Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. Első közlemény.
Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke.
Első közlemény.
Első közlemény.
(A magyar és erdélyi udvari kanczelláriák felállításáig.)
Az 1690. és 1691. előtti időből, azaz addig míg a két udvari kanczelláriát föl nem állították, a herczegi, grófi, bárói, honossági és nemeslevelek hivatalos fogalmazványaiból csak igen kevés maradt reánk. Se meg nem tartották, sem a királyi könyvekbe nem igtatták, s így esik aztán, hogy – nem is számítva mennyi elveszett belőlük! – a mondott korból – főleg magyar részen – csak a feleknek adott eredeti példányok után lehet egyedül pótolni a hiányt. Ezt czéloztam e jegyzékkel, melyben 1690. s Erdélyre nézve 1691-ig valamennyi az országos levéltár külömböző gyűjteményeiben szétszórt ilynemű oklevél elé lesz sorolva. Ezeken kívül czélszerűnek véltem, teljesség okáért még azokat is fölvenni ide, melyek némely megyék s a káptalani s conventi hiteles helyeknek ugyanott őrzött elenchusaiban s jelentéseiben voltak találhatók. Ha ezzel némi rendszertelenséget követtem is el, amennyiben sok megyének elenchusa ott nincs meg, több elenchusnak pedig rossz indexe miatt hasznát nem vehettem, mégis az első lépés meg van téve, hogy az ilynemű oklevelek mentűl teljesebben összegyűjtessenek első sorban a nagy közönség javára, melynek szolgálatába állni társulatunk is kötelességének ismerte. Mellőztem hát minden tudományos, minden jogi szempontot s a nyilvánvaló nemesleveleken kívül ide vettem még az 1690 előtt kelt nemesi bizonyítványokat s nemesítéseket is, de kihagytam a jegyzékből az úgynevezett «exemptió»-kat, «manumissió»-kat vagy «egyházi nemességet» melyek országos nemességet amúgy sem adhattak. A jegyzékben fölsorolt oklevelek aztán az illető helyen vagy eredetben, vagy átiratban, vagy különféle másolatokban, s vagy eredeti vagy pedig a Liber Regiusba igtatott fogalmazványban őriztetnek. Teljesség végett még az efféle ügyekben kelt folyamodványokat s ajánlatokat is fölhasználtam; mert ezek hátára rendszerint az elintézés (indorsata) is reá van vezetve. Az okleveleknek mindezen minőségbeli külömbözéseit sehol sem tüntettem föl, a miért szolgáljon mentségeműl az anyagnak szertelen nagysága, a többi hiányokért pedig még ezenkívül az anyag difformitásai is. Hogy lehessen ott dologbeli egyöntetűségről szó, hol például a Liber Regiusban sok helyt csak az adományos neve s az adomány kelte van bevezetve. Sok nemeslevélben czímer egyáltalában nincs is említve, vagy csak azt írják abban róla, hogy az az oklevél homlokára (in capite) van kiföstve, persze az eredeti példányon, a mi nincs kezünknél. 85Az indigenákkal pedig többnyire úgy vagyunk; hogy hacsak nevük nem teljesen idegen hangzású vagy származásuk fölemlítve nincsen, nem tudjuk mint magyar avagy mint indigéna kapott-e nemességet? sőt némelyiknek nemeslevelét – bár az ilyet éppen azért nem vehettem föl – németűl állították ki, főleg Lipót császár korából, noha nemességét a birodalom «minden provinciá»-jára érvényesen magyar előnévvel kapta.
Ily nehézségekkel szemben, az egyöntetűség megőrzése végett jegyzékemben csak a legszükségesebbekre szorítkoztam. Betűrendben fölvettem minden nemességet, honosságot vagy főuri rangot nyert egyén nevét, utánna az évet, melyben adományát kapta s végűl a helyet, a hol az arról kiadott oklevél található. Ha ugyanazt az adományt többen kapták, mindegyiknek neve az illető betű alatt külön-külön van fölsorolva, de az azon alkalommal ilyetén jogot nyert nőknek neveit mindenütt mellőztem, mert törvényeink értelmében e jog őket csak személyükre, törvényes utódaikra nézve s nem egyszersmind családjukat illette meg. Valamennyi névnek írásában használhatóság végett a mai írásmódot követtem, csak lényegesebb külömbség esetén tettem zárjelbe a régi nevet is, de nagyobb kétség esetén az illető betű alatt mind a két nevet egymásra való hívatkozással soroltam elő. Ezt követtem ott is, ha valaki két nevet használt s csak egy «alias»-t szúrván közébök. Egy másik «latinismus»-t sem kerűlhettem el, midőn az előneveket mindenütt «de»-vel teszem ki, hogy a betűrendet meg ne zavarják.
Legyen szabad még kifejeznem abbeli óhajomat is, vajha folyóiratunknak t. munkatársai jegyzékemet a muzeumi, megyei s más levéltárak nemesleveleinek közlésével mentül teljesebbé tehetnék, főleg ha egyik-másik e kiegészítést a Bécsben őrzött eredeti «Liber Regius»-ból eszközölné, melynek az országos levéltár csak két rendbeli másolatát bírja; egyikét – az itten «Arm. I.»-el jelzettet – Mária Terézia hitelesítette, a másikat pedig – a jegyzékben «No» jelzetűt – a kamara részére a XVII. század elején kezdték lemásolni.
