a Szerdahelyi Dersffy-ekétől.
A 11. számú egy Homonnai Drugeth pecsétje. Kevés kihalt családunk van, mely a legrégibb időktől kezdve egész elenyésztéig szakadatlan sorban oly gazdag czímer-repertoriumot tudna felmutatni, mint e kiváló, oly nagy szerepet játszott család. A XIV. századdal kezdődő sorozat egy szak-kiadványban nem sokára napvilágot látand. S mily gazdag e sorozat, kezdve a dr. Hampel József tagtársunk által ismertetett olaszországi Drugo sírkövektől, melyeken a család ősi czímere előfordúl, majd egy gyönyörű lovas pecsét, s végezve az újabb kor Drugeth-czímerein. Ez utóbbiak – hogy röviden érintsük a kérdést – a paizs felosztásában eltéréseket mutatnak. Hogy a színek azon XVII. századi czímerben, mely az ungvári congregatio albumába festve látható, eltérők azon Drugeth-czímerétől, melyet folyóíratunk (1885. 84. l.) közzétett, nem ront a dolgon, valamint az előjövő sisakdísz-változatok sem. Azt hisszük, kis utánajárással e kérdésnek is megtaláljuk pontos megfejtését. Mindenesetre nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy régibb időkben úgy a színeket, mint az ékítményeket gyakorta változtatták, még pedig szántszándékkal oly czélból, hogy az egyes vonalakat egymástól szembeszökőleg megkülönböztessék; sőt vannak esetek, mikor hasonló czélból magát a fő paizs-alakot is változás alá vetették.
A 14. sz. pecséten a következő czímer-alakot látjuk: alsókar egy félholdtól és hatágú csillagtól kisért görbe kardot tartva. Ezt az 1597. évből való pecsétet a leírás a Meskó családénak tünteti föl. Meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy az nem a Felső-Kubinyi Meskóké; mert a családnak nemesi, valamint a Meskó altábornagy érdemeiért a század elején báróságra emelt, azóta kihalt ága* más czímerrel élt és él. Ugyancsak megint más czímer az, melyet a férfiágban kihalt Enyiczkei báró Meskók viseltek, miként ezt úgy Nagy Iván alapvető munkája, valamint egy emlékoszlop Perényben (Abaujmegye) föltünteti. Mindenesetre feltünő, hogy úgy a Felső-Kubinyi, mint az Enyiczkei Meskó családok, noha eredetük – ha jól tudjuk – közös törzsre vihető vissza, egymástól teljesen, még legkisebb részleteikben is eltérő czímerrel éltek. A mi azonban az árvai gyűjtemény Meskó pecsétjét illeti, az az egy bizonyos, hogy ennél valami tévedésnek kell lenni s hogy az éppen nem azé a családé, melyének mondatik.
* Az altábornagy czímeres sírköve a kőszegi temetőben látható.
40A 78. sz. pecsét egy Thúryé, mely két oszlopszerűen állított rákot (skorpiót?) tüntet föl, az elsőt ollójával lefelé. E czímeren kívül még három teljesen különböző Thúry-czímert ismerek, eredeti armálisok adataiból.
A 87. sz. alatt egy Koháry pecsétjét látjuk. Czímer-alak: kardos oroszlány. Herczegségre emeltetésekor is megtartá a család előbbi czímerét. A színeket a budapesti egyetemi könyvtárban őrzött Marianus confraternitás 1723-iki albumába festett czímer mutatja.
A 89. számú egy Karcsay pecsétje 1605-ből. E czímert a Századok egy régibb füzete tévesen tulajdonította az Osgyáni Bakos családnak.
A 102. sz. egy Péch-ujfalusi Péchy-nek pecsétje 1606-ból. Czímer-alak a családnak ismeretes, repülésre kész hollója, melyet itt fönt jobbról egy balrafordult félhold, lent balról egy hatágú csillag kísér. A czímerben előjövő vörös gerenda itt hiányzik.
