Magyarország czímertára.
93Magyarország czímertára.
Kiadja Altenburger G. és Rumbold B. Szövegét írja Tagányi Károly. 4r. Budapest 1880-tól. (1–6. füzet.)
A függetlenségi eszmék, melyek a legújabb kor kezdetén egész Közép-Európában a tudományok és irodalom újabb renaissanceját teremtik meg, hazánkban is új életre pezsdítették a tudás közlésének minden élemét. A nemzeti nyelv és szépirodalom terén Kazinczyval, a történetírás terén talán Prayval és Katonával kezdődik ez – újjá születés. – Azóta a nemzeti és hazafiúi érzület ébren tartásának hatalmas tényezőjévé vált a történelem. Irodalma majdnem egy század óta, különösen pedig az utolsó évtizedekben meglepő virágzásnak örvend. Rendszeres, philosophiai és tételes művelése azonban ma már megkivánja, hogy segéd tudományai is egy színvonalon míveltessenek vele. Az anyatudomány szülőit és gyermekeit is kebelére akarja ölelni. A historia segéd tudományai közül az archaeologia volt a legelső, mely ez új epochában önállóan lépett föl. A diplomatika, heraldika és sphragistika, egypár alapvető munkán kivül a multban s ugyan annyi kisebb értekezésen és czikken kívül még mindig várja rendszeres önállósítását.
Heraldikánkra nézve megvannak a kedvező auspiciumok nemcsak e folyóirat és társulat megalakulásában és a készülő félben lévő nagy magyar heraldikában, hanem a nemzet közérzületében is, mely őseitől reá maradt jelvényeihez, családja czímereihez ma is, daczára a modern társadalmi eszmék nagy hódításának, ernyedetlen hévvel ragaszkodik.
Ily körülmények között «Magyarország czímertárának» kiadása, – mely már előzetes hirdetésében kijelenti, hogy ha a közhatóságok czímereinek ezen gyűjteménye kedvezően fogadtatik a közönség által; azt nem sokára a magyar családok, teljes czímertára fogja követni: – csakis a legnagyobb nyereségnek tekintendő irodalmunkra nézve.
«Czélunk, – mondják a czímertár szerkesztői előszavukban, – kézikönyvet adni olvasóink kezébe, melyben összegyűjtve találhassák a hatósági czímereket. Habár azonban csakis a czímertani kritika által igazolt pecsétek és érmek szolgálnak erre nézve forrásaink gyanánt, mégis munkánknak úgy szemléleti, mint magyarázó részében csak annyit nyujtunk, a mennyi a megértésre éppen mellőzhetlen. Ez okból tehát, ha az illető pecsét és érem vagy a kor általános gyarlósága, vagy csak éppen a festő és vésnök ügyetlensége miatt hibásan lett ábrázolva: akkor azt – a hol lehet – szigorúan a czímertani szabályoknak megfelelőleg állítjuk helyre. A szöveg pedig a legszükségesebb történeti adatokat és a czímer pontos leírását tartalmazza. A mű alapanyagát Altenburger Gusztáv által tizenhat éven át gyűjtött czímrek és pecsétek képezik, melyek hiteles adatokon alapulnak, milyenek: a függő királyi pecséteken és érméken található czímerek másolatai, czímer adományozási oklevelek, a törvényhatóságok által beküldött hiteles leírások és pecsétlenyomatok, s végűl az e szakba vágó munkák és műemlékek másolatai.
Az egész mű három főrészre oszlik:
Az I. rész, vagyis kötet tartalma három alosztályt foglal magában következőleg:
I. osztály.
1. A magyar országos czímer.
2. A társországok czímerei.
3. A hajdani tartományok czímerei.
4. A magyar állami czímer.
II. osztály. A vármegyék és területek.
1. A fennálló megyék czímerei.
2. A hajdani megyék s szab. kerületek czímerei.
3. A dalmát területek czímerei.
III osztály. A városok.
