I.
I.
A SZERZETESRENDEK MŰKÖDÉSE. – AZ EREKLYÉK A KERESZTÉNY ISTENI TISZTELETNÉL. – SZENT-ISTVÁN KIRÁLY JOBB KEZÉNEK EREKLYÉJE. – MERKURIUS ŐR-KANONOK. – MERKURIUS A SZENT JOBBOT BIHARMEGYÉBE HOZZA.
A SZERZETESRENDEK életének kettős feladata volt: a keresztény tökéletesség eszményét lehetőleg megközelitő, eleven példában állitani a népek szemei elé, s az emberiség koronként felmerűlő szükségeit legnagyobb önfeláldozással is kielégiteni.
Nemzetünknek, hogy az eltünt húnok s avarok sorsára ne jusson, s a Duna-Tisza partjain, hová az isteni gondviselés vezérlé, magas hivatásának megfelelhessen, – mulhatatlanul szüksége volt arra, hogy leghatalmasabb szomszédjai, a nyugati nemzetek keresztény műveltségét átvegye, s ezáltal szellemi, tehát a legnemesebb rokonságba lépjen velök. Eme nemzeti szükség kielégitésében szent királyaink legbuzgóbb munkatársai a Szent-Benedek-rend szerzetesei valának. Várad közelében épen akkor keletkezett egy monostoruk, midőn Szent-László a váradi püspökség első alapjainak letételével foglalkozott és ez a berettyói vagy szent-jobbi monostor vala.
Keletkezése, mint ős intézményeink legtöbbjéé, a legendák s krónikák távol derengő fényénél homályosan s csak körvonalaiban tünik fel; történetének biztosabb szálai első apostoli királyunk szentté avatásának tényével függnek össze. Ez alkalommal (1083. év) felnyiták Szent-István közel félszázados sirját, hogy lepleit, melyekbe öltöztetve volt, megujitsák, és szent ereklyéit nemzete, sőt most már a keresztény világ tiszteletének kitegyék. De ez ereklyék még más tekintetben is kiváló figyelem s érdeklődés tárgyai valának.
318A szentek sirjának s ereklyéinek a keresztény isteni tiszteletben nagy fontossága van; nélkülök nincs keresztény oltár s áldozat. Szent-István királynak s hittérítőinek kétségkivül sok gondot adott az ereklyék megszerzése, mert hazánkban szentek sirjai akkor nem valának, a római uralom idejéből származottakat rég elsepervén a népvándorlások hullámai. Első egyházaink oltárai számára tehát a messze külföldről kellett szerezni ereklyéket a sürübben nyilatkozó szükséglet szerént nagyobb és nagyobb fáradsággal és költséggel. Most végre, Szent-István sirjának megnyitásakor itt volt az alkalom, hogy oltáraink magának hazánknak földéből nyerjenek ereklye-kincseket, reánk nézve kétszerte becseset: szentet és magyart.
Annál nagyobb volt tehát a megdöbbenés, midőn a szent király sirját megnyitva, annak «dicsőséges jobbját» nem találták sehol.
Ez eseményről az idegen, de egykoru Hartvick regensburgi püspök tudósitásán kivül más feljegyzések is szólanak, melyek a szent jobb eltünésének módját egymástól eltéröleg adják ugyan elő, de abban megegyeznek, hogy e nemzeti kincs egy Merkurius nevü egyházi férfiu birtokába jutott, ki azt Szent-László uj alkotásainak földjére, Biharmegyébe hozta.*
«Illud tantum in fine codicis addere decrevi, quam miro pietatis dei munere diu qućsitus et non inventus annulus cum ipsa beati viri dextera post translationis eius triennium est manifestatus. Monachus quidam nomine mercurius, qui in ordine clericatus thesauri perpetuć virginis custos fuerat, etiam per amorem cślestis patrić sćculo renunciaverat, ipsa hora, qua turaulus fuerat apertus, ne quid sanctarum reliquiarum raperetur, redargutione regali procul inde est remotus. Cui tristi vultu in choro residenti iuvenis quidam alhis vestibus vestitus pannum involutum tradidit, dicens: Hćc tibi committo servanda, cum tempus fuerit manifestanda. Post corapletionem officii sacri, monachus in angule domus pannum expandit, integramque viri dei manum cum annulo mirifici operis cernens expavit, atque secum, nemine sciente ad monasterium, quod rex suo regimini commendaverat, tempus a iuvene sibi prćdictum a christo prćstolaturus, deportavit.» ÉRDY I.: Szent-István első magyar király életirata Hartvik szerint. 23. fejezet. – BONFINI: Rerum Ungaricarum Decades. II. I. 215. l. – Legujabban és leghelyesebben M. FLORIANUS: Vita Sanctorum Stephani Regis et Emerici Ducis. 68. l.
