III. Háromszék alvidéke.
III. Háromszék alvidéke.
Szemeria. Háromszék feltünése. Szemeria dohánytermelése. Szemeriai csata. Ilyefalva. Kiváltsága, vásárai. Paulinusok zárdája. Ref. templom várkastélya. Ostromok a Báthori Gábor alatti polgárháborukor és a II. Rákóczi György alatti tatárdúláskor. Forrós domb. Al-Doboly. Bash vára. Szépmező. Szotyor. Szotyori vár. Régi harang. Óriásköve. Kilyén. Vezérdomb. S. Sz.-György ez oldalról.
Előpatakról szük, kanyargó völgyön vezet az ut Háromszék felé, a Fekete-Erdőnek lombdús erdei között előbb az előpataki, azután a szemeriai pataknak nem minden kellem nélküli virányos partjain. Egyszerre váratlanul kitágul a magános szük völgy, feltünik a torkolatában fekvő Szemeria, föl Háromszék alvidékének gyönyörü havasoktól körülölelt nagyszerü rónája, föl az Olt és Feketeügy között elterülő Szépmező, a Székelyföld ezen áldásos Kanaánja, föl egész Sepsiszék festőileg sorozott falvaival.
Megható, elragadó volt e látvány, mely Háromszéket, a Székelyföld ezen Lacedaemonját tünteté elénk; azon földet, hol a székely nép leghősiesebb ivadéka lakik, nép, mely ezen a teremtő kezéből oly remekül kikerült vidéket dicső tettei által még szebbé, magasztosabbá tette, és az, a ki látta ezt a havasoknak felhők festői fodrával ékitett keretébe foglalt rónát a nap sugárözönével elöntve, a ki érintkezett az e tért lakó néppel, a ki annak régi és közel múltját ismeri, a ki tudja, hogy az itt lakó maroknyi nép nem régen ezen természetileg kevés védpontot nyujtó vidéken két hatalmas hadsereg ellen küzdött, s fiai – miként az erőditetlen Spárta hősei – önmellükből alkotának bevehetetlen élő falt, olyat, melyet a tizszeres ellen sem tudott áttörni; a ki ezen classicus kor hősiességével tündöklő haditényeknek tudomásával bir, az bizonynyal szent tisztelet érzetével, bámulat által elfogott szivvel közelit ezen emlék-szentesitett, ezen annyi példátlan hőstett által dicsőitett, ezen annyi – szabadságért és hon védelmében kiontott – nemes vér által öntözött térhez; a Székelyföld ezen plateai teréhez, hol a felfuvalkodott zsarnokságnak hatalma a szabadság és hazaszeretetnek szent lelkesültségén megtörött, hol a hatalom tehetetlensége a hazáért való önfeláldozással szemben bebizonyult.
Oh légy üdvözölve tőlem Székelyföldnek dicső Marathonja, légy üdvözölt hős nemzedéke e térnek, melynek tettei kitörölhetlen betükkel vannak a történetnek – igazságot visszatükröző – lapjaira bevésve; én eljövék látásodnál fellelkesülni, s azért vallásos szent érzettel lépek az annyi hős vértől áztatott hantokra, a Székelyföldnek ezen szent földjére, hol a megváltónak hü tanitványai, elv és szent jog mellett küzdve vérzének el, de nem eredménytelenül, mert a vértanuk kiontott véréből a szabadság és jog győzelmének égi fája fog felsarjadni, mert az eszme, mely vérkeresztséget nyert, meg nem halhat, az győzedelmeskedni fog, mert győznie kell az örök igazság s Isten törvényei szerint. De im Szemeriába léptünk be, dombtetőn fekvő templomától tárul fel a körvonaloztam első áttekintése Háromszék alvidékének.
Szemeria*) országszerte hires dohányáról s ismeretes lenne világszerte is, ha hazánk kereskedelmi utai nyitva lennének, mert Szemeria dohánya bizonynyal az első válfaju dohányok közé tartozik, s még a hires török dohány mellett is megállhat. Szivtam én 4 éves szemeriait, mely a legjobb török „bokcsa tütün” mellett sem hátrált ugy kellemes izre, mint illatárra nézve. Szemerián kétfaju dohány van: a hegyi dohány, mely a falu közeli domboldalon terem, ezen válfaj apró levelü, szép sárga-vereses szinü, s vékonyra vágva ugy csubukolásra, mint cigarette-re igen alkalmas; ismét a réti dohány, mely az Olt terén tenyészik, ez nagy levelü, arany-sárga szinü, s bár ez is igen jó illatu, de egy kissé bajosan ég.