1. A szab. kir. városok czímerei.
2. A rendezett tanácsú városok czímerei.
II. rész. A mezővárosok czímerei és pecsétjei.
III. rész. A nevezetesebb községek czímerei és pecsétjei.
Az első rész III. osztálya magában öleli a szab. kir. városok czímereit, korszakok és betűrend szerint, azon megjegyzéssel, hogy a birodalmi főváros és részeinek, valamint a társországok fővárosainak czímerei az első táblákon ábrázoltatnak, melyek után a többiek betűrendben következnek. Továbbá azon, csak névleg szab. kir. városok is felvétettek a sorrendbe, melyek az 1876-ik évi XX. törvényczikk szerint a rendezett tanácsú városok közé soroltattak, úgyszintén a törvényhatósági joggal felruházott városok is a szab. kir. városok közzé vétettek fel.
A mezővárosokat illetőleg az országos statisztikai hivatal által 1878-ban kiadott helynévtárban felsoroltaknak jelvényei közöltetnek, részint czímer, részint pecsétalakban, nevüknél betűrendet használva.
Minthogy pedig eddig az összes mezővárosok és községek pecsétei megszerezhetők nem valának, az utóbb érkezők egy másik, szintén betű szerinti sorrendben fognak felvétetni.
A községek jelvényei leginkább pecsétalakban ábrázoltatnák, s czímerek csak ott közöltetnék, hol azok teljesen kifejlődött alakban fordulnak elő.»
Terv szerint az egész mű 15 füzetben 150 táblán 1500 czímert fog tartalmazni. Eddigelé hat füzet jelent meg. Mint látjuk tehát, a hazai heraldikai irodalomban eddigelé páratlan nagyszabású munkával állunk szemközt; melynek eddig megjelent részében kiadó és szerkesztő beváltották igéretüket. Dugonics «A Magyaroknak uradalmaik». 94Palma «Heraldicae Reg. Hung. Specimen Vindobonae 1766», Podhraczky József «Értekezései Magyarország czímere eredetéről», Nagy Iván adatai a magyar czímertanhoz, Pray munkája és a «Cerographia Hungariae», részben mindannyian kisebbek, jó részben pedig már túlhaladott álláspontokat foglalnak el. Mindezeket pótolni van hivatva «Magyarország czímertára».
A «Bevezetés» a czímertan legelemibb szabályait adja elő sajnos rövidséggel, az író keze úgy látszik meg volt kötve a terjedelemre nézve a kiadók által. Pedig kár, mert talán erre a részre lett volna közönségünknek legnagyobb szüksége; majdnem ugyanez áll mindjárt az első részre, hol a magyar országos czímer tárgyaltatik. Bemutatja itt a szöveg irója a II. Endre, IV. Béla, Bajor Otto, Zsigmond, I. Ulászló és Mária Terézia alatt használt magyar országos czímereket. Itt bár első sorban említi Imre királynak 1202-ik évi pecsétjén előforduló országos czímert, melyen a szalagok vagy pólyák először fordulnak elő, rajzban mégis éppen ezt nem közölheti. Csak rövid, a hat országos czímerhez mindössze más fél lapnyi magyarázó szöveget fűzhet. Nincs alkalma a nem-szakközönségnek a magyar országos czímer fejlődését a maga folytonosságában megismerni. Krónikák és historiai források alapján nem hall semmit sem a turulról, nem eleget a kettős keresztről és a nyolcz pólyáról. Kimondja ugyan a szöveg írója, hogy ezeknek semmi közük hazánk négy nagyobb folyójához, mint nincsen a három halom összeköttetésben a Tátra, Fátra és Mátrával. Elmondja, hogy a II. Endre 1222-ik évi arany pecsétjén a nyolcz pólya közül négyen hét oroszlán látható, s hogy a legalsóban «a pajzsívek összeszorulása okozta technikai akadály miatt – csak egy oroszlán látható». – Itt azonban nem fűzi tovább fejtegetéseit, mintha az a pajzs nem éppen tervszerűleg lett volna akként alakítva és nem «technikai akadály miatt», mintha az a hét oroszlán nem is jelenthetné a hét magyar gyökeres nemzetséget.
