XII. A két Oláhfalu.
XII. A két Oláhfalu.
Oláhfalu, fekvése, tanácsa, kiváltságai, néveredete, lakói, adomák, életmód, ipar, kereskedés, fürészek. A Halaság és Vargyas dugái. Malom-vám. Oláhfalu régi telep. Eredete a hagyomány szerint. Földvári fejedelem halastava a Hüvölgyben. Népnevelés, szokások, népviselet.
Homorodon tul három, a Hargita közül letörtető, egymással párhuzamosan futó patak szeli át az oláhfalvi lázt (fennsik.) Ezek a Csonka vagy Rákos Homorod, a Nagy-Homorod és Vargyas. A két elsőnek bemélyülő völgyteknőjében fekszik a két Oláhfalu, melynek Innenső vagy Kápolnás és tulsó vagy Szentegyházas Oláhfalu-nak neveztetnek, s bár hely itt elég van, a faluk mégis, talán hogy az uralgó szelek ellen a völgy mélyületben fedezve legyenek, sürün épiték házaikat, s azért deszka fedeles házaik messzel felnyulnak a patakok mellett egész a havas aljáig.
E két falu együtt képez egy községet, (1863-ig egy egyházmegyét is, mikor Kápolnás Oláhfalu elvált.) Egy királybiró és 12 senatorból álló tanács kormányozza, e mellett mint kiváltságos hely, teljes önkormányzat, országgyülésre követküldési joggal bir, s pereit egyenesen a királyi tábla és főkormányszékhez fellebezi.
Ezen faluk keletkezéséről nincsenek biztos adataink, de arra igen, hogy 1301-ben az udvarhelyi vártól függő kenezség volt már itten, s ez évben László király rendeli, hogy őket senki más dolgoztatni s itélni ne merje, mint az udvardi várparancsnok. stb.* Ezen rendelvényben is kivétel tétetik az ottan lakó és oda települendő székelyekre nézve, mi mutatja, hogy már akkor is laktak ottan szabad székelyek a kenezség alatti várjobbágyok mellett kik hogy nem voltak oláhok, azt bebizonyitotta okadatokkal Kovács István. (Lásd „Nemz. Társ.” 1831. évf. 167. s köv. lapjain.)
Lásd Udvarhely leirásánál a Csonkavár rovata alatt.
A nemzeti fejedelmek alatt Oláhfalva lakói több kiváltságokat és apró kedvezményeket nyertek. Igy az udvarhelyi várnagyok tulhatalmaskodását tiltja Báthori Kristóf 1589-ben.* Báthori Zsigmond 1589-ben Báthori Istvánnak egy előbbi szabadalom levelére hivatkozva, az oláhfalviakat a disznódézma alól felmenti, s az udvarhelyi várnagynak, Sygler Jánosnak rendeli, hogy az oláhfalviak erdeinek mások általi pusztítását akadályozza meg.* Ezt helyben hagyta Báthori Gábor 1609-ben* s Báthori István korábbi szabadalomlevelére hivatkozva, minden hadi adók, dézmák s közszolgálatok alól kiveszi azért, hogy a tolvajokat és vadakat kiirtva a havason átvivő utat biztosítsák s az ott utazóknak szállást adjanak.
Ezen okmány hiteles másolatban meg van Kemény József gyüjt., eredetiben Oláhfalu levéltárában, kiadatott az udvarhelyi várban és vajda és korlátnoka Sulyok Imre aláirásával 1577. febr. 24-én. Ebben rendeli, hogy hadnagy zabot és hadnagy szénát rajtok ne szedjenek.
Ez is meg van eredetiben az oláhfalvi levéltárban kelt Enyeden a fejedelem és korlátnoka Kovasoczi aláirásával 1589. oct. 23-án.
Ez kelt Fehérváron a fejedelem és korlátnoka Kendi István aláirásával 1609. jul. 21-én meg, van Kemény József kéziratgyüjteményében, és közölve a Nemzeti Társalkodó 1831. évf. I. 189–190. lapján. Itt a fejedelem a Kolozsvárt ez év apr. 26-án tartott országgyülés beleegyezésére hivatkozva, és hivatkozva az előbbi fejedelmek védleveleire is, mindkét Oláhfalu lakóit, kik havasok közt lakva a terméketlen silány helyen csak bajjal élhetnek, minden hadi expeditiók, rendes és rendkivüli adók, tizedek, kilenczedek s minden szolgálmányok alól kiveszi, és mentesiti ugy őket, mint utódaikat, azért hogy e vad helyeken inkább megélhessenek, hogy az ott átutazókat elszállásolják, s őrködve az utakat rablók és vadak ellen biztositsák.
De legkiválóbb kiváltságaikat, a vár hatósága alóli felmentést, s függetlenítést Bethlen Gábortól nyerték, ki 1614-ben minden taxa, dézma, hadiadók, expeditiók alól kiveszi, s csak 1000 deszkának (évenként) Kőhalomba való szállítására kötelezi.* Ugyanezen fejedelem 1618-ban minden eddigi kiváltságaikat helyben hagyja s azon feltét alatt, hogy fejedelmi fürészt építsenek s ahoz évenként 100 tönköt (fatörzs) adjanak, s évenként 2000 deszkát Fejérvárra szállítsanak – kiszélesíti; a szék tisztsége alól kivéve a fejérvári curiától teszi függővé; felhatalmazza egyszersmind, hogy bármely hatóságnak, vagy magányosoknak is, ha jogaikban zavartatnának, fegyveres kézzel is ellenállhassanak.
Meg van eredetiben Oláhfalu levéltárában, kelt Kolozsvártt a fejedélem és korlátnoka Bölöni Gáspár aláírásával 1614-ben máj. 8-kán. Ebben előre bocsátja, hogy kápolnás-oláhfalvi Gothárd Farkas és szentegyházas-oláhfalvi Zeles Lőrincz az oláhfalvi nemesek, primiplusok, pixidariusok és libertinusok s nevezett faluk összes lakóinak nevökben bemutatták nekünk eldődünk Báthori Gábor fejedelemnek pergamentre irt védlevelét, kérvén minket, hogy azt megerősitve, az abban foglalt kiváltságok, szabadalmak élvezetében biztositanók, mit mi nem csak megteszünk, hanem amplificálunk is oly feltét alatt, hogy évenkint Kőhalomba számunkra 1000 szál deszkát szállitsanak stb.
Ugyanebben kimondatott az is, hogy ott senki jobbágyságra ne jusson, s ha valaki polgártársait beadósítva, jobbágygyá akarná tenni, vagy menekülőket (refugiusokat) ily minőségben befogadna, annak javait a község foglalja el, s a faluból számüzessék.
Ezen szabadalmakat megerősíti I. Rákóczy György 1631-ben.*
Ezen okmány meg van az oláhfalvi levéltárban. – Kelt Gyula-Fehérvártt 1631. jun. 25-én a fejedelem és Kovásoczi István korlátnok aláirásával. Előre van bocsátva, hogy András Pál, Gothard Farkas és Elekes György a két Oláhfalu lakosainak nevében előterjeszték boldog emlékü Bethlen Gábor fejedelem védlevelét a fehérvári káptalan hiteles transsumptuma szerint stb., melyet mi átirva helybenhagyunk, megerősitünk stb.
A fejedelmi kiváltságlevelek mellett Oláhfalu előjogait a törvényhozás is beczikkelyezte, ugyanis ott találjuk az 1678-ik év nov. 17-kén Gyula-Fehérváron tartott országgyülés 7-ik czikkében ezen tételt: „Az oláhfalvi és zetelaki privilegiatusok privilegiumokban megtartatnak, mivel a két oláhfalviak és zetelakiak mig privilegium alá nem adták magokat, elébbi boldog emlékezetü fejedelmek szép privilegiumokat adtak nékik, melyekben, hogy megtartassanak – Nagyságod kegyelméből – végeztük.”
Ezen szabadalmak által a bölcs Bethlen Gábor, utódai, s az országgyülés is oda czéloztak, hogy az akkor lakatlan vadont népesítsék, s minél több embert birjanak az oda településre; midőn pedig az oda települtek száma elég nagy volt, akkor az országgyülések meg is szoríták némileg ezen előjogokat, s azért rendeli az Appr. Cons. III. k. 79. T. hogy „A két Oláhfalunak privilegiumok in ea parte abrogáltatott, és hogy a szék törvényével éljenek, imponáltatik.”
A Habsburgházból való uralkodók közül is megerősítette Oláhfalu privilegiumait I. Lipót,* utánna Károly császár is,* de azért csakhamar bekövetkezett a jognyirbálások szomoru korszakának kihatása Oláhfalura is, s már 1711-ben egy kormányszéki rendelet* a szék adójába is bevonta kimondván, hogy: „A pestis annyira szünvén, a szék tisztsége 500 forintot excindáljon Oláhfalura, de naturálékat ne imponáljon semmit.”
Oláhfalunak fenn elősorolt szabadalomleveleit 1700-ban máj. 15-én a királyi tábla átiratván, azokat a két Oláhfalu küldöttei bemutatták I. Lipótnak, ki azokat helybenhagyta és megerősitette. Lipót védlevele kelt Bécsben 1701-ben febr. 9-én, aláiratott az uralkodó és gr. Kálnoky Sámuel korlátnok által. Meg van eredetiben Oláhfalu levéltárában, másolatban a kormányszék levéltárában.
Károly 1724-ben erősiti meg.
Ezen rendelet meg van az udvarhelyszéki levéltárban,
Ez a Rákóczy mozgalom legyőzetését követett azon korban történt, midőn a királyi eskük szentesítette jogok lábbal tiprattak, midőn a legyőzött nemzet minden jogai a győztes szabad zsákmányává lettek.
1742-ben azonban ujból viszanyerték önkormányzati jogukat; a szék tisztsége alól kivétetve hadi expeditióktól és adóktól mentesíttetnek.*
Ugyanott. Ezen rendelet meg van az udvarhelyszéki levéltárban,
De ez sem sokáig tartott, mert az országgyüléseken csakhamar felmerülnek az oláhfalviak sérelmei, panaszai, s azon kérésük, hogy jogaikba visszahelyeztessenek. Felmerült nevezetesen az 1790 és 91-ki országgyülésen, mely alkalommal Oláhfalunak a kormányszék által kétségbe vont országgyülési képviselete,* önkormányzati joga és adómentessége törvényczikkek által biztosíttatott.*
Zetelaka leirásánál előadtuk azt, hogy a kormányszék miként akarta az 1790–91-ki országgyülésről kizárni Zetelaka és Oláhfalu követeit, s hogy ennek daczára az országgyülés megtartotta nemcsak, hanem a XXII. articulusba be is czikkelyezte Oláhfalu régibb szokás- és törvényeken alapuló képviseleti jogát. A hogy Oláhfalu őt megillető helyét az országgyülésen elfoglalta, azonnal más elidegenitett jogainak visszaszerzésére is lépéseket tett, s kérvényt adott be az országgyüléshez, melyben előszámlálván a fejedelmektől nyert, Lipót és Károly által is megerősitett azon privilegiumait, melyek értelmében adófizetés-, előfogat- és katonai szolgálattól mentesittettek és a szék alól kivétetvén, saját juristdictiojukra hagyattak, miért csak is bizonyos számu deszkát kelletett Fehérvárra szállitaniok, most azonban főként a domestica conscriptio idejétől fogva, adófizetés, katona-élelmezés, szállitás és egyéb terhek hordozására szorittatnak, kérik azért törvényes jogaikba való visszahelyezésüket stb. (Lásd országgyülési jegyzőkönyv 587. lapján)
Az országgyülés közölte e kérvényt Udvarhelyszék követeivel. Ezek feleletükben mellőzve adómentességüket, csak is önkormányzati jogukat támadták meg, ellenérvül hozván fel, hogy Báthori Gábor kiváltságlevele különös junisdictióról nem emlékezik, különben is az csak vicc széken hirdettetett ki. Báthori Gábor 1614. kiváltságlevele adott ugyan külön jurisdictiot, de ez csak 1631-ben tehát későn hirdettetett ki; e mellett az App. Const. III. R. 76 T. 7. Art. és az V. rész 74. Edict rendeli, hogy a szék tisztségétől függjenek. Lipót is csak ugy erősiti meg, a mennyiben a törvényekbe nem ütköznek stb., de az országgyülés Oláhfalut eddigi szabadalmaiban megerősitette, a széket pedig követelésével a törvény utjára utasitotta, mig más részről Oláhfalu követei is beleegyeztek abba, hogy pereiket ezután a kormányszék helyett a királyi táblára fellebbezzék. (Lásd országgy. jegyzk. 88. ülés, 557–559. lap). A közterhektől való mentességükre nézve a felséghez tett felterjesztés eredményét bevárni ajánlván.
Az 1790–91. törvények közt két Oláhfalura vonatkozó art. van: a XXII-ik, mely kimondja, hogy a mezővárosok privilegiumai, a mennyiben a rendek beleegyezése és tudta nélkül megsértettek volna, ezen articulus által visszaadatnak, nevezetesen a taxalis helyek közt Oláhfalunak az országgyülésen helyet és szavazatot – melylyel azelőtt is birt – engednek, és az LIX-ik articulus, melyben kimondatott, hogy Zetelaka és Oláhfalu privilegiatus helységek a nemzeti fejedelmek és királyoktól nyert kiváltságuk értelmében minden adók alól felmentetnek.
Daczára ezen törvényczikkeknek az 1794-ki nagy-szebeni országgyülésen Udvarhelyszék követei a folyamatban levő perre hivatkozva, ujból felszólaltak Oláhfalu képviseleti joga ellen (Lásd országgy. jegyzk. 20-ik lap), de a dec. 3-ki ülés 5. számu határozatával az 1791. XXII-dik articulusra hivatkozva kimondotta, hogy az oláhfalviaknak mint annak előtte ugy most is helyök és szavazatuk van az országgyülésen, azért elfogadtatnak, hűtlés nélkül is helyet foglalnak s szavazatot nyernek a többi taxalis helyek között (Lásd országgy. jegyz. 94–95. lap.)
Élvezték is egészen 1849-ig, mikor ők is megfosztattak, de 1861 s 67 ujból visszahelyezte jogaikba.
Vásárjogot három országos sokadalomra* 1801-ben Ferencz császártól nyert.* Pecsétjét szintén ezen uralkodótól kapta 1803-ban.* Az pedig egy Magyarország, Erdély-, Horvát-, Tótországok és Dalmátia czimereitől körül keretelt paizs, mely két részre van osztva. Felső osztályában három arany csillag közt szablyát tartó kar, alsó osztályában egy hegy* két ellentétes oldalára helyezett két templom, ezen körirattal: „Sigillum privilegiatae communitatis Oláhfalviensis.”
Melyek Gergely pápa, szent Péter-Pál és szent András napján tartatnak.
Ezen igen diszes kiállitásu okmány, mely az uralkodó Miske József és b. Apor Lázár aláirásával Bécsben kelt, meg van eredetiben Oláhfalu levéltárában.
Ezen szinte diszes kiállitásu okmány meg van a község levéltárában.
Ezen hegy vagy a Hargitát, vagy a két község közti Kosártető nevü dombocskát ábrázolja.
De Ferencz császár csak régibb pecsétjét ujította meg, mert Kemény József érdekes pecsétgyüjteményében* feltaláljuk Oláhfalunak a fennebb leirthoz hasonló pecsétjét e körirattal:
Mely igen nagybecsü gyüjtemény, a kolozsvári Muzeum levéltárában van jelenleg.
Sigillum privil, communitatis Oláhfalu 1503.
Nevét onnan származtatják a hagyományok, hogy legelőbb egy Oláh János nevü pásztor telepedett oda, kinek számos fiai s utódai alapíták az első települtről Oláh falujának nevezett falut. Vannak, kik azt állítják, hogy legelőbb oláh pásztorok települtek oda s onnan eredne a falu neve. Nem vitatom e kérdést; de ha telepedtek is oda oláhok, azok a székelyekkel elannyira egybe olvadnak, hogy most a két Oláhfalunak 3500 lélekre menő lakói mind törzs-gyökeres székelyek, mind buzgó katholikusok, igen erkölcsös, szorgalmas tevékeny és értelmes nép, és azon országszerte róluk keringő adomák, melyek a butaság jelképeiként akarják őket feltüntetni ráfogások, melyek alól ők akként bujnak ki, hogy a csikíakra kenik. Különben nem is tanácsos az oláhfalviakat olyan tarka Jézus, a ráknak vizbe ölése, a bikának toronyra huzása, a templomnak eltaszítása-féle adomákkal boszantani, mert hamar meg báltafokozzák azt, a ki ilyennel merné őket rágalmazni. Nékem volt többször alkalmam e néppel érintkezni s ki kell jelentenem, hogy az a természetes értelem, az a könnyüded felfogás és éles ész, mi a székelyt jellemzi, bennök is feltalálható, s ha a népnevelésre kellő figyelem fordíttatnék, az a kevés nyerseség is, mi minden havasi népnél meg van, könnyen kiküszöbölhető lenne.
A havas alatti falunak határa annyira silány, éghajlata annyira zord, hogy ott a legernyedetlenebb szorgalom mellett is csak zab, árpa, pityóka (burgonya) és kender terem meg, de roppant kiterjedésü, s nagyságban sok német herczegséget felülmuló erdőségeikben a marhatenyésztést igen nagy mérvben üzik, fakészitményekkel, csebrek, kádak, hordó-dongák, épületfák és deszkáikkal bejárják az országot s azzal gabonát cserélve térnek vissza családjaikhoz. Rendszerint egész karavánokban indulnak ki, mikor kenőt ritkán látott nyikorgó szekereik hosszu sora igen fülsértő hangversenyt idéz elő. Hagyományos szokás szentesitette előjoguk az, hogy Fehérvárt egy postának nézvén*, az ut melletti ugar határokon bár hol is kibocsáthatják ökreiket, lovaikat. Ilyenkor tüz körül települ le a vándorsereg apraja-nagyja; a puliszkafőzés és sütkérezés nagyban foly, mit a karavánnak bocskort kötött nőtagjai szoktak rendszerint végezni.
Mi onnan eredhet, hogy midőn a fejedelemnek szálliták deszka-adójukat, ezen étetés meg volt engedve.
Tehát a deszkametszés főipara az oláhfalviaknak; 61 társulati fürészen évenként több százezer deszkát vágnak ki és hordanak szét, de Szentegyházas Oláhfalunak nem volt folyója, hová fürészeit, ezen életfeltételező eszközeit elhelyezze, lakosai tehát azon merész gondolatra jöttek, hogy a Nagy erdő aljában lefolyó Vargyas patakát és a vele egyesülő Halaságot roppant dugákkal (gátlás) eltéritvén eredeti irányától, bevették falujokba s ekként adtak lételt a Nagy-Homoródnak, mely ezen eldugás nélkül nem léteznék. Mivel pedig e gátlásokat csak roppant munkával tudják fenntartani, egy 1720-ban kiadott és Mária Th. által 1764-ben megerősitett szabadalmuk értelmében* minden Nagy-Homoródon levő malom (le egészen Oltba szakadásáig) minden kőről tartozik az oláhfalviaknak egy köböl buzát és egy köböl szaladot (zabot) adni, mi egy későbbi egyezkedés szerint a fennebb fekvő kisebb jövedelmü malmoknál 3 vékára redukáltatott. Azonban az innenső oláhfalviak sem akarván e tekintetben hátra maradni, szintén elgátolták és a homorodi fürdőnél lefolyó Rákos-Homorodba átvették a Száraz Sugó, Gerendely patak és Fenyéd-vize egyrészét. És ez utóbbi áttéritése a viznek még merészebb eszme volt, mert ezáltal a természet rendes utját változtották meg, s azon folyamokat, melyek a Küküllőbe, s azzal együtt a Marosba folytak, kitéritve természetes és földtani fekvés jelölte irányukból, egy egészen más folyam-régióba, az Oltba tériték át. A természet e rendjének felzavarásáért a mult években be is perelte Maréfalva Oláhfalut, de régi dolog lévén, az oláhfalviak nyertek. Elgátolták volt (ezáltal felbátoritva) a Dezsák patakát is, de azt Zetelaka vissza perelte. Azonban az innenső Oláhfalu ezen gátlások fenntartásáért szintén megfizetteti a kis Homorod-menti malmokat és ezt szintén régi adománylevél alapján jogérvényesen teszi.
Mely meg van a község levéltárában.
Hogy Oláhfalu régi telep, s hogy már 1301-ben mint község létezett, kitetszik László királynak már érintett rendeletéből, hol mint az udvardi (udvarhelyi) vár hatósága alatt község emlittetik.*
Ez okmány közölve van: „Vizsgálódások az erdélyi kenezségekről“ czimü munkában. Irta egy nehány igazságkedvelő honfi. N.-Enyed, 1846.
A hagyományok szerint Oláhfalu első lakója az oláh eredetü Fejér Márton volt, később 3 más székely telepedett oda; ő ezeknek pénzt kölcsönözvén, beadósitotta s zselléreivé lenni erőszakolta. A kölcsön visszafizetésétel nem fogadván, azokat dolgoztatta és zsarolta. Később azonban Elekesiről* egy 4-ik, nagyon humanus, igazságszerető ember települt oda, ő fellépett az elnyomottak ügyében s kieszközölte, hogy Fejér a pénzt tartozott elfogadni, s az elnyomottak ekként felszabadultak.
Elekesek most is vannak Oláhfaluban.
A homorodi várat épitett Földvári fejedelem itt is szerepel a néphagyományokban. A két Oláhfalu között lefolyó Hüvölgy patakánál, közel az ország uthoz erős földtöltéssel van a völgy átgátolva, mely a völgy két oldalára felcsapó töltést közepén metszette át a patak. A hagyományok szerint ez Földvári fejedelem halastava volt, kinek itt nagy birtokai volt, s kinek földjén épült a két Oláhfalu is.
Oláhfaluban 20 évvel ezelőtt még a gyermekek is mind üstököt viseltek, de a lelkész és iskolamester ezt vadság jelvényének nézvén, iszonyu irtóháborut kezdettek az üstökök ellen, az ekként üldözött üstök már most annyira kiment divatból, hogy csak nehány öreg ember viseli. A férfiak nagy karimáju kalapot, magyaros szabásu kozsókat, vagy huszárosan zsinorozott bőrbundát (mellény) hordanak, melyre csikiason flanellujat varrnak. A nők mives nap és havasi munkáiknál bocskort kötnek, de vasárnap a piros csizma el nem maradhat. Igen teékenyek, résztvesznek a férfiak legterhesb munkáiban; sok szép van közöttük. Régen fejökre turbánszerüleg facsart, hátul lecsüngő fehér kendőt illesztettek, mi igen festőileg nézett ki, most minden eredetiségöket kiölte az ide is elharapodzó divat, és az egyszerüségen erőt vevő fényűzés, azért mig az egészen átalakulna, birjuk legalább képét az oláhfalvi népviseletnek. Oláhfalu környéke sok nevezetes pontot mutat fel, azért innen néhány kirándulást teendünk, a legelőbb is szemügyre vesszük a falu felett feltornyosuló Hargitát, melynek teteje a tenger felett 2645,°˝ párizsi lábnyira fekvő Oláhfalutól még 2928 láb magasságra van.
OLÁHFALVI NÉPVISELET.