A 106-ik számú 1606-iki Bánffy-pecsét pajzsalakja sas, e kezdő betűkkel G. B. D. A. (Hihetőleg Georgius Bánffy De Alsó-Lindva.) Az Alsó-Lindvai Bánffyak czímerökben növő fajdot, a Losonczi Bánffyak növő griffet viselnek. Ezenfelül volt még egy Thallóczi Bánffy és egy Nagy-Mihályi Bánffy család; ezeknek czímeréről hiányzanak közelebbi adatok; de gyanítható, hogy az utóbbi kihalt család czímerében két seregély volt. Egyébként a kezdőbetűk leginkább az első helyen említett Bánffyakra utalnak s a czímer-alak – a sas – is legközelebb áll a fajdhoz; az eltérést könnyen a pecsétmetsző hibájáúl lehetvén felróni.
A 108. sz. alatti 1606-iki pecsét Rákóczi Györgyé. A teljes köriratú pecsét czímer-alakja hajlott kar görbe kardot tartva. Eddig két különböző Rákóczi-családot és két egymástól teljesen elütő Rákóczi czímert ismerünk; mindkettőt közli Nagy Iván említett munkájában. Ezek egészen eltérők a most leírttól, melynek megoldását adatok hiányában máskorra kell halasztanunk.
A 130. sz. alatt egy Mágócsy pecsétjét látjuk 1607-ből. A jelenleg első ízben közzétett czímer Mágocsy Ferencz nagy szerepet játszott beregi főispáné, kinek pecsétjével ellátott íratok Ungmegye levéltárában is őriztetnek. A czímer felső részében látható három torony már most biztosan konstatálható; azonban még mindig kétséges, mit ábrázol az alsó részben levő három tárgy. Lehet három edény; azonban a fenmaradt pecsétek e része nincs tisztán kinyomva, s így bizton meg nem állapítható.
A 138. számú 1607-ből való pecsét Bocatius János eddig ismeretlen nejének czímerét ábrázolja. E kiváló férfiú czímerét az Ungarische Revue m. évi október-novemberi füzetében ismertettem úgy, a mint azt a mármaros-szigeti lycaeum könyvtárában őrzött Liber amicorum czímű kézíratban találtam, a színek jelzése nélkűl; később Sváby Frigyes tagtársunktól megkaptam a lőcsei városi levéltárban őrzött eredeti czímeres-levél hű másolatát, s így a híres férfiú czímerével minden tekintetben tisztában volnánk. Itt azonban nem Bocatius, hanem nejének czímerével van dolgunk, kinek neve és családja eddig úgy látszik ismeretlen, mert sem Nagy Iván, sem pedig a szorgalmas és lelkiismeretes Dr. Tóth nem említik. Most ismeretes levén a nő czímere, egy lépéssel közelebb jutunk a czélhoz, és reményünk van, hogy a heraldika segítségével ismét megfejthetünk egy eddig megoldatlan kérdést; a mint bizton hisszük, hogy a Dürer-kérdés eddig még kellőkép meg nem világított oldalára idővel szintén a heraldika segítségével fogunk fényt deríteni.
Bocatius nejének czímerében egy, két rózsával megrakott dült gerendát látunk, melyet kívülről egy lépő oroszlány kisér. Sisak-dísz: szarvak közt egy liliom. E czímer egészen megegyezik az Eperjesi Bels (Belsy vagy Belsiusnak is írva) családéval, melyet Bels János, Bocatius kortársa, 1557-iki armálissal kapott; ennek eredetije a szepesmegyei levéltárban van. Ha tehát Bocatius neje a saját és nem esetleg más pecsétjét használta, a mely körülményről a heraldikusnak soha sem szabad megfeledkeznie, úgy a heraldika segítségével nagy valószínűség szerint constatálni lehet, hogy a nagy diplomata Bocatiusnak neje Eperjesi Bels leány volt.
Ez utóbbi mellett a czímeren kívül még több körülmény is szól. Bocatius, ki czímerét később kapta, mint a Bels-ek, 1557 után, czímerébe felvétette a Bels-czímer liliomát mint sisakdíszt; ez akkoriban és később is igen szokásos eljárás volt, melylyel mintegy a házastársak egymáshoz való viszonyukat akarták jelképezni. Ez összeköttetés mellett szól az is, hogy Bocatius (ki 1549-ben született) és Bels kortársak voltak, mind a ketten diplomatiai küldetésekben vettek részt a törököknél; ugyanazon, később pedig szomszédos megyékben laktak; Bocatius, mielőtt Kassára került volna, Eperjesen tanárkodott, a Belsek pedig Sárosmegye családjai közé tartoztak. Szóval a czímeren kívül egyéb körülmények is valószínűvé teszik e házasságot.