Bemutatja ugyan a IV. Béla királynak függő pecsétjén látható czímert, melyen a kettős kereszt először fordul elő háromszögletű pajzsban, – de nem említi, hogy ugyancsak a kettős kereszt minden valószinűség szerint mint állami czímer már Szent-István érmein előfordul.*
Weszerle, Érmészeti táblái. I. tábla, 10. szám. – Végh Ödön, A nyugoti és keleti érmészet befolyása Magyarország érmészetére 11. lap. – Ivánfi Ede, A magyar birodalom czímerei 19. lap.
A magyar állami czímerek fejezetében közli a Zsigmond, I. Ulászló, V. László, I. Mátyás, II. Ulászló és Mária Terézia és V. Ferdinánd alatt használatban volt összetett állami czímereket. Kár, hogy az Albert király által 1438-ban és Ulászló által 1491-ben használt czímerek ez ismertetésben már helyet nem nyertek.
A társországok czímerei között ott vannak Erdély nemzetségi és fejedelemségi czímerei; Szlavonia, Horvátország, Dalmátország és Fiume, a tartományok czímerei közül pedig Ráma, Bosznia, Szerbia, Ráczország, Kis és Nagy Bolgárország, Kis és Nagy Oláhország, Cumánia, Moldva, Galiczia, Lengyel Galiczia és Lodoméria czímerei.
A megyei pecsétek és czímerekről szólván érdekesen rajzolja azok fejlődését: «A várrendszer, ugymond, a tatárjárás után rohamosan indult hanyatlásnak, míg végre az utolsó Árpád ivadéka alatt a már megizmosodott megye vette át szerepét s vele nagyrészt tisztségeit. A várispán tehát ezentúl főispánná, az udvarispán alispánná, a megye pedig vármegyévé lőn; a megye kiadványai pedig az alispán és a négy szolgabíró neve alatt történnek, ők hitelesítik azokat saját czímeres pecsétjükkel. A pecsételés oly módon történt, hogy vagy egy sorban, elől az alispánnal, nyomták pecsétjüket az oklevélnek hátára, zárlatára és később aljára; vagy pedig négyszög formára s ilyenkor a középen volt az alispáné. Sokáig ment ez így. Látnivaló, hogy századok kellettek a megye autonomiájának oda fejlődéséhez, hogy egységének érzete egyetlen közös jelben, közös czímerben nyerjen kifejezést. Az első ilyen czímer 1498-ban fordul elő, midőn II. Ulászló király különös kegyelemképen, Somogy megyének oklevélileg megyei czímert adományoz, hogy azt pecsétjére vésetvén, kiadványain alkalmazza. A megye azonban a régi szokáshoz a XVI. század közepéig ragaszkodott, új czímerét csak fontosabb s «Nos Universitas Nobilium» kikezdésű oklevelein használta. A megyei czímer példája meglevén, lehet, hogy az más megyékben is kezdett terjedni; mert arról az egyről biztos tudomásunk van, hogy Sáros vármegyének 1515. és 1517. évi két különböző tisztikara által kiadott oklevelein, az alispáni pecséten nemcsak egy és ugyanazon czímer van, de sőt az, a megyének mai czímerével is majd mindenben egyezik. De a többi megyében egyre dívott a régi pecsételés; mely az oklevelek hitelének szempontjából igen terhes s bizonytalan volt, mert a tisztikar rövid időközönkint változott. Ezen nehézségnek az 1550. évi pozsonyi országgyülés törvényeinek 62-ik czikke vette elejét, azt határozván, hogy minden megyének, a somogyiak példájára, a király adománya utján, ezentúl saját czímere s pecsétje legyen, mely az alispánok, szolgabirák és esküdtek által