II.
II.
SZENT-LÁSZLÓ KIRÁLY A SZENT JOBB TISZTELETÉRE MONOSTORT ÉPIT. – A MONOSTOR HELYE, ELNEVEZÉSE, EREKLYETARTÓJA, VÉDSZENTJE, ELSŐ APÁTJA. – A SZENT JOBB NYILVÁNOS TISZTELETE.
Váradtól éjszaknak, a Berettyó jobb partján szelid halmok lánczolata vonul végig. E halmok egyikének lábainál, Adorján vára romjainak közelében szerény község vonja meg magát, de melynek neve fényes történeti emlék. E község Szent-Jobb s nevével hiven jelöli a helyet, hová Merkurius első királyunk dicsőséges szent jobbját hozá s ahol azt három évig titokban tartotta. Ekkor országa nagyjainak kiséretében megjelent ott Szent-Lászó király s letette ama monostor alapjait, melynek hivatása volt, hogy a szent jobbot őrizze s vidékén a keresztény művelődés s az állami rend megszilárdulását elősegitse.
Alapitványa helyéül nem a völgyet, hanem a völgy felett emelkedő halmok egyikét választá, nevezetesen azt, mely ma is temetőnek használtatik.* Választására mindenesetre elhatározó befolyással volt ama körülmény, hogy a monostort a Szent-Benedek-rend számára épité, s e rend tagjai mintegy szabályszerűleg halmok s hegyek magaslatain telepedtek meg.* Fenn a hegyen pedig a természetnek egy szép tüneménye jelölte meg a monostor helyét. Ott ugyanis egy gazdag kutforrás 321buzog, mely vizével ugy a monostort, mint annak nélkülözhetetlen halastavát bőven ellátni igérkezett. E forrás lefolyásának bal partján emelkedett fel a monostor.*
BOMBARDI: Topographia M. R. Hungarice. 580. l. azt állitja, hogy «Abbatia S. Jobi Berettyónem ad amnem, eius ćdes quandam pervetustć Arcis speciem retinet vallis, sudibusque prćtensa.» de ez tévedés, mint arról e munkában még bővebben lesz alkalmunk meggyőződni.
«Bernardus valles, colles Benedictus amabat,
Oppida Franciscus, magnas Ignatius urbes.» Tudniillik Szent-Bernát a cisterciták alapitója: völgyeket, Szent-Benedek magaslatokat, Szent-Ferencz községeket, Szent-Ignácz városokat választott szerzetének lakhelyéül.
E forrás ma is megvan s mint századok előtt, folyton adja üditő italát, de bár Szent-Jobb községében a hagyomány nem szakadt meg vagy legalább nem kellett volna megszakadnia, mert a török foglalás előtt élt lakosainak Balog, Fodor, Lakatos, Oláh, Pap, Rácz nevü utódai élnek ma is; mindamellett ama forrás jelenleg «török-kút» nevet visel, jeléül annak, hogy az uj viszonyokba már a második emberi nemzedék annyira beleéli magát, mintha azok mindig tartottak volna.
Épületéről csupán annyit találunk feljegyezve, hogy egészen fából épült,* mely tudósitás mig egyrészt igazolja, hogy a faépitkezés ama korban még a jelentékenyebb alkotásoknál is divatozott, másrészt a monostor keletkezésének idejére biztosabb világosságot derit. Hartvick előadása szerént ugyanis Szent-Jobbon már első királyunk ereklyéjének odahozatala előtt állott monostor;* de ha állott, akkor mire való volt Szent-László faépitkezése, melyet hogy maga a szent király is csak ideglenesnek, ugynevezett szükségleti egyháznak tartott, mutatja azon intézkedése, hogy még életében gondoskodott egy más, állandó kőmonostor épitéséről.* Ennélfogva biztosabb elfogadnunk magának a szent-jobbi monostornak már idézett tudósitását, mely csak egy monostort emlit s annak épitőjéül Szent-László királyt tünteti fel.
«Idem Sanctus Rex (Ladislaus) in eodem loco, ubi ipsam Dextram repererat, fieri fecit Monasterium ligneum.» SIMON M.: Supplenentum. 93. l.
«Mercurius .... integram viri dei manum .... secum, nemine scienie ad monasterium, quod rex suo regimini commendaverat ... deportavit. Ibi .... post fundatores ipsius cśnobii conscios fecit, ad ultimum .... regis ad notitiam perduxit.» Szent-István legendája. 23. fej. A ritkitott helyek is mutatják, hogy Hartvick szavait betű szerénti értelemben venni nem lehet.