Szemeria nevét Benkő elrontott sz. Máriától származtatja. És hogy e leszármaztatás helyes, s hogy e helyesség már a XIV. század elején megvolt, kitetszik a pápai dézmák regestrumából, hol a 647-ik lapon ez áll: „Ladislaus Sac. de villa Sanctae Mariae solvit pro Anno 1332. 6 banales antiquos.“ Az 1567-ki regestrumban „Zemerya“ néven 23 kapuval jön elő.
Hajdan, midőn a föld termékei nem voltak még paragrafusok közé szoritva, Szemeria és a szomszéd falvak is nagy mennyiségü dohányt termeltek, főként Szemeria csaknem kizárólag azt, ekkor évi termelése több ezer mázsára ment, de az egyedárusság behozatalakor nagyon felhagytak ezen jól jövedelmező czikk tenyésztésével, mert bár a most meghatározott csekély ár (7–10 forint mázsája) s azon kötelezettség mellett is, hogy a termelt dohányt a kincstárnak tartoznak értékének negyed részeért beadni, a dohánytermelés még ily viszonyok közt is jövedelmezőbb minden más gazdasági czikknél, de a szabadsághoz, az istenadta földnek szabad használatához szokott székely inkább lemond az előnynek igénybevételéről, mintsem eltürje, hogy holmi henczegő szaglár ott az ő szabad telkén rendelkezzék, s munkájának gyümölcsét számitgassa, latolgassa, családi szent tüzhelyéhez minden időben betolakodjék s az ő birtokán urként rendelkezzék*).
Ez az absolutismus korszakára alkalmazandó.
Szemeria dohányt termelő földjét nem régen a hon és szabadság védelmében kiontott honfivér öntözé, mert 1849. juliusában, mig Bem Moldovába ütött be, azalatt Clam-Gallas osztrák tábornok a védsergek nélkül hitt Háromszék ellen vezette orosz segédseregekkel erősitett dandárját, de midőn jul. 23-án Ilyefalváról előrenyomult, Szemeriánál Gál Sándor székelyeit találta. Elszánt harcz fejlődött ki, Clam-Gallas serege, valamint a szentgyörgyi hidnál oldaltámadást kisérlett muszka lovasság is visszanyomatott. A hős székely sereg a lángba borult Szemerián át felhuzódott a Sz.-György feletti magaslatra, – hol most a kórház fekszik – s az égő falu rémes világitásánál folytatta elszántan a harczot, mely éjfélkor az ellen visszaszoritásával végződött*).
Kővári Erd. Tört. 1848–49. 252., 253. lap.
Tehát Háromszéknek első hantja is, melyet érinténk, szent föld, a szabadság dicső hőseinek nemes vére által öntözött szent föld, és ok nélkül, eredménytelenül halt volna el annyi dicső? Oh nem, az nem lehet; minden csepp vér, mely a szabadságért öntetett, meg kell hogy hozza üdvgyümölcsét, mert miként a költő jóslélekkel mondá:
A népszabadság ott terem
Legszebb virágokat,
Hol legtöbb honfivér lepé
A harczi síkokat.
Legszebb virágokat,
Hol legtöbb honfivér lepé
A harczi síkokat.
És te szent temető, hol a hazának, véres áldozatai szenderegnek, bizonynyal meg fogod a feltámadásnak – istentől igért – napját látni!
Szemeria oly közel van Sz.-Györgyhöz, hogy néhány évtized alatt azzal egészen össze fog épülni, de mi mostan vizsgálódó lépteinket nem Háromszék székvárosa felé intézzük, hanem délfelé fordulunk, hogy az Oltot, ezen par excellence székely folyót elkisérjük egész odáig, hol nyugatra fordul, hogy a Székelyföldet a Barczaságtól elválasztva, annak tovább is ragyogó határvonalát képezze.
Szemerián alól egy jobbparti mellékvölgyben Sepsi Sz.-Király rejtőzködik, mely unitárius és református székelyek által lakott falu szép regényesen fekszik a Kálmán és Eczken hegy között. Ezen utóbbi hegy ily elnevezésü (Örlecz nem be osztott) székely ág emlékét védi. Sz.-Király „Sanctus Rex” néven már 1332-ben önálló egyházközség, Domokos nevü lelkésze a pápai dézmába nevezett évben 4 denárt fizet*). Az 1567-ki regestrumban „Zenth Kyral” néven 30 kapuval van bejegyezve. E faluban született Szentkirályi Benedek, kit Csáky Kristina Bethlen Istvánné küldött 1617-ben Heidelbergbe, hol igen nagy becsülésben részesült, s egy azon korban nagy hirben állott vallásos könyvet irt, melyért többek által megénekeltetett, (Láss többet róla Bod Péter M. Athenasa 260. lapján.)
Pápai dézmák regestrumának másolata a fehérvári Batthyány-könyvt. N. 5. V. 15. 740. lapján.
Alább, de már az Olt terén, a Brassóba vezető országut mellett fekszik Ilyefalva, melynek nevével legelőször 1332-ben találkozunk, mely évről a pápai dézmák regestrumában ezt találjuk bejegyezve: „Paulus Sacerdos de Villa Helye solvit 5 banales ant.”*); és ismét az 1333-ik év rovatában: „Paulus S. de Villa Elye solv. 3 ban. ant.”*) Ezen igen becses adatok egyszersmind nevének különféle módozatait mutatják. Az 1567-ki regestrumban „Illyefalwa” néven 62 kapuval van bejegyezve. Később „Villa Sancti Eliae” és „Ilia villa” néven is fordul elő*). 1695-ben már mint mezőváros szerepel, s azon taxális városok egyike, melyek külön 12 személyből álló magistratussal és országgyülésre követküldési joggal birnak.*). Ez előjogokkal azonban csak is a helység egy része birt, másik része, mely falu számba volt, abból ki volt zárva. Most a kettő teljesen egybe van épülve, annyira, hogy semmi választó vonaluk nincsen; azonban a kettő, város és falu együtt is oly csekély helységet alkot, melynél nagyobb s városiasb küllemü falu elég van Háromszéken, de azért minden falusias kinézése s minden falu elnevezése mellett megkivánja és jogosan kivánhatja a város czimet, melyre szabadalmainál és vásárainál*) fogva is igényt tarthat. 1708-ban sept. 7-én itten tartatott Háromszéknek egy közgyülése, melyen kimondatott, hogy a jobbágyok a passusokban való szolgálat, szekéradás, sánczásástól mentesitettek*).
Ugyanott 648. lap.
Ugyanott 667. lap.
Ugyanott 740. lap. Lásd Timont. Villa Sancti Elie néven jön elő 1443-ban azon okmányban, melylyel Székely Antal (Antonius Siculus) fehérvári dékán és kanonok 19 budai marchát hagy a sz. Mihály ecclesiának, mely 16 marchával Zenthgiurgi György fia Mihály még azon időből adósa, mikor ő (Antal) még Sz. ilyésfalvi (Villa Sti Elie Siculorum de Sepsi) presbiter és rector volt. Ez okmány eredetije a Batthyány-levéltárban; közli Kemény József Uj M. Muzeum 1854. évf. 41. lapján.
Ap. Const. P. III. T. 78. A. 1. és a az 1595-ki fehérvári gyülés végzései. Az ilyefalviak hadi expeditiok idején 6 erős lovat tartoztak a fejedelemnek kiszolgáltatni. Lásd Nemz. Társ. 1830. 162. lap. A fegyverfeladáskor Ilyefalvára is ráerőszakoltatott, s bár az 1790–91 ki országgyülés 66. törvényczikke kimondta felmentetését, az foganatositva nem lett.
Ilyefalvának már régen is voltak vásárai, de azok nem használtatván, elévültek, azért a város régibb vásárjogaira hivatkozva, azoknak megujitását kérelmezte, melynek folytán 1845. febr. 20-án engedélyt is nyert három országos sokadalomra (jan. 10-én, máj. 1-jén és sept. 1-jén tartandókra) és szombatnapi hetivásárokra. Az ezeket engedélyező okmány megvan a város levéltárában, kelt Bécsben fennirt évben és napon, az uralkodó, b. Jósika és gr. Eszterházi László alirásával. A háromszéki törvényhatóságnál kihirdettetett 1845. oct. 2-án, a királyi kormányszéknél 1846. sept. 17-én.
Háromszék jegyzőkönyvéből Ferenczi kivonati jegyzetei szerint.
Ilyefalva czimere gömb által koronázott diszgúla, mely előtt galambbal tetőzött két pálcza van keresztbe téve. A jobboldali mezőben fa és 5 golyó, balról repülő galamb és 4 golyó. Pecsétjének körirata ez: „Sigillvm Oppidi S. Ilyefalva.”
Ilyefalvának két temploma van, egyik a katholikus egyház, melyet 1701-ben a Kolonics által kiküldött Moyzes, paulinus szerzetes épitett Bialis Ferencz pártfogása alatt*), az egyház a paulinus szerzet birtokában maradt 1786-ig, akkor e szerzet eltöröltével a világi papokra szállt*).
Benger. In Ann. Er. vol. II. p. 350. Pozony 1743.
Uj Magyar Muzeum 1854. II. k. 42. lap.
A másik a reformátusoké, ez a falu feletti dombmagaslaton fekszik, s fehérre meszelt várkastélyával messze ellátszik az alvidéken (Sepsiszék) és a Barczaságon.
Gyakran midőn Háromszék szép rónáján a délibáb szövi bűbájos képleteit, e messze látszó, e mult századok harczias emlékéről regélő épülettömeg fantasticus képekben ragyog fel a lég remegő párázatán. De hagyjuk a délibábnak csalékony, hamar tovatünő képeit s vizsgáljuk a valót. – Ez egyház jóval a reformátio előtt, 1443 körül épült szent Ilyés tiszteletére*); e korból keletkezhető, nagy terjedelemmel biró várkastélya még a történetben is szerepelt. Látta az a szomoru polgárháborunak vérengző harczait, látta a vad pogánynak dúló csatáit, s hősöknek a hon védelmében kiontott vére szentesiti azt.
Uj Magyar Muzeum 1854. II. k. 42. l.
Ez igénytelen kastély, mely semmi épitészeti becscsel nem bir, mely alatt figyelmetlenül vonul el az utas, mult eseményeknek emléke által van szentesitve, tárjuk fel azért a történetnek múltat visszatükröző lapjait, s nézzük át futólag az ezen erődhöz kötött eseményeknek folyamát.
A 17-ik század elején, midőn Báthori Gábor könnyelmüsége, uralkodói tapintatlansága s méltatlansága – főként az erdélyi szászok ellen – ezeket fegyverragadásra birta 1612-ben, a Szilasi és Béldi vezette székelyek a fejedelem pártján voltak; a brassaiak mellett – kiknek addig ritkán tapasztalt harczias szellemét Weisz királybirájok felébresztette – Géczi András s több elkedvetlenitett és zsoldba fogadott magyar állott, s miként elkeseredett polgárháborukban mindig szokott történni, egyik párt a másnak birtokát feldúlni, felprédálni, s a lehető legtöbb kárt igyekezett okozni. A nevezett évben aug. 11-én Géczi a város zsoldjában levő 150 rácz lovassal és 100 oláh bérenczczel beütött a Székelyföldre s Ilyefalván és a szomszédos falvakban roppantul garázdálkodván, nagyszámu juhot és marhát hajtva maguk előtt, visszaindultak Prázsmárra, hol győzelmi ünnepet ültek egész másnap reggelig. Ez alatt azonban a javaitól kifosztott népség fegyvert ragadva, éjjel elállották a Brassóba vezető utat, s a prédával menőket megtámadva, vagy elfogták (hatvanat élve), vagy levágták, vagy az erdőkbe szétüzték, csak néhányan tértek vissza Brassóba, hogy a roszul sikerült hadműtétről hirt vigyenek*).
Fuchs M. Chronologiája 262. lap, közölte Trausch József 1847-ben Brassóban.
Hihetőleg az ekként vallott kudarczot megboszulandó, Géczi önkénytesek és városi polgárokkal sept. 12-én éjjel ujból beütött a Székelyföldre. A székelyek védelemre készülten eleinte erősen harczoltak, de végre is futásra kényszerittetve, vezéreik Zilosius (Szilasi) és Béldi az üldözők elől az ilyefalvi várkastélyba menekültek, melynek midőn ostromára készülnének a harczosok, Géczi meghatva a benn szorultak szomoru állapota által, katonáinak zúgolódása daczára, felhagyott annak ostromlásával, s az ejtett prédával, nevezetesen összeszedett 300 lóval, visszatért Brassóba*).
Ugyanott.
Oct. 16-án pedig Weisz Uzon kastélyát bevevén, az ilyefalvi várat (arx) önmegadásra szoritá*).
Ugyanott 263. l.
De sokkal gyászosabb sors érte ezen a polgár-háboru vészeit látott kastélyt 1658-ban, midőn a II. Rákóczi György lengyelhoni hadjárataért feldühödött török berontott e szegény hazába, annak kegyetlen feldúlásával boszulni meg nagyravágyó fejedelmének eszélytelenségét. Egy egykoru siralmas krónika, melyet Kemény József „Uj Magyar Muzeum” 1854. évf. II. k. 34 s köv. lapjain közlött, élénk és megható szinekkel festi Ilyefalvának ez alkalommal történt veszedelmét. A vidék lakói Ilyefalva két várába vonulva, 5 napig hősileg védték magukat a pogányok ellen; ezek látva, hogy az elszánt küzdőkkel nem boldogulhatnak, hitszegő cselhez folyamodtak, s békét ajánlva, alkudozás szine alatt a várhoz közeledtek, hogy azt készületlenül megrohanják. A meglepetteknek kétségbeesett hős küzdelme nem mentheté meg a jobb sorsra méltókat végveszedelmüktől; a várak bevétettek, s vagy 800-at rabszijra füzve vonszolt el kegyetlen pogány, s még egy ennyi leöltnek teteme boritá a harcztért, azok között sok pap és mester, kik a népet vezérelték. Azután rémszinekkel festi az elhurczolt foglyok kinoztatását, az elrablott nőkkel való bánásmódot, gyermekekkel elkövetett kegyetlenséget. Nem látom feleslegesnek ezen, az ilyefalvi anyakönyvből hűn lemásolt, okmánynak idecsatolását.