lepecsételt ládában őriztessék, a honnan csakis megvegyülés alkalmával vétessék ki és használtassék. A törvénynek gyorsan lőn foganatja, több megye még abban az évben kért és kapott czímert; de 95a régi szokás sem pusztult el sok helyt, csak módosult. Igy Szepes megye, noha már czímerrel bírt, levelezésnél azt a módot használta, hogy a megye nevét – Sepusium – négy részre osztván, azt 4 külön pecsétnyomóra vésette, s így pecsételt; néha köralakban, máskor egy sorban. Ezt a módot találjuk Marmaros és Ugocsánál, sőt Szathmármegyében az még 1673-ban is dívott. Hovatovább azonban, minden megye külön önálló czímerre tett szert, melynek sokféle, néha találós motivumok szolgáltak alapul, p. o. hagyomány (mint Nyitrának), természeti productumok, olykor a főbb megyei birtokos családok czímerei. A megyék fejlődésében az azt ért csapások, czímereikre is voltak kihatással; p. o. a híres ónodi gyülés azon határozata, mely Thúróczot kitörlé a megyék sorából, pecsétjének megsemmisítését is elrendelte. De különösen két korszakról emlékszik a történelem, melyben a megyei rendszer teljes eltörlését tervezték. Előbb egy reformer, utóbb egy reakczionárius. Nem lehet e helyen czélunk elbeszélni a reformernek, II. József császárnak erről szóló intézkedéseit: itt csak éppen a megyei czímereknek azok folytán szenvedett változását adjuk elő. Ezen változásra Csanád, Csongrád és Békés megyéknek egyesítése adott alkalmat. Teleki gróf, Nagyvárad kerületi kir. biztos, ki az egyesítés foganatosításával lőn megbizva, jelentést tett az udvari kanczelláriának, melyben, mivel most már az egyesített megyének egy pecséttel kell bírnia, azt javasolta, hogy a három megye czímere egyesíttessék, középen Ő Felsége nevének kezdőbetűivel. Midőn ennek hírét vette a császár, kapott az alkalmon, s híven nagyralátó czentralisztikus törekvéseihez, 1786. april 24-én sajátkezűleg írta a kanczellária fogalmazványára azon nevezetes rendeletét, hogy ezentúl minden megye pecsétjén a szokott köriraton belűl csakis az ország czímerét viselje; s már azon évben majd minden megye kénytelen volt olyat használni. Ezen ujítás is osztozott a császár más reformjainak sorsában, s 1790. év január havában a rendek sürgetésére eltörültetett. A másik kor, a Bach-uralomé, sokkal élénkebb olvasóink emlékében, semhogy arra reflectálnánk, csak azt kell említenünk, hogy a megyei czímer mellőztetvén, a kétfejű sas volt használatban. Az alkotmányos aerával az is megszünt, s attól kezdve a megyei czímerek csak a legújabb megye-rendezés alkalmával mentek át némi változáson nehány megye egyesítésénél.»
A megyei czímereknél is mindenesetre hálás dolog lett volna, úgy mint a szab. kir. városokénál oly elismerésre méltó figyelemmel tette a szerkesztőség, – nemcsak a jelenlegi, hanem a hol van vagy volt, a régibb czímert is bemutatni, hogy heraldikai motivumainknak annyira tanulságos képe így annál teljesebb legyen. Így például az országos levéltárban őrzött adólajstromokon az 1596-ik évből Borsodvármegyének egy a jelenlegitől igen sokban különböző czímere, illetőleg pecsétje látható, mely nem lett volna érdektelen e munka keretében sem.