Lásd alább. – Hogy Hartvick, ki Szent-István sirjának felnyitása után egy negyed századdal, tehát a szent-jobbi konventnek már fennállása korában járt hazánkban, – e kor viszonyait az egy negyed század előtti időre ruházza, mutatja azon előadása is, hogy Merkurius 1083 előtti monostorát nemzetséginek tünteti fel, s mindemellett azt mondja, hogy Merkurius e monostor kormányát a királytól (Szent-László) nyerte: «quod rex suo regimini commendaverat». M. FLORIÁN: 69. l.
Nem érdektelen ama másik kérdés is, hogy a terület, melyen Szent-László a monostort felállitá, miféle birtok volt: királyi-e vagy pedig nemzetségi? erre azonban határozott feleletet nem adnak történeti 322emlékeink. De mert nemzetségeink birtokjoga már a honfoglalás óta annyira kizárólagos vala, hogy abba az egy hűtlenség esetén kivül a király sem avatkozhatott, s mert a szent jobbi monostor megalapitásánál a terület megvétele vagy cseréléséről szó sincs, s maga a szent király intéz, rendez mindent: alig kételkedhetünk, hogy annak területe királyi birtok volt már azelőtt is, valamint azután századokon át a monostor, mint királyi, királyaink kegyurasága alatt tünik fel.
Monostoraink szervezésénél azonban legjelentékenyebb cselekmény volt azok tulajdonképeni megalapitása, vagyis az alapitó oklevél kiadása által jövőjök biztositása. Szent-László szintén adott uj monostora számára ily alapitó oklevelet, de az alig egy negyed század mulva a lángok martaléka lett. Tartalmának fővonásairól mégis maradt reánk tudósitás, mely szerént a szent király gondoskodott mindarról, amire a monostornak szüksége vala, nagyobb számmal rendelvén számára falvakat, jobbágyokat s ezekhez adá még Szalacs és Szatmár városok vámját is.*
«cui (Monasterio) etiam prćdia et cćtera necessaria, atque populum ad officium Ecclesić pertinentem ordinavit, cum cćteris (certis?) tributis de Zoloch et de Zathmár, ac aliis pruventibus.» SIMON M: Supplementum. 93. l.
Eközben nem feledkezett meg a monostor tulajdonképeni alapjáról, a szent kézről sem, s kétségkivül Szent-László volt az, ki mig a monostort épitteté, a szent jobb számára az egyház ős szokása szerént ereklyetartót is készittetett.
Az ereklyéket mintegy a VIII-ik század óta már nemcsak az oltár asztalába zárták, hanem az oltárok felett közszemlére is kitették, sőt nevezetesebb események alkalmával ünnepélyesen körül is hordozák érkező királyok, főpapok elé, hadjáratokba, béke- és szövetségkötésekhez, koronázásokhoz vivék, eskütételekhez előhozák. Igy történt, hogy az ereklyék e különféle, uj alkalmazásánál fogva különféle ereklyetartók keletkeztek, de amelyek mindig egyenlők voltak abban, hogy a legnemesebb anyagokból, legtöbbször aranyból, ezüstből s művészi faragványokkal vagy vésetekkel, zománczczal és festvényekkel vagy drágakövek- és gyöngyökkel diszitve készültek s valóságos műkincseket képezének.
Az ereklyetartók e különféle nemei közt legérdekesebbek azok, melyek az emberi test főbb részeit, a fejet, mellet, kezeket, karokat 323állitják elő aszerént, amint ezen testrészek egyikét vagy másikát foglalják magukban. Ezek közől ismét, már tárgyunknál fogva is, a kézalaku ereklyetartók érdekelnek leginkább minket.
Ezek szintén nemes érczből, vagy legalább gazdagon megaranyozott s drágakövekkel kirakott rézlemezekből készültek s az emberi kezet vagy egészen, válltól kezdve, vagy pedig csak részben állíták elő vagy nyitott tenyérrel vagy pedig áldásra emelt három ujjal, olykor ismét a kéz markába helyezett s az illető szentre vonatkozó valamely tárgygyal. De ezen, már nemes anyaguk s művészi kidolgozásuk által is értékes érczkarok legfőbb becsét az ereklye képezé, melyet a kar belsejében helyeztek el, de a tenyérre, ujjra vagy magára a karra kristályüveget alkalmaztak, melyen át, mint egy kis ablakon a kézbe rejtett ereklyét látni lehetett.