Merkurius nevének idegenszerü hangzása mellett is magyar származásu volt az előkelő Katapán nemzetségből, mely utóbb Egernek is egy főpásztort adott. Életének első szaka, mint a róla fenmaradt gyér 319adatok sejtetik, eléggé fényes és zajos volt, élvezte a családi élet örömeit is; de később, mint az a középkor embereinél épen nem vala ritka eset, lemondva a világról, az egyházi rendbe lépett s a székesfejérvári főegyháznál őr-kanonokságot nyert. És ez életének további folyásánál fogva figyelemre méltó körülmény, mert ez állásában rá volt bizva Szent-István sirja is, melynek hű és lelkiismeretes gondjaviselésére esküvel kőtelezte magát.
De számtalanszor megtörtént a középkorban az is, hogy amint a szerzetesek soraiból gyakran jeles főpapok váltak ki, ugy főpapjaink közől nem egy klastromba vagy épen remeteségbe vonult. Merkurius is, elhagyva kitünő kanonoki állását, a szerzetesi életre szánta el magát s ekkor vehette fel a Merkurius nevet. Mikor történt ez? Szent-István király sirjának felnyitása előtt-e vagy után? annak meghatározásában nem egyeznek meg történeti forrásaink. Hartvick püspök idézett előadása szerént Merkurius már a szent jobb átvételekor szerzetes volt; ellenben egy másik, szintén tekintélyes tudósitás, mely magából a szentjobbi monostor levéltárából származik, szóval sem emliti, hogy Merkurius már 1083 előtt szerzetes lett volna.*
Anno millesimo septuagesimo octavo Sanctus Rex Ladislaus Regni sui anno septimo (tehát kétségtelenül MLXXXIII állt az eredeti okiratban s ez évszámot a másoló hibája változtatta MLXXVIII-ra), quando scilicet revelata fuit Dextera Sancti Regis Stephani, alias furtim de membris eiusdem per Mercurium scilicet Patrem Catapani Albensis Praepositi, sed postea Archi-Abbatem huius loci ablata.» SIMON MÁTÉ: Supplementum ad dissertationem Georgii Pray de Dextera S. Stephani Regis. 93. l. – KERCSELICH B. A. Hist. Eccl. Zagrab. 127. l.
De emlit egy más körülményt, melyről ismét Hartvick hallgat, hogy tudniillik a szent jobb orzás következtében tünt volna el a sirból. Ily vád gyakran hangzott s nem mindig alaptalanul ama korban, midőn az ereklyék, Szent-István jobbjánál sokkalta igénytelenebbek is, nemcsak jámbor szerzetesek, hanem fejedelmi férfiak vágyainak is tárgyát képezék és igy az idézett tudósitás, magában véve, nem hihetetlen, de kétségessé teszi ama részlete, mely a merénylet elkövetésével épen azt vádolja, ki a szent király sirjának hű őrizetére esküvel kötelezte magát.
Vajjon e vád nem inkább csak ama kor békételenségét s ámulatát tükrözi vissza ama váratlan eseményen, melyet különben megfejteni nem tudott, hogy tudniillik a drága ereklye az ország fővárosa helyett 320egy félreeső, ismeretlen vidéknek jutott? az bizonyos, hogy Szent-László ily nagy nemzeti kincset ismeretlen vagy épen méltatlan férfiutól mindenesetre visszavesz vala; ehelyett azonban a szent jobb Biharba hozatalán nemcsak megnyugszik, hanem annak állandó itt maradásáról királyi bőkezűséggel is gondoskodik.