A «Magyarországi Czímertár» műnyelvére nézve Deák Farkassal* együtt nekünk is van megjegyzésünk. Van pedig nekünk is arra a «mancsos» keresztre, mely országunk czímerében látható. Deák Farkasnak igazsága van, de nagy hevében maga is félre érti, a mit be akar bizonyítani. Teljesen bebizonyítja, hogy a mi országos czímereinkben levő kereszt apostoli kereszt és nem mancsos kereszt vagy Tatzenkreuz. Pedig ezt bizonyítani nem volt semmi szükség, mert hiszen azt a czímertár szerzője is mondja. Hanem hát a dolog úgy áll, hogy a Tatzenkreuz is, ha van ilyen, a horgony kereszt is, meg mindenféle végű kereszt lehet egyszersmind apostoli kereszt. Lévén az a kereszt azért apostoli, mert kettős és nem azért, mert ágainak vége ilyen vagy olyan. Különben Deák Farkas maga is beismeri, hogy nem érti mi az a «mancs». – Így azután természetes, hogy nem érti, mit akar a czímertár írója a mancs szóval. – Az a medve talpát jelenti mindenütt széles Magyarországon, daczára hogy nincsen benne az akadémia által kiadott «Nagy Szótárban». Keresztünkre pedig azért vonatkoztatható, mert a medve mancsa szakasztott olyan figurákat hagy maga után a hóban vagy nedves földben, mint a minő a mi keresztünk végein lévő hármasan kanyarított lóherlevél-idom. – Ezzel csak a dolog fölvilágosításához akartam járulni. Mindamellett azonban, hogy értem azt a mancsot, e helyen nem helyeslem; hogy a midőn keresztünket tisztán és jogosan sőt történethíven apostoli keresztnek nevezhetjük, akkor egy egészen elvont tulajdonságától adjunk annak egy teljesen szokatlan nevet.
Századok 1880. évf. 765. lap
Ily nagyobb szabásu s előre megállapított rendszerek alapján készülő műnél minden tekintetben előnyös, ha az anyag irodalma önállóan csoportosítva előre bocsájtatik. Különösen könnyü leendett az a jelen esetben, a hol hiszen éppen heraldikai irodalmunk olyan könnyen elősorolható. Igaz ugyan, hogy szerző bent a szövegben pontosan után jegyzi, hogy honnan merít; de ez csak zavarja az áttekintést és öszhangot.
A kiállításra nézve Buschmann és Haberkorn műintézetei megfelelnek a támasztott igényeknek, a nyomatok, a mennyiben az zinkographiáktól várható, világosak és tiszták. Hanem azért meg nem tagadhatjuk magunktól, hogy e helyen is óhajunknak adjunk kifejezést. És ez az, hogy mi színnyomatokban szerettük volna e nagyszabású 96nagy gonddal, költséggel és fáradsággal kiállított művet megjelenve látni. Ma a hol csak lehet, vissza adják czímerészeti műveknél a színeket eredetben. S van elég műintézetünk, mely azt előállítani képes. – Igaz ugyan, hogy a pontos színjelzés (Schraffirung), melylyel a Czímertár ábrái kezelve vannak, a tudás szempontjában teljesen kielégítő, de hiába még sincsen azoknak az a közvetlen élénk hatásuk mint amúgy volna.
Végűl a mi a szöveg irójának Tagányi Károlynak tagadhatatlan érdemeit illeti, elismeréssel kell adóznunk a szorgalom és kitartás iránt, melylyel a fárasztó munkát végzi, midőn a rendelkezésére bocsájtott nyers czímer-anyaghoz a történelmi s egyéb adatokat minden segély nélkül egyedűl szerzi be és dolgozza fel. Tárgyát s annak segéd tudományait alaposan ismeri, szakértő czímerész és jó historikus. Stylja tiszta világos, magyaros, s a mi fő: könnyen érthető.
Reménylve az ügybarátok, különösen historikusaink támogatását, – hisszük, hogy a minden tekintetben hézagot és szükséget pótló kitünő vállalat teljes egészében meg fog jelenhetni.
Sz. W.