Hogy az ilyen ereklyetartók régóta és nagy számmal divatoztak, azt számos adat és emlék bizonyitja. Magának a prágai székesegyháznak a XIV-ik században nem kevesebb, mint huszonkét darab kézereklyetartója volt; Kölnben, Aachenben maig is vannak ily példányok.*
IPOLYI A: Magyar ereklyék. 5–7. és 48–50. ll.
Ilyen kézalaku s ezüstből vagy épen aranyból készült ereklyetartó volt az, melybe Szent-László király a szent jobbot foglaltatá. Maga az ereklyetartó nem maradt reánk, történeti forrásaink sem emlitik; létezését mégis kétségtelenné teszi részént a hazai szokás, amennyiben Szent-László király mindkét karját is ily ereklyetartóban őrzé a váradi székesegyház, részént a szent-jobbi monostor régi pecsétjei, melyek mindenikén könyökénél meghajlott, ujjaival felfelé emelkedő s áldást adó kéznek alakja látható.* Kétségkivül azon ereklyetartó képe, mely a szent jobbot magában foglalta.
Lásd alább a pecsétek rajzait.
Maga a monostor Szent-István király ezen ereklyéjéről «Szent-Jobb» vagy régiesen «Szent-Jogh»-nak neveztetett* s csupán a Váradi regestrum nevezi «Berettyói»-nak.* Egyháza azonban bár első apostoli 324királyunk szentté avattatása után az ő áldott kezének őrizetére épült, mégsem Szent-István király tiszteletére szentelteték fel, hanem Szűz-Máriának, kinek oltalmába Szent-István hazánkat felajánlotta.*
«Monasterium Sancti Regis Stephani de Zenth-Jogh.» – «Jogh» nem egyéb, mint a mai «jobb» = jobbkéz szavunk régi alakja s ellenkezője a bal, balog szónak. Igy a tatrosi codexben: «Ne tudja a te balod, mit teszen a te jogod»,vagy «megfeszejtettek ő vele két tolvajok, egyik jog felől, másik bal felől».
«Petrus curialis comes de Berucyo.» «Abhas de Berucio.» «Botha de Beruchyou.» Váradi regestrum. 68. 166. oklevelek. – Szokás Szent-Jobb nevét Berekis vagy Berekys-nek is irni, de ez hiba s kétségkivül KERCSELICH B. A: Historia Calh. Eccl. Zagrabiensis. I. 127. lapjának közleménye nyomán kapott lábra. A «Berekis» nem egyéb, mint a régi iratok «Berek-io» vagy «Beruc-yo»-jának hibás olvasása, az utolsó a betüt s-nek nevezvén. Különben is, mig Berekisnek semmi értelme nincs nyelvünkön, és csak önkényesen lehet azt Berekes- vagy Berkesre magyarázni: a mai Berettyóról tudjuk, hogy az a régies Berek-jó = Berek-folyótól származik. HUNFALVY P.: Magyarország ethnographiája. 380. s köv. ll. Eszerént Szent-Jobbnak állitólagos eredeti neve, a Berekjó, tulajdonképen nem a községnek, hanem a mellette elvonuló folyónak neve s ettől ment át a monostorra épen ugy, mint más monostorokat is gyakran neveztek el folyóktól.
«Monasterium ligneum (tehát nem csupán egyházat, mint PRAY véli: Dissertatio de S. Dextera. 25. l.) in honorem B. V. M. in eodem loco fundavit ac ex suis .... nicis Prćdiis dotavit.» KERCSEFICH: i. h. – A jelenség, hogy az uj monostor nem Szent-Istvánt nyeri védszentjéül, még leginkább szólhatna amellett, hogy Szent-László épitkezése előtt csakugyan állt ott egyház a bold. Szűz tiszteletére.
Az igy megalapitott monostor kormányára Szent-László a már többször említett Merkuriust helyezte, mint apátot vagy régiesen apát-úrt, s midőn a monostor teljesen készen állt, püspökök s országa nagyjai kiséretében ismét megjelent ott, hogy az uj apátot s rendtársait a monostor birtokába bevezesse, Szent-István dicsőséges jobbját pedig az egyház uj oltárára helyezvén, országa nagyjaival s kicsinyeivel együtt nyilván tisztelhesse.
E tisztelet nyomán indultak azután a későbbi századok nemzedékei és még ma is, hosszu nyolczszáz év után minden évben ünnepélyesen, zászlókkal s énekszóval megjelennek ott hazánkfiai, hogy tiszteljék a helyet, melyet Szent-István kezének ott létével, Szent-László pedig kezének alkotásával megszentelt.
