Folytatása a régi monostornak. – Virágzása, majd hanyatlása. – Egyik házfőnökének vértanui halála. – Egyházi drágaságaiban utolsó nyoma s emléke.
Rendes konvetté alakulását a rend történetirója 1531-re teszi, de már maga e tény amellett szól, hogy régebb idő óta létezett. Midőn 447pedig olvassuk, hogy a pápa 1409-ben Maróthi János macsói bánnak, ki akkoron Gyulát birta, hatalmat ad, hogy a Gyula tartozékát képező Vári községben Szent-Ferencz rendjének egy «más» konventjét is felállithassa, ebből világos, hogy e rendnek Maróthi uradalmában már akkor létezett egy konventje s valószinüleg Gyulán.
E konvent mintegy folytatását képezé az elenyészett gyulai, valószinüleg apátsági monostornak, s ugyanannak helyén állhatott. E hely azonban még eddig nem volt biztosan meghatározható; csak az bizonyos, hogy a ferenczesek, rendjök szokása szerént, kész városba költözének be s idetelepitésökkel Gyula birtokosának is, mint kegyuroknak, az volt szándéka, hogy általok a város lakóinak lelki vezéreket s alkalmas tanitókat adjon.
Hogy pedig e klastrom csakugyan egyike volt régi nemzetségi monostorainknak, igazolja ama körülmény, hogy midőn az utolsó Hunyady leánya s özvegye itt kiszenvedtek, drága hamvaikat nem vitték sem a Frangepánok tengerparti sirboltjába, sem Vajda-Hunyadra, hanem a gyulai klastrom egyházában temették el.
Különben e klastrom történeteiből csak keveset tudhatunk. 1452-ben itt a rend tartományi gyülést tartott, mely Becheni Mihályt, Kapisztranói János kortársát s barátját választotta meg tartományi főnöknek.
A gyulai klastrom tehát a XV-ik század közepén virágzott s hanyatlása, mely az 1531-iki uj szervezést tette szükségessé, csak jóval később, a mohácsi vész napjaiban következhetett be. Erre azonban csakhamar ismét megizmosodott; 1533-ban ujra itt tartá a rend tartományi gyülését, mely alkalommal Nagochi Mártont tartományi főnöknek választák, Zylai Benedeket titkárnak, Thárnoki, Kopácsi, Szegedi és Bakó atyákat pedig definitoroknak. E nevek tulajdonosai közől egyik-másik lehetett a gyulai klastrom tagja is s neveik tanuskodnak nemzetiségökről.
Tagjai közől határozottan csak egyet ismerünk: Szegedi Tamást, 448ki itt házfőnök volt, de akit, midőn innet, ugy látszik, szülőföldére, Szegedre átment, a törökök negyedmagával együtt lefejeztek 1552 augusztus 16-án.
Evvel a gyulai klastromra is elérkeztek a szenvedések, sőt a pusztulás napjai. 1556-ban ők is, mint váradi testvéreik, tehát, ugy látszik, közös elhatározással, az ecsedi várba szálliták becsesebb s nélkülözhető egyházi szereiket, melyekből több mint egy félszázados gondviseletlenség, sőt pusztitás után is még tiz darab oltárteritő, kazula és palást megvolt, ezek között két kazula és egy palást nehéz selyemből, drágakövekkel kirakva. A kazulák egyikére a szent kereszt volt himezve, felette a fiait önvérével tápláló pelikánnal, alatta Szűz-Mária és Evangelista-Szent-János között az ur Jézussal, legalul pedig Szent-Péter és Pál apostolok. Egy másik s harmadik kazula szintén himes munkában a kinszenvedés jeleneteit tüntette fel. Nemcsak hazai vallásosságunknak, hanem magasabb műveltségünknek is ugyanannyi emlékei ezek, mert az eféle műdarabok akkor még nem készültek gyárilag, hanem itthon műveltebb, sokszor főrangu hölgyeink sajátkezüleg dolgoztak rajtok s ajándékképen nagy öröm, vagy nagy bú emlékéül adták az egyházaknak.
1556-on innen a gyulai klastrom eltünik. Mikor lett laktalanná s pusztult el? arra eddiglen nincs adat. A körülmények arra mutatnak, hogy emlékszerü egyházaink egyike pusztult el vele.