A 151. sz. czímeres pecsét 1608-ból Barkóczyénak mondatik; a czímer rajta három farkasfog. Ez semmi esetre sern lehet Barkóczy-czímer; ismét tévedés lehet a dologban, t. i. hogy a szóban forgó Barkóczy más pecsétnyomójával pecsételt.
A 180. sz. 1611-iki pecsét Almási Pál váczi püspöké. E püspök nem származott az ismeretes Zsadányi Almássy családból, hanem inkább a Hyro alias Almássy-akból való, kik 1593-ban kapták czímeröket; armálisukat az Abauj-Torna-megyei 41levéltár őrzi. Általában eddig öt különböző származású és czímerű Almássy családot ismerünk.
A 197. sz. alatt egy oly pecsétet látunk, melynek tulajdonosa megnevezve nincs. Ez Balásffy Tamás czímere, ki 1603-ban bosniai püspök, majd 1621-ben váczivá lett és 1634-ben máj. 10-én mint pécsi püspök és pozsonyi nagyprépost halt meg.*
* Történelmi Tár I. 206.
A 208. alatti 1614-iki pecsét tulajdonosáúl egy Alvinczy van megnevezve. A czímer azonban, mely szigorúan véve alig tartható czímerképnek, semmi esetre sem a Borbereki Alvinczyaké; lehet, hogy más hasonnevű családé, minő Erdélyben több virágzott; de általában bajosan lehet az egészet czímernek tartani.
A 211. sz. 1614-iki pecsét egy Várday-é. Hogy a régi történelmünkben szerepet vitt Várday vagy Kis-Várday kihalt család czímere voltaképen ugyanaz, a mi a velök egy eredetű Somlyai Báthoryaké és Buthkayaké, rég óta ismeretes. E példány azonban a legelső szépen, élesen kinyomott Kis-Várday pecsét. A paizs-alak eredetileg három, a paizs bal széléből kinyúló ezüst keskeny ék, vörös mezőben. Várday Katalin azonban már három természetes alakú ezüst farkasfogat használt czímerűl vörös mezőben; ez oly varians, melyet a Báthory és Buthkay czímereknél is gyakorta látunk. A «Trophaeum domus Estorasianae» szerint, melyet nagy megbízhatatlansága daczára sem lehet a heraldikusnak tökéletesen figyelmen kívül hagynia, a Kis-Várdayaknak joguk volt czímerüket a sárkányrend jelvényével is övezniök.
A 229. sz. alatt egy Károlyi-pecsét van közölve 1620-ból. Czímer-alak: hármas halmon egy repülésre kész sas, fölemelt jobb lábában szívet tartva. Ez a későbbi complikált Károlyi-czímernek eredeti legrégibb alkatrésze. Megjegyzendő, hogy a Károlyiakkal egy eredetű Csomaközyek, kiknek igen sok pecsétje található az Ibrányi család jenkei (Ungmegye) levéltárában, teljesen ugyanazt a czímert viselték, mint az imént leírt törzs-czímer. Sajátszerű, hogy az előbbiekkel szintén egy törzsből eredő Bagossyaknak czímere egészen más; úgy látszik, hogy ez utóbbiak czímere önkényes változtatásnak volt alávetve.
A 230-ik számú 1624-iki pecsét egy Illavay-é (helyesebben Illovay). A «Lászlóffy olim Laczkovich» család 1615-ben czímert kapván, később az Illovay nevet vette föl; czímerében pedig kék mezőben egy hármas halmon álló kétfarkú oroszlány van, mely fölemelt jobb első lábában három fehér rózsát tart; sisakdísz: az imént leírt oroszlány növő helyzetben. A czímer színeit az eredeti armálisból vettük.
Azt hiszem az elmondottak eléggé igazolják és bizonyítják az árvai pecsétgyűjtemény érdekes voltát, s mindenesetre bőven megérdemlik e pár sort, melyet egyes darabjainak ismertetésére szántunk.
CSERGHEŐ GÉZA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT