XLVI. Bardóczszék felső része.
XLVI. Bardóczszék felső része.
Száldobos. E falu néveredete. Bardócz néveredete. Azon ház, hol Benkő József született. Bardócz régi harangja. Füle régi temploma, harangja. Volál nevü régi falu. Kiálj bércze. A fülei vashámor. Dobó régi elpusztult falu, ennek temploma, kápolnája; e kápolna hitregéje. Az itten tartott búcsuk, sokadalmak. Csipán mezeje. Fejedelem asztala. Fülei havasok. Az utolsó bölény. Medvevadászat.
Olaszteleken felül a Kormosnak nyilt tere szűkebb völgygyé szorul. E völgyszorulat nyugati oldalán a Bakilás alatt fekszik Száldobos, szemben véle a balparton Bardócz.
Száldobos néveredetének is sokféle értelmezésére találunk; Kállay* azt mondja, hogy Száldobosan laktak régen azon dobosok, kik vész idején a vidék népét összedobolták.
A ns. székely nemz. ered. 141 lap.
Benkő József azt szent Sebaldus-tól származtatja. Megint más névszármaztatás az, hogy a Fülén felül feküdt Dobó nevü falut a tatárok feldulván, annak lakó ideszálltak le, s innen a Szálldobó név, melyhez könnyen hozá nőhetett a vég s betü. Az idetelepült dobóiak utódai még ma is tudomásával birnak eldődeik egykori ott laktának; az ősfaluból elhozott edényeket, butorokat, s más eszközöket ma is szent ereklyeként őrizik, s csak a mult évben békélett el a Dániel család a Dobóból szármozattokkal egy pert, melyet ezek a Dobóhoz tartozott erdők és kaszálók felett folytattak. Ez ugyan kétségtelenné teszi azt, hogy a feldult Dobó lakói Száldobosra huzódtak; de hogy már ekkor, sőt az előtt sokkal meg volt Száldobos, arra adatot találhatunk a pápai dézmák regestrumában, hol Zaldubus néven, már mint 1332-ben létező falu és önálló egyházmegye van bejegyezve* és ekként Dobó leköltözött lakói csak szaporitották a száldobosi lakosok számát.
A 681-ik lapon ekként találjuk bejegyezve: Josephus sac. de Zaldubus solv. 2-ban. ant. Zaldubus a sepsi archidiaconatusba van beosztva.
A szemben levő Bardócz nevét legtöbben Bardócz nevü székely őstől, Benkő párducztól származtatja. Abból, hogy a vidéket e falu nevéről nevezték el, azt kell következtetünk, hogy ez Bardócz széknek legrégibb, s egykor legtekintélyesebb helysége volt. Bardócz 1332-ben Bardach, 1334-ben Wardach néven jön elő a pápai dézmák regestrumában*.
668-ik lapon a sepsi archidiaconatushoz sorozott helységek közt találjuk igy bejegyezve: Ladislaus sacerdos de villa Bardach solv. 1. gros. A 741-ik lapon: Ladislaus sac. de Wardach solv. 7 obulos. Ez utóbbi az olasz dézmaszedők ferditése lehet.
Régebben Száldobos filiája s csak 1705-ben lesz önálló megyévé, azért temploma uj, de van egy régi harangja, melyen még szakértők által is olvashatlan és észlelhetlen jegyek jönnek elő.
A bardóczi papi lakban született 1740-ben dec. 20-án (mint maga Spec. Tranjae-ban megjegyezte) Benkő József jeles történészünk, kinek atyja Benkő Mihály bardóczi reformatus lelkész volt. Benkő köszhasznu élete megérdemli azt, hogy tisztelettel közelitsük meg a helyet, hol bölcsőjét ringaták. A tisztelet és hazafias elismerés adóját lerovandó, melléklem Benkő születési házának képét, melyek első része ugyan uj, de hátulsó része még akkor is állott, midőn Benkő Mihály itt lelkészkedett*.
Benkő József életét, nemzeti történetünk e hasznos munkásának üdvárasztó hatáskörét, e munka III-ik kötetében Közép-Ajta leirásánál, – hol müködött, s hol hamvai nyugosznak – tüzetesebben fogom tárgyalni.
BENKŐ JÓZSEF SZÜLETÉSHÁZA BARDÓCZON.
Bardócztól negyedórára a már egészen összeszükülő Kormos völgyében fekszik Bardóczszék utolsó faluja Füle, melynek lakói a borda készitésről hiresek.
Benkő e falu nevét onnan szármoztatja, hogy az ugy fekszik a Kormos völgyének felső szögletében, mint egy fül.
Fülének nincs nevezetessége templomán kivül, mely bár a későbbi ujitások által egészen elidomtalanittatott, egyes töredékeiből még is rá lehet ismerni az átmeneti korszak tisztes épületére. Ily kormutatók e templomnak megmaradt ajtai. A déli oldalon lévő kapu, körtető és horony tagozatu béllettel, és körives nyilattal bir; a torony alatti hátulsó kapu átszelt lóherivvel (platter kleeblatbogen) alakult.
Legsajátságosabb azonban tornyának épitészete, mely bár kivül négyszögü, belül még is nyolczszögüleg van idomitva, sőt még ennél is nevezetesebb az e toronyban lévő második harang, melyen ezen körirat olvasható:
(O REX GLORIE.)
Mondják, hogy a nagyobbik harangon, melyet 1848-ban ágyuöntésre beadtak, szintén ilyen felirat volt, feltehetőleg azon a régi harangokon szokásos O Rex gloriae veni cum pace jelmondatnak, második kiegészitő része, s hihetőleg az évszám körül irva. Különben az évszámot megfejtik magok a betük, melyekről itélve e harang a 14-ik század végén, legkésőbb a 15-ik első tizedében öntetett. Oda utalnak a majuskel betük, melyek alak-szépségre páratlanok. E haranggal egykorunak hiszem a templomot is. Száldobos és Füle közt Volálpataka szakad be balpartilag a Kormosba. E völgyben feküdt régen Volál nevü falu, melyet a tatárok feldulván, lakói Száldoboson és Fülén telepedtek le. A hol e falu feküdt, még most is látszanak a pinczehelyek, s a helyet most is Faluhelynek nevezik. Volál Füle filiája volt. Füle felett egy hegyet Kiálj-nak hivnak, a hagyomány szerént azért, hogy midőn Fülén isteni tiszteletre harangoztak, egy ember mindég kiállott e hegyre, s bekiáltott Volálba, hogy templomba jőjenek.
A falutól 10 percznyire van a Kormos völgyében regényesen fekvő fülei vashámor rendszeresen épült bányatelepével. Ott vannak azon roppant hámorok, öntődék, zúzdák, melyek rémes zajjal töltik el a vidéket, s melyek évenként 20,000 mázsa nyers vasat, 7000 mázsa öntvényt állitnak elő.
A Fülei olvasztók rajzát mellékelem. E bánya már a forradalom előtt kezelés alatt volt. Cserey, B. Rauber és Boda tulajdona, kiktől 1856-ban a brassai bányász és kohászati részvénytársulat 17,000 forintért vette meg. A vaskövet Száldobosról, Baczonból, és a rákosi szorosból hordják ide, – kőszenet Baróthról.
A FÜLEI VASHÁMOR ERDŐVIDÉKEN.
Mily veszteség a hazára, hogy ezen bánya is, mint a szent keresztbányai és ruspergi nagy jövöjü vasbányák többnyire e hazához idegen s külföldi részvényesekből alakult társulat kezében van; és ezen több millió tőkével rendelkező vállalaton nincsen Isten áldása, mert daczára annak, hogy a kövek érczdusak, hogy az olcsó fa és kőszén* kéz alatt van: mégis minden évben vesztéssel dolgozott. Ennek oka azon lelkiismeretlen kezelésében rejlett, mely a Bach-rendszer alatt a kezelésnek minden nemeibe elharapódzott volt, s a politikai élet köréből áthatott a társadalom minden rétegébe. Azonban az utóbbi években e bányák kezelése erélyesebb s becsületes kezekbe jutván, kezdenek azok kiemelkedni pangásukból s jövedelmezni is.
Baróth közelében egy 4 öl vastag barna széntelepe van a társulatnak.
A bányán felül a völgy egészen összeszorul, s havasias jelleget ölt; mindenfelé százados erdők rengetegei terülnek el a zugó patak partján; csak egy-egy szenet hordó székely lükken ki* e zajtalan magányból; pedig e hely néhány századdal ezelőtt emberek által lakatott; a mostani erdőségek helyén gazdag füvet és gabnát lengetett a Hargitáról elszálló szellő, mert ottan feküdt Dobó helység, melyet a hagyomány szerint a Barcsai Ákost trónra helyezett tatárok dultak fel. Azonban aligha itt tévedés nincsen a korban, mert azon adománylevélben, melyet Bethlen Gábor Dániel Mihálynak 1621-ben a Strasmitzai táborból kiad, más jószágokkal a doboi prediumot is adományozza. Már pedig, hogy Dobó jelentékeny helység volt, kitünik a Dobóból elköltözött, Száldobosra és Fülére szállott utódoknak, – kik még ma is 60 családot tesznek, – a Dániel család ellen 1807-ben meginditott peréből, melyben mint szabad, – el nem adományozható – székelyek, Dobónak Dániel István által elfoglalt területét perelték. Az ezen per eredményezte esketésből, más felmutatott okmányból kitünt, hogy e falu a Kormosba szakadó Gerend patakánál kezdődve, felnyult a Salamás patak beszakadásáig, s igy 70 holdat meghaladó területen volt szétszórva.* Hogy pedig Dobó Barcsai uralma előtt pusztulhatott el, abból is következtethetjük, hogy az I. Rákóczi György által 1635-ben Jun. 13-án Fejérvárról kiadott bardóczszéki privilegiumban*, hol Bardóczszék minden egyes falui előszámláltatnak, Dobó emlitve nincsen.
Jön ki, tünik elő.
Egy per békesség utján dőlt el, a felperes dobóiaknak a falu helyét és bizonyos kiterjedésü erdőt átengedett a Dániel család.
E privilegiumban Bardóczszék Vargyasvidéke név alatt is emlittetik, évenként választott alkirálybirójuk alá rendeltetnek, s kebli, fiuszéken ellátott pereik csak fellebbezés utján vitettek az udvarhelyszéki derékszékre.
A helyet, hol a falu feküdt, most is Faluhelynek hivják, szilva és más gyümölcsfákat lehet ott találni, látszik még most is a Fürészközinek hivott malomárok, és a faluhely felső felénél a Kormoson lévő átjáratot Sugár révének hivják arról, hogy ott, a hagyomány szerint, Sugár János nevü ember lakott hajdan. És látszanak több százados csererdők felfogta oldalokon a szántóföldek mezsgyéi is. De mindezeknél jelentékenyebb és beszélőbb emlékként fennmaradt Dobó templomának, a jobb parti domb egy lonkáján lévő, romja.
E templomból jelentékeny maradványok vannak, polygon záródásu szentélyének, mely 8 lépés hosszu és ily széles, falai még három öl magasságban állanak; az északi oldalhoz támasztott segrestyének azonban csak alapfalai maradtak meg. A 17 lépés hosszu és 11 lépés széles hajónak déli fala még kétöl magasságban szintén fennáll; Körülte kincs keresők által ásott üregek közül magasan felnőtt terebélyes fák féltékenyen takarják e szent romokat, a mely körül uralgó ünnepélyes csendet csak a lenn elfutó folyó zugása, a szemtelen szunyogok boszantó hegyes éneke, egy egy gerlebugás, s a harkályok egyhangu kopogása zavarja. Az itt zajlott az itt munkálkodott, az e magányt népesitett ember eltünt, csak e hallgatag rom beszél lételéről, ezt is eltiporja az idő, s akkor alig fogják tudni, hogy itt népes falu volt egykor, melyet vad pogány törölt el; buzgó keresztyén nép, mely e bérczeket Istennek szentelt templomokkal boritá, nép, mely munka és áhitatban élt e távol hegyzugban, s mégis azt Istene elhagyá, pogány kézre juttatá, mely eltörölte a föld szinéről. A templom, – hol utólszor fohászkodék segély és védelemért – még áll, tulélte az embert, áll, hogy emlék légyen a multból, áll, hogy mult idők eseményeiről regéljen az ide vetődő vándornak, áll, hogy a sors változandóságát eszébe juttassa a föld büszke fiának. Innen 1500 lépésnyire, fenn a völgyet határzó Kápolnabércz tetején a Csipán mezejének nevezett irtás közepén, áll egy amannál jelentékenyebb templomrom, melyet Dobó kápolnájának tartanak. De inkább lehetett ez temploma, amaz pedig kápolnája, 12 öl magas homlokzata egész a fedél tetőig még épen áll, kapunyilatát az omlás ugy kitágitá, hogy eredeti alakját meghatározni nem lehet, a 14 lépés hosszu, 9 lépés széles hajónak oldal falai s tömör oldaltámjai két öl magasságig állanak, a hajó szélességével biró, 10 lépés hoszu, kerek ápsisu szentélynek csak alapfalai látszanak még.
A nyugotnak forditott homlokzat előtt egy, a hajó szélességével birt 10 lépés hosszu toronycsarnoknak látszanak alapfalai. Egy most baróthi keserü József birtokában lévő kéziratban, melyben Rácz Simon jegyzetei is foglalvák, a 99-ik lapon e kápolnáról a van bejegyezve, hogy egy ajtaja feletti felirat szerint e kápolnát 1594-ben épitette Dobai András; egy másik a szentélyen volt felirat szerént 1733-ban kiigazittatták Haller János és Dániel Sofia.
E kápolna körül még más épületnyomok, és a kápolnát körül övezzett kerités vagy templomkastély alapfalai is látszanak, miből arra lehet következtetni, hogy az erőditett védhelye volt a dobóiaknak, és a romok épségéről arra is, hogy a tatárok vagy nem fedezték fel ezen erdő közé rejtett szentélyt, vagy ha felfedezték is, bevenni nem tudták. Épen állott az még a mult század végszakában is; Benkő Dobóra és az egyházra vonatkozólag azt mondja* hogy: Fülén felül esik Dobó nevü hely, holott régen valamikor azon nevü falu volt; most itt van egy elromlott, ismét más épen álló templom s mellette lakóházai a remetéknek (kik hol ketten, hol hárman is vannak), hová is esztendőnként, k. Sz.-János napkor sokfelől jőnek processióval a római valláson lévők. Olyankor sokadalmacska forma is szokott ottan lenni*: És e búcsuk még e század elején is tartották magokat, de a terjeszkedő remeték elüzettek onnan. Harangja 48-ban ágyuvá öntetett, az elhagyatott szentély pedig romba dült s most szenteskedő remeték, áhitatos búcsujárók helyett csak egy-egy éhes medve, vagy prédára leső farkas ólálkodik a szent romok közt, melynek képét mellékelem.
Milkovia 1. k. LXI. és „Filius Posthumus“ czimű kéziratában.
A baróthi anyakönyvbe bekötött régi iráskán van nehány szó Dobóról is feljegyezve, mely szerint egy néma pásztor szavát visszanyervén, épité sz. János tiszteletére e kápolnát. A jegyzet ez: Ad capellam sancti Joannis Btae in Dobó dicitur cuidam muto vincula linguae oves pascenti soluta, apparens eidem senex qui dixit: „In honorem sancti Joannis ibidem capella erigatur“ sic ejusdem muti parends postmodum primo edificavit ex fundamento. Pagus autem Dobo penes fluvium tempore quodam Forgácz járása dictus, desolatus est per praedones et latrones. E jegyzetből azt tudjuk, hogy Forgácz járásakor dullatott fel e falu, de hogy a mikor volt, azt bajos meghatározni, ha csak nem a Báthori Gábor alatti polgárháboru alkalmával, midőn Forgács a fejedelem ellen fegyvert fogott Weiss segitségére jött volt.
DOBÓ KÁPOLNÁJA A FÜLEI ERDŐN.
Ma már a búcsura sereglők szent zsoloszmáít nem viszhangozzák a bérczek, a hivők helyén juhnyáj legelész, s a romokra ült pásztor tilinkója bús dallamot zeng. A vallás költőiségét a természet költészete váltotta fel; istennek emberkéz által emelt temploma összeomlott; de ott van a természetnek nagyobbszerü imaháza, melynek azurkupja az ég, ragyogó csillárja a nap, oltárköve a Hargita, karzata a Mitács és Baróth havasának szépen szinezett sziklaerkélye, kettős tornya pedig az almási barlang két szirt obeliskje; keresztelőmedenczéje a Kormos sziklamedre, tömjénfüstje a hegyeknek égre törő kék párázata, s a bérczek titkokteljes kebléből felszálló pásztortüzek füst oszlopa. A természet ezen nagyszerü imaházában pedig áhítatoskodó az, ki annak szépségét, nagyszerüségét fel tudja fogni, az, ki a teremtőt nagyszerű müveiben dicsőitni képes, az, ki a természet mindenhatóságát átérteni tudja.
Dobón felül a nyugatról letörtető Aranyos pataka mellett egy dombot Fejedelem asztalának hivnak, a hagyomány szerént azért, hogy Bethlen Gábor vadászatok alkalmával ezen kiválóan szép helyen szokott volt pihenni és ebédelni. Ide közel van a Hólyagos borviz, melynek szemgyógyitó hatást tulajdonitnak.
Ezen felül a csiki havasokig felrugó rengeteg erdőségek terülnek el, melyeknek keblében messze felnyulnak a Kormos és mellékfolyóinak kies völgyületei, hol a legmeglepőbb havasi tájak tárulnak fel. A fülei bányaigazgatóság ezen eddig magányos rengetegekbe utat csináltatott, s mivel tüzelőanyagul faszenet használnak, a haszonbérbe vett erdőkben roppant pusztitást visznek végbe, pedig kőszén elég van a vidéken. E havas lakatlan, de azért nincsen egy hegyorma, egy pataka, sőt legkisebb halma is, mely külön elnevezéssel ne birna, és ez elnevezések között a legszebb őshangzatu nevek fordulnak elő, melyeket munkám korlátolt köre nem engedtett összeirnom, legfölebb átmenetileg megemlitem itt a Tihatár sarkát és Póka földjét.
E havasokban roppant sok vad van, régen még bölény is tanyázott itten. E kiveszett fajnak utolsó magányosan orditozó ivadékát itt látták a mult század végén (Benkő Spec. Tran); de ha kipusztult is a fejedelmi kor daliás vadászatainak ezen vadja, van még most is itt sok medve és vaddisznó, s az erdővidéki birtokosság minden őszszel nagyszerü medvevadászatokat szokott rendezni, melyekre távol vidékekről összesereglenek a vadászatkedvelők. Az ős harczias idők ezen férfias időtöltései itt még ősi nagyszerüséggel tartatnak meg. Egész kis tábora a hajtóknak, szakácsoknak, és cselédségnek csődül ide, felpodgyászolt társzekerekkel. Van aztán eszem iszom, s kedélyes vigság, bohóskodás, a magyar vendégszeretet, s társadalmi életnek érdekes vonzó jelenetei, gyönyörű festői csoportozatok a roppant tűz máglyák körül, s mig a vacsora készül, víg poharazás közt mulattató vadászkalandok, élczes történetkék elbeszélései. Egy ily férfias, erőt edző, bátorságot próbáló vadászaton én is jelen voltam s itt beszélték el nékem ezen mulatságos, de megtörtént vadászkalandot.
Ezen vadászatokat a Bach korszakban is meg szokták volt tartani. 1858-ban két német Bezirker is hivatalosan csatlakozott a vadászathoz s előestvéjén roppant dolgokat beszéltek el, hogy ők otthon a Riesengebirgen s isten tudja hol hány medvét ejtettek el. Reggel, midőn a hajtás kezdetét vette, ők egymás közelében foglaltak helyet s biztosság okáért még egy óriási csendőrt is magok mellé állitottak. Egy nagy és gonosz medve, – mely már néhány pásztort megpacskolt, s igy az emberre kapott volt, került a hajtásba, egy vadász sebet ejt rajta, mire a bőszült vad egyenesen a két Bezirkernek ront, egyiket felüti, a másiknak pedig oly barátságosan teszi fejére praczliját, hogy egész fejbőrét lekerekiti, azután pedig testvériesen meg szorongatva, lehengeredett véle az oldalon, hol egy ügyes székelypuskás lelőtte róla s óh, Bach idejebéli igazságszolgáltatás! a hivatalos jelentésben a történet ugy adatott elő, hogy a németről a medvét a hős csendőr lőtte le, pedig az volt első, ki puskáját eldobva a német gyülölő medve elől egy fára menekült, honnan alig tudták a félelem miatt megdermedt hőst levonni. A csendőr még ma is 120 ft évi jutalom dijt kap az államtól a hivatlanok életét megmentett szép lövésért. O tempora, o mores!!!!